fbpx

Benkó Barbara 3. lett Pietermaritzburgban a vk-tesztversenyen – Frissítve

A Pietermaritzburgban március 17-18-án megrendezésre kerülő idei első mountain bike XCO-világkupa futam előtt egy héttel tesztversenyt rendeztek a pályán, a magyar válogatott részvételével.

A verseny amolyan ráhangolódás a világkupára és egyúttal a pályával való ismerkedés is, hisz ugyanott zajlott, ahol egy hét múlva is rajthoz állnak majd a versenyzők. Benkó Barbara (Focus M.I.G. Team) bronzérmes lett az U23-as lányok közt, míg abszolútban a 14. helyen ért be.

Rövid bejelentkezését olvashatjuk a versenyről:

“Tesztverseny PMB Vilàgkupa pálya: Életem egyik legrosszabbja…no power. 12.hely,3. U23-ban. Tavaly ugyan ez volt,majd rá egy hétre dobogó a VK-n. Idén majd még jobb lesz…!:) Jövő szombaton fullgas!”

Reméljük, hogy a történelem ismétli önmagát és jövő héten a tavalyihoz hasonló szép eredményt ér el!

A férfiak között Parti András 31., Juhász Zsolt 47., Buruczki Szilárd 52. helyen ért célba, érdekesség, hogy mindhárman először indultak XCO versenyen 29-es kerékméretű mountain bike-kal. Az eredménylistára pillantva megállapíthatjuk, hogy – hiába csak C2-es besorolású futamról van szó – világkupa szintű mezőny gyűlt össze a jövő hétvégi versenyre készülődve…

Elit női eredmény:

1. Cécile RAVANEL     FRA     31     1:49:58
2. Annie LAST     GBR     22     1:50:13
3. Nathalie SCHNEITTER     SUI     26     1:51:50
4. Lea DAVISON     USA     29     1:52:49
5. Rie KATAYAMA     JPN     33     1:54:33
6. Julie KRASNIAK     FRA     24     1:55:31
7. Tanja ZAKELJ     SLO     24     1:55:58
8. Lene BYBERG     NOR     30     1:58:05
9. Judy FREEMAN     USA     38     1:59:25
10. Samantha SANDERS     RSA     29     1:59:49

14. BENKÓ Barbara     HUN     22     2:01:56

Elit férfi eredmény:

1. Nino SCHURTER     SUI     26     1:44:14
2. Burry STANDER     RSA     25     1:44:20
3. Florian VOGEL     SUI     30     1:44:59
4. Moritz MILATZ     GER     30     1:45:50
5. Patrik GALLATI     SUI     24     1:46:06
6. Lukas FLÜCKIGER     SUI     28     1:46:21
7. Ralph NAEF     SUI     32     1:49:07
8. Wolfram KURSCHAT     GER     37     1:49:20
9. Mathias FLÜCKIGER     SUI     24     1:49:25
10. Nicola ROHRBACH     SUI     26     1:49:56

31. PARTI András     HUN     30     1:56:27
47. JUHÁSZ Zsolt     HUN     22
52. BURUCZKI Szilárd     HUN     33

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo