fbpx

200 túrázó a Dunakanyarban

A Békásmegyeri „Vándor” Kerékpáros Klub 2008. május 25-én 12. alkalommal rendezte meg a BÉKÁS Kerékpáros Teljesítménytúrát, melynek rajtjánál Bús Balázs III. kerület Óduda-Békásmegyer Önkormányzatának Polgármestere köszöntötte a kerékpárosokat és indította a túrát. A teljesítménytúrát – mint mindig – ezúttal is három távon hirdették meg, így minden kerékpáros a számára megfelelő távot választhatta. A 30 kilométeres távot a kezdőknek, a családoknak illetve a 12 éven aluliaknak ajánlották, mivel ez az útvonal végig a dunaparti kerékpárúton halad. A középső távon indulóknak egy heggyel és 63 kilométerrel kellett megküzdeniük, míg a harmadik táv a maga 104 kilométerével és több emelkedőjével az edzett és gyakorlott kerékpárosoknak kedvezett.

Reggel fél kilenckor indult a túra

Az útvonal mindhárom esetben a Pilisben és a Dunakanyarban vezetett, így a bringások érintették Csobánkát, a Két-Bükkfa nyerget, Esztergomot, Visegrádot, Szentendrét és Budakalászt, ahol a Brico Store Áruház parkolójában a Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedési Osztályával közösen kerékpáros ügyességi pályát állítottak fel a szervezők és KRESZ-teszt lap kitöltésére volt lehetőség. A rajt és s cél helye mind három táv esetében – mint mindig – most is a Békásmegyeri McDonald’s Étterem előtt volt. A kerékpározásra igazán alkalmas, kellemesen meleg, borongós, de csekély csapadékkel frissített időben a 30 kilométeres távon 77-en, a 63 kilométeres távon 51-en, míg a 104 kilométeres távon 79-en indultak és 32-en induló vett részt az ügyességi pályán és a töltött ki KRESZ-teszt lapot.

Második ellenőrző állomás: Kétbükkfa-nyereg

A rendezvény természetese nem verseny volt, hanem cél a táv teljesítése szintidőn belül az ellenőrző pontok érintésével, ahol üditővel illetve csokoládéval várták a BVKK tagjai a túrázókat. A szintidőn belül teljesítők a célban kitűzőt, emléklapot, McDonald’s szendvicset és üdítőt kaptak, valamit Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának és a Hauser támogatásával minden iduló kerékpáros hátsó villogót kapott ajándékba.

A túra eredményei és fotói valamint a következő BVKK által szervezett rendezvények és túrák kiírása a www.bvkk.hu lapon megtalálható.

A teljesítménytúra 2008. szeptember 21-án lesz, ahova a szervezők ismét várnak mindenkit szeretettel.

Szöveg és fotók forrása: Békásmegyeri “Vándor” Kerékpáros Klub

Kerékpáros ügyességi pálya is volt…

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo