Londoni olimpikonunk, Benkó Barbara rég jelentkezett blogjával, tegnap azonban Sopronban sikerült megvédenie bajnoki címét a mountain bike olimpiai szakágában, erről ír legfrissebb bejegyzésében:
Sikerült a címvédés, amivel megszereztem 17. Magyar Bajnoki címem (cyclocross-szal együtt)! Ez külön nagy öröm számomra ebben a balszerencsés szezonban, de ugyanakkor igaz, hogy mindig nagyon jó, semmihez sem fogható és soha meg nem unható érzés a hazád Bajnoki mezét felhúzni. Tudom, most le lehet hurrogni, hogy itthon nincs mezőny meg ezt bárki meg tudja csinálni és különben is kit érdekel, de nem hiszem, hogy le kéne nézni a versenyzőket, ugyanakkor, ha olyan egyszerű lenne, akkor miért nincs ott mindenki a rajtnál? Mindegy is, én örülök neki!
Sopron
Apával és Bányai Dominikkal utaztunk le Sopronba és én szombaton edzés után végérvényesen rájöttem, hogy ez a pálya nekem maga lesz a pokol. És igazam lett. Vasárnap reggel nem túl kipihentem ébredtem, mert a szállásunkon esküvő volt szombat éjjel, már nem tudom, mikor aludtam el, de éjfélkor már kívülről tudtam az aranyesőt és a hosszú fekete haj című hatalmas slágereket. A csúcspont akkor érkezett el, amikor atom részegen az ablakunk alatt vonatoztak egy hasonlóan remek zenére, de aztán valamelyik szünetben sikerült elaludnom. Mondjuk valószínű engem a saját esküvőmön pont ugyanennyire érdekelne, hogy ki akar aludni felettem. Reggeli nyomokból ítélve a buli jó volt! 🙂
Délelőtt kimentem a gyerekversenyre, mert egy kis patronáltam érdekelt volt U13-ban! Attikám, itt is gratulálok a bronzéremhez, nagyon büszke vagyok rád, hogy első évesen ilyet mentél és mindent úgy csináltál, ahogy megbeszéltük! Furcsa volt a 15:00 órás rajt nekem, mert idén még nem indultam ilyen későn, a legkésőbbi rajtom is dél volt, ráadásul amúgy sem szeretek délután versenyezni, de ugye ez is ugyanaz volt mindenkinek, akárcsak a pálya. Végül is nem volt gond, sikerült magam felpörgetni versenyre. A rajtnál döbbenten tapasztaltam, hogy mennyien vagyunk az elit rajtban. Vagyis mennyire kevesen. Bármelyik Magyar Kupán sokkal többen vannak. Érdemes lenne elgondolkodni, hogy mi lehet az oka ennek a visszaesésnek és miért nem érdeke az néhány nagynak számító magyar csapatnak, hogy gyakorlatilag ne is képviseltesse magát a Magyar Bajnokságon.
A rajtot kicsit elbénáztam életemben talán először, de sikerült még így is elsőnek elkapnom és innentől kezdve úgy gondoltam, hogy akkor beállok a saját tempómra és meglátjuk, ki tud jönni. Már a pálya első felében sikerült kis előnyt szereznem, ami nagy meglepetésemre ezen a borzasztó hosszú és meredek, 30%-os emelkedőn még egy kicsit nőtt, majd a DH pályán végleg elbúcsúztam a többiektől. Innentől az volt a terv, hogy kicsit még kiépítem az előnyt, majd a táv második felében már nem mentem 100%-on, de muszáj voltam haladni, hogy ha bármi probléma közbejön, az még kezelhető legyen. Szerencsére ilyen nem történt és óriási megkönnyebbülés volt áthaladni a célvonalon, hogy vége és sikerült.
Bevallom őszintén abszolút nem esett jól ez a fölfelé, nagyon nem az én pályám volt, évek óta nem mentem ilyen profilú pályán, mostanában menőbb a hullámos és extrém technikás XC pálya, de örülök, hogy itt is sikerült nyernem! Nagy köszönettel tartozom szüleimnek a segítségért, Anya hero vagy, hogy felmásztál a hátsó zónába; köszönöm Bogár Gábornak, hogy készenlétben álltál, ha bármi technikai baj lenne, valamint nem utolsó sorban, sőt, köszönettel tartozom Balázsnak! Na meg persze jól esett hallani a szurkolókat is a pálya széléről! Sokat nem pihenek, holnap már indulok Andorrába a következő Világkupára, számomra ez egy új helyszín, még sosem voltam ott, kíváncsi vagyok milyen lesz. Szombaton 11:30-kor szurkoljatok légyszi és élőben is követhető lesz a RedBull TV-n!
