fbpx

2. Fehérkő-Lápa Hillclimb versenybeszámoló

2011. szeptember 10-én került megrendezésre a 2. Fehérkő-Lápa Hillclimb Hegyikerékpár- és Terepfutó Verseny Miskolcon, amely a Mountainbike Challenge 2011. hegyikerékpáros versenysorozat záró futama is volt egyben.

2. Fehérkő-Lápa Hillclimb, 2011 – Dovák Krisztián

2. Fehérkő-Lápa Hillclimb, 2011 – Dovák Krisztián


Százhúsz induló, kellemes, őszi meleg időjárás és igen jó hangulat jellemezte az idei, immár másodjára megrendezett miskolci hillclimb versenyt. Mivel jelentős eső az elmúlt napokban, hetekben nem esett, a pálya „porszáraz” volt, előre vetítve új pályacsúcsok megszületését.

2. Fehérkő-Lápa Hillclimb, 2011 – Rozsnyai Mariann

2. Fehérkő-Lápa Hillclimb, 2011 – Rozsnyai Mariann

Először a terepfutók indultak a Fehérkő Lába címért – és az egyik nyeremény Volvo V60-as autóért – a felső-majláti rajtból, abszolút esélyesként Németh Csabával, aki a nemrég megrendezett North Face Ultra Trail Mont Blanc versenyen az előkelő negyedik helyen végzett. Meglepetésre Harsányi Tamás a verseny elejétől fogva az élre állt, majd előnyét szinte fél percre növelve haladt át a célvonalon Németh Csaba előtt. A harmadik helyet Karlowits-Juhász Tamás, a miskolci Nike Futóklub versenyzője szerezte meg egy perccel lemaradva Harsányi Tamás, azaz a Fehérkő Lába mögött.

2. Fehérkő-Lápa Hillclimb, 2011

2. Fehérkő-Lápa Hillclimb, 2011

Új pályarekorddal lett az idén a Fehérkő-Lápa Hillclimb hegyikerékpáros bajnoka és a Fehérkő Lába Dovák Krisztián, a TREK-Józsefhegyi SE versenyzője.  21’54”-es idejét Makács Gábor (TestBike.hu – PCCC), a mezőny második legjobbja több mint egy perces hátránnyal tudta csak megközelíteni. A harmadik legjobb idővel Molnár Balázs a HBSE versenyzője ért a Fehérkőlápai Turistaháznál elhelyezett célba.

A nőknél a legjobb eredményt Rozsnyai Mariann, a Meditech SC versenyzője érte el, a miskolci Heinik Tünde és a VKE-NELSON Aminostar színeiben induló Felföldi Viktória előtt.

2. Fehérkő-Lápa Hillclimb, 2011

2. Fehérkő-Lápa Hillclimb, 2011

A versenyzőket a célba érkezést követően a méltán híres fehérkőlápai gulyás várta, melynek különlegességét az adja, hogy a környéken szabadon termő fűszernövények és gyógyfüvek hozzáadásával készül. A gulyáshoz járó finom péktermékeket a nagybarcai Lezák Pékség biztosította, akik egyébként rengeteg finomsággal készültek, így a versenyzők a pékség standjánál megkóstolhatták a sütőüzem teljes választékát, amely termékek az egészséges életmód és a korszerű táplálkozás jegyében készülnek. A versenyzőknek végül gyógymasszőr állt a rendelkezésükre, hogy fáradt végtagjaikat felfrissítsék.

2. Fehérkő-Lápa Hillclimb, 2011

2. Fehérkő-Lápa Hillclimb, 2011

A Mountainbike Challenge 2011. öt állomásból álló hegyikerékpáros sorozatot az idén négy versenyző teljesítette, miután áthaladtak az utolsó versenyhelyszín célvonalán. Az eredményhirdetéssel egybekötött ünnepélyes díjátadásra őket is a színpadra szólították a sorozat szervezői, ahol megkapták a versenysorozat támogatói által felajánlott értékes díjakat.

2. Fehérkő-Lápa Hillclimb, 2011

2. Fehérkő-Lápa Hillclimb, 2011

Az eredményhirdetés után a szervezők a versenyen előnevezők között kisorsolták a Magyar Kerékpárosklub három darab egy éves tagsági kártyáját, illetve a versenyen indulók között egy szerencsés nevezőnek egy Volvo V60 hétvégét ajánlott fel a Volvo Autó Hungária Kft.

Eredmények: http://www.feherkolapahillclimb.hu/p/eredmenyek_12.html

Forrás és fotó: 2. Fehérkő-Lápa Hillclimb sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo