A 2013-as LEG-ek közül ma egy technikai fejlesztésre esett a választás, ami idén indult el igazán hódító útjára a mountain bike világában. A 2012-es londoni olimpián már több profi versenyző használta, de a nagyközönség számára 2013-ban lett igazán elérhető az 1×11-es alkatrészcsalád, az XX1, az idei Eurobike-on pedig már a csúcs mountain bike-ok döntő hányadát ilyennel szerelték.
Ez a trend is Nino Schurterrel kezdődött
Nem véletlenül szerepel a címben a „legmegosztóbb” kifejezés, hiszen 2013-ban több más, hasonlóan markáns trend is megfigyelhető volt a hegyikerékpáros fejlesztésekben, elég csak a 27,5-es „robbanásra” gondolni, vagy az enduró gépek előretörésére stb., de ezek a legtöbb bringást inkább pozitívan érintik. Az 1×11-ről viszont nyugodtan kijelenthetjük – és ez a hazai bringásokkal folytatott beszélgetésekből is kiderül – hogy sokkal szűkebb réteg számára „értelmezhető”, mint ahányan meg fogják vásárolni a divathullámra felülve.
Elsőre jól csengenek az 1×11 előnyei: egyszerűbb, hasonló áttételtartományt képes átfedni, mint a 2×10-es kompakt, ugyanakkor könnyebb, nincs átdobó, váltókar, így nem fordulhatnak elő például verseny közben a váltásból, terhelés alatti váltásból, az átdobó sérüléséből, stb. adódó hibák, és a lánckerék kiképzésének köszönhetően (esetleg láncterelő felszerelésével) a láncleesés kockázata is minimálisra csökken. Profi szinten a szerelőknek is könnyebbség, hogy eggyel kevesebb rizikófaktorral kell számolni, miközben többször szét vagy összeszerelik a bringákat.
különleges kiképzésű tányérokkal
És ha szóba kerültek a profik, meg is érkeztünk ahhoz a kérdéskörhöz, miért megosztó ez a fejlesztés. Modern XC-pályákon, versenyzőknél ritkán merül fel például, hogy egy utazótempót felvéve csak minimálisan könnyebb vagy nehezebb fokozatot szeretnénk kapcsolni, mert a pályákon általában rövid, meredek emelkedők vagy lejtők váltják egymást, egy-egy váltással nagy áttételtartományokat akarunk kapcsolni, amikor például a lejtő aljából rögtön következik a mászás.
A fenti esetben nem zavaróak a fokozatok közötti nagy ugrások, sőt… ugyanakkor kimondottan jó, hogy nem kell pluszban még egy tányért is kapcsolni. Az XC-versenyzők alapvetően meg is vannak elégedve a szettel, idén pl. Benkó Barbit is kérdeztük erről. Mi a helyzet azonban a másik oldalon? És ez a fontosabb kérdés, hiszen az Eurobike-on kiállított XX1-gyel szerelt csúcs gépek döntő hányadát bizony a lelkes amatőrök, hobbiversenyzők fogják megvásárolni, nekik pedig korántsem biztos, hogy ez a megfelelő választás.
A cikkben főleg XC-ről van szó, de enduro bringákhoz ideális lehet az 1×11
Attól most tekintsünk el, hogy az XX1 méregdrága, a sorhoz spéci agy kell, egy cseresor hozzá méregdrága, a különleges kiképzésű lánctányér szintén drága, és ahogy kopnak a fogak, már egyre kevésbé tartja meg a láncot nagy biztonsággal, vagyis költséges hobbi a folyamatos lánc-sor-tányér csere. Ezek a problémák a jóléti fogyasztói társadalmakban kevésbé égető problémák, mint nálunk, az elterjedő utángyártott alkatrészek pedig szintén megoldást jelenthetnek majd.
Sokkal elgondolkoztatóbb az, hogy a vásárlók nagy részének az 1×11 (elöl 32 vagy 34, vagy 36, 38 stb. hátul 10-42) nem a megfelelő kiosztás. A leendő felhasználók többsége nem XC-versenyző. Az áttételtartomány egy profinak bőven elég, de a gyengébbeknek nem az igazi. Például maratonokon sokat lehet hozni a nyomatós lejtőkön, ahol egy 34-10-zel már nem a leghatékonyabb lábfordulattal kell forgatnunk, és aki sűrűn kapcsolta meredekeken eddig is a 24 (vagy22)-36-ot, annak bizony hiányozni fog. sokkal ésszerűbb felhasználási terület az all-mountain, enduró, itt inkább benyeli a békát az ember az emelkedőkön.
már kapható a kedvezőbb árú X01 széria is
A fokozatok közötti ugrások hatalmasak, személy szerint egy perc alatt utáltam meg, amikor felültem egy 1×11-gyel szerelt bringára és emelkedőkön is hajtottam. Ha amatőr versenyzőként elkapsz például egy jó tempót maratonon és változik a meredekség, nem tudsz úgy váltani, hogy csak kicsit legyen pörgősebb vagy keményebb a pedálozás, és ez könnyen kizökkenthet. Mondjuk ez mindenkit máshogy érint, ha országúton kezdted az ipart, akkor nem fogsz örülni a nagy ugrásoknak, de mountain bike versenyző ismerősök is vannak hasonló véleményen. Vagyis egy hobbikerékpáros az XX1-et választva gyakorlatilag drágán magára erőltet egy számára nem ideális áttételezést (ennél szerintem a háromtányérossal is jobban jár használati érték szempontjából).
Nem elhanyagolandó szempont a gányolás sem, az 1×11 „érzékeny” felállás, ha nem a saját tányérokkal, fogakkal, lánccal használjuk, már nem is olyan megbízható a rendszer. A gányolás következő lépcsője, az 1×10, amikor már az áttételtartományból is veszítünk (ez már tényleg csak XC-versenyzőknél játszik), de hallottunk olyan extrém megoldásokról is, amikor egy 42-es fogért cserébe a racsni közepét kell megbontani, kivenni a 17-est, hogy elveszítsük az egyik leggyakrabban használt fokozatot, és garantáljuk magunknak a legkényelmetlenebb áttételugrást a leggyakrabban használt tartományban…
És lehetne még sorolni az érveket pro vagy kontra, nektek mi a véleményetek?
Békés, kellemes ünnepeket kívánnak a Bikemag szerkesztői minden kedves olvasónknak Juhász Gyula, Karácsony felé-című versével:
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Quintana második kerékpárversenyén, azzal a bicajjal, amellyel iskolába is járt!
Száraz adatok: a ProTour 507 kerékpárosának 1,6%-a kolumbiai, akik 2013 júliusával bezárólag 1001 UCI pontot gyűjtöttek, amely az összes UCI 7-hónapos pontszám 10%-ka! A legeredményesebb 20 versenyző között három kolumbiai, Quintana, Betancur és Henao található, ennél több top 20 versenyzője csak a spanyoloknak volt 2013 első 7 hónapjában. Kolumbia vitán felül a legnagyobb kis nemzet!
Nairo Quintana a Tour egyik legnehezebb szakaszának megnyerésével az összetett 2. helyre lépett fel, illetve bebiztosította mind a hegyi pontversenyben elért elsőséget, mint a legjobb 23 év alatti versenyzőnek járó megkülönböztetett mezt…Az akkor még ismeretlen, 23 éves Luis Alberto Herrera, azaz “Lucho” Herrera 1984-ben megnyerte az Alpe d’Huez szakaszt Fignon és Hinault előtt, 1985-ben pedig a Lemond-Hinault párharcban majdnem övé lett az összetett győzelem…
A kolumbiai kerékpárosok az 1980-as évek elején jelentek meg először a profi országúti mezőnyben. Lucho Herreráék Panelát, azaz karamelizált természetes nádcukrot rágcsáltak, a verseny közben ezt adogatták ki a Café De Columbia csapatautóból. A kolumbiai versenyzőket körülvevő misztikum máig fennmaradt, ami részben annak is betudható, hogy kevés ismerettel rendelkezünk erről a Dél-Amerikai országról. Megdöbbenve hallgatjuk az olyan történeteket, hogy a Sky csapat sztárja, a 2012-es Giro és az olimpiai mezőnyverseny 2. helyezettje, Rigoberto Uran 12 évesen elveszítette apját egy bandaháborúban, ettől kezdve lottószelvényeket árusítva tartotta el családját, 18 évesként pedig profi kerékpárosnak állt, mert az jobban fizetett, mint a mozgóárus karrier. Egy másik interjúban az idei Tour dobogósa, legjobb „hegyimenője” és legjobb 23 év alatti versenyzője, Nairo Quintana mesél arról, hogy a középiskola, ahova járt, a hegy másik oldalán lévő a völgyben volt, így nap mint nap 60 km-t ingázott, amelynek fele 8%-os hegymenet volt.
„Hegyimenő” az 1980-as évek közepén: Lucho Herrera…
A kolumbiaiak 2013-as kiváló szereplésének fő oka kétségtelenül a dopping háttérbe szorulása, pontosabban a természetes képességek nyújtotta előnyök visszaállása. Az EPO – bár sokak szerint egyenlőséget teremtett azzal, hogy majdnem az egész mezőny élt vele – nem azonos módon hatott a különböző testfelépítéssel rendelkező versenyzőkre. Minél nagyobb termetű a sportoló, minél nagyobb izomtömeggel rendelkezik, illetve minél alacsonyabb a természetes hematokrit szintje (vörös vértestek aránya), annál többet nyer az EPO használatával. Akik kis izomtömeggel rendelkeznek, kis termetűek, a magaslati életnek köszönhetően pedig természetesen magas a vörös vértest arányuk, alig nyernek valamit az EPO által.
Hegyimenő az EPO-korszakban: Bjarne Riis!
Egy egész kolumbiai kerékpárversenyző generáció esett áldozatául annak, hogy nagy termetű izompacsirták, mint Indurain, Riis, Ullrich vagy Armstrong az orvostudomány jóvoltából óriási erőgyarapodást értek el, azonos testtömeg mellett produkált wattértékük közel másfélszeresére nőtt. Gyorsabban hajtottak fel hegymenetben, mint a „mászó specialisták”, akik alig javultak az EPO-korszakban. A legjobb esetben ezek a valódi „hegyimenők” segítőnek szegődhettek el Indurain, Ullrich vagy Armstrong mellé, a csapatok robbanékonyságukat így ki tudták aknázni, ha az összetett versenyben már nem is rúghattak labdába…
Uran az olimpiai ezüsttel
A kolumbiai versenyzők természetes adottságai vitán felül állnak. A magaslati környezetben való élet, a hegyek folyamatos leküzdése, az ott végzett kerékpáros edzés hasonló hatással van a szervezetre, mint egy sor kiadós EPO-kúra. Emellett az ilyen környezetben élők genetikailag kisebb termetűek, ami ugyancsak jól jön a hegymenetben. Ez tette lehetővé Lucho Herrera és Fabio Parra számára, hogy a 80-as évek profi mezőnyében maradandót alkossanak, hegyi szökéseikkel belopják magukat a kerékpárrajongók szívébe.
Nairo az új csillag: az Annecy-Semnozba vezető hegyi befutón Joaquim Rodriguez-en és Chris Froome-on kívül mindenki legalább másfél percet kapott Quintanától….Faképnél hagyta a hegyi menőket: nem véletlenül, az EPO-nak köszönhetően volt, hogy 58-as hematokrit értéket produkált!
A mai szigorú doppingellenőrzések lehetetlenné teszik a teljesítményfokozók ipari mértékű fogyasztását, a Bjarne Riis-hez hasonló alkatú kerekesek már nem állnak meg hegymenet közben előre engedve az aprócska „hegyimanókat”, hogy utána hipersebességre kapcsolva elszáguldjanak mellettük. Az orvostudomány közel két évtizeden keresztül felülírta a fizika törvényeit, a természetes egyensúly 2013-ban szerencsére már visszaállni látszik.
Lucho 1984-ben a Alpe d’Huez-i befutón: akkor még nehéz dolga volt egy kolumbiainak az európai kerékpáros életben…
A biológia előnyök mellett a kolumbiai versenyzők jó teljesítményét kulturális és gazdasági tényezők is befolyásolják. A hegyekben mindig is nehéz volt az élet, keményen meg kellett dolgozni a betevő falatért, amely minden kolumbiai versenyző vérében „kimutatható”. Az áruszállítás régebben gyalog, szamár vagy láma társaságában, 60-80 km-es emelkedők leküzdésével történt. A 20. század második felében a kolumbiaiak rászoktak a kerékpáros közlekedésre, mivel életszínvonaluk nem tette lehetővé a motorizációt, vasutak pedig a terepviszonyok miatt nem épültek. Mint tudjuk, a szegénységből való kitörés egyik leghatékonyabb módja a sport, a kerékpárok és a kerékpározás igen elterjedt Kolumbiában, így minden adott a kerékpársport felvirágzásához. Nyelvi akadályok híján spanyol edzők adják át a szakmai ismereteket, számos iskolát alapítva, amely kiválasztja, majd felneveli a megismert kerékpáros sztárokat: Uran, Betancur, Quintana, Henao, Duarte és Atapuma mind ilyen ifi múltra tekint vissza.
Urannak nehéz gyermekkora volt, az „utcagyerek” imidzs mára is megmaradt…A legjobb Alpe d’Huez idők: Lucho fenomenális 1985-ös teljesítményét 27-szer szárnyalták túl az EPO-korszakban, ezek közül számos nem kifejezetten hegyi menő bizonyult sokkal gyorsabbnak, mint a született mászóspecialista…
Miben más a mai kerékpáros generáció, mint Luchóéké? – kérdezhetnénk. A kolumbiai kerékpársport számos problémát megoldott, amely régebben hátráltatta a sikeres nemzetközi profi szereplést. Először is a mai kerekesek már nem hazájuktól több ezer kilométerre, elszigetelve versenyeznek, hanem „istállótól” függetlenül együtt élnek, összetartanak, támogatják egymást. Bár Uran a brit Skyban, Betancur a francia AG2R-ben, Quintana a Movistarban hajt, állandó lakhelyük egy spanyol városkában, Pamplonában van, együtt élnek barátnőikkel, egyes családtagjaikkal.
Nagy dícsőség volt Kolumbiának az olimpiai ezüst – de simán lehetett volna arany is!
Másodsorban a szigorú doppingszabályzás a kolumbiai sportolókra is áll, így a biológiai útlevél kérdését mihamarabb meg kellett oldani. Egy neves európai csapat csak akkor áll szóba a tehetséges kerékpárossal, ha az visszamenőleges adatokkal is rendelkezik, így a kolumbiai szövetség – szerény költségvetésének jelentős részét erre áldozva – 2006-tól rögzíti a náluk versenyzők WADA-protokol szerinti laboreredményeit. Emellett kiszemelték magunknak a Franciaországban évente megrendezett Tour de l’Avenirt, amelyen bemutatják az új tehetségeiket az európai profi csapatoknak. Ezt a neves versenyt korábban olyan fiatalok dominálták, mint Pascal Simon, Charly Mottet, Miguel Indurain, Marc Madiot, Laurent Fignon, Denis Menchov, Bauke Mollema vagy Jan Bakelants , majd 2010-ben pedig Nairo Quintana győzedelmeskedett, 2011-ben az ugyancsak kolumbiai Esteban Chaves, 2012-ben pedig a sprintfinisben Juan Chamorro éppen lecsúszott a dobogó legfelsőbb fokáról – de minden bizonnyal hallunk még felőle is!
Darwin Atapuma megszerezte a Columbia nemzeti profi csapat első WorldTour győzelmét…Atapumát nem hatja meg a kedvezőtlen időjárás…
A kolumbiai kerékpársport nemcsak a profi országúti kerékpározásra összpontosít: a helyi kerékpáriskolák olyan sportolókkal ajándékozták meg a világot, mint a jelenlegi BMX-világbajnok Orgullo Paisa vagy az olimpia BMX-bajnok nő Maria Pajon. És akkor még nem említettük a pályakerékpáros szakágat, ahol számos kolumbiai siker született, például a profi mezőnyből ismert Darwin Atapuma U23 világbajnok is volt. Íme néhány emlékezetes pillanat 2013-ból kolumbiai főszereplővel:
[divider scroll_text=”Viva Columbia!”]
Darwin Atapuma – Lengyel körverseny 6. szakasz
A 25 éves bombatehetség az idei lengyel kör „királyetapján” a Bukowina Tatrzanska síparadicsomban 4000 méter szintkülönbség leküzdése után megszerezte a Columbia nemzeti profi csapat első WorldTour győzelmét.
Acevedo a Kaliforniai körverseny 2. szakaszán..,
Janiver Acevedo – Kaliforniai körverseny 2. szakasz
A már nem éppen fiatal, mostanság amerikai kontinentális csapatban kerekező egykori kolumbiai kiválóság a Palm Springsbe vezető hegyi szakaszon győzedelmeskedett, majd 3 napig viselhette az összetettben vezetőnek járó mezt.
2014-ben Henao lesz a Sky egyetlen kolumbiai versenyzője…
Sergio Henao – Baszk körverseny 3. szakasz
Uran mellett a Sky másik kolumbiai légiósa honfitársával, az AG2R-ben hajtó Carlos Batencurral vívott csatát a Trapagaranba vezető 21%-os meredekségű hegyi befutón, a lassított felvételnek tűnő komikus jelenetben Henao „esett be” elsőnek a célba. Érdekesség, hogy a 3. helyért ugyanilyen minimális különbséggel akadályozta meg az olasz Caruso, hogy Quintana ne állhasson 3. kolumbiaiként a trapagaranbai dobogóra.
Jövőre Uran Cavendish-ék csapatát erősíti…
Rigorberto Uran – Giro d’Italia 10. szakasz
Nyolc kilométerrel az Altopiano del Montasio -i cél előtt Uran meglépett az összetett versenyben esélyesek kis csapatától, honfitársa, Carlos Batencur vette üldözőbe, de sikerült megtartani előnyét mind vele, mind a Nibali vezette csoporttal szemben.
Quintana második kerékpárversenyén, azzal a bicajjal, amellyel iskolába is járt!
Nairo Quintana – Tour de France 20. szakasz
Quintana kétségtelenül az idei év bombameglepetése, a Tour egyik legnehezebb szakaszának megnyerésével az összetett 2. helyre lépett fel, illetve bebiztosította mind a hegyi pontversenyben elért elsőséget, mint a legjobb 23 év alatti versenyzőnek járó megkülönböztetett mezt. Az Annecy-Semnozba vezető hegyi befutón Joaquim Rodriguez-en és Chris Froome-on kívül mindenki legalább másfél percet kapott Quintanától.
Kolumbiai kerékpárverseny nem is olyan régen: a kerékpártechnika is hagy maga után kívánni valót azon a vidéken!
Joaquim Rodriguez címet védett a WorldTour-világranglista élén, így hivatalosan is 2013 legjobb országúti kerékpárosa lett, az ezzel járó elismerést a minap a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke, Brian Cookson adta át Puritónak Madridban. A Katyusa versenyzője a mellékelt videóban értékeli teljesítményét.
Joaquim Rodriguez
Purito az alábbi videóban arról beszél, hogy a díjat most hazaviszi szülőfalujába, ahol éppen egy múzeumot építenek és ott fogja elhelyezni a megszerzett trófeáit. A világranglista elsőség a folyamatos jó teljesítmény elismerése, így természetesen nagyon sokat ér neki ez a díj. Ráadásul harmadszor sikerült ezt elérnie, másodszor megszakítás nélkül, mindezt úgy, hogy egyre jobban meg kell érte küzdeni. Egészen a Lombard Körversenyig nem mehetett biztosra, kemény csatában voltak Chris Froome-mal, de mivel ő nyert, Froome pedig nem volt az első tízben, sikerült a WorldTour ranglista élén zárni.
Rodriguez idén többek között szakaszt nyert az Ománi Körversenyen és a Tirreno Adriatico-n, dobogón végzett a Tour de France-on, összejött a szakaszsiker a Vuelta a Espana-n, a szezon betetőzéseképpen pedig megnyerte a Lombard Körversenyt, miután emlékezetesen módon elveszítette az országúti világbajnokságot. Emellett szinte folyamatosan top 10-ben végzett klasszikusokon és más körversenyeken.
A világranglista végleges élmezőnye 2013-ban:
1. RODRIGUEZ OLIVER Joaquim KATUSHA (KAT) 607 pont
2. FROOME Christopher SKY PROCYCLING (SKY) 587 pont
3. VALVERDE BELMONTE Alejandro MOVISTAR TEAM (MOV) 540 pont
4. SAGAN Peter CANNONDALE PRO CYCLING (CAN) 491 pont
5. NIBALI Vincenzo ASTANA PRO TEAM (AST) 474 pont
6. MARTIN Daniel GARMIN SHARP (GRS) 432 pont
7. CANCELLARA Fabian RADIOSHACK LEOPARD (RLT) 384 pont
8. QUINTANA ROJAS Nairo Alexander MOVISTAR TEAM (MOV) 366 pont
9. FARIA DA COSTA Rui Alberto MOVISTAR TEAM (MOV) 352 pont
10. PORTE Richie SKY PROCYCLING (SKY) 327 pont
11. KREUZIGER Roman TEAM SAXO-TINKOFF (TST) 308 pont
12. MORENO FERNANDEZ Daniel KATUSHA (KAT) 295 pont
13. HORNER Christopher RADIOSHACK LEOPARD (RLT) 257 pont
14. BETANCUR GOMEZ Carlos Alberto AG2R LA MONDIALE (ALM) 255 pont
15. CONTADOR VELASCO Alberto TEAM SAXO-TINKOFF (TST) 252 pont
16. SCARPONI Michele LAMPRE-MERIDA (LAM) 235 pont
17. MOLLEMA Bauke BELKIN PRO CYCLING TEAM (BEL) 232 pont
18. VAN AVERMAET Greg BMC RACING TEAM (BMC) 230 pont
19. HENAO MONTOYA Sergio Luis SKY PROCYCLING (SKY) 227 pont
20. MAJKA Rafal TEAM SAXO-TINKOFF (TST) 201 pont
Kezdjük a 2013-as esztendő LEGjeit a legjobb mountain bike XC-versenyzővel, Nino Schurter-rel. A svájci versenyző dominanciája határozta meg az MTB világkupák idei versenyeit. Hat megmérettetésből ötön dobogós helyezést ért, közülük hármon diadalmaskodott. Ezen felül megőrizte világbajnoki címét, nemzeti bajnok lett és hazájában az év kerékpárosának választották. Rajongók ezrei kedvelik, amit az eredmények mellett bevállalós stílusának is köszönhet. A következő összeállításban megismerhetik Nino Schurter-t és visszapillantunk idei szezonjának legjobb pillanataira.
Nino 1986. 05. 13-án született a Baseltől 50 km-re levő Lugnez nevű településen. Bevallása szerint gyerekként rengeteg időt töltött a természetben szüleivel és testvéreivel. Az aktív életforma részeként, már kisiskolás korától kezdve különböző versenyeken vett részt, mígnem édesapja és bátyja hatására beleszeretett a mountain bike világába. Ebben az időben kezdődtek meg a Thomas Frischknecht vezette Swisspower csapat által szervezett versenyek, ahol Schurter rendre kiváló eredményeket ért el. Ennek köszönhetően Nino 2003-ban az alakulat tagja lett, 2007-től profiként versenyez, csak a kerékpározásból és a kerékpározásnak él.
Nino Schurter még junior korában
2008-ban Európa- és világbajnok lett U23-as kategóriában. A Val di Sole-ban megrendezett világbajnokság hatalmas küzdelmet hozott közte – és az azóta tragikus balesetben elhunyt – Burry Stander között, amelyből végül Nino került ki győztesen. Pekingben, az olimpiai játékokon bronzéremig jutott Julien Absalon és a manapság országúti versenyzőként ismert Jean Christophe Peraud mögött.
2008-ban emlékezetes küzdelmet vívtak az U23-as világbajnoki címért Burry Stander-rel
2009-ben – első évében a felnőttek között – világbajnok lett. Teljesítménye láttán nyilvánvalóvá vált, hogy a későbbiekben is komolyan számolni kell vele az élmezőnyben. Sikere a canberrai vb-n abban is rejlett, hogy a technikás pályán kamatoztatni tudta ügyességét.
2009-ben Nino felnőtt világbajnok lett
2010 és 2011 is hozott pár kiemelkedő eredményt, de a mostani sikerekhez képest két viszonylag szerényebb szezon készítette elő a győzelmekben gazdag időszakot.
Schurter karrierjében a nagy áttörés tavaly következett be. Az évet egy szenzációs sikerrel indította Dél-Afrikában. A dolog érdekessége, hogy ezzel a győzelmével történelmet írt, hiszen ő volt az első versenyző, aki 27,5”-es bringával nyert világkupát. Mindenki a kerékpárra volt kíváncsi, a szaksajtó az egész világon úgy kezelte, mintha valami csoda lenne – az egyébként már régóta létező – „új” kerékméret.
Útban a történelmi, első 650B győzelem felé
Azóta bebizonyosodott a 650B kerékpárok létjogosultsága, de nem szabad elfelejteni, hogy Schurter azt a bizonyos versenyt valószínűleg egy 26”-os, vagy egy 29”-es bringa nyergében is megnyerte volna. A nemzetközi megmérettetéseken remekül teljesítő Nino esélyesként indult a londoni játékokon, ahol végül be kellett érnie az ezüstéremmel. A győzelemért az utolsó méterekig harcban volt Jaroslav Kulhavy-val, de végül meg kellett elégednie a második helyezéssel. Elmondta, hogy mindent megtett a győzelemért, de ennyit tudott. Szeptemberben azért egy világbajnoki címmel vigasztalódhatott.
Az olimpián végül nem sikerült győzni
Az idei év a Cape Epic megamaratonnal indult a svájci versenyző számára, ahol csapattársával, Florian Vogel-lel párban versenyeztek.
Florian egészségügyi problémái miatt végül nem szóltak bele a győzelemért folyó harcba, de Schurter egyedi stílusával új színt vitt a Cape Epic amúgy sem szürke mindennapjaiba.
Jó móka vagy kemény megpróbáltatás? Cape Epic 2013
Az első világkupa forduló Albstadtban nem hozott szerencsét a svájci versenyzőnek, technikai problémák miatt csak a 18. helyen ért célba. Öröm az ürömben, hogy legfőbb riválisa – a franciák ikonja – Julien Absalon sem tudott nyerni, mert bár hatalmas előnnyel vezettet, a technikai problémák őt is utolérték.
Albstadt nem jött be
A második világkupa már az előzetes várakozások szerint alakult. A cseh versenyen Schurter a rajttól kezdve hatalmas tempót diktált, egyedül a francia legenda volt képes tartani vele az iramot. Végül a folyamatos támadásoknak és tempóváltásoknak köszönhetően az utolsó körben Nino magabiztos előnyhöz jutott és szép sikert aratott.
Nem így végződött viszont az Európa bajnokság, ahol Absalon végül le tudta győzni Nino-t. A dolog érdekessége, hogy Schurter pont hazai közönség előtt kapott ki a franciától, annak ellenére, hogy milyen hatalmas buzdítást kapott.
Mondhatnánk, senki nem lehet próféta a saját hazájában, de ez sem igaz, mert Nino svájci bajnok is lett idén. Gondolhatnánk, egy nemzeti bajnoki cím „nem olyan nagy szám” egy ilyen kaliberű versenyzőnek, de érdemes megnézni a világversenyek eredménylistáját, hogy mennyi svájci van a legjobbak között. Erre talán az egyik legjobb példa, hogy Christoph Sauser tavaly nem fért be az olimpiai keretbe, holott stabil top 10-es versenyző volt a világkupákon.
Az andorrai megmérettetés izgalmasra sikeredett. Schurter az első körben defektet kapott, így elszállni látszottak győzelmi esélyei. Jó versenyző lévén azonban nem adta fel, és klasszisát igazolva végül felért az élmezőnyre, majd az utolsó körben az élre állt, megelőzve az addig vezető Ondrej Cink-et. Ez a győzelem bizonyítja, hogy mennyire kiemelkedett idén a svájci a mezőnyből.
Schurter az andorrai világkupán
A világbajnokságra is a legnagyobb esélyesként utazott, ráadásul a dél-afrikai pálya egyike a kedvenceinek. Schurter rajt-cél győzelmet aratott, gyakorlatilag nem volt senki egy szinten vele aznap. Ebben szerepe van annak is, hogy Absalon törött bordákkal versenyzett, de ez semmit nem von le a győzelem értékéből.
Címvédés a világbajnokságon
Minek köszönhető Nino Schurter dominanciája?
Összetett dolog, több tényező is szerepet játszhat ebben. Az életrajzból kiderül, hogy Nino gyerekkora óta sportol, és talán a legjobb időben került a Swisspower csapatába. Egy olyan utánpótlás nevelő rendszer egyik első „fecskéje”, aki junior kora óta a megfelelő szakmai háttérrel készül. Technikai tudása szerintem a legjobb a mezőnyben, és ez napjainkban egyre inkább szerepet kap. A cross country futamokat így lehet látványosabbá, eladhatóbbá tenni. A versenyek időben alig haladják meg a másfél órát, így teljesen más az igénybevétel, mint az MTB hőskorában. Nino alkata kiváló az ilyen jellegű terheléshez, régebben legfőképp állóképességi gondjai voltak a hosszú versenyeken, de manapság ez már nem merül fel. A madárcsontú, hegyimenő alkatú cross-country versenyzők ideje lejárt, hatalmas szükség van a versenyeken az erőre és robbanékonyságra. A technikai háttér is adott, az Eurobike kiállításon mi is megcsodálhattuk Nino bringáját.
Ez a kép mindent elmond Nino Schurter-ről
Ráadásul idén az ellenfelek valahogy kihullottak Schurter környezetéből. Jaroslav Kulhavy túledzettség miatt egész szezonban csak szenvedett, láthatóan nem volt képes a versenyek pörgős ritmusát felvenni. A mindig megújulásra képes Julien Absalon méltó ellenfél volt, úgy tűnik jót tett neki a csapatváltás, de technikai szerencsétlenségek és sérülések is sújtották. A Cannondale csapat fenegyerekei, Fontana és Fumic sem voltak a toppon, utóbbi az idény nagy részét kulcscsonttörés miatt kihagyta.
Ha ezek a srácok összekapják magukat jövőre hihetetlenül izgalmas versenyeknek nézünk elébe.
Nino a szezon utáni pihenőidőszakot is kerékpározással töltötte, indult például enduro világkupán és bringázott a Red Bull Rampage sztárjaival. A jövő évre való felkészülést már elkezdte, az alap állóképességi edzések mellett erőfejlesztő és koordinációs tréningeket is beépít a programba.
Az endurózás is belefér
Kíváncsian várjuk mire lesz képes jövőre!
Névjegy:
Név: Nino Schurter
Lakhely: Chur
Születési dátum: 1986.05.13.
Magasság: 173 cm
Testsúly: 67 kg
Nyugalmi pulzus: 45
Max. pulzus: 199
Edző: Nicolas Siegenthaler
Fizikoterapeuta: Frank Holfeld
Menedzser: Giusep Fry
Hobbi: freeride, free ski, golf, techinkázás
Erősségek: downhill, gyors kezdő/jó rajtoló, mentális terheket jól viseli
Gyengeségek: állóképesség, fegyelem
Kedvenc verseny: Canberra
Kedvenc ételek: ázsai konyha
Csapat: Scott-Swisspower MTB-Team
Voltak idén negatív legek is... (Fotó: Stefano Sirotti)
Melyik volt a kerékpársport legemlékezetesebb pillanata 2013-ban? Ki volt szerinted az év versenyzője? Melyik versenyen láthattuk a legnagyobb csatát? Mi volt az év legkomolyabb technikai fejlesztése? Vagy éppen mi volt a legnagyobb „lufi” az újdonságok között?
Emlékeztek a Giro 20. szakaszára? a LEGtöbben bizonyára… (Fotó: Stefano Sirotti)
Az ünnepek alatt folyamatosan jelentkezünk majd a legekkel, a kiválasztott „díjazottak” hol olyanok lesznek, akik egyértelműen rászolgáltak a megtisztelő címre, hol vitaindító céllal jelölünk meg majd valakit, valamit. Nehezen férhet például kétség hozzá, hogy Nino Schurter nyújtotta idén a legjobb teljesítményt az XC-pályákon, de hogy melyik volt például a legjobb hazai mountian bike maraton 2013-ban, már sokkal kevésbé egyértelmű. Megosztja a kerékpár rajongókat Vincenzo Nibali és Chris Froome is.
Voltak idén negatív legek is… (Fotó: Stefano Sirotti)
A most olvasható beharangozóhoz rögtön egy megosztó „LEG”-et választottunk (lásd képek), sokak számára az év legemlékezetesebb szakasza volt a Giro d’Italia 20. etapja. Lehet, hogy a helyszínen vagy a tv előtt szurkolva a leginkább lebilincselő, divatos szóval a legepikusabb küzdelmet láthattuk, a versenyzők szerint viszont inkább a legborzasztóbb, leginkább rémálomba illő nap volt, amikor lefagyva, teljesen elkészülve szálltak le a bringáról.
A kolumbiai csodáról is szó lesz hamarosan…
Bizonyos szempontból kijelenthetjük, hogy az emberi teljesítőképesség határait feszegették a bringások, másrészt az is megállja a helyét, hogy a klasszikus kerékpársporthoz a legkevesebb köze volt ennek a szakasznak. És a képeket válogatva már adják is magukat a további témák, Rigoberto Uran-ra pillantva eszünkbe jut Kolumbia, mint a „legnagyobb kis kerékpáros nemzet”, vagy Samuel Sanchez, aki 2013 egyik legszomorúbb történésének, az Euskaltel megszűnésének, a profi kerékpársport recessziójának kárvallottja. Természetesen ezeket a témákat is kivesézzük újév napjáig, reméljük, veletek együtt…
Ideális körülmények között, december 22-én, Bonyhádon került sor az év utolsó Dunántúli Cyclo-cross versenyre, ahol Bonyhád Polgármestere is köszöntötte a résztvevőket.
A rendező Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület versenyzőin kívül, a megyét a helyiek mellett Tamási MTB fiataljai, távolabbról a Bikeexpress, Kecskeméti Első sor, ill. Marcali és Pécs versenyzői éltek az indulás lehetőségével.
A korcsoportok három futamban mérték össze tudásukat és izgalmas csatákban nagyszerű eredmények születtek. Az eredményhirdetésen, az érmeken és kupákon kívül kicsiknek édesség és kis játék, a nagyobbaknak Szekszárdi Tour de Dúzsi vörösbor is dukált.
Dobogós eredmények:
Óvodások:
1. Bán Botond Szekszárd
WU11: 1 kis kör
Schneider Zsófia SZSZKE
U11: 2 kis kör
1. Bán Benedek Szekszárdi Szabadidős KE
U13: 2 kis kör
1. Fábián Zalán SZSZKE
2. Forró Lajos SZSZKE
3.Csóka Patrik Tamási MTB
U15: 3 nagy kör
1. Deák Ervin Tamási MTB
2. Fábián Csongor SZSZKE
3. Szedeli Krisztián Tamási MTB
U17: 3 nagy kör
1. Karl Ádám Bikeexpress
2. Kecskés Dominik Tamási MTB
3. Dian Ábel Bikeexpress
Szenior 40 év feletti: 7 nagy kör
1. Seres János Kecskeméti Első Sor
2. Schneider Gábor SZSZKE
3. Silinger István Marcali
Amatőr 19-39 évesek 7 nagy kör
1. Duzmath Csaba Kecskeméti Első Sor
2. Ihász Róbert Pécs Városi KK
3. Deák Ádám Tamási MTB
Elit: 7 nagy kör
1. Vajda János Alpin Bike
U19 7 nagy kör
1. Karl Dávid Bikeexpress
2. Fábián Ábel SZSZKE
3. Nagy Olivér SZSZKE
Teljes lista és képek: www.szszke.net
Hiába nyerte meg idén 42. életévében Chris Horner az idei harmadik nagy körversenyt, a Vuelta a Espana-t, a szezon végén nem lehet felhőtlenül boldog. Az érzelmek vagy az anyagiak a fontosabbak-e az amerikai kerékpáros számára – veti fel a kérdést a VeloNews, hogyan lehet még mindig szerződés nélkül egy GT-győztes?
Chris Horner
Horner még mindig profi szerződés nélkül várja a 2014-es szezont, miután csapatának, a jövőre Trek néven futó Radio Shack-nak nem kell, és egyelőre másik profi istálló sem hajlandó fizetni a Vuelta-győztesnek 750 000 eurót egy évre.
Hornernek egészségügyi szempontból sem zárult szerencsésen a 2013-as évad, hiszen a firenzei világbajnokságon bordáját törte, így a felkészülést is később tudta csak elkezdeni. Annak ellenére, hogy csapatot még nem talált, a formájára nem panaszkodik:
Már csak két-három hét hiányzik, és sikerülhet igazán jó formába lendülni. A bordáim rendbe jöttek, a lábak jól forognak, a testsúlyom fantasztikus, tehát nem hinném, hogy sok hiányzik a csúcsformához.
És mi a helyzet fejben?
Nem is tudom… az ember azért fizet az ügynökének, hogy ne kelljen állandóan a telefonon lógnia, egyeztetni a csapatokkal. Én csak azzal foglalkozom, hogy kimegyek edzeni. Ha eszembe jut, a legrosszabb az egészben tulajdonképpen az, hogy mit szónak a barátaim: Hé, most hová is igazolsz? Mit fogsz csinálni? Nem tudom. Nem tudom…
Horner helyzete pár éve még egyszerűbb lett volna, hiszen a WorldTour státuszra aspiráló csapatoknak szüksége lett volna az UCI pontjaira, de idén nem volt verseny a 18 licencért. Ennek ellenére az amerikai és ügynöke úgy gondolták, másfél millió eurós éves fizetés mindenképpen jár egy GT-győztesnek, de mégy így is csak a felét, 750 000 eurót kértek. Most ott tartanak, hogy úgy tűnik be kell érni kevesebbel is, tegyen ajánlatot az, aki felhívja őket.
Kevés dolog számít igazán a szerződéskötésnél. Ez lehet a szerelem, vagy a pénz, vagy mindkettő együtt. A számláidat ki kell fizetni… Tehát szem előtt kell tartanod az anyagiakat. Természetesen jó lenne olyan csapatot találni, ahol jó érzéssel, szívesen bringázol, olyan versenyeken, ahol akarsz. Én a ProTour versenyeket és azt a szintet szeretem. Szeretném, hogy legyen még egy nagy dobásom, a Giro, vagy a Vuelta. Akár meg is nyerhetném bármelyiket a hosszú, nehéz hegyeken, a Tour de France már keményebb dió lenne a hosszabb időfutam miatt. Ezt még egy Pro Continental csapatban is megvalósíthatnám, mellette esetleg spanyol versenyek, ezzel elégedett lennék. Ha nem ajánl senki elég pénzt, akkor leigazolok majd szerelemből. Valami majd csak lesz, de bízom benne, hogy összejön valami. Ha pedig nem, legalább nem leszek anyagilag elkötelezve, nem kell stresszelni. Majd versenyzek amatőrként, jókedvből. Akár még masters (40+ korosztály) versenyeken is indulhatok, megnyerhetem akár a masters világbajnokságot, vagy valami ilyesmi, meglátjuk.
Személyes biztonságunk érdekében kerékpározás során biztosítsuk folyamatos láthatóságunkat, legyünk mindig könnyen észrevehetőek. És ez nem csak a szürkület után érvényes: bármikor jöhet egy vihar, vagy köd, amely jelentősen csökkenti a láthatóságot, illetve nem tudhatjuk, hogy egy útszéli szerelés vagy eltévedés miatt pontosan mikor érkezünk haza. Ezért még teljesítményorientált, azaz nem közlekedésre használt kerékpár (MTB vagy országúti) legyen felszerelve kisméretű, de erős fényű LED-villogóval. A lámpák töltöttségét pedig rendszeresen ellenőrizzük!
A kerékpárkomputer és -világítás német úttörőjének egyik újdonsága pont egy ilyen kisméretű, de ennek ellenére meglepő fényerővel rendelkező világításszett, a Sigma LOOP-LIGHT Mono. A korábbi, jól bevált és közkedvelt Sigma villogók kerekdedebb formára és a lehető legkisebb méretre szabott változata, amely a LOOP-LIGHT technológiának köszönhetően valódi biztonságot nyújtó fényerővel rendelkezik.
A Sigma Mono család beépített micro USB-ről tölthető Li-on akksival rendelkezik, így környezet- és pénztárcabarát modell. Két funkciós: villogó vagy állandó fényt ad, 0.5 W-os power LED biztosítja a jó láthatóságot 400 m-ig. Akár 7 órás üzemidő állandó fény mellett egy feltöltéssel, villogó üzemmódban még ennél is hosszabb. 2 fokozatú elemtöltöttség kijelzővel rendelkezik, vízálló kivitel, gumigyűrűs rögzítése igen praktikus, könnyen fel- és leszerelhető megelőzve az esetleges eltulajdonítást. Mindössze 35 g!
Jellemzők:
USB-ről tölthető LED első és hátsó világítás
integrált lithium-ion akku
0.5 W teljesítményű LED
SIGMA LOOP-LIGHT-SYSTEM a lehető legjobb láthatóság érdekében
akár 7 óra üzemidő
2 fokozatú elemtöltöttség kijelző
használat közben a töltöttség 85%-ig zöld LED, 15% után piros LED
töltés közben piros LED, feltöltve zöld
állítható gumigyűrűs rögzítés
szerszám nélküli felszerelés
vízálló kivitel
35 g tömeg
Ajánlott fogyasztói ár: 7.990 Ft/darab
További információ a forgalmazó honlapján itt és itt
Látszólag új trend van kialakulóban a hazai piacon, amibe a Neuzer Jumbo 29er is beillik. A legutóbb nálam megfordult tesztkerékpárok mind hazai vagy kelet-európai gyártmányok voltak, mind 29er montik, mind elérhető áron és mind határozottan jók. A szerény számú minta alapján arra a következtetésre jutottam, hogy manapság a megfizethető, a jó ár/érték arányú, a szakmai ártalom miatt túlzottan igényes szakíró számára is lelkesítő montis élményhez mindenképpen érdemes a fenti, bevált receptet követni.
Egységes, harmonikus és gazdaságos: talán így jellemezhető legjobban a Jumbo…
Igen, a Neuzer Jumbo is eminens tanuló! Tudja a legfontosabbakat, amit egy terepre szánt kerékpártól elvárható: kiválóan irányítható, működése megbízható és relatíve kifinomult, továbbá nincsenek jelentős hiányosságai. Montis képességeink fejlesztésére, kellemes kikapcsolódáshoz, akár tereptúrázáshoz is kiváló társ, és nemcsak azért nem fogjuk egyhamar „kinőni”, mert „nagykerekű”…
A vázzal technikailag minden rendben van, szerencsére a geometriája is példaértékű…
Sokszor van lelkiismeret furdalásom, hogy a BikeMag kerékpártesztekben hangoztatott véleményünkkel ellentétben egy félmilliós vagy még annál is drágább kerékpár egyszerűen nem képezhet jó ár/érték arányt. Nem többször tartósabb, mint egy 150.000 magyar forintot kóstáló modell, kezelése nem többszörösen kifinomultabb, tömege nem harmada azoknak, továbbá még a neuralgikus pont – a felfüggesztés minőségemelkedése – sem ilyen léptékű a két árkategória közt. Tehát aki képtelen nagy összeget áldozni egy magas technikai színvonalat képviselő kerékpárra, nem biztos, hogy rosszul jár. A Neuzer Jumbo 29er hivatalos árcéduláján 159.000 Ft szerepel, de egyes kerékpár-kereskedések a bűvös 150 ezres határon belül is kínálják. Sokszor azon tűnődöm, hogyan képes a forgalmazó ebben az árfekvésben piacra dobni egy tetszetős, jó geometriájú modern vázzal rendelkező, működőképes telóval, 8-fokozatú Shimano váltórendszerrel, mechanikus tárcsafékekkel felszerelt modellt. Pedig pontosan ilyen a teszt tárgyát képező Jumbo!
A fékezést az Avid BB5-ösre bízták – a teszt alapján jól döntöttek
Mind elől, mind hátul igényes Post Mount rögzítést kap az Avid
A váltórendszer egységes Shmano Alivio, a 8 hátsó fokozatnak köszönhetően megbízható, majdnem karbantartásmentes…
Az Avid mechanikus tárcsafék könnyen állítható, megfelelő modulációt kapunk
A Suntour XCM villa mozgása kissé spártai, de megfelelően stabil darab
A hajtómű kinézetre akár integrált rendszerű is lehetne, de négyszögtengelyes, ennek ellenére megfelelően merev és hatékony: ráadásul a váltásteljesítményre sem lehet panasz…
A kedvező árfekvésű kerékpárok esetében számos kompromisszumot kell kötni, de nem mindegy, hogy milyeneket. Ez kétségtelenül egy trükkös kötéltánc-mutatvány, ahol a gyártók néha elbizonytalanodnak a prioritásokon. Legyen 9-fokozatú a váltórendszer, a plusz költséget pedig spóroljuk meg a fékrendszeren vagy a felfüggesztésen? A Jumbo kifejlesztésénél a sorrend egyértelműen a következő: a kerékpárnak legyen egy megbízható, jó alapja, így a váz 6061-es hidroform kialakítású, kellő merevséggel és szerencsére tökéletes 29er geometriával. A váltás viszont maradjon 8-fokozatú, mivel ez a megbízhatóbb, kevésbé karbantartásigényes és tartósabb – ezek a szempontok a célközönség számára többet érnek, mint ha a lánckeréksorban eggyel több fokozat állna rendelkezésre. A fékrendszer legyen tuti, lévén a megállás egy kevésbé tapasztalt montis esetében bír olyan jelentőséggel, mind a pedálfordulat optimalizálása egy esetleges fokozatszám-növelés útján. Illetve a teleszkóp se lógjon ki a sorból, legyen tág határok közt állítható, relatíve finom működésű, az aszfaltos tekeréshez pedig blokkolható.
A fenti logikai menetben nincs sok kritizálni való: akik a Neuzer Jumbo mellett döntenek, pontosan ezzel az értékrenddel járnak a legjobban. A kerékpár így kiegyensúlyozott, megbízható, jelentős hiányosságok nélkül, összes eleme mind technikailag, mind esztétikailag jól illik az összképbe, így nem kell semmit lecserélni rajta, mielőtt elkopna. Ha pedig valaki azzal jönne, hogy a Neuzer nem egy igazi kerékpármárka, véleményét nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk: ennyi pénzért egy patinás nevű gyártó képtelen egy ilyen jól összehangolt „csomagot” kínálni, ráadásul a gyártás is hasonló futószalagokon történne, mint a Jumbo esetében. A márkanév kialakítása és gondozása jelentős költségekkel jár!
Akkor nézzük részletesen, hogy a Neuzer Jumbo 29er mit is kínál, illetve ezt milyen szinten valósítja meg! A fentiekből következően fellengzős marketingsallanggal nem is tudnám fárasztani a tisztelt olvasót: a Jumbo 29-er nem rendelkezik ilyen-olyan fantázianevű technológiákkal, ami van, az van, a Neuzer nem ad ezeknek jól csengő neveket, mozaik- vagy betűszavakat. Ezektől nem lenne a kerékpár se több, se jobb.
A váz modern, kiforrott geometriával rendelkezik, vázszögei és csőhosszai megegyeznek a patinás gyártók kínálatában lévő nagyobb méretű modellekkel. Felsőcsöve hosszúnak mondható, tehát a sportosabb felhasználáshoz jól passzol. Középcsapágya szabványos magasságra került, homlokcsöve nem túl hosszú, tehát ha szükség van rá, alacsonyabb kormányhelyzetet is lehetővé tesz. Sportos montizásra is beállítható, bár kétségtelenül nem extrém terepre és időjárási körülményekre tervezték. (A sárférőhely ennek ellenére bőségesnek mondható, a jó tapadású cseh Rubena V85 Ocelot 29 X 2,1” köpenyek mellett a lánc- és támvilláknál egészséges távolságot mérhetünk.)
A váz kidolgozása túlmutat a Jumbo árkategóriáján…
Az extrém használatot eleve kizárja a Suntour XCM V3 MLO, 100 mm-es rugóúttal rendelkező teló: alapvetően finoman indul meg és lockouttal is rendelkezik, 60 mm-es kihasználható útja csekély, csillapítása nem szabályozható, kissé fürge és kontrollálatlan a kemény terepviszonokhoz, a lockout pedig nehezen kapcsolható.
A Rubena Ocelot köpenyt is kiemelném, mint luxuscikket a Jumbo felszereltségében…
A fékezés terén viszont egyértelműen jelesre vizsgázik a Jumbo: a tesztkerékpárban lévő mechanikus működtetésű Avid BB-5-ösre nemigen lehet panasz, azaz mind fékhatás, mind moduláció terén kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt. A mellékelt 160 mm-es tárcsákra sem lehet panasz, egy 70 kg-ot nyomó kerékpáros elvárásainak abszolút megfeleltek. Jövőre a szériadarabok elől 180 mm-es tárcsát kapnak, következésképpen még a testesebb kerékpárosok sem panaszkodhatnak a Jumbo fékteljesítményére.
A fékrendszer és a vázrögzítés ezen az árszinten etalon…
A váltórendszer 8-fokozatú, Shimano Alivio szintű. A homogén rendszer a papírforma szerint hibátlan működést eredményezett, a 8 fokozat ebben a kategóriában bombabiztos megoldásnak számít. Várhatóan az állítgatással sem kell sokat foglalkozni, és a tartóssággal sem lesznek gondok. Annak ellenére, hogy itt a homogén Shimano egység megtörik, Az első váltás megfelelően gyors: szerencsére a Suntour XCT-312 acél lánctányérjai is hozzák az elvárt teljesítményt. A 175 mm karhossz ehhez a vázmérethez – legalábbis az igényes kerékpárok esetében – szabvány, a Jumbo esetében ezt kapjuk. (Az alacsony árszint miatt más gyártók erre a biomechanikai és kényelmi szempontból fontos részletre nem mindig figyelnek.) Érdekesség, hogy a hajtómű-karkialakítás a tengelyrögzítésnél olyan vizuális hatást kelt, mintha integrált hajtóműrendszerrel lenne dolgunk, habár a Suntour XCT-312 egyszerű négyszögtengelyt alkalmaz. Még a KMC lánc is szépen illeszkedik a Jumbo hajtásrendszerébe.
Látszatra integrált rendszerű, de nem, viszont cserélhető lánctányéros és megfelelően gyors első váltást biztosít…
A kerékszett alapmodell, Quando agyakon és no-name felniken gurulhatunk, de a köpeny tekintetében már egy magasabb szintet képviselő, alacsony profilú, igényes Rubena Ocelot típussal róhatjuk a kitaposott erdei ösvényeket, murvás útszakaszokat. Ezekre tökéletesen megfelel a cseh gyártó „vadmacskája”, a köpenyek valódi terephasználatra készültek, ballonosak, kellő tapadást és kényelmet biztosítanak, de azért extrém terepre, hóba, sárba nem ajánlanám őket.
Kényelmi szempontból is el vagyunk kényeztetve. A testtel érintkező pontok mind igényes alkatrészek, kezdve az alutestes, rendesen csapágyazott, a tüskék révén jó tapadást biztosító pedáltól a kiválóan tapadó markolaton keresztül a sportos-túrázós formájú, kényelmes, ráadásul nem is túl nehéz Selle Royal nyeregig. A nyeregszár állítása lehetne egy picivel kifinomultabb és pontosabb, a kormányszár pedig könnyebb, de ezek az apróbb hiányosságok később viszonylag kis ráfordítással orvosolhatóak. A kormány nekem egy kicsit kilóg a sorból: szerintem egy 29er-hez jobban passzolna egy kisebb emelésű vagy emelés nélküli kialakítás.
Hideg volt odakint, de megérte megismerkedni a Jubóval!
Hogyan viselkedik a Neuzer Jumbo az utakon, ösvényeken? Irányítása természetes, se nem túl izgága, se nem lomha, nem érződik a 29-ereknél szükségszerű tetemes tengelytáv, sem a tetemes tömeg. 50-nel száguldva stabil érzést nyújt, gyök kettővel 3 méteres körben tudtam vele körbe-körbe kerekezni. Szerintem a 29-esekhez mostanra már megtalálták az ideális geometriát, és szerencsére ez már nemcsak a patinás nevű gyártókra áll. A 21”-os méretű váz tág határok közt állítható, 180 cm testmagasságtól úgy 2 méterig szerintem mindenki megtalálja rajta a kényelmes, ergonómikus testhelyzetet.
A köpenyek aszfalton is csendesek, murván otthonosan mozognak, a tél eleji nedves erdei talaj sem hatotta meg, a mély sarat már kevésbé szeretik, de ez a lapos, sűrű mintázat velejárója. A teleszkóp teljesítményhatárait könnyű elérni, főleg hideg időjárásban: viszonylag finoman indul meg, egész jó az első 40-50 mm, majd csúnyán bekeményít. Melegebb időjárásban ez a karakterisztika remélhetően javul, a fűtött kerékpártárolóban indulás előtt sikerült kissé nagyobb utat is kiszorítani belőle. Kétségtelen, hogy a Neuzer Jumbo árának nagyobbik részét lazán el lehet költeni csak egy finoman mozgó, levegős, olajcsillapításos telóra, amely minden bizonnyal maradandóbb élményt nyújt, mint az egyszerű felépítésű, rugós-elasztomeres Suntour. Talán egy merevvilla jöhetne számításba, amely kétségtelenül könnyebb, de terepen a nagy kerék mellé sem árt egy kis plusz csillapítás.
A váltórendszer egységes Shmano Alivio, a 8 hátsó fokozatnak köszönhetően megbízható, majdnem karbantartásmentes…
A váltórendszer megbízhatóan teszi a dolgát, a fékek – mint már említettem – kiválóak, a teljesítmény alapján meg nem mondanám, hogy mechanikus darabokról van szó: nem volt harapós a fékhatás, elfogadható modulációt kapunk. A patentszár működése volt az egyetlen csalódás: a Quando agyakhoz adott szériadarabok olajjal megspékelve is nehézkesen működtek, nem voltam képes kellő erővel rögzíteni a hátsó kereket, így a fék a teszt során elállítódott. Egy belső mechanikás rögzítő behelyettesítése simán orvosolta a problémát. A hajtás relatíve merev, kényelmesen ültem a nyergen, kényelmes fogást biztosított a markolat, és a mellékelt pedál is kellemes csalódás volt, így le sem cseréltem patentpedálra. A mínuszokban úgyis jobban esett bakancsban tekerni.
Szerintem sokaknak pont ilyen montira van szüksége, főleg ha nagyobb termetűek, így ki tudják aknázni a nagy kerékméret nyújtotta előnyöket. A Neuzer bölcsen nem is kínál kis vázméretet a Jumbóhoz: nemcsak esztétikailag furcsa a nagy kerék és a kis váz párosítás, hanem a kerékpárkezelést is negatívan befolyásolja. Ebben az árfekvésben és vázméretben a Jumbo mindenképpen kiváló választás.
Villa: Suntour XCM V3 MLO 100 mm rugóút, lockout, 510 mm beép.magasság
Hátsó váltó: Shimano Alivio
Első váltó: Shimano Alivio
Váltókar: Shimano Alivio Rapidfire, 24 fokozat
Fékek: Avid BB-5 mechanikus tárcsafék (E) 160mm, (H) 160mm (2014-es katalógus Shimano BR-M416 mechanikus tárcsaféket ad meg, de az Avid lesz a bicajokon, ha minden igaz, elől 180 mm-es tárcsával)
