fbpx

Buruczki Szilárd blogja: cyclocross itthon és külföldön

Eljött a 4. évad első SuperCross futama, amelyre KTC-s különítménnyel utaztunk a mekkis busszal. Nagyon szép napsütéses idő várt ránk Barcikán, ahol sok lelkes sporttárs összejött a szezonnyitóra. A részben új pálya nagyon jónak bizonyult, kisebb helyen látványosabb részek kerültek bele.

cyclocross_SC.1.Barcika

Egy kis görgős bemelegítés után, mentem a pályán pár kört, hogy jobban memorizáljam a 80 kanyaros nyomvonalat. Sok kanyar mellett egy lépcső, egy sziklakert és egy szimpla akadály nehezítette a crossosok életét. Az erdős gyors rész kimaradt az idei pályából, ami jobban tetszett nekem, ugyanis tavaly ezen a részen ütöttem fel a kő törmelékben a karbon Ritchey felnimet. Minden adott volt ahhoz, hogy egy jó cross versenyt menjek.

cyclocross_kinyir_kanyar

Rajt után az aszfalton még 2.-nak rajtoltam el, aztán a jobbos sodrós kanyarban elestek előttem a kutya gödörben. Amire kikerültem a srácot nyolcan elmentek mellettem. Felzárkózni lassan tudtam az élen haladó Buzsó, Fejes, Fenyőke trióhoz. Csak a 2. kör közepére tudtam felérkezni egy szlovák sráccal Buzsóra, aki éppen leszakadt Fejesről. Sokáig hárman üldöztük Gabit, de a kellő összhang hiánya miatt nem tudtunk felérni a kemény tempót hajtó Fejesre. Nekem még szokatlan volt a gyors tempó az első cx versenyen. Még szükségem van 2-3 versenyre, hogy jobban megszokjam a gyors tempót.

cyclocross_vezet0

Többször feljött ránk a jelenleg magyar honban lakó Wouter Cleppe belga versenyző, de a technika többször közbeszólt neki. Szerintem még fog meglepetéseket okozni a cross szezonban is. Az utolsó körben egy szlovák rider indította a támadást, én még el tudtam vele menni, sőt a lépcsőnél meg tudtam úgy előzni, hogy felgurultam a lépcső szélén. A következő kanyar előtt visszaelőzött és már nem tudtam megelőzni a célegyenesben, így a 3. helyen futottam be, 1 mp hátránnyal.

supercross_kazincbarcika_014

Az elhúzódó eredményhirdetés ellenére, nagyon jó szervezésű verseny volt. Azonban még most sem voltak teljesen kiaknázva a terep adta lehetőségek, hogy egy még jobb, technikásabb pályanyomvonal legyen kijelölve. Köszönöm klubtársamnak Tóth Petinek a supportot és a képeket. A szurkolást is nagyon szépen köszönöm, sok erőt adott, hogy még keményebben készüljek.

cyclocross_szlovák_patak

cyclocross_szlovák_rajtMost hétvégén meglátogattuk a szlovák versenytársakat Pozsonyban, a 6.szlovák kupafutamon csatlakoztunk be a buliba. Végül csak hárman jutottunk ki, mert nem sikerült nagyobb autót szerezni. Molnár Pistivel még nem indultunk ebben az évben a szlovák kupán, ezért az utolsóknak szólítottak be minket az 50 főt számláló mezőnyben. Fejes Gabi már több szlovák kupán jeleskedett top 10-es eredménnyel, ezért a második sorból indult a szűk aszfaltos rajt/cél területről.

A pálya szervezői nagyon élvezetes és technikás nyomvonalat jelöltek ki a panelrengeteg közepén lévő nagy füves parkban. Egy patak/csatorna szelte ketté a pálya egy részét. A patak mederből több meredek rövid emelkedő és nagyon sok kanyar, egy dupla akadály törte meg a lendületet a 3 km-es pályán. Első körben nagy volt a tolakodás, a szűk kanyarokban még sorban állás is volt. A második körtől kezdtem feljönni, végig előzésben mentem végig.

cyclocross_szlovák_kupa

A 10. hely környékére sikerült javítani, itt már jött az adok kapok játék. Ondrej Galjzával meccseltünk a 9. helyért, felváltva kínáltuk egymást az utolsó körben. A célegyenesben sprint döntött Galjza javára, még nem voltam elég gyorslábú a véghajrában. Nagyon jót meccseltünk, nagyon élveztem a verseny minden pillanatát. Érzem, hogy versenyről-versenyre fejlődök, még egy kis erőt, gyorsaságot kell fejleszteni… A következő ózdi SuperCrosson az elsőségért szállok harcba! Szurkoljatok!!!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo