fbpx

Mavic Crossmax SL, Crossroc XL és Crossride SL MTB pedál

Országúti vonalon a Mavic a Time által kifejlesztett i-Click rendszer kissé módosított, könnyített változatait kínálja, MTB felhasználásra szánt paletta úgyszintén francia együttműködés keretében történik. Emellett a Crossmax, Crossroc és Crossride modellek a rendszerintegráció keretében a Mavic saját cipőmodelljeihez optimalizáltak.

mavic_mtb_pedal_4Nemcsak három technikai szintet különböztet meg a 10 modellt számoló Mavic MTB pedálkínálat, hanem platformméret, illetve a tengely alapanyag terén is vannak változatok. Az előbbi végén „XL” jelölést találunk, az utóbbiak „Ti” modellnévre hallgatnak. Ami az összes modellben közös: a Time jól bevált, 25 pedálgyártási tapasztalatát összegző ATAC (Auto Tension Adjustment Concep) rendszerét alkalmazzák. Ez – mint a neve is elárulja – automatikus rugófeszességet biztosít, emellett bokafordító és oldalirányú holtjátékot is kínál. Az utóbbi esetében a cipő 5 mm milliméter erejéig oldalra ki- vagy betolható, a boka fordítása pedig a jobb és bal stopli felcserélésével 13 vagy 17 fokos lehet.

Egy szó erejéig térjünk vissza a Mavic vesszőparipájára, a kerékszettek esetében előszeretettel alkalmazott rendszerintegrációra. A montis pedálok esetében fontos a cipő és a pedál pontos – könnyű belépést és kioldást biztosító – mindazonáltal billegésmentes működése, amelyet valójában csakis a cipő talpszerkezet és a pedál együttes tervezésével lehet biztosítani. Ha mind a pedál, mind a cipő a Mavic-tól származik – ráadásul ugyanabba a modellcsaládba tartoznak – garantált a tökéletes működés, különben kisebb vagy nagyobb fennakadások léphetnek fel, azaz sem a teljesítmény, sem a kényelem nem lesz optimális. Ez természetesen áll a konkurens gyártók termékeire: ha csak úgy találomra választunk egy cipő/pedál kombinációt, semmi garancia nincs a megfelelő működésre. Maga az SPD szabvány csak a furatok paramétereit adja meg, a pedálfelület-és a cipőtalp-kiképzésre nem tér ki!

mavic_mtb_pedal_5Crossmax SL Ti MTB pedál: a csúcsmodell

Az ultrakönnyű karbon pedáltestnek és a még tovább könnyített titántengelynek köszönhetően a Crossmax SL Ti új kategóriát képvisel, minden idők legkönnyebb MTB pedálja, anélkül, hogy a teljesítmény vagy a tartósság csorbát szenvedne. A kompakt forma ellenére a Mavic MTB pedálok nagyméretű kontaktfelületet biztosítanak, így fokozva az erőátvitelt és a hajtáshatékonyságot.

mavic_mtb_pedal_1
Az űrtechnika kétségtelenül nem olcsó mulatság, de aki a ma elérhető legjobb pedál után vágyik, a Crossmax SL Ti tálcán kínálja a legfejlettebb technikai megoldásokat. Mik ezek pontosan? Kezdjük az üreges titántengellyel, amely már maga egy ipari műremek. A pedáltest teljes egészében karbonszerkezetet alkalmaz, nem fröccsöntött ipari műanyag, hanem a legerősebb karbonszálakból készül.

Tökéletes biomechanika

Tökéletes biomechanika

Az ATAC rendszer számos előnyt kínál a konkurens pedálgyártók megoldásához képest, a mind a belépés, mind a kioldás intuitív, minimális erőt igényel, ellenben a véletlenszerű oldal az ATAC-nál ismeretlen fogalom. Bokafordító és oldalirányú mozgást is kínál, az utóbbi esetében +/-2,5 mm oldalirányú holtjáték is rendelkezésre áll, amellyel a effektíve a két lábfej egymáshoz viszonyított távolságát tudjuk szabályozni. A boka szabad elfordítása pedig a jobb és bal stopli felcserélésével 13 vagy 17 fok lehet. Biomechanikailag tehát mindenképpen az ATAC a legjobb kialakítás, így aki térd vagy csípőfájdalmakkal küzd, annak érdemes kipróbálni a Mavic pedálok által nyújtott mozgásszabadságot. (Mind a térd, mind a csípő az ideális mozdulatot végezheti hajtás közben, nincs “megerőszakolva” a lábfej rögzített helyzete által. Így valamelyest kevésbé kritikus a stopli hajszálpontos beállítása, amely az amatőr kerékpárosok számára mindenképpen jó hír: mögöttük ritkán áll orvosi stáb vagy mozgástréner!)

Az ATAC mechanika és a pedáltestforma kiváló öntisztító képességgel rendelkezik!

Az ATAC mechanika és a pedáltestforma kiváló öntisztító képességgel rendelkezik!

Fontos még a Mavic pedálok által biztosított kiváló sártűrő képesség: a pedáltest-kialakításukból, illetve a dokkoló mechanika speciális működése révén gyorsan megszabadulnak a sártól, így a belépés még dagonyában sem jelent különösebb gondot. Nevezzük ezt öntisztító képességnek, a Time és Mavic padálok egyik leghatékonyabb fegyvere.

Jellemzők:

  • ATAC dokkolómechanika
  • karbonszerkezetből készült pedáltest
  • egyetlen rugó mindkét oldalhoz
  • tömített csapágyazás
  • üreges titántengely
  • öntisztító képesség
  • mozgásszabadság a lábfej számára
  • 240 gramm/pár
  • fekete színben

Ajánlott fogyasztó ár: 89.000 Ft.

Crossroc XL enduropedál

Az ATAC dokkolómechanika minden előnye mellett a Mavic Crossroc XL óriási pedálfelületet biztosít. All mountain és endurofelhasználásra tervezték, de minden olyan helyzetben beválhat, ahol a cipő és pedál közti stabilitás elsődleges szempont. Mindazonáltal eme kiváló működést biztosító pedál tömege sem vészes, köszönhetően a könnyített pedáltestnek és a túlméretes üreges tengelynek. A csapágyazása a tartósság jegyében tervezett: ez az extrém MTB felhasználás tükrében különösen fontos. A dokkolómechanika is megerősített, tehát jól viseli az ütéseket.

mavic_mtb_pedal_2Természetesen a Crossroc is rendelkezik a Crossmax esetében leírt biomechanikai előnyökkel: bokafordító és oldalirányú holtjátékot is kínál, az utóbbi esetében +/-2,5 mm oldalirányú holtjáték is rendelkezésre áll, amellyel a effektíve a két lábfej egymáshoz viszonyított távolságát tudjuk szabályozni. A boka fordítása pedig a jobb és bal stopli felcserélésével 13 vagy 17 fokos lehet.

A teljesítmény és fogyasztói ár tükrében a Crossroc keményebb MTB bicajozáshoz kiváló választás: tartós, megbízható, kényelmes és nem is nagyon nehezíti szeretett kerékpárunkat. Érdemes a Mavic Crossroc cipők egyikével használni: működése úgy garantáltan tökéletes lesz.

mavic_mtb_pedal_2bJellemzők:

  • ATAC dokkolómechanika
  • óriási pedálplatform
  • könnyített ötvözött alu pedáltest
  • tömített csapágyazás
  • üreges, 12 mm átmérőjű acéltengely
  • öntisztító képesség
  • mozgásszabadság a lábfej számára
  • 400 gramm/pár
  • fekete színben

Ajánlott fogyasztó ár: 31.000 Ft.

mavic_mtb_pedal_3Crossride SL
A Mavic pedálok fejlett működése, kényelme és alacsony tömege meglepően kedvező árszinten is elérhető: az Crossmax SL Ti költségének 30%-ból megúszható a Crossride SL, amely mindössze 310 grammot nyom a mérlegen. A fejlett ATAC mechanika, a mozgásszabadság, a sártűrő képesség azonos, a különbség mindössze a felhasznált alapanyagokban van. Cross country sporthoz, általános montizásra, túrázásra, kirándulásokhoz ideális választás, de mondjuk a cyclocross szakághoz is sok kerékpáros ezt a modellt választja. Jobb vételt nem is tudnánk ajánlani!

mavic_mtb_pedal_3bJellemzők:

  • ATAC dokkolómechanika
  • tömített csapágyazás
  • kis méret ellenére nagy kontaktfelület
  • öntisztító képesség
  • mozgásszabadság a lábfej számára
  • 310 gramm/pár
  • fekete színben

Ajánlott fogyasztó ár: 24.800 Ft.

Az összes Mavic MTB pedálról itt találtok információt.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.