Home Blog Page 889

Öngyilkosságot kísérelt meg a klenbuterollal fennakadó kerékpáros

Jonathan Breyne

Szomorú következménye lett a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szerdai bejelentésének, amikor a háromszoros időfutam-világbajnok Michael Rogers pozitív doppingmintájának kommunikálásával egy időben egy fiatal belga kerékpárost, Jonathan Breyne-t is értesítették, hogy hasonlóan az ausztrálhoz, klenbuterol nyomaira bukkantak vizeletmintájában.

Jonathan Breyne

Breyne egy november 5-én, a Tour de Taihu Lake en China versenyen levett mintával bukott, a Pekingi labor klenbuterolt mutatott ki a vizeletmintában (november 8-án megnyerte a 8. szakaszt, összetettben a 8. helyen végzett). Az UCI értesítette a belga szövetséget is, felszólítva, hogy kezdje meg a hivatalos eljárást.

A belga Sudinfo információi szerint Breyne-t annyira megrázta a hír, hogy öngyilkosságot kísérelt meg, begyógyszerezve magát. Szerencsére időben kórházba szállították, ahol gyomormosást hajtottak végre, és stabilizálódott a Crelan-Euphony 22 éves kerekesének állapota.

A hírek annyira lesújtottak, mintha összeomlott volna a világ. Mit tettem, hogy ezt érdemeltem? Semmit, semmit, de semmit. Semmit nem szedtem, de hogyan bizonyítsam ezt be, amikor Kínában volt a verseny – nyilatkozta Breyne a Sudinfo-nak még az öngyilkossági kísérlet előtt, utalva arra, hogy Kínában gyakori a klenbuterollal szennyezett hús kereskedelmi forgalomban.

.

Buruczki Szilárd blogja: SuperCrossok és ami mögötte van

Buruczki Szilárd, a Merida-Kőbánya TC versenyzője utoljára az ózdi SzuperCross futamot követően jelentkezett blogjával, most egy bejegyzésben számol be az azóta történtekről:

Sziasztok!

Az elmúlt négy SuperCross versenyen hoztam a stabil dobogós helyezéseket, de korántsem vagyok elégedett két 3. és két 2. helyezéssel. Legközelebb (10mp) az első helyhez az ominózus salgótarjáni sárdagasztós Karancs Kupán voltam, ahol fékprobléma miatt gépet is cserélnem kellett. Nézzük sorjában a történéseket.

veszprem_cross_014

A veszprémi LOcarGO-Bikemag Kupán ragyogó napsütésben, késő őszi időben versenyezhettünk. A pálya kicsit rövidre és szűkre sikeredett, ezért sok lekörözés történt a futamon, viszont nagyon élvezetes, dombos, erős kört hoztak össze a szervezők az állatkert melletti Gulya dombon. A rajtot követően az első körben 2. helyen mentem Buzsó mögött. A 2. körben támadásba lendült Clepke és Fejes, nem tudtam átvenni a nagyobb tempójukat. Még a verseny vége felé Buzsó próbált megközelíteni, de keményen harcoltam, hogy megtartsam a 3. helyezést.

A verseny után nagyon jól esett a bográcsos vadpörkölt leves, még repetázni is lehetett a közeli Erdőalja étteremben, ahol az eredményhirdetésre is sor került. Talán a cyclocross sportág történetében először volt látható több időpontban is a Sport1 tv műsorán egy 12 perces összefoglaló videó a LOcarGO-Bikemag Veszprém Cross futamról. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy a televízió műsorában is szerepeljenek cross versenyek, mert a legjobban közvetíthető és leglátványosabb szakág a kerékpár sporton belül. Nem utolsó sorban a támogatóknak is fontos megjelenés, ha szerepelhetnek akár több milliós nézettségű tv csatornán.

buruczki_szilardA salgótarjáni Karancs Kupán már jóval nehezebb körülményeket hozott az esős időjárás. A pálya nekem nagyon tetszett, erőnlétre és technikára is szükség volt a sáros körülmények között. Az egész nap tartó esőzés csúszós, folyós sárrá alakította a pályát. Már pályajárásnál éreztem, hogy nem lesz egyszerű menet sárgumi nélkül biztonságosan versenyezni, de nem ez volt a legnagyobb gondom a versenyen. A tárcsás géppel indultam el a versenyen, gondoltam jobb lehet a sáros, esős időben.

A rajt előtt ráállítottam a fékpofákat, hogy a legközelebb legyen a tárcsához. A rajt után kicsit hátra maradtam a 4. helyen, amikor beértünk a szűk fenyves részre. Fejes Gabi vezette a mezőnyt a salakos tenisz pályától. Sajnos 10 méter előny elég volt, hogy ne érjek fel rá, bár a gépcsere is hátráltatott a 4. körben, amikor teljesen elfogyott a fékem. Még szerencse, hogy időben lecseréltem kanti fékes gépre, nem a következő körben egyenesítettem ki a kanyart, mint szegény Klein Tomi.

Az utolsó 4-5 körben jobb időt mentem, mint Fejes Gabi és az utolsó körben már csak 10 mp hiányzott, hogy utolérjem. Szokásosnál rövidebb versenyidőt mentünk, csak 49 percet, pedig végre jó crossos idő volt. Ilyen extrém körülmények között még én sem versenyeztem a tárcsás CX géppel, fogalmam sem volt, hogy ilyen veszélyes lehet a nagy szintkülönbségű pályán a fékek fokozott használata. Ózdi versenyen is eső és sár volt, de ott nem volt szükség a fékre a sík pálya miatt.

A következő versenyen a Palóc Cross futamon indultam Balassagyarmaton. Elmúlt években nem úsztuk meg hó nélkül a versenyt, most is számítottam egy kis hóra, hogy még érdekesebb legyen a verseny. Sajnos a várva várt havazás elmaradt, maradt egy kis sár, ahogy olvadt fel a talaj a délutáni 1 órás rajtra. Nem igazán éreztem technikásnak a kört, kanyarok és a szánkó domb tette érdekesebbé a pályát. Alapjába véve nem a lassú technikás pályák közé sorolnám a pálya nyomvonalát, de az erdős csúszós felolvadt talajon Clepke megviccelt az első körben. Úgy ment el mellettem, mintha álltam volna hozzá képest.

imidzs_2Üldözőbe vettem Clepkét és Fejest, de nem igazán éreztem az erőt a lábaimban. Erős tempót tartottam, hogy mögöttem Buzsó és Stefan Gajdosik ne érjen fel rám. A vége előtt 3 körrel Gajdosik felugrott rám, próbált leszakítani pár erős tempó váltással. Nem adtam magam olyan könnyen, raktam a kerekemet rá, nem hagytam elmenni. Az utolsó körben kb. fél körrel a cél előtt, a rövid meredek felfutásnál elfutottam mellette. Aztán full gázon végig száguldoztam a célig, szoros hajrával megtartottam a 3. helyet.

A crossfites kondi edzéseket nyomom már 3. éve Balla Zoli edzővel. A verseny heteken egyszer járok le a Thor Gymbe, a versenymentes héten két erőfejlesztő edzést iktattunk be a kerékpáros edzések mellé. Nem csak max erőt fejlesztünk, hanem dinamikus erőt is. Sokkal jobban érzem a hatását a cross versenyeken a megindulásoknál, a felfutásoknál is gyorsabbnak érzem magam. Remélem a januári cyclocross OB. eredményében is mutatkozni fognak a kemény crossfit edzések.

imidzs_3

A kecskeméti SuperCross-ig kimaradt egy hétvége, amikor Top Maraton és a Maraton Magyar Kupa díjkiosztóra voltam hivatalos. Top Maraton Elit sorozatot sikerült megnyernem egy kis szerencsével és a Maraton Magyar Kupa sorozatban 2. helyen végeztem. Köszönöm a meghívást a MKSZ-nek és a Top Maraton szervezőknek és sok sikert kívánok a kerékpársport fejlesztéséhez. Bízok benne, hogy az új koncepciók jobb eredményekhez fognak vezetni a kerékpársportban.

Névtelen

A Mountainbike Challenge díjkiosztóra, bulira is kaptam egy megtisztelő meghívást, de kivételesen nem a díjazott szerepet „játszottam”. A sorozat több maratont és XC versenyt foglalt magába, ezek összesített eredményeinek díjkiosztóján adtam át többed magammal a díjakat. Nagyon jó hangulatú bulin sokan tiszteletüket tették, nagyon jó volt látni régi és új ismerősöket együtt.

Névtelen2

Már nagyon vártam a kecskeméti versenyt, egy hét kihagyás után már ki voltam éhezve a versenyzésre. Örültem, hogy újabb helyszínen lesz a verseny, reméltem, hogy jobban kihasználják a rendezők a terület adottságait egy dombos technikás pályával. A előzőleg közzétett videó a pályáról nem sok jóval kecsegtettet. Azért bíztam benne, hogy jobb lesz majd élőben. A pályajárást követően biztattam magam azzal, hogy lehetne még ennél is rosszabb… vagy nem?

Egy országúti kritérium pályára hasonlított a nyomvonal néhány akadállyal, játszótérrel. A kis dombos résznek azért nagyon megörültem, legalább 2x felsprinteltünk rá egy körben. Végül is egy szavam sem lehet, mert volt benne minden, ami kell egy vérbeli cross pályához. Igaz, a fele pálya aszfaltos volt, ahol 40 km/h sebsebégnél 0 fokban lefagyott a lábam. A rajtolást a nagy izgalmak közepette elrontottam és csak a 4. helyen tudtam megkezdeni a dombocskát.

1454858_687884187912358_1152018839_n

Fénysebességgel előztem ki a versenyen a kollégákat, hogy Fejes Gabira tegyem a kereket. A sík részen gyorsabbnak bizonyult Gabi, sajnos nem értem fel rá. Mögöttem Buzsó jól tartotta magát, de nem engedte közel magához a 6 fős üldöző bolyt és még engem is bevédett hátulról. A verseny közben úgy éreztem magam, mintha kritérium versenyen lennék, a 28 km/h átlag sebesség is ezt tükrözte. Egy perces hátránnyal értem be a 2. helyre Fejes Gabi mögött és utánam Buzsó is 1 perce jött meg.

Bízok benne, hogy a hátrányom csökken majd, hiszen egyre erősebbnek és gyorsabbnak érzem magam. A technika nagyon jól tette a dolgát, szerencsére nem kellett a cseregép, pedig nagyon sok felütéses defekt volt az előző futamokon egy éles csatorna fedél miatt. A pályát leszámítva, egy nagyon jól szervezett verseny volt, minden infrastruktúrával el volt látva és még pénzdíjat is kaptunk! 🙂

Köszönöm csapatomnak a Merida KTC-nek a versenyen nyújtott segítséget és Juhász Iminek a fotókat. Következő hétvégén a Karácsony Kupán versenyzem Pósteleken, hogy végre megmérkőzünk egy igazi technikás cross pályán.

Szurkoljatok!!!!

MERIDA Kõbánya TC

www.facebook.com/buruczki

www.buruczki.hu

.

 

Pelikán nem csak az évet búcsúztatja

Pelikán János nemrég terheléses vizsgálaton vett részt a Cycling Sport Center laborjában, amely során kiderült, a felkészülése a lehető legjobban sikerült.

Az utolsó szezonja volt a juniorok között – így azután számára 2014 abból a szempontból is ÚJ év lesz, hogy már az U23-as mezőnyt erősíti majd.

De ne szaladjunk ennyire előre! Pelikán Jánost ugyanis arra kértük, értékelje a mögötte lévő szezont, amely hozott bajnoki címeket és jó nemzetközi eredményeket. A Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő bringás tehát összességében pozitív érzésekkel várhatja a karácsonyt.

Őszi átmozgatás cyclocross-versenyen (Fotó Káldi Tamás)
Őszi átmozgatás cyclocross-versenyen (Fotó Káldi Tamás)

„Ez volt az utolsó junior évem, ezért nyilván próbáltam minél többet kihozni belőle – mondta Pelikán. – Sokat versenyeztem külföldön, és júliusra sikerült már annyira belelendülnöm, hogy a luxemburgi világkupán tizenkettedik lettem, aminek köszönhetően négyen utazhattunk a világbajnokságra szeptemberben. Az a világkupa volt egyébként szerintem az év csúcspontja, no meg az, hogy az egyenkénti időfutam és a hegyi országos bajnokság mellett a mezőnyversenyt is sikerült megnyernem – utóbbin ugyanis nem tartottam esélyesnek magam.

Az országos bajnoki küzdelmekben ennél többet aligha tehetett volna Pelikán, és persze az említetteken kívül még további versenyeket is megnyert, más kérdés, hogy a világbajnokság nem egészen úgy sikerült, ahogyan szerette volna.

„A tanulás miatt a világbajnoki felkészülés sajnos nem alakult tökéletesen, több mint két hetet ki kellett hagynom augusztusban, ami a szeptemberi vébé előtt túl soknak bizonyult. Viszont legalább célba tudtam érni a mezőnyversenyen, ami jó, mert kétszáz induló közül csak százharmincnak sikerült, úgyhogy emiatt sem vagyok elkeseredve.”

S hogy mit hoz számára 2014?

Nyilván tanulóévet – két szempontból is. Egyrészt Pelikán jövőre érettségizik (tehát az iskolában is több tanulás vár rá), másrészt „első bálozóként” az U23-asok között nyilván nem az eredmények lesznek az elsődlegesek, hanem a folyamatos tanulás és fejlődés.

Forrás: felixpromotion.hu; Fotó: Káldi Tamás

NORTHWAVE Balaclava téli fullface maszk

A balaclava egy elterjedt és hatékony megoldás a téli kerékpározáshoz, olyan hőmérséklet-tartományban, amikor a menetszél hatására már arcunk túlzottan lehűl, illetve kellemetlenül fázik. Többször előfordult velem, hogy egy téli edzés után hazaérvén képtelen voltam 3 mondatot váltani a szomszéddal, mert az arcmimikám szabályosan működésképtelen volt. Ez kétségtelenül nem egészséges, és egyáltalán nem kellemes érzés.

northwave_balaclava_1

A kreatív, dinamikus stílusáról méltán híres olasz Northwave egy darabból álló balaclavája kiemelkedik a kínálatból, mivel szabása ergonómikus, figyelembe veszi a kerékpáros testtartást, rendkívül rugalmas, bélelt és lélegző alapanyagot alkalmaz. A varrás rejtett, rendkívül lapos, amely fokozza a kényelmes viseletet, észre sem vesszük ezek elhelyezkedését, amely főként fejvédő esetleges nyomása hatására válhat kellemetlenné. (Például ezért sem érdemes kerékpározáshoz általános célra készített balaclavát használni!) A Northwave balaclava az orr- és szájrészen lélegző lyukakat alkalmaz, így részben az arc által felmelegített levegőt szívhatjuk be, másrészt nem kell feltétlenül a szájunkat „kiszabadítani”, ha kommunikálni szeretnénk. A meghosszabbított nyakrész bármilyen kerékpáros téli felsővel kombinálva védi a nyakat a kihűléstől, illetve esetleges megfázástól. A Northwave balaclava egyáltalán nem akadályozza a periférialátást, nem csúszkál, mint az általános használatra tervezett arcmelegítők.

northwave_balaclava_3

Jellemzők:

  • rugalmas, vékony technikai anyagból készült arcot takaró sapka
  • puha, meleg belső
  • ergonomikus nyakkialakítás
  • orr- és szájrészen lélegző lyukakkal
  • közepesen szél- és vízálló
  • fekete színben
  • univerzális méretben.

Ajánlott fogyasztói ár: 6.990 Ft

További információ a forgalmazó honlapján

northwave_balaclava_2

Copenhagen Wheel, avagy az „Okoskerék”

Nyugat-Európában javában hódítanak az elektromos rásegítéses pedelec kerékpárok, miközben az amerikaiak is előrukkoltak valami hasonlóval, ami mégis más, egyszerűbb is, bonyolultabb is, de a legfontosabb, hogy beépítheted a saját bringádba is, mert ő csak egy kerék, becsületes nevén a „Koppenhágai Kerék” (Copenhagen Wheel), mi pedig elkereszteltük Okoskeréknek.

copenhagen_wheel_1

Ahogy említettük, a működési elv hasonló, mint a pedelec e-bike rendszereknél, vagyis nem egy karral vagy gombbal adjuk az elektromos rásegítést, hanem az Okoskerék monitorozza a hajtást, és erőfeszítésünktől, a pedálfordulattól, fékezéstől (hajtás megállítása, esetleg hátrafelé tekerés) függően adagolja a plusz Wattokat, vagy éppen tölti vissza az akkumulátort.

A formabontó újítás pedig szó szerint értendő, hiszen a massachusetts-i Cambridge városában található Superpedestrian cég fejlesztőinek sikerült egy kompakt egységet alkotniuk. Pár éve már hallottunk híreket a rendszerről, azóta már meg is vásárolható. Nem olcsó, átszámítva 200 000 Ft egy Copenhagen Wheel, de ezzel még mindig messze alulmarad egy pedelec kerékpár árához képest. Tegyük hozzá, amíg nem próbáltuk, nem nyilatkozhatunk arról, hogy menettulajdonságok és praktikusság szempontjából hogyan muzsikál egy hagyományos pedelec bringával összehasonltva.

copenhagen_wheel_2

Amiért biztosan sokan megszeretnék az „Okoskereket”, hogy összeköthető okostelefonunkkal, a Superpedestrian applikáció segítségével választhatunk különböző szintű rásegítések közül, sőt, ha mi is elég „okosak” vagyunk, magunk is fejleszthetjük az applikációkat. A bringa átalakítása is pofonegyszerű, a Copenhagen Wheel teljesen kompakt, csak kicseréled a kereked, letöltöd a telefonodra az applikációt és kész…

Műszaki szempontból a motor 350/250 Watt teljesítményt képes leadni (USA/EU), 48 Volt feszültségű lithium ion akkumulátorral működik, 4 óra töltési idővel, kb. 50 km-es hatótávolsággal, a kerék pedig singlespeed (120 mm) vagy hagyományos (135 mm) sarutávolságú váltós kerékpárokba is beépíthető. Nagyon fontos adat a tömege, ami 5,9 kg (komplett kerék). Ez egyrészt jó, mert a kerékpár súlyához csak 4 kg-ot ad hozzá, így könnyebb marad egy átlagos bringa egy átlagos pedelecnél, viszont ez a tömeg a hátsó tengely körül összpontosul, ami a bringa súlyelosztása, manőverezőképessége szempontjából nem előny.

.

Klenbuterol a háromszoros időfutam világbajnok mintájában – Rogers szerint a kínai étel az oka

Michael Rogers

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) a mai napon felfüggesztette az ausztrál Michael Rogers versenyengedélyét, miután a WADA által akkreditált tokiói laborban klenbuterol nyomaira bukkantak a Tinkoff-Saxo bringásának vizeletmintájában, amit október 20-án, a megnyert Japan Cup-on szolgáltatott.

Michael_RogersAz eljárást az ausztrál szövetségnek kell lefolytatnia, Rogers kérheti a B-minta vizsgálatát. Az utóbbi évek legemlékezetesebb doppingügye klenbuterol kimutatását követően éppen Rogers jelenlegi csapattársa, Alberto Contador nevéhez fűződik (Tour de France 2010.), aki hosszú ideig védekezett „ételszennyezéses” sztorijával, a döntést végül a lausanne-i sportdöntőbíróság mondta ki, eltiltva a spanyolt. Amennyiben bebizonyosodik a doppingvétség, Rogers is két éves eltiltásra számíthat.

Michael Rogers 2003, 2004 és 2005 országúti időfutam világbajnoka, megnyerte már többek között a Tour Down Under-t (2002), a Tour of Belgium-ot (2003), a Deutschland Tour-t (2003) és a Tour of California-t (2010).

Michael Rogers nem nyugszik bele felfüggesztésébe, védekezni fog, és időközben kiadott egy közleményt, ami szerint a Knában gyakran előforduló klenbuterollal szennyezett étel lehet a pozitív minta oka:

A lehető legvilágosabban szeretném kifejezésre juttatni, hogy én nem fogyasztottam tudatosan vagy szándékosan klenbuterolt. Október 8. és 17. között, mielőtt Japánba érkeztem volna, Kínában versenyeztem a Tour of Beijing WorldTour versenyen. Tudomásommal a WADA és más antidopping szervezetek is elismerik, hogy a klenbuterollal szennyezett étel súlyos probléma Kínában.

.

Pályabejárás a ponferradai vb-körben: Freire, Indurain és Olano elemez

A spanyol kerékpársport ikonjai tartottak ma pályabejárást a 2014-es ponferradai országúti világbajnokság mezőnyversenyének körében, többek között Miguel Induráin, Oscar Freire, Pedro Delgado, vagy Abraham Olano. A még rendszeresen bringázó sztárok röviden elemezték is, mi várható majd jövő szeptemberben.

Spanyol országúti és időfutam világbajnokok: Igor Astarloa, Oscar Freire, Miguel Indurain, Abraham Olano, valamint Pedro Delgado, aki "csak" Tourt nyert
Igor Astarloa, Pedro Delgado, Oscar Freire, Miguel Indurain és Abraham Olano

Jelen volt a spanyol szövetségi kapitány, Javier Minguez is, aki elmondta, hogy nehezebb pályát szerettek volna előzetesen, hiszen a spanyoloknak az kedvez, ha minél szelektívebb egy kör. Abban nagyjából mindenki egyetértett, hogy az emelkedők nem szórják majd szét úgy a mezőnyt, mint a firenzei kaptatók, Delgado például hozzátette, szerinte a lejtő több alkalmat ad támadásra, mint a mászás. Nézzük a többiek véleményét:

Freire: Ezen a világbajnokságon sok támadás várható majd, és nagyon kemény verseny is kialakulhat. Én szívesen versenyeztem volna itt, mert nincs annyira nehéz emelkedő, amit nem bírtak volna a lábaim. Egy olyan versenyzőnek, mint én, fekszik az ilyen kör, 4- vagy 6%-os mászásokkal, ahol ha jól teszed a kereket, spórolsz, és van egy jó csapatod, jól kontrollálható a verseny. Szerintem ez a pálya bármilyen versenyzőnek feküdhet, aki jó formában van. Azoknak is, akik támadásokkal nagyon nehézzé teszik a többiek életét, de azoknak is, akik inkább kivárnak, és egy sprintre spekulálnak körülbelül 50 állva maradt bringással.

galeria68014-015

Olano: Ez egy nagyon, nagyon gyors pálya. Az emelkedő jól belátható, így könnyebb kontrollálni, de ez is a tempót növeli. A lejtőn visszaérkezünk a kanyargós utcákhoz, ahol egy pillanatra sem lehet pihenni a mezőnyben, és szintén nagy lesz a sebesség, eyes oszlopban halad majd a sor. Végig gyors lesz az átlag, ami fárasztó, így jelentősen csökkenni fog az élboly létszáma a végére.

galeria68014-015

Indurain: Nagyon gyors kör, ami két részből áll. A városban, széles utak lesznek, sok kanyarral, majd következik az emelkedő, ami nem különösebben nehéz, a széles úton, ha valaki szökik, azonnal utol lehet érni. A második felében van több húzódás, ahol a végén lehet majd támadni, és következik a hosszú lejtő a városba. A lejtő szerintem nem olyan veszélyes, csak az első körökben kell vigyázni, amikor még együtt van a teljes mezőny, de amikor megkezdődik az igazi verseny, nem lesz gond sehol. Nem hinném, hogy együtt érkezik majd a mezőny, szinte lehetetlen. Nem ez a legkeményebb vb-pálya, de megvan a maga nehézsége. Egy kisebb élboly megjöhet sprintre, de a komplett peloton nem.

Bringázz a Boltba!

Karácsony közeledtével decemberben különösen aktuális téma a vásárlás. A legnagyobb hazai kerékpáros érdekvédelmi szervezet Bringával Boltba kampányával a kerékpáros vásárlók növekvő számára hívja fel a figyelmet. A Magyar Kerékpárosklub arra buzdít, hogy az üzletek, boltok fogadják örömmel a kerékpárral érkezőket, sőt, egy óriásfotókiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők a budapesti Deák Ferenc utcában egészen karácsonyig.

bringaval_boltba_1A Bringával Boltba kampányt a Kerékpárosklub egy szabadtéri fotókiállítással indította útjára december 17-én. Az óriási méretű képek – melyek mindegyike arról tanuskodik, hogy a kerékpárral való vásárlás természetes része lehet életünknek – karácsonyig lesznek megtekinthetőek a budapesti Deák Ferenc utcában.

A kiállított molinók különböző kerékpárral közlekedő budapestiek egy-egy jellemző élethelyzetét mutatja be. A képeken láthatunk lányaival bevásárolni járó cargo-bringás apukát (Kürti Gábor Critical Mass szervező személyében), egyetemista fiatalt, turkálóban vagy épp a Váci utcában vásároló lányt, illetve piacra járó anyukát és elegáns férfit is. A fotók azt hivatottak illusztrálni, hogy bárki el tudja intézni hétköznapi bevásárlását kerékpárral. Csupán egy kosárra, egy csomagtartóra, vagy nagyobb szállítmányokhoz egy teherhordó biciklire lehet szükség. Az autózás költségeinek megspórolásával pedig sokkal több és jobb minőségű terméket vehetünk meg, ráadásul a dugókat és a parkolási gondokat is elkerülhetjük.
A képeket a Cyclechic.hu biciklis életmód blog szervezésében, az Ankert közreműködésével Kovács Márton készítette.
A kiállítás megnyitója egyben a Kerékpárosklub országos Bringával Boltba kampányindítója is: itt indította el a klub országos felhívását boltok, üzletek számára, hogy fogadják örömmel a kerékpárral érkezőket, és építsenek számukra jó bicikliparkolókat. Önkénteseiket útnak indították az ország minden pontjára azokkal a prospektusokkal, melyek tájékoztatást nyújtanak az érdeklődő kereskedőknek arról, miért érdemes támogatniuk a kerékpáros vásárlást, és mit tegyenek annak érdekében, hogy hozzájuk is egyre többen jöjjenek biciklivel.
(Azon aktivisták, akik nem tudtak személyesen jelen lenni, online kérvényezhetnek maguknak az információsanyagból itt: http://kerekparosklub.hu/bringavalboltba)

A kampány a Nemzeti Környezetügyi Intézet támogatásával, valamint a nemzetközi CycleLogistics projekt keretében valósul meg Magyarországon. Az európai uniós projekt 2011 májusától 2014 áprilisáig 11 országban azt célozza, hogy a városi áruszállításban csökkentse a motorizált forgalmat és az indokolatlan gépjárműhasználatot kerékpárra cserélje.

Érdekes külföldi kutatási adatok kerékpárral történő vásárlásról

Meglepő adatok áruszállítással kapcsolatban Grazból

(Forrás: http://bit.ly/IQFbmk 5. – 6. oldal)

– a vásárlási célú utak 85 százaléka hétköznapi fogyasztási eszköz vásárlása.

– a bevásárlások 80 százaléka szállítható lenne kerékpárral is (kosárban vagy hátsó csomagtartón)

– a vásárlási célú utak nagy része rövid (minden második út 5 km-nél rövidebb)

– mégis, gyakran könnyű dolgokat nehéz járművekkel visznek még rövid távolságokra is

Egy 2009-es grazi kutatás – mely 1600 esetet vizsgált – azt az eredményt hozta, hogy a bevásárlások 80%-a szállítható lenne kerékpárral is, és csak 6 százalékukhoz lenne valóban szükség gépjárműre. Ennek ellenére ezeknek a bevásárló utaknak a 77 százaléka gépjárművel történt.

Grafikon: http://bit.ly/18MSI4P

bringaval_boltba_2Érdekes információk a kerékpáros vásárlóról

– Hűségesebb, gyakrabban jár üzletekbe, mint az autós
– Összességében többet költ, mert a sok kicsi, ám gyakori vásárlás során többet hagy a kasszáknál

– Egy autóparkolónyi helyen 10 kerékpár parkolása is lehetséges.

( Forrás: http://bit.ly/IQFbmk 7. – 8. old )

Külföldi sikertörténetek

Amint Manhattenben bevezették a kerékpársávokat a 9. sugárúton, a kiskereskedelmi forgalom 49 százalékkal megnőtt, míg a környező kerületekben levő üzletek forgalma csak 3 százalékot emelkedett ugyanebben az időszakban. ( Forrás: http://bit.ly/1bL23Kl)

Egy münsteri kutatás kimutatta, hogy a kerékpárosok havonta 11 alkalommal tértek vissza az egyes boltokba, míg az autósok csak 7 alkalommal.

(Forrás: http://www.copenhagenize.com/2007/11/cyclists-are-better-shoppers-than.html)

Egy osztrák kutatási eredmény szerint a kerékpárosok 80 százaléka jár hetente többször vásárolni, míg az autósoknál ez az arány csak 68 százalék.

( Forrás: http://bit.ly/IQFbmk 7. – 8. old )

Egy Portlandben készült kutatás szerint a kerékpárral érkezők többet költenek havonta a bárokban és éttermekben (75,66 dollárt), mint az autóval érkező vendégek (68,56 dollárt).

( Forrás: http://momentummag.com/articles/how-bicycles-bring-business/)

6 francia város vizsgálatának eredménye azt hozta, hogy a biciklivel érkező ⅘ annyit költ, mint egy autós, viszont kétszer gyakrabban megy boltba, így összességében többet költ.

( Forrás: http://bit.ly/IQFbmk 7-8. old) Grafikon: http://bit.ly/18MSI4P

.

Dósa Eszter blogja: Meglepetééés!

Az elmúlt hetek során meglepetéseknek és izgalmaknak nem voltam híján: szerveztünk cycloross versenyt, háromszor álltam dobogón CX-versenyeken, ám ami a legnagyobb meglepetést és örömet okozta: a fennállásának 20. esztendejét ünnepelő Magyar Mountain Bike Szövetség Az Év MTB Versenyzője cím odaítélésével jutalmazta a 2013-ban nyújtott teljesítményemet!

S akárhogy is nézzük, az egész banda nagyszerű munkát végzett idén, hiszen a nagy múltú, ám kis büdzséjű Vitalitás SE a csapatsorrend előkelő negyedik (!) helyére kúszott fel! Ügyesek voltatok – voltunk! :-)

vitalitas_mtb_dijatado1

A hónapot a Palóc Cross cyclocross versenyünkkel indítottuk, ami – halleluja! – idén hómentesen, mondhatni ideális körülmények között zajlott. A hazai pálya előnye számomra ismeretlen fogalom, részben, mert a szervezési teendők az agyi kapacitásomat igencsak nagymértékben kihasználják, részben pedig, mert drága szakosztályvezetőnk, Viktor, mindig az előző napi pályaépítéskor kap “ihletet”, s teszi még izgalmasabbá  a nyomvonalat. Emlékszem, Gombi már azon volt, hogy Viktort fogja ütni a karó helyett, ha még egy ötlettel előrukkol. ;-)

Idén azonban Ibrányi Atit is homlokon csókolta  a múzsa, s gondos kertészként felásott egy homokosabb szekciót, így vasárnap reggel vadonatúj szakaszokkal ismerkedhettünk mi, “helyiek” is.

paloccross1

Kis félreértés és jó szándék eredményeképp a verseny során a “virágos kert” két árkot kapott, ami aztán szedte is áldozatait. Ezúton is elnézéseteket kérjük, senkit nem akartunk eltenni láb alól! ;-)

paloccross2

Ami engem illet, alapvetően dekoncentrált voltam (hisz verseny közben is a szerezési dolgokon járt az agyam), s a kezdeti zsémbelés után (mit ad isten, öregszem….) lehiggadtam. Mivel Barbi eléggé messze volt, igazából arra figyeltem, hogy szlovák kolleginám, Livia Hanesová utol ne érjen!

A pálya egyébként nagyon tetszett, na nem azért, mert a miénk, hanem mert újabb “krosszos” vonásokat kapott. Persze nem árt erősnek is lenni, hiszen a Springa-domb megmászása égeti a kalóriákat rendesen!

A célvonalon áthaladva, természetesen nem volt vége a történetnek, az igaz megkönnyebbülést az iskolai padló felmosása hozta. Ki gondolná, milyen jó hatással van az emberre egy kis házimunka?! ;-)

A női dobogó így Barbival, velem és Liviával lett teljes, míg a fiúknál Fejes-Cleppe-Buruczki sorrend alakult ki. Az eredményhirdetés előtt rövid megemlékezést tartottunk drága Príbeli István barátunkról, aki szívét-lelkét-erejét beleadva, a versenyrendezésből oroszlánrészt vállalva segítette nemcsak a Vitalitás SE-t, hanem számos más országos verseny lebonyolítását. Ha azt a szellemiséget tovább tudjuk vinni, amit ő képviselt, sokáig fogtok  még hallani a Vitalitás SE-ről!

paloccross3

Balassagyarmat után szlovákiai “kitekintés” következett, s habár sűrűnek ígérkezett a vasárnapi program, nem szerettük volna kihagyni a krupinai versenyt, részben a közelsége, részben pedig szlovák kollégáink invitálása miatt sem.

A csapatból Béla Dávid és Jómagam képviseltük a balassagyarmati színeket, Viktor a délután esedékes MTB díjátadó gála miatti idő szűke miatt nem állt rajthoz (így is “csücskösnek” tűnt az érkezésünk).

Dávid remekül versenyzett a havas-jeges-saras turmixban, a sok helyi tehetség között a dobogó második fokát bitorolhatta.

krupina4Az én versenyem sem volt izgalmaktól mentes. A Kross bringával álltam rajthoz (ti. északi szomszédainknál sincs bringa megkötés a kupafutamokon), s nem bántam meg a széles, bütykös gumikat a trutymóban. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a CX-bicóm épp betegeskedett, ami megkönnyítette a bringaválasztást… ;-)

krupina1

De egyébként is érdekelt, mit mutat a 27,5-es Kross a saras-havas terepen. Tarjánban nagyon tetszett, ahogyan a sarat gyűri, s itt sem volt ez másként.

Az óvatos rajtot követően sokáig a negyedik pozícióban tekertem Martina Sichtová mögött, s rá kellett jöjjek, agresszívabbnak kell(ene) lennem, ha előre szeretnék kerülni. Fene a jólneveltségembe! ;-)

Majd szegény lánynak a Palóc Cross után most is technikai gondja támadt (most épp láncszakadás), így Livia nyomába eredhettem, immár biztos lábbal a dobogón.

Az idő sajnos nem nekem kedvezett, ugyanis habár körről-körre, ahogy kezdtem megszokni a bringát,  szépen hoztam a hátrányomon, a fél óra gyorsan lepergett, s 20 mp-nyi idő megmaradt Livia számára.

Az idő sajnos nem nekem kedvezett, ugyanis habár körről-körre, ahogy kezdtem megszokni a bringát,  szépen hoztam a hátrányomon, a fél óra gyorsan lepergett, s 20 mp-nyi idő megmaradt Livia számára.

A fiúk versenyét a pakolászás és meleg ebéd elfogyasztása mellett hangosan szurkolva azért nyomon követtük – nagyot küzdött a Fejes Gabi-Búr Zsolti-Szalma Csabi magyar különítmény. Cser Gabi végül nem fejezte be a versenyt, a velük utazó belga Cleppe viszont bámulatosan akrobatikázott a dagonyává duzzadt sárban – s az előkelő 2. helyen ért célba. Legjobb magyar Fejes Gabi lett (7.), őt BuZsó követte (9.) az elit mezőnyben, míg Szalma Csabi a master 1-esek között felállhatott a dobogó harmadik fokára! Egy biztos, minden egyes pozícióért keményen meg kellett küzdeni!

krupina5 Amint célba értek a fiúk, már pattantunk is az autóba, először Balassagyarmatot, majd Budapestet célba véve. Sajnos a díjátadó elejéről lemaradtunk, mert hiába, két lovat egy fenékkel nem lehet megülni, akárhogy is szerettük volna. :-(

A gálán nem számítottam szokatlan forgatókönyvre, hiszen tudtam, hogy az XCO és XCM Magyar Kupában ill. a Top Maraton sorozatban is első helyen végeztem (minden kupafutamon 100%-os teljesítményt nyújtva). A fiúk pedig tökéletesen eltitkolták, hogy valami “egyéb” elismerésben is részem lesz az este folyamán.

Így, amikor az érmek átvétele után Katona Kálmán elnökünk újra kihívott a pódiumra, csak pislogtam, hogy mi is ezzel a célja. Nem értettem.

Majd leesett a tantusz! Huh, bakker, gondoltam, ha ezt tudom, kicsit “csajosabban” választom ki a ruhámat… Bence barátom jutott hirtelen eszembe, aki folyton azzal húzott, hogy nem hiszi el, hogy szoknyát is hordok alkalomadtán…

vitalitas_mtb_dijatado7

A kis fényképes összeállítás pedig tökéletesen sikerült (bár némelyik fotóért levettem volna Marci bátyám fejét!); csak úgy cikáztak a fejemben az élmények-emlékek. Küzdelmes év volt, egészségügyi-lelki-fizikális téren egyaránt… és igazából akárhogy is nézem, közhely ide vagy oda, a kerékpáros eredmények nem kizárólag az egyén tehetségét, kitartását, akaraterejét tükrözik, hanem sokkal inkább azt az együttes munkát a csapat, a család, a szövetség, a támogatók, a szurkolók stb. részéről, akik közvetlen vagy közvetett segítsége által mindez elérhető közelségbe került.

Most komolyan: gondoltátok volna valaha, hogy ez a “Dósa” (akinek még most is néha Vajda Mártiként szurkolnak meg a versenyeken) valaha a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség Maraton Világranglistáját fogja vezetni? Én nem… egy ideig. Aztán pedig: miért is ne? Nincs titok, nincs trükk, csak készülni kell, kitartóan és tudatosan. És persze nem csüggedni, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember azt várná. Ez egy kicsit talán a summázata is az esztendőnek, s így utólag visszagondolva párszor jól fenéken kellett volna billenteni, amikor másképp gondolkodtam…

De nem filózgatok tovább, hisz most vasárnap pedig Kecskeméten életem egyik legjobb CX-versenyét teljesítettem. Tanulság: 1.: a versenynek a célvonalon való áthaladáskor van vége, addig a maximumot kell kipréselni magadból, 2.: bringa tökéletes műszaki állapotban legyen, 3.: cx versenyhez erőltesd a sprinteket!

Történt ugyanis, hogy a “filantróp” rajtomat követően Mankát hajkurásztam, majd amikor sikerült tőle eltávolodnom, beálltam, egy erős tempóra. A második kör utolsó harmadában pedig Barbit vélem felfedezni. Először hitetlenkedek, tuti nem ő az… de mégis! Utolérem, kérdem, mi a baj, mire kiderült, defekt.

kecskemet1Nem örültem neki, mert nem jó, ha ilyenen múlik az eredmény, azonban a versenyszellem teljesen feléledt bennem, s minden erőmet beleadva igyekeztem erősebb tempót menni. A nagytányérra váltás holt ügy volt (kifelé ledobta a láncot), így kistányéron próbáltam meg jól felpörgetni az egyenes szakaszokon.

Versenyfutás az idővel, ami a hátralévő négy körben történt, hiszen tudtam, előnyöm körről-körre csökkenni fog, s igenis van esély arra, hogy kibírjam. Egyfelől nagyon nem esett jól a magas pulzus, másfelől viszont rettentően élveztem! Jól forgott az agyam, végig koncentrált voltam, s habár végül a célegyenes előtt könnyedén ment el mellettem (a sprint nem az erősségem), hősiesen küzdöttem a célig. 4 mp milyen sok is tud lenni – vagy milyen kevés? :-)

Kicsit olyan érzés volt, mint az idei országúti mezőny OB-n, amikor Benics Rékával nyírtuk egymást a negyedik helyért…

A dolog szépséghibája csak az volt, hogy a defekt kellett ahhoz, hogy izgalmas legyen mindkettőnk számára a verseny (gondolom én). Nyilván úgy lenne az igazi, ha a rajttól kezdve mehetne a móka! ;-)

A dobogó végül Mankával lett teljes.

A versenyünkről készült videó – by SteveStudio:

Az elit, U23 és master 1-es fiúk versenyét a görgőn töltve szurkoltam végig. Fejes Gabi már a rajtot követően értésünkre adta, itt ma ő lesz a befutó, Szilárd és BuZsó “kényelmes” távolságban követte őt a célig.

Ami a csapattársaimat illeti, sajnos betegség tizedelte sorainkat, így nem tudott mindenki eljönni. :-(   Aki viszont itt volt, remekül ment: Béla Dávid 1., Patrik 11., Jamrik Panna 5., Goni 12., Gombi 19., Viktor pedig 15. lett

A fotókért köszönet: Adriana Korytková, Káldi Tomi, hegyibringa.hu, MMTBSZSZ, és Nagy Vanessza.

Krupina CX eredmények

Kecskemét CX eredmények

A hétvégén a szlovákiai Králiky-ben rendezik kedvenc téli triatlon versenyünket, s habár az idei télen még nem volt sífutóléc a lábainkon, én szívesen mennék… Ha össze tudjuk hozni, jövő héten a hóban montizás örömeiről (is) mesélek!

.

Készen áll Nibali terve a Tour de France-ra, Martinelli a segítőket is megnevezte

Spanyolországban edzőtáborozik az idei Giro d’Italia győztese, és a 2014-es Tour de France egyik fő esélyese, az olasz Vincenzo Nibali, akinek csapatfőnöke, Giuseppe Martinelli részletesen beszélt a jövő évi tervekről a spanyol BiciCiclismo portálnak.

468808_584534928233580_2042566948_o

Bár az interjú még nem jelent meg, a spanyol oldalon ma már olvashatóak a legfontosabb információk, a versenynaptárat és a Tour de France-t illetően. Ritkán „hirdetnek keretet” a francia körversenyt megelőző évben, Martinelli mégis megtette ezt, ahogy ő fogalmazott, a „keménymag” a következő versenyzőkből áll majd a Touron: Jakob Fuglsang, Andrij Grivko, Tanel Kangert, Michele Scarponi, Fredrik Kessiakoff és Lieuwe Westra. A maradék két helyre bekerülhet még egy olasz versenyző, akikben nagyon bízik a Cápa, például Valerio Agnoli vagy Alessandro Vanotti. És túl sok kérdés ezek után nem is marad.

Nibali versenynaptáráról is beszélt Martinelli, a Cápa Argentínában, a Tour de San Luis viadalon kezdi a szezont, utána a Tour de Oman kérdéses, mert ebben az időszakban születhet meg kislánya. Márciustól a Párizs-Nizza, a Milánó-San Remo, a Critérium Internacional következik és egy edzőtábor Tenerifén. Áprilisban az ardenneki klasszikusok (Amstel, Liege) és talán a Romandiai Körverseny várnak Nibalira, majd újabb edzőtábor Tenerifén. A Tourra a Criterium Dauphine-n hangol a csapattal, edzés ismét a Kanári-szigeteken, majd következhet a Tour de France.

.