fbpx

AlpenTour Trophy: Kőkemény mountain bike többnapos akár neked is…

Mindeddig csak fogalom volt a többnapos mountain bike maraton – az elmúlt években  párszor felvetődött a gondolat, hogy ki kellene próbálni milyen is egy ilyen. A négynapos schladmingi AlpenTour Trophy lett számomra az első ilyen megmérettetés.

Rajtszám az új Bikemag mezen

Rajtszám az új Bikemag mezen

Biztos többen vannak hasonlóan a mountain bike maratonokon indulók közül, hogy a vágy már megszületett, de az elhatározás még nem, hiszen valahol mindenki érzi: egy ilyen többnapos esemény komoly előzetes szervezést igényel. Talán pont ez tart vissza többeket, mert maga a játék a sorozatterheléssel nagyon izgalmas, bár több buktatót és hibázási lehetőséget rejt magában, mint egy többnapos kerékpártúra, aki sportszerűen hegyikerékpározik, biztosan vágyik rá, hogy megtapasztalja.

Schladmingban

Schladmingban

Érdekes, hogy nekem kerékpárosként egy mountain bike megamaratonról, mint amilyen a Cape Epic vagy a TransAlp, egyáltalán nem a Tour de France jut eszembe, hanem sokkal inkább az autósportból a Dakar. Hogy miért? Mert nem csak a profi sportolókról szól. Részt vehet az is, aki számára főként a teljesítés a cél, aki szeretné megszagolni belülről, hogy milyen a légkör azok társaságában, akik egy más dimenzióban űzik a hegyikerékpározást: legyen szó a versenyzőkről, csapatokról, szerelőkről, egyáltalán az egész „karavánról”.

A rajtnál a Footstrongos srácokkal és Braun Gergővel

A rajtnál a Footstrongos srácokkal és Braun Gergővel

Országúton ilyen nem létezik, hiszen a sportág jellege miatt – amire most hosszú lenne kitérni – nyilván nem lehetne összeengedni egy ProTour mezőnyt amatőrökkel, amelytől kétségtelenül kezelhetetlen és iszonyú veszélyes lenne maga a verseny. Terepen viszont működik a dolog, az AlpenTour Trophy pedig – és immár tapasztalatból mondom – a lehető legjobb választás kezdésnek. Bár egy UCI-pontszerző S1 (stage race) versenyről van szó és a mezőny döntő részét valóban versenyzők teszik ki,  jól megférnek mellettük a hobbisportolók is.

688102681f

Az elit férfi és női kategóriákban igen erős mezőny gyűlt össze jó pár világbajnokkal, nemzeti bajnokokkal, magyar részről a Waberer’s Areus MTB Team is képviseltette magát, Parti Andriséknak meg is gyűlt a baja a vérbeli “maratonmenőkkel”. Az AlpenTour Trophy-n emellett amatőrként is lehetett indulni, úgynevezett sportklasse kategóriában, vagy mondjuk a párosoknak létrehozott AlpenTour Adventure keretein belül is.

35cef6df1b

Már maga az is sokat mond a hangulatáról, ha végignézzük, hogy csak magyar részről mennyire különböző módon álltunk hozzá az AlpenTour Trophy-hoz. Parti Andris például a sérülése miatt hiányzó versenykilométereket igyekezett pótolni, és már az igen változatos kihívás elé állító első szakasz után rájött, hogy XCO-specialistaként most nem fog beleszólni a nagyok dolgába. A maratonozás ezen a szinten más világ, az AlpenTour számára nem az UCI-pontgyűjtésről fog szólni. A későbbi C1-es XCO-eredményei azonban ékesen bizonyították, hogy nagyon is helye volt felkészülésében az ilyenfajta terhelésnek.

96d9fe8574

A Waberer’s csapatból az „edző”, azaz Bogár Gábor volt igazán elemében, aki az elit master kategóriában nagyon komolyan vette a versenyt, a szakág nagy öregjével, Bart Brentjens-szel kerülgették egymást. Az amatőr egyéni indulók közül Braun Gergő már negyedszer indult, családját is hozta nyaralni, és általában olyan tempót választott, hogy a szakaszok után még maradjon ereje egy felvonózást követően lejönni a schladmingi DH-pályán. Én egy árnyalattal gyorsabban próbáltam nyomni, elsősorban arra voltam kíváncsi, hogyan reagál most a szervezetem egy ilyen többnapos versenyre, azt sejtettem, hogy más lesz, mint országúton…

11357028_10205003273815127_5365608519731898067_o

Az amatőr párosok között a magyarok a dobogós helyezéseket vadászták, a Footstrong duója, Koleszár Zoli és Kovács Balu rögtön első nap harmadik lett, amin ők lepődtek meg a legjobban. Még olimpikon frissítőemberük is volt Vinczeffy Zsolt, alias Zerge személyében, aki alázatosan végezte az önmagára rótt felelősségteljes feladatot. A Merida duó Kiss Józsi és Vas Peti személyében jó kontrasztot adott Baluékhoz képest: ők véresen komolyan nyomták a szakaszokat, ami végül szintén dobogót ért kategóriájukban. Mivel a vasárnapi időfutamon a párosokat indították először, és Józsiék leszedték az összes ellenfelet, abban az élményben lehetett részük, hogy ők értek fel először a Planai sípálya csúcsára.

11393432_10205011394659451_6055417180244340015_o

Nyugodtság van

Az utóbbihoz hasonló helyzetekben is rejlik az AlpenTour varázsa, hiszen hiába az S1 kategória, a kőkemény profik jelenléte, az amatőrök is átélhetnek felejthetetlen pillanatokat, felállhatnak ugyanarra a dobogóra, ahol pár perccel korábban még Roel Paulissen vagy éppen Sally Bigham állt. Természetesen közös vacsora, tésztaparti, közös rajt és közvetlen versenyzőtársak, megszűnik a jelentősége, hogy ki profi és ki sportol munka mellett.

Mókás volt, hogy az általam választott tempó pont az elit női mezőny első felére predesztinált, persze azért a többiek közül kimagasló Sallytől megkaptam a holdtöltéket. Érdekes volt figyelni, hogy a szakágukban nemzetközi szinten jónak számító lányok hogyan versenyeznek, időnként segítettem valamelyiküknek felkapaszkodni egy-egy sor végére, hogy „sportszakmailag” is hasznosnak érezzem magam a versenyen, persze ezek után már kerestük egymás társaságát. De volt olyan is, hogy én lógtam egy-egy lány kerekén, mert tudtam, hogy helyezésért megy, ezért biztosan nyomni fogja.

Pont a lányoktól – nevezetesen a belga bajnok Alice-től – kaptam ízelítőt, hogyan kell beállítani hegyen a tempót. A második szakaszon az 1100 méter szintkülönbségű kaptató lábánál keveredtünk egymás mellé, amikor dicsérni kezdte a mezemet és a bringámat, lévén mindketten Meridát hajtottunk. Ekkor éppen azon a ponton voltam, hogy fújtam kettőt a frissítőállomás után, és neki akartam ugrani az emelkedőnek – „ahogy azt kell”. Azonban nyilván udvariatlanság lett volna meglószolni a szebbik nem képviselőjét, ha már egyszer fecsegni kezdett.

11357228_10204973897640741_6097579549968050522_o

Hagytam tehát a láncot forgós áttételen, jól is esett, hogy nem hegyi üzemmódban hajtok, még éppen tudtam normálisan szavakat formálni, annyira azért nem voltunk lassúak, pont rendben lesz ez így… Aztán fura dolog történt: miközben a Cape Epic viszontagságairól éppen a belga női kerékpárosok fizetésére váltott a téma, arra lettem figyelmes, hogy az emelkedő fele környékén folyamatosan kezdtük leszedni a bringásokat. Persze útitársam „edzés céllal” vett részt az AlpenTouron, és fél szemmel a folymatosan pulzuszónáját ellenőrizte…

b3a6d04a51

Sokat tanultam ebből is, hiszen a domborzat számomra kegyetlen volt, hamar rá kellett jönni, hogy csúnyán ráfizethetek minden percre, amit esetleg vörös zónában töltök. Közel 80 kilóval – amikor gyakorlatilag nemhogy egy méter sík nincs egy szakaszon, de még lankás emelkedő is kevés, ahol nyugodtan lehet enni-inni – ilyen körülmények között könnyű találkozni a “kalapácsos emberrel”. Több órán át meredekek és még meredekebb ösvények váltakoznak, a lejtő meg szanaszét ráz és már a mutatóujjam sem akar működni a fékkaron…

gyors frissítés :-)

gyors frissítés 🙂

Igen, a terep szempontjából az AlpenTour Trophy egy kimondottan nehéz maraton, ezt a helyiek és a tapasztaltabbak is megerősítették. Az első szakaszon például felkapaszkodtunk egy tengerszemhez, aminek környékén iszonyú köves terep, foltokban hó fogadott, itt egyes szakaszokon még a profik is tolták lefelé. Amikor épp kezdtem elkapni a fonalat, meglátni a hatalmas kövek között, hol vezet az „ösvény”, jött egy szikla, mögötte sár, a tempó miatt már esély sem volt elugrani, maradt a leléptetés és a meglepetés. A sárnak ugyanis lefelé is volt fél méternyi kiterjedése, amiben konkrétan eltűnt az első kerék, én meg onnantól a szakasz végig a friss alpesi tehénillatot árasztottam – az a nap nem is volt csajozós…

Alpentour Trophy 2. szakasz

Alpentour Trophy 2. szakasz

Hosszú lenne elmesélni, mennyi gyönyörű helyen jártunk, lévén helyezés szempontjából hamar kiderült, hogy kategóriámban is a középmezőny eleje a reális, maradt idő bámészkodni kicsit. Az jutott eszembe, hogy egy ilyen többnapos verseny tulajdonképpen egy iszonyú sűrű kirándulás, rövid idő alatt bejárjuk Schladming környékének legszebb részeit. Nem kell gondolkodni: a szervezők kitalálják az útvonalat, én úgyis utálok GPS-szel szötyögni meg túrákat tervezni, időhatékonyabb megoldást nem is találhatnék a régió bejárására. És teszem mindezt egy olyan közlekedési eszközzel, ami elég lassú ahhoz, hogy sokmindent lássak a tájból!

Jocó, Peti, Gergő

Jocó, Peti, Gergő

A felhőtlen élményhez hozzájárul az is, hogy az AlpenTour csillagtúra jelleggel zajlik, azaz minden nap a schladmingi sípálya aljában volt a rajt, és ide is futottunk be a DH-pálya alsó szakaszának leküzdése után, Miért volt ez nekem fontos? Megúsztam a hurcolkodást, tornatermezést, sátorozást és hasonlókat, melyekről hallottam már történeteket, mennyire megnehezítik a pihenést. Első bálozóként nagyon is örültem, hogy egy panzióban pihenhettem, 150 méterre a rajt és célvonaltól.

csm_AlpentourTrophy_GithaMichiels_CRO_9603-1_byReginaStanger_9b2c5d2938

Nagy szerencsém volt segítők tekintetében is, hiszen a meridások közül Bibi az első két szakasz után legyúrt, amire szükség is volt, főleg az első nap szokatlan terhelése miatt. Rá kellett jönnöm ugyanis, hogy a fizikumomnak hiányoznak a hegyi futások, a változatos sportolás, ugyanis a tólós részek nagyon kikészítették a lábamat. Külön köszönet illeti a Schladmingban dolgozó Cser Mátét, aki a bringa karbantartásában segített, rögtön szakasz után mehettem fürödni, gyorsan hideg zuhanyt engedni a megfáradt combokra. Mire kész lettem, a Merida Big.Seven is csillogott, villogott. Kicsit már-már profinak éreztem magam – ez is nagy élmény volt számomra!

csm_TonyLongo_GiglachLakes_CRO_8687-1_byReginaStanger_db87a1610e

Fontos volt, hogyan sikerül megoldani a táplálkozást, regenerációt, ebben az országúti többnaposokon nálam sokkal nagyobb rutinnal rendelkező Lengyel Tomi segített tanácsaival, és szerintem nagyban hozzájárult, hogy nem térdeltem le a négy nap alatt. A harmadik napon volt egy mélypont: a bringa sem haladt úgy, ráadásul kétszer el is tévedtem (max 5 percre), itt valószínűleg a szénhidrát feltöltéssel lehetett gond. Annyira a megfelelő fehérje-bevitelre koncentráltam, hogy a legalapvetőbb dolgot – a szénhidrátfeltöltést – hanyagoltam el kissé. A harmadik nap így nehezen ment, de a negyedik szakaszra, a sípályára felvezető több mint egyórás időfutamra helyreállt a rendszer, nem mondom, hogy könnyedén szaladtam fel, de ment volna még egy hasonló hegy.

Nutrixxion ellátmány

Nutrixxion ellátmány

Amire nagyon ügyeltem még, hogy folyamatosan próbáltam inni, akkor is, ha nem voltam szomjas, még a pihenőidőben is. Nehéz egyébként megtalálni az egyensúlyt, miképpen együnk is eleget, ugyanakkor ne terheljük az éppen regenerálódó szervezetünk az emésztéssel. Vagyis szépen elosztva kell bevinni a táplálékot és a folyadékot is – ez a felszívódás szempontjából is lényeges – nem pedig este „bezabálni, mint állat”. Ugyanez igaz (lenne) szakasz közben is, legalábbis ez volt a terv… A terep adottságai következtében azonban az „inni, enni, ahol lehet” elv érvényesült, mert sok alkalom nem akadt: vagy az emelkedőn lihegtünk legtöbbször, vagy lefelé kellett fogni a kormányt. A frissítőpontokon amúgy érdemes megállni, de a folyadék töltését végezzük magunk, mert a személyzet kb. háromból egyszer segít csak gyorsabban.

Sally Bigham, a női győztes

Sally Bigham, a női győztes

A szervezés szempontjából egyébként minden patent volt: nehéz, de nagyszerű élménnyel megajándékozó pályákon mentünk. Jó volt a kijelölés is, az eltévedéseimet inkább figyelmetlenségem és fáradtságom rovására írom, mert a nyilak bizony ott voltak. Pont annyi singletrail és technikás lejtő volt a schotteres utak mellett, amiket nagyon lehetett élvezni, az emelkedőket meg le kellett küzdeni, akár tolva is, ez hozzá tartozik. A nevezés, a rajt óramű pontossággal zajlottak, a versenyzőknek alanyi jogon járó svédasztalos vacsorák és tészta parti pedig minden igényt kielégítettek, ahogy a frissítőállomások „frissessége” is. A főszervező, Gerhard is egy nagyon pozitív figura, igazi karakteres arc. Volt országúti profi, aki annak idején a Tour de France utolsó helyére hajtott, talán már ez is sokat elmond róla, egyébként az AlpenTour Trophy-n erre emlékezve ő is díjazza a legutolsó beérkezőt!

Longo és Paulissen között másodpercek döntöttek a négy nap végén

Longo és Paulissen között másodpercek döntöttek a négy nap végén

Végszóként csak az jut eszembe, hogy nagyon örülök, hogy részt vehettem, nagyon élveztem és biztos, hogy nem ez volt az utolsó mountain bike többnapos!

Az AlpenTour Trophy röviden, számokban:

A 4 napos AlpenTour Trphy június 11. és június 14. között zajlott, félezer résztvevővel, 26 országból 16 nemzeti és 3 világbajnok volt a mezőnyben. 15 000 euró talált gazdára pénzdíjak formájában, az amatőrök között 12 000 euró értékben osztottak ki ajándékokat. Összesen 208 kilométert kellett teljesíteni, 8800 méter szinttel. A férfiak között Tony Longo, a nők között Sally Bigham volt a leggyorsabb.

A szakaszok:

1. etap: Hocwurzen 69 km, 2900 m szint

2. etap: Hauser Kaibling 56 km, 2000 m szint

3. etap: Dachstein 73 km, 2800 m szint

4. etap: Planai Schafalm 14 km 1100 m szint

Bővebb információk az AlpenTour Trophy-ról: http://www.alpen-tour.at/index.php?id=1

Fotók: Regina Stanger, ReinerPhoto, Bibi, Zerge, Braun Gergő, Takács Tamás

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.