Idén visszatér a 185.80.49.65/teszt-uj-wp/ csapata, hogy revansot vegyen az alpok hegyein, hiszen a 2023-mas versenyen a szélsőséges időjárás miatt törölték a királyetapot, így a 7 napos kihívás csak 6 napos lett.
A 2024-es Bike Transalp útvonala a tavalyihoz képest sokat változott a résztvevők legnagyobb örömére. Ugyanis már az első nap nem kisebb hegyvonulat mellett halad el majd a mezőny, mint Németország legmagasabb csúcsa, a 2962 méteres Zugspitze.
A Zugspitze-Arenából Ausztrián át mennek tovább a versenyzők Olaszország felé az Ehrwaldi rajt után. Az Alpok északi pereméről páratlan kilátás tárul majd a sportolók elé, miközben felfedezhetik Ausztria, és Olaszország legkeméynebb lejtőit.
Ami nem változott.
A verseny, a tavalyihoz hasonlóan idén is a Garda-tónál ér majd véget. Ez a meseszép vidék nem csak a mediterrán klímája miatt közkedvelt, de a magashegyi sportokat kedvelő turisták számára is. Az itt található Brenta-csoport közel 3000 méteres magasságával nem csak a bringások, de a futók, sziklamászók és az extrém sportok rajongóinak is páratlan élményeket kínál.
A télies Zugspitze-től a mediterrán Garda-tó partjáig hét napon át vezet majd a bringások útja, ahol a legnagyobb kihívást épp ez a sokoldalúság adja majd az elképesztő kihívások mellett.
Hegyek, völgyek, hágók
A 2024-es Transalp tehát egyáltalán nem szűkölködik a látványosságokban és kihívásokban. Már az első nap egy kemény kihívás, a Marienbergjoch meghódítása vár a versenyzőkre. A második napon a régi római út, a Via Claudia Augusta ígér páratlan kalandokat. A harmadik napon, három szomszédos ország (Svájc, Ausztria és Olaszország) enduro útvonalainak felfedezése következik.
A negyedik napon pedig egy epikus túra viszi tovább a kerékpárosokat az Ortler köré, se az ötödik nap sem lesz unalmas, amikor az extrém nehézségű Gavia-hágó meghódítása következik. A hatodik napra is marad gyönyörű látnivaló a Malga Movlina környékén, majd jöhet a finálé. A Garda-tó északi partját körülölelő Brenta hegység ösvényei várják a versenyzőket, hogy a hetedik napon végül a Malga Ringia-nál zárják le ezt a különleges kalandot.
Az útvonal során tehát varázslatos helyszínekben nem lesz hiány, de nézzük is meg napról napra, mire is lehet számítani a 2024-es Bike Transalp etapjai alatt.
BIKE Transalp 2024 útvonala napi lebontásban
Szakasz: Ehrwald – Imst 72,97 km 2162 m d+
Az első nap már elég kemény kezdéssel indul, amit egyértelműen a Zugspitze határoz meg. Nem csak látványban, hanem az útvonalat tekintve is. A rajt után még nem ereszti a versenyzőket a Zugspitze látványa. Ehrwaldot elhagyva, lankás ösvényeken át ér el a mezőny Lermoos felé, ahonnan a Tuftl-völgy szűk emelkedőin és a Schlägle erdei útjain keresztül érkeznek meg a varázslatos biberweieri erdőbe. Innen egy keményebb emelkedő leküzdésével jutnak el Gurgltalba, hogy végül egy kőkemény single track-en keresztül Imst városába várja őket a befutó.
Szakasz: Imst – Nauders 76,92 km 2467 m d+
A második szakasz sem lesz könnyű, de az első nap után ez nem is várható. A Via Claudia Augusta egy ősi római út, és ez mentén halad majd a mezőny. Az útvonal Imstből Pitztal felé indul, de átmegy a híres Pillerhöhe hágón is. Innen egy tempós ereszkedés következik Prutz felé, ahol az Inn folyó partja mellett haladnak tovább a legendás Via Claudia útvonalon. Ez a látványos szakasz a Ried és Tösens közötti sziklába vájt ösvényeken át vezet Kajetansbrück felé, majd a svájci határ felé visszatér a mezőny Naudersbe.
Szakasz: Nauders – Reschensee 50,49 2081 m d+
A harmadik szakasz nem a leggyorsabb és legrövidebb útvonalon át vezet a 2023-as rajt állomásától Nauders-től a mindössze 12 kilométerre fekvő Reschen-tó partjáig. Ehelyett inkább igazán kemény enduro ösvényeken keresztül kalandozik majd a mezőny a Valdafuralm felett, amit az újonnan kiépített Hofratstrail követ. Innen következik egy átkelés a Plamort Trailen, majd egy tempós ereszkedés az Adige forrásához, ahonnan már nem sok választja el a bringásokat a második emelkedőtől. Majd a Reschener Almon és a Rojen-völgyön át a Schöneben keresztül a híres Spin Trails ösvényein át ereszkednek le a templomos tó partjára.
Szakasz: Reschensee – Bormio 90,38 2611 m d+
A negyedik napra már megszokta a mezőny a kihívásokat, így nem meglepő módon a rajtot követően egyből megindulnak majd az Ortler legkeményebb emelkedői felé, hogy Bormionak vegyék az irányt. De persze ezen a napon sem a legkönnyebb útvonalon. Először a festői Val Mora völgyet keresztezik, majd a Lago San Giacomo di Fraéle és Lago di Cancano víztározóinak a partjai mellett haladnak tovább, egészen a Torri di Fraele egykori őrtornyai felé. Itt a versenyzőkre egy látványos ereszkedés vár Valdidentro irányába. Az útvonal természetesen nem a legkönnyebb, hanem sokkal inkább a legnehezebb egynyomsávos ösvényeken és erdős szakaszokon keresztül vezet Bormio városának központjába, ahol az igazi olaszos hangulat garantált.
Szakasz: Bormio – Malé 96,2 3254 m d+
A látszat csal, a történelem nem ismétli önmagát. Na jó, kicsit mégis, hiszen 2023-ban is itt lett volna a király szakasz, de az elmaradt. Így idén mindenkit vár a king etap a 2024-es Bike Transalpon. Nevéhez méltó módon ezen a napon vár a versenyzőkre a leghosszabb táv és a legnagyobb szintemelkedés. Ez a 2621 méteres Passo Gavia meghódításával kezdődik, hogy a bemelegítés után jól essen a Case di Viso. A történelmi hegyi falut, majd a csodás panorámával rendelkező Alta Via Camuna ösvényeit elhagyva megindulnak a versenyzők Passo Torale hágójára, ahonnan a csodaszép Val di Sole völgyébe vezet az utuk, hogy végül gyönyörű, egynyomsávos utakon át, még koronázatlan királyként megérkezzenek Maléba. A királyi etap végén.
Szakasz: Malé – Valle del Chiese 68,62 km 2502 m d+
Már fárad a mezőny és nagyon közel a verseny vége, de azért az utolsó előtti nap sem hagyják a szervezők lazsálni a bringásokat. Ezen a napon a páratlan természeti lenyűgöző Brenta árnyékában indulnak a Passo Bregn da l’Ors hágó irányába, ami egy igazi klasszikus Transalp hágónak tekinthető. Kőkemény downhill szakaszok és mesés ösvények vezetnek az útvonalon a Val Rendena és a Chiese völgy erdős útjai felé, míg végül Roncone településen, egy kis tó partján készülhessenek a másnapi nagy befutóra.
Szakasz: Valle del Chiese – Arco 64,44 km 2138 d+
A 2024-es Bike Transalp utolsó szakasza ugyan kevesebb kilométert és szintemelkedést tartalmaz az előzőhöz képest, mégis komoly kihívást tartogat zárásképp. Egy utolsó emlékezetes emelkedő a Malga Ringia felé, majd a Bespana és a Nomesino Trail köves ösvényein vezet el a mezőny útja az idei célállomás, Arco felé. A Garda-tó partjától mindössze 4 kilométerre fekvő, magnólia fasorral szegélyezett befutó biztosan emlékezetes záró szakaszt kínál minden induló és célba érkező bringás számára.
Második éve, hogy július első hétvégéjén szokatlanul sok bringás rója a kilométereket a Visegrádi és Pilis hegység terep és aszfaltos útjain. Történik ez azért, mert kétnapos bringás fesztivált szervez a Superior Racing Team. Történetesen szombaton a saját sorozatuk futamai az MTB és terepfutó Challenge-et, míg vasárnap a Pilis Ringet.
Visegrád Nagyvillám Sípálya tökéletes helyszín már évek óta kerékpáros versenyek lebonyolítására. A kiváló infrastruktúrának és a Pilis szépségének no meg a szervezőknek köszönhetően most is több százan álltak rajthoz a két napon, hogy vagy terepen, vagy aszfalton, de legyőzzék a komoly pilisi kihívásokat.
Újdonság volt a két napon, hogy az Ebike.hu 13 saját márkája állított ki és csinált igazi EXPO hangulatot tesztekkel, bemutatókkal és nyereményjátékokkal. A Parkerdő már évek óta meghatározó partnere a Challenge és Ring sorozatnak, hiszen a szervezett keretek közötti versenyzés, túrázás is közelebb hozza az embert és az erdőt egymáshoz. Az Aktív Magyarország és a Maketusz támogatásának, programjának köszönhetően valósulhatott meg a hegykerülő túra, mely most a nagy meleg miatt is nagy kihívás volt mindenkinek.
Jövőre újra lesz Challenge és Ring a Pilisben, immáron azzal a céllal, hogy a két napon legalább 1000 fő álljon rajthoz és igazi sportfesztivállá váljon ez a két nap.
Július 20-21-én rendezik a Bianchi Gravel Magyar Kupasorozat utolsó két fordulóját, a Sárvár-Vasvár Gravellel és az Őrség Gravellel zárul a hazai sorozat.
Gyorsan a végére értünk az 5 fordulós Bianchi Gravel Magyar Kupának, ugyanis az áprilisban a Mátrában kezdődő sorozat utolsó két állomására július 20-21-én kerül sor, ráadásul a két fordulót egy hétvégén rendezik, ami igazi kihívás a gravel versenyzők számára. Szombaton Sárvár és Vasvár között, míg vasárnap a szomszédos Őrségben mérhetik össze erejüket a hazai gravel bringások.
A dupla versenyhétvége több különlegességet is tartalmaz, a szombati Sárvár-Vasvár fordulón, mint a nevéből is látszódik a 136 km-es hosszú távnál nem egy helyen lesz a rajt és a cél, ezért a szervezők gondoskodnak transzferről, reggel a célból Vasvárról a rajtba Sárvárra viszik át a versenyzőket és kerékpárjaikat. A rajtidőpontok is mások lesznek az eddigi megszokottak helyett, a hosszú táv 11.30-kor vág neki a távnak Sárvárról, míg a rövid táv 13.30-kor rajtol Vasvárról. A pálya túl sok szintet nem tartalmaz, hosszú távon a 136 km-hez közel 1100 méter szint tartozik, míg a rövid táv 71 km-hez 700 méter, viszont a júliusi időjárás nehézzé tudja tenni a versenyt. A cél cserében a vasvári Szentkútfürdőnél lesz, ahol le tudják hűteni magukat a bringások.
Vasárnap reggel 9.30-kor Csákánydoroszlóról a Vízi Vándor Természetvédelmi Látogatóközponttól rajtol el az Őrség Gravel hosszú távja, rájuk ezen a napon 147 km vár közel 1400 méter szinttel a két körös pályán, de a távtól nem kell megijedni, mert lendületes, gyors pályát választottak a szervezők. A rövid táv ezen a napon is később rajtol, 11.30-kor vágnak neki a 80 km-es távnak, így közel egyszerre fognak célba érni a hosszú távos mezőnnyel. Az eredményhirdetésen nemcsak az Őrség Gravel díjait fogják kiosztani, hanem a Gravel Magyar Kupa összetettjének díjazására is sor kerül.
Keöd Ágoston, a 2024-es Hungarian Divide féltávjának második helyezettje mesél részletesen arról, hogy milyen volt számára hazánk legnehezebb bikepacking versenye. Hosszú, de izgalmas olvasmány 🙂 .
Achtung Acthung, hosszú lesz, mert nem „in medias res” fogom kezdeni.
A HD (elsőnek a féltáv) már régóta fent volt a bakancs vagy (inkább spd cipő) listán. Egy ideje már mondhatjuk, hogy tudatosan készültem rá. Nem új keletűek nálam ezek a hosszabb távú agymenések, egészen 2012-ig nyúlik vissza, hogy elkezdtem feszegetni a minél gyorsabban minél távolabbra kérdéskört, persze akkor ez még sem időben, sem távolságban sem sebességben nem így nézett ki. A HD-ra való közvetlen felkészülés talán valahol 2022 végén egy egyben letolt Rapha Festiv-el kezdődött, majd 2023-ban követte egy BRM400 extreme némi extra távval, mert az eseményről sajnos lemaradtam, így utólag, itthonról indulva és itthonra érkezve lett kivitelezve. Ezt követte egy 10k Everesting, majd egy balul sikerült (inkább nem sikerült) BBD (persze azóta beépült az ott szerzett tapasztalat és azóta jobban figyelek a külsőgumi választásra és a pótbelső szelephosszára is 🙂 ). Idén megelőzte egy MTB everesting próbálkozás, ami 6000 m szintnél abbamaradt, viszont rengeteg következtetést tudtam belőle levonni, amit a HD-ba be is tudtam építeni. Ezekután összességében kiváló felkészülés, rengeteg tapasztalat és egy maximálisan felkészített MTB állt a rendelkezésemre.
Így fordulunk rá a 2024-es HD-ra, ami előtt egy héttel sikerült összekaparni egy becsületes felső légúti nyavalyát, ami miatt már június 8-tól kényszer pihenőn voltam. Egész szépen sikerült kijönni belőle a rákövetkező hétre, még az elvétve előforduló orr és füldugulás azért némileg adott okot az óvatosságra, de ezt majd pár sorral lejjebb. Eredetileg azt terveztem, hogy a lejutást, Gyömöre-Tét vasút állomásig tekerve, onnét Szombathelyig vonattal, majd Szombathelytől a csörötneki regisztráción át egész Szentgotthárdig ismét tekerve kivitelezem. Na erre mondták többen is, hogy előfordulhat hogy esetleg nálam elmentek otthonról, inkább pihenjek ugyanis másnaptól kezdve 718 km és 10500 m szint vár nagyrészt terepen. Bíztam magamban és az eddigi portfóliómban, valamint a felkészülés alapján tudtam hogy nem lesz ezzel gond, illetve néhány sorral feljebb írtam, hogy volt némi halovány aggodalom bennem a felső légúti nyavalya utóélete kapcsán.. ezt a néhány km-t gondoltam próbának, mert ha ez alatt újra elővesz, vagy romlik az állapotom akkor másnap vonattal hazáig mentem volna.
Szerencsére semmi ilyen nem történt… a betegség és a kihagyott napok után némileg magasabb pulzussal de odaértem a szállásra, Kisvári Janival, Major Szabival, Király Tomival olyan jó kis wirtschaftot csaptunk, hogy az már maga az első fénypontja volt az események. Másnap reggel, kb 2,5-3 óra nem túl pihentető alvás (ne kérdezzétek.. ilyen szarul sikerült) után álltam Kisvári Janival rajtban, az utolsó helyen, felkészülve, tűkön ülve, a lábaim legszívesebben szakították volna láncot a feszültségtől. Janival jó előre megbeszéltük, hogy a végéről indulva, az elejét nem túltolva indulunk saját tempóban. Szerencsére minden a tervek szerint alakult, kivéve, hogy nem az én terveim szerint :D.
Start előtt
Ugyanis míg én egy merevfarú Canyon Exceed MTB-vel, Jani egy nagyon minimálra pakolt, szuper gyors Giant Revolt Gravel géppel indult, a pálya első része pedig összességében nem nekem kedvezett, így míg az Őrséget kb 22km/h feletti átlaggal abszolváltuk nekem ez egy „saját” tempós aerob extenzív edzés volt, Janinak állítása szerint okés volt 🙂 . Az őrségben szinte végig kapaszkodtam a kormányba az életemért szélárnyékban a síkabb részeken, míg a technikásabb részeken volt némi előnyöm, ezt is kihasználtam pihenésre, így ugráltunk szépen egyre feljebb a helyezési listán. Közben rengeteg ismerős arccal találkoztam, Szabó Zolival Győrújbarátról (az AEROE spider rack tűnt fel egy fullyn, Őt nem ismeretem fel útközben, csak később straván láttam, hogy hozzá tartozott. Dorky Dáviddal is sikerült pár szót váltani, akkor épp nem kamerázott, de csinált egy jó kis egyórás videót (itt éritek el: https://youtu.be/DzHjzvyia3g).
Az őrség így viszonylag gyorsan és magas intenzitással telt, de egyébként jól esett rakni. Itt jött jól a korábbi everesting fail, mert így tudtam, hogy mennyit tudok erőállóképességből menni mielőtt vissza kell állnom alacsonyabb intenzitásra. Különösebb események itt nagyon nem történtek, törtünk felfelé mint az ásványvíz, fogyott az Allrys Max a táskákból, egyre könnyebb lett a bringa, kifogtunk egy elég hosszú tehervonatot, megállás nem volt ezen kívül. Az Őrség és Zala átmenete észrevehető volt mert Janinak egyre kevésbé, nekem pedig egyre jobban kezdett lejteni a terep. Az utak egyre buckásabbak, nyomvályúsabbak, az emelkedők és ereszkedések pedig egyre meredekebbek lettetek. Itt én már jobban vissza tudtam állni a merevfarú montival kellemesebb tempóra, azaz mászások erősebben, „sík” jólesően, ereszkedések pihenve. Zalában a hőmérséklet már egész hasonlított nyárra, így az egyik mászáson levettem a kesztyűmet és frankón el is hagytam, ami az éjszakára előre jelzett 7-8-9°C fényében nem túl jó előjel, így úgy döntöttem az egerszegi Decathlonnál megállok venni (spoiler: két pár kesztyűvel csináltam végig az eseményt… 😀 ). Közben utolértük Szabit, Tomit. Tomi defekttel küzdött így Jani ott maradt segíteni, én pedig megindultam a deca felé, hogy a kesztyű vétellel várhatóan elpazarolt időt kissé kompenzáljam. Közben Tomi is utolért, és ő is a Decathlon felé vette az irányt, hogy pótolja a kifolyt defektgátlót és elfújt co2 patront. Egyúttal én itt megvettem az ebédemet is két zabszelet formájában, hogy emiatt többet ne kelljen megállnom. Tominak sajnos lett egy plusz köre egy bringa boltba így ismét elváltunk. Közben Találkoztam Kusz Mátyással aki akkor ékezett oda, mikor én már ebédeltem a térkövön ülve. Innét közösen mentünk pár métert, így megtudtam hogy ő kulacsot hagyott el és az 5. helyről állt ki amúgy.
Pár száz méter megtétele után egy város széli kisbolt előtt ott állt Jani meg a srác aki megtalálta a kesztyűmet, még egyszer is hálás köszönet, hogy utánam hoztad. (persze ha nem állok ki a decába akkor nem feltétlen találkozunk. A kisbolt után Janival vizet töltöttünk, nem emlékszem pontosan, de szerintem itt először (mindkettőnk legalább 3l víz kapacitással ment). A zalai mászások nekem nagyon feküdtek, 32-50 áttétellel, így én otthon éreztem magam (kb mint az itthoni Sokoró dombságban). A Zalaegerszeg körüli dombok lélegzetelállító kilátást nyújtottak, a flow itt már nagyon-nagyon a tetőfokára hágott nálam, nem is éreztem fáradtságot vagy azt hogy visszább kéne vennem. A Szent Kristóf kápolna Kemend mellett különösen jól esett, a hihetetlen körpanorámával, főleg, hogy innen már egész jól látszik a Balaton-felvidék és a Bakony körvonalai is. Közben Kusz Matyival és Dorky Dáviddal elég sokáig kerülgettük egymást, éppen kinek melyik rész feküdt jobban. Zalát így abszolváltuk szép apránként, de folyamatosan Janival. Estére kicsit befelhősödött az ég, ez elég jó löketet adott, közben utolért minket Tomi, így egy darabig együtt mentünk, itt már egész ismerős részeken át haladtunk, (Vindornyalak, V. szőlős Bazsi vár.. .ez megint egy plusz löketet adott mert a következő rész, a Balaton-felvidék, eredetileg Balatonfürediként nekem mindig EPIC (így nagybetűkkel leírva).
Vakondturzás kilátó
Várvölgyben megálltunk egy víz töltésre, és egy cukros löttyre, aztán bevetettük magunkat a Keszthelyi hegységbe ahol az előzetes várakozásokat százszorosan felülmúlva, az esti súrlófényekben ultra mega giga EPIC látvány fogadott. A kora esti, narancsos fényekben, enyhe fátyolos párás időben olyan megvilágítás ölelte körül a BF-et, a Tapolcai medencével egyetemben, hogy a Vakondturzás kilátóban kénytelenek voltunk megállni. Itt kapott el a zalai dombok után 2. alkalommal a „mokcsosulmegértemegmászni” érzés, talán még a szem sarka is nedvesebb lett az indokoltnál, de erre ilyen távlatból már nem emlékszem pontosan. Különben meg ha így lett volna, sem vallanám be 😀 . Sajnos itt már nyilvánvaló is lett egyben, hogy a semmivel össze nem hasonlítható súrlófények után már a BF-ből csak jóval lowkey-ebb holdvilágban fogok látni valamit is, de sebaj, irány tovább. Keszthelyi-hegységből ereszkedve már fel kellett vennem a szélmellényt, mert a völgyben egészen lehűlt a levegő. Györökre leérve a település szélén megálltunk enni egy lángost, kicsit megmosakodni, átöltözni, felkészülni az éjszakára, én betoltam egy kávét is, aztán a parton egy pihenőben próbáltunk volna tolni egy 20perces powernapot, de egyikünknek sem ment a dolog, így már korom sötétben, de indultunk tovább. Janin észrevettem, hogy egészen enervált lett, nem mondom, hogy én beszédes voltam, de ő kifejezetten nem. Eljött az éjszaka, és egy-egy ilyen nap után a sötét sokaknak be tud tenni, még akkor is ha amúgy az illető brutálisan erős fizikailag. ( ugye Jotti, jó volt a Horvát éjszakában a benzinkút aszfaltján az 5 perc power nap?! 🙂 ) szerencsére az elmúlt két évben én erre tudatosan sokat készültem mentálisan és a kávé is eléggé tolt, úgyhogy megbeszéltük, hogy innét mindenki a maga tempójában megy tovább, aztán ha nem érjük egymást utol éjszaka akkor reggel egy tracker check után egyeztetünk tervet és megpróbálunk ismét együtt menni.
Balaton-felvidék
Becehegytől egyedül szeltem a hűs Balaton-felvidéki éjszakát, a Rockbros elsőlámpa fényénél hol erősebb, hol gyengébb fényárban úsztatva a ritmikusan ismétlődő sárga szaggatott vonalat a kerékpár úton. Korábban is használtam már a RB első lámpát, maximális elégedettséggel, viszont idénre az akkumulátor kapacitásuk már csak a 3-4 órát súrolta alap fényerőn, így beszerzésre került egy 1500lm fény erejű, vetítőtükrös, fényérzékelővel ellátott, távirányítós darab. Gondolom azt mondani sem kell, hogy mekkora feature egy távkapcsoló, amivel a váltókar mellől tudod vezérelni a lámpa fényerejét, ami mászások/ereszkedések váltakozásánál jól jön, takarékos.
A Badacsony lábáig mentem magam, teljesen egyben voltam fejben és fizikailag, a korábbi eseményeken bevált frissítési módszeremmel (víz, allrys, sótabi plusz egyéb meleg étel) idáig egyenletes teljesítménnyel jutottam el.
Badacsonytördemicen már esedékes volt egy kulacs és vizes zsák töltés, itt Jani utolért, miközben a hétpecsétes titok receptúrájú saját keverésű aminosav komplexet szenvedtem bele a kulacsba fejlámpa fényénél. Innét Picit együtt mentünk, de a terep Badacsonylábdihegytől ismét az MTB felé lejtett, méghozzá a sötétben hatványozottan (Nem tudtuk még, de itt el is búcsúztunk Janival a divide időtartamára). Itt találkoztam össze Jurászik Norbival és Balázs Gáborral, illetve egy harmadik sráccal amint épp szembe jöttek a pályán, na itt egy pillanatra sikerült megzavarniuk, aztán lenéztem a navigációra és helyre billentem. Ők nézték be az utat. Innét közösen mentünk, viszont mivel Norbi, Gábor és én MTB, a harmadik srác és Jani gravel géppel, így hárman montival erősebb tempót toltunk. Hármunk lámpája nappali fényt varázsolt a füves pusztás, sziklás lejtős éjszakába, így meglepően jól haladtunk. Velük egy elég jót dumáltunk, régi montis anekdoták, sok hülyeség, kicsit szívtuk egymás vérét közbe-közbe 🙂 .
A hírös kép Böbénél
Ők sajnos Dörgicséig terveztek menni, én pedig Hidegkútig vagy Bakonybélig. Dörgicsétől egy elég nyomasztó, ritmustalan, füves buckás, de összességében regeneráló tempós maradék következett. Pécselyen viszont megálltam a falu szélén kulacsba tölteni, és trackert nézni, itt meglepődve láttam, hogy már az összesített 7. ,féltáv 2. helyen tekerek. Ez adott akkora lendületet, hogy a 9°C-os éjszakában (nem esett jól a hideg a korábbi betegség miatt) egész Hidegkútig eltekertem mire a halovány narancssárga csík a horizonton átváltott kék égbe már (reggel 4 körül értem be). Böbééknél próbáltam aludni egyet, bár fáradt/álmos nem voltam. Helyette Böbe volt olyan jó fej és megtömött bolognaival, teával, kávéval. Ezek mind olyan jól estek, hogy innét ugyan alvás nélkül, de újult erővel tudtam indulni később. Hatalmas thumbs up és köszönet a vendéglátásért. A tracker szerint Tokodi András volt még Böbénél szintén féltávos, rá innét árgus szemekkel figyeltem ahogy készülődik és indul tovább, hiszen őt amúgy nem ismertem korábbról az biztos volt, hogy gyors ha ott volt. Itt volt még Tomi, Jamal és Viktor is, de ők teljes távon mentek. Tomival kb egyszerre indultunk 6 körül és egészen a Herendi Sparig mentünk, ahol ő megállt reggelizni én csak készletet töltöttem és mentem tovább András után. Innét jódarabig hazai pálya következett, ezért a rendelkezésre álló erőforrásokat elég jól tudtam hasznosítani. Hajagra felfelé lett egy 2nd best, és 3 db 3rd best időm, megpakolt bringával, közel 330km után. Innét is nagy köszönet Garas Attilának a felkészítő munkáért. Miután szó szerint felrepültem a Hajagra le is estem róla a túloldalon Bakonybélbe sec perc alatt. András nyomait már láttam a kis patak átkelésen a Szentkút előtt, és egy közkútnál, tehát tudtam hogy már csak pár perccel van előttem (Ha Bakonybélben jár az ember tudjon nyomot olvasni mint az indiánok… Cseh Tamás öröksége!?). A Gáthegyalji mászásra utol is értem, innen együtt mentünk Németh Ati ucp-jáig. Itt jól bezsíroskenyereztem, dinnyéztem, kávéztam, Majd ismét Tomival tovább. A sok reggeli után a Királykapu akkora flow volt, hogy kicsit kiestem a szerepemből és kimaradt egy-két frissítés, ezt az Odvaskő parkolóig pótoltam, de ez már késő bánat volt, mint azt a példa mutatja.
Vinyei pihenő
Ugyanis következett a Rézbükki mászás, ami elég meredek, és van rajta olyan rész ahol nincs árnyék, ez pedig a szombat 11 körüli hőségben a kimaradt frissítéssel kombinálva gyilkosnak bizonyult. Tomi tempója nagyon nem esett jól, így kénytelen voltam visszaállni és inkább lazán felpörgetni. Lefele Huszárokelőpusztáig összekaptam magam, és újult erővel raktam neki Vinyéig. Itt következett egy ebéd Tomival, Andrással, majd egy kis powernap az ellenőrző ponton.
Ebéd Vinyén
Miután ettünk ittunk, pihentünk, kulacsot töltöttünk nekiindultunk hárman a Cuha szurdoknak, innét többé-kevésbé eseménytelen utunk volt egész Tésig, ahol már csak ketten mentünk Andrással, de közben átbeszéltük kinek mi a taktikája az éjszakára. Mivel eléggé hasonlóan álltunk a dologhoz ezért úgy döntöttünk próbálunk együtt menni éjszaka. A keleti Bakony már az a rész volt ahol kicsit többet kellett megállni krémezni, láncot kenni 🙂
Fehérvárcsurgói víztározó
Bodajk előtt utolértük Boruzs Zsoltit, legalább hárman tudtuk emelgetni a bringákat Fehérvárcsurgón… Bodajkon Andrással toltunk egy gyors vacsorát, bekészítettük az éjszakai üzemmódhoz szükséges dolgokat, mert innen már a Vértesi éjszakai veretés következett. Zenével, meglepetés trail angellel, sok kanyargós aszfalttal, és néha vállalhatatlan utakkal telt. Itt megejtettem az első és egyetlen perecet, sajnos. Semmi extra, kormány igazgatás, vértörölgetés aztán irány tovább. Vérteskozma… Ez megint egy elég nagy flash-volt. Volt némi infóm, hogy hol lehet jól aludni. Vérteskozmáig már mindketten fáradtak voltunk és elfért volna egy rövid pihenő. Az utcán egy sétálgató pártól kértünk útbaigazítást az alvóhelyünk felé, de ők inkább meginvitáltak magukhoz.
Bodajk Kálvária
(Hálás Kösz Zsuzsi és Gábor, Vérteskozma 30-ból. Előszedtük az alvós cuccot, aztán fél óra csendes pihenő következett, utána kaptunk egy fekete teát, ami felért egy jó seggbe rúgással, ez tartott egészen Tatabánya fölött a Gerecse majdnem tetejéig. Mászás közben sikerült megáznunk is kétszer. Valamivel a csúcs alatt kellett aludnom egy órácskát, András is megállt aludni velem, itt már egész megszoktuk egymás társaságát. Pirkadat után indultunk, hatalmas köd volt, ezért lefele nagyon csúszott minden, nem is erőltettük a köveken a száguldást.
Tata felett a Gerecse hajnalban
Az alvás mindkettőnket nagyon rendbe rakta és a Tatai Penny-ig mentünk egészen egy jó reggeliért. Én itt már úgy voltam, hogy brutál reggeli után egészen a célig megyek, ezért dobozos kávét, némi cukros löttyöt, péksütiket és némi gyümölcsöt pakoltam az egyre üresebb nyeregtáskába. Tata után elég nagy flow jött megint, sorra fogytak a mászások, de egyre jobban dörzsölődött ki az ülepünk is (itt még mindketten az első szett ruhában voltunk, de nálam már érett a váltás) Hatványozottan kezdett fogyni a krém, a folytonos siklócsapágyazás miatt 😀
Héregen
Vértestől nem sok ismerős rész volt, nem nagyon jártam erre korábban… Gerecse mtb maratonok kimaradtak, Mogyorósbányától jöttek megint olyan részek amiken már jártam korábban (Hegyek pokla MTB XCM, Crosskovácsi XCM ). Héregen jött el az idő a ruhaváltásra, András ekkora már nagyon szenvedett a kidörzsöléstől, úgyhogy kicsit pihentünk vizet is töltöttünk annál a csapnál ami lelezoli videojában is szerepel. (https://youtu.be/_mLerq_sipA a 18. perctől, az ő szériáját is ajánlom megnézésre).
Innen én jó pár szinttel kényelmesebben tekertem, elég nagy löketet is adott a végéhez. Még volt egy megállónk, egy késői ebédre Klastrompusztán a Kék turista útvonal melletti étteremben. Sajnos Andrásnak innen már egyre jobban nehezére esett nyeregben maradni ezért megálltunk egy vadászháznál, ahol a csap alatt kimosta a nadrágját, ez valamennyit segített, de utána meg az achilles-e kezdett bedurranni, úgyhogy elváltunk és mindenki ment tovább a maga tempójában. Maradék pár hegy gyorsan eltelt, és azon kaptam magam, hogy a Jánoson Szontágh Danival beszélgetek, majd utána Gangel Marcival ereszkedünk montis tempóval le a városba ( kösz hogy kijöttetek, nagyon jólesett!!). Miután leértünk Budára kb mint egy csettintésre elfogyott az ebéd mellé fogyasztott kávé hatása, és eléggé beesett a koncentrációs képességem, szerencsére a cél már nagyon köze volt, így nem volt érdemes a korábbi tempót erőltetni. Végül beértem, de itt még nem volt vége a bulinak, ugyanis egy kis fújás, és egy elfogyasztott Pizza amit Kisvári Janinak köszönhetek, és hálásan köszönöm is, gurultam tovább a Déli pályaudvarra, onnét egy S10 személyvonat fedélzetén Győrbe, ahonnét még várt rám egy laza 45 perces levezetés holdvilágban hazáig. A fejem nem ért le a párnáig, mikor már aludtam 🙂
Célban
Féltáv 2. helyezés
57 óra 53 perc, össz idő,
1 nap 23 óra 39 perc mozgásban töltött idő
10 óra 14 perc állás idő –>Na ezen kell faragnom a következő alkalomra
összességében azt kaptam amit vártam, meghatározó élménye volt eddigi bringás „karrier”emnek.
Már sokadik éve járok Ljubljanába a legnagyobb szlovén országúti maratonra, átélni hogy milyen óriási tömegben kiszáguldani a sok sávos, hermetikusan lezárt utakon a szlovén fővárosból, hogy aztán a közeli hegyeket szétszakadozva megmászva majd újra egy óriási bollyá összeállva 154 km megtétele után berobogjunk a célba. Természetesen idén idén sem maradhatott ki a Maraton Franja, így júniusban átautóztunk a közeli Szlovéniába és életem legjobb idejét tekertem a versenyen annak ellenére, hogy az eddigi legkönnyebb teljesítésem lett.
6 évvel ezelőtt indultam először a Maraton Franján és egyből megfogott ez a kerékpáros esemény, teljesen más volt, mint amit megszoktam a hazai versenyeken, a szlovén fővárosban egyszerűen minden a kerékpározásról szólt ezen a hétvégén, például péntek délután az időfutam számára gond nélkül lezárták Ljubljana egyik főútját – amivel egyébként óriási dugót okoztak – arról nem beszélve, hogy a vasárnapi verseny alatt is teljes útzár mellett bringázhattunk és nem eldugott falvak kis útjain, hanem normális minőségű, széles utakon. És persze minden a versenyhez kapcsolódó dolog a helyén volt. Szóval ezután nem volt kérdés, hogy vissza kell térni, ami megtörtént évről-évre. Idén már év elején fix program volt ez a verseny, nem érdekelt, hogy mivel ütközik, el fogok menni rá az biztos.
Szombaton utaztunk el Ljubljanába, a 9 órás rajt a 4 órás utazási idővel párosítva elég korai indulást jelentett volna, amit még soha nem vállaltam be ennek a versenynek kapcsán, így kényelmesen elindultunk szombat délelőtt és már kora délután sorban állás nélkül tudtuk átvenni a rajtszámainkat a város legnagyobb bevásárló parkjában, ami otthont ad a rendezvénynek (vasárnap Szlovéniában zárva vannak a boltok, ezért végtelen mennyiségű parkoló áll a szervezők rendelkezésére). Szállást kb 15 percre foglaltunk a rajt-cél központtól és ismét meg kellett állapítanom, hogy Ljubljana nem drágább mint Magyarország, sőt kedvezőbb árú szállások terén szerintem jobb és már nem az van, mint régen, hogy csodálkozok az árakon az étteremben, olcsóbban tudtunk pizzázni mint itthon.
Vasárnap 8 óra előtt már a versenyközpontban voltunk, annyiban meglepő volt az előző évekhez képest, hogy volt parkolóhely nagyon közel, sőt kongott a szomszédos utca, ami azt sejtette, hogy kevesebb induló lehet mint régebben. A kulacsainkat leadtuk Konkoly Bálintnak, akit a verseny előtt gyorsan beszerveztek nekünk frissítő embernek, így utólag is nagyon köszönjük a segítséget. 35 perccel az indulás előtt már a rajtban álltunk, bár én nem igazán értettem, hogy miért, mert az UCI licences boxból rajtolhatunk és szerintem kb mindegy hogy a box elejébe vagy a végébe állunk be, de a lányok valamiért siettek a beállással 🙂 . Itt fontos megemlíteni, hogy a Franján mindenki a számára kijelölt boxból rajtolhat jellemzően erősorrend szerint, pl a helyi granfondo sorozat összetettjében jól állók állnak elöl, mögöttük a tavalyi legjobbak, stb, így kis eséllyel fordulhat elő, hogy bekerül előre valaki a helyenként 60 km/h-val robogó mezőnybe, aki nem odavaló.
9 órakor elrajtoltunk, az első balos kanyar után más sok sávon robogtunk óriási tempóban Ljubljana utcáin. A nagy sebesség ellenére nem annyira nehéz ott maradni, mert a végtelen tömeg hatalmas szélárnyékot ad. Persze ez a legveszélyesebb része a versenynek, hiába egy autó sincs az úton még a padkára félreállva sem, mindig vannak, akik elnéznek (a sípoló zászlós emberek ellenére) egy-egy járdaszigetet, aztán óriási csattanás a vége. Az első 30-40 perc mindig ezzel telik a síkon, bár idén nem volt annyira nagy a tempó az elején, nem kellett nagyot menni a megszakadások után, ami valószínűleg a szembeszélnek volt köszönhető. Az első emelkedőig elvitorláztam a bolyban, figyeltem barátnőmet, akinek ez volt az első ilyen nagy mezőnyös országúti versenye, hogyha kell tudjak neki segíteni. Aztán az első hegyen darabokra hullott az élboly, az előző évekkel ellentétben nem tettem bele mindent ebbe az emelkedőbe, inkább kerestem a szélárnyékot, ami hegynek felfelé is jelentős. Idén a domb után egy óriási méretű boly állt össze, annyian mentünk együtt, mint egy kisebb hazai verseny komplett mezőnye. A fennsíkos, enyhén emelkedős úton egy ekkora bolyban könnyen el lehetett utazni a lejtőig. Előző években előfordult, hogy dolgoznom kellett itt, most alig kellett erőt beletennem.
Ezután következett a pálya számomra legélvezetesebb pontja, a gyors, kanyargós lejtő, ami ekkora bolyban, sok különböző képességű ember között most odafigyelős volt, többször szétszakadtunk rajta egy-egy lassabb ember miatt, de végül sikerült visszazárkózni a bolyra a lejtő aljára. Senkinek nem volt érdekében, hogy nagyon siessen, hiszen a verseny legnagyobb hegye következett a 25-30 perces mászásidejével. Nem tartozik a kedvenceim közé ez az emelkedő, mert folyamatosan besüt a nap és olyan mintha soha nem akarna véget érni. Az aljában volt egy frissítőpont, ahol páran félreálltak, én számoltam azzal, hogy a szervezők ezen a hegyen szoktak vizet osztani autóból, ezenkívül a frissítőm a hegy tetején vár. Fontos mindig ésszel nekimenni a hegynek, mert könnyen vissza tud ütni az erős kezdés, én rendszeresen nézem a wattmérőmet, hogy ne sokalljak be vagy ne legyen túl laza. Szurkolókból nem volt hiány az emelkedőn, bár én introvertáltként annyira nem örülök nekik, a slaggal locsoló embert is jó messze elkerültem, rám nehogy locsoljon vizet 🙂 . A hegytető előtt pár száz méterrel megkaptam a kulacsomat, aztán jöhetett a lejtő, aminek csak az első 1-2 km-e gurulós, azután már tekerni kell.
Lefelé nem sikerült kifognom egy jó bolyt, először hárman álltunk össze, majd egy női versenyző utolérésével négyen lettünk, de értelemszerűen ő síkon nem tudott sokat vezetni nekünk. Előttünk egy percre láttam egy nagyobb bolyt, de esélyünk nem volt utolérni. Már számolgattam, hogy hány km-t kell vezetnünk fejenként a célig, ha csak ennyien maradunk. Nem volt túl kicsi szám. Aztán az egyik keskeny utcás faluban hirtelen hátba csapott minket egy boly, ami az egyik kanyar utáni emelkedőn olyan gyorsan ment fel, hogy nem tudtam beállni (éljen a jó a helyezkedés…), üldöztem őket, de csak a bolyról leszakadókat tudtam begyűjteni. Közben megfejtettem, hogy hogyan kerültek mögénk ennyire erős emberek, ők voltak a közben oldalról becsatlakozó rövid táv eleje. A mi bolyunkra tökéletesen illett a dögsor megnevezés, úgy gurulgattunk csak 30-35-tel.
Aztán megjelent mögöttünk egy gyors boly, sejtettem, hogy ők szintén többségében rövid távosok, ahogy érkeztek már készültem hogy beállok mögéjük. Sikerült összehozni, sőt egész jó pozícióban utaztam a bolyban készülve a gravel szakaszra, mert pár év óta az is van a Franjában. 🙂 Tavaly beszorultam a bénák mögé, most ezt nem akartam elkövetni. Nem kell nehéz szakaszra gondolni, de kavicsos, és aki nincs ehhez hozzászokva az rengeteg időt veszít. Én például rendszeresen megyek gravel versenyeken itthon és itt is 28-as belső nélküli gumikkal indultam 5 bar felett egy kicsivel, így abszolút nem lassított le a szakasz. Közvetlen ezután jött az utolsó rövid emelkedő, ami megadta a kegyelemdöfést a fáradtaknak. A hosszútávosok közül én maradtam ott abban a 10 fős bolyban, ahol a rövidtávosok meccseltek egymással. Mivel nekem itt nem kellett senkivel sem versenyeznem, meg minél hamarabb be akartam érni a célba, így a gurulgatás, nézelődés helyett magamra vállaltam a vezetést az utolsó pár km-re. A cél előtt persze otthagytak, de ez nem számított, végül éppen 4 órán belüli idővel sikerült teljesítenem a 154 km-t. Az eddigi legjobb időm, pedig messze nem most tettem bele a legtöbbet, ennyit számít, hogy milyen bolyt fog ki az ember. Ezzel az eredménnyel idén is meglett a granfondo vb-re a kvalifikációm (bekerültem a 25 %-ba), de nem megyek Dániába és egyébként sem mehetnék, mert más szakágban vannak UCI pontjaim.
Beérkezés után megkaptam a teljesítésért járó érmet, ajándékokat, meg mindenféle ennivaló-innivalót osztogattak a célban. Pár perce rá Punk Adri a barátnőm és Szabó Adri is beértek a célba, előbbi az idei sok 19-34 éves női induló miatt lecsúszott a dobogóról, míg utóbbi nyerte a korosztályát. Aztán egy kicsivel később Ábel Melinda is befutott a csapatból, aki szintén dobogós eredményt ért el. Tésztázás és beszélgetés után barátnőmmel gyorsan Magyarország felé vettük az irányt, mert hazafelé Letenyén még szavazni kellett az EP választáson. 🙂
Egy biztos, ha nem jön közbe semmi akkor jövőre is itt leszek! 😉
Az Időfutam Országos Bajnokságon bemelegítés közben elszenvedett súlyos balesete után két és fél héttel elhunyt Antal Attila.
Fotó: Vanik Zoltán – bringasport.hu
Szomorú hírt kaptunk tegnap, ami a hazai kerékpáros közösséget érinti. Emlékezhetünk rá, hogy két és fél héttel ezelőtt egy komoly baleset történt az Időfutam Országos Bajnokságon, bemelegítés közben Antal Attila, akit a többségünk csak „Ave”-ként ismer, nekiment a bemelegítési/parkolási területen az egyik parkoló kisbusznak és súlyos sérüléseket szenvedett. Mentőhelikopter érkezett és hosszú újraélesztés után szállítható állapotba került, majd a debreceni kórházba szállították. A hazai bringás közösségben mindenki érte imádkozott, de sajnos péntekről szombatra virradó éjszaka eltávozott közülünk.
Ave régóta tagja volt a közösségünknek, én még a közösségi média előtti Bikemag fórumos időkből ismertem, ahol aktív tagja volt a fórumnak elsősorban országúti témákban. Emlékszem személyesen még a 2010-es évek elején találkoztunk, amikor ő vitt le engem Orfűre a Tour de Pécs dupla országúti szakaszára. Ezután rendszeresen találkoztunk különböző hazai versenyeken, ahol eleinte még szerényebben szerepelt, aztán a befektetett edzésmunka meghozta számára az eredményeket, folyamatosan a korosztályos dobogón állt és master bajnoki címeket szerzett, az említett Időfutam OB-n is éppen címvédőként állt volna rajthoz. Emellett a hiánypótló kerékpáros videóival a youtube csatornáján tett sokat a bringás közösségért, beszélgetett hazai ismert bringásokkal és a kerékpárján mindig ott volt a kamera, amivel nemcsak az edzéseit rögzítette, hanem a versenyeit is, rendszeresen láthattuk magunkat viszont fotókon a Strava tevékenységeinél ha találkoztunk vele edzésen vagy éppen versenyen voltunk olyan szituációban.
Hiányozni fogsz nekünk! Nyugodj békében!
Pontosan 20 évvel ezelőtt került megrendezésre az első UCI downhill verseny Les Gets-ben. A világbajnokságon Greg Minaar is indult, és most ennyi év után ismét itt gyűltek össze a világ leggyorsabb downhill versenyzői. Egyébként elmondásuk alapján, sok srácnak az élmezőnyből ez a kedvenc versenye. Lássuk is, francia Alpok, idilli környezet, és meghazudtolhatatlanul franciás pálya. Iszonyatosan gyors, meredek, és látszólag nem is olyan nehéz, de amikor 50 km-s sebességgel haladsz el 2 cm-re a fáktól, akkor máris másabb a leányzó fekvése. Ezért is történhetett, hogy csütörtökön, az első edzés napon a mentőhelikopter úgy járt a pályához, mintha kötelező lett volna. Voltam már néhány downhill versenyen, de ilyet még nem láttam. Nagyon-nagyon sok esés volt. Sajnos többségüknek komoly sérülés lett az eredménye. A közel 400 nevező pikk-pakk lehordta a földet a gyökerekről, amik viszont csúsztak, ez okozta ezt a rengeteg bukást. Vagyis a versenyzők erre fogták. A felfelé út viszont nagyon lassú volt. Átszállással lehetett a pálya tetejére jutni. Először gondolával, majd chair lifttel, amihez képest az eplényi felvonó egy száguldó gyorsvonat. Így a versenyzők 1,5 óra alatt tudtak nagyjából egy kört menni.
Ami a lényeg 30 fok , napsütés, poros pálya. Ez az állapot fogadott minket pénteken is. Amikor kvali futam, majd utána a semi-final következett. Egy röpke 1 órás pálya zárral, mert a helikopter megint csak tiszteletét kellett hogy tegye egy esés miatt. Azt azért még meg kell említenem, hogy már a kvali alatt is több szurkoló gyűlt össze, mint Leogangban, vagy Val di Sole-ban a futam alatt. A francia szurkolók, mint ahogy a francia versenyzők is teljesen őrültek. Hatalmas volt a hangulat. Semi-final futamon nőknél Valentina Höll, férfiaknál Dakotah Norton lett a leggyorsabb, így egy kis csalódást okozva a helyi szurkolóknak, mert hát ugye francia versenyzőnek kellene a leggyorsabbnak lennie. De ennek az esélye még megmaradt másnapra.
Szombaton is gyönyörű időre ébredtünk, plusz egy üzenetre, hogy a junior final-t törölték extrém időjárás változás miatt. Így 11:00-kor rögtön a női elit kezd. És mire ez elérkezett mint a svájci óra a vihar is rajthoz állt és kezdődhetett a műsor. Mert hogy az volt. A mezőny legalább 90 százaléka elesett, még a nézők is hason csúsztak. Az eső, mintha dézsából öntötték volna, vihar volt. És nem hogy javult volna az idő, egyre rosszabb lett. 30 fokból lett hirtelen 10. Deja vu, mondhatnánk, mert hogy ez történt Val di Sole-ban is. A porosan begyakorolt pályát sárban kellett a versenyzőknek a finaléban teljesíteniük. Ez ilyenkor egyébként úgy történik, hogy nézik a versenyzők az élő közvetítést a startházban, hogy lássák, hol csúszik a pálya. Ez itt elég nyilvánvaló volt. Mindenhol… de a kritikus szakaszon a top 10 férfi teljesen megváltoztatta a nyomvonalát, így elkerülve az esést, amit kicsatolva, csúszkálva sikerült végigvinniük. Ennél megterhelőbb szituációt nehéz elképzelni a versenyzők számára.
Nőknél elsőként indult Eleonora Farina, akinek szerencséjére a pálya még nem ázott fel annyira, így egy biztonsági körrel felült a hot seat-re és maradt is a végéig, mert mindenki hibázott utána. Az olasz versenyző hosszú idő után végre ismét dobogón állhatott, méghozzá annak a legmagasabb fokán.
Jöttek a férfiak, vagyis csúsztak-másztak, de Greg Minaar kisebb hibákkal is, de a futama a hot seat-be repítette, amit melegíthetett majdnem a verseny végéig, amikor Andreas Kolb át nem vette a vezetést. De már az ő futama is a WTF faktort súrolta. Majd jött Amaruy Pierron és az ami akkor történt, én mondom, azt még sokáig fogják emlegetni. Végig olyan érzés volt, mint ha egy hollywood-i filmben lennénk. Mondhatni történelmet írt a francia. Több, mint 6 másodperces előnnyel ért a célba. Ekkor Dakotah Norton már a pályán volt, itt már lehetett tudni, hogy ez úgy lesz, ahogy lennie kell: Les Gets-ben francia versenyző fog nyerni. Amint Norton áthaladt a célvonalon, a tömeg megfékezhetetlenül áramlott be a célterületre, letarolva a kordonokat és a rendőrségi szerveket. Majd a nap is kisütött a díjátadó gálára.
Azt még hozzá kell tennem, hogy rohamrendőrök és rendőrök voltak kivezényelve a pálya mellé, hogy visszatartsák a tömeget, ami ekkor megbolondult. Az eddig is epic hangulat a tetőfokára hágott, és a több ezer néző ekkor már a cél körül tolongott. A négyzetméterre eső, bőgetett láncfűrészek száma még sosem volt ilyen magas. Szerintem a versenyutáni legkeresettebb műszaki cikk a hallókészülék lett. A füstölőktől volt, hogy a pályát sem lehetett látni. Tehát őrület volt.
Ha valaki nézőként szeretne részt venni egyszer egy Downhill Világkupán, annak Les Gets-et tudom ajánlani, hatalmas élményben lesz részük. Amire készüljenek, hogy Portes du Soleil nagyon drága térsége Franciaországnak. Viszont ingyen lehet kempingezni nem messze a versenytől. És mindenféleképpen vigyetek magatokkal füldugót.
Az ABUS tovább szélesítette kerékpáros sisak palettáját az extrém vonalon, a HiDroppal egy olyan szegmensbe lépett, amiben még nem volt jelen, a 100 éves német gyártó legújabb fullface sisakját a legkeményebb körülmények közé tervezték, legyen szó DH vagy freeride felhasználásról. A márka ezúttal is hű volt önmagához, technológiák hadát építette be ebbe a fejvédőbe, melynek köszönhetően biztosan sokak kedvence lesz.
Az idén 100 éves biztonságtechnikai cég az országúti és városi vonalon nagyon széles kínálattal rendelkezik, melyhez képest az mtb vonal eddig kicsit szerényebb volt, de láthatóan az ABUS ezen a területen is terjeszkedik, mert a nem is olyan régen megjelent AirDrop mellé bemutatta a legújabb fullface fejvédőjét, a HiDropot, melyet az igazán extrém felhasználók számára fejlesztett.
A HiDropot profi bringások segítségével tervezték és tesztelték, versenyeztek benne az EWS-en, a Crankworx World Touron és a DH-világbajnokságon is, ennek köszönhetően minden fontos részletre odafigyeltek a fejlesztés során. Jelenleg is többen használják a DH világkupákon, például Max Hartenstern is a HiDropot viseli. A HiDrop teljesíti az EN1078, ASTM F1952, ASTM F2032, CPSC, AS/NZ tanúsítványok követelményeit. A rendkívül jól ellenálló külső ABS héj a belső EPS és EPP maggal kombinálva kiváló ütéscsillapítást eredményez, melynek következtében a HiDrop kiváló védelmet ad használója fejének. Mivel a durva felhasználásnál már maximális védelemre van szükség, így nem került állítórendszer a fejvédőbe (hasonlóan a motoros bukókhoz), hanem cserébe 4 méretben (S, M, L, XL) kapható, melyek lefedik 55-től 62 cm-ig a fejkörméreteket. Az állszíj dupla D-gyűrűs csattal rögzül, ami több extrém sportban, pl a Moto GP-ben, is az elfogadott rögzítési mód.
A sisakon a sild fix pozícióban található, azaz nem állítható, viszont úgy tervezték, hogy eséskor essen le a helyéről (nem törik le és esés után visszapattintható), mellyel megvédi a bringás fejét a nagyobb csavaró erőktől.
Az ABUS HiDrop szivacsozása kivehető és természetesen mosható, mellyel el tudjuk kerülni, hogy a sisakunk nagyon bebüdösödjön és a szivacsok az izzadságtól kikeményedjenek. A szivacsok puhák, könnyen felveszik a fejünk formáját, ezáltal nagyobb kényelmet és biztonságot adva számunkra. Az anyaguk lélegző, mely az állvédő szellőzőivel együtt kombinálva kellő mennyiségű levegőt enged be a sisakba, persze egy könnyű enduro sisakkal, pl az AirDroppal, összehasonlítva azért kevesebb levegő jut be a fejvédőbe. Az állvédő a szellőzők ellenére kellően erős az extrém felhasználáshoz, amihez a HiDropot tervezték. Természetesen a sisak MX-szemüvegekkel, mint pl az ABUS Buteoval, is kompatibilis, sőt elsősorban ezekhez tervezték. És ha már a látás szóba került, akkor fontos megemlíteni még, hogy a HiDropban széles a látószög, azaz oldalirányban is jól lehet benne látni.
Ha szeretnéd népszerűsíteni a vállalatodat, annak termékeit, esetleg csak valamelyik brandjét, vagy valamilyen üzenetet szeretnél a célcsoportod felé eljuttatni, annak sokszor a legjobb módja, ha plakátot használsz: a kiemelt sportmérkőzéseket is gyakran így hirdetik.
Ezzel az eszközzel a potenciális vevők, érdeklődők, azaz az üzenet címzettjeinek a figyelmét tudod rendkívül jól megragadni. Ehhez pedig mind a plakát megtervezésének, mind pedig annak készítésének tökéletesnek kell lennie. Így megy majd át a mondanivalód, s éred el a kitűzött céljaid.
A pontos cél
A Plakát Nyomda plakátjaival és egyéb termékeivel sikeres marketingkampányokat bonyolíthatsz. Legyen bármilyen jó egy marketingcsapat ötlete, ha annak a megvalósításába valahol hiba csúszik. Ám ha egy olyan partnerre bízod ilyenkor a nyomtatott arculati termékek legyártását, amely több évtizedes tapasztalattal rendelkezik, és partner akár a kevesebb példányszám nyomtatásában is, akkor a minőségért, a gyorsaságért és a technológia tökéletességéért nem kell aggódnod.
Ha plakátkészítésről van szó, akkor a legfontosabb annak az eldöntése, hogy az adott plakát milyen céllal készül majd. Egy privát otthonba a falra, üzleti promóciós célra, tájékoztatásra vagy egy szolgáltatás reklámozására? Esetleg egy rendezvényre, ahol a márkaismertség növelése a cél, vagy inkább egy politikai kampányhoz? Mind más-más megvalósítási lépéseket kíván.
Kinek és hogyan?
Az is nagyon lényeges szempont, ha valóban a legtöbbet szeretnéd kihozni a kampányból a plakátoddal, hogy a lehető legpontosabban határozd meg a célközönséget. Az alkalmazott grafika ennek alapján fog készülni. Nem mindegy ugyanis, hogy oktat vagy szórakoztat inkább a legyártandó termék.
Az is igen fontos, hogy az információkat hogyan tálalod a célközönségnek. A helyes és logikus sorrend a sikeresség egyik nagyon fontos záloga. Haladj pontosan és világosan, szükség esetén még nyilakat is nyugodtan lehet használni a plakáton, hogy segítsd az eligazodásban a célközönséget.
Remek lehetőség a megfelelő háttérszínek használata, és persze a betűméret is. Soha ne akarj egyszerre túl sok betűtípust egy plakátra tenni, mert nagyon rendezetlen lesz tőle az összkép. Azonban ha ez egységes, sokkal nagyobb lesz majd a bizalom a cég, a termék, a brand, illetve az üzeneted iránt. Ám azért használj ki minden lehetséges helyet a felületen!
Legyenek rajta figyelemfelkeltő elemek!
Ha egy plakáton a kiválasztott kép éles és érdekes, akkor az azonnal megragadja majd a figyelmet, és a célközönségednek így át is megy a tartalom. Ebben a jó öreg “frappáns cím” is nagy segítség, ami könnyen kiejthető, nem bonyolult, mégis vonzó.
Jók a grafikonok, de a szövegdobozok is, amelyek egyenletesen oszlanak el a felületen, s nem túl hosszúak. S persze a cselekvésre utaló felhívásról se feledkezz el, enélkül nem tudja a célközönséged, mit kell vagy lehet tennie. A Plakát Nyomda munkatársai neked is segítenek a megtervezésben.
Ha az autó bármelyik része a fehér vonalon túllóg, akkor a parkolás szabálytalan.
Újlipótváros „a tahóparkolás budapesti központja” – Zách Dániel 2018-as beszámolója óta pedig nem sok minden változott. A Járda a gyalogosoké csapata felmérte Újlipótváros parkolási helyzetét, az eredmény pedig lesújtó: a járdán ferdén kijelölt helyeken 49% szabálytalanul parkol, 30 helyszínen hiányoznak a parkolást jelző kötelező táblák és felfestések, és továbbra is több ingyenes parkolási engedélyt adnak ki, mint ahány parkolóhely összesen van Újlipótvárosban.
2023. decemberében az Újlipótvárosért Egyesület felkérésére a Járda a gyalogosoké átfogó felmérést készített Belső-Újlipótvárosban: a Szent István körút – Váci út – Victor Hugo utca – Újpesti rakpart által határolt terület minden egyes utcáját bejárva nézték meg a járdák, valamint a parkolás helyzetét. Ennek keretében vizsgálták:
a kijelölt parkolási lehetőségeket;
a parkolóhelyekhez tartozó közlekedési táblákat és felfestéseket;
a szabályosan és szabálytalanul parkoló autók számát és arányát;
a kijelölt rakodóhelyeket;
a járdákat leszűkítő egyéb akadályokat (például oszlopok, vendéglátó teraszok).
A felmérés eredményeként 4 kritikus területet azonosítottak, amelyekre megoldási javaslatot készítettek az Önkormányzat számára. A XIII. kerületi Önkormányzattal idén két alkalommal már egyeztetés is történt a javaslati csomagot illetően, a fogadtatás alapvetően pozitív volt.
A 4 kritikus terület a következő:
1. Hiányzó útburkolati jelek
Belső-Újlipótvárosban 30 olyan utcaszakaszt is találtak, ahol a közútkezelő sem fizikai akadállyal, sem az előírt folytonos fehér vonallal nem jelzi a járdán parkolás határát. Ezeken a helyeken a KRESZ szerint egyáltalán nem lenne szabad a járdára parkolni, mégis évtizedek óta folyamatos a járdán parkolás, és az Önkormányzat sem bünteti ezt. Feltehetően az önkormányzati szándék a járdán parkolás valamilyen formában történő engedélyezése volt, ám ennek nem teremtették meg a szükséges jogszabályi feltételeit.
Ez az állapot a hatályos jogszabályoknak és műszaki előírásoknak nem felel meg, ezért a helyzet azonnali felülvizsgálata szükséges: felkérték az Önkormányzatot a hiányzó táblák, útburkolati jelek azonnali pótlására.
2. Szabálytalan járdán parkolás
A részben járdán kijelölt ferde felállású parkolóhelyek esetében a szabálytalanul parkoló autók aránya 48,78% volt, ami 40-szer magasabb, mint az egyéb módon kijelölt parkolóhelyek esetén – vagyis gyakorlatilag szinte minden második autóvezető szabálytalanul, a járdára túllógva parkolt le ezeken a szakaszokon. A probléma évtizedek óta ismert, valódi megoldást pedig a parkolási rend felülvizsgálata, a járdán parkolás megszüntetése jelenthet.
Ezt a folyamatot az Önkormányzat már elkezdte, ám a fennmaradó szakaszok ütemezése nem készült el. A javasolt megoldás a részben járdán kijelölt ferde felállású parkolóhelyek megszüntetésének beütemezése úgy, hogy legkésőbb 2026. decemberéig mindenhol visszakapják a járdákat a gyalogosok.
A végleges kivitelezéséig tartó átmeneti időszakban a civilek egy komplex kommunikációs, edukációs kampány, valamint zéró toleranciás szankcionálási rendszer bevezetését tartják indokoltnak.
Ha az autó bármelyik része a fehér vonalon túllóg, akkor a parkolás szabálytalan.
3. Túl nagy parkolási kereslet
Csökkenteni szükséges a városrész parkolási keresletét, ezért az ingyenes lakossági parkolás felülvizsgálata, az engedmények mértékének, és az engedményre jogosultak körének racionalizálása elvárt.
Az Önkormányzat jelenleg több ingyenes lakossági várakozási engedélyt ad ki Újlipótváros területén, mint ahány parkolóhely összesen rendelkezésre áll a városrészben.
Az Önkormányzat megközelítőleg 30.000 parkolóhelyet működtet a kerületben, miközben 2020-ban több mint 31.000, 2021-ben pedig 24.968 darab ingyenes lakossági várakozási engedélyt adtak ki a kerületben állandó lakcímmel rendelkezők részére az Önkormányzat saját beszámolója szerint. Újlipótvárosban azonban ezek az arányok kiemelkedően rosszak: a Dráva utca – Váci út – Szent István körút – Duna által behatárolt városrészben 6.503 közterületi parkolóhely található, míg ugyanerre a területre 2020-ban 9.960 darab, 2021-ben pedig 8.300 darab ingyenes várakozási engedélyt adtak ki, vagyis az összes rendelkezésre álló hely közel 130%-ának megfelelő számút még 2021-ben, a második autóra vonatkozó kedvezmények csökkentését követően is.
Részlet a XIII. kerületi Önkormányzat által készített Újlipótvárosi Mobilitási Terv 2022-es beszámolójából: a kiadott ingyenes parkolási engedélyek száma minden évben meghaladja a ténylegesen rendelkezésre álló parkolóhelyek számát.
A helyzet megoldása érdekében csökkenteni szükséges a lakosság részéről érkező parkolási keresletet. Ez megvalósítható a jelenleg a lakosság számára nyújtott túlzó, fenntarthatatlan mértékű kedvezmények racionalizálásával, az így befolyó összegből pedig alternatív lehetőségek támogatásával kell ösztönözni a lakosságot a közlekedési szokásaik megváltoztatására. Józsefváros és Újbuda példája sikeresen bemutatta azt, hogy ezek a változások nem csak hogy pozitív irányba befolyásolják a parkolási és közlekedési helyzetet, de a korábban gondolt politikai kockázatot sem hordozzák magukban.
A rövid idejű megállásokra, vagy rakodási tevékenységre kijelölt helyek azonban a mai napig sem készültek el, így a probléma továbbra is állandó és mindennapos. A megvizsgált 191 darab helyszín közül mindössze 24 helyen található kijelölt rakodóhely, vagyis a belső-újlipótvárosi utcaszakaszok több mint 87%-án nincs kijelölt lehetőség rövid idejű megállásra, árurakodásra.
A civilek azt kérik, hogy az Önkormányzat lépjen fel kezdeményezőként az ügyben: a helyi vállalkozások bevonásával és társfinanszírozásával alakítsanak ki legalább 1 darab rakodóhelyet oldalanként minden egyes belső-újlipótvárosi utcaszakaszon.
