Nem mindennap járhat halandó ember a DT Swiss boszorkánykonyhájában! Az igazi csodák ott történnek, a szponzorált versenyzők kerekei, illetve az új fejlesztések egyaránt a Biel Performance Manufacturing (BPM) részlegben készülnek. A BPM-et tejüveggel ellátott ajtó választja el az üzemtől, hiszen az itt folyó munkák jelentős része nem publikus. A Bikemag viszont beléphetett, és olyan műhelytitkokat láthattunk, amitől szánk tátva maradt!

A „marginal gains” fogalmát a Sir Dave Brailsford, a SKY csapatfőnöke sulykolta a fejünkbe, de láthatóan nem csak ők mennek rá azokra az 1%-okra, amiken még javítani lehet. Ha ezeket a „talált” százalékokat egymás mellé rakjuk, a végén 5-10 %-kal lehet jobb, gyorsabb vagy kipihentebb a versenyző. A BPM-ben nagyjából ez történik. A cikket végigolvasva juthat valaki arra a következtetésre, hogy mindez „lufihámozás”, mindazonáltal Nino Schurter eredményei magukért beszélnek, és az ő kerekei is itt épülnek…

Jó pár kereket fűztem életemben, így nem vártam túl sok újdonságra. De keréképítésben van egy másik dimenzió, Michel Gremaud kisujjában több tudás található ezzel kapcsolatban, mint a kerékpárszerelők 99%-ánál. Gremaud a világ egyik legprofibb gyártó cégénél dolgozik, feladata nem könnyű, hiszen ha ő hibázik, akkor azt többnyire a tévé is közvetíti…

Az egyedi kerekek építése a „nyers” felnivel kezdődik. Ez megkapja a vizes alapú eljárással felvitt matricákat, amit aránylag egyszerű felrakni, viszont utána rá kell égetni, hogy tartós legyen. Már ebben a fázisban a bringa kinézetéhez vagy az egyéb szponzori igényekhez lehet igazítani a matricák kinézetét. Ezután következik a küllők agyakba történő befűzése, amiben már a versenyzők egyéni kérései is jelentőséget kapnak: de erről inkább bővebben később szólnánk. Mikor a küllők már a felniben vannak – és nem mindegy a küllők keresztezése, vagy hogy azok egymás alatt vagy fölött vezetnek-, akkor akkus csavarozógéppel betekerik őket. De csak lazán, nem nyomatékra!

Michel egy speciális bit adaptert használ, aminél egy kis tüske a küllőanya menetébe illeszkedik, így amikor végigér benne a küllő, ez a csavarhúzót az anyáról „letolja”. Elmondta, hogy nem jó rögtön nyomatékra húzni, mert az akkus csavarozók pontossága e téren nagy szórást mutat, tehát a küllők különböző nyomatékra lennének meghúzva. Minimális eltérésről beszélünk, hiszen egy küllő általában 90-140 N körülre van húzva véglegesen. Viszont már a kezdeti lépéskor sem akarnak semmilyen hibaszázalékot hagyni a rendszerben, hiszen nem szerencsés a felnit sokszor „átcentrírozni”.

Így viszont gyakorlatilag a küllők legfeljebb kiegyenesednek, ezután jön a kézi felhúzás: egyenletesen körbe, öt-öt fordulatot tekerve, végig a mérőórát figyelve. Kétségtelenül türelemjáték, az óra pedig 0,01 mm-es pontosságú! Ha oldalirányban a kerék már jó, akkor jön függőleges irányú „ütés” ellenőrzése. A pontos kezdés eredményeképpen a szemünk előtt készült kerékben nem volt „tojás”!

Amikor a felhúzás és a centrírozás kész, jöhet a kézi Tensiometer-rel történő a küllőfeszesség-ellenőrzés. Ráadásul minden egyes küllőpáron és mindkét oldalon! Kíváncsiak lennénk, hány kerékpárszerviz végzi ilyen pontossággal és alapossággal a fűzést!

A fenti képen látható gép nem csinál mást, mint az agyat lefelé nyomja, hogy a küllők átlapolási feszültsége is helyre álljon, azaz minden a helyére igazodjon. Karbonkerekeknél lényeges, hogy a felni tökéletesen felfeküdjön, mert bár a szénszálas alapanyag függőleges irányban rengeteget bír, a  nem egyenletes oldalirányú terhelést viszont nem kifejezetten szereti. Néhány nyomás után a kerék visszamegy a centrírállványba, ahol újra átnézik a küllők feszességét, és a kerék ütését. Ha szükséges, utánnahúzzák, és a folyamat addig ismétlődik, amíg minden tökéletes nem lesz.

Mindezek után a keréképítés folyamata még nem ér véget. A kerekekbe csak ekkor kerülnek be a csapágyak. Miért? Amikor a küllőket felhúzod, századmillimétereket ugyan, de mégiscsak deformálódik a csapágyfészek. A csúcskerekekbe kerámia golyós csapágyak kerülnek, amelyeknél a golyók válogatásánál minden 100.000 darabból csak egy kerül abba a „kosárba”, amit a DT megvásárol. Minden csapágy úgy van megtervezve, hogy tekintetbe veszi az előfeszítést, így futása akkor tökéletes, ha gyorszárat meghúzzuk. Tehát precíziós csapágyak kerülnek be a kerekekbe, így pontosan nulla esélyt akarnak adni bármilyen szögeltérésnek vagy deformitásnak. Észrevennéd ha századmilliméterrel kifelé dől a csapágy? Nem hinném. Nino Schurter észrevenné? Nem hinném. Viszont ha minden tökéletes, abból baj még sosem származott!

Tehát már a csapágyak is bent vannak, ekkor Michel nyomatékkulcsot tesz a kazettatestre, és a hajtás irányban párat kattint rajta. Kérdeztük, hogy ennek mi az értelme, hiszen az első sprinteléskor ezt a bringás is megteszi. A válasz kézenfekvő: a végső mérésre ezután kerül sor, és ha még valamit befolyásolná, akkor itt bukjon ki, és ne élesben. „Marginal gains!”

Ezután kezdetét veszi a végső ellenőrzés. Először a központosságot csekkolják, utána a kerék egy speciális centrírállványba kerül. Itt minden mérőműszer számítógépre van kötve, és az adatok egy speciális szoftverbe kerülnek. Magát a monitort nem lehetett közelről fényképezni, mert állítólag a technológia a világon egyedülálló. A program minden egyes paramétert rögzít, és a kerék csak akkor mehet ki a helyiségből, amikor minden érték „zöld”. Függőleges és keresztirányú ütés, küllőfeszesség, központosság stb… Ezek az adatok bármikor visszakereshetőek, ha netalán a kerékkel valami történne…

Itt felmerült bennünk a kérdés, vajon kérheti azt Nino Schurter, hogy a következő versenyre merevebb, vagy „puhább” kereket építsenek számára? A válasz igen, és általában vannak is egyedi kérések. Michel mutatott egy táblázatot – ezt szintén nem lehetett lefotózni -, amiben a cég összes jelenlegi kereke szerepelt, együtt a tolerancia-értékekkel. Tehát a „guru” pontosan tudja, hogy a Nino által használt XRC950T szingós karbon kerékszett küllőit milyen maximális feszességre lehet felhúzni és mi a minimum. Felhúzhatja a határérték fölé is, csak ilyekor eleve több kereket készítenek, majd két pár bekerül a tesztberendezésbe. Ha egy versenyt biztosan kibírnak, akkor kiszállítják őket. Sőt van egy DT-szponzorált downhill versenyző, aki a sok kanyart tartalmazó versenyekre direkt alacsonyabb küllőfeszességet kér, hogy a kerék az ívbe kvázi „behajoljon”, így utána „kirugózáskor” plusz lendületet adjon. Mindössze egy-egy futamot használja, de az élsportban semmi sem drága!

Ezzel vissza is értünk a „marginal gains” fogalomhoz. A küllők és a felnik kiválogatásától a csapágyakon át a fűzés pontosságáig minden lépés csak 1-1 századmásodperc előnyt jelenthet, de a győzelem ezeken is eldőlhet. Fűzz „puhább” kereket az olimpiára, pumpáld keményebbre a telókat, növeld picit a guminyomást… vajon Schurter ezekkel nyerte meg a versenyt? Ki tudja, de valamennyit biztos számított, a BPM mindent megtett a siker érdekében. Így amikor Michel az XCO vagy DH világkupát sörrel a kezében nézi, látja ahogy az ő általa épített kerék dobogóra juttatja a versenyzőt,elégedetten csettint nyelvével!