Szó szerint a legeslegutolsó pillanatig lélegzetvisszafojtva várta a tömeg Leogangban, hogy merre billen a mérleg a világkupa-sorozat utolsó összecsapásán, hiszen még a szombati kvalifikáció után is fordult az állás, de így is csupán három pontnyi különbség volt a két nagy esélyes, Steve Smith és Gee Atherton között.
De még ez a nagy pillanat is kicsit eltörpült számunkra, mert mi Liszi Attiláért szurkoltunk, aki eddig első és egyetlen magyarként élhette meg, hogy bejutott a világkupa top80-as döntőjébe és a világ élmezőnyében versenyezhetett.
Aki nem tette még, mindenképp látogasson el egy downhill világversenyre, mert ami ott folyik, az összehasonlíthatatlan bármivel, amit mi magyarok DH-nak hívunk. Fényévnyi dimenziók választják el kis hazánkat – elsősorban természeti és infrastrukturális, illetve több más – adottságai miatt eme szakág ilyen kaliberű műveléséhez, elfogadásához, szervezéséhez, illetve egyáltalán az alapjainak megszilárdításához. És éppen ezek az okok, amiért ilyen nagy dolog ez számunkra, hogy egy magyar srác is világkupa-döntős lehetett. Liszi Attila régi álma volt ez és szerdán úgy indult útnak a leogangi világkupára, hogy talán most sikerülhet, amitől tavaly 19 hely választotta el: „Az utóbbi hónapokban az életem nagy változásokon ment keresztül, ennek köszönhetően a versenyzéshez való hozzáállásom nagyban különbözik az év elejeitől. Azt tudtam, hogy ezen a pályán van a legnagyobb esélyem kvalifikálni, mivel az előző versenyeken is jó eredményeket értem el, amiket itt rendeztek. – kezdte beszámolóját a DH idei magyar bajnoka. – Már az edzések során jó tempót tudtam menni és a már jól ismert nyomvonalakat használtam, amik a selejtezőben is beváltak és ennek eredményeként sikerült bejutnom a döntőbe. A pályába három lényeges módosítás került be, amelyeknél inkább a biztonságos nyomvonalakat kerestem. Tüdőből és izomból jól bírtam a kvalifikációt, de a kezeim a két nagy famandinernél elfogytak, onnantól kezdve biztonságos üzemmódban közlekedtem, ezzel próbálva kiküszöbölni az esetleges hibákat. A célba érkezésem után a nagy hévben nem néztem meg pontosan az időmet és a helyezésemet, és a jelenlévők közül sem tudták megmondani, hogy mennyit jöttem és hányadik vagyok jelenleg. Ezért aztán egészen a kvalifikáció végéig ment az izgulás, mivel nem tudtuk az eredményt és meg kellett várni, amíg az utolsó rider is leér. Utána indultak csak el a kvalifikációs lista helyezései a kivetítőn, amit már visszafojtott lélegzettel vártunk… Mikor megláttam, hogy 62. helyen végeztem a selejtezőben, akkor leírhatatlan érzést éreztem, amit most sem tudok szavakkal kifejezni… a sok-sok évnyi biciklizés, edzés és izzadság végre meghozta gyümölcsét.”
Vasárnap az előző napi esős, nyálkás idő után végre kiderült az ég és világkupához méltó, gyönyörű, napsütéses, koraőszi időjárás köszöntötte azt a többezer embert, akik már reggel óta folyamatosan szállingóztak fel a hegyre, hogy elfoglalják a számukra leglátványosabbnak tartott pontot a pálya mentén. Bár hosszú is a pálya és néhány részen szinte járhatatlanul meredek, mégis könnyű volt mellette közlekedni: a kritikusabb részeken lépcső kiépítésével igazán nézőbaráttá varázsolták a leogangi pályát. Ugyanígy, külön „folyosót” szalagoztak ki a média képviselőinek is, amiért hálásak is voltunk, hiszen a tömegtől képtelenség lett volna minőségi képi emlékeket alkotni az utókor számára.
A pálya mellett ugyan megszaporodtak a nézők, azonban az előző napok sűrű forgalmát megszokva már szinte kihaltnak tűnt a pálya a délelőtti edzések folyamán, ahogy a kvalifikációval megritkították a mezőnyt. A látvány élvezeti értéke azért persze így sem csökkent, mert még én is szájtátva bámultam a világ legjobbjait, ahogy megoldottak olyan helyzeteket, ahol én kötéllel sem másznék le… ennyit a dimenziókról… 🙂 Liszi Attila végre személyesen élhette át, hogy együtt bringázhat a legjobbak között. „Az edzések során találkoztam számos profi bicajossal, fura volt a nagyfiúkkal spanolni és bicajozni a pályán, akiket eddig csak képernyőn láthattam a döntőben. Pacsiztunk, köszöntünk egymásnak, és a pályán is olyanok voltunk, mint egy kis család, folyamatosan figyeltünk egymásra és próbáltuk ellesni egymástól a kicsi, de annál lényegesebb trükköket.” – nyilatkozta Ati az edzésekről.
Mindeközben Zámbó Dávidot és Keresztes Petit – akik számára a szombattal sajnos végetért a világkupa – szintén alig lehetett szemmel követni, mert egész nap a hegyen rótták a köröket más DH-nyomvonalakon. Ők a 148. és a 152. helyen végeztek a kvalifikáción, de szerencsére nem törte le őket, sőt, úgy kellett leszedni őket a bringáról vasárnap délután 15 órakor, mikor megkezdődött a férfi döntő.
Előtte persze a Juniorok és a Nők mérték össze tehetségüket, ezzel kezdetét vette már 12:30-tól a döntők sora. A Junioroknál nagyon nemzetközi lett a dobogó, a francia Loris Vergier 1,153 mp-cel maradt le az élen végzett svájci Noel Niederberger mögött, azonban ezzel nem tudták elvenni tőle a világkupa összetett trófeáját. A harmadik helyen a brit Michael Jones végzett egy hangyányi különbséggel, aki csupán egy tizedmásodpercet kapott a svájcitól. A Nők mezőnyében kiszámíthatóbb volt az eredmény, főleg, ami az összetett állást illeti. Azonban annak ellenére, hogy mindenki Rachel Atherton győzelmét várta az utolsó fordulón, Emmeline Ragot fél másodpercet adott a brit hölgynek és 4,8 mp-t a harmadik Manon Carpenternek. Az Atherton testvérek ezzel egy világkupa összetett első helyezést már el is könyvelhettek, a másodikért még sokat izgulhattak, mert Gee Atherton döntő körére csak késő délután került sor.
Ha eddig tele volt a környék szurkolókkal, akkor a férfiak mezőnyére összegyűlt nézősereget nehéz jellemezni. Liszi Attilát korábbi csapatfőnöke, Gács Peti kísérte fel a rajtba háromnegyed órával Ati rajtideje előtt. Ilyenkor elengedhetetlen a görgőzés, a testet be kell melegíteni, így fokozható a szervezet fizikai hatékonysága, amit a döntő körben maximálisan ki lehet és ki is kell használni. Mi a célban vártuk a magyar bajnokot, aki 15:18 perckor annak rendje és módja szerint el is rajtolt. Látszólag sima útja volt lefelé, mi tökéletes célbaérést láttunk tőle, amivel végül a 71. helyen sikerült befejeznie a leogangi VK-futamot. Ő viszont így emlékszik vissza a döntős körére: „Szombat este már sokkal nyugodtabban aludtam, mert a vasárnap számomra – alakuljon akárhogyan is – ajándék volt. Nem vártam el magamtól semmi különöset, csak szerettem volna hibák és esés nélkül leérni a döntőben. Nem mondom, hogy nem izgultam előtte, de számomra szombaton volt az igazi harc. Vasárnapra begyakoroltam a kockázatosabb nyomokat, ahol a profik is közlekedtek. Ezeket sikeresen is kiviteleztem a futamomban, egy kivételével, ahol megcsúsztam egy nedves gyökéren. Sok idő ugyan nem ment el vele, de kizökkentem a ritmusból, viszont a Kántor Mikinek ígért whipemet már egyből a rajt utáni ugratón kiviteleztem ;). Volt még egy-két hibám a futamban, ezek a fáradságnak voltak köszönhetőek, de végül esés- és defektmentesen értem be a célba, aminek nagyon örültem. Az álmom, amiért eddig dolgoztunk, az tegnap valóra vált, és ma learathattam a babérokat. A mai nappal újabb célokat tűztem ki magam elé, amiket remélem, hogy a közeljövőben szintén sikeresen tudok majd teljesíteni. Köszönöm minden magyarnak a segítséget, aki hozzájárult a versenyen elért eredményeimhez. Cser Máténak a bicikli karbantartásáért, Gács Péternek pedig az egész hétvégi supportjáért és az előző években nyújtott támogatásáért, mert nélküle ez nem jöhetett volna össze. Végre valahára megvalósulhattak a magyar álmok, és örülök neki, hogy ezt én kivitelezhettem.” Ezzel Attila bekerült az a 143 rider közé, akik idén világkupán döntőben szerepelhettek.
Ezzel a magyarok számára az izgalom csillapodott, azonban hátra volt még a nagymenők küzdelme. Az élő közvetítésnek köszönhetően a helyszínen több helyen felállított óriáskivetítőn lehetett követni a riderek meneteit, így minden egyes mozdulatukra reagált a tömeg. Ahogy fogytak a versenyzők és haladtunk a végkifejlet felé, egyre nagyobb csend volt az időmérési pontokra várva és az előnynek, ill. hátránynak megfelelően jött az aktuális ováció. A hot seat is pörgött rendesen, a helyek gyakran gazdát cseréltek. Egy időre kibérelte az első helyet az olasz Lorenzo Suding, majd az új-zélandi George Brannigan, aztán begyorsult a cserefolyamat. Azonban sok ismert rider nem szerepelt vasárnap, így köztük már korábbi sérültek, Aaron Gwin, Cam Cole és Brook Macdonald, a hétvége áldozatai pedig a világbajnok Greg Minnaar, Sam Hill és Danny Hart. A hazaiak menetei sem sikerültek annyira fényesre, mint az elmúlt években, igaz négy osztrák versenyző is bejutott a döntőbe. Ellenben a 39 éves Steve Peat Norvégia után egy héttel ismét nagyot alkotott és a 9. helyen végzett. A szurkoló tömeg egy emberként éltette a sheffieldi legendát.Ha már tapasztalat, akkor a fiatalokra is érdemes odafigyelni, ugyanis két, első felnőtt szezonját taposó rider is oda került a legjobbak közé, egyikük Connor Fearon, aki a 10. helyre reptette a karbon Konáját. Majd érkezett a tavalyi junior világbajnok Loic Bruni, aki Josh Bryceland helyét vehette át a hot seatben.
Következett a legjobb három és ami még fontosabb, az összetett világkupa győzelemért folytatott párharc. Gee Atherton lépett színre először, aki a hétvégét még 17 pont előnnyel kezdte meg, azonban az időmérő után már 3 pont hátrányba került. Ez a pontmennyiség viszont jelentéktelen, mert 200-at lehet szerezni a döntők során és ilyen szinten nem 1-2 pontok vannak a helyezések között, tehát aki jobb, övé lesz a nagy trófea. Gee az első időmérési ponton már előnybe is került, de Bruni a lenti részen nagyot ment, így a wales-i csak a második helyet foglalhatta el. Ám ez nem is lényeg, ugyanis itt az számított, hogy Smith-hez képest mit alakít. A végső küzdelmet Mick Hannah vezette fel, nem is akárhogyan, ugyanis befúrta magát a fiatal francia és Gee közé. Tehát Atherton a harmadik helyen, Steve Smith rajtol, utolsóként, a 2013-as világkupa szezon lezárásaként. A GT-s ridernél ekkor egy pár perces pokerface vette át a hatalmat, szinte ijesztő volt a mozdulatlansága.
A hangokból nem volt nehéz kitalálni, hogy a tömeg nagy része a kanadainak szurkol, ám akiknek még így sem volt egyértelmű, azok az első időmérési pontnál megbizonyosodhattak róla, ugyanis Steve közel két másodperc előnyt szerzett már odáig, amitől a szurkolók még a hegyet is megszólaltatták. A második splitre az előny nem csökkent sokat, de csökkent, viszont Gee-vel szemben már 2,5-re duzzadt a különbség. Majd beérkezett a célterület közelébe és már látszott, hogy ez meglesz, őrjöngött a tömeg, 1,3 mp-vel pedig megnyerte a versenyt és ezzel az összetett címet is bezsebelte. A versenyen másodiknak a feljebb említett pofátlanul fiatal Loic Bruni végzett, érdemes lesz rá a következő években odafigyelni, valószínűleg egy új kihívót kapnak a legnagyobbak.
Mennyire megbízható, szinte hiba nélküli küzdelem folyik, mikor a hatfordulós sorozatban két első hellyel, két másodikkal, egy negyedikkel és egy hatodikkal nem lehet megnyerni az összetettet. Ugyanis ott van egy bizonyos kanadai Steve Smith, aki minden állomáson ott állt az ötös dobogón, illetve a szezon második felét, azaz az utolsó három versenyt végignyerte.
Nem is lehetett volna méltóbb befejezése az idei világkupa küzdelmeknek, végletekig feszített izgalmak a legutolsó pillanatokig és első férfi magyar döntős szereplés a világkupa 21. évében.
Fél év szünet következik, majd kezdetét veszi az idei világbajnokságnak otthont adó dél-afrikai Pietermaritzburgban a 2014-es világkupa szezon, új, megszokott, és visszatérő helyszínekkel.
A vasárnapi döntőről fotóalbum itt.
A leogangi világkupa korábbi napjainak beszámolói képekkel, videókkal:
Fotók: Nyúl Eszter
