Home Blog Page 901

A Winora és a Hercules 2014-es kerékpárjai: a „magyar” bringák az Eurobike-on

Bob Cargo: piknik elektromos rásegítéssel

Alábbi Eurobike-beszámolónkban két „hétköznapi”, főleg városi- és túra kerékpárokat gyártó márkát szeretnénk bemutatni, a Winorát és a Herculest. A minőségüket tekintve már egyáltalán nem hétköznapi bringák azért is érdekesek, mert annak ellenére, hogy németek, kevés „magyarabb” márkát tudnánk mondani. Legalábbis olyan szempontból, hogy hány magyar dolgozónak adnak munkát a tószegi üzemben.

Hercules stand az Eurobike-on
Hercules stand az Eurobike-on

Az Accel Group magyarországi üzemében a Haibike kerékpárok mellett fényezik és szerelik össze a Winora és a Hercules márka egyes modelljeit, már több mint 10 esztendeje. Ha a fent említett hazai vonatkozást még kiegészítjük azzal, hogy a pedelec-modellekbe beszerelendő Bosch e-bike rendszereket pedig Miskolcon gyártják, nyugodtan nevezhetjük őket a „Mi Bringánknak”.

A Winora sorok
A Winora sorok

A Winora jövőre üli 100. jubileumát, a cég elődjét ugyanis egy német kerékpárversenyző, Engelbert Wiener alapította még 1914-ben. Először egyedi kerékpárokat építettek, majd a gyártás mellett forgalmazói tevékenységet is végeztek schweinfurti székhellyel. A háború utáni konszolidációt követően már évi több mint 5000 bringát gyártottak, 1963-ban pedig az első futószalag-rendszerű kerékpárgyár építése – ugyancsak Schweinfurtban – fűződik a Winora márkához.

A Winoránál is fókuszban az e-bike-ok 2014-ben
A Winoránál is fókuszban az e-bike-ok 2014-ben

A Winora folyamatosan növekszik, majd 1997-ben betagozódik a Derby Cycle Corporation-ba, de még mindig az alapító család, Engelbert Wiener ükonokája, Susanne Puello vezetésével. 2002-ben újra átalakul a tulajdonosi szerkezet, a Winora csatlakozik a holland Accel Group-hoz, és ezzel egy időben születik meg nagyjából a magyarországi gyáregység is.

Finoman megbújó Bosch pedelec modul
Finoman megbújó Bosch pedelec modul a Winora CB2 szériában

Az utóbbi tíz évben egyértelműen letisztult a Winora paletta, ahogy az Eurobike-on is kiderült. A Winora a már említett „hétköznapi” kerékpárok vonalán erős, és persze az elektromos rásegítésű szegmensben is élen járnak. Lévén nagy tételekben játszanak, city és trekking kerékpárjaik kompakt összképet sugároznak, beszállítóiktól színre fújt alkatrészek érkeznek, és a saját kiegészítő márka, az XLC termékeit is előszeretettel alkalmazzák.

Egy kis Jamaica
Egy kis Jamaica

winora_2014_001Már a legkedvezőbb árú trekking kerékpárok is igényes darabok, megbolondítva némi egyéni stílussal, mint például a képeken is látható Jamaica 3.4 túragép. Elegánsabb női city-pedelec bringát pedig nem is lehetne elképzelni, mint a CB2 fehér változatát, az alig észrevehető Bosch elemekkel. De aki  feltűnőbb városi cirkálóra vágyik, az is talál kedvére valót, női vagy férfi változatban is.

Elegáns városi lovak
Elegáns városi lovak

A Hercules története még régebbre nyúlik vissza, a XIX. század végén, ugyancsak Németországban alapították a márkát. Talán sokan emlékeznek még, amikor a nyolcvanas évek nyugatnémet katalógusaiban is feltűntek a Hercules bringák, a név egyet jelentett számunkra a német minőséggel. Persze a vázak már főleg Tajvanról érkeznek Európába, többek között Tószegre is, ahol elnyerik végső fényüket.

Hercules hölgyeknek
Hercules hölgyeknek

Ha már fényezés: a 2014-es palettáról szemezgetve feltűntek a kiállításon a finom, giccsbe hajló, de még ízléses, nőies díszítések. Kedvencünk a pillangó, de egyéb motívumok és kellemes színek közül is válogathatunk. A Hercules acél city és trekking kerékpárokat is kínál, ezek egyik legfőbb előnye, hogy a különböző szerelékek felszereléséhez tartósabb alap, az alumíniumhoz képest kevésbé nyalódnak el a csavarmenetek, és a modernebb csöveknél már az a tévhit sem állja meg a helyét, hogy az esőben hamar megeszi a rozsda…

Bob Cargo: piknik elektromos rásegítéssel
Bob Cargo: piknik elektromos rásegítéssel

herkules_2014_004A kiállításon a Hercules standon is kiemelt helyet kapott egy pedelec – elektromos rásegítéses – bringa, ami valóban figyelemre méltó darab. A cargo bike-ok közé besorolható, de inkább „piknik-kerékpárként” kategorizálható gép 24”-es kerekekkel rendelkezik, így bőven van hely a hatalmas kosaraknak, ahol bőven elfér a felszerelés egy erdei kiránduláshoz, madárlátta ebéddel egybekötve. A Rob Cargo vidám fizimiskája mögött amúgy csúcstechnológia bújik meg: Bosch pedelec-egység, Magura hidraulikus fékek, Shimano Nexus agyváltóval.

Bővebb információk Winora és Hercules kerékpárokról: KATTINTSON IDE!

.

Selle Italia nyergek 2014: tradíció és innováció az Eurobike kiállításon

Az olaszok mindig tudnak újat mutatni. Igaz ez a Selle Italia jövő évi kínálatára is, amiről az Eurobike kiállításon személyesen is megbizonyosodhattunk. A legfőbb újdonság a futurisztikus kinézetű Iron Tekno Flow triatlon nyereg CarboKeramic alapanyagú pálcákkal. Ezen kívül megújul a jól ismert Flite család, valamint SLS néven kaphatóak lesznek a csúcsot képviselő SLR nyergek pénztárcakímélőbb változatai.

A friedrichshafeni expón berendezett stand idén is a tavaly bemutatott „idmatch” módszer köré épült.

Az "idmatch" második lépése látható a képen
Az „idmatch” második lépése látható a képen

Az „idmatch’” nem más, mint egy, a kerékpáros felhasználói szokásait és anatómiai paramétereit figyelembe vevő, professzionális nyeregkiválasztó rendszer. A vizsgálat során az általános paramétereken kívül (magasság, testsúly, kor, nem, szakág), az ülőcsonti gumók távolsága, a comb körfogata és a medencecsont környéki izmok hajlékonysága került rögzítésre, majd ezek kombinációjából megtudhatjuk, milyen kategóriába kerülünk.

A nyereg kiválasztását egy optimalizáló program segíti
A nyereg kiválasztását egy optimalizáló program segíti

Természetesen nem kifejezetten egy nyerget ajánl a módszer, hanem egy több modellből álló csoportot, ahonnan mi választhatjuk ki a nekünk legjobban tetszőt. A kiállításon megadták a módját a tesztnek, fehér köpenyt viselő „professzorok” és csinos kisegítőik álltak rendelkezésünkre az optimális nyeregcsoport kiválasztásához.

A doktor úr és asszisztense a módszer működését mutatja be
A doktor úr és asszisztense a módszer működését mutatja be

A stand másik fő attrakciója, a Pinarello Graal koronaékszereként látható, prototípus Iron Tekno Flow S nyereg volt. Napjainkban egyre több gyártó kínál ilyen lapos, csapott orrú nyergeket főként triatlon felhasználásra. Méhsejt mintázatú elasztomer réteg fut középen a kényelem és az úszást követő gyorsabb száradás érdekében.

Selle Italia Iron Tekno Flow S - a "vasemberek" választása
Selle Italia Iron Tekno Flow S – a „vasemberek” választása

A legszembetűnőbb rész mégis a nyereg karbon hátsó része, ami a versenyző mögött ébredő turbulens áramlásokat hivatott meggátolni aerodinamikus kialakításával. Az Iron Tekno két méretben lesz kapható S (135 mm szélesség) valamint L (145 mm szélesség). Ezzel a modellel együtt debütált az új CarboKeramic pálca is, aminek köszönhetően a keskenyebb Tekno Flow mindössze 155 grammot nyom.

Az Iron aerodinamikus hátsó része
Az Iron aerodinamikus hátsó része

A CarboKeramic kompozit anyag, nevéből sejthető, hogy a szénszálak mellett kerámia is megtalálható benne. Nagy valószínűséggel ez a megnevezés az űrkutatásban is használt kerámia mátrixú kompozitot jelöli, ahol a diszperz fázis folytonos egyirányú szénszálakból áll. Ez kis tömeg mellett rendkívül nagy szakítószilárdságot tesz lehetővé. A gyártó állítása szerint, 20%-al könnyebb és 30%-al merevebb a korábbi anyagnál.

A patinás itáliai cég 1897 óta készít nyergeket, a kerékpározás szerelmeseinek. Sikerüket számos kultikussá vált modell bizonyítja, elég például a Turbo vagy Flite modellekre gondolni. Ezek az utóbbi időszakban ismét elérhetővé váltak a vintage sorozat részeként. A Turbo 1980 modell világosbarna bőr borítást kapott, formája egy az egyben megegyezik a közel 40 évvel ezelőtti klasszikussal.

Selle Italia Turbo 1980
Selle Italia Turbo 1980

A pálca anyaga FeC szénacél ötvözet, ennek ellenére a viszonylag nagy ülőfelület mellet a nyereg tömege 300 gramm alatt marad. Annak idején ilyent használt Laurent Fignon, Greg LeMond, sőt maga „Big Mig” Indurain is.

A Flite 1990 már a könnyítet alkatrészek korszakának szülötte, titán sínnel rendelkezik. Ennél a típusnál fekete bőr borítja a 10%-os szénszál tartalmú ülőlapot.

Selle Italia Flite 1990
Selle Italia Flite 1990

Tömege 230 gramm gyári adatok szerint. Mai napig az egyik legjobb formájú ülés, amit akár MTB felhasználásra is ajánl a gyártó. Az álmaiban gyakran szereplő Klein Adroit és Attitude bringák elmaradhatatlan kiegészítője.

Az új CarboKeramic pálca alapanyag nemcsak az Iron modell privilégiuma, hanem a megújuló Flite széria csúcsmodelljei a Kit Carbonio típusok is megkapják a friss fejlesztésű síneket.

Selle Italia Flite Kit Carbonio Flow Speciale - feldobja a bringa kinézetét az biztos
Selle Italia Flite Kit Carbonio Flow Speciale – feldobja a bringa kinézetét az biztos

Az anatómiai nyílással rendelkező Flite Kit Carbonio „Speciale” Flow Lorica borítást kapott, és a párnázottsága is jobb lett. Az egyedi zöld szín megítélése ízlés kérdése, van olyan kerékpár, amelyen jól mutat.

Selle Italia Flite Kit Carbonio elegáns fehér színben
Selle Italia Flite Kit Carbonio elegáns fehér színben

Aki inkább a konzervatívabb árnyalatokat kedveli, az fehér vagy fekete színben is meg tudja vásárolni a legkönnyebb Flite nyergeket.

K, mint Kit Carbonio
K, mint Kit Carbonio

A számomra és sokak számára tökéletes SLR széria, jövőre változatlan marad. Annyi eltérés lesz az idei palettához képest, hogy a 100 gramm alatti tömeggel rendelkező SLR Tekno és Tekno Flow, valamint a Kit Carbonio modellek már az új pálcával kerülnek forgalomba.

"Unod a német technót?" - válaszd az olasz Selle Italia Tekno-t
„Unod a német technót?” – válaszd az olasz Selle Italia Tekno-t

Ha bejön az SLR forma, de csak kedvezőbb árfekvésű modellre elég a keret, akkor sem kell tajvani utánzatok után nézni, mert jövőre kapható lesz az SLS széria. Méretre és kialakításra egy az egyben SLR, egyedül a felhasznált anyagokban vannak különbségek. Mangán ötvözetű acél pálca, Microtexfiber borítás és 210 grammos tömeg jellemzi mind a hagyományos, mind pedig a középen vájattal rendelkező Flow modellt.

Selle Italia SLS Flow
Selle Italia SLS Flow

Jövőre debütál a pénztárabarát Nekkar modell, ami az olasz gyártó belépő szintű modellje lesz. Kialakítását tekintve, egy sportos, de kényelmes üléssel állunk szemben.

Selle Italia Nekkar
Selle Italia Nekkar

Egyedüli hátránya a szénacél pálcákból adódó viszonylag nagy, 330 grammos tömege. Kapható kivágás nélküli, és Flow változatban is.

Selle Italia Nekkar Flow
Selle Italia Nekkar Flow

A Monolink rendszer népszerűsítése érdekében az itáliai cég szettekben gondolkozik. A nyereg és nyeregcső kombinációk több különböző variációban próbálják meghódítani a vásárlók szívét. A karbon nyeregcső 27,2 mm-es átmérő és 350 mm hossz esetén 200 grammot nyom, míg az alumínium változat tömege ugyanekkora méretben 235 gramm.

Selle Italia SLR + karbon Monolink nyeregcső szett
Selle Italia SLR + karbon Monolink nyeregcső szett

Előbbihez SLR nyereg dukál, míg utóbbihoz választhatunk a Flite és az SLS között. A Monolink-es nyeregcső egy adapter segítségével könnyen átalakítható a megszokott ülések rögzítésére is.

Selle Italia Monolink szettek - jóval kedvezőbb áton kaphatóak, mint ha külön vennénk meg a nyerget és a nyeregcsövet
Selle Italia Monolink szettek – jóval kedvezőbb áton kaphatóak, mint ha külön vennénk meg a nyerget és a nyeregcsövet

Érdekesség, hogy az összes szettben kapható nyereg Friction Free kialakítású, ami azt jelenti, hogy keskenyebb az orrész. Ez a comb belső felének kidörzsölődését hivatott meggátolni.

Kiegészítők terén egy visszapillantó tükörről kell szót ejtenünk. Az Eyelink országúti bringákra készült, és a fékváltókarra szerelhető.

Selle Italia Eyelink - fókuszban a biztonság
Selle Italia Eyelink – fókuszban a biztonság

Aki sokat kerékpározik nagy forgalmú utakon, minden bizonnyal értékelni fogja ezt az apró, de jól kitalált eszközt. Nagyobb biztonságot ad, ha nem kell folyton hátranéznünk, hanem csak egy pillantás a tükörbe, és képet kapunk a mögöttünk közlekedőkről.

További Selle Italia információk a forgalmazó honlapján, IDE KATTINTVA érhetőek el.

(X)

Oldschool, sáros cyclocross-pályán belga győzelem Ózdon – videók

Talán furcsán hangzik, de a magyar SuperCross sorozatban legtöbbször valahogy megúszta a mezőny a sáros körülményeket. Nos, az idei második futamon, Ózdon nem így történt. Már a 11:45-kor rajtoló női és egyéb korosztályos kategóriák versenye közben eleredt az eső, a 13 órás rajt után pedig már szakadt, egyre sárosabbá, csúszósabbá téve a pályát.

A verseny szervezőit dicséri, hogy a tradicionális, sportpálya körül kialakított cyclocross pályán szárazon és sáros körülmények között is jó versenyt lehetett menni. Kevesen panaszkodtak az esőben rajtoló elit futam indulói közül a zord időjárásra, bár néhányan rossz gumit választottak ezekhez a körülményekhez, így járt a sorozat kazincbarcikai versenyét nyerő Fejes Gábor (Dr. Bátorfi AKTK) is.

Cleppe előz
Cleppe előz

A legjobban ma Búr Zsolt (Alpinbike Team-Giant-Endura-CsontiCar) kezdett, akit a belga Wouter Cleppe vett üldözőbe Buruczki Szilárddal (Kőbánya TC). Cleppe a második körre felzárkózott Búrra, majd méterről-méterre el is távolodott, bebiztosítva előnyét, amibe az utolsó körben már egy apróbb bukás is belefért.

Videón az elit/U23/master1 futam (by SteveStudio):

A belga srácnak, aki hosszabb időt tölt majd diplomata-családtagként nálunk, ez volt az első cyclocross-sikere nálunk, de valószínűleg nem az utolsó… Érdekesség, hogy – mint megtudtuk tőle – származása ellenére nem cyclocrossozott hazájában, inkább mountain bike maratonokon ért el sikereket. Bár a verseny közben arckifejezése nem erről árulkodott, de „mókás” dolognak tartotta kipróbálni ezt a szakágat, ami úgy tűnik a vérében van…

Az elit férfi dobogósok
Az elit férfi dobogósok

Teljes, kategóriánkénti és abszolút eredménylisták: supercross14_ozd2

SuperCross összetett két futam után: supercross_összetett_javitott_ver2

Babka Szabolcs galériája: https://www.facebook.com/szabolcs.babka/media_set?set=a.664584063575704.1073741832.100000723489515&type=1

Cséri Szilvia és Káldi Tamás képei: https://www.facebook.com/tamas.kaldi/media_set?set=a.592456544134798.1073741869.100001113724626&type=1

A női és korosztályos kategóriák futamai videón (by SteveStudio):

A SuperCross sajtóközleménye:

Őszi eső kavarta meg a SuperCross elit mezőnyét

A SuperCross futamok történetében egy híján húsznál tartunk az ózdi eseménnyel, de valahogyan ez idáig nem volt igazi áztató esős verseny a korábbiakban. Ózdon pótolta a sors ezt a „hiányosságot”, a középső rajtban indulók félig, az utolsó résztvevői teljes egészében nyakukba kapták az égi áldást.

Az első, 11 órai rajtban Kazincbarcikához hasonlóan ezúttal is oktatni próbáltak a szlovák fiatalok, négyük közül ezúttal Jan Gajdosik (CK MSK Ziar nad Hronom) vitte a győzelmet. Ami azonban a magyar utánpótlás szempontjából fontos, hogy az U15-ös korosztályú Fetter Erik (Pilis CCC) végig tartani tudta a tempót az északi ellenfelekkel. Ezt még dicséretesebbé teszi, hogy az Elit férfi kategória élmezőnyén kívül bármely más korosztályban az első helyekért küzdhettek volna a 17 (és 15) év alatti srácok azokkal a köridőkkel, mellyel négy körüket teljesítették. A master 3-at is szlovák versenyző nyerte, a 63 éves (!) Ladislav Longauer (CK Banská Bystrica) személyében.

A 11:45-ös rajtnál már sejteni lehetett, hogy elered majd az eső, nem is kellett rá sokat várni. Nagyjából a futam fele telhetett el, amikor rákezdett a vihar Borsodban, fel is döntött rajt-cél kaput, körszámláló-kijelzőt, s amit csak lehetett. A gyors rendezői beavatkozás következtében azonban a futamot nem befolyásolta az esemény. A nőknél Dósa Eszter (Vitalitás SE) a „sűrűből” rajtolt, mivel Kazincbarcikán még nem állt rajthoz, így az első kört a mezőnyön való átverekedéssel töltötte. A második körben aztán átvette a vezetést Rozsnyai Marianntól (deviantmtb), akivel szemben a végére egy perces előnyt tudott összeszedni. U19-ben Dina Mártonnal (Pilis CCC) az első két körben még tudta tartani a lépést Zathureczky Márk (Bikeexpress SE), de aztán előbbi a harmadik körben ritmust váltott és ellépett ellenfelétől. A master 2-esek között Specziár Viktor (CUBE Balaton Team) és Vinczeffy Zsolt (Footstrong SE) szinte végig azonos sebességgel haladtak. A köztük lévő különbség a második körben alakult ki, mikor utóbbi egy defekt, és az amiatt szükséges kerékpárcsere okán összeszedett 17 másodpercnyi hátrányt.

Az utolsó futam 13 órakor már szakadó esőben rajtolt, a megváltozott körülmények pedig sok versenyzőnek keresztülhúzták a számítását, így néha „szokatlan” párharcokat is láthatott a közönség. U23-ban Rózsa Balázsnak (KSI Csepel SE) már az első körben elúszni látszott a futam, de ezúttal későbbi köridejei is elmaradtak Fenyvesi Péterétől (CUBE Csömör), aki a csúszós-saras körülmények között „jól jött ki” abból, hogy a cyclo-cross versenyeken is ragaszkodik a mountain bike kerékpárjához. Master 1-ben Szabó András Balázs (Merida Maraton Team – CST) és Kovács István (Ózdi KE) hét és fél körön keresztül nem tudott dűlőre jutni, végül az utolsó körben tettek pontot párharcuk végére, mely előbbi javára dőlt el.

Az elitek között Kazincbarcikához hasonlóan Búr Zsolt (Alpinbike Team – Giant) ért vissza először az első körről, mögötte Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC), Stefan Gajdosik (Bikepro Banská Bystrica) és Wouter Cleppe (RAM Bikes) érkezett. A második körben Gajdosik úszott meg a sorról, a harmadikban pedig Cleppe kezdett el „előre menekülni” ellenfeleitől. Féltávnál már jól kirajzolódni látszottak az erőviszonyok, valamint az, hogy ezúttal kiknek nem sikerült túl jól a gumiválasztás. Így járt például Fejes Gábor (Dr. Bátorfi Agria KTK) aki végül Gajdosik, Molnár István (Bianchi Peloton Club), Grolmus Bystrik (Velosvet Cycling Team) és Temesi Viktor (Alpinbike Team Giant) mögött az elit kategória nyolcadik helyén ért célba. A dobogós helyekben változás féltávhoz képest már nem történt, Cleppe és Búr, valamint Búr és Buruczki között szinte azonos módon nőtt a különbség körről-körre.

A verseny utáni eredményhirdetésen a rendezéshez sok segítséget nyújtó ózdi önkormányzat nevében Galanics Ferenc és Vitális István képviselők, míg a sportszervező iroda részéről Vanczák Attila adták át a dobogósok jutalmait. A IV. SuperCross Sorozat két hét múlva, november 17-én Veszprémben folytatódik, mely eseményről részletesen a www.veszpremcross.hu honlapon, vagy a sorozat facebook-profilján (www.facebook.com/supercrosssorozat) keresztül lehet tájékozódni.

.

Chris Horner túl sikeres és túl öreg, nem kell a Treknek…

Másfél hónappal ezelőtt még együtt örül a csapat a GT-győzelemnek (Fotó: Stefano Sirotti)

Az idei Vuelta a Espana meglepetés-győztese, az idén 42. évét betöltő amerikai Chris Horner nem kell csapatának, ezt hivatalosan is megerősítette a jövőre Trek Factory Racing néven futó WorldTour istálló menedzsere, Luca Guercilena.

Másfél hónappal ezelőtt még együtt örül a csapat a GT-győzelemnek (Fotó: Stefano Sirotti)
Másfél hónappal ezelőtt még együtt örül a csapat a GT-győzelemnek (Fotó: Stefano Sirotti)

Horner még október 17-én írt egy bejegyzést mikroblogjára, miszerint elhagyja a Radio Shack csapatát jövőre: „Köszönet a Radio Shack-Leopard Team munkatársainak, a versenyzőtársaknak és a szponoroknak a nagyszerű négy évet. 2014-ben valahol máshol folytatom.” Ezzel egyszersmint azt is kinyilvánítja Chris Horner, hogy a Vuelta-győzelem után esze ágában sincs 42 évesen befejezni profi pályafutását…

A hivatalos magyarázat szerint GT-győzelme után Horner „túl sokat kért”, hogy aláírjon, a Trek csapata azonban ezt nem akarta kifizetni, politikájuk szerint inkább fiatal versenyzők fejlődését támogatnák. A csapat másik negyven fölötti versenyzője, a német Jens Voigt viszont marad, sőt, sportigazgatói állást ajánlottak neki a Treknél, olyan feltételekkel, hogy jövőre ha úgy dönt, bármikor átülhet a bringáról a kísérőkocsiba.

.

Kerékpáros edzés: nyolc tanács kerékpáros erőfejlesztéshez a BMC edzőjétől

Testa a lábak esetében elvei ellenére kondigépes edzést is javasol

Kezdődik a kerékpáros off-szezon, ilyenkor a legtöbb bringás kiegészítő sport, edzés közbeiktatásával is próbálja fejleszteni képességeit. Ebben az időszakban mi is megpróbálunk bemutatni különböző alternatívákat, ez idén sem lesz másképp. Most gondolatébresztőnek a BMC erőnléti edzője, Dr. Max Testa alapvető gondolatait tesszük közkinccsé a kerékpáros erőfejlesztés témakörében, melyeket kezdő bringások számára fogalmaz meg, hogy hatékonyabbá tegyék a kerékpáros edzést.

Dr Max Testa
Dr Max Testa

Dr. Max Testa 25 éve dolgozik a kerékpársportban, a 7-Eleven csapatnál kezdett, most pedig a BMC erőnléti munkáját is koordinálja, többek között Tejay van Garderen-t is ő edzi. Az alábbi nyolc tanácsot úgy fogalmazta meg, hogy a hobbi bringások is hasznosíthassák ezeket a kerékpáros edzés illetve felkészülés során:

Kezdd a közepén!

Még mielőtt elkezdődne az off-szezon, Testa versenyzőivel elkezd egy törzserősítő programot, készülve a következő idényre. Elemzéseiből az derült ki, hogy a gyenge törzzsel rendelkező kerékpárosok kevésbé hatékonyak az edzés vagy a verseny végén, akár 5%-kal jobban visszaesik a teljesítményük azokhoz képest, akik erősebb törzsizomzattal rendelkeznek.

Erősítsd a hátad!

Testa szerint bármennyire is a kockás hasizomra gyúrnak sokan, a kerékpárosoknak a hátizmok edzésére kell fektetni a fő hangsúlyt a törzserősítés során. A hát a két nagy stabilizátor egyike, a csípővel egyetemben, különösen akkor dolgozik, amikor a kerékpáros kiáll a nyeregből a hegyen. Két kedvenc hátizom-erősítő gyakorlata a klasszikus „palló” és a „superman”. Utóbbi azt takarja, amikor lefekszel hason a földre, majd felemeled a földről és kitartod a karjaidat és lábaidat is .

Klasszikus statikus törzserősítő gyakorlat a palló-tartás
Klasszikus statikus törzserősítő gyakorlat a palló-tartás

(Korábbi cikkünk törzserősítő gyakorlatokkal: https://bikemag.hu/edzes/edzes-bazis-erosito-gyakorlatok-kerekparosoknak)

Eddz excentrikus irányban is!

Az izmok excentrikus kontrakcióját gyakran elhanyagolják, pedig ugyanúgy fontos egy kerékpáros általános teljesítményéhez, mint mondjuk a testsúly csökkentése. Testa egy old-school módszert javasol: Az off-szezonban ülj fel hetente párszor egy örökhajtós kerékpárra. Ez működik, mert amikor le akarsz lassítani egy fixessel, a pedálok ellen kell nyomnod, ami excentrikus izom kontrakció.

Erősítés és stabilizálás

Amikor a BMC versenyzői éppen nem egy GT-n szerepelnek, Testa 10-12 gyakorlatból kialakított két vagy négy körből álló erőfejlesztő köredzéseket is beiktat a programjukba. Az edzésekben szabad súllyal végzett gyakorlatok vagy akár jóga-gyakorlatok is szerepelnek. A kondigépekkel szemben – melyek csak egy dimenzióban dolgoztatják az izmokat – a súlyzók emelése bevonja a mozgásba a stabilizáló izmokat is a jobb eredmény érdekében.

Ésszel csináld az emeléseket, hogy megóvd a gerinced!

Testa egy ponton kivételt tesz a szabad súlyokkal végzett munkáról alkotott szabályai alól. A versenyzőivel gépeken végezteti a lábgyakorlatokat, egyszerűen azért, mert a lábizomzatuk általában sokkal erősebb, mint a felsőtestük. Például guggolásnál egyszerűen nem tudna a felsőtestük megbirkózni olyan súlyokkal, amiket a lábuk még bírna. Tehát a guggolások helyett a lábprést és a többi gépet javasolja.

Testa a lábak esetében elvei ellenére kondigépes edzést is javasol
Testa a lábak esetében elvei ellenére kondigépes edzést is javasol

Vigyél dinamikát az erőfejlesztésbe!

Az erőfejlesztő köredzéseknél Testa minden harmadik gyakorlat után egy perces ugrálókötelezést ír elő a versenyzőinek. A gyakorlat közben üzemi szinten marad a pulzus, és minden leérkezés egyúttal excentrikus kontrakció is, ráadásul a könnyed ugrálókötelezés a csontozatra is jó hatással van.

Erőfejlesztés alacsony pedálfordulaton

Azoknak a bringásoknak, akik állóképességi számokban indulnak főleg, Testa azt javasolja, hogy iktassák be az edzésükbe a hegymenetet alacsony – 50-55 RPM – pedálfordulattal. A BMC versenyzőinek egyórás alacsony pedálfordulatos résztávokat is be szokott írni egy hosszú edzésbe, de 20 perccel is kezdheted. Az alacsony fordulat több izmot jobban bevon a tekerésbe, mert kevesebb az olyan szakasz a tekerés közben, amikor főleg lendületből mozog a láb.

Sprintelj, hogy erős légy!

A legtöbb kerékpáros sosem fog sprintelni a Tour de France-on, de mindenkinek hasznára válhat a maximális erő fejlesztése. Ennek egyik módja a rövid sprintek, amikbe mindent beleadsz. Testa 20 másodperces sprinteket javasol, 10 ismétléssel. A kulcs a teljes regeneráció az ismétlések között, ami két-három perc is lehet.

(forrás: bicycling.com)

Utensilnord: Közvetítsd te a hiányzó magyar szponzort!

Az Utensilnord idei legénysége

Utensilnord 2013Az Utensilnord csapata olyan egyéneket keres, akik jutalékos formában magyar szponzorokat tudnának a csapatunkhoz közvetíteni.

Versenyzőink 2013-ban mintegy 100 versenynapot töltöttek a nyeregben két földrész 11 országában (Ausztria, Bosznia és Hercegovina, Csehország, Kolumbia, Magyarország, Olaszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna). A kerékpározás az egyik leginkább reklámorientált sportág, amelynek lehetőségei Magyarországon még mind a mai napig kiaknázatlanok.

Kérem ajánlatát küldje el az info@pedalkings.com e-mail címre!

Köszönjük!

Nagy taktikai csata a Koppenbergcross klasszikuson! – videó

Nagy csata a Koppenbergen (Fotó: Hamvas Bálint - cyclephotos.co.uk)

Izgalmas versenyt hozott a belga cyclocross-klasszikus, az országúti kerékpársportból is ismert kultikus domb környékén zajló Koppenbergcross, hiszen még az utolsó körre is együtt maradt egy nyolcfős élboly, mindenkivel, aki számít…

Nagy csata a Koppenbergen (Fotó: Hamvas Bálint - cyclephotos.co.uk)
Nagy csata a Koppenbergen (Fotó: Hamvas Bálint – cyclephotos.co.uk)

Úgy tűnt, a világbajnok Sven Nys jó taktikát választott, nem pazarolt energiát, mindig a csoport hátsó részén helyezkedett. Amikor azonban már csak négyen maradtak, mégis hibázott kicsit az egyik kanyarban a hajrához közeledve, és elúszott az esély a győzelemre.

Videó összefoglaló:

A befutóra végül hárman érkeztek, Tom Meeusen (Fidea), Kevin Pauwels (Sunweb) és Klaas Vantornout (Sunweb), akik közül a két csapattárs sem tudta érvényesíteni a túlerőt a legjobban hajrázó Meeusennel szemben, így a Fidea versenyzője nyerte a Bpost Bank Trofee 2. fordulóját.

Videón az utolsó kör: http://www.sporza.be/permalink/1.1768626

További cyclocross képek: http://cyclephotos.co.uk/

Eredmény:

1 Tom Meeusen (Bel) Telenet-Fidea Cycling Team 0:59:06
2 Kevin Pauwels (Bel) Sunweb-Napoleon Games Cycling Team 0:00:02
3 Klaas Vantornout (Bel) Sunweb-Napoleon Games Cycling Team 0:00:05
4 Philipp Walsleben (Ger) BKCP-Powerplus 0:00:09
5 Sven Nys (Bel) Crelan KDL Cycling Team 0:00:10
6 Rob Peeters (Bel) Telenet-Fidea Cycling Team 0:00:24
7 Corne Van Kessel (Ned) Telenet-Fidea Cycling Team 0:00:25
8 Niels Albert (Bel) BKCP-Powerplus Cycling Team
9 Thijs van Amerongen (Ned) AA Drink Cycling Team 0:00:40
10 Julien Taramarcaz (Swi) BMC Mountainbike Racing Team 0:00:46

.

A SuperCross ózdi futamára is nemzetközi mezőnyt várnak a szervezők

Az 1999-ben alakult Ózdi Kerékpáros Egyesület vasárnap immáron negyedik alkalommal rendezi meg a 2010-ben életre hívott, őszi/téli kerékpáros szakág SuperCross sorozatának második futamát, az Ózd Kupát.

A szervező ÓKE csapata az idén egy rövidebb 2,7 kilométer hosszú és azon belül a már megszokott két lépcsőfelfutást és egy dupla palánkot tartalmazó körpályával várja az ország crossosait, közöttük az első futam férfi győztesével, Fejes Gáborral, valamint itt csatlakozik be a SuperCross sorozatba Dósa Eszter. Rajtuk kívül mindkét nem magyar bajnokát, Orosz Anitát és Buruczki Szilárdot is várják a szervezők, valamint nagy valószínűséggel rajthoz áll még a belga Wouter Cleppe is, akinek a neve az augusztusi mountainbike magyar kupáról lehet ismerős. Az elitek mellett természetesen az amatőrök is megmérettethetik magukat, aki számára egy rövidebb időtartamú versenyt rendeznek. Az időrend az eddig megszokottak szerint alakul, ahol is az első futamra délelőtt 11 órakor kerül sor, ahol az említett amatőrök, és gyerekek pattannak nyeregbe. Őket követik 11:45-kor az U19-ek, a Master2-ek és a Nők, majd 13 órakor kerül sor a nap fő futamára, ahol az Elit felnőtt és U23-as valamint a Master1-es korosztály kőkemény csatája lesz látható.

supercross_ELITRAJTCXOZD2012

Az eredményhirdetést megelőzően pedig Halloween alkalmából két körös jelmezes buli futamra is sor kerül, ahol nem a versenyé, hanem sokkal inkább a mókázásé lesz a főszerep.

Frölich Tamás a verseny főszervezője így nyilatkozott a futamot megelőzően.

supercross_DOSAESZTERCXOZD2012– Ha az időjárás a mostanihoz hasonlóan alakul, akkor a tavaly debütáló rajt-cél területről indul a verseny, így egy 2,7 kilométer hosszú kör várja az indulókat. A pálya vonalvezetésén túl sokat nem változtattuk, már csak azért sem, mert véleményünk szerint a terület adottságait teljesen kihasználtuk, így csak egy két új nyom fog belekerülni, ami remélhetőleg kicsit technikásabbá varázsolja a nyomvonalat. Ám, ha Stadion vezetésével sikerül egyességet kötnünk, akkor lehet, még egy meglepetés várja a versenyzőket. Mivel ezen a hétvégén északi szomszédunknál női és utánpótlás EB-t rendeznek, ezért azokban a kategóriákban nem várunk szlovák versenyzőket, de a felnőtt férfi mezőnyben nagyon örülnénk, ha tiszteletüket tennék Milan Baranyiék.

A versennyel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy az ÓKE csapata az Ózdiak számára ingyenes indulási lehetőséget biztosít, kortól és nemtől függetlenül, valamint a megszokott virsli és forralt bor vagy tea opció mindenki számára jár. Versenykiírás és nevezési információk a www.ozdike.hu oldalon találhatóak, ahol a szervezők által a férfi élmezőny tagjaival készített interjúkat is olvashattok.

.

Giro 2014 az Eurobike kiállításon: ha bukósisakban is számít a stílus

A neon színek mellett napjainkban ismét divatosak a retro termékek. Ha végignézünk a Giro Sport Design jövő évi kínálatán, láthatjuk, hogy kiváló érzékkel keverik a múltat a jelennel, vagy a jövőbe mutató fejlesztésekkel. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az Eurobike kiállításon bemutatott széles és kifejezetten minőségi termékpaletta.  

A Los Angeles-i cég 1985 óta van jelen a piacon. A legnagyobb hírnevet talán a napjainkban rajongóinak jelentős hányadát elvesztő, de még mindig legendaként kezelt Lance Armstrong hozta. Az amerikai cég termékeit idén is lehetett látni a WordTour versenyeken, hiszen a 2013-as szezonban például a Garmin–Sharp csapata viselt ilyen fejvédőket.

A Giro stand kialakítása jól passzolt a temékekhez
A Giro stand kialakítása jól passzolt a temékekhez

Mint minden nagyobb gyártó, a Giro is rendelkezik aerodinamikus kialakítású, mezőnyversenyen is használható sisakkal. Az Air Attack és Air Attack Shield modellek triatlon versenyzőknek is nyugodtan ajánlhatók.

Giro Air Attack Shield - központban az aerodinamikua
Giro Air Attack Shield – központban az aerodinamika

A hagyományos országúti csúcs sisak az Aeon marad, de a régóta a paletta tetejét gazdagító Atmos és Ionos típusok is elérhetőek lesznek felfrissített színkollekcióval. Szubjektív, de talán a legjobb dizájnnal rendelkező fejvédők ezek, még mind a mai napig.

Giro Aeon - az elitek választása
Giro Aeon – az elitek választása

Aki nem akarja magára venni a profi versenyzők imázsát, de a stílusos megjelenés fontos számára, az biztosan első látásra beleszeret majd az új Aspect modellbe. A retro kinézetű bukóba integráltak egy régi bringás sapkákra emlékeztető betétet, ami akár ki is szerelhető.

Giro Aspect - a retro dizájn modern technikát takar
Giro Aspect – a retro dizájn modern technikát takar

Az elegáns kinézet nem megy a biztonság rovására, hiszen a fejvédő In-Mold szerkezetű,Roc-Loc rögzítési rendszert és alumínium oldalpaneleket kap, tovább a kényelem érdekében hasított bőr belső párnázással rendelkezik. Mindezek mellett, a jó szellőzés is kiemelt szerepet kapott a tervezés során.

Természetesen MTB sisakokból is széles a paletta. A cross country versenyzésre szánt Athlon kilenc különböző színkombinációban érhető el a feketétől a neonzöldig.

Giro Athlon
Giro Athlon

A Pneumo a cég egyik legsikeresebb fejvédője. Országúti bukókra jellemző formája ellenére napellenző is tartozik hozzá, de ezt egy mozdulattal le lehet szerelni, ha nincs rá szükség.

Grio Pneumo - a neonsárga nagyon megy mostanában
Grio Pneumo – a neonsárga nagyon megy mostanában

A Xar az all-mountain bringások igényeit hivatott kielégíteni. Formájából adódóan nagyobb védelmet biztosít a tarkónak, továbbá a fejlesztés során kiemelten fontosnak tartották a kiváló szellőzést, így 17 szellőzőnyílás kapott helyet az In-Mold szerkezetű héjon.

Giro Xar - katonai színben  is kapható
Giro Xar – katonai színben is kapható

A Hex tulajdonképpen a Xar kistestvérének tekinthető, dizájnban rendkívül hasonló, csak a szellőzőnyílások kialakítása miatt progresszívabb a kinézete. Az egyik legjobb ár-érték arányú sisak a gyártó kínálatában.

Giro Hex sisakok - komoly tarkóvédelemmel
Giro Hex sisakok – komoly tarkóvédelemmel

Újdonság a most bemutatkozó Cipher névre keresztelt fullface fejvédő. Az üvegszálas héjra adapterek nélkül lehet rögzíteni akciókamerát, így garantálható, hogy az a zúzós menetek során is biztosan a helyén marad. A zenehallgatásról sem kell lemondani, mert a belső kialakítás lehetővé teszi a fülhallgatók használatát.

Giro Cipher - a gravity bringások álma
Giro Cipher – a gravity bringások álma

A Surface városi vagy dirt felhasználásra készült. Három különböző méretben és nyolc színben kapható, így mindenki biztosan megtalálja a számára megfelelőt, ha ilyen modellt keres.

Giro Surface
Giro Surface

A Giro rendelkezik kifejezetten nők számára készített sisakokkal is. A Verona modell újdonság. Egy méretben készül, de széles határok között állítható és színekből is bőven van választék.

Giro Verona
Giro Verona

A Xara modell a férfi Xar típus női megfelelője, pontosan azokat a tulajdonságokat tudja, főként csak dizájnban tér el tőle.

Giro Xara
Giro Xara és Feather

A Feather a Hex-hez hasonló kialakítással rendelkezik, jelentősen nagyobb védelmet biztosít a tarkónak, mint a hagyományos MTB sisakok.

Giro Feather
Giro Feather

Összességében, akit nemcsak a hétköznapi öltözködésben érdekel a divat, továbbá kiváló minőségű kiegészítőket szeretne, annak érdemes végignéznie a Giro jövő évi kínálatát.

Magyarországi Giro információkért KATTINTS IDE

(X)

Buruczki Szilárd blogja: cyclocross itthon és külföldön

Eljött a 4. évad első SuperCross futama, amelyre KTC-s különítménnyel utaztunk a mekkis busszal. Nagyon szép napsütéses idő várt ránk Barcikán, ahol sok lelkes sporttárs összejött a szezonnyitóra. A részben új pálya nagyon jónak bizonyult, kisebb helyen látványosabb részek kerültek bele.

cyclocross_SC.1.Barcika

Egy kis görgős bemelegítés után, mentem a pályán pár kört, hogy jobban memorizáljam a 80 kanyaros nyomvonalat. Sok kanyar mellett egy lépcső, egy sziklakert és egy szimpla akadály nehezítette a crossosok életét. Az erdős gyors rész kimaradt az idei pályából, ami jobban tetszett nekem, ugyanis tavaly ezen a részen ütöttem fel a kő törmelékben a karbon Ritchey felnimet. Minden adott volt ahhoz, hogy egy jó cross versenyt menjek.

cyclocross_kinyir_kanyar

Rajt után az aszfalton még 2.-nak rajtoltam el, aztán a jobbos sodrós kanyarban elestek előttem a kutya gödörben. Amire kikerültem a srácot nyolcan elmentek mellettem. Felzárkózni lassan tudtam az élen haladó Buzsó, Fejes, Fenyőke trióhoz. Csak a 2. kör közepére tudtam felérkezni egy szlovák sráccal Buzsóra, aki éppen leszakadt Fejesről. Sokáig hárman üldöztük Gabit, de a kellő összhang hiánya miatt nem tudtunk felérni a kemény tempót hajtó Fejesre. Nekem még szokatlan volt a gyors tempó az első cx versenyen. Még szükségem van 2-3 versenyre, hogy jobban megszokjam a gyors tempót.

cyclocross_vezet0

Többször feljött ránk a jelenleg magyar honban lakó Wouter Cleppe belga versenyző, de a technika többször közbeszólt neki. Szerintem még fog meglepetéseket okozni a cross szezonban is. Az utolsó körben egy szlovák rider indította a támadást, én még el tudtam vele menni, sőt a lépcsőnél meg tudtam úgy előzni, hogy felgurultam a lépcső szélén. A következő kanyar előtt visszaelőzött és már nem tudtam megelőzni a célegyenesben, így a 3. helyen futottam be, 1 mp hátránnyal.

supercross_kazincbarcika_014

Az elhúzódó eredményhirdetés ellenére, nagyon jó szervezésű verseny volt. Azonban még most sem voltak teljesen kiaknázva a terep adta lehetőségek, hogy egy még jobb, technikásabb pályanyomvonal legyen kijelölve. Köszönöm klubtársamnak Tóth Petinek a supportot és a képeket. A szurkolást is nagyon szépen köszönöm, sok erőt adott, hogy még keményebben készüljek.

cyclocross_szlovák_patak

cyclocross_szlovák_rajtMost hétvégén meglátogattuk a szlovák versenytársakat Pozsonyban, a 6.szlovák kupafutamon csatlakoztunk be a buliba. Végül csak hárman jutottunk ki, mert nem sikerült nagyobb autót szerezni. Molnár Pistivel még nem indultunk ebben az évben a szlovák kupán, ezért az utolsóknak szólítottak be minket az 50 főt számláló mezőnyben. Fejes Gabi már több szlovák kupán jeleskedett top 10-es eredménnyel, ezért a második sorból indult a szűk aszfaltos rajt/cél területről.

A pálya szervezői nagyon élvezetes és technikás nyomvonalat jelöltek ki a panelrengeteg közepén lévő nagy füves parkban. Egy patak/csatorna szelte ketté a pálya egy részét. A patak mederből több meredek rövid emelkedő és nagyon sok kanyar, egy dupla akadály törte meg a lendületet a 3 km-es pályán. Első körben nagy volt a tolakodás, a szűk kanyarokban még sorban állás is volt. A második körtől kezdtem feljönni, végig előzésben mentem végig.

cyclocross_szlovák_kupa

A 10. hely környékére sikerült javítani, itt már jött az adok kapok játék. Ondrej Galjzával meccseltünk a 9. helyért, felváltva kínáltuk egymást az utolsó körben. A célegyenesben sprint döntött Galjza javára, még nem voltam elég gyorslábú a véghajrában. Nagyon jót meccseltünk, nagyon élveztem a verseny minden pillanatát. Érzem, hogy versenyről-versenyre fejlődök, még egy kis erőt, gyorsaságot kell fejleszteni… A következő ózdi SuperCrosson az elsőségért szállok harcba! Szurkoljatok!!!

.