fbpx

Győr-Koper: 24 óra, 510 km, 8 barát…

A George Sport kerékpárbolt elöl 2009. augusztus 15-én nyolc bringás vág neki, hogy Magyarországot és Szlovéniát átszelve 24 órán belül Koperbe érkezzen. A táv 510 kilométer, a cél pedig a figyelemfelkeltés – se több, se kevesebb…

A történet ismerős módon kezdődhet azok számára, akik ismerik a Vock Balázs-Várallyai László Transalp résztvevő páros munkásságát. Nos a szokásos téli tekerések alkalmával pár „bátorító” után Balázs bedobta az ötletet, hogy össze kéne hozni valami figyelemfelkeltő tekerést.

A társaság, aki elköveti ezt a „bűnt” eléggé vegyes. Van köztük iskolaigazgató, tanár, mérnők, hivatalnok, firkász, programozó, diák. Az életkor 30 éves intervallumot ölel át, így talán minden korosztály számára sikerül bemutatni, hogy kortól függetlenül bárki élvezheti a tekerés örömeit, törődhet az egészségével. Az emberek manapság mindenhova kocsival mennek, ha körbenézünk az utcán többnyire elhízott embereket láthatunk. Konkrét esetet is említhetnénk, amikor a szülő 150 méterre is kocsival viszi a gyerekét iskolába. Meg is látszik…

Szücs Ferenc – azok egyike, akiknek a megvalósítás köszönhető – a vállalkozás kapcsán így fogalmaz: „Azt tudjuk, hogy nem csúcskísérlet, mert a pillanatnyi 24 órás rekord bőven több mint az általunk kitűzött cél, de nem is ezért szeretnénk végigcsinálni. Az embereknek rá kell döbbenniük, hogy egy életük van, és az elég gyorsan elszáll. Egy kis mozgásba pedig senki nem halt még bele, még akkor sem, ha történetesen 510 kilométerről van szó… Elsőként hazánk keresztbe tekerése vetődött fel, de mivel mindenki csobbanni szeretett volna a végén, így jött képbe a tengerpart. Koper kikötővárosában a társaság egy része már járt, így a végcél adta magát. Az útvonal Győr – Pápa – Celldömölk- Sárvár – Körmend – Rédics – Ptuj – Celje – Ljubljana – Kopern. Az időpont kiválasztásánál komoly szerepet játszott, hogy ezen a hétvégén éppen nincsen montiverseny és éppen 30 éves leszek.”

koper_2Szombaton 9 órakor Farkas Arnold, Hardi János, Halász Róbert, Horváth Balázs, Kemencei Ábel, Szücs Ferenc, Várallyai László és Vock Balázs indulnak el az Adria felé, úti céljukat pedig várhatóan vasárnap hajnalban érik el.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo