Egy véletlentől vezérelve a Pozsony melletti Svätý Jur-ban (Szentgyörgy), a Kaktus Bike Maratonon kötöttünk ki április 20-án. Nem különösebben izgatott a dolog, hogy részt vegyünk a versenyen, de a csapattársak ajánlására mégis elindultam.
A 75 kilométeres hosszú táv szintrajzának fürkészése után a korábbi évek eredménylistáinak böngészése következett. Viszonylag kevés ismerős nevet találtam, Kis Józsi (Merida-Maraton Team CST) 3:31-es idején akadt meg a szemem és Milan Barenyi 3 óra körüli célbaérkezésén. Ezek alapján három és fél és négy óra közti célbaérkezést tartottam reálisnak.
A 9 órás rajthoz viszonylag korán kellett kelni, hiszen közel 3 óra autózás várt ránk. (Ezek után nem hiszem el, hogy a Cross Country Challenge Amatőr kategóriájának 9 órás rajtja korán van.)
Fél 9-kor elkezdtünk melegíteni kicsit, de gyanús volt, hogy a versenyközpont stadionja szinte üres volt, rajtoltatásnak nyomát sem láttuk. Kiderült, hogy a falu (város?) közepéről indulunk. Így mire megtaláltuk nagyjából bemelegítettünk…
Alig kellett furakodni, hogy a közel 100 fős boly második sorába férkőzhessek. A rajt pontos és nem túl gyors. Kényelmesen kanyarogtunk a kis utcákon és nekiindultunk az első 6 kilométeres mászásnak.
Azon kaptam magam, hogy az előttem levő 10-15 bringás egyre csak fogy, hamar a mezőny elején találtam magam. Nem tudtam hova tenni ezt, egyedül Milan Barenyi volt mellettem. Próbáltunk beszélgetni magyarul és németül, de addig jutottunk, hogy ő csak a szlovák nyelvben verhetetlen. Különben is hamar elhúzott a francba előre…
Ez után a 6 kilométeres szakasz után egy 32 kilométeres körre értünk rá, amiből a hosszú távnak kettőt, a rövidebbnek pedig egyet kellett teljesíteni. Faltam a kilométereket, élveztem a bringázást és érzésre jól is ment, talán túl jól is. A Kross Level A10-es bringa tökéletes társnak bizonyult. A táj nagyon hasonló a mienkhez, nekem az erdészeti utakról a Bükk, a többieknek a Bakony jutott eszébe. És igen, ott sincs felporszívózva az út, fröcsögtek a faágak és repkedtek a falevelek, ahogy végigsuhantunk az erdőn. Az első kör végéig tudtam tartani a pozíciómat, amikor kissé megrogytam és belassultam. Itthon a diagramot nézve nagyjából 5 perccel lett rosszabb ez a kör az elsőnél.
Ekkor már együtt mentünk a később rajtoló középtávosokkal is, akik példamutatóan viselkednek a gyorsabb versenyzőkkel szemben. Kényelmesen megfértünk egymás mellett, hiszen nem rángatták a kormányt, nem próbáltak meg félreugrani, ha megérkeztem mögéjük. A második körön hárman előztek meg, így abszolútban az ötödik helyre csúsztam vissza. Ezt kicsit sajnálom, de még nagyon szezon eleje van.
A tombolahúzást – ahol a fődíj egy 2 ezer euro körüli bringa volt – a 4 órai eredményhirdetés utánra tették, hogy minél többen maradjanak. A holtidőbe még egy esküvő is belefért, egy bringás hölgy adta be a derekát a nagyközönség előtt.
Kategóriámban a dobogó második fokára szólítottak, csapattársam, Bokros Manassé a 40 felettieknél szintén második lett, így a csapat szempontjából eredményesnek értékelhetjük a hétvégi szereplésünket.
Ami érdekes volt, hogy csak sok keresgélés után lehetett találni valakit, aki a szlovákon kívül bármilyen nyelvet is beszélt. Hiába próbálkoztunk a némettel vagy angollal, esetleg a magyarral, nem jártunk sikerrel. Sok esetben jól jött volna. A nevezési díj is baráti volt, hiszen a verseny előtt 1,5 héttel még 15 euróba került pólóval együtt és a helyszínen is csak 19 euro volt (póló nélkül).
A frissítőpontokról nem tudok érdemben nyilatkozni, mivel az első körön elég korán érkeztem ahhoz, hogy kezembe adjanak egy pohár vizet, a második körben pedig elvettem magam. Úgy terveztem, hogy egy kulacs saját frissítővel indulok el – ami a többlakiság miatt elfelejtett High5 ital helyett most csak házi meggyszörp, só és citromlé elegye lett, a frissítőkön pedig majd után töltök – magamba. Ez a taktika bevált, mert szerencsére nem volt túl meleg. A verseny végére iszonyat mód megfájdult az Achilles-ínam, amit muszáj hamar rendbe hozni, mert vasárnap Zalaegerszegen újra verseny lesz.
