fbpx

Christopher Froome mindent vitt a Mont-Ventoux-n!

A Tour de France második hete a folyamatos spekulációról szólt, na meg arról, hogy Christopher Froome sebezhető. Ma bebizonyította, hogy erről szó sincsen…

Bastille napja és a Mont-Ventoux a Peter Sagan (Cannondale), Markel Irizar, (RadioShack-Leopard), Pierrick Fedrigo és Jérémy Roy (FDJ), Christophe Riblon (AG2R), Losada (Euskaltel), Sylvain Chavanel (Omega-Pharma-Quick Step), Daryl Impey (Orica-Greenedge), Wouter Poels (Vacansoleil-DCM), Julien El Fares (Sojasun) alkotta szökevénycsoportot ihlette meg a mai szakaszon. Utóbbi versenyző nem sokkal fél táv után visszazárkózott a főmezőnybe. Ekkor a korábban hat percet is meghaladó előnyből már csak kevesebb, mint négy maradt.

Mont-Ventoux

Mont-Ventoux

A szökevénycsoport a Ventoux elejétől kezdett szétbomlani. A franciák becsületét Chavanel próbálta menteni, de 13 kilométerrel a vége előtt Nieve majd Quintana is robbantott, megpecsételve ezzel a Quick-Step menőjének sorsát.

Közben a sárga trikós csoportjában Richie Porte váltott ritmust, amit csak Contador és Froome tudott átvenni. A brit azonban nem gondolkodott sokáig, brutális támadását a spanyol is csak pár pillanatig tudta követni és meg sem állt az időközben Nieve-t lerázó Quintanaig. Tőle 1,2 kilométerrel a vége előtt szabadult meg, a célig pedig már senkinek nem volt rá ellenszere, így ő nyerte a Tour második hegyi befutóját is, összetett beli előnye pedig tovább növekedett riválisaival szemben.

1044819_536701073045943_363423190_nJoaquim Rodriguez nagyot küzdött ma, és beért a 4. helyen 1 perc 20 másodperc hátrányban, az időközben Contadort lerázó Nieve társaságában. 1”40-es fórral érkeztek Contadorék a többi top 10-es versenyzővel közel azonos idővel. Quintana a mai teljesítményének köszönhetően visszavehette a fehér trikót, Rolland a pöttyösét Frommenak adta át.

Holnap pihenő, aztán következik az utolsó hét az Alpok hegyeivel.

A 15. szakasz végeredménye:

1 Christopher Froome (GBr) Sky Procycling 5:48:45
2 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:00:29
3 Mikel Nieve Ituralde (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:01:23
4 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha
5 Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff 0:01:40
6 Alberto Contador Velasco (Spa) Team Saxo-Tinkoff
7 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 0:01:43
8 Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:46
9 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:53
10 Jean-Christophe Peraud (Fra) AG2R La Mondiale 0:02:08
11 Bart De Clercq (Bel) Lotto Belisol 0:02:12
12 Michael Rogers (Aus) Team Saxo-Tinkoff 0:02:26
13 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:02:32
14 Daniel Martin (Irl) Garmin-Sharp 0:02:36
15 Richie Porte (Aus) Sky Procycling 0:02:49
16 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha 0:03:06
17 Robert Gesink (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:03:11
18 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma-Quick Step 0:03:14
19 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale 0:03:15
20 Maxime Monfort (Bel) RadioShack Leopard 0:03:31

Az összetett állása:

1 Christopher Froome (GBr) Sky Procycling 61:11:43
2 Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:04:14
3 Alberto Contador Velasco (Spa) Team Saxo-Tinkoff 0:04:25
4 Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff 0:04:28
5 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:04:54
6 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:05:47
7 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 0:06:22
8 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:07:11
9 Jean-Christophe Peraud (Fra) AG2R La Mondiale 0:07:47
10 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma-Quick Step 0:07:58

Tour de France 1. szakasz

Tour de France 2. szakasz

Tour de France 3. szakasz

Tour de France 4. szakasz

Tour de France 5. szakasz

Tour de France 6. szakasz

Tour de France 7. szakasz

Tour de France 8. szakasz

Tour de France 9. szakasz

Tour de France 10. szakasz

Tour de France 11. szakasz

Tour de France 12. szakasz

Tour de France 13. szakasz

Tour de France 14. szakasz

100. Tour de France: Kikre érdemes figyelni? – a 22 csapat és az esélyesek bemutatása

A 100. Tour de France itinere: a szakaszok részletesen, hegyek, esélyek

A 100. Tour de France – számok, trikók, díjak, statisztikák, érdekességek

Tour de France híreink idén külön rovatban jelennek meg, amely a főoldalról a menüsorból és a jobb oldali képváltóból is elérhető!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo