fbpx

Mavic Cosmic High Sock zokni

A Mavic Cosmic High Sock a profi mezőnyben manapság elterjedt magas szárú zokni, amelynek beszerzését nemcsak a trendi megjelenése miatt érdemes megfontolni. Mint a testtel közvetlenül érintkező viselet, a zokni nagy mértékben befolyásolja az általános kényelemet, a higiéniát, a hőháztartást, illetve a nyomáspontok kialakulásának elkerülését. És mindezt pár ezer forint fejében, vagy a másik oldalról nézve 1-2 ezer forinttal többért, mint egy nem kerékpár-specifikus, egyszerűbb kialakítású sportzokni.

mavic_zokni_2
A kerékpáron a prioritások nem magával a géppel, hanem a kerékpárossal kezdődnek. A legfontosabb, hogy kényelmesen és hatékonyan tudjuk a bicajt hajtani, amelyet három ponton érintünk. Ebből a láb döntően az erőleadásért felel, mindazonáltal kényelmünk is részben azon múlik, hogy a láb „miként érzi magát”. A zokniba – mint a testtel közvetlenül érintkező viseletbe – érdemes pénzt fektetni, a legmagasabb szintű, speciálisan a kerékpározáshoz tervezett modell sem került túl sokba, bőségesen meghálálva rá fordított figyelmet.

Látszólag a Mavic szakemberei – méltó módon a kerékpárruházatban egyedülálló hírnévhez – még az egyszerűnek tűnő zokni fejlesztéséhez is maximalista szemlélettel, energiát nem kímélve, high-tech alapanyagok és gyártástechnológiák alkalmazásával vágtak neki. Az eredmény nem maradt el, de ne suhanjunk el a részletek felett: kezdjük a sort a Cosmic High Sock alapanyagival!

Igen, itt több is szerepel a zoknin belül! A lábszár és a talp Meryl® Skinlife merinógyapjú alapú kötött szálat alkalmaz, de azt is háromféleképpen. A szár vékonyabb, hálósabb és egyben szellőzést elősegítő szövet, míg a talp egy eltérő megerősített fajta, ezen belül az öregujj alatt hatékony „frottír” (visszahurkolt) jellegű a merinó alapanyag. A zokni emellett jobb és bal láb specifikus szövést kap, a szálvégi eldolgozások – hívhatjuk varrásnak – rejtettek, nem okoznak nyomáspontot.

A Mavic Cosmic High Sock lábfejrésze egy másik anyagtípust, a Silver Ions alkalmazza: ezt hálós szerkezetű vékony szövet formában. A kiváló szellőzés így garantált, illetve a zokni tömege is a lehető legminimálisabb. Mindkét alapanyag antibakteriális száltípust is rejt, amely egy másik fontos „lábproblémára” nyújt orvosságot. Természetesen a Cosmic High Sock a lábanatómiát pontosan követi, illeszkedése passzentos, de nem szorít. Tehát a kiváló szellőzés és kényelem adott, illetve ez a fejlett zokni az ugyancsak elsőrangú Mavic cipőkkel tökéletesen harmonizál.

Akkor nézzük a hosszkérdést! A zoknihossz a kerékpározásban is divattrend. Gondoljunk az 50-es években Coppiékra, a 70-es években Merckx-re, a 90-es években Cippolini-re, manapság pedig mondjuk Wiggins-re! A lábszárat mindegyik versenyző generáció eltérő mértékben takarta, ma éppen az egyre hosszabb szár felé tendálunk. Minden hosszban van logika, épp ezért a francia ruházati specialista egyik irányzat mellett sem is tette le voksát. A Cosmic High Sock-nak van rövid szárú Cosmic Low Sock, és közepesen magas Cosmic Mid Sock vátozata! Tehát mindenki ízlése szerint válogathat a ma kapható egyik legfejlettebb lábviseletből!

mavic_zokniJellemzők:

  • hosszú szárú, a profi mezőnyben közkedvelt és elterjedt kerékpáros zokni
  • megerősített Soft Meryl® Skinlife alapanyag a lábfejen
  • rendkívül könnyű hálós felső alapanyag (Silver Ions)
  • kiváló szellőzés és kényelem
  • Mavic cipőkkel tökéletesen harmonizál
  • bőrbarát alapanyag
  • antibakteriális tulajdonság a kellemetlen szagok megakadályozása érdekében
  • lábujjaknál extra védelem
  • az öregujj alatt hatékony „frottír” párnázás
  • jobb és bal láb specifikus szövés
  • rejtett varrások
  • trendi megjelenés
  • háromféle szárhosszban kapható (akár 18 cm magas!)
  • fekete és sárga színben
  • S-L (35-46) méretben

Ajánlott fogyasztói ár: 3 600 Ft.

További információ a forgalmazó honlapján.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo