Annak ellenére, hogy egy percre sem akart szűnni az eső, nagyszerű cross-versenyen vettünk részt Salgótarjánban a SuperCross sorozat 4. állomásán. Soha jobb alkalom, hogy végre jól összesarazzam a csini kis 27,5″-es Kross Level R+ bringámat!
A döntés elég hirtelen jött, ugyanis Viktor autójának kapacitása 3 bringa + egy csapatsátornál betelik, így a bringának már nem jutott hely. Azonban Fenyvesi Tomiék utánam tudták hozni a kis fekete gyöngyszemet, így 1 kör cikló bicós pályabejárás után vele álltam oda a rajthoz. Addigra már Vani, Dávid és Patrik is kitekerték magukból a szuszt, s 2 második helyezést hoztak a csapatnak. Szuper! 🙂
Igazából két oka volt a bringaválasztásomnak: a megfontoltság és a kíváncsiság. A sárral még nem kötöttem még örök barátságot, s a szélesebb és bütykösebb gumi nagyobb stabilitású. Vagy legalábbis sokkal jobban is bízok benne. S – természetesen – már nagyon kíváncsi voltam, mit fog mutatni versenyhelyzetben, de csak nem fogok jövő tavaszig várni?! Egyébként még a beállítások sem véglegesedtek, s a “méricskélés” mellett nem árt, ha menet közben is gyűjtöm az érzéseket-tapasztalatokat.
Ráadásul annyi minden újdonság van a bicón a jól megszokott Scottie-hoz képest: merevfarú az össztelós után, s ott az új kerékméret is, a marokváltóról nem is beszélve. Igazából ez utóbbi a legfurább, hisz sosem volt ég korábban, de azt már most látom, hogy nagyon pontos, s nagyon pici mozdulat is elég a váltáshoz – amit rendszeresen túl is fordítottam. Néha persze még hüvelykujjal próbálkozok (mit tesz a beidegződés), de lassan rááll a kezem.
A sárban viszont igazi élmény volt vele tekerni: végre nem az járt a fejemben, hogy kontrollálhatatlan a bringa, s “ááá, jön a fa!”, hanem tényleg azt csinálta, amit mondtam neki.
Az egyenesek és a sík szakaszok viszont most nagyon nem tetszettek. Egyszerűen nem bírtam rendesen húzni a kormányt. A rajtot követően, s utána még párszor rendesen meglepődtem, amikor Manka kettőt beletaposva a pedálba milyen sebességkülönbséget tudott produkálni. Még jó, hogy szintes volt a pálya… 😉
A verseny első részében nagyon észnél kellett lennem, mert, egy nem túl illedelmes “kis íven bevágással” elé kerültem, nem éreztem azt, hogy nagyon eltávolodnék tőle. Saras pályán azonban túl sok idő nem jut a nézelődésre, mert könnyen a földre kerülhet az ember.
Egyébként a pálya a folyamatos esőzés ellenére sem volt dagonyázós, végig tudtunk tekerni rajta. Persze mi még csak a 2. futam voltunk… 8 kört írtak ki számunkra a szervezők, amiből aztán megint csak 7 lett, hiszen Dina Marciék ilyen körülmények között is úgy mentek, mint a bolondok! A táv felétől azért éreztem, hogy alább hagy egy picit a lendületem. Viktor szavait szokás szerint alig értettem, amikor a depó mellett elhaladtam, viszont az erdei gyökeres szekciónál megerősítették a gyanúmat, miszerint egy kollegina nagyon kezd feljönni rám.
Igazából nem is az emelkedőn való feltekerés vett ki sok erőt belőlem, hanem a lépcsőn való felfutás illetve a palánkokon való átjutás. Ez utóbbiakat hihetetlen magasak éreztem. Kiváltképp akkor, amikor a sok szaladástól kezdett fellazulni a saras talaj, s gyakorlatilag mélyebbé is vált a palánk előtt. Lehet, rá kellett volna lépnem, elég masszívnak tűnt… Na mindegy. Az viszont tuti, a jövő heti Palóc Crosson a miénk nem lesz ilyen magas, még ha magam ásom is fel a talajt! 🙂
Ami pedig a bringa adottságaiból következik: nehezebb fogást találni rajta, ha emelni kell, s tulajdonképpen a pici vázat (hisz én sem vagyok egy kosaras termet) nem lehet vállra venni. Nem hiába, a cyclocross versenyre cross bringa való! 😉
Azonban, teszem is hozzá gyorsan, nagyon jó ötletnek tartom, hogy montival is el lehet indulni a SuperCross versenyeken, hisz miért is zárnánk ki azokat ebből a jó kis őszi-téli mazochista mókából, akik nem tudnak ilyen bringát szerezni vagy fenntartani? Emlékszem, nem is olyan régen még én is montiból épített koskormányos “cross-bicót” hajtottam, hiszen egyszerűen nem lehetett a méretemben vázszettet kapni. Full bringára meg nem futotta a büdzséből…
Ez persze már egy lerágott csont, s bőven van még érv is, de asszem, jó lenne inkább visszakanyarodni a versenyhez!
Szerencsére csak a célba érkezés után derült ki, hogy tavalyi bajnokunk, Orosz Anita volt, aki veszélyeztette pozíciómat. Tehát a végső sorrend Barbi-Jómagam-Anita lett. Ebben a futamban Gombi kolléga volt még érdekelt, aki talán túl óvatosra is vette a figurát, s még nem barátja, maximum ismerőse a sárnak. Illetve Gonink is a mi futamunkban küzdött az ellenfelekkel és az elemekkel, bár ő, úgy tűnt, sokkal jobban élvezte a sarazást, mint Gombi!
A jó meleg zuhany és a bringamosás után az elit, U23 és master 1-es fiúk küzdelmének utolsó köreit szurkolhattam végig, ami sajnos jó pár eséssel is járt. De jó, hogy nem a verseny előtt láttam – akkor tuti lassabban megyek le én is…
Fejes Gabi nagyot ment, azonban Szilárd az utolsó két körben akkorát robbantott, hogy hátrányát 10mp-re le tudta dolgozni! Őket Buzsó követte szép egyenletes tempóban – egészen a célig. Igazából engem “földim” Rózsa Balázs lepett meg, a szó legpozitívabb értelmében, szinte szárnyalt a bringán.
Viktor és Gabi pedig a legnépesebb kategóriában, a master 1-esek között küzdött. Természetesen az ő futamukra sem állt el az eső, ami egyre csak esett és esett és esett…
Hogy jövő héten, a Palóc Crosson milyen idő fog várni? Igazából én úgy vagyok vele, felőlem bármi lehet, csak jégpáncéllal ne vonja be a pályát. Az eső egyébként komoly dagonyát nem tud kialakítani rajta, emiatt nem kell aggódni! Ha hó lesz, a futamok előtt lapátoló versenyt tartunk! 😉
.
