fbpx

KorszakVáltó Határon-Túra: elstartolt a hétnapos tekerés

A kárpát-medencei magyar közösség baráti összetartásának jegyében 2010. augusztus 14-én délelőtt 10 órakor a budapesti Kossuth térről elindult az év legjelentősebb hazai kerékpáros túrája, a 7 napon át tartó, az erdélyi Csíkszereda városában véget érő KorszakVáltó Határon-Túra.

KorszakVáltó Határon-Túra – az útvonal

KorszakVáltó Határon-Túra – az útvonal

A 757 kilométer hosszú bringázás budapesti startja előtt Révész Máriusz országgyűlési képviselő – aki maga is végigtekeri a távot – beszélt az augusztus 20-án hatályba lépő, módosított állampolgársági törvény „korszakváltó” jelentőségéről, aminek szimbólumaként a túra a Dévai Szent Ferenc Alapítvány magyarországi közadakozásból felújított gyermekotthonának átadásával fejeződik be Csíkszeredában. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Keresztes Ildikó, énekesnő és a szintén erdélyi származású Erőss Zsolt, hegymászó is.

A 111 induló augusztus 14. és 21. között, a Budapest-Eger-Debrecen-Székelyhíd-Zilah-Kolozsvár-Marosvásárhely-Székelyudvarhely-Csíkszereda útvonalon átlagban napi több mint 100 kilométert tesz majd meg, az első napon az egri Dobó tér a célállomás, 130 kilométer letekerése után. A társasághoz útközben bárki csatlakozhat akár egy nap, akár néhány kilométer erejéig, a szervezők szeretettel várják az érdeklődőket.

A társaság időközben elérte Egert, Kiss Sándor a szervezők részéről pedig így értékelt:

“A rajt előtti kezdeti nehézségek után – a Kossuth tér közelében a Bringavilág Sportközpont korán reggel kinyitott a kedvünkért szervizelési munkák elvégzése miatt – mindenki sikeresen teljesítette a Budapest és Eger közötti távot, könnyed túrázós tempóban haladtunk, sok helyen megálltunk. Nem is tehettünk volna másképpen, hiszen mindenhol fantasztikusak voltak az emberek, Kerepesen például székely asszonykórus énekelt nekünk, Karácsondon terített asztal várt a városházán. Az itiner szerint a 16 kilométeres óraátlagot tartjuk, aki csatlakozni szeretne hozzánk, az útvonalat ellenőrizheti a www.korszakvalto.hu oldalon, mindenkit várunk, akár néhány kilométer erejéig is!”

Letölthető dokumentumok:
– Küldetés nyilatkozat
– Időterv

Forrás: Vuelta sajtóközlemény
További információk: www.korszakvalto.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo