Két külföldön kerékpározó versenyző, Kormos Veronika (Keukens Redant Cycling Team) és Lovassy Krisztián (Team Differdange – Losch) nyerték Debrecenben Magyarország 2015. évi országúti időfutam bajnokságát.
A bajnokságra borult időben, időnként eleredő esőben került sor Debrecentől északra, a 354-es út teljesen lezárt 10 kilométeres szakaszán, tüköraszfalton, gyakorlatilag szintkülönbség nélkül. A szélviszonyok következtében a kifelé vezető szakasz hátszeles volt, visszafelé jobban kellett küzdeni a pofaszél ellen.
Magyar időfutam bajnoksághoz képest az amatőr, master, senior és utánpótlás kategóriákkal együtt sokan, közel 200-an vettek részt az eseményen, utóbbiaknak és a nőknek a 9,5 kilométeres pályán fordítóval két hosszt kellett teljesíteni, az U23-as és elit felnőtt férfiaknak kétszer két hosszt, azaz 38 kilométert kellett abszolválni az óra ellen.
Kanti Dorottya, aki nagy fölénnyel nyerte az U19-es versenyt, befutó után
A hölgyek között az előzetes várakozásoknak megfelelően a Kormos Veronika Anna (Keukens Redant Cycling Team), Szurominé Pulsfort Diána (Szerpentin KE), Király Mónika (ARBOE – ASKOE Graz – Radsport Steierm) hármas döntötte el az érmek sorsát, végül ebben a sorrendben futottak be. Veronika így nyilatkozott a futamról:
Kormos Veronika
„Nekem az eső nem volt idegen, mert Belgiumban a csapatommal sokszor versenyzünk ilyen körülmények között, és sokat segített az is, hogy utolsónak indultam, így tudtam kontrollálni az ellenfeleket, plusz erőt adott, hogy láttam a különbséget. Ez a második felnőtt bajnoki címem, nagyon örülök és készülök a szombati mezőnyversenyre. Nekem nem annyira fog kedvezni a sík terep, mert ha többen érkezünk, én nem számítok a jobb sprinterek közé, de egy mezőnyben indulunk az U19-es fiúkkal, remélem ők megnehezítik majd a versenyt, hogy legyen szelekció a lányok között.”
Az elit férfiaknál is papírforma eredmény született, Lovassy Krisztiánt kontinentális csapatunk, az Utensilnord két versenyzője, Dér Zsolt és Róka Tibor próbálták megszorítani, de nem bírtak londoni olimpikonunkkal, aki végül 47-es átlaggal nyert. Krisztián a következőket mondta a verseny után:
Lovassy Krisztián
„Nagyon örülök, mert ez az első felnőtt időfutam bajnoki címem, már csak a hegyi ob hiányzik és akkor nincs olyan versenyszám, amit ne nyertem volna meg elitben. Szeretném megköszönni Rózsa Balázsnak az időfutam kerékpárt, mert Luxemburgból nem volt lehetőségem hazahozni az időfutamgépem. Stubán Ferencnek köszönöm, hogy lehozott a csapatával, Pataki Ibinek pedig a kísérést!
Elit férfi dobogó
Ez az időjárás tökéletes volt számomra (egy kis esőnek örültem volna még), ezt a hőmérsékletet sokkal jobban szeretem, mint amikor 25-30 fok fölött van. Jó volt utolsónak indulni, mert a Róka Tibi ment előttem, aki jó időfutammenő, reméltem hogy ő jó tempót fog diktálni és akkor valamennyire húzni fog engem, de sajnos elég korán utolértem őt, aztán az előtte lévő indulót is. Utána volt előttem kis rés, mert a Dér Zsolt ment előttük, de aztán szépen lassan megint feltűntek a versenyzők, ami az utolsó hosszban még plusz energiát adott.”
Szeretnél egy olyan kerékpáros táskát, amelyik kifejezetten városi közlekedéshez optimalizált, minden funkciója ennek jegyében került megtervezésre, kialakításra? Most pont egy ilyen praktikus, háton viselhető táskamodellt mutatunk be, amely rendkívül ellenálló, vízálló, tartós, könnyen tisztítható, védelmet nyújt a cuccoknak, minden ott és úgy van rajta, ahogy az kell, és még sorolhatnánk megannyi erényét… nem véletlen hogy az Abus új, idei fejlesztéséről van szó!
A főképp a biztonságtechnikáról, így például kerékpáros zárairól méltán világhíres német ABUS márka az utóbbi években folyamatosan kiterjeszti fejlett tervezési és gyártási tevékenységét a kerékpár-kiegészítők más területeire is, így a személyes biztonságot szolgáló fejvédők mellett immár innovatív tervezésű kerékpáros táskák is szerepelnek széles palettáján. Jelen bemutatónk tárgya a mindennapos városi közlekedéshez tervezett kiváló ABUS Urbanite ST 7600, az új városi táskakollekció „első fecskéje”, bőséges tároló kapacitást biztosító, maximalista szemléletű modell.
Laza és modern kinézete közel áll a futárok stílusához, és mivel teljesen vízálló 2100D Nylon anyagból, profin lehegesztett külső varrásokkal készült, például számukra is ideális választás. Persze nem kell hivatásos futárnak lenni, hogy ezzel a táskával vágj neki a nagyváros dzsungelének: a könnyen pakolható 25 literes belső térben a laptop számára különálló rekesz is rendelkezésre áll, hatékony védelmet biztosít, így munkába járáshoz, ingázáshoz is kiváló az Urbanite „háti”. Számos rendkívül jól elhelyezett zsebet alkalmaztak a tervezők, ezek könnyen elérhetők, és pont olyan tárgyak tárolására szolgálnak, amelyek nap mint nap velünk utaznak, így akár bevásárláskor, ügyintézések esetén vagy bármilyen kiruccanáskor praktikus szállító-hurcoló.
További érdekessége az Urbanite ST 7600 modellnek az innovatív sisaktartó adapter, amely a fejvédők számára különösen praktikus rögzítést biztosít. A lakattartó rekesz, a csúszásmentes vállpánt, a biztonságunkat fokozó fényvisszaverő elemek mind mind profi megoldások, látszólag az ABUS-nál olyanok tervezték ezt a modellt, akik maguk is nap mint nap kerékpáron közlekednek. Elképesztő, hogy mennyi gondosan kidolgozott apró részlet van ezen a táskán: ha tényleg a legoptimálisabb eszközt szeretnéd magadévá tudni a városi közlekedések során, ráadásul a laza „futárstílus” is kedvedre van, jobb választás nem is kínálkozik!
A neves márkák régebbi kerékpárjai közül számomra sokkal érdekesebb lehet egy-egy alsó-középkategóriás modell, mint a korabeli zászlóshajó. Sokszor lényegesen többet mond el a cégről, a gyártástechnológiákról és a hozzáállásról, mint a drágább változatok. Hiszen ezek azok a modellek, amelyek eladásából finanszírozhatók a visszafogott darabszámokban készülő topmodellek tervezése és gyártása – és nem utolsósorban – marketingköltségei. Már régóta szerettem volna egyik kedvenc „óriáscégemtől” is bemutatni egy ilyet, ezért is örültem meg ennek a húszéves modellnek!
Már a cég 1972-es alapításakor sem szerénykedtek a névválasztással: gondolom egyszerű stratégiát dolgoztak ki erre, azaz „mi leszünk a világ legnagyobb kerékpárgyártója”. Akkor hát legyen a nevünk mondjuk Giant, mint „óriás”!
Nyolc évvel megalakulása után, 1980-ban, a Giant már Tajvan legnagyobb kerékpárgyártója. 1986-ban megvetik lábukat az európai kontinensen: Hollandiában alapítják meg a Giant Europe BV-t. A fejlődés innentől exponenciális, így sorra nyitják újabb és újabb bázisaikat a világ stratégiai pontjain. 1987-ben a Giant Bicycle Inc-t Amerikában, 1989-ben a Giant Company Ltd-t Japánban. A kilencvenes évek elejéig még Kanada, Ausztrália és Kína is felkerül a Giant térképére. 1996-ban pedig megnyitják első gyárukat Európában!
Az ezredfordulóhoz közeledve egyre komolyabb kerékpárokkal és jobbnál-jobb műszaki megoldásokkal hódítanak mind komolyabban, egyszersmind nagyon határozottan mutatva a lehetséges vetélytársaknak fejlesztő részlegük igen magas technikai színvonalát. Sűrűsödnek a szakmai elismerések is, az 1999-ben bemutatott XTC SE-1 pedig végre „Az Év MTB-je” díjat kap a neves amerikai Mountain Bike Magazine gárdájától. Rá egy évre ugyanennek DS-1 változata a hollandiai Bike Motion Expo ugyanilyen díját nyeri, de 2000-ben még sikerül besöpörniük további 3 komolyabb díjat is; az XTC Team pedig ismét az év montija címet kapja. Az igen tekintélyes Forbes magazin 2001 októberi, a kerékpáriparral (is) foglalkozó lapszámában a világ legjobb 200 „kis cég” listában említi.
Fejlesztéseikkel már a kilencvenes évek elejétől meghatározói a piacnak. A mostanság robbanásszerű divathullámként terjedő karbonból a Giant elsőként készített kerékpárvázakat. A paletta bármely modelljét választhatjuk: ha műszakilag, technikailag nem is mindig a legjobbak kategóriájukban, ár-érték mutatójuk legendásan jó. Felső kategóriás modelljeikkel pedig régóta a képzeletbeli dobogó állandó helyezettjei.
A most bemutatásra kerülő gép elsőre azért furcsa, mert a Cadex mint márkanév ismerős a Gianttől – karbon sorozatuk egyes darabjait illették ezzel régebben. Ez a kerékpár viszont elég kézzelfogható bizonyítéka, hogy egy évtizeddel ezelőtt alumínium vázaikra is használták típusmegjelölésként.
A váz 7000-es sorozatú alumínium-ötvözetből készült csövekből készült ragasztással. Már volt róla szó, de dióhéjban: mivel nincs hegesztés, nincs durva hőhatásnak kitéve az anyag, nincs szükség utólagos hőkezelésre sem, nem alakulhatnak ki „stresszzónák”. A márkára oly jellemző monostay támvilla megoldást már itt is alkalmazták, sőt a láncvilla is hasonlóan kapcsolódik a középcsapágy házához. Nem csak szépségdíjas, de kellően merev megoldás volt a hátsófék bovdenütközője. A technológiának köszönhetően nagyon szép, letisztult a vázforma és igényes a kidolgozás. Kedvenceim a csavarozott papucsok, ezek a mai csúcsmodellek mellé téve is tökéletesek! A „szériafelszerelés” részét képező láncfelkapásgátló is remek darab, még akkor is, ha ezt a problémát mára már másképp igyekeznek kiküszöbölni.
Természetesen a Giant már akkor is nagy figyelmet fordított az alkatrészek összhangjára, nem csak mechanikailag, hanem megjelenésében is. Így minden a váz színéhez illeszkednek, és (majdnem) minden Giant felirattal ellátott. Még a jófajta Wellgo pedál és az imbusszal fixálható Tien Shin kormánycsapágy is!
A villa 4130-as króm-molibdén ötvözetből, forrasztással készített darab, kidolgozása, előrehajlása tökéletes, alapanyagából adódóan nagyon kényelmes és könnyű. Vállán a gyártó szerény logója domborodik, valahogy úgy, hogy „ja, mi így nyomjuk, ez ilyen, ez Giant”!
A kormány láthatóan relatíve magasan van országútihoz képest
A Merida a Lampre-Merida csapat szponzorálásával egyidőben, 2013-ban jött ki csúcskategóriás komfort országútijával, amit Pozzatóék a Parizs-Roubaix-n nyúztak. Azóta a Merida Ride karbon kerékpár több változata is elérhető, a profikénál jóval kedvezőbb árú szettel is, ilyen például a Merida Ride 5000.
Merida Ride 5000: könnyedén
A Ride modellválaszték is követi a Merida egységes jelöléseit, a négyszámjegyű kód a karbont jelöli, az 5-ös pedig azt, hogy a csúcs vázhoz képest közepes felszereltséget találunk a kerékpáron. (Tehát a Ride 7000, 5000… bringák a karbon változatok, a az 500,300 stb. gépek pedig az alumínium vázra szerelt kerékpárok, valamint elérhető tárcsás kivitelben is a Ride, Disc jelöléssel).
Merida Ride 5000 kerékpárteszt
A Ride 5000 esetében konkrétan Ultegra váltórendszert kapunk hatszázezer Forintért, Shimano RS500 kompakt hajtóművel, szérián kívüli Shimano fékekkel és Fulcrum Racing 7 kerekekkel. Összességében erre a specifikációra nem mondanám, hogy egységes Ultegra szint, az alkatrészek összeválogatásánál fogalmazzunk úgy, hogy meghagyták a lehetőséget az utólagos tuningra. A Ride 7000 az „Ultegrásabb” modell, természetesen magasabb áron.
Tapered fejcső, belül futó bowdenek
A váz viszont komoly minőséget képvisel, tulajdonképpen a profik által is használt kerékpáron alkalmazott megoldásokkal találkozhatunk. Ha már szóba került a tuning, hosszú távon meg is érdemel pár jobb alkatrészt, könnyíthetjük, testre szabhatjuk a bringát. A Flex-Stay tám- és láncvillák hajlítása eltér a Scultura, s pláne a Reacto gépeken alkalmazott ívektől. A láncvilla egy pontban elvékonyodik, így függőleges irányban jótékony rugalmasságot ad a hátsó tengelynek. A középrész viszont kompromisszum nélkül merev, robusztus kialakítású.
függőleges irányban rugalmas láncvilla
A vázban bőven van hely szélesebb gumiknak, bár a specifikációban 25-ös Contikat találunk, simán elfér egy 32 milliméteres is. Nem csak a széles gumik, hanem akár még a sárvédő is elfér a vázban, sőt, a rögzítéshez csatlakozási pontokat is kialakítottak. Csakúgy a karbon villán, ami egyébként teljesen más, mint a Scultura vagy a Reacto esetében.
A villán sárvédő csatlakozási pontok is vannak
Függőleges irányban lényeges rugalmasabb a Ride villája, így összhangba kerül a kerékpár hátsó felével. Természetesen oldalirányban megőrizték a jó merevségi mutatókat, a homlokcső is tapered, vagyis megmarad a precíz irányítás. A magas homlokcső egyébként a legfeltűnőbb a kerékpáron messziről, akinek a gyárilag hozzáadott „hézagolótoronnyal” még mindig kényelmetlen a Merida Ride – úgy érzi, túlságosan előre/le kell hajolni – az ne is gondolkozzon országúti bringában, vegyen trekkinget!
A középrész merev
Nekem a hagyományos Merida országútik közül hosszabb stucnival az S/M a méretem, a Ride 5000-ből az M/L volt megfelelő hosszúságú. Viszont a bringa eleje így már túl magas volt, hiába a komfort, kiállva tekerve magasan van a kormány. Ahogy a képen is látszik, Szilvinek például 176 cm-es testmagassághoz ez már sok, a hézagolókat mindenképpen ki kell szedni és vágni a villanyakból. Persze van, akinek fontosabb a kényelem, minthogy kiállva hatékonyabb legyen a hajtás.
A kormány láthatóan relatíve magasan van országútihoz képest
Akik nem a sportos bringákhoz szoktak, a relatíve rövidebb felsőcsőnek mindenképpen örülnek majd, ez is a felegyenesedettebb testtartást segíti. A villaszög is laposabb, mint egy konzervatív országútinál, így nagyobb sebességnél is stabil, kanyarokban szinte magát tartja az íven a bringa. A fékkart fogva már szinte alulkormányozott, lejtőn, szerpentinen alul érdemes fogni a kormányt.
Di2 kompatibilitás
Összességében a komfortosságot nagyon jól sikerült megvalósítani, a Ride 5000 nyergében viszonylag kezdő országúti bringások lényegesen nagyobb távokat megtehetnek majd derék-, kar- és egyéb fájdalmak nélkül, mint mondjuk egy ridegebb aluvázas országútival. Ha valaki nem versenyez, illetve csak a távok teljesítése kedvéért indul verseken, érdemes ilyen stílusú kerékpárban gondolkodnia. Lehet, hogy amikor felpattan és kihajtja magából a maximumot, gyorsabb tud lenni egy versenyzésre kihegyezett Reactóval, viszont ahogy telnek a kilométerek, a Ride komfortja kifizetődik, mert a teljes testet kíméli.
Van hely széles gumiknak és sárvédőnek is
Előfordulhat, hogy mondjuk 120 kilométer után a Reacto nyergében már fáj a derék, nyak, felkar stb., míg a Ride-ot hajtva sokkal fittebbek maradunk. Ekkor fordul a kocka, hiszen előbbi esetben marad egy szupergyors bringánk egy lepukkant testtel, míg az utóbbi kombináció egy kicsit lassabb bringa lesz fittebb fizikummal. Gondolom, hogy nem kell ecsetelni, hogy a túra vagy egy GranFondo országúti maraton végén melyikkel leszünk gyorsabbak…
Elöl ugyancsak nagy a férőhely
Nem véletlen, hogy a Ride-ot nem egy „kezdő bringaként” aposztrofálja a Merida, hanem azoknak is készül, akik megfontoltan választanak, tudják mire van szükségük, ugyanakkor a csúcsminőséget is igényelhetik. Éppen ezért a Ride a legprofibb alkatrészekkel is kapható, sőt a Ride 5000 vázán is meghagyták a lehetőséget, hogy akár elektromos váltórendszert szereljünk fel. Természetesen a mai divatnak megfelelően minden egyéb kábel is a vázon belül fut.
Ultegra váltás
A specifikációban az Ultegra váltórendszerhez nincs mit hozzátenni, ha valahol, éppen a hajtóműnél nyújt szerényebb váltásteljesítményt, ahol ugye nem a 6800-as szett lánctányérjai dolgoznak, hanem egy szérián kívüli kompakt, az RS500, 50-34-es tányérokkal. Az áttételekkel nem spóroltak, 11-32-es 105-ös sort tettek fel, így a 34-32 legkönnyebb fokozattal majdnem 1:1-et kapunk, amivel már bármilyen aszfaltozott úton fel tud menni egy hétvégi bringás is.
Shimano RS 500 kompakt hajtómű
A fékek sem az Ultegra szettből valók, a hajtóműhöz hasonlóan szérián kívüli 105 szintű Shimano R561 fékek. Szerényebb a harapásuk, mint az Ultegráé, vagy akár a legújabb generációs Shimano 105-é, de felszerelésükre a szélesebb gumihoz vagy sárvédőhöz szükséges férőhely miatt volt szükség.
11-32 „megarange” sor
Az alumínium kiegészítők között Merida logózott nyereg- és kormányszárat, FSA kormányt találunk, valamit Prologo Kappa2 nyerget, mind illik az összképbe. A Fulcrum Racing 7 kerekek kicsit talán kilógnak, az olasz gyártó alap szettjénél később talán könnyebb gurigákat is érdemes venni a bringába.
Ultegra átdobó
Összefoglalva a lényeget, a Merida Ride 5000 pontosan az, aminek látszik: egy minőségi komfort országúti kerékpár. Nem akar hasonlítani a profik gépeire, csak hozzájárulni, hogy leendő tulajdonosa számára minél nagyobb élményt jelentsenek a hosszú országúti túrák, minél tovább bírja a nyak, hát, derék, karok és természetesen a lábak. Aki sokat teker a hazai rosszabb utakon, különösen érdemes megfontolnia egy ilyen bringa beszerzését.
Prologo Kappa2 nyereg
A vázba nem lehet belekötni, ebben a szegmensben minden igényt kielégít, az alkatrészeken lehet tuningolni, de első befektetésként így legalább nem kell horror árat kifizetni a bringáért. És érdemes rá hosszú távon építeni, hiszen a Merida immár élettartam garanciát vállal a karbonvázra és 5 évet a villára…
Infobox:
A Merida kerékpárok forgalmazója: Bikefun Hungary Kft.
Web: bikefun.hu, a kerékpár IDE KATTINTVA tekinthető meg.
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: élettartam-garancia
Vázméretek: XS(47)-S(50)-SM(52)-ML(54-tesztelt)-L(56)-XL(59) cm
Ajánlott fogyasztói ár: 599 000 Ft
Műszaki adatok:
Váz: Ride CF3
Méretek: XS(47)-S(50)-SM(52)-ML(54)-L(56)-XL(59) cm
Villa: Road carbon Race-Sport flex
Fékváltkar: Shimano Ultegra
Fék Első: Shimano R561
Fék Hátsó: Shimano R561
Lánc: Shimano 11s
Hajtómű: Shimano RS500 50-34
Váltó Első: Shimano Ultegra D
Váltó Hátsó: Shimano Ultegra GS
Fogaskerékcsoport: Shimano CS-5800-11 11-32
Markolat: Merida Road Pro 3D
Kormány: FSA Gossamer compact OS
Kormányszár: MERIDA pro CF OS -5
Kormánycsapágy: Big Conoid S-bearing neck pro
Kerekek: Fulcrum Racing 7
Nyereg: Prologo Kappa 2
Nyeregszár: MERIDA carbon H SB15 27.2
Gumitömlő: Ultralite 60
Gumiköpeny Első: Continental Grand Sport Race 25
Gumiköpeny Hátsó: Continental Grand Sport Race 25 Tömege (mértük): 8,2 kg
A rendszerben való gondolkodás a Mavic esetében a ruházati vonalon is szépen kirajzolódik: nemcsak egyes kiváló ruhadarabokat kínál a legendás francia márka, hanem ezeket egységes kollekciókba tömörítve, különböző árszinten, speciálisan egy adott felhasználásra ajánlja a cipőt a sisakig, nem elfelejtve a hátunkon „lapuló” ivótartályos hátizsákot!
A Mavicnál minden kétséget kizárva vérbeli riderek tervezik a kerékpáros ruhakollekciókat: ami a most bemutatott enduro felhasználáshoz passzoló frissen bemutatott Crossmax erre talán a legjobb példa. A speciális, manapság igen dinamikusan fejlődő szakág számára tervezett kollekció megalkotásához a konkurens termékek „tanulmányozása” úgysem lett volna járható út, lévén ilyenek nemigen léteznek a piacon. Az tuti kiinduló pont tehát a Mavic által szponzorált, az Enduró „műfajban” komoly eredményeket felmutató extrém kerékpáros csillagok, mint például Jérôme Clementz, Fabien Barel és Anne-Caroline Chausson aktív közreműködése volt. A szakágat ugyancsak jól ismerő fejlesztőkkel közösen a csapat megalkotta az etalon ruházatot: a Mavic Crossmax kollekciót, amely a következő darabokból áll.
Notch fejvédő
Crossmax hosszú ujjas mez
Crossmax H2O dzseki
Crossmax short
Crossmax kesztyű
Crossmax cipő
Crossmax Hydropack 8,5 ivótartály
A teljes kollekció egyes elemeit már korábban bemutattuk, kezdjük tehát az olvasók számára még ismeretlen darabokkal!
Crossmax kétrészes térdnadrág
Ez egész Crossmax kollekcióra jellemző a maximalista tervezési szemlélet, azok számára készül, akik folyamatosan a kerékpározás határát keresik, feszegetik. Természetesen a számukra készült ruhadarabok bombabiztos kialakítást kapnak, lévén az extrém körülmények közt senki sem a kerékpáros ruházat épségével lesz elfoglalva. Így a nadrágnak sok mindent el kell viselni, minden bevetésen, minden időjárásban, egyben belekalkulálva, hogy a határok feszegetése néha bukásokat is maga után von. Tehát egy kivételesen erős technikai terepnadrág van szó, térdmagasságú szabással, kivehető belsővel, Trail Tech ST technikai alapanyagból, mely erős, kopásálló, bírja az időjárás szeszélyeit, mindemellett kényelmes viselet.
Az ellenálló képesség, a tartósság és a kényelem jegyében a Mavic Crossmax enduro térdnadrág a szakág igényi szerint módosított Ergo 2D betétet kap, amely a komfortérzet fokozása mellett rendkívül szabad mozgást biztosít. Kétféle anyagsűrűséget alkalmaz eltérő vastagsággal, illetve a megfelelő szellőzés érdekében mikroperforált. A nadrág külső alapanyaga egy speciális összetételű technikai szövet, neve Trail Tech ST, amely ötvözi a kis tömeget a kiváló védelemmel, kényelemmel és a mozgásszabadsággal. Ennél jobb választás az Enduro szakághoz nem is lehet: hisz itt mindegyik felsorolt tulajdonságra egyszerre van szükség. A betét és a külső alapanyag közt hálós bélést találunk, amely fokozza a szellőzőképességet, kényelmes viseletet biztosítva.
A Crossmax H2O dzseki egy kiváló, vérbeli montis használatra tervezett esődzseki számos hasznos tulajdonsággal, mint például az elasztikus hátrész által biztosított Pak Back „tárolórész”, melyben a legnedvesebb viszonyok mellett is szárazon marad a kis hátizsák tartalma. De lényeg mégis csak a csapadék elleni védelem, amelyben a H2O nem hazudtolja meg a „rá ruházott” modellnevet. Kiváló alapanyagokból, gondos tervezéssel kialakított, a nyirkos, csapadékos tájakon profi versenyzők tesztelt kerékpáros technikai viselet, fokozottan víz- és szélálló, mindamellett “lélegző” tulajdonsággal rendelkezik, így intenzív hajtás közben sem izzadunk bele. A rendkívül vékony alapanyagnak köszönhetően pillanatok alatt zsebméretűre összehajtható, így utunk során akár többször átöltözhetünk, amelyre az Enduro túrák és versenyek során bizony igen gyakran sor kerülhet.
Az Mavic H2O esődzseki szabása testhez álló, MTB testtartáshoz optimalizált, meghosszabbított hátrésszel. Az elasztikus szegély a derékrészen, a mandzsettán és a galléron fokozza a csapadék és a szél elleni védelmet, az ujjakon és a hátul elhelyezett fényvisszaverő csíkok pedig a biztonságunkért felelnek. A könnyen kezelhető, végig cipzáros kivitel akár a menet közbeni öltözést is lehetővé teszi. A biztonsági zseb az apróságok gyors elhelyezéséhez és kivételére szolgál.
A dzseki alapanyaga hegesztett illesztésű Dura Rain technikai szövet, amely az 5000 mm vízoszlop-ellenállás mellett tartós is, nem mellesleg szabad utat enged a test felől érkező nedvességnek. A hónalj területen perforált alapanyag a fokozott szellőzés érdekében.
A Crossmax hosszú ujjú mez is egy igazi endurospecifikus, klasszikus darab, pontosan ahogy a Jérôme Clementz, Fabien Barel és Anne-Caroline Chausson szereti! Kétségtelenül dinamikus maga a dizájn, de azért bőven van tartalom a látványos megjelenés alatt. A Trail Wick technikai alapanyag könnyű, de ennek ellenére kiváló védelmet nyújt, tartós, és maximális szellőzőképességgel rendelkezik. A mez szabása a szakigényi szerint lett kialakítva, V-nyakú, így a lehető legszabadabb mozgást teszi lehetővé. Természetesen a tervezők arra is figyeltek, hogy a könyökvédővel együtt jól „megférjenek”, illetve feltételezték, hogy hátizsák is lesz a rideren. A Crossmax mez esetében minden az Enduro élményt szolgálja, ha csak ránézünk, máris a csodálatos csapatások jutnak eszünkbe. Kár lenne ezt a darabot kihagyni ruhatárunkból!
Létezik rövid ujjas párja a fenti Mavic Crossmax meznek, amely a forró nyári montis kalandok során kerülhet elő a szekrényből. Minden fent említett tulajdonsággal rendelkezik, a karvédelmet áldozzuk fel a fokozott szellőzés árán, a könyökvédő ugyebár kötelező…
Miről ismerszik meg egy jó Enduro kesztyű? Az idén bemutatott Crossmax modell tradicionálisan az MTB kollekció csúcsmodellje, így kiváló minőségű, strapabíró darab, amely valóban az adott felhasználásra optimalizált. A Crossmax kesztyű igényesen kidolgozott, szabása követi a kéz anatómiáját. Kitűnően illeszkedik a kézfejre, és amikor a kormányra fogunk, akkor sem gyűrődik össze. Tenyér része puha műbőrből, felső része minden irányban rugalmas, jól szellőző anyagból készült, a markolattal érintkező felületen szilikonfilm-nyomás biztosít tökéletes tapadást az anyag túlzott megvastagítása nélkül. Így egyszerre élvezhetünk közvetlen irányítást és biztos fogást. A varrások szépek, szolidak, jó elhelyezésüknek köszönhetően nem nyomják a bőrünket, a nagyobb igénybevételnek kitett helyeken a kesztyűt dupla varrások erősítik.
A Crossmax kesztyű szabása anatomialag és felhasználás szerint optimalizált Ergo Cut technológia. A mutató és középső ujjak végén csúszásgátló nyomatok mellett a kézfejen több gumidarab került elhelyezésre, amely védi kezünket és kesztyűnket is a csapkodó ágaktól. Markoláskor sem feszül meg kezünkön a kesztyű, mert az ujj részen a felső anyag finoman és rugalmasan tágul az ujjak behajlításakor. A Crossmax eme tulajdonsága a kesztyű fel- és levételében is segítségünkre van. A csukló részről se feledkeztek meg a tervezők, itt méretes tépőzárat találunk, a záródás tehát bombabiztos. A Mavic természetesen a szellőzésre is figyelt – az Enduro már csak egy ilyen szakág – Micro Vent nevű technológiával légáramlást biztosít a kéz felületén.
Mint az a leírásból és a képekből látható, a Mavic Crossmax „fullextrás” modell, nagyon meg lehet szeretni, és utána már nem is szívesen húznánk fel más modellt keményebb terepen történő száguldozásokhoz. Kényelmes, szellőzik, és emellett biztosít kiváló védelmet.
Jellemzők:
Ergo Cut anatomialag és felhasználás szerint optimalizált szabás
Micro Vent szellőzés
szilikonfilm-nyomás a markolattal érintkező felületen
külső védelem
fékezőujjakon csúszásgátló szilikonnyomat
csúszásmentes Velcro tépőzáras állítópánt a csuklón
A fejlesztők az Ergo Ride koncepció keretében különös figyelmet fordítottak az enduro felhasználás sajátosságaira: a felsőtest és a fej helyzetére, az enduro kerékpározás szokványos tempójára. Fontos, hogy a technikás terepen nyújtsa azt, amit egy csúcskategóriás sisaktól elvárunk.
A Notch megjelenése egyedinek mondható, a Mavic itt szakított a sisakformáira jellemző kecsességgel. Ezt a robusztus de kényelmes sisakot kifejezetten hegyi bringázáshoz tervezték. A teljes tarkófedettség mellett vastag InMold szerkezetű bordák és kisebb szellőzőnyílások biztosítják a maximális biztonságot, védelmet és kényelmet. A masszív felépítés ellenére a Notch szellőzése mégis tökéletes. A menet közbeni állíthatóság mellett a progresszív Ergo Fit Pad szivacsozás és az Ergo Hold SL rögzítési rendszer tartja kényelmesen és biztonságosan a fejet. A színek kigondolásánál szerencsére a jó ízlés dominál: fehér-fekete, matt fekete és a kihagyhatatlan sárga-fekete kombinációt választották a tervezők.
Összességében a Notch a technikás terephez tervezett kényelmes sisak kiváló szellőzéssel. Teljes hátsó fedettséget kapott az optimális védelem érdekében, menet közben állíthatóság mellett az Ergo Hold SL rögzítési rendszer biztonságosan tartja a fejet.
Jellemzők:
Enduro felhasználásra tervezett csúcskategóriás modell a Mavic palettáján
Ergo Ride – minden funkció a kényelem és ergonómia jegyében
Ergo Fit Pad – progresszív szivacsozás a jobb illeszkedés érdekében
Ergo Hold SL Retention System – alacsony profilú, könnyű állítórendszer kompromisszumok nélkül
Clima Ride – kiváló szellőzés az all mountain/enduro testhelyzethez és sebességhez optimalizálva
Reflective highlights – fényvisszaverő matricák a biztonság fokozása érdekében
Removable visor – tetszőlegesen levehető vagy felhelyezhető napellenző, kellően erős és ellenálló kialakítás, all mountain/enduro testhelyzethez
Végezetül mi kell a tökéletes enduro cipőhöz? Néha a sziklákon is át kell jutni, így nem árt, ha tapadós talpmintázatot kap, továbbá rendkívül strapabíró külsőre van szükség, bombabiztos és tartós anyagból, erős rögzítőrendszerrel. Mivel a menettempó változó, a hegyek közt perzselő a napsütés, a kiváló védelmet megfelelő szellőzéssel kell kiegészíteni. Végezetül az sem árt, ha az enduro cipő nem képez „tőkesúlyt”, lévén felfele is hajtani kell – nem bízhatunk mindent a gravitációra. Nem utolsósorban az sem árt, ha profi bringások közreműködésével fejlesztik az enduro csúcsmodellt, így a Mavic Pro csapatból Jerome Clementz és Fabien Barel is bekerült a mérnöki gárdába.
A terepspecifikus, kalandtúrákra alkalmas talptechnológia a Mavic-nál adott, lévén a montis cipőket már nem az Adidas egykori mérnökei tervezik, hanem a terepcipővonalon még nagyobb névnek számító Salomon, amely ugyancsak a „nagy márkacsalád” részét képezi. A technológia neve Contragrip és az Energy Grip Trail talpszerkezettel együtt rendkívül hatékony fegyver a tapadás biztosítása és a hajtás hatékonysága érdekében. Az Ergo Ratchet plusz egy további (borított) fűzős rögzítés a lábat mind gyalogláskor, mind hajtás közben stabilan tartja, így az erőt egyenesen a pedál felé irányítva. A Fury esetébe is bevált Ergo 3D Tongue cipőnyelv és a az Ergo Fit Ortholite belső kialakítás a lábfej kényelméért és biztos rögzítéséért felel. A 3D „lélegző” nevű, rendkívül fejlett technikai alapanyagból készült felsőrész biztosítja a megfelelő szellőzést a zárt kialakítás és a boka védelme mellett. A belső tér is nagyobb a gyaloglás megkönnyítése érdekében, de ez a felsorolt technológiáknak köszönhetően nem megy a stabilitás rovására. A bokarész neoprén bélése mellett a cipőorr és a sarok és hatékony védelmet kap.
Mindent összevetve a Crossmax egy maximalista szemlélettel tervezet enduro cipő a legdurvább terepekre és a leghosszabb versenyekre, a profi bringások segítségével fejlesztetve a legtökéletesebb erőátvitel, illetve a legcélszerűbb kialakítás érdekében.
Jellemzők:
Energy Grip Trail talpszerkezet
Contragrip járófelület a kiváló tapadás érdekében
Ergo Fit Ortholite belső kialakítás
3D felsőrész a tökéletes szellőzésért, illeszkedésért és kényelemért
Ergo 3D Tongue cipőnyelv a lábfej kényelméért és biztos rögzítéséért
megnövelt belső térfogat
neoprénnel bélelt bokavédelem
hatékony cipőorr és sarokvédelem
ikonikus sárga/fekete színben kapható, de létezik sima fekete változata is
Ajánlott fogyasztói ára 51.990 Ft.
A hazánkban elérhető Mavic Crossmax és egyéb ruházati modellről további információ itt található.
Az egyre népszerűbb szakág igényei maximálisan kiszolgáló Crossmax ruházat…
Mavic történelem ruházati szemszögből:
A hagyományos kerék-, illetve a később beindított alkatrészgyártás mellett a franciák az ezredfordulón partneri szerződést kötöttek a német Adidas óriáscéggel. 2008-ra a Mavic ismertsége oly mértékben megnövekedett, hogy a közös tulajdonos – a Salomon csoport – immár Mavic néven forgalmazza az Adidas kerékpáros ruházati kollekcióját, így a cipőket is. Tehát a Mavic valójában a rendkívül jól csengő Salomon és a világon mindenki által ismert „háromcsíkos” márka fejlesztőgárdáját is maga mögött tudhatja, amely kétségtelenül a legnagyobb „agytrösztté” avatja a kerékpáriparban. A Mavic ma már vérbeli ruházati specialistának tekinthető mind a széles választék, mind a kiválóan megtervezett, rendkívül magas minőségi szintet biztosító kollekciók tekintetében.
Újabb kitűnő hétvégén van túl az országúti utánpótlás válogatott, a nyitrai Olimpiai Reménységek Versenyén sikerült szerezni arany- és egyéb érmeket fiatal kerékpárosainknak. Peák Barna befutója
A 2 napos, 3 szakaszos versenyen a magyar fiatalok a cseh és szlovák válogatott, illetve a legjobb szlovák klubcsapatok méltó ellenfelei voltak. Olyan klubcsapatok ellen küzdött a magyar válogatott, mint például a szlovák CyS Zilina, Peter Sagan nevelő klubja. Az első szakaszon, ami egy a Hármashatár hegyhez hasonlítható etap volt, a magyar Karl Ádám (Tipográfia) 3. lett U17-es korosztályban. Délután újra magyar sikernek örülhettünk, hiszen Zathureczky Márk (BVSC) az ifjúságiaknál a 19 kilométeres időfutamban győzni tudott, a szekszárdi Bán Benedek az U13-asok versenyében 3. lett.
A vasárnapi kritérium versenyen a serdülők versenyében Karl Ádám (Tipográfia) a verseny második felében átvette az irányítást és remek tempóban meg sem állt a második helyig. Az U17-es lányoknál László Tamara (KSI) aratta ezen a napon az első magyar győzelmet. Itt a Tipográfia ifjú reménysége Oetl Dana remek hajrával a második helyre érkezett.
Az U19 versenyt egyértelműen a magyarok irányították. Először a KSI versenyzője, László Attila nyert egy hajrát, majd a Tipográfiás Peák Barna gyújtotta be a rakétákat. Folyamatosan gyűjtve a pontokat leiskolázta az egész mezőnyt. Mellette Gyöngyösi Kevin (KSI) is szorgalmas volt a pontok begyűjtésében. Peák összesen 45 pontot gyűjtött. Az erőviszonyokat jól mutatja, hogy a második helyezett csak 16 pontot szerzett.
A 3 szakaszos versenyben az ifjúsági Peák Barnabás második lett. A kritériumon szerzett hajrágyőzelmek után megkapta a leggyorsabbnak járó zöld trikót is.
Mi az, hogy kerékpáros szervizpont? Állvány, pumpa, szerszámok, hogy gyorsan segíthess bringádon, ha bajba kerülsz.
Pesten az első ilyen a Harmat utca és Sibrik Miklós út kereszteződésében épült meg Kőbányán, amiről a X. kerület polgármestere, Kovács Róbert közösségi oldalán olvashatunk:
Önkormányzatunk beruházásában épült meg Pest első kerékpáros pihenőállomása és szervizpontja. A két legforgalmasabb kerületi kerékpárút kereszteződésében, a Harmat utca és Sibrik Miklós út kereszteződésében létesített szervizállomáson a rövid pihenésen kívül a bicikli menet közben esedékessé vált kisebb javítási munkáit is el lehet végezni.
A szervizponton egy rögzített, masszív kivitelű pumpa és a váz megemelésre alkalmas, szintén rögzített állvány található. A szereléshez szükséges szerszámokat acélsodrony rögzíti az állványhoz. A pihenőterületre információs tábla, asztal, padok, hulladékgyűjtő és kerékpártámaszok is kerültek, továbbá tervezzük ivókút kialakítását is. A szervizállomást egyidejűleg 6-8 biciklis tudja használni. A területen történteket térfigyelő kamera rögzíti.
Mindeddig csak fogalom volt a többnapos mountain bike maraton – az elmúlt években párszor felvetődött a gondolat, hogy ki kellene próbálni milyen is egy ilyen. A négynapos schladmingi AlpenTour Trophy lett számomra az első ilyen megmérettetés.
Rajtszám az új Bikemag mezen
Biztos többen vannak hasonlóan a mountain bike maratonokon indulók közül, hogy a vágy már megszületett, de az elhatározás még nem, hiszen valahol mindenki érzi: egy ilyen többnapos esemény komoly előzetes szervezést igényel. Talán pont ez tart vissza többeket, mert maga a játék a sorozatterheléssel nagyon izgalmas, bár több buktatót és hibázási lehetőséget rejt magában, mint egy többnapos kerékpártúra, aki sportszerűen hegyikerékpározik, biztosan vágyik rá, hogy megtapasztalja.
Schladmingban
Érdekes, hogy nekem kerékpárosként egy mountain bike megamaratonról, mint amilyen a Cape Epic vagy a TransAlp, egyáltalán nem a Tour de France jut eszembe, hanem sokkal inkább az autósportból a Dakar. Hogy miért? Mert nem csak a profi sportolókról szól. Részt vehet az is, aki számára főként a teljesítés a cél, aki szeretné megszagolni belülről, hogy milyen a légkör azok társaságában, akik egy más dimenzióban űzik a hegyikerékpározást: legyen szó a versenyzőkről, csapatokról, szerelőkről, egyáltalán az egész „karavánról”.
A rajtnál a Footstrongos srácokkal és Braun Gergővel
Országúton ilyen nem létezik, hiszen a sportág jellege miatt – amire most hosszú lenne kitérni – nyilván nem lehetne összeengedni egy ProTour mezőnyt amatőrökkel, amelytől kétségtelenül kezelhetetlen és iszonyú veszélyes lenne maga a verseny. Terepen viszont működik a dolog, az AlpenTour Trophy pedig – és immár tapasztalatból mondom – a lehető legjobb választás kezdésnek. Bár egy UCI-pontszerző S1 (stage race) versenyről van szó és a mezőny döntő részét valóban versenyzők teszik ki, jól megférnek mellettük a hobbisportolók is.
Az elit férfi és női kategóriákban igen erős mezőny gyűlt össze jó pár világbajnokkal, nemzeti bajnokokkal, magyar részről a Waberer’s Areus MTB Team is képviseltette magát, Parti Andriséknak meg is gyűlt a baja a vérbeli „maratonmenőkkel”. Az AlpenTour Trophy-n emellett amatőrként is lehetett indulni, úgynevezett sportklasse kategóriában, vagy mondjuk a párosoknak létrehozott AlpenTour Adventure keretein belül is.
Már maga az is sokat mond a hangulatáról, ha végignézzük, hogy csak magyar részről mennyire különböző módon álltunk hozzá az AlpenTour Trophy-hoz. Parti Andris például a sérülése miatt hiányzó versenykilométereket igyekezett pótolni, és már az igen változatos kihívás elé állító első szakasz után rájött, hogy XCO-specialistaként most nem fog beleszólni a nagyok dolgába. A maratonozás ezen a szinten más világ, az AlpenTour számára nem az UCI-pontgyűjtésről fog szólni. A későbbi C1-es XCO-eredményei azonban ékesen bizonyították, hogy nagyon is helye volt felkészülésében az ilyenfajta terhelésnek.
A Waberer’s csapatból az „edző”, azaz Bogár Gábor volt igazán elemében, aki az elit master kategóriában nagyon komolyan vette a versenyt, a szakág nagy öregjével, Bart Brentjens-szel kerülgették egymást. Az amatőr egyéni indulók közül Braun Gergő már negyedszer indult, családját is hozta nyaralni, és általában olyan tempót választott, hogy a szakaszok után még maradjon ereje egy felvonózást követően lejönni a schladmingi DH-pályán. Én egy árnyalattal gyorsabban próbáltam nyomni, elsősorban arra voltam kíváncsi, hogyan reagál most a szervezetem egy ilyen többnapos versenyre, azt sejtettem, hogy más lesz, mint országúton…
Az amatőr párosok között a magyarok a dobogós helyezéseket vadászták, a Footstrong duója, Koleszár Zoli és Kovács Balu rögtön első nap harmadik lett, amin ők lepődtek meg a legjobban. Még olimpikon frissítőemberük is volt Vinczeffy Zsolt, alias Zerge személyében, aki alázatosan végezte az önmagára rótt felelősségteljes feladatot. A Merida duó Kiss Józsi és Vas Peti személyében jó kontrasztot adott Baluékhoz képest: ők véresen komolyan nyomták a szakaszokat, ami végül szintén dobogót ért kategóriájukban. Mivel a vasárnapi időfutamon a párosokat indították először, és Józsiék leszedték az összes ellenfelet, abban az élményben lehetett részük, hogy ők értek fel először a Planai sípálya csúcsára.
Nyugodtság van
Az utóbbihoz hasonló helyzetekben is rejlik az AlpenTour varázsa, hiszen hiába az S1 kategória, a kőkemény profik jelenléte, az amatőrök is átélhetnek felejthetetlen pillanatokat, felállhatnak ugyanarra a dobogóra, ahol pár perccel korábban még Roel Paulissen vagy éppen Sally Bigham állt. Természetesen közös vacsora, tésztaparti, közös rajt és közvetlen versenyzőtársak, megszűnik a jelentősége, hogy ki profi és ki sportol munka mellett.
Mókás volt, hogy az általam választott tempó pont az elit női mezőny első felére predesztinált, persze azért a többiek közül kimagasló Sallytől megkaptam a holdtöltéket. Érdekes volt figyelni, hogy a szakágukban nemzetközi szinten jónak számító lányok hogyan versenyeznek, időnként segítettem valamelyiküknek felkapaszkodni egy-egy sor végére, hogy „sportszakmailag” is hasznosnak érezzem magam a versenyen, persze ezek után már kerestük egymás társaságát. De volt olyan is, hogy én lógtam egy-egy lány kerekén, mert tudtam, hogy helyezésért megy, ezért biztosan nyomni fogja.
Pont a lányoktól – nevezetesen a belga bajnok Alice-től – kaptam ízelítőt, hogyan kell beállítani hegyen a tempót. A második szakaszon az 1100 méter szintkülönbségű kaptató lábánál keveredtünk egymás mellé, amikor dicsérni kezdte a mezemet és a bringámat, lévén mindketten Meridát hajtottunk. Ekkor éppen azon a ponton voltam, hogy fújtam kettőt a frissítőállomás után, és neki akartam ugrani az emelkedőnek – „ahogy azt kell”. Azonban nyilván udvariatlanság lett volna meglószolni a szebbik nem képviselőjét, ha már egyszer fecsegni kezdett.
Hagytam tehát a láncot forgós áttételen, jól is esett, hogy nem hegyi üzemmódban hajtok, még éppen tudtam normálisan szavakat formálni, annyira azért nem voltunk lassúak, pont rendben lesz ez így… Aztán fura dolog történt: miközben a Cape Epic viszontagságairól éppen a belga női kerékpárosok fizetésére váltott a téma, arra lettem figyelmes, hogy az emelkedő fele környékén folyamatosan kezdtük leszedni a bringásokat. Persze útitársam „edzés céllal” vett részt az AlpenTouron, és fél szemmel a folymatosan pulzuszónáját ellenőrizte…
Sokat tanultam ebből is, hiszen a domborzat számomra kegyetlen volt, hamar rá kellett jönni, hogy csúnyán ráfizethetek minden percre, amit esetleg vörös zónában töltök. Közel 80 kilóval – amikor gyakorlatilag nemhogy egy méter sík nincs egy szakaszon, de még lankás emelkedő is kevés, ahol nyugodtan lehet enni-inni – ilyen körülmények között könnyű találkozni a „kalapácsos emberrel”. Több órán át meredekek és még meredekebb ösvények váltakoznak, a lejtő meg szanaszét ráz és már a mutatóujjam sem akar működni a fékkaron…
gyors frissítés 🙂
Igen, a terep szempontjából az AlpenTour Trophy egy kimondottan nehéz maraton, ezt a helyiek és a tapasztaltabbak is megerősítették. Az első szakaszon például felkapaszkodtunk egy tengerszemhez, aminek környékén iszonyú köves terep, foltokban hó fogadott, itt egyes szakaszokon még a profik is tolták lefelé. Amikor épp kezdtem elkapni a fonalat, meglátni a hatalmas kövek között, hol vezet az „ösvény”, jött egy szikla, mögötte sár, a tempó miatt már esély sem volt elugrani, maradt a leléptetés és a meglepetés. A sárnak ugyanis lefelé is volt fél méternyi kiterjedése, amiben konkrétan eltűnt az első kerék, én meg onnantól a szakasz végig a friss alpesi tehénillatot árasztottam – az a nap nem is volt csajozós…
Alpentour Trophy 2. szakasz
Hosszú lenne elmesélni, mennyi gyönyörű helyen jártunk, lévén helyezés szempontjából hamar kiderült, hogy kategóriámban is a középmezőny eleje a reális, maradt idő bámészkodni kicsit. Az jutott eszembe, hogy egy ilyen többnapos verseny tulajdonképpen egy iszonyú sűrű kirándulás, rövid idő alatt bejárjuk Schladming környékének legszebb részeit. Nem kell gondolkodni: a szervezők kitalálják az útvonalat, én úgyis utálok GPS-szel szötyögni meg túrákat tervezni, időhatékonyabb megoldást nem is találhatnék a régió bejárására. És teszem mindezt egy olyan közlekedési eszközzel, ami elég lassú ahhoz, hogy sokmindent lássak a tájból!
Jocó, Peti, Gergő
A felhőtlen élményhez hozzájárul az is, hogy az AlpenTour csillagtúra jelleggel zajlik, azaz minden nap a schladmingi sípálya aljában volt a rajt, és ide is futottunk be a DH-pálya alsó szakaszának leküzdése után, Miért volt ez nekem fontos? Megúsztam a hurcolkodást, tornatermezést, sátorozást és hasonlókat, melyekről hallottam már történeteket, mennyire megnehezítik a pihenést. Első bálozóként nagyon is örültem, hogy egy panzióban pihenhettem, 150 méterre a rajt és célvonaltól.
Nagy szerencsém volt segítők tekintetében is, hiszen a meridások közül Bibi az első két szakasz után legyúrt, amire szükség is volt, főleg az első nap szokatlan terhelése miatt. Rá kellett jönnöm ugyanis, hogy a fizikumomnak hiányoznak a hegyi futások, a változatos sportolás, ugyanis a tólós részek nagyon kikészítették a lábamat. Külön köszönet illeti a Schladmingban dolgozó Cser Mátét, aki a bringa karbantartásában segített, rögtön szakasz után mehettem fürödni, gyorsan hideg zuhanyt engedni a megfáradt combokra. Mire kész lettem, a Merida Big.Seven is csillogott, villogott. Kicsit már-már profinak éreztem magam – ez is nagy élmény volt számomra!
Fontos volt, hogyan sikerül megoldani a táplálkozást, regenerációt, ebben az országúti többnaposokon nálam sokkal nagyobb rutinnal rendelkező Lengyel Tomi segített tanácsaival, és szerintem nagyban hozzájárult, hogy nem térdeltem le a négy nap alatt. A harmadik napon volt egy mélypont: a bringa sem haladt úgy, ráadásul kétszer el is tévedtem (max 5 percre), itt valószínűleg a szénhidrát feltöltéssel lehetett gond. Annyira a megfelelő fehérje-bevitelre koncentráltam, hogy a legalapvetőbb dolgot – a szénhidrátfeltöltést – hanyagoltam el kissé. A harmadik nap így nehezen ment, de a negyedik szakaszra, a sípályára felvezető több mint egyórás időfutamra helyreállt a rendszer, nem mondom, hogy könnyedén szaladtam fel, de ment volna még egy hasonló hegy.
Nutrixxion ellátmány
Amire nagyon ügyeltem még, hogy folyamatosan próbáltam inni, akkor is, ha nem voltam szomjas, még a pihenőidőben is. Nehéz egyébként megtalálni az egyensúlyt, miképpen együnk is eleget, ugyanakkor ne terheljük az éppen regenerálódó szervezetünk az emésztéssel. Vagyis szépen elosztva kell bevinni a táplálékot és a folyadékot is – ez a felszívódás szempontjából is lényeges – nem pedig este „bezabálni, mint állat”. Ugyanez igaz (lenne) szakasz közben is, legalábbis ez volt a terv… A terep adottságai következtében azonban az „inni, enni, ahol lehet” elv érvényesült, mert sok alkalom nem akadt: vagy az emelkedőn lihegtünk legtöbbször, vagy lefelé kellett fogni a kormányt. A frissítőpontokon amúgy érdemes megállni, de a folyadék töltését végezzük magunk, mert a személyzet kb. háromból egyszer segít csak gyorsabban.
Sally Bigham, a női győztes
A szervezés szempontjából egyébként minden patent volt: nehéz, de nagyszerű élménnyel megajándékozó pályákon mentünk. Jó volt a kijelölés is, az eltévedéseimet inkább figyelmetlenségem és fáradtságom rovására írom, mert a nyilak bizony ott voltak. Pont annyi singletrail és technikás lejtő volt a schotteres utak mellett, amiket nagyon lehetett élvezni, az emelkedőket meg le kellett küzdeni, akár tolva is, ez hozzá tartozik. A nevezés, a rajt óramű pontossággal zajlottak, a versenyzőknek alanyi jogon járó svédasztalos vacsorák és tészta parti pedig minden igényt kielégítettek, ahogy a frissítőállomások „frissessége” is. A főszervező, Gerhard is egy nagyon pozitív figura, igazi karakteres arc. Volt országúti profi, aki annak idején a Tour de France utolsó helyére hajtott, talán már ez is sokat elmond róla, egyébként az AlpenTour Trophy-n erre emlékezve ő is díjazza a legutolsó beérkezőt!
Longo és Paulissen között másodpercek döntöttek a négy nap végén
Végszóként csak az jut eszembe, hogy nagyon örülök, hogy részt vehettem, nagyon élveztem és biztos, hogy nem ez volt az utolsó mountain bike többnapos!
Az AlpenTour Trophy röviden, számokban:
A 4 napos AlpenTour Trphy június 11. és június 14. között zajlott, félezer résztvevővel, 26 országból 16 nemzeti és 3 világbajnok volt a mezőnyben. 15 000 euró talált gazdára pénzdíjak formájában, az amatőrök között 12 000 euró értékben osztottak ki ajándékokat. Összesen 208 kilométert kellett teljesíteni, 8800 méter szinttel. A férfiak között Tony Longo, a nők között Sally Bigham volt a leggyorsabb.
A hétvégén C1-es minősítésű XCO versenyt rendeztek Csömörön, ahol komoly nemzetközi mezőnyt gyűlt össze. A Waberer’s Areus MTB Team is természetesen képviselte magát, elsősorban az utóbbi időben újra magára találó Parti Andrástól és a bakui Európai Játékokon is bomba formában versenyző Juhász Zsolttól volt várható a dobogó közeli eredmény.
Parti András óriási harcban végül sprintbefutón bukta el az aranyérmet, mögötte nem sokkal Juhász megszerezte a 3. helyet, így végül mindketten sikeresen felállhattak a dobogóra és értékes UCI pontokat tartottak itthon. A csömöri XCO kupa győztese a belga Sébastien Carabin (Merida Wallonie MTB Team) lett.
Parti András:„Az elején rendesen beragadtam, nehéz volt visszadolgozni magam. A sérülésem óta valahogy nehezebben mennek kicsit a rajtok, ezen még mindenképpen dolgoznom kell az edzőmmel. Később viszont éreztem magamban az erőt, szépen tudtam feljönni körről körre, ami azért nem volt egyszerű. Szűk volt a pálya, nehéz volt előzni és az elején kicsit reménytelennek is tűnt a felzárkózás, amikor nem láttam már a mezőny elejét. De egyszer csak elkezdtem jó tempóban haladni, közeledtem, és a negyedik körre fel is értem a legelejére, onnantól igyekeztem kézben tartani a versenyt.A végén nyélen mentünk a belga sráccal, sajnos egy helyen megelőzött, amire nem tudtam hirtelen reagálni. Így ő kezdte jobb helyen a hajrát az utolsó kanyarból kijövet, s már nem volt esélyem megelőzni. Carabin nagyon jó versenyző, top30 környékén van a világranglistán és több top50-es bringás is itt volt, kemény mezőnyben sikerült Zsolttal dobogóra állnunk. Magával az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok, mert a sérülés után sikerült már nyerni egy C1-es versenyt, most egy ezüstérem jutott, ráadásul ez a pálya a rövid emelkedőkkel nem is annyira feküdt nekem, inkább a hosszabb mászásokat szeretem”
Juhász Zsolt: „Amikor felsorakoztunk a rajtvonalnál kicsit meglepődtem, hogy milyen nemzetközi mezőny gyűlt össze. Akárhogy is sűrű volt a programom a megelőző héten, nagyon jól éreztem magam az edzéseken. Nem izgultam, csak élveztem a hazai atmoszféra hangulatát és előnyét. A rajtom teljes mértékben úgy sikerült, ahogy elterveztem. Tanulva a tavalyi rajtomból elsőként fordultam rá az első lejtőnek. A világranglistán előttem szereplők hamar, még a kör közepén előre álltak. Erre számítottam is, pont ez kellett nekem, hogy húzzanak. A verseny közepén kissé megúsztam, de Andris utolért és ennek köszönhetően felértem vele az élen levő hármasra. Az egyik belga srác és én elvesztettük a kontaktot a dobogó felső fokairól. Talán itt kicsit hibáztam, hogy nem előztem ki őt időben, ezáltal sajnos feltartott.
A szülőfalumban a dobogón állni az egyik legjobb dolog, ami történt velem eddigi bringás karrierem során! Köszönöm nektek!”
Csielka Márk:„Úgy érzem sikerült kilépnem a gödörből végre. A tavalyi szezonom egy nagyon hosszan elhúzódó betegség miatt tönkre ment. Az idei szezonom eleje – lehet, hogy ennek is köszönhetően – nehezen indult. Nem ott helyezkedtem a versenyeken, ahol szerettem volna és az edzések sem alakultak teljesen jól. Nemrég eljött a pillanat, hogy azt mondjam magamnak: állj, ez így nem mehet tovább! Sok változtatást hoztam be az életembe, főleg a sporttal kapcsolatosan. Ezeknek a módosításoknak a csömöri C1-es versenyen éreztem először az eredményét. Igaz, még nem az élmezőnyben jöttem be, de úgy érzem elindultam egy jó úton.”
Résztvevői rekordot döntött június 21-én a MAPEI Tour de Zalakaros, amit ebben az évben új névadó támogatóval szervezett a Vuelta Sportiroda és a Teker Egyesület. Összesen 1329 résztvevő vágott neki a 127, 60 és 33 kilométeres távok valamelyikének. A bringás hétvégén a programot látványos triál bemutató, fergeteges hangulatú gyermekverseny és tészta party is színesítette.
Simon Péter
A bringázás legkisebb híveit a szombati heves esőzések sem tántorították el a versenyzéstől: a gyerekek még nedves aszfalton indultak el a kijelölt körpályán, óriási hangulatot teremtve. Az U5, U7, U9 és U11 korosztályos fiúk és lányok szombaton 16 órától állhattak rajthoz, és a legügyesebbek nem sokkal később éremmel a nyakukban, vastaps kíséretében állhattak a dobogóra.
Vasárnap már igazi bringás idő várta a több mint 1300 résztvevőt, a korábbi zivataroknak nyoma sem volt a 10 órás rajtra. Először a Bianchi Zalakaros Maraton 358 fős mezőnye indult lassú rajttal Galambok felé. A tavaly debütáló, 750 méter hosszú, de átlagban 15-20% közötti meredekségű gelsei emelkedő most is megrostálta a mezőnyt, a hegyihajrát Sáska Zoltán nyerte. A mezőny egy jelentős részének tolnia kellett ezen a brutális meredeken a kerékpárt, de az indulók ezt láthatóan jókedvvel fogadták. Ekkor még nem tudták, hogy 10 km-re, a 15%-os meredekséggel kanyargó erdei úton, az első frissítő előtt igazi kuriózum várja majd őket. A Teker Egyesület néhány tagja ugyanis parádés hangulatot teremtett: jelmezben, ki dobbal, ki szobakerékpáron buzdította üvöltve, ugrálva a versenyzőket. A börzöncei hegyihajrában már Simon Péter haladt át elsőként a vonalon.
Obal Primoz
A Bianchi Zalakaros maratonon végül duplázott a szlovén Obal Primoz (Team Turbo Tropovci), aki a tavalyi győzelme után ismét elsőként teljesítette a MAPEI Tour de Zalakaros leghosszabb távját 03:11:37 alatt. Közel fél perccel maradt le tőle Simon Péter (Cube Csömör), aki a mezőny legjobb magyarjaként 03:12:06-os idővel, szoros hajrában, 4 másodperccel előzte meg Pályi Csabát.
A maraton után, 10:20-kor a 7 Vezér teljesítménytúra 372 indulója gurult ki szintén lassú rajttal Garabonc felé, majd az éles rajt a névadó 7 Vezér Kalandparktól indult. A 60 km-es távot a férfiak közül leggyorsabban Vastag Marcell (Teker Egyesület), nőknél pedig Szekeres Dorina (Teker Egyesület) teljesítette.
A legkésőbbi, de legnépesebb Karos Spa Kis-Balaton családi túra indulói 10:30-kor rajtoltak a Gyógyfürdő térről, összesen 599-en. A 33 kilométeres túrára indulók szintén Galambok felé indultak és kényelmes túratempóban kerülték meg a Kis-Balatont. A leggyorsabbak dél körül értek vissza Zalakarosra, a kisgyermekes családok pedig 4-5 órát szántak erre a kirándulása.
eredményhirdetés
A hétvége fénypontja a díjátadó utáni sorsolás volt, ahol egy CTM mountain bike és egy karbon Bianchi Intenso országúti kerékpár talált gazdára, az új tulajdonosok nagy örömére.
A részletes eredmények a verseny honlapján, a www.tourdekaros.hu oldalon érhetők el, ahová az eseményről készült képek is hamarosan felkerülnek.
