Home Blog Page 364

Papírforma-győzelem a Giro d’Italia első napján

Nehéz időfutammal kezdődött ma a 102. Giro d’Italia. Bologna városából 8 kilométert kellett megtenni, aminek a végén San Luca meredek emelkedőjére kellett feltekerni.

A rövid táv miatt nagy időkülönbségek nyilván nem alakulhattak ki az esélyesek között, de az idén minden versenyén brillírozó szlovén Primoz Roglic ehhez képest mégis nagy előnnyel, 19 másodperccel tudott nyerni Simon Yates (Mitchelton-Scott) és Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida) előtt.

Az időfutam estéjére esőt is jósoltak az időjárás előrejelzésben, ezért az esélyesek közül – Yates kivételével – mindenki korábbi rajtidőpontot választott így már hamar kirajzolódtak az erőviszonyok. A végén a nagyon meredek emelkedőn tulajdonképpen a hegyi menők villogtak, de Roglic elmondása szerint végig maximumon ment, talán ezzel sikerült győznie – ha csak a meredeket nézzük, Yates hasonlóan jót ment.

Roglic az első szlovén versenyző, aki magára húzhatta a rózsaszínű trikót, úgy tűnik, biztosra ment, ő csúcsformában érkezett az első napra és ezt a trikót már senki nem veheti el tőle. Nyilván nagyon nehéz dolga lesz a Jumbo-Visma csapatának, ha három héten keresztül védeni kívánják. a favoritok közül talán Tom Dumoulin-tól várt mindenki jobb eredményt, de egy ilyen rövid megmérettetésből, ráadásul egy grand tour első napján nem lehet messzemenő következtetést levonni.

Giro d’Italia 1. szakasz eredménye:

1 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 0:12:54
2 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 0:00:19
3 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:00:23
4 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:00:28
5 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb
6 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 0:00:33
7 Tao Geoghegan Hart (GBr) Team Ineos 0:00:35
8 Laurens De Plus (Bel) Team Jumbo-Visma
9 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 0:00:39
10 Damiano Caruso (Ita) Bahrain-Merida 0:00:40

V4 Kerékpárverseny: a lengyel Pawel Franczak győzött Pannonhalmán, Dina Márton a legjobb magyar

Budapest és Pannonhalma között 168,7 kilométer várta a Visegrád 4 Kerékpárverseny – UCI 1.2 résztvevőit. A lengyel Pawel Franczak (Voster-ATS) nyerte a versenyt, a legjobb magyar kerekes Dina Márton (Pannon Cycling Team) lett, aki a 13. helyen ért célba.

Pontban 11 órakor 28 csapat közel 160 kerekese vágott neki a 168,7 kilométeres távnak. A rajt ezúttal is Budapesten, – ám ebben az évben a Carl Lutz rakparton, a Vogue Étteremhajó előtt – volt, ahol az idei verseny sztárvendége, a kétszeres Giro d’Italia-győztes olasz kerékpáros, Paolo Savoldelli indította útjára a karavánt.

Az éles rajtot követően folyamatosak voltak az akciók, ám egészen hatvan kilométer megtételéig kellett várni az első sikeres elmenésre, melybe Wojciech Pszczolarski (Pardus-Tufo Prostejov) és honfitársa Wojciech Sykala (Wibatech-Merx) keveredett bele. Legnagyobb előnyük 1 perc 10 másodpercnél tetőzött, azonban mintegy tizenöt kilométer múlva rákapcsolt főmezőny, így utolérték őket.

A következő támadást Vladimir Tsoy (Apple Team) kezdeményezte, akihez idővel Robert Malik (CK Pribram-Fany Gastro), Helmut Trettwer (Maloja-Pushbikers), Daniel Eichinger (Hrinkow Adwarics), Martin Mahdar (Dukla Banska Bystrica) és Riccardo Bobbo (Delio Gallina Colosio) ugrott fel. A CCC Development Team és a Hurom-BDC sorai ellenben ezt a szökést sem engedték el túlságosan messzire.

A peloton ezt követően sem nyugodott meg, ötven kilométerre a céltól Moran Vermuelen (WSA-KTM Graz) és Marco Borgo (Delia Gallino Colosio) duója indult, akik bő egy perces előnnyel értek Pannonhalmára, ahol a viadal legnehezebb, és egyben leglátványosabb része, a helyenként 15%-os meredekségű dísztérkő burkolatú emelkedő következett az Apátság felé, melyet háromszor is abszolválni kellett.

Az emelkedőn szinte pillanatok alatt elfogyott az elöl tekerők fórja, mindössze egy közel húsz fős boly maradt az élen. Az utolsó körben Dominik Neuman (Elkov-Author) támadott, végül azonban a lengyel Pawel Franczak (Voster-ATS) bizonyult a leggyorsabbnak a szlovén Kristjan Hocevar (Meblo Jogi Pro-Concrete) és a szintén szlovén Ziga Rucigaj (Ljubljana-Gusto Santic) előtt.

„Nagyon nehéz volt a verseny, a végén négyszer is fel kellett tekerni a pannonhalmi emelkedőre, de meglepően jól éreztem magam már az első és a második áthaladáskor is – mondta Franczak röviddel a célba érkezést követően. – Próbáltam tartani magam az első csoportban, az utolsó ötven méteren pedig mindent kiadtam magamból. Örülök ennek a győzelemnek, hisz egy UCI kategóriást versenyt megnyerni mindig nagy dolog.”

A legjobb magyar kerekes Dina Márton (Pannon Cycling Team) lett, aki a tizenharmadik helyen zárt, úgy, hogy az utolsó ötszáz métert még elsőként kezdhette meg, sajnos azonban a legrosszabbkor akadt technikai problémája, melynek következtében kénytelen volt egy rövid időre megállni.

„Leváltottam kistányérra, erre beállt a hátsó váltó – kesergett Dina Marci. – Az első helyről a csoport utolsó pozíciójába csúsztam vissza. Jó erőben éreztem magam, a csapat sokat dolgozott értem. Azért örülök annak, hogy a legjobb magyarnak járó címet megszereztem.”

EREDMÉNYEK
V4 Kerékpárverseny, Budapest–Pannonhalma (168,7 km):

1. Pawel Franczak, lengyel (Voster-ATS) 3:57:26
2. Kristjan Hocevar, szlovén (Meblo Jogi Pro-Concrete) + 3 mp
3. Ziga Rucigaj, szlovén (Ljubljana-Gusto Santic) + 3 mp
4. Jodok Salzmann, osztrák (Maloja-Pushbikers) + 3 mp
5. Luca Rastelli, olasz (Delio Gallina Colosio) + + 3 mp
6. Martin Boubal, szlovák (CK Pribram Fany Gastro) + 11 mp
7. Jonas Rapp, német (Hrinkow Advarics) + 11 mp
8. Vladimir Miksanik, cseh (Pardus-Tufo Prostejov) + 11 mp
9. Stefano Gandin, olasz (Delio Gallina Colosio) + 15 mp
10. Michael Kukrle, cseh (Elkov-Author) + 18 mp
13. Dina Márton, magyar (Pannon Cycling Team) + 26 mp

A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrád 4 kerékpáros-sorozat magyar futamainak hivatalos honlapján találhatók.

Csepel Project E – a meglepetés erejével

Számodra mi az első, ha meghallod a Csepel márkanevet? Budapest? Tanyabike? Libakergető? Nos, itt az ideje gyorsan elfelejteni a sztereotípiákat és eszmélni milyen merész magyar gyártóval állunk szemben, ugyanis az idei Pedelec Parádén mutatkozott be az egyik ígéretes kísérleti újításuk, a Project E névre keresztelt, Brose motort használó pedelec bringájuk. Előre vetítve: nem ez az egyetlen érdekesség benne…

 

A Bosch és a Shimano népszerűségének árnyékában van még egy német prémium gyártó, aki igazán innovatív motorokat készít sőt, fejlesztéseit olyan nagyok használják, mint a Specialized, a BH, vagy a Rotwild. Igen, a Csepel szintén a Brose motorjára építette újdonságát, ezzel több célt is teljesítve. Egyrészt az egyik legerősebb, legfejlettebb motort tudták beépíteni, másrészt ezzel üde színfoltnak számítanak a konkurens gyártókkal szemben.

A hátsó támvilla bontható, így semmi sem gátolhat meg bennünket a későbbiekben, hogy szíjhajtásra vagy agyváltóra váltsunk. A gyári koncepció szerint 1×10 sebességet kapunk egy Shimano LX váltókar segítségével működtetett szintén LX hátsó váltóval karöltve, míg a fékhatásról a Deore szériából érkező fékek gondoskodnak. A rendszer vezérlését a kormányra szerelt egység segítségével végezhetjük: kicsi, intuitív, könnyen használható, többet nem is kell tudnia.

 

Ami még igazán nagy durranás és csak kevés gyártónál alkalmazott, az a SnakeBattery megoldás, ahol a váz oldalán lévő ablakon keresztül közlekedik a csigolyás felépítésű 504Wh-s akkumulátor. (sajnos kulcs hiányában kivenni nem tudtuk…)

A Project E nem csak férfi kiadásban, hanem női vázzal is elérhető, s nehezemre esik eldönteni melyik kialakítás tetszetősebb.

 

Maga a Brose motor belseje lánc helyett szíjhajtást kapott, így zaj és vibrációmentesen üzemel, nagyon „smooth” érzést biztosítva a felhasználóknak. A névleges teljesítménye a szabályozásoknak megfelelően 250W, ám pillanatnyilag ez majdnem a duplájára ugorhat az amúgy sem nyomatékszegény rendszerben (90Nm csúcsnyomaték, ca. egy 600 köbcentis sportmotor nyomatéka).

A kerékpár, mint a bevezetőben említettem kísérleti jellegű, de rendelhető tétel, a gyártó szeretné minél szélesebb körnek megmutatni, s ha valaki késztetést érez magában, nyugodtan véleményezheti, vagy fejlesztési javaslatot adhat.

A tervezett specifikáció:

 

További képek:

Szombaton jön a legrangosabb magyar egynapos a V4 Kerékpárverseny, míg vasárnap hazánk első profi női versenyére is sor kerül!

Rekordlétszámú nemzetközi mezőny, várhatóan huszonnyolc csapat több mint 160 kerékpárosa áll rajthoz az év legnagyobb egynapos bringás eseményén a V4 Kerékpárversenyen, melynek mezőnye Május 11-én, szombaton délelőtt 11 órakor rajtol Budapesten – ezúttal a Carl Lutz rakparton, a Vogue Étteremhajó előtt -, majd 168,7 kilométer megtétele után érkezik Pannonhalmára.

A szombati verseny idén a négy futamból álló sorozat második akkordja lesz a lengyel nagydíj után. A mezőny többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény, Zirc és Ravazd érintésével érkezik meg Pannonhalmára, ahol a befutó előtti körözés során többször is meg kell küzdeniük a helyenként 15 százalékos, térköves emelkedővel.
A Visegrádi Négyek tagországai 2013 óta rendezik ilyen néven a viadalt, ami kezdetben egyben teljesítendő 500 kilométeres távot jelentett amatőrök számára. Azóta azonban a világbajnokságokra és az olimpiákra is kvalifikációs pontokat adó nemzetközi versenyrendszerbe, az UCI Europe Tourba integrálódott, négy különálló UCI 1.2 kategóriás egynapos versenyként.

„Összesen huszonnyolc csapat, köztük öt magyar sor áll rajthoz szombaton, a mezőny felét profi kontinentális klubok alkotják – jelentette ki Törzsök Zsolt a versenyt szervező Mozgás, Egészség Rekreációs Sportegyesület elnöke. – Az előnevezések szerint 162-en lesznek ott a startvonalnál, ami rekord, hiszen magyarországi profi pontszerző kerékpáros-viadalon még sohasem volt ilyen sok induló.”

Egy nappal később, vasárnap tartják meg a 101 kilométeres V4 Ladies Series Pannonhalmát, amely az első hazai professzionális női verseny lesz. A közel hatvan fős mezőnyben a három magyar csapat mellett cseh, izraeli, lengyel, német, orosz és szlovák kerékpárosok is nyeregbe pattannak a győzelem valamint a világbajnoki és olimpiai kvalifikációs pontok megszerzése érdekében.

A mezőny nem sokkal délután fél kettő előtt rajtol Pannonhalmán, ahova 101,2 kilométer megtétele után Ravazd, Bakonypéterd, Veszprémvarsány, Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Dudar és Nagyesztergár érintésével érkeznek Zircre, ahonnan útjuk visszavezet Pannonhalmára.

A versenyekkel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrád 4 kerékpáros-sorozat magyar futamainak hivatalos honlapján találhatók.

A 102. Giro d’Italia csapatai, esélyesek

A 102. Giro d’Italia rajtlistáján a világ legerősebb összetett-menő csapatában egyelőre még a hiányzókról szólnak a hírek, de több WorldTour gárdából is a legjobb versenyző lesz a kapitány az olasz körversenyen.

Nem tudni, hogy azért döntöttek-e így sokan, mert a Tour de France-on szinte verhetetlennek tűnik a Sky, de örülünk, hiszen Nibalival, Yates-szel, Roglic-csal, Dumoulinnal, Landával és a többiekkel remek verseny ígérkezik, a második felében nagyon izgalmas útvonallal.

Nézzük sorjában, kikre érdemes figyelni a 18 WorldTour (profi első osztályú) és a 4 Pro Continental (másodosztályú, szabadkártyával induló) csapat közül:

1.  Movistar Team

LANDA Mikel
AMADOR Andrey
CARAPAZ Richard
CARRETERO Héctor
MAS Lluís
PEDRERO Antonio
ROJAS José Joaquín
SÜTTERLIN Jasha
Az 1-es (a tavalyi győztes Froome nem indul) és 2-es rajtszámot viselő Mikel Landa és Andrey Amador is harcban lehet majd az összetettért. Landa a nagyobb név, de Amador talán jobb időfutammenő, tehát nem lenne meglepő, ha a Costa Rica-i érkezne előnnyel a döntő hegyekhez, és ez érdekes szituációt teremthet.
*

2.  AG2R La Mondiale

11 GALLOPIN Tony
12 BIDARD François
13 DENZ Nico
14 DUPONT Hubert
15 GASTAUER Ben
16 PETERS Nans
17 VUILLERMOZ Alexis
18 WARBASSE Larry

Feltehetően Tony Gallopin hajt majd kiemelt emberként a szakaszsikerekre nehezebb napokon, Alexis Vuillermoz pedig az összetett TOP10 eredmény reményében startol el Bolognából.

*

3.  Androni Giocattoli – Sidermec

21 GAVAZZI Francesco
22 BELLETTI Manuel
23 CATTANEO Mattia
24 FLÓREZ Miguel Eduardo
25 FRAPPORTI Marco
26 MASNADA Fausto
27 MONTAGUTI Matteo
28 VENDRAME Andrea

Francesco Gavazzi túl van pályafutása zenitjén, talán már nem reális, hogy harcban legyen szakaszsikerekért a legjobbakkal. A többiek közül talán Fausto Masnada és Mattia Cattaneo okozhat meglepetést egy etapon.

*

4.  Astana Pro Team

31 LÓPEZ Miguel Ángel
32 BILBAO Pello
33 BOARO Manuele
34 CATALDO Dario
35 HIRT Jan
36 IZAGIRRE Ion
37 VILLELLA Davide
38 ZEITS Andrey

Az Astana az egyre jobb és jobb Miguel Ángel Lopez-nek osztotta az egyes rajtszámot, aki tavaly legjobb fiatalként zárt a Girón. Idén a dobogó a cél, mi is lehet más?

*

5.  Bahrain Merida

41 NIBALI Vincenzo
42 AGNOLI Valerio
43 BOLE Grega
44 CARUSO Damiano
45 GAROSIO Andrea
46 KOREN Kristijan
47 NIBALI Antonio
48 POZZOVIVO Domenico

Óriási rutinja, zseniális versenyzési stílusa és az idei szezonban eddig mutatottak alapján a kétszeres győztes Vincenzo Nibali 34 éves kora ellenére a 102. Giro d’Italia egyik legfőbb összetett esélyese. Mellette szól még, hogy a 3. hétre melegszik igazán a pite, abban pedig a Cápa nagyon jó, hogyan kell a végére tartalékolni az energiát.

*

6.  Bardiani – CSF

51 BARBIN Enrico
52 CARBONI Giovanni
53 COVILI Luca
54 MAESTRI Mirco
55 ORSINI Umberto
56 ROTA Lorenzo
57 SENNI Manuel
58 SIMION Paolo

A Bardiani csapata pár évvel korábban üde színfoltja volt a versenynek, szakaszgyőzelmeket vittek haza, most nehéz rámutatni, ki lehet az, aki elsőként haladhat át a célvonalon valamelyik napon. Az olasz prokonti csapat egy szerencsés szökésben reménykedhet.

*

7.  BORA – hansgrohe

61 MAJKA Rafał
62 ACKERMANN Pascal
63 BENEDETTI Cesare
64 FORMOLO Davide
65 MCCARTHY Jay
66 POLJAŃSKI Paweł
67 SCHWARZMANN Michael
68 SELIG Rüdiger

A lengyel Rafal Majka dicsőséglistája a hosszabb, viszont az olasz Davide Formolo formája mutat nagyobb progressziót. Nehéz jósolni, de egyikük biztosan harcban lesz egy jó összetett helyezésért, vagy szakaszsikerekért.

*

8.  CCC Team

71 ANTUNES Amaro 
72 ČERNÝ Josef
73 DE LA PARTE Víctor
74 GRADEK Kamil
75 MARECZKO Jakub
76 OWSIAN Łukasz
77 TEN DAM Laurens
78 VENTOSO Francisco José

A CCC csapatából Jakub Mareczko az első számú sprinter, de nehéz dolga lesz GT-szinten Viviani, Gaviria vagy Ewan ellen.

*

Deceuninck – Quick Step

81 VIVIANI Elia
82 CAPECCHI Eros
83 HONORÉ Mikkel Frølich
84 JUNGELS Bob
85 KNOX James
86 SABATINI Fabio
87 SÉNÉCHAL Florian
88 SERRY Pieter

A Quick Step egyértelműen Elia Viviani szakaszsikereire épít (joggal), összeraktak neki egy bivalyerős vonatot, akik közül a nem sprinttel kecsegtető szakaszokon főleg a luxemburgi Bob Jungels mozoghat majd szabad vegyértékkel.

*

EF Education First

91 MODOLO Sacha
92 BENNETT Sean
93 BRESCHEL Matti
94 BROWN Nathan
95 CAICEDO Jonathan Klever
96 CARTHY Hugh
97 DOMBROWSKI Joe
98 KANGERT Tanel

Nehéz elhinni az EF tavaszát követően, hogy a 102. Giro d’Italia-n ne legyen olyan emberük, aki belekavar majd a papíron esélyesebb nagymenők dolgába. Talán az észt Tanel Kangert lehet az. Sacha Modolo egyetlen olaszként a hajrákon próbál majd villantani hazája körversenyén.

*

Groupama – FDJ

101 DÉMARE Arnaud
102 GUARNIERI Jacopo
103 KONOVALOVAS Ignatas
104 LE GAC Olivier
105 LUDVIGSSON Tobias
106 MADOUAS Valentin
107 SCOTSON Miles
109 SINKELDAM Ramon

Thibaut Pinoot – bár nagyon szereti a Girót – idén Tour de France-t megy. Az FDJ pedig úgy tűnik, hogy idén inkább a szakaszokra hajt majd, Arnaud Demare főszereplésével.

*

Israel Cycling Academy

111 CIMOLAI Davide
112 GEBREMEDHIN Awet 
113 BOIVIN Guillaume
114 DUNNE Conor
115 NEILANDS Krists
116 PLAZA Rubén
117 NIV Guy
118 SBARAGLI Kristian

Az Israel Cycling Academy számára prokonti csapatként létkérdés, hogyan szerepelnek majd. Davide Cimolai nem csak a neve okán kapta az egyes rajtszámot, összetettben ő lehet a kedvezményezett. A sprintekre Kristian Sbaragli a kapitány.

*

Lotto Soudal

121 EWAN Caleb
122 CAMPENAERTS Victor
123 DE BUYST Jasper
124 DE GENDT Thomas
125 HANSEN Adam
126 KLUGE Roger
127 VANENDERT Jelle
128 VAN DER SANDE Tosh

Az apró termetű és még alacsonyabb pozícióban sprintelő Caleb Ewan szakaszsiker(ek)ért jött, ami a Lotto-Soudal vonatán sem fog múlni. A szökésekben a fáradhatatlan Thomas De Gendt vállal majd feltehetően főszerepet.

*

Mitchelton-Scott

131 YATES Simon
132 BAUER Jack
133 BOOKWALTER Brent
134 CHAVES Esteban
135 DURBRIDGE Luke
136 HAMILTON Lucas
137 JUUL-JENSEN Christopher
138 NIEVE Mikel

Simon Yates-nek tavaly csak egyetlen rossz napja volt, de azzal elbukta a Giro-győzelmet a Mitchelton-Scott kapitánya. Idén újra próbálkozhat, hasonló csapattal a háta mögött.

*

Nippo Vini Fantini Faizanè

141 CANOLA Marco
142 BAGIOLI Nicola
143 CIMA Damiano
144 HATSUYAMA Sho
145 LOBATO Juan José
146 NISHIMURA Hiroki
147 LONARDI Giovanni
148 SANTAROMITA Ivan

A Vini Fantini csapatában van korábbi szakaszgyőztes Marco Canola személyében, és egykori olasz bajnok is: Ivan Santaromita. Mégis merészség lenne azt jósolni, hogy labdába rúghatnak hazai pályán.

*

Team Dimension Data

151 NIZZOLO Giacomo
152 DAVIES Scott
153 GASPAROTTO Enrico
154 GHEBREIGZABHIER Amanuel
155 GIBBONS Ryan
156 O’CONNOR Ben
157 RENSHAW Mark
158 WYSS Danilo

A korábbi Girókon örök másodikként elhíresült Giacomo Nizzolo küzd majd az első héten a sprinteken, az elnyűhetetlen Enrico Gasparotto pedig minden bizonnyal most is töri a fejét, hogyan okozzon meglepetést valamelyik szakaszon.

*

Team INEOS

161 SIVAKOV Pavel
162 DUNBAR Eddie
163 GEOGHEGAN HART Tao
164 HENAO Sebastián
165 KNEES Christian
166 NARVÁEZ Jhonatan
167 PUCCIO Salvatore
168 SOSA Iván Ramiro

A címvédő Chris Froome eleve nem tervezte az indulást, az új csillag, Egan Bernal pedig kulcscsontját törte a verseny előtt. Persze sok csapat szeretne olyan hegyi menőket kapitányként a soraiban tudni, mint a Tour of the Alps-on szárnyaló Sivakov vagy Geoghegan Hart. És akkor nem beszéltünk Ivan Ramiro Sosa-ról, mert ugyebár minden Girón szükség van egy kolumbiai meglepetésemberre is…

*

Team Jumbo-Visma

171 ROGLIČ Primož
172 BOUWMAN Koen
173 DE PLUS Laurens
174 KUSS Sepp
175 LEEZER Tom
176 MARTENS Paul
177 TOLHOEK Antwan
178 VAN EMDEN Jos

Ha kivesszük a pakliból, hogy még csak a negyedik profi szezonja ez, és még csak a negyedik háromhetese következik, az idei forma szerint a szlovén Primoz Roglic a Giro legnagyobb esélyese. Tavaly a Tour de France-on a harmadik héten gyengült kicsit a formája, az idei Girón a harmadik hét a legnehezebb. Azóta eltelt egy év, ami minden bizonnyal csak a javára vált a Jumbo-Visma kapitányának.

*

Team Katusha – Alpecin

181 ZAKARIN Ilnur
182 BATTAGLIN Enrico
183 BIERMANS Jenthe
184 HALLER Marco
185 HOLLENSTEIN Reto
186 KUZNETSOV Viacheslav
187 NAVARRO Daniel
188 STRAKHOV Dmitry

Ilnur Zakarin-t pár éve még a legfőbb esélyesek közé illett sorolni, idén már pozitív meglepetés lenne egy dobogó az orosztól. A szakaszokon Enrico Battaglin jeleskedhet talán, a sprinteken pedig az osztrák Marco Haller próbálkozhat.

*

Team Sunweb

191 DUMOULIN Tom
192 BAKELANTS Jan
193 HAGA Chad
194 HAMILTON Chris
195 HINDLEY Jai
196 OOMEN Sam
197 POWER Robert
198 VERVAEKE Louis

Tom Dumoulin korábbi győztesként a topfavoritok közé sorolandó, de tavaly is kiderült, hogy ha folyamatosan követik egymást a nagyon nehéz, meredek hegyekkel tűzdelt szakaszok, bajba lehet keverni. Mindenesetre ha a holland jól felkészült, nehéz elképzelni, hogy dobogós eredménynél rosszabb pozícióban zárjon.

*

Trek – Segafredo

201 MOLLEMA Bauke
202 BRAMBILLA Gianluca
203 CICCONE Giulio
204 CLARKE Will
205 CONCI Nicola
206 GOGL Michael
207 IRIZAR Markel
208 MOSCHETTI Matteo

Gianluca Brambilla minden bizonnyal mindent belead majd a szakaszokon, összetettre Bauke Mollema hajt majd a Trek-Segafredo csapatából.

*

UAE-Team Emirates

211 GAVIRIA Fernando
212 BOHLI Tom
213 CONSONNI Simone
214 CONTI Valerio
215 MARCATO Marco
216 MOLANO Juan Sebastián
217 POLANC Jan
218 ULISSI Diego
Az Emirátusok csapatából a Fernando Gaviria szolgáltatja majd a show-t a sprinteken, idén is minden esélye megvan szakaszsikerekre. A kolumbiain kívül a Giro d’Italia-n korábban brillírozó Diego Ulissi jó szereplésében reménykedhetnek még az arab szponzorok.

A 102. Giro d’Italia útvonalának részletei

A Bolognából május 11-én rajtoló 102. Giro d’Italia 2019-ben Olaszországban marad, jövőre lesz csak külföldi „Grande Partenza” – ahogy bizonyára minden olvasónk tudja már – Budapesten. Az idei olasz körverseny nagyjából egy 8-ast ír le, Bolognától Veronáig és a semleges nézők szerencséjére minden nyitott maradhat az utolsó hétvégéig az összetett verseny szempontjából.

A Giro számokban:

Az össztáv 3578,8 km, amiből nem derül ki, milyen sok hosszú, nehéz szakasz lesz (több ezek közül egymás után, ráadásul a hegyekben is), a 21 etap átlagos hosszúsága „csak” 170,4 km-re jön ki. Közben 3 egyenkénti időfutam vár a mezőnyre, összesen 60 km hosszan. Az itinerben 40 kategorizált emelkedő szerepel, és 6 befutó lesz emelkedő tetején. 7 szakaszt vezetnek át középhegységen és 5 szakaszon kígyózik majd a mezőny hegyóriások között.

A verseny laposabb fele:

A bolognai prológon az esélyesek is kiosztanak majd pár másodpercet egymás között, aztán a sprinterek hete következik néhány izgalmasabb befutóval. Cseppet sem lesz azonban könnyű a start, 205-220-235 km – így követik egymást a távok, majd az első teljes hetet lezáró San Marino-i időfutam előtt is egy 239 km-es szakasz fárasztja a lábakat. Ezen a ponton még mindig keveset tudunk majd az összetett esélyesek formájáról, és még az első pihenőnap után is két teljesen sík etap következik.

Hegyek minden mennyiségben:

Az események a 12. szakasz után kezdenek majd felgyorsulni, a 13. etaptól már a Bikemag részéről is a helyszínen követjük az eseményeket, két kőkemény hegyi szakaszon és a Giro di Lombardia útvonalát is érintő 15. etapon. Újabb pihenőnap, majd egy 226 kilométeresen szakaszon a Passo Gavia és a Mortirolo várja a mezőnyt, aztán ettől a ponttól kezdve csak a 18. etapon lehet kicsit lazítani, végig ádáz harc dúl majd a rózsaszínű trikóért (#fightforpink), könnyen lehet, hogy a veronai záró időfutamnak is óriási jelentősége lesz.

Szakaszok (a csillagok a nehézségi szintet jelölik):

1. szakasz – Május 11.: Bologna (ITT), 8 km ***

2. szakasz – Május 12.: Bologna – Fucecchio, 205 km ***

3. szakasz – Május 13.: Vinci – Orbetello, 220 km **

4. szakasz – Május 14.: Orbetello – Frascati, 235 km **

5. szakasz – Május 15.: Frascati – Terracina, 140 km *

6. szakasz – Május 16.: Cassino – San Giovanni Rotondo 238 km ***

7. szakasz – Május 17.: Vasto – l’Aquila, 185 km **

8. szakasz – Május 18.: Tortoreto Lido – Pesaro, 239 km ***

9. szakasz – Május 19.: Riccione – San Marino (ITT), 34.8 km ****

Pihenőnap – Május 20.

10. szakasz – Május 21.: Ravenna – Modena, 145 km *

11. szakasz – Május 22.: Carpi – Novi Ligure, 221 km *

12. szakasz – Május 23.: Cuneo – Pinerolo, 156 km ***

13. szakasz – Május 24.: Pinerolo – Ceresole Reale (Lago Serrù), 196 km *****

14. szakasz – Május 25.: Saint-Vincent – Courmayeur (Skyway Monte Bianco), 131 km *****

15. szakasz – Május 26.: Ivrea – Como, 232 km ****

Pihenőnap – Május 27.

16. szakasz – Május 28.: Lovere – Ponte di Legno, 226 km *****

17. szakasz – Május 29.: Commezzadura (Val Di Sole) – Anterselva/Antholz, 181 km ***

18. szakasz – Május 30.: Valdaora/Olang – Santa Maria di Sala, 222 km *

19. szakasz – Május 31.: Treviso – San Martino di Castrozza, 151 km ***

20. szakasz – Június 1.: Feltre – Croce d’Aune-Monte Avena, 194 km *****

21. szakasz – Június 2.: Verona – Verona (ITT), 17 km ***

Szintrajzok:

1. szakasz – Május 11.: Bologna (ITT), 8 km ***

2. szakasz – Május 12.: Bologna – Fucecchio, 205 km ***

3. szakasz – Május 13.: Vinci – Orbetello, 220 km **

4. szakasz – Május 14.: Orbetello – Frascati, 235 km **

5. szakasz – Május 15.: Frascati – Terracina, 140 km *

6. szakasz – Május 16.: Cassino – San Giovanni Rotondo 238 km ***

7. szakasz – Május 17.: Vasto – l’Aquila, 185 km **

8. szakasz – Május 18.: Tortoreto Lido – Pesaro, 239 km ***

9. szakasz – Május 19.: Riccione – San Marino (ITT), 34.8 km ****

Pihenőnap – Május 20.

10. szakasz – Május 21.: Ravenna – Modena, 145 km *

11. szakasz – Május 22.: Carpi – Novi Ligure, 221 km *

12. szakasz – Május 23.: Cuneo – Pinerolo, 156 km ***

13. szakasz – Május 24.: Pinerolo – Ceresole Reale (Lago Serrù), 196 km *****

14. szakasz – Május 25.: Saint-Vincent – Courmayeur (Skyway Monte Bianco), 131 km *****

15. szakasz – Május 26.: Ivrea – Como, 232 km ****

Pihenőnap – Május 27.

16. szakasz – Május 28.: Lovere – Ponte di Legno, 226 km *****

17. szakasz – Május 29.: Commezzadura (Val Di Sole) – Anterselva/Antholz, 181 km ***

18. szakasz – Május 30.: Valdaora/Olang – Santa Maria di Sala, 222 km *

19. szakasz – Május 31.: Treviso – San Martino di Castrozza, 151 km ***

20. szakasz – Június 1.: Feltre – Croce d’Aune-Monte Avena, 194 km *****

21. szakasz – Június 2.: Verona – Verona (ITT), 17 km ***

A

A

Bryton Rider 450 GPS komputer tartós teszt – Mindent visz!

A Bryton pár év alatt óriásit lépett előre, az új gps-es komputerei bármelyik nagy márkával felveszik a versenyt, melynek jó példája a Rider 450, ami a piac legjobb ár-érték arányú komputere.

A gps-es kerékpáros komputerek piacán nem is olyan régen jelent meg a Bryton, de pár év alatt komoly hírnevet vívott ki magának, melyet jól mutat, hogy idén már a Quick-Step versenyzői is a „kis” távol-keleti cég termékeit használják. A magyar piacon is nagyon erős a Bryton, amit többségében a jó ár-érték arányának köszönhet.

Az elmúlt év második felében két új modellt dobott a piacra a Bryton, melyek komoly előrelépést jelentenek a márka életében. A Rider 450 és az Aero 60 lényegében testvérek, hiszen tudásban megegyeznek, csak az utóbbi modell aerodinamikusabb rögzítéssel rendelkezik. A két komputer közül az univerzálisabb felhasználás miatt a Rider 450-et választottam tesztelésre, amibe jó pár ezer km-t belepakoltam az elmúlt időszakban. Lássuk a részleteket!

Félelmetes mennyiségű tudással rendelkezik a Bryton Rider 450, olyannyira, hogy szerintem nincs az a bringás, aki mindegyiket ki fogja használni. Viszont szükség van a sok funkcióra, hogy minden igényt ki tudjon elégíteni, egyénenként változik, hogy kinek pontosan mire van szüksége. A legfőbb újítás a két új modellben (a gyártó szerint) a régiekhez képest, hogy több műhold (GPS, Glonass, BDS, Galileo, QZSS ) jelét képesek fogni és utca-szintű navigáció került beléjük. Ezenfelül persze van még pár dolog, ami szerintem fontos. Egyrészt a kezelhetőség sokat javult a „4”-essel kezdődő modelleknél, a gombokat sokkal könnyebb, jobb megnyomni, ami nem egy elhanyagolható szempont és a méretük is közelít a számomra optimálishoz, nem túl kicsi és nem is túl nagy a 2,3″-os kijelző.

Évekkel ezelőtt az első Bryton komputereknél még panasz volt a kezelésük bonyolultságára, mondjuk azt, hogy nem gondolták át rendesen a szoftver fejlesztői, hogy nem kettes számrendszerben gondolkozó programozók fogják használni őket, hanem normális emberek. Viszont mára a sok felhasználói visszajelzés hatására nagyon sokat finomodott a menürendszer kezelhetősége, igazából egy-két apró dologtól eltekintve már semmibe nem tudok belekötni. Nagyon logikusan épül fel a Rider 450 menürendszere, mindent könnyű benne megtalálni és beállítani, ráadásul a nagynevű konkurenciához képest sokkal gyorsabb a rendszer, megnyomom a gombot és már vált is, nem kell másodperceket várni arra, hogy történjen valami (a mai világban szerintem ez egy alapvető elvárás). Nem mellesleg a magyar elv is elérhető a menüben, bár én az angolt jobban szeretem.

6 gomb található a Rider 450-en, 2 a jobb oldalán (ezek közül a felső a start, új kör, ok gomb, az alsó pedig a vissza, szünet, menü gomb), 2 a bal oldalon (fel-le) és kettő alul (a baloldali a lapozó, a jobboldali pedig bekapcsoló és világítás gomb). Személy szerint örülök, hogy nem akarta a Bryton 3 vagy 4 gombbal megoldani ezt a sok funkció kezelését, mert abból időnként káosz lett volna. Egyébként 90%-ban csak az oldalsó gombokat kell használni és ennek megfelelően azok is állnak tökéletesen kézre.

A funkciók előtt még érdemes megemlíteni a rögzítést. A Rider 450 ahogy az elődjei mind a hagyományos Bryton rögzítést használja (elcsavarod 90 fokot és bepattan a helyére). A komputerhez jár egy konzol, amit fel lehet tenni a stucnira vagy a kormányra, ezenfelül újdonságként kapható hozzá előrenyúló alumínium konzol is, amivel a kormány síkjába kerül a komputer. Ez a konzol nagy előrelépés a Brytontól, mert így egyrészt normálisabban néz ki a kerékpár, hogy nem a kormány síkja fölött van az óra, másrészt aerodinamikusabb megoldás (az Aero 60 rögzítése még aerobb). Az aerodinamikáról még fontos megjegyezni a „4”-essel kezdődő komputerek hátlapjának elejét, amin golflabdamintázat található, ami még ha minimálisan is, de csökkenti a légellenállást (a 410, 450, Aero 60 háza majdnem teljesen megegyezik).

Mit tud a Bryton Rider 450? Gyakorlatilag mindent! Képes kommunikálni minden ANT+/Bluetooth szenzorral (sebesség, pedálfordulat, pulzuspánt, wattmérő) és az összes adatukat feldolgozni, méri és rögzíti gps alapján a távot és a sebességet, barométeres magasságmérő található benne, ami korrigálja a gps jel hibáit, tud hőmérsékletet és a mobilunkkal összekötve jelzi, ha hívnak vagy üzenetet kapunk. Az elektromos váltórendszerekkel is összeköthető, így a Rider 450 kijelzőjén is tudjuk követni, hogy éppen milyen fokozatban bringázunk.

A 78! fenti funkcióból egyszerre 10 jeleníthetünk meg a kijelzőn, viszont 5 adatoldalt tudunk beállítani, így ha valaki igényli akkor 50 adatot is képes mutatni a komputere, bár szerintem nincs olyan bringás, akinek erre szüksége lenne ennyire. A képernyő személyre szabása kétféleképpen lehetséges, vagy a komputer menüjéből kiválasztjuk, hogy mit szeretnénk látni, vagy az egyszerűbb utat választjuk és használjuk a Bryton telefonos alkalmazását hozzá, amivel töredék idő alatt be lehet állítani, hogy melyik mezőnél milyen adat legyen.

Az említett alkalmazás több szempontból is hasznos, ha éppen nincs wifi a környéken akkor az alkalmazáson keresztül is fel tudjuk tölteni az adatokat az internetre, a navigációhoz szükséges útvonaltervezést is el tudjuk végezni az alkalmazásból és a magasságmérőt is tudjuk innen kalibrálni. Ezenfelül minden feltöltött adathoz is hozzáférünk az alkalmazásban, akár az edzést is ki tudjuk elemezni. A wifit fent említettem, igen, a Rider 450 wifin keresztül képes közvetlenül a Bryton profilunkba feltölteni a bringázásunk adatait, nincs szükség semmilyen más eszközre hozzá. A Bryton profilunkat összeköthetjük a Strava, TrainingPeaks, Selfloops profilunkkal is, így az edzés ezekre is automatikusan fel tud kerülni mindenféle manuális feltöltögetés nélkül.

Mint már említettem a Rider 450 és az Aero 60 a két első Bryton komputer, ami utcaszintű navigációt tesz lehetővé. Az OpenStreetMap fut az eszközön és az előre feltöltött útvonalon képes navigálni, ezt az útvonalat megrajzolhatjuk kézzel is az alkalmazásban, de kívülről is rátölthető útvonal, amin végignavigál a komputer. Egyébként feltöltött útvonal nélkül is folyamatosan láthatjuk a navigációs oldalon, hogy éppen hol vagyunk.

Közel két hónapon keresztül napi szinten használtam a Bryton Rider 450-et, így sikerült bőven tapasztalatot gyűjtenem vele, de igazából nehéz bármit is mondani ezzel kapcsolatban, mert működött. Egyszer sem kellett reset-elni, nem fagyott le, nem akadt a kijelző (mint a régebbi modelleknél), az alkalmazásváltást is jól viselte, közben érkezett rá egy-két frissítés, amiből én nem vettem észre semmit működésben, végig tette a dolgát.

A magasságmérőjére többen már panaszkodtak, de nálam azzal sem volt gond, mert időjárás-változáskor mindig újra kalibráltam. Watt-mérővel használtam szinte végig és annak a jelét sem dobta el egyszer sem, pedig nem túl erős a watt-mérőm jele, úgy látszik, hogy erős benne az antenna.
Viszont hiába látja az összes műholdat sok magas épület mellett így sem talál könnyen jelet, de szerintem a speciális gps-eken kívül minden eszköz bajban lenne ilyen helyzetben. De ha már megtalálta a jelet akkor stabil.

A gyártó 32 órát ígér üzemidőnek, amit nekem nem sikerült megközelíteni sem, minden műholdat használva bluetooth kapcsolattal nálam rendre 18 órát bírt az akkumulátor. Természetesen, ha visszavettem volna a műholdak számából meg nem folyamatosan watt-mérővel ment volna akkor valószínűleg összehozható lett volna a 32 óra. A lemerülés előtt egyébként kb egy órával jelez a komputer, hogy gyenge az akku-feszültség és fel kéne tölteni, amit szinte bármely mobiltöltővel vagy a hozzákapott kábellel megtehetünk.

Két dolog van, amit kifejezetten szeretek a Rider 450-ben, az egyik a wifi, amin keresztül max pár másodpercen belül fent van a bringázásom a neten, míg egy bluetooth-os telefonos áttöltés akár percekig is eltart, ezért simán lecserélném a saját 410-emet erre a 450-re.
A másik a kijelzőn található vízelvezető árok, ami minden Bryton komputer sajátja, nálam ezért jár a plusz pont, mert esőben utálom ha törölgetni kell a kijelzőt, a Bryton termékeinél meg lefolyik.

A Bryton Rider 450 ezzel a tudással ezért az árért nagyon jó vétel, 62 990 Ft-ért kapunk egy mindentudó komputert, egyértelműen ár-érték bajnok.

Ajánlott fogyasztói ár: 62 990 Ft
További információk a forgalmazó honlapján.

A világsztár sprinter mélyponton: Marcel Kittel szerződést bontott a Katushával

Marcel Kittel

Marcel Kittel és a Katusha-Alpecin közös megegyezéssel szerződést bontottak, azzal az indokkal, hogy a német sprinternek mentális és erőnléti problémái vannak, és emiatt szünetre van szüksége.

Marcel Kittel

Az évtized egyik legtehetségesebb sprinterének, Marcel Kittelnek a 2018-as szezonja a várthoz képest mélyen alul sikerült. Mindösszesen csak a szezon elején, két szakaszgyőzelmével a Tirreno-Adriaticon volt képes értékelhetően teljesíteni, az év maradék része borzalmasan sikerült számára. Azt nem tudni, hogy a csapatváltás (2018-tól volt tagja a Katushának) vagy más okok játszottak ebben nagy szerepet, de a német sprinternek semmi nem jött össze.

A 2019-es év ismét jól kezdődött neki, februárban megnyerte az 1.1-es kategóriájú Trofeo Palmat és második lett a kiemelt kategóriás Clasica de Almerián, de a továbbiakban nem sikerült a tőle elvárt módon teljesítenie. Sőt, versenyeket mondott le, nemrégiben a Tour de Yorkshire, majd a a Tour of California szereplését mondta le.

A mai napon érkezett a bejelentés, hogy Marcel Kittel és a Katusha-Alpecin szerződést bontottak, mert a német sprinternek mentális és erőnléti problémái vannak. „Ebben a pillanatban nem vagyok képes edzeni és versenyezni a legmagasabb szinten. Emiatt úgy döntöttem, hogy szünetet tartok és időt adok magamnak, hogy végiggondoljam a céljaimat és a jövőévi terveimet.”-nyilatkozta Kittel.

Marcel Kittel pályafutása során 14 szakaszt nyert a Tour de France-on, kár lenne, ha nem találna újra magára a napokban még csak 31. életévét betöltő német sprinter.

Visegrad 4 Ladies Series: 101,2 km vár a hölgyekre a Pannonhalma-Zirc-Pannonhalma útvonalon

Május 12-én kerül megrendezésre hazánk első UCI 1.2-es besorolású női kerékpárversenye. A mezőny nem sokkal délután fél kettő előtt rajtol majd Pannonhalmán, ahova 101,2 kilométer megtétele után, várhatóan délután négy óra körül érkeznek vissza a versenyzők. Az útvonalról 3D-s szimuláció készült.

A hölgyek Ravaszdon, Bakonypéterden, Veszprémvarsányon, Bakonyszentkirályon, Bakonyoszlopon, Dudaron és Nagyesztergáron áthaladva érkeznek majd Zircre, ahonnan útjuk visszavezet Pannonhalmára. A teljes útvonal az alábbi videós szimuláción tekinthető meg, amelyet Simon Péter készített.

 

A hazánkban eddig még nem látott eseményen három magyar csapatnak is szurkolhatunk. A magyar válogatott mellett a Fehérvár Cycling Team és KSI is  rajthoz állnak.

Alább találjátok, hogy a mezőny várhatóan mikor érkezik az adott településekre.

 

Mostantól hivatalosan is létezik a Shimano gravel szett. Sőt mitöbb! Szettek!

Már az Ultegra Rx hátsóváltó bemutatásakor sejteni lehetett, hogy hamarosan lesz a Shimano-nak külön szettje a földutakra. De két dologra nem számítottam. Az egyik, hogy nem egy Dura Ace szintűnél mutatják be, a másik pedig hogy rögtön három alkatrészcsaláddal indulnak…

Pedig így történt. Az új Shimano GRX ugyanis három különböző (a Di2-val együtt) szintet kínál:
Ultegra szint: RX800
Ultegra Di2: RX810
105: RX600
Tiagra: RX400

Ezzel együtt pedig rögtön lehetőséged van választani az 1×11-es, a 2×11-es és a 2×10-es összeállítások közül. Ahogy az várható volt, hagyományos patkófékekkel már nem is kínálják a GRX-et, csak és kizárólag hidraulikus tárcsafékekkel lesz elérhető.

Az sem megszokott, hogy egy bovdenes és elektromos Di2 szettet egyazon kategóriában egyszerre mutasson be a Shimano, de hát nyilván fel kellett már mutatniuk valami újat, hiszen a nagy konkurens SRAM Force 1 szettje már évek óta a piacon van, és bizony az eTap AXS vezeték nélküli elektromos váltórendszerük is kapható már. Tehát a léc magasra van téve a japánoknak.

Ezeket a GRX szetteket nem egy meglévő továbbfaragásával hozták létre, hanem alapjaiból újakat kreáltak. Mivel én már február elején mehettem az új GRX-el, amit tesztnek véletlenül sem csúfolnék, de úgy gondolom a véleményemet érdemes lehet belefűznöm a sajtóhírbe.

Szóval valami rohadt jó lett az RX810-es szett. Persze, elektromos váltásban nehéz a jónál jobbat csinálni, tehát itt nem is a váltásteljesítmény volt ami tetszett, hanem a fékváltókar ergonómiája! Maguk a fékkarok szélesebbek és más formájúak lettek, sokkal jobb a fogásuk mint az Ultegra fékváltókaroknak. Arról nem beszélve, hogy 18 mm-rel megemelték a fékkarok tengelyének forgáspontját, így felső fogásból még nagyobb fékerőt tudsz ugyanakkora erővel előállítani. Egyszerűen nagyszerű.

Vadonatúj fejlesztés a hidraulikus cyclocross fékkar amit a kormány felső részére lehet felszerelni. Mivel a fékkar egy fékkört alkot a fékváltókarral és féknyereggel, ezért nagyon minimális erővel lehet fékezni vele a bringát. Egy hibája van csak, hogy nagyon sok helyet foglal, 44 cm-es kormánytól keskenyebbnél már gondot is okozhat. Meg hát szépnek sem mondható vele a bringa, de tény, hogy aki komolyan gondolja a gravel bringázást, annak biztosan sokkal kényelmesebb lesz vele közlekedni.

Fékváltókarból lesz többféle is. A kínálat tetején csücsül az ST-RX815 hidraulikus Di2 fékváltókar 11 sebességes kivitelben. Alatta az ST-RX810-es szintén Ultegra szintű, de mechanikus váltással kompatibilis. Itt választhatsz hogy ha szimpla tányéros, azaz 1×11-es szettet raksz össze, akkor mit teszel a bal oldalra? A BL-RX810-L-t, ami egy szimpla hidrós fékkar, vagy pedig az ST-RX810-LA-t, amiről a leengedhető nyeregcsövet is vezérelni tudod? 10 sebességes szettnél pedig az ST-RX600-as vagy pedig ST-RX400-as fékváltókarokat kell használnod, de az 1×10-es rendszerhez itt is van opciód csak fékkart használni a BL-RX600-L személyében. A 400-as szériának nincsen váltókar nélküli bal karja.

Kicsit bonyolultan hangzik, talán az is valamennyire, de azért pár perc alatt átlátható, ha GRX beszerzését fontolgatod. Hajtóműből is van bőven választék. Az FC-RX810-1 a csúcs szimpla tányéros és brutálisan jól néz ki, az FC-RX810-2 pedig a dupla tányéros kivitele 11 sebességes kivitelben, ami 48-31-es kiosztással lesz kapható, mely legnagyobb fogszámkülönbségű (17 fog) hajtómű a Shimanonál. Ez alá az FC-RX600-1 szimpla, és FC-RX600-11 hajtómű került még mindig 11 sebességes láncokhoz, ahol szintén a gravel bringákhoz optimalizálták a lánckerekek méretét, a dupla 46-30-as kombinációval lesz elérhető. Végül az FC-RX600-10 zárja a sort két lánctányérral 10-es szettekhez.

Szerencsére fékből csak kétféle érkezik. A BR-RX810 és a BR-RX400, természetesen ICE TECH betétekkel és tárcsákkal, illetve Flat Mount felfogatással.

A hátsó váltók is radikális kinézetűek lettek, és egyszerre kétféle Di2 kivitel érkezik. Az RD-RX817 42-es hátsó sorral is elboldogul, az RD-RX815 viszont csak 34-ig kompatibilis, tehát az előbbi a szimpla tányáros, utóbbi pedig a dupla tányéros szettekhez ideális. Ugyanígy kétféle mechanikus hátsó váltó is kapható lesz RX810 és RX812 kódszámon. A 10 sebességes RX400-as kicsit csumpi kinézetű lett, de valami kellett ahhoz, hogy inkább a többiben gondolkodj…

Lánckeréksorból nem készítettek külön a szettekhez, hanem a meglévő kínálatból ajánlanak modelleket. CS-R8000 (az Ultegra szettből), CS-HG800-11 (Ultegra szintű), CS-R7000 (105 szettből), CS-M8000 (XT szettből), CS-M7000-11 (SLX szettből), CS-HG700 (SLX szintű), CS-HG500 (Deore szintű), CS-HG50 (Alivio szintű).

Fura, hogy a Shimano készített komplett kerekeket az új gravel/CX szetthez, hiszen sem az OEM gyártók, sem a végfelhasználók nem nagyon vesznek Shimano kerekeket, pedig brutálisan jók, de valahogy a piac így alakult az utóbbi években. A WH-RX570-es kerékszettből lesz 622-es és 650B-s méret is, hiszen a gravel bringákban nem szokatlan a „montis” kerékszett.

Kíváncsi leszek mikor érkeznek az első GRX szettes kerékpárok, és már alig várom, hogy tartóstesztnek vessem alá valamelyiket!