fbpx

Stevens – Pedelec Parádé 2019

Stevens a németországi Hamburgban 1990-ben induló cég, mely egyrészt prémium márkák termékeit (Merlin Titan, Ritchey, Campagnolo), másrészt saját előremutató MTB és trekking kerékpárjait árulta. A szalagról legördülő kerékpárok száma 1993-ra elérte a 10.000 darabot, sőt, 2013-ra meghaladta az egymilliós darabszámot. Egyik legnagyobb újításuk volt 2002-ben, hogy elindították a Custom Bike programjukat, melyet mai napig piacvezetőként (főképp országúti és cx szakágban) szolgáltatnak: itt a vásárlók maguk szabhatják személyre álom kerékpárjukat.

2014-re már elektromos kerékpárból is több, mint 10.000 darab értékesítésén voltak túl. Hatékony mérnöki csapatuknak köszönhetően élen járnak a fejlesztésben, számukra a minőség az elsőszámú szempont, melyet tükröznek szigorú minőségbiztosítási elveik is. Csak elsőosztályú beszállítókkal dolgoznak, kerékpárjaik 60%-a Németországban, és 85% az EU-ban kerül összeszerelésre. Nagyon büszkék rá, hogy kerékpárjaik a legtöbb szakág világversenyein teljesítenek szolgálatot a legtehetségesebb sportolók kezei (lábai) között.

A rövid történeti bevezető után lássuk, hogy mi minden érkezik a Pedelec Parádéra a Stevens kínálatából! 

E-ANTELAO – eggyel kevesebb kifogás

A munkába vezető út lerövidül – és még szórakoztató is lesz. Az új STEVENS E-Antelao kibővíti az E-hardtail-ek képességeit – egy erőteljes Bosch Performance CX motorral, egy elegánsan integrált PowerTube 500 akkumulátorral és 29 “kerekekkel, a városi kiegészítők (lámpa, sárvédő, patkózár) pedig alkalmassá teszik a mindennapi használatra. A munkába vezető út mostantól erdőkön, parkokon, kavicsos utakon vagy akár meredek lejtőkön keresztül is vezethet…

 

E-6X TOUR – Öröm a kerékpártúra

A STEVENS sikeres cross kerékpárjait most kiegészítettük elektromos meghajtással, a Bosch jóvoltából. Az E-6X egy nagyon fürge pedelec, kimondottan alkalmas sportolásra – mind minőségének, mind funkcionalitásának köszönhetően. Technikai jellemzői is magukért beszélnek.

 

E-COURIER PT5 – Kerékpár minden alkalomra

Ez a pedelec egy igazi igásló. A “PT5” a Bosch Powertube 500 akkumulátorra utal. Amely az alsócsőbe rögzítve biztonságban van, és az 500 Wh minden feladathoz elég energiát biztosít. Könnyű kezelhetőség, és alacsony karbantartási költségek jellemzik, így tökéletes mindennapi használatra. És ne lepődj meg: az új Active Line Plus e-motor valóban csendes.

 

E-MOLVENO – Belépő az elektromos kerékpárok világába

Egy tökéletes menetstabilitást biztosító, kényelmes geometriájú vázzal, és teleszkópos villával rendelkező E-bike. Megbízható alkatrészekkel van felszerelve Shimano váltóval és hidraulikus tárcsafékekkel. A funkcionális kiegészítők a mindennapi használaton kívül, túrázásához is megfelelőek. Míg eddig csak a saját erődre hagyatkozhattál az új E-Molveno lehetővé teszi az elektromos rásegítés funkcióra kapcsolj- és mindezt egy rendkívül vonzó belépő árért.

 

E-BORMIO – könnyed elektromos gördülés

A STEVENS mérnökei ezt pedelecet úgy fejlesztették ki, hogy a váltók a Shimano legújabb, kompakt és csendes E6100-es motorjával tökéletes együttműködésre legyenek képesek, így biztosítva a sima gördülést a mindennapi használat során. Az akkumulátor szépen átöleli az alsó csövet- mindhárom rendelkezésre álló vázkialakításban -, hogy lehetővé tegye az alacsony súlypontot, ezáltal a jó irányíthatóságot. A funkcionalitásában teljes utcai felszereltség hozzájárul az elektromosan segített kerékpározáshoz teljes öröméhez.

A Stevens márkát forgalmazó cég látja el több másik kiegészítőmárka disztrubúcióját is, melyek kínálatában megtaláláható e-bike kompatibilis darabokat szintén megtekinthetjük a Pedelec Parádén. Ilyenek például az ABUS lakatjai, a CONTINENTAL gumijai, a BOBIKE gyerekülései, a BBB speciálisan ebikehoz tervezett láncai és fékbetétei, vagy a BASIL táskái.

Következzen néhány szemléletető példa mikkel is rukkolnak elő a gyártók a pedelec kerékpárok fejlődésére reagálva:

Abus SmartX 770A – Az okoslakat: 100dB hangerejű riasztóval és meglehetősen innovatív okostelefonos nyitással-zárással

Bobike gyermekülések – akár előre, akár hátra, a gyermek kényelme és biztonsága az első!

A Basil táskák a commuter használat kihívásaival is megbírkóznak.

Continental Contact Plus – ebike kompatibilis külső meggyőző defektvédelemmel.

A honlapok elérhetőségei:

Web: https://stevensbikes.hu

Kiegészítők: https://tekernimentem.hu

 

Várunk a Pedelec Parádén, ahova érdemes regisztrálni a kedvezményekért!

Maradjatok velünk és figyeljétek a Pedelec Parádé rovatunkba bekerülő cikkeket, hogy megismerhessétek a kiállítókat, megkapjatok minden információt az eseményről.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo