fbpx

Rodi Excalibur kerékszettek

A Rodi márka hazánkban a megfizethető árszínvonalú, megbízható abroncsok és kerékszettek szinonimája. A montisok számára az Excalibur elnevezés pedig már-már fogalomnak tekinthető, népszerű kerékmegoldás a középkategóriás “hegyi gépek” számára.

Rodi_excalibur_3A portugál cég természetesen nemcsak hazánkban sikeres: Európa útjain a kerékpárosok százezrei közlekednek megelégedéssel a Rodi abroncsokon és kerékszetteken. A márka a kerékpárpiaci trendeket pontosan követi, így az Excalibur mindhárom kerékméretben, illetve két színben egyaránt elérhető, a küllők ugyancsak „színkódoltak”. A fehér változat üde megjelenést kölcsönöz szeretett montinknak, a piros matricás fekete pedig jól passzol a legtöbb vázfényezéshez. A kerékszetten a modellfelirat után mindössze apró betűs „Made by Rodi” terjeszti a portugál gyártó kiérdemelt hírnevét.

Az Excalibur döntően XC felhasználásra tervezett kerékszett és abroncsmodell, ezen felül elérhető DH változatban is: ott a 19 mm belső abroncsszélesség 25-re nő. A Freeride/Trail felhasználásra szánt – korábban Excalibur néven szereplő modellváltozatokat idén a Rodi BlackRock névre keresztelte át, e szerint keressük a kerékpár-kereskedésekben! Mindkét sorozat és változat esetében a tartósságon, a megbízhatóságon, illetve a megfizethető árszinten van a fő hangsúly, amely ugyebár nehezen összeegyeztethető a végletekig optimalizált tömeggel: ennek ellenére a 29″-os változat is alig nyom 2 kg-nál többet a mérlegen.

Rodi_excalibur_4Az alkalmazott technológiára sem lehet panaszunk: az igényesebb agyszettváltozat magas szintű tömített ipari csapágyas konstrukció, elől 15 mm-es átütőtengelyt fogad. A hazai piaci igények szerint kapható egyszerűbb szerkezetű, gyorszáras kivitel is – természetesen kedvezőbb árszinten – érdemes tehát tanulmányozni a bemutató végén szereplő árlistát! Az abroncs természetesen szegecselt, a küllők rozsdamentes, fekete színűek. Az abroncsprofil a lehető legerősebb szerkezetű, háromkamrás tárcsafék-specifikus kialakítást kap, külső szélessége 24 mm, amely a legtöbb 2-2,2″-os köpenyhez tökéletesen passzol.

Rodi_2014_Eurobike_003A hazai boltokban idén az EXCLIBUR mindhárom kurrens kerékméretben elérhető, illetve fekete vagy fehér színben egyaránt:

  • EXCALIBUR XC 26″
  • EXCALIBUR XC 27,5″
  • EXCALIBUR XC 29″
 Freeride/Trail felhasználásra szánt – korábban Excalibur néven szereplő modellváltozatokat idén a Rodi BlackRock névre keresztelte át, e szerint keressük a kerékpár-kereskedésekben!

Freeride/Trail felhasználásra szánt – korábban Excalibur néven szereplő modellváltozatokat idén a Rodi BlackRock névre keresztelte át, e szerint keressük a kerékpár-kereskedésekben!

Rodi_excalibur_5Jellemzők (Rodi Excalibur XC 29″ kerékszett):

  • mindhárom kurrens kerékméretben kapható modell
  • 622x19C 29″ abroncs
  • 622 mm ERD (fűzésátmérő)
  • 32/32 fekete, körkeresztmetszetű küllő
  • hagyományos fűzés
  • szegecselt abroncskialakítás
  • kétféle agytípussal kapható
  • prémium kivitel tömített, ipari csapágyas, elől 15 mm átütőtengely (DC71 SB [15 mm] DHT142 SB [12 mm])
  • gyorszáras első tengelytípus is elérhető
  • fekete vagy fehér színben
  • első kerék – 980 g
  • hátsó kerék – 1190 g

Rodi_excalibur_1Ajánlott fogyasztói árak:

  • első kerék (29″ Excalibur 2XC 29″, 32 furat fekete, tárcsafékes DC19 agy) 14 306 Ft.
  • első kerék (29″ Excalibur 2XC 29″, furat fekete, tárcsafékes prémium agy) 21 160 Ft.
  • hátsó kerék (29″ Excalibur 2XC 29″, 32 furat fekete, tárcsafékes DC22 agy) 18 418 Ft.
  • hátsó kerék (29″ Excalibur 2XC 29″, furat fekete, tárcsafékes, ipari csapágyas prémium DC32 agy) 26 900 Ft.

További információ a forgalmazó honlapján.

 Rodi_excalibur_2

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo