Már csak 10 nap van hátra Magyarország legnagyobb tavát megkerülő rendezvényig a Tour de Pelsoig. Június 1-jén a Balaton Maraton Váltó csapatai mérik össze erejüket, június 2-án pedig az Elanders Balaton Maratonra, a Balaton Maraton Minire, a Moments Tihany Túrára és a Presztízs Sport – Panoráma Túrára kerül sor.
A Tour de Pelso minden hazai országúti kerékpáros számára fogalom, hiszen a Balaton megkerülése a többség számára komoly presztízzsel bír, ráadásul június 2-án, vasárnap az XXV. Elanders Balaton Maratonon teljesen szabályosan Siófoktól Siófokig kint az úton tehetjük meg ezt, nem szorulunk a kerékpárútra. További információkért az Elanders Balaton Maratonról kattints ide.
Mint már említettük idén első ízben hazánk legnagyobb tavát már csapatváltóban is körbe kerékpározhatjuk az I. Balaton Maraton váltó keretein belül. A Balatonföldvártól Balatonföldvárig tartó versenyt június 1-jén, szombaton rendezik. Tökéletes csapatépítő program cégek, baráti társaságok számára. További információkért a Balaton Maraton Váltóról kattints ide.
Aki soknak érzi az Elanders Balaton Maraton 202 km-es távját, az választhatja a Balaton Maraton Mini távot, ami mindösszesen „csak” 143 km. Az útvonala Tihanyig megegyezik a hosszabb távval, viszont ott véget is ér és az indulók komppal mennek át Szántódra, ahonnan már csak vissza kell gurulni Siófokra. További információkért a Balaton Maraton Miniről kattints ide.
A szerényebb erőnléttel rendelkezőkre is gondoltak a szervezők, a Moments Tihany Túra 76 km-es távját a kerékpárosok többsége kényelmesen tud teljesíteni. A túra résztvevői Siófokról indulva Szántódnál átkompoznak Tihanyba, majd onnan körbe a kerékpárúton térnek vissza Siófokra. További információkért a Moments Tihany Túráról kattints ide.
Két hét alatt majdnem 36 tonnával kevesebb széndioxid került a légkörbe a munkába bringázóknak köszönhetően
Fotó: Dimény András / Magyar Kerékpárosklub
Több mint 4700-an ültek nyeregbe a Bringázz a munkába! kampány első két hete alatt, akik összesen 223 850 kilométert tekertek le, 32,2 millió forintot spóroltak a benzinen, és közel 36 tonna széndioxid kibocsátását kerülték el május 6. és 20. között. A mindennapi kerékpározást népszerűsítő, nyereményjátékkal összekötött kampányhoz még most sem késő csatlakozni: a május 31-ig hátralévő két hét bőven elég ahhoz, hogy az újonnan munkába bringázók teljesítsék a feltételeket, és esélyük nyíljon megnyerni egyet a 2,5 millió forint összértékű ajándék – értékes kerékpárok, hétvégék, kiegészítők, élmények és sok minden más – közül.
Összesen 1539 vállalat, 1613 csapata 4707 emberrel tekert a 2019 tavaszi Bringázz a munkába! kampány keretein belül a játék első két hetében. Ezzel 32 229 891 forint benzinpénzt spóroltak meg, 35 592 kg szén-dioxid kibocsátását kerülték el, és 4 029 296 kcal energiát használtak fel, ami mindenkinek jó.
Budapest és Szeged az élen
A játékban külön kategóriában mérjük a vállalatok, illetve a városok kerékpáros teljesítményét, ez alapján a legbringásabb város – 175 ezer letekert kilométerrel és 11 319 biciklis nappal Budapest lett. Igazságtalan lenne azonban a közel kétmilliós metropoliszt összevetni a jóval kevesebb lakosú többi várossal, ezért őket külön értékeljük.
Így a vidéki városok között Szeged a legbringásabb, ahol 1117 napon tekertek munkába a csatlakozók, a második Debrecen 519, a harmadik pedig Székesfehérvár 405 bringázós nappal. Ugyanez kilométerben kifejezve kissé más rangsort ad: Szeged magasan vezet 9869 kilométerrel, a második Székesfehérvár 5330-cal, a harmadik Debrecen 4853-mal.
Fotó: Dimény András / Magyar Kerékpárosklub
A legbringásabb cégek
A cégek közül a bringás napok számát tekintve Az IT Services Hungary Kft. (ITSH) vezet, 430-cal, a második a Robert Bosch Kft. 290-nel, míg a harmadik helyen a Videoton Hungária Zrt. áll 206 nappal. A letekert kilométerek alapján is megegyezik a sorrend: az ITSH áll az első helyen (5383 km), a Robert Bosch Kft. a második (5183 km), a harmadik pedig a Videoton Zrt. (3679 km). Ők hárman messze a mezőny előtt járnak, a többiek még nem érték el a cégenkénti 3000 kilométert.
Az első tízbe még befért – sorrendben – az Ericsson, a K&H Csoport, a Thyssenkrupp Components Technology Hungary, a MÁV székház, a Richter Gedeon Nyrt., at E.ON Hungária Zrt., és az Egis Gyógyszergyár Zrt.
Fotó: Dimény András / Magyar Kerékpárosklub
Még mindig lehet csatlakozni
Az adatokat május 20-án hétfőn délben a Bike Citizens alkalmazásból nyertük ki, amivel a kampány résztvevői mérni tudják lebringázott napjaik, illetve kilométereik számát, de használhatják kerékpáros útvonaltervezésre is. A City Pack Pro csomagban ugyanis több mint 450 város térképe tölthető le. Egy ilyen térképhez akár ingyen is hozzá lehet jutni, ha az azt letöltő a letöltés után egy hónap alatt leteker 100 kilométert.
A játékba a kampány ideje alatt folyamatosan lehet regisztrálni, és akik így tesznek, nem csak fittebbek lesznek, és élvezhetik a stresszmentes közlekedést, de értékes nyereményekre is szert tehetnek. A 2,5 millió forint összdíjazású nyereményjátékon márkás kerékpárokat, izgalmas kalandprogramokat, városnéző sétákat, BKK Bubi-bérleteket, belépőket, kerékpáros kiegészítőket és más ajándékokat lehet nyerni.
Munkába bringázni azonban nem csak a nyeremények miatt érdemes, és nem csak azért, hogy városunk, csapatunk vagy vállalatunk minél előkelőbb helyezést érjen el a rangsorban. A kerékpáros közlekedés terjedése valós, stresszmentes és anyagilag jóval kedvezőbb alternatívája a dugóban autózásnak a túlzsúfolt városi utakon, és hozzájárul településeink élhetőbbé válásához.
A május 6-31. közötti tavaszi, illetve a szeptember 9-től 22-ig tartó őszi, nyereményjátékkal összekötött kampány az Aktív Magyarország kormánybiztosság és az Innovációs és Technológiai Minisztérium anyagi támogatásával, a Magyar Kerékpárosklub szervezésében, valósul meg.
Az utolsó kilométert jelző táblánál bukott a pontversenyt vezető Pascal Ackermann (Bora-Hansgrohe) a mezőny elején, így a Giro d’Italia eddigi legnyugodtabb szakasza elég zaklatott hajrával ért véget.
Ravenna és Modena között mindössze 145 km volt a táv a 10. etapon, tökéletesen sík terepen. Egyértelmű volt, hogy a sprinterek csapatai nem hagyják ki a ziccert és nem élhet meg szökés. Így is történt, a végjátékra már együtt érkezett a mezőny, Francisco Ventoso (CCC Team) próbálkozott csak az utolsó kilométereken.
Ahogy utolérték Ventosót, a ciklámen trikós Ackermann fennakadt egy keréken és hatalmasat esett, a bukás következtében jobbra Matteo Moschetti (Trek) bukfencezett rá a palánkra és sérült csúnyán. Ackermann is tele sérülésekkel gurult át a célvonalon, s lévén nem sprintelhetett, előnye mindössze egy pontra zsugorodott Arnaud Demare-ral (FDJ) szemben.
A szakaszt Demare nyerte, miután az FDJ-sek a bal oldalon jókor váltottak ki, a másik oldalon a Lotto-Soudal és Caleb Ewan nem tudott hasonló sebességre gyorsulni. Elia Viviani (Quick Step) is Ewan-re tette először a kereket, mikor váltott Demare-ra, már késő volt. Az összetettben nem történt változás, Valerio Conti (UAE Team) őrzi a rózsaszínű trikót.
A 185.80.49.65/teszt-uj-wp/ is képviselteti majd magát az E-Giro mezőnyében, ami a Giro d’Italia-val párhuzamosan halad Olaszországban. A résztvevő csapatok elektromos rásegítéssel, az eredeti szakaszokhoz hasonló útvonalon tekernek és a bringások néhány órával a profi versenyzők előtt haladnak át ugyanazon a célvonalon.
A Giro E a hivatalos kommunikáció szerint sem „verseny”, inkább az első ilyen „teszt”: hogyan lehet bárki számára elérhetővé tenni egy háromhetes körverseny teljesítését, némi elektromos rásegítéssel. A szervezők is most mérik fel, hogy milyen távokat érdemes kijelölni, milyen sebességet lehet választani egy pedelec bringával, hogy az aksi is bírja és az indulók fel is jussanak az emelkedőkre a gyönyörű tájakon.
Az összetett értékelésben például olyan feladatokból is összeadódnak a pontok, amikor a rally-hoz hasonlóan szelektív szakaszokat mérnek, de nem a gyorsaság számít, hanem az, hogy bármilyen mérőműszer nélkül megközelítsenek a csapatok egy előre megadott átlagsebességet. A Giro E-n az EPowers magyar csapatát irányító szaktekintély, Varjas István elmondása szerint volt olyan feladat, amikor a lejtős útvonalon kellett megpróbálni huszonvalahány km/h-s átlagsebességet elérni.
Az e-bike-ok le vannak szabályozva 25 km/h-nál, így sprinten tulajdonképpen hátrány a rásegítő rendszer tömege. Nem véletlen, hogy a magyar EPowers csapat a mezőny legkönnyebb kerékpárjaival több befutón is a leggyorsabb volt, az egyébként még aktívan versenyző Filutás Viktor és az olasz „vendégmunkás” Andrea Tafi révén. Az EPowers Factory Team az összetett értékelést és a sprint pontversenyt is vezeti az első hét után.
A sprint érdekesen zajlik, ugyanis csak a csapatkapitányok hajráznak, a mezőny maradék részét 1 kilométerrel a cél előtt megállítják, majd később a teljes peloton is áthalad a célon. (Azt tudjuk, hogy a kerékpárok világában az e-bike-oké a jövő, reméljük a versenyeken nem ilyen módon bonyolítják 10 év múlva a sprintbefutókat…) Apropó csapatkapitányok: korábbi nagymenők, Tafi mellett Gianni Bugno, Maximiliano Lelli, Daniele Colli, vagy Edita Pučinskaité és Giorgia Fraiegari neve fémjelzi a sorokat.
A 10 csapatban egyébként van lehetőség cserélgetni a 6 tagot a különböző szakaszokon. Az Olasz Turisztikai Ügynökség csapatába Takács Tamás kapott meghívást az utolsó két hegyi szakaszra, amiről bővebb beszámoló lesz olvasható majd a Bikemagon. A különböző csapatokban nem csak bringás sztárok szerepelnek, hanem egyéb neves olasz sportolók, például Cristian Zorzi, Alessandra Sensini, Francesca Lollobrigida, Massimiliano Monti, Andrea Lalli…
A csapatok:
Agenzia Nazionale del Turismo // Bike For Dream // Castelli-Segafredo // Pinarello // Mediolanum // De Rosa // Toyota // Milano Cortina 2026 // Epowers Factory Team // Kilocal-Selle SMP
Hazánk legjobb mtb versenyzőnőjéről ismét rendszeresen olvashattok magazinunkban, idén elsőként a múlthétvégén rendezett Albstadt-i XCO Világkupán történteket meséli el nekünk Benkó Barbara.
@attentionbuilders, Irmo Keizer, Andreas Dobslaff
Idén később kezdődött a Világkupa szezon, mint tavaly, az első amúgy is mindig érdekes amikor először találkozik a komplett élmezőny, hogy ki hol áll, kinek milyen tele, felkészülése volt. Most Albstadt, Németország volt az első állomás, ami mindenkinek kiemelten fontos volt, hisz jövőre itt lesz a VB. Csapatomnak ez amúgy is mindig kiemelt német bejegyzésű csapat lévén, aki kint volt az láthatta hogy a szokásosnál is nagyobb volt a Ghost setup, 40 meghívott vezető dealer mellett eljött a márka management vezetősége is…
@attentionbuilders, Irmo Keizer, Andreas Dobslaff
Szerencsére nem okoztunk csalódást, a Ghost csapat történelmében először megnyerte a csapat összetett versenyt, így most hétvégén megkülönböztetett rajtszámmal (sárga/arany színű) fogunk indulni hárman, akik az elit kategóriában versenyzünk. Mindenki nagyon örült, nagyon boldog volt, leírhatatlan érzés volt látni a mosolygós arcokat.
@attentionbuilders, Irmo Keizer, Andreas Dobslaff
Amúgy is valahogy nagyon jó hangulat uralkodott a csapatban hétvégén és ez elősegítette a jó teljesítményt is. Amúgy is mindig jól érezzük magunkat, ha együtt vagyunk, de most valahogy még jobb volt. Vagy csak lehet én éreztem úgy, mivel barátom azzal lepett meg hogy eljött megnézni meg szurkolni a Világkupán Dél-Afrikából, amit igaz egy komolyabb mélypont előzött meg mert nem tudtam hová tűnt 1,5 napig, amíg utazott, majd megjelent 5 perccel short race rajt előtt mikor éppen szólítottak be… 🙂 Mondtam neki, hogy ezt a kört legközelebb kihagyhatjuk. 🙂 Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy másképp volt tervezve, úgy volt már korábban csatlakozik hozzánk, de közbejött egy sajnálatos dolog, ami miatt nem tudott utazni, de 2 nappal később mégis repülőre tudott szállni, szóval minden jó, ha a vége jó. 🙂
@attentionbuilders, Irmo Keizer, Andreas Dobslaff
Ami a versenyt illeti most sem okozott csalódást a német időjárás. Iszonyú hideg volt hét közben, de legalább nem esett az eső, ez a pálya még szárazon is csúszik, esőben katasztrófa. Aztán szombat éjjel jött egy hatalmas vihar úgyhogy vasárnapra sáros, csúszós lett a pálya, de a legjobban egyértelműen az elit férfi mezőny szívta meg, akiknek rajt előtt pár perccel érkezett egy komoly égi áldás. Ideges voltam a rajt előtt mert pénteken a short race-en sikerült életem legrosszabb helyezését hozni egy bukás miatt, de ez benne van sajnos, ami azt jelentette hogy negyedik sorból rajtoltam… Pedig jól éreztem magam, ezért volt még frusztrálóbb, de inkább arra koncentráltam hogy hozzam ki ebből a maxot. Azt beszéltem meg az edzőmmel, Tomival, hogy a rajt élet halál, ne tartsanak fel a lefelékben meg ahol beszűkül… Ez szerencsére össze is jött, olyannyira hogy 8. helyen fejeztem be az első kört, de ez rengeteg energiámba került hogy ilyen előre keveredjek.
@attentionbuilders, Irmo Keizer, Andreas Dobslaff
Első két körben meg is szenvedtem, túlságosan belementem a vörös zónába hogy előre kerüljek, gondoltam is magamban amikor előzgettek az emberek hogy jól van Barbara, gratulálok, jó amatőr vagy, túlhúzod az elejét… De aztán kezdtem összeszedni magam és a végére még sikerült újítanom és pár helyet előre jöttem, az utolsó két körben éreztem a legjobban magam… Végül 17. lettem, aminél azért előrébb vártam magam, de igazából úgy értem a célba, hogy ennél többet nem tudtam volna aznap, úgyhogy nem lehetek elégedetlen. Ez egy olyan nap volt, amikor abszolút nem éreztem a flow-t, rajttól célig csak szenvedtem, de küzdöttem végig, nem tudom mikor szenvedtem ekkorát utoljára… Mikor mondták hogy a csapatot nyertük az hihetetlen érzés volt, ott állni a fiúkkal a dobogón, látni a csapatfőnök, szerelő, masszőr arcát milyen büszkék… Na ezért megéri csinálni, sosem fogom elfelejteni!
@attentionbuilders, Irmo Keizer, Andreas Dobslaff
Közben már úton vagyunk Csehországba, hétvégén újabb Világkupa Nové Mestóban. Egy gyors Ghost gyárlátogatás hétfőn és keddtől már a hétvégére hangolunk a helyszínen. Szeretnék javítani pénteken és vasárnap is, úgyhogy a motivációval nincs gond! Albstadt előtt volt egy kisebb hát sérülésem, ami miatt a jobb lábam nem működött 100%-osan, de otthon Anyával, kint pedig a fizioterapeutánkkal is dolgoztunk a dolgon, úgy érzem már az is teljesen helyre jött, jöhet Nové Mesto!
Május 18-án, szombaton háromezer túrázóval teltek meg a „magyar tenger” kerékpárútjai. Ennyi kerékpáros vágott ugyanis neki az ország legnagyobb bringás túrájának, a McDonald’s BringaMánia Tour de Balatonnak. A kerékpározás élménye mellett sokan segítő szándékkal, nemes célt támogatva tekerték le az öt táv valamelyikét.
„Öt táv, kétkeréken, minden korosztálynak” – szól a McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton mottója, és valóban a lelkes hazai kerékpáros közösség minden korcsoportja képviseltette magát a háromezer résztvevő között. A legfiatalabb induló a maga 4 évével vágott neki a 6 kilométeres bringatúrának, míg a szeniorok legidősebbje 78 évesen vállalkozott az egyik, éppen 78 kilométeres távra.
A McDonald’s BringaMánia program és a Tour de Balaton legfőbb célja, hogy a kerékpározást, a mozgás örömét minden korosztály körében népszerűsítse, hogy minél többen élhessék át a bringás túrázás élményét. A távok a kisgyermekeknek ideális 6 kilométeres Balaton XS túrától a teljes tavat megkerülő, 206 kilométer hosszú XL-es túráig terjedtek.
A Siófokról induló Tour de Balaton túra minden távja kényelmes tempóban zajlott, így a túrázóknak alkalma nyílt élvezni a balatoni táj szépségét és a kellemes, napos időt – ami önmagában is óriási ajándék volt mindenki számára, hiszen az elmúlt napokban, hetekben kíméletlenül esett az eső. A McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton idén több rekordot megdöntött, a legnagyobb kihívást jelentő, 206 km-es Balaton XL-es túrán például idén minden eddiginél többen, ezernégyszázan indultak el.
Az idei évben a 3000 résztvevő a környezet védelme érdekében a rajtcsomagban kapott kulacsokba tölthette a frissítő italokat, kiváltva ezzel a frissítő pontokon korábban használt 17 ezer műanyag poharat.
Az esemény mindemellett nemes célt is támogatott. Idén már kilenc bringás nagyköveti csapat indult el, hogy ezzel gyűjtsön támogatást az idén 25 éves Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány számára. A jótékonysági akcióban több, mint 5 millió forint gyűlt össze, melyet a miskolci Ronald Ház megszépítésére fordítanak majd. Az Alapítvány által működtetett apartmanházakban és kórházi szobákban, térítésmentesen lakhatnak azok a családok, akiknek gyermeke otthonuktól távol, hosszan tartó kórházi kezelésben részesül.
Női dobogó: 5. Terpstra; 4. Tauber; 3. Belomoina; 2. Neff; 1. Courtney - @Bartek Wolinski/RedBull Content Pool
A 2019-es cross-country világkupa-sorozat május harmadik hétvégéjén kezdődött meg Németországban. A nőknél Kate Courtney regnáló világbajnokként nyert, a férfiak versenye vihart és talán ennek köszönhetően is komoly izgalmakat hozott.
A tavalyi debütáló Short Track futamok idéntől a vasárnapi versenyek kimenetele szempontjából még nagyobb jelentőséggel bírnak, hiszen ezeknek a rövid, 20-25 perces versenyeknek az eredménye alapján alakul ki az XCO rajtrács első három sora (24 helyezés). A legjobbak világkupa- és UCI pontokat is kapnak, viszont fontos kritérium, hogy a pénteki sprintversenyen használt kerékpárral kell rajthoz állni vasárnap is.
Short Track
A női világbajnok ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta. Kate Courtney immár Scott-SRAM színekben végig az élbolyban tekert és a végső sprintben magabiztosan szerezte meg a győzelmet. A fiatal amerikai átigazolása a svájci csapatba talán sokakat meglepett, de Thomas Frischknecht irányítása alatt minden adott a legnagyobb sikerek elérésére, az előző olimpiai ciklusban mindkét bajnok az ő csapatából került ki. A második helyen, a szintén új alakulat színeiben szereplő, Jolanda Neff (Trek Factory Racing) végzett.
Kate Courtney – @Bartek Wolinski/RedBull Content Pool
A dobogó alsó fokát a korábbi kétszeres XCE világbajnok Kathrin Stirnemann (Thömus RN Swiss Bike Team) szerezte meg, aki a sprint számok specialistájának mondható. Annika Langvad (Specialized Racing) élete legrosszabb short track eredményével 5. lett, amivel ugyan az első soros rajtpozíciót biztosította, de látszott, hogy nincs tökéletes formában. Benkó Barbara (Ghost Factory Racing) sokáig az élbolyban tekert, majd bukásba keveredett, így a 30. helyen zárt.
A férfiak mezőnyében a két szupersztár először csapott össze idén. Mathieu van der Poel (Corendon-Circus) elképesztő tavaszt tudhat mögött országúton, viszont kimondott célja, hogy 2020-ban XCO olimpiai bajnok legyen. Ehhez Nino Schurter (Scott SRAM) legyőzésére lenne szükség, aki 2015 óta minden évben világbajnok lett. Ráadásul a svájci, az Európa-bajnok Lars Forster (Scott SRAM) személyében igazán ütőképes csapattársat kapott, akivel a remek együttműködés eredményeképp már egy Cape Epic-et nyertek is. Pénteken viszont az Amstel Gold Race-t felejthetetlenül behúzó van der Poel villant, biztosítva ezzel a pole pozíciót, a svájciak Forster, Schurter sorrendben érkeztek.
Albstadt XCO pálya 2019
A verseny előtt sok kritikát kapott a németországi XCO pálya, egyesek azon viccelődtek, hogy van der Poel akár még cyclocross bringával is indulhatna. A 4,1 km-es nyomvonal körönként 201 m szintemelkedést tartalmazott, és a szeszélyes időjárásnak köszönhetően legtöbbször csúszós talaj és 15 °C körüli hőmérséklet jellemezte a futamokat.
XCO nők
Női dobogó: 5. Terpstra; 4. Tauber; 3. Belomoina; 2. Neff; 1. Courtney – @Bartek Wolinski/RedBull Content Pool
Kate Courtney tulajdonképpen rajt-cél győzelmet aratott, egy elcsúszáson kívül hibátlan versenyt követően ünnepelhette első világkupa sikerét. Jolanda Neff ma nem tudta felvenni vele a versenyt, de megszerezte a második pozíciót. A nap vesztese Anne Tauber (CST Sandd Bafang MTB Racing Team) biztosnak látszó érmet bukott el egy esés miatt, öröm az ürömben, hogy a bronzérem csapattársa Yana Belomoina (CST Sandd Bafang MTB Racing Team) nyakába került. Benkó Barbara 17. lett.
XCO férfiak
A rajtot követően a két Scott-os svájci versenyző keverte legjobban a kártyákat, Schurter és Forster el tudtak lépni a mezőnytől. Az első körben azonban a szakadó eső révén csúszóssá váló pályán az Európa-bajnok követte el az első hibát, bukott a technikai zóna bejáratnál, így Schurter egyedül maradt az élen. Nem sokat kellet várni, míg az üldözők felértek rá, majd egy újabb támadást követően Matthias Flückiger (Thömus RN Swiss Bike Team) és Jordan Sarrou (Absolute Absalon) talán kisebb meglepetésre leszakították a regnáló világbajnokot. Flückiger láthatóan jobban alkalmazkodott a körülményekhez a franciánál, így megszerezte élete 2. világkupa győzelmét.
Matthias Flückiger – @Bartek Wolinski/RedBull Content Pool
A második pozícióért nagy harc volt az utolsó körben, Mathieu van der Poel elől próbált menekülni Sarrou, de a holland végül kamatoztatni tudta erőfölényét. A negyedik helyet Titouan Carod (BMC Mtb Racing Team) szerezte meg, ötödikként az örökifjú Florian Vogel (KMC Ekoi Orbea) zárt. Schurter hatodik helye és több, mint másfél perces hátránya nem várt eredmény, de jövő héten ismét bizonyíthatja, hogy ő a világ legjobbja.
Férfi dobogó: 5. Vogel; 4. Carod; 3. Sarrou; 2. van der Poel; 1. Flückiger – @Bartek Wolinski/RedBull Content Pool
Lars Forster több bukást követően végül feladni kényszerült a küzdelmet, sérült térdét a napokban röntgenezik. Az idén ismét jó formát mutató Ondrej Cink (Kross Racing Team) defekt miatt kénytelen volt feladni a versenyt, Anton Cooper (Trek Factory Racing) és Henrique Avancini (Cannondale Factory Racing) szintén kerékcsere miatt vesztettek jelentős időt. A magyarok közül Dina Márton kiemelkedő teljesítményt nyújtott, 38. helyen ért célba.
Magyar eredmények:
Short Track
Benkó Barbara (Ghost Factory Racing) 30.
XCO
Vas Kata Blanka – Junior nő 5.
Schmidel Regina – U23 nő DNF
Benkó Barbara (Ghost Factory Racing) – Elit nő 17.
Baranyi Dávid Áron – Junior férfi 72.
Fetter Erik – U23 férfi 40.
Valter Attila – U23 férfi 69.
Dina Márton – Felnőtt férfi 38.
Palumby Zsombor – Felnőtt férfi 82.
Parti András – Felnőtt férfi 88.
Jövő héten Nové Město na Moravě ad helyet a sorozat második állomásának.
Május 25-én, szombaton újra bringázással segítik a beteg embereket Móron, a Móri Karika jótékonysági kerékpártúrán.
Május 25-én, szombaton 13. alkalommal rendezik meg Móron, a MÓRI KARIKA jótékonysági kerékpáros körtúrát, amelynek egyik célja a Cortex Agysérültekért Alapítvány (Alapítvány az Agysérültek Rehabilitációjáért) segítése. Az alapítvány nem veleszületett agyi károsodásban szenvedő agysérültek (pl. baleseti agysérült, agydaganat miatt műtéten, ill. agyvérzésen átesett, beteg emberek stb…) utógondozását, pszichoszociális rehabilitációját vállalja. A másik cél a móri Városi Közművelődési Közalapítvány támogatása.
A Cortex munkatársai a terápiás tevékenységeken túl rendszeres klubfoglalkozásokat tartanak, kulturális és oktatási programokat, valamint rehabilitációs üdüléseket szerveznek, ezzel is gyorsítva a sérültek társadalomba való visszailleszkedését.
Valamennyi kerékpáros, aki benevez a túrára, nevezési díjával, az alapítvány jótékony munkájához járul hozzá.
A rendezvény, melyre évről évre az érintett betegek személyesen is eljönnek,2007-ben startolt. Dr. Orosz Zsolt, móri születésű orvos, barátai segítségével lokálpatrióta érzelmektől vezérelve írországi tapasztalatait honosította.
A résztvevők három táv között választhatnak: hosszútáv: 110 km., középtáv: 50 km., rövidtáv: 25 km.
A rajt május 25-én, szombaton Mórón, a Láncos-kastély előtti téren (Szent István tér 6.),10.15- kor lesz.
Nevezési díj: 2500 Ft.
Előzetes regisztráció és bővebb tájékoztatás a Móri Karika Facebook oldalán: Móri Karika – Facebook
Regisztráció a helyszínen: 8.30-10.00-ig.
A távok teljesítését professzionális chipes időméréssel mérik.
Az összes résztvevő emlékérmet kap. A legjobban teljesítők, ahogy az elmúlt 12 évben, 2019-ben is Mór város polgármesterétől, Fenyves Pétertől vehetik át a kupákat és az érmeket.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak, aki szívesen támogatja a beteg embereket, miközben a jótékony biciklizéssel Mór város kulturális életének színesítéséhez is hozzájárul.
Bryton made great leaps in the last few years, the most recent range of GPS bike computers is up there with best in every aspect. There is no better example for this progression than the Bryton’s Rider 450 model, which I have ridden quite extensively, and found to represent the outmost value for money for 2019.
Bryton arrived relatively late on the GPS bike computer market, nevertheless the brand has not only managed to catch up to the main players, but surpass them in many aspects, including technology and functionality. It is no coincidence that some of the top Wolrd Tour teams – including the extremely successful Belgian Quick-Step squad – rides with Bryton computers this season. The brand’s GPS models are greatly popular here in Hungary as well, thanks in part to the excellent value they offer.
Last year Bryton launched two new models, both representing major advancements for the company. One is the Rider 450 GPS featured in this review, the other is the virtually identical Aero 60, differentiated merely by the aerodynamic mounting system. I selected the Rider 450 for this test, since in general it offers a more universal application for cyclists. I’ve managed to put some serious distances into this Bryton GPS unit in the past few months, so I have a lot to talk about. Let’s get started!
First of all, the Rider 450 includes an awe-inspiring number of features, so many, that I’d be surprised to find a cyclist who could make use of each and every one of them. The list seem never-ending, but there is good reason to pack every function into the unit. It allows the rider to fully customize the use of the computer, selecting only the essential ones. Hence each user gets a slightly different Rider 450, one that best fits the needs and desires.
Apart from the comprehensive customization, there is another novelty, the possibility to employ more than one satellite system (GPS, Glonass, BDS, Galileo, QZSS) for a more precise and reliable localization. This also allows the unit to offer street navigation. Furthermore the Rider 450 has some significant tricks up its sleeve: handling has been improved for the complete 400 model line, starting with the size and tactility of the buttons. This progression is especially important as the 2.3” display in not particularly large.
The first bike computers from Bryton were notorious for having an overly complicated, awkward menu system. It’s safe to say that software developers for these early models didn’t take into account that not all cyclist are expert in computer programming. The new models seem to have solved this annoying deficiency. Navigation in the menu is much more refined, with ordinary human brains in mind. There are one or two small nags that I encountered, but in general the Rider 450 is quick to use, the menu system is logical in structure, making it easy to find the desired function. The least we can say is that the Rider 450’s functionality is no worse than the best GPS bike computers on the market, and in some respects – such as the fast reaction time – it’s undoubtedly better. Last but not least, the menu is available in many languages, including Hungarian!
There are no less than 6 rubberized buttons on the Rider 450: two on the right side – the top one serving as “start/new lap/OK”, the bottom one for “return/pause/menu”. There are another pair of knobs on the left side to scroll up/down in the menu, and two at the bottom of the unit. The left one to advance to the next page and the right to turn on the computer, and also backlight when it’s operational. Personally I’m glad that Bryton engineers chose not to cram the access of the myriad of functions into just 3-4 buttons as that would have certainly lead to chaos. I’d say that 90% of the time the cyclist will use only the four side controls, which definitely are the most ergonomic to operate while riding.
Before adverting to the countless of functions offered by the Rider 450, I’d like to say a few words about the mount. Just like its predecessors, this model features Bryton’s proprietary mounting system, where you have to twist the unit 90 degrees until a click is heard. You get one console which is mounted either to the handlebar or the stem. Optionally a forward-reaching aluminum console is available which lines up the unit at level with the bar. It not only provides an aesthetic improvement over the regular mount, but offers considerable aerodynamic advantage as well. (As a side note, the Aero 60’s mount is even sleeker, offering additional aero benefits.) The back side of the Bryton 400 bike computers also feature a dimpled surface – as seen on golf balls – which could marginally reduce air drag even further. (The housing of the 410, 450 and the aero 60 is essentially identical.)
What functions does the Bryton Rider 450 offer? Well, practically everything! It can communicate with any device through either Bluetooth or ANT+ protocol (e.g. speed, cadence, heart rate sensors and power meters), process all the data it receives, calculate speed, distance, altitude information based in the GPS signals it collects, and has a built-in barometric air pressure sensor in order to correct slight errors in elevation measurement. Furthermore it includes a handy thermometer and when paired with our mobile phone, it lets the rider know of incoming call and messages. And the list doesn’t end here: the Rider 450 can be paired to an electronic gear shifting system (e.g. Di2), with on screen gearing information. Did I miss anything?
All together there are 78 functions for the rider to observe during and after riding. 10 can be viewed on screen simultaneously, and there are 5 pre-programmed pages to scroll through. That add up to a whopping 50 functions! I believe no cyclist actually needs so much data, but it’s there, and the Rider 450 can be fully customized to show only the functions required, in the order of significance. Customization can be done in two ways. On one hand the rider can choose the functions using the buttons on the unit, or alternatively there is a more convenient method by downloading the Bryton app to the phone. If the Rider 450 is paired with the phone, the latter will assist in carrying out the modifications in the menu in a fraction of time.
The above-mentioned app is useful for more than just making settings. If there is no Wi-Fi coverage, the phone can be used to upload ride data to the Internet. Similarly route planning can be made on the phone for on-unit navigation. Likewise the altitude calibration is much more convenient if you open the app. All data recorded by the Rider 450 is automatically transferred to the app, allowing the user to review and analyze the bike ride on the phone.
As I’ve mentioned, the Rider 450 can communicate using Wi-Fi connection, thus uploading ride data to our Bryton profile is spontaneous. The Bryton personal profile can be linked to a Strava, TrainingPeaks or Selfloops profile, so the data will automatically be transferred to these as well.
The Rider 450 and the Aero 60 are the first bike computers from Bryton to offer street navigation. The units have built in OpenStreetMap, and can navigate the cyclist along the uploaded route. Route planning can be done either by entering the destination or simply drawing the path by hand on screen. There are other ways as well, thus making precise route upload possible. If the navigation receives no route or destination, it’ll still show the rider’s location on the map.
I have ridden with the Rider 450 for over two month on a daily basis, which is plenty of time to get a good picture of its strengths and weaknesses. However, there is not much I can report! It performed its job without any hiccups, day after day, and I experienced no problems whatsoever. And there was no need for occasional system reboot like with some older generation Bryton bike computers. It successfully paired with every device I tried, and there was no problem switching between platforms. During testing it received a software update, and continued to run without a glitch.
It doesn’t get lost in a fall!
Many users seem to complain about the Rider 450’s altitude sensor. I don’t know what they’re doing wrong, since I experienced no malfunction. Whenever there was a major change in the weather system, I recalibrated the barometric sensor, as it’s written in the user manual. Likewise when I paired the unit with a power meter, there was no drop-out in the signal whatsoever. It seems to have a very strong antenna, unlike in some other devices on the market.
The GPS signal reception is a different kettle of fish. No matter how many different satellite signal the Rider 450 can work with, tall building in the vicinity will likely to cause problems with the reception. It’s the same story for all consumer GPS devices on the market: the satellites must be visible for reliable localization. Once the Rider 450 found the signal, the GPS functions were stable.
The manufacturer specifies 32 hour battery life which I couldn’t replicate by a far margin. If all the satellites are selected for GPS reception and Bluetooth is turned on, then the most I could get out of its battery was 18 hours. Naturally, if I cut back on the number of satellites, and didn’t run the power meter all the time, I could get more time for one charge, but such restrictions would have excessively compromised functionality. On the positive side, the device starts to warn the rider of low battery charge an hour before shutdown. The Rider 450 can be topped up with any phone charger or computer thanks to the common micro USB socket.
There are two features I found to be invaluable on the Rider 450. One is the direct Wi-Fi connectivity, so my ride is automatically uploaded to the Interned. There’s no need to fiddle about connecting the unit or uploading: everything is done for you moments after you stepped through the door. For this feature alone I’d swap my own Rider 410 for the new model. Secondly the screen has a tiny water “gutter” which relieves the rider from having to wipe off water from the display in rainy conditions. Truly ingenious!
I consider the Bryton Rider 450 GPS computer to have all the functions a cyclist would ever need, and for the recommended retail price of HUF 62,990 it definitely merits a best buy recommendation.
A Topeak elővette egyik régebbi szerszámkészletét, a Hexus II-t és egy komolyabb ráncfelvarrást hajtott rajta végre, hogy a modern igényeknek leginkább megfelelő multiszerszámot hozza létre a Hexus X formájában. A minőség nyilván nem kérdéses, az esztétikum pedig tetszetős. Vennéd?
De mit is lehet tudni erről a mobil javítóegységről? 21 Funkció rejlik benne, meglepően sok, ugye? A kulcsok alapanyaga króm-vanádium, jószerivel a tartósság egyik záloga. Mint az elődnek, ennek is lepattinthatóak az oldallapjai, amik gumiszerelő szerszámként funkcionálnak, s ez alatt lapulnak meg a plusz funkciókat rejtő bitfejek.
Persze ez az egyik gyengepont is: egy útszéli szerelésnél extra figyelmet igényel az összes bit felcsipegetése a földről, szóval vigyázzunk rájuk. A másik gyengéje véleményem szerint a lapos csavarhúzó hiánya, ez alkalmanként hasznos lehet. Kompenzál viszont egy nagyon minőségi 12 sebességes láncig használható láncbontó, tehát a világbéke talán mégis összejön.
Összehajtott állapotban méretei 9 x 4 x 2.7 cm, súlya pedig 170 gramm. Funkciói a következőkből tevődnek össze: