fbpx

Cannondale fejvédők már a boltokban!

A Cannondale az egyik legnagyobb múltra visszatekintő amerikai kerékpármárka, de talán kevesen tudják, hogy a kerékpártervezést és gyártást megelőzően (az 1970-80-as években!) túrakerékpáros kiegészítőket kínáltak a szabadságra, természetközelségre vágyó amerikai bicajosok számára. Így alig meglepő, hogy manapság is számos kiváló fejvédő szerepel rendkívül széles termékpalettájukon, amelyek már a hazai kerékpár-kereskedésekben is elérhetők.

A Cannondale Ryker modell

A Cannondale a magas technikai színvonal szinonimája: az újítások terén mindig is az élvonalban járt a pennsylvaniai cég. A kerékpáripar például neki köszönheti a túlméretes alucsövekből készült vázakat, az alkatrészek tervezése terén is több forradalmi újítást hoztak: ilyen például a túlméretes középcsapágytengelyek kifejlesztése (BB30-szabvány), az ehhez tartozó üreges hajtóművek gyártása, illetve az alkatrész-integráció mai szintre történő fejlesztése.

Az ismertetett technológiák

Az ismertetett technológiák

A sisakok világában a következő technikai “csokor” járul hozzá a kiválóan illeszkedő, megfelelő szellőzést, kényelmet is biztonságot nyújtó fejvédő-kínálathoz:

1. Dual Density Technology

Az autóiparban alkalmazott kétkomponenses ütéselnyelés elvét ülteti át a kerékpáros sisakok világába, a sisakszerkezet magját képező EPS hab két különböző sűrűségű, amely fokozatossá teszi a becsapódás elnyelését, csökkentve a fejre ható csúcsértéket. Emellett a részelemek kónuszos kialakítása ugyancsak hozzájárul a becsapódás erejének csökkentéséhez.

2. Exoskeleton szerkezetmegerősítés

A nagyméretű, kiváló szellőzést biztosító nyílások alkalmazása nem jár a Cannondale fejvédők által nyújtott biztonság csökkenésével köszönhetően a gyártó által szabadalmaztatott SI ötvözött alumínium merevítőbordáknak, amelyek a sisak kritikus területeit kötik össze.

A fejlett állítórendszer teszi egyszerűen kezelhetővé, kényelmessé és biztonságossá a Cannondale sisakokat...

A fejlett állítórendszer teszi egyszerűen kezelhetővé, kényelmessé és biztonságossá a Cannondale sisakokat…

3. Nejlonszál-erősítés

Minden egyes Cannondale fejvédő belső nejlonszál-erősítéssel rendelkezik, amely egy bukás során egy darabban tartja a sisak szerkezetét.

4. Polikarbonát külső burok

A kettős EPS habréteggel egybeöntött külső héj tartósabbá, ellenállóbbá és biztonságosabbá teszi a bukókat. A Cannondale vizsgálatai szerint 12%-kal növeli a sisakszerkezet erősségét.

A Cannondale tehát különös figyelmet fordít a kerékpárosok fejvédelmére: a sisakok kényelmes kialakítása, a fejlett rögzítőrendszerük praktikus kezelése (Micro-Dial Fit) pedig biztosítja, hogy a viseletük ne nyűg legyen, hanem kellemes élmény. Akkor nézzük a hazánkban elérhető modellkínálatot, kezdve a világ egyik legfejlettebb fejvédőjével, a Cannondale Teramóval!

teramo-blkCannondale Teramo

  • Micro-Dial Fit és Ergo-Fit EVA méretállító és pántrendszer kínál páratlan kényelmet és a személyre szabható illeszkedést
  • EAK Protection technológia kettős sűrűségű EPS hab a súlycsökkentés érdekében, miközben a Teramo a legmagasabb iparági biztonsági előírásoknak megfelel
  • fejlett, izzadtságelvező, kényelmes szivacsozás
  • SI-ötvözet szerkezeterősítés
  • leszerelhető napellenző, MTB és országúti felhasználáshoz
  • 23 szellőzőnyílás
  • két méretben: L/XL (58-62cm) – S/M (52-58cm )
  • színválaszték: fekete, kék, “team” zöld/fehér
  • megfelel az alábbi szabványoknak: USA CPSC, CE EN1078, AS / NZ 2.

Ajánlott fogyasztói ár: 36.990.-Ft
cannondale_teramo_2
[divider scroll_text=”Cannondale Ryker”]

Ryker_whiteCannondale Ryker

  • Peak Protection technológia – két különböző sűrűségű EPS habot alkalmaz a súlycsökkentés és a biztonság növelése érdekében
  • a legmagasabb biztonsági előírásoknak megfelel
  • integrált, egybeöntött több darabból álló polikarbonát héj
  • 20 szellőző nyílás biztosítja a levegő áramlását
  • hőforrasztott, nedvességet elvezető szivacspárna
  • integrált Mikro Dial Fit méretállító Ergo-fit EVA pántokkal
  • ÚJ, kényelmes és könnyű pántosztó kínál biztonságos beállítást, megkönnyítve a mindennapos használatot
  • leszerelhető napellenző, MTB és országúti felhasználáshoz
  • S/M (52-58cm ) méretben
  • megfelel az alábbi szabványoknak: USA CPSC, CE EN1078, AS / NZ 2.

Ajánlott fogyasztói ár: 29.990.-Ft
[divider scroll_text=”Cannondale Radius”]

A Ryker is több színben kapható, magas technológiai szintet képvisel

A Radius is több színben kapható, magas technológiai szintet képvisel

Cannondale Radius

  • Micro-Dial Fit és Ergo-Fit EVA méretállító és pántrendszer kínál páratlan kényelmet és a személyre szabható illeszkedést
  • nedvességet elvezető szivacspárna
  • SI-ötvözet szerkezeterősítés
  • leszerelhető napellenző, MTB és országúti felhasználáshoz
  • 22 szellőző nyílás biztosítja a levegő áramlását
  • két méretben: L/XL (58-62cm) – S/M (52-58cm )
  • többféle színben: piros/fehér, “team” fekete és fehér
  • megfelel az alábbi szabványoknak: USA CPSC, CE EN1078, AS / NZ 2.
  • színválaszték: fehér és piros/fekete

Ajánlott fogyasztói ár: 24.990.-Ft
[divider scroll_text=”Cannondale Radius”]

radius_fehrCannondale Radius (2014-es modell)

  • Micro-Dial Fit és Ergo-Fit EVA méretállító és pántrendszer kínál páratlan kényelmet és a személyre szabható illeszkedést
  • nedvességet elvezető szivacspárna
  • egybeöntött polikarbonát héjtechnológia így a külső héj és az EPS mag egy szekezeti elemet képez
  • leszerelhető napellenző, MTB és országúti felhasználáshoz
  • 22 szellőző nyílás biztosítja a levegő áramlását
  • két méretben: L/XL (58-62cm) – S/M (52-58cm )
  • többféle színben: fehér/két és fekete/zöld
  • megfelel az alábbi szabványoknak: USA CPSC, CE EN1078, AS / NZ 2.

Ajánlott fogyasztói ár: 18.990.-Ft

[divider scroll_text=”Cannondale Quick”]

quick_fehr

A legkedvezőbb árú Quick modell is elérhető több színben...

A legkedvezőbb árú Quick modell is elérhető több színben…

Cannondale Quick

  • Micro-Dial Fit és Ergo-Fit EVA méretállító és pántrendszer kínál páratlan kényelmet és a személyre szabható illeszkedést
  • nedvességet elvezető szivacspárna
  • egybeöntött polikarbonát héjtechnológia így a külső héj és az EPS mag egy szekezeti elemet képez
  • leszerelhető napellenző, MTB és országúti felhasználáshoz
  • 19 szellőző nyílás biztosítja a levegő áramlását
  • két méretben: L/XL (58-62cm) – S/M (52-58cm )
  • Színválaszték: piros/fekete és fehér
  • Megfelel az alábbi szabványoknak: USA CPSC, CE EN1078, AS / NZ 2.

Ajánlott fogyasztói ár: 13.990.-Ft

További információ a forgalmazó honlapján

A paleta csúcsmodellje: a Teramo

A paleta csúcsmodellje: a Teramo

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo