fbpx

Mavic országúti abroncskínálat 2015-ben

mavic_road_1_6Az abroncsok jelentik a folyamatosságot a Mavic gazdag, immár 125 éves történetében. Mint ahogy köztudott, a mára legendává vált francia márka első nagy dobása az alumíniumabroncs-gyártás tökéletesítése volt, az 1934-es Tour de France győztese Antonin Magne hajtotta először a Mavic cég legújabb fejlesztésű, duplafalú, szegecselt dúralumínium felnijét. Az abroncs tömege mindössze 750 g (!) volt, szemben az akkori acélabroncsok 1,2 kg-os terhével!

Az eltelt 80 évben a Mavic folyamatosan kínált abroncsokat: valójában ez a szegmens alapozta meg a versenysportban elfoglalt, máig fennálló prominens helyzetét – így évtizedek óta a sárga logós francia cég biztosítja a Tour de France és számos más jelentős nemzetközi verseny független szervizautóit és -motorjait. Később a termékkínálat kiterjedt az az egyéb alkatrészek gyártásra, majd az abroncsok helyet az 1990-es évektől egyre inkább átvették a komplett kerékszettek, amelyben ugyancsak a Mavic volt a zászlóvivő. Mindazonáltal az abroncsok mára sem tűntek el az ikonikus „sárga hátteres” palettáról: továbbra is elérhetők azok számára, akik maguk kívánják fűzetni kerekeiket.

mavic_outi_felnik_mainÉrdemes még megjegyezni, hogy az egyedi fűzésű kerekek általi igényt egyre kevesebb márka szolgálja ki, ami kapható, lényegesen silányabb minőségi szintet képvisel mint mondjuk 15-20 évvel ezelőtt. Nem így gondolkodik a francia gyártó, amely a kerékszettekkel párhuzamosan az abroncskínálat szintjét is egyre emeli, egyre fejlettebb ötvözeteket és gyártási eljárásokat alkalmazva.

Kezdjük a bemutatót a legendával! A 2015-ös Open Pro a legfrissebb Mavic “Open” változat, amely közel két évtizede mind a profi, mind az amatőr kerékpárosok számára jelenti az etalon abroncsot. A speciális MAXTAL aluötvözetből a lehető legtöbbet hozza ki, fékfelülete UB Control kialakítást kap, SUP hegesztett illesztéssel rendelkezik, könnyű, erős, stabil és tartós egyszerre. Ha nincs szükség a magas profil nyújtotta aerodinamikus előnyökre, az Open Pro-nál jobb abroncsot nemigen találni!

mavic_outi_felnik_4Elérhető méretek és furatszámok:

  • 700C 28 furat
  • 700C 32 furat
  • 700C 36 furat
  • 650B (27,5”) 32 furat

Színválaszték:

  • fekete
  • ezüst
  • „CD”

Jellemzők:

  • Maxtal ötvözet
  • SUP hegesztett illesztés
  • UB Control fékfelület-kialakítás
  • CD keményanodizált felület
  • duplán szegecselt
  • alacsony profil
  • peremes köpenyekhez
  • 19,6 mm külső szélesség
  • 15 mm belső peremszélesség
  • 18,4 mm profilmagasság
  • 10,3 mm széles fékező felület (SUP)
  • 19-28 mm széles köpenyhez
  • 435 g / 390 g (650B)

Ajánlott fogyasztói ár: 18.880 Ft.

További információ a forgalmazó honlapján.

[divider scroll_text=”Mavic CXP33″]

mavic_outi_felnik_5Ha egyedileg készített kerékszettünk esetében az alacsony légellenállási mutató is fontos szempontot képez, akkor az egyértelmű referenciapont az Open-nel egyenrangú technikai színvonalat biztosító, immár több mint egy évtizede bizonyított, számos rendkívül magas teljesítményszintet képviselő aerodinamikus kerékszett alapját képező (pl. Cosmic Elite S) Mavic CXP33.

Jellemzők:

  • Maxtal ötvözet
  • SUP hegesztett illesztés
  • UB Control fékfelület-kialakítás
  • aerodinamikus szegecselés
  • magas, aerodinamikus profil
  • peremes köpenyekhez
  • 19,6 mm külső szélesség
  • 15 mm belső peremszélesség
  • 31 mm profilmagasság
  • 10,3 mm széles fékező felület (SUP)
  • 19-28 mm széles köpenyhez
  • 14 mm hosszú küllőanyákkal fűzhető
  • 470 g

Ajánlott fogyasztói ár: 19.900 Ft.

[divider scroll_text=”Mavic CXP22″]

mavic_outi_felnik_6A megújult CXP22 a profilkialakítása a két Mavic prémium abroncsmodell közti űrt tölti be, azaz félmagas, szimplán szegecselt, de ami talán a teljesítmény-orientált kerékpárosok számára a legfontosabb, hogy 28 küllőfurattal is készül, illetve árfekvése többek számára elérhető. A fejlett 6106 sorozatszámú aluötvözet megfelelő stabilitást és tartósságot tesz lehetővé, az illesztékes csatlakozás pedig több évtizede bizonyított technológia. A fékezés természetesen ugyanolyan sima érzetet nyújt, mint a felső kategóriás Mavic abroncsok esetében, lévén a CXP22 fékfelülete ugyancsak UB Control technológiával készül.

Elérhető szín, méret és furatszám:

  • 700C 28 furat, fekete
  • 700C 32 furat, fekete

Jellemzők:

  • 6106-ötvözet
  • UB Control fékfelület-kialakítás
  • szegecselt
  • középmagas profil
  • peremes köpenyekhez
  • 20 mm külső szélesség
  • 15 mm belső peremszélesség
  • 21 mm profilmagasság
  • 9 mm széles fékező felület (SUP)
  • 19-28 mm széles köpenyhez
  • 510 g

Ajánlott fogyasztói ár: 10.720 Ft.

További információ a forgalmazó honlapján.

[divider scroll_text=”Mavic Open Sport”]

mavic_outi_felnik_7Az Open sorozat anyagilag elérhetőbb modellváltozata az Open Sport, amely a régi legendás MA2/MA3/MA40 modellek egyenesági leszármazottja. A legnagyobb versenyzők abszolválták ezeken „edzéskiloméretereiket”, a legtöbben pedig csak hajtották és hajtották ezeket a kiváló abroncsokat – látszólag az örökkévalóságig, hisz még manapság is sok kerékpáron látni a gyártósorról évtizedekkel ezelőtt legördült MA2/MA3/MA40 modellt. Technológiai színvonala a CXP22-vel mutat hasonlóságot: természetesen itt sem hiányozhat az UB Control fékfelület-kialakítás, a szegecselés vagy a 6106 alapanyag. A kopásjelző csík már tényleg csak hab a tortán.

Elérhető színek:

  • fekete
  • ezüst
  • „CD”

Méret és furatszám:

  • 700C 36 furat
  • 700C 32 furat

Jellemzők:

  • 6106-ötvözet
  • UB Control fékfelület-kialakítás
  • szegecselt
  • alacsony profil
  • peremes köpenyekhez
  • 20,2 mm külső szélesség
  • 15 mm belső peremszélesség
  • 16 mm profilmagasság
  • 9,5 mm széles fékező felület (SUP)
  • 19-28 mm széles köpenyhez
  • 490 g

Ajánlott fogyasztói ár: 10.240 Ft.

További információ a forgalmazó honlapján.

[divider scroll_text=”Mavic A119″]

mavic_outi_felnik_3Végezetül a rendkívül népszerű, túrafelhasználásra tervezett A119 Mavic abroncsmodell következzen, amellyel már több ízben körbebicajozták bolygónkat, tehát szeretett városi vagy kirándulós-túrázós masinánk nem is kaphatna megbízhatóbb, erősebb, ellenállóbb abroncsot – legalábbis az A119 árfekvése, illetve méret- és tömegparaméterei mellett. Mi az, ami még fontos a kerékpáros közlekedő, túrázó számára? Természetesen tudja mikor érett az abroncs cserére: az idén kapható A119 már ezt is tudja, fékező felületén kopásjelző csíkot találunk. Ára szerintünk rendkívül kedvező az UB Control fékfelület-megmunkálás, a kidolgozás és a fejlett alapanyag függvényében.

Jellemzők:

  • 6106-ötvözet
  • UB Control fékfelület-kialakítás
  • szegecselt
  • alacsony profil
  • fékfelületkopást jelző csík
  • 28-47 mm széles peremes köpenyekhez
  • 540 g

Ajánlott fogyasztói ár: 6.900 Ft.

A többi MTB Mavic abroncsmodell is megtekinthető a forgalmazó honlapján.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.