fbpx

Mavic Crossmax XL Pro kerékpáros cipő

Minden bizonnyal a Mavic Crossmax XL Pro-nak járna a „világ első enduro versenycipője” cím. A francia márka a korábbi évek két csúcskategóriás „sárga logós” cipőjét, az ellenálló Mavic Alpine XL és a „hiperkönnyű” Fury XC előnyös tulajdonságait gyúrta össze egy tökéletesített változatba, kifejezetten a feltörekvő enduro stílus igényeit szem előtt tartva.

cipokorkep_2016_Crossmax XL ProA Mavic nem kisebb világsztárt vont be a fejlesztésbe, mint az nemzetközi enduro-sorozat legsikeresebb versenyzőjét, Fabien Barelt. A francia korábban az Alpine XL-ben versenyzett, amivel két gondja volt: az ő szintjén kissé rugalmasnak bizonyult, illetve nem biztosított kellő szellőzést a nyári többórás enduro versenyekhez, edzésekhez és kalandokhoz. A Fury XC persze mindkét említett tulajdonságban „ott volt a szeren”, de hiányzott belőle a megfelelő védelem. A Mavic fejlesztők összedugták fejüket, és hosszas munka után – Fabien hathatós közreműködésével – megszületett a Mavic Crossmax XL Pro!

Mi kell a tökéletes enduro cipőhöz? Néha a sziklákon is át kell jutni, így nem árt, ha tapadós talpmintázatot kap. Továbbá rendkívül strapabíró külsőre van szükség, bombabiztos és tartós anyagból, erős rögzítőrendszerrel. Mivel a menettempó változó, a hegyek közt pedig a napsütés perzselő, a kiváló védelmet megfelelő szellőzéssel kell kiegészíteni. Az sem árt, ha az endurocipő nem képez „tőkesúlyt”, lévén felfele a gépet hajtani kell! És nem utolsósorban az sem árt, ha profi bringások közreműködésével fejlesztik az enduro csúcsmodellt, így került be Fabien Barel a mérnöki gárdába.

Mavic Corssmax XL PROA Crossmax XL Pro számos csúcsfejlesztéssel lett felvértezve, de kezdjük a sort a talpnál! A terepspecifikus, kalandtúrákra alkalmas talptechnológia a Mavic-nál eleve adott. A montis cipőket a terepcipővonalon még az Adidas-nál is nagyobb névnek számító Salomon gárdája fejleszti, amely ugyancsak a „nagy márkacsalád” részét képezi. A biztos talajfogás, illetve a pedállal való kontaktus záloga a talp gumiösszetétele. Itt a technológia neve Contragrip® és az Energy Grip Trail talpszerkezettel karöltve rendkívül hatékony fegyvert képez a tapadás biztosítása és a hajtás hatékonysága érdekében. A talp azért némi rugalmasságot biztosító üvegszálat alkalmaz, így a kerékpárról leszállva biztosan lépdelhetünk. A fűzős rögzítést az Ergo Ratchet csatrendszer egészíti ki, bombabiztos megoldást alkotva. A fűzőrész a cipőt és a lábat egyaránt védő borítást kap. Ez az igen fejlett „endurospecifikus” rögzítőrendszer mind gyalogláskor, mind hajtás közben stabilan tartja a lábat, amely a hatékony haladás kulcsa.

Az Ergo 3D Tongue cipőnyelv, illetve a az Ergo Fit Ortholite belső kialakítás a lábfej kényelméért és biztos rögzítéséért felel. A rendkívül fejlett technikai alapanyagból készült felsőrész biztosítja a megfelelő szellőzést a zárt kialakítás és a boka védelme mellett. A belső tér pedig nagyobb a gyaloglás megkönnyítése érdekében, de ez a felsorolt technológiáknak köszönhetően nem megy a stabilitás rovására. A bokarész neoprén bélése mellett a cipőorr és a sarok és hatékony védelmet kap.

Mindent összevetve a Crossmax XL Pro egy maximalista szemlélettel tervezet enduro cipő, a legdurvább terepekre és a leghosszabb versenyekre. A profi bringások segítségével fejlesztették, viszont immár nemcsak számukra elérhető: Fabien Barel elképzelte, a Mavic megvalósította és sorozatgyártásba tette, így ma bárki élvezheti a Crossmax XL Pro összes előnyét!

Jellemzők:

  • világ első enduro versenycipője
  • Energy Grip Trail talpszerkezet
  • Index Energy Transfer besorolásában 60-as érték
  • Contragrip® járófelület a kiváló tapadás érdekében
  • Ergo Fit Ortholite belső kialakítás
  • 3D felsőrész a tökéletes szellőzésért, illeszkedésért és kényelemért
  • Ergo 3D Tongue cipőnyelv a lábfej kényelméért és biztos rögzítéséért
  • Ergo Ratchet csatos rögzítés fűzős záródással kiegészítve
  • fűzőtakaró a teljes körű védelemért
  • megnövelt belső térfogat
  • neoprénnel bélelt bokavédelem
  • hatékony cipőorr és sarokvédelem
  • ikonikus sárga/fekete színben kapható, de létezik sima fekete változat is
  • SPD stoplirögzítés
  • 375 g/db
  • 38-49 méret (kis méretekben is elérhető)

Ajánlott fogyasztó ár: 52.800 Ft.

További információ a forgalmazó honlapján

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo