Adidas Slopestyle 2008

Az elkövetkezendő hétvégén (2008. július 31. és augusztus 3. között) negyedik alkalommal kerül megrendezésre at Adidas Slopestyle, mely során eldől, hogy ki lesz idén a freeride királya – legalábbis Saalbach Hinterglemmben. A rendezvénynek az „One Big Park” fantázianevű osztrák bikeparkban zajlanak majd, ahol már egy hónappal ezelőtt elkészült a pálya. A versenyre 15 világsztárt és további 20 versenyzőt várnak.

Az Adidas Slopestyle 2008 pályája

A szervezők jövendölése szerint a helyszín 4 nap erejéig a freeride mekkájává fog válni, ahol a szakújságírók és nézők tömegei figyelmétől kísérva a szakág nemzetközi közösségének legnagyobbjai adnak majd egymásnak randevút.

Olyan szupersztárokra lehet számítani, mint a kanadai Ben Boyko, aki 2007-ben megnyerte a Crankworx Slopestyle versenyt, vagy a brit Lance McDermott, aki a 2008-as Qashqai Challenge összetett győztese volt. Jelen lesz még a szintén brit Grant Fielderbig, magazinunk augusztusi interjúalanya a francia Pierre-Edouard Ferry, valamint olyan neves freeriderek, mint Timo Pritzel, Alex Reveles, Phil Sundbaum, Benny Korthaus és Trond Hansen. Martin Soederstroem és Sam Pilgrim is rajthoz áll, utóbbi éppen két héttel ezelőtt nyerte meg az avoriazi Roof’n Slopestyle versenyt. Végül, de nem utolsósorban a szakág német és osztrák olyan nagyjai is itt lesznek, mint Joscha Forstreuter, Marius Hoppensack, Carlo Dieckmann, Niels Peter Jensen, Amir Kabbani és Niki Leitner. Tizenhárom ország közel 40 freeridere fog tehát versengeni a 30.000 dolláros összdíjazásért, hozzájuk a Ticket2Style nyílt tehetségkutató futamok győztesei csatlakoznak majd.

Ben Boyko

Az Adidas Slopestyle és az Adidas Rock Jam rendezvényeiről folyamatosan beszámoló Freecaster Webcast Show adásainak házigazdája ezúttal két MTB legenda, Hans Rey és Richie Schley lesz.

A rendezvényen rész vesznek magazinunk munkatársai is, így az Adidas Slopestyle-ról beszámolót olvashattok magazinunk szeptember októberi számában.

Az Adidas Slopestyle 2008 előzetes rajtlistája:

1. Ben Boyko (CAN)
2. Mischa Breitenstein (SUI)
3. Pascal Breitenstein (SUI)
4. Andi Brewi (AUT)
5. Taulan Dernbach (GER)
6. Carlo Dieckmann (GER)
7. Pierre-Edouard Ferry (FRA)
8. Grant Fielder (GBR)
9.Joscha Forstreuter (GER)
10. Richard Gasperotti (CZE)
11. Pierre Grawitter (GER)
12. Trond Hansen (NOR)
13. Christopher Hatton (FRA)
14. Mads André Haugen (NOR)
15. Marius Hoppensack (GER)
16. Robert Jauch (GER)
17. Niels Peter Jensen (GER)
18. Amir Kabbani (GER)
19. Simon Kirchmann (GER)
20. Florian Konietzko (GER)
21. Benny Korthaus (GER)
22. Niki Leitner (AUT)
23. Lance McDermott (GBR)
24. Philipp Meyer (GER)
25. Batrosz Obukowicz (POL)
26. Sam Pilgrim (GBR)
27. Mike Plumacher (GER)
28. Timo Pritzel (GER)
29. Alex Reveles (USA)
30. Damjan Sirikski (CZE)
31. Martin Söderström (SWE)
32. Phil Sundbaum (USA)
33. Hendrik Tafel (GER)
34. André Vogelsang (GER)
35. Niels Windfeldt (NOR)
36. Andi Wittmann (GER)


A rendezvény hivatalos honlapja:

www.adidas-slopestyle.com

A helyszinnel kapcsolatos oldalak:
www.saalbach.com
www.onebigpark.at
www.bike-circus.at
www.myspace.com/adidas_slopestyle

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.