fbpx

Hatalmas verseny Andorrában, az élen és magyar szempontból is

Az országúti hero-szökésekhez hasonlót produkált ma a Multivan-Merida Team ifjú cseh versenyzője, Ondrej Cink a Mountain Bike XCO világkupa sorozat negyedik állomásán, Andorrában, és nem sok hiányzott, hogy élete első vk-győzelmét arassa első elit felnőtt évében…

Schurter végül ennyivel verte Cinket

Schurter végül ennyivel verte Cinket

Amikor a szűk másfél órás verseny utolsó körében Cink még több mint fél perces előnnyel rendelkezett, senki tudta volna megmondani, ki örülhet a végén. A kör derekán az üldözőbolyból a világbajnok Nino Schurter (Scott) begyújtotta a rakétákat, és a lejtmenetben is látványosan gyorsabb volt, pedig merevfarú 27,5-es kerekű bringával ment, szemben a tavalyi U23-as világbajnok 29-es fullyjával. Bringázni kell tudni…

Schurter a pálya utolsó hosszabb, meredek, majd lankás emelkedő kombinációján minden erejét összeszedve állva hagyta Cinket és a többieket is az üldözőcsoportból, ami sokat kivett belőle. Így fordulhatott elő, hogy a cseh fiú még tudott egyszer újítani, és az utolsó egynyomsávos lejtő előtt felzárkózott a világbajnokra. Talán rutintalanságának tudható be, vagy ez volt a maximum, de nem harcolt a pozícióért, a lejtős részre Schurter fordult először, és itt ismét növelte előnyét, a befutó előtti aszfaltos részig eldőlt a verseny.

Magyar szempontból Benkó Barbara (Focus Elite MTB Team) révén az elit hölgyek versenyében voltunk érdekeltek, Barbi a 39. helyen zárt 12 perccel lemaradva a nagy csatát vívó négyes, Sabine Spitz (Haibike), Katerina Nash (Luna), Eva Lechner (Colnago) és Gunn-Rita Dahle Flesja (Merida) mögött. Elmondása szerint jól indult a futam, de a végére teljesen elkészült erejével, még hányni is meg kellett állnia. A Waberer’s Areus MTB Team magyar srácai ha helyezésben nem is, de az időeredményt nézve talán legjobb világkupájukat produkálták ma, Parti András a 30. (4:47 perc hátránnyal), Juhász Zsolt a 35. helyen (5:23 perc hátránnyal) végzett, Zsoltinak ez szám szerint is a legjobb eddigi eredménye.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo