fbpx

Mavic Crossmax Quest külső gumi

A Mavic Crossmax Quest külső gumit a legendás francia gyártó MTB trail és all mountain felhasználására kínálja, speciálisan a Crossmax és Crossmax XL kerékszetthez fejlesztette, mindazonáltal külön is megvásárolható.

Mavic Crossmax Quest
Immár öt éve annak, hogy a Mavic kerékszettek gumiabronccsal felszerelve is elérhetők, ezzel feltéve az „i”-re a pontot a márkát fémjelző rendszertervezés koncepción. A kerékpárműhelyben manuálisan fűzött kerekek korában – tehát még az 1980-as évek végén – a “sárga márka” indította útjára a kerékszett mint termékegység fogalmát. Az összhangban tervezett köpeny és kerék pedig a logikus következő lépcsőfok a „törzsfejlődésében”. Az MTB-kerekek terén kiváltképpen fontos az abroncs szélességének és a köpeny szerkezetének, ballonosságának összhangja, illetve a belső nélküli rendszer átgondolt kialakítása. Nem mellesleg a felszerelést és a karbantartást is megkönnyíti, ha az egységek ugyanazon a tervezőasztalon látnak napvilágot.

A Mavic Crossmax gyári kerékszettekhez kifejlesztett Quest köpeny a trail és az all mountain stílus igényei szerint készül. Ezen belül többféle terepviszony és időjárási körülmény közt alkalmazható, a középső ritkásabb mintázat fokozza a tapadást és az irányíthatóságot a nehéz terepen, a magasan kiemelkedő oldalsó mintázat pedig a kanyarstabilitásért felel. Az alkalmazott gumikeverék kétkomponenses X-mix Dual típus, ideális kompromisszumot biztosítva az alacsony gördülési ellenállás, a tapadóképesség és a tartósság között. A futófelület oldalán alkalmazott 50a jelölésű alapanyag rendkívül lágy, a kanyarokban csodálatos stabilitást tesz lehetővé. A megerősített Guard+ szövetszerkezet mindazonáltal könnyű, a külső rugalmasságát – így úttartását és kényelmét – nem rontja, a szövet sűrűsége 66 Tpi.

A Crossmax Quest UST Tubeless Ready kialakítást kap, és a legtöbb Mavic MTB köpenyhez hasonlóan mindhárom kurrens kerékmérethez elérhető, kevlárszálas, hajtogatós modell. A felhasználás igényei szerint kellően ballonos, szélessége 26” méretben 2,4”, 650b esetében választhatóan 2,25″ vagy 2,4″, 29-er kerekekhez pedig 2,25” és 2,35” szerepel a kínálatban. A gyártó a Crossmax Quest szélesebb változatait “XL” jelöléssel illeti, amelyek már az all mountain felől az enduro irányába kacsintgatnak, és értelemszerűen a Mavic Crossmax XL kerékszettel alkotnak ideális párt.

Jellemzők:

  • speciálisan a Mavic Crossmax kerékszetthez fejlesztve
  • trail vagy XL méretben all mountain vagy akár enduro felhasználásra
  • Guard+ megerősített szövetszerkezet
  • kevlárszálas, hajtogatós kivitel
  • 66 Tpi szövetsűrűség
  • kétkomponenses X-mix Dual gumikeverék
  • UST Tubeless Ready belső nélküli kialakítás
  • alacsony gördülési ellenállás
  • tapadást fokozó mintázat minden talajtípuson
  • 27,5”, 29” és 26” méretben ( 29” / 810 gramm)
  • 2,25″-2,4″ szélességben (az utóbbi XL-jelölést kap)

Ajánlott fogyasztói ár: 17 600 Ft.

További információ a köpenyről a forgalmazó honlapján.

Nem tudod, hogy jó lenne-e neked ez a külső gumi? Vannak ismeretlen kifejezések a leírásban? Ha a gumik technikai paramétereire vagy kíváncsi akkor kattints IDE, ha a megfelelő modell kiválasztásában vagy bizonytalan akkor pedig IDE!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo