Home Blog Page 267

Újra fellángolt a vita a Budapest-Balaton kerékpárútvonal biatorbágyi szakaszán

Bár a kivitelezőt múlt héten bejelentették és a munka hamarosan indulhat, helyi civilek tiltakoznak a Budapest-Balaton kerékpárút Biatorbágyon átvezető szakaszának tervei ellen. A Kerékpárosklub – ahogy két éve – kerékpársávokat javasol a balesetveszélyes egyoldali kerékpárút helyett.

Budapest felől a híres viadukton érkező kerékpárút a főút egyik oldalán, kétirányú kerékpárútként haladna. A gyakori kapubeállók, a keresztutcák és a több helyen gyalogosokkal közösen vezetett, illetve a fasor kivágásával járó nyomvonal helyett a Kerékpárosklub már 2018-as viták idején kerékpársávot javasolt. Az egyoldali kétirányú kerékpárút a lejtő miatti magasabb sebességből következően is balesetveszélyes találkozásokkal járhat gyalogosokkal és autókkal is.

A gyakori konfliktuspontok miatt településen belül nem ajánlott egyoldali megoldás helyett a belterületen biztonságosabb, jobb láthatóságot adó, irányhelyes kerékpársávok építését javasolja a Magyar Kerékpárosklub a Szabadság úton és Nagy utcán.

A közelmúltban felélénkült lakossági tiltakozással egyidőben újra megkeresték az Innovációs és Technológiai Minisztériumot és egyeztetésen is részt vettek.

A Magyar Kerékpárosklub továbbra is kerékpársávot javasol az útvonalra. A turisztikai célok mellett a mindennapos kerékpáros közlekedést is segítené, ha a Szabadság utca – Nagy utca – viadukt útvonalon marad a nyomvonal, de a mostani tervek helyett – lehetőleg megemelt – kerékpársávok biztosítják a biztonságos boltba, munkába, iskolába járást.

Kékkel a tervezett kerékpárút, rózsaszínnel a javasolt kerékpársávok

A terveket áttekintve a kritikus szűkületeknél, rézsűknél is elfér kerékpársáv, a legtöbb helyen 1,75 m széles, emelt, szintben elválasztott kialakításban is, a parkolóhelyek részleges megtartása mellett.

A kis forgalmú Vasút utcában is egyoldali kétirányú, nehezen bevehető kanyarral megtervezett kerékpárúton érkezne a biciklis forgalom, amit indokolatlannak tartanank. Az utca a parkolás rendezésével könnyen kijelölhető az útvonal számára.

A Nem ide BUBA szerveződés által a Füzes patak – Benta patak mentén javasolt alternatív útvonal a Nyakas-kő érintésével természetközeli turisztikai látványosságot adhat a Budapest-Balaton kerékpárútnak, azonban a Szabadság úti nyomvonallal ellentétben nem segíti a településen belüli mindennapos kerékpáros közlekedést és plusz emelkedőt is jelenthetne.

Arra az esetre is tett a Magyar Kerékpárosklub javaslatokat, ha a döntéshozók ragaszkodnak az egyoldali kétirányú kerékpárúthoz. Megjegyzéseik beépítésével enyhíthetik egyes helyeken a balesetveszélyt, de a koncepcionális problémát nem tudják kiküszöbölni.

Mintha nem lenne holnap: Nyílt sisakos küzdelem a Vueltán, Soler nyerte a szakaszt

©PHOTOGOMEZSPORT2020 © Luis Angel Gomez

A Vuelta a második szakaszon ott folytatódott, ahol az elsőn befejeződött, az összetett győzelemért versenyzők kemény harcot vívtak egymással a hegyeken. Marc Soler aktív versenyzéssel meg tudott szökni az utolsó lejtőn, mellyel megnyerte a szakaszt, míg Primoz Roglic ügyesen védte a piros a trikót és összetettben tovább növelte az előnyét.

©PHOTOGOMEZSPORT2020 © Luis Angel Gomez

A Vuelta szervezői mindent megtettek azért, hogy a verseny második napján se unatkozzanak a nézők, egy 151 km-es pályát jelöltek ki, ami két harmadik és egy első kategóriás hegyet tartalmazott, és az utóbbit a szakasz végére tették, csak le kellett róla gurulni és már bent is voltak a versenyzők a célban. Nem volt kérdés, hogy egy ilyen szakaszon biztosan lesznek támadások az összetett menők között és végül így is lett…

2. szakasz

Mivel az első napon is már komoly idő különbségeket osztottak ki a Vueltán, így már a második szakaszon lehetőség volt arra, hogy egy szökést elengedjenek, ami akár haza is érhet a nap végén. Sok sikertelen próbálkozás után végül el tudott menni egy kisebb szökevénycsoport, amiben benne volt Tim Wellens (Lotto-Soudal) is, a belga versenyzőt azért érdemes megemlíteni, mert gyakorlatilag ő volt az egyetlen, aki biztos pont volt a szökésben és többször támadott, de végül a hazaéréstől messze volt, mert az összetettben érdekeltek komoly csatát vívtak egymással a hegyeken.

Az utolsó hegyhez érve meglepő módon Richard Caparaz indított támadást, ami komoly rombolást okozott a maradék mezőnyben. A Jumbo-Visma és a Movistar is kemény tempót mentek, hogy utolérjék az ecuadorit. A hegytetőhöz közeledve Marc Soler támadása okozott szelekciót az élbolyban és végül csak kilencen maradtak elöl. Carapaz is próbálkozott a csúcs előtt, de ismét utolérték. A lejtőn végül Solernek sikerült elmennie, és mivel nem volt veszélyes a piros trikósra ezért nem tettek meg mindent azért, hogy utolérjék, ennek és a bátor vállalkozásnak köszönhetően megnyerte a szakaszt, amivel megszerezte a Movistar első idei győzelmét. A második helyért nyolcan sprinteltek, itt papírforma szerint Roglic volt a leggyorsabb és az időjóváírásnak köszönhetően tovább növelte az előnyét az összetettben. Dan Martinnak is sikerült előrébb jönnie egy helyezést jóváírásokkal, mellyel a második helyre lépett előre megelőzve Carapazt.

 

A Vuelta 2. szakaszának eredménye:

1 Marc Soler (Spa) Movistar Team 03:47:04
2 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 00:00:19
3 Daniel Martin (Irl) Israel Start-Up Nation 00:00:19
4 Richard Carapaz (Ecu) Ineos Grenadiers 00:00:19
5 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 00:00:19
6 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:00:19
7 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 00:00:19
8 Hugh Carthy (GBr) EF Pro Cycling 00:00:19
9 Sepp Kuss (USA) Team Jumbo-Visma 00:00:19
10 George Bennett (NZl) Team Jumbo-Visma 00:00:19

 

Az összetett állása a 2. szakasz után:

1 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 08:09:41
2 Daniel Martin (Irl) Israel Start-Up Nation 00:00:09
3 Richard Carapaz (Ecu) Ineos Grenadiers 00:00:11
4 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 00:00:17
5 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:00:17
6 Hugh Carthy (GBr) EF Pro Cycling 00:00:20
7 Sepp Kuss (USA) Team Jumbo-Visma 00:00:26
8 George Bennett (NZl) Team Jumbo-Visma 00:00:56
9 Felix Grossschartner (Aut) Bora-Hansgrohe 00:00:59
10 Marc Soler (Spa) Movistar Team 00:01:04

O’Connor két napon keresztül szökésben és másodjára meglett neki a Giro szakaszgyőzelem

Forrás: giroditalia.it

A Giro d’Italia 17. szakasza ismét szökevénysikerrel zárult, ráadásul az előző napi szökés második helyezettje Ben O’Connor ezúttal képes volt megnyerni a hegyekkel teletűzdelt szakaszt. A összetett menők között a várt tűzijáték elmaradt, együtt érkeztek a célba. 

Forrás: giroditalia.it

 

A Giro d’Italia 17. szakaszán elérkezett a mezőny a hegyek közé. Ezen a napon négy kategorizált emelkedő várt a versenyzőkre, három első és egy harmadik kategóriás hegyet kellett leküzdeniük, ráadásul az utolsó első kategóriás tetején volt a befutó, ami kiváló alkalmat teremtett volna arra, hogy az összetettben érdekeltek egymásnak essenek. Az őszi rendezés negatív oldalát jól mutatták a hóval borított hegyoldalak, bár szerencsére a versenyzők ezeket többé-kevésbé megúszták.

A verseny ezen a napon is a megszokott forgató könyv szerint kezdődött, már az első hegy előtt kialakult egy nagyobb szökevény csoport – Ruben Guerreiro (EF Pro Cycling), Mattia Bais (Androni Giocattoli-Sidermec), Geoffrey Bouchard (AG2R La Mondiale), Óscar Rodríguez (Astana), Hermann Pernsteiner (Bahrain McLaren), Victor de la Parte, Ilnur Zakarin (CCC Team), Jesper Hansen (Cofidis), Kilian Frankiny (Groupama-FDJ), Thomas De Gendt, Harm Vanhoucke (Lotto Soudal), Héctor Carretero, Dario Cataldo, Eduardo Sepúlveda (Movistar), Louis Meintjes, Amanuel Ghebreigzabhier, Ben O’Connor (NTT Pro Cycling), Rohan Dennis (Ineos Grenadiers), Diego Ulissi (UAE Team Emirates) – akit a mezőny gyorsan elengedett. Ezután gyakorlatilag két fronton folytatódtak a küzdelmek, elöl a szökésben és hátul a főmezőnyben a rózsaszín trikóért küzdők között.

A szökésben ezen a napon ott volt Ruben Guerreiro, aki a hegyi trikó megszerzését tűzte ki célul, ennek megfelelően gyűjtögette is a pontokat a hegyeken, szám szerint 80-at, mellyel átvette a vezetést a kék trikóért vívott harcban. Mivel az elmenésben olyanok is benne voltak, mint például Pernsteiner, akinek a hátránya az összetettben még nem volt óriási, ezért a Deceuninck-Quickstep csapata nem engedte a szökést nagyon messzire, csak éppen annyira, hogy ne jelentsenek az elöl lévők veszélyt az összetettben vezető Almeidára.

A szakasz végének közeledtével a szökevények között felborult az összhang, az utolsó emelkedőre érve már eléggé megfogyatkozott az elöl lévők csoportja, csak egy maréknyi versenyző vágott neki együtt a hegynek. Kb 8 km-rel a cél előtt indította meg támadását Ben O’Connor, akivel senki nem tudott elmenni. Kicsivel később Pernsteiner vette üldözőbe az ausztrált, de nem tudott rá felérni, mellyel végül két napi szökés után Ben O’Connor nyerte a Giro d’Italia 17. szakaszát.

Hátul a várt óriási csata elmaradt, amire a válasz valószínűleg az, hogy az igazán kemény szakaszok még csak most következnek az idei Giro d’Italián és mindenki azokra spórolt. Persze nyugodt tempóról azért nem beszélhetünk, hiszen erősen megfogyatkozott a végére a főmezőny is, bár az összetettben érdekeltek mind ott tudtak maradni.

Valter Attila a 38. helyen kisebb hátránnyal érkezett ezen a napon a célba, amivel az összetettben továbbra is tartja a 24. helyét.

A Giro d’Italia 17. szakaszának eredménye:

1 Ben O’Connor (Aus) NTT Pro Cycling 5:50:59
2 Hermann Pernsteiner (Aut) Bahrain McLaren 0:00:31
3 Thomas De Gendt (Bel) Lotto Soudal 0:01:10
4 Ilnur Zakarin (Rus) CCC Team 0:01:13
5 Kilian Frankiny (Swi) Groupama-FDJ 0:01:55
6 Harm Vanhoucke (Bel) Lotto Soudal 0:02:49
7 Davide Villella (Ita) Movistar Team 0:03:29
8 Oscar Rodriguez Garaicoechea (Spa) Astana Pro Team
9 Amanuel Gebreigzabhier (Eri) NTT Pro Cycling 0:03:30
10 Jesper Hansen (Den) Cofidis 0:04:32

Az összetett állása a 17. szakasz után:

1 Joao Almeida (Por) Deceuninck-Quickstep 71:41:18
2 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:00:17
3 Jai Hindley (Aus) Team Sunweb 0:02:58
4 Tao Geoghegan Hart (GBr) Ineos Grenadiers 0:02:59
5 Pello Bilbao (Spa) Bahrain McLaren 0:03:12
6 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 0:03:20
7 Vincenzo Nibali (Ita) Trek-Segafredo 0:03:31
8 Domenico Pozzovivo (Ita) NTT Pro Cycling 0:03:52
9 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe 0:04:11
10 Fausto Masnada (Ita) Deceuninck-Quickstep 0:04:26

 

Hegyekkel kezdődött a Vuelta – Roglic máris pirosban

Foto: Cor Vos

A 2020-as Vuelta első szakaszán nem tétlenkedtek az összetett menők, a hegyekkel teli etapon komoly csatát láthattunk és a 2019-es győztes Primoz Roglic már ismét az összetettben az élre állt és a második szakaszon újra pirosban láthatjuk versenyezni.

Foto: Cor Vos

Idén a Vueltán nem rabolták a szervezők az időnket holmi prológgal vagy sík szakasszal, hanem egyből belecsaptak a közepébe, az első szakaszon már hegyek fogadták a versenyzőket, ráadásul az utolsó emelkedő első kategóriát kapott és a hegyihajrát követően csak egy rövid gurulás volt a célig.

1. szakasz

Túl sok jóban nem volt része a Vuelta első szakaszán a szökevényeknek, hiába engedték el a maréknyi bringást a szakasz első felében a síkon, hátul a Jumbo-Visma diktálta a tempót, jelezvén, hogy ők idén is igényt tartanak az összetett elsőnek járó piros trikóra. A szakasz második felében a hegyekkel kezdődtek az izgalmak, az utolsó előtti emelkedőn már jól látszódott, hogy kik nem fognak beleszólni az idei Vuelta végeredményébe. Chris Froome az ígéretek ellenére gyorsan megadta magát, mellyel egyértelművé vált, hogy ide sem nyerni érkezett, hanem Carapaz számíthat rá segítőként.

Az utolsó hegy keményen szelektálta a mezőnyt, viszont a Jumbo-Visma túlereje is megmutatkozott, a 9 fős bolyból hárman voltak a sárga mezes csapatból… A cél előtt Roglic mutatta meg, hogy mennyire robbanékony és idő különbséget tudott kiharcolni a többiekkel szemben, végül 1 másodperc előnnyel ért be Carapaz előtt, amihez még az időjóváírás is hozzáadódik, így összesen 5 mp előnnyel áll az összetettben az első helyen.

A Vuelta 1. szakaszának eredménye:

1 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 04:22:34
2 Richard Carapaz (Ecu) Ineos Grenadiers 00:00:01
3 Daniel Martin (Irl) Israel Start-Up Nation 00:00:01
4 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 00:00:01
5 Felix Grossschartner (Aut) Bora-Hansgrohe 00:00:01
6 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:00:01
7 Hugh Carthy (GBr) EF Pro Cycling 00:00:04
8 Sepp Kuss (USA) Team Jumbo-Visma 00:00:10
9 George Bennett (NZl) Team Jumbo-Visma 00:00:40
10 Andrea Bagioli (Ita) Deceuninck-Quickstep 00:00:51

Az összetett állása az 1. szakasz után:

1 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 04:22:24
2 Richard Carapaz (Ecu) Ineos Grenadiers 00:00:05
3 Daniel Martin (Irl) Israel Start-Up Nation 00:00:07
4 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 00:00:11
5 Felix Grossschartner (Aut) Bora-Hansgrohe 00:00:11
6 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:00:11
7 Hugh Carthy (GBr) EF Pro Cycling 00:00:14
8 Sepp Kuss (USA) Team Jumbo-Visma 00:00:20
9 George Bennett (NZl) Team Jumbo-Visma 00:00:50
10 Andrea Bagioli (Ita) Deceuninck-Quickstep 00:01:01

 

Almeida előnye újra nőtt, Tratnik szakaszgyőzelme a Giro d’Italián

Forrás: giroditalia.it

A Giro d’Italia 16. szakaszán egy hosszú szökés után Jan Tratnik nyerte a szakaszt, míg az összetett menők csatájában Almeida használta ki a helyzetet és ismét növelni tudta az előnyét a rózsaszín trikóért vívott harcban. Valter Attila kis hátránnyal a 60. helyet szerezte meg, mellyel még mindig előkelő helyen áll az összetettben.

Forrás: giroditalia.it

A Giro d’Italia harmadik hete csak mérsékelten rossz hírrel kezdődött, a versenyzők közül csak Fernando Gaviriának kellett elhagyni a versenyt, így a negatív jóslatok szerencsére nem következtek be és gyakorlatilag zavartalanul kezdődhetett el a Giro utolsó hete. A verseny 16. szakaszán egy izgalmas pályával folytatódott a verseny, ahol több kategorizált emelkedő is várt a mezőnyre. Bár egyik hegy sem volt első kategóriás, mégis tartogattak kihívásokat az emelkedők, mert meredek szakaszokban nem volt hiány, ahol akár még az összetettben érdekeltek is támadhattak.

A szakasz első emelkedőjén egy 28 fős szökevénycsoportot engedett el a Deceuninck-Quickstep csapata és mivel senki nem volt veszélyes Almeida rózsaszín trikójára a szökésből ezért komoly üldözés nem folyt hátul. A szökevények előnye a 15 percet is elérte és egy másodpercig nem volt kérdés, hogy a szakaszgyőztes a szökésben lévők közül fog kikerülni ezen a napon. A szökevények között volt Guerreiro és Visconti is, akik a hegyi trikóért vívtak harcot ezen a szakaszon is. A hegyihajrák többnyire róluk szóltak, hiszen mindkettőjüknek szüksége volt a pontokra.

A szakasz egy körpályával zárult, hármat kellett teljesíteni a versenyzőknek a 2,8 km-es 10,4 %-os átlagmeredekségű emelkedőt is tartalmazó körből, ahol végül a szökevénycsoport teljesen szétesett és a második körre Jan Tratnik és Ben O’Connor párosa tudott eltávolodni a többiektől. Nagy harcot vívott a két bringás és zseniális versenyzéssel Tratnik tudta otthagyni O’Connort, az előnye a célig kitartott, mellyel megnyerte a szakaszt. A összetett menők csoportjában Almeida húzott egy meglepőt és két másodperces külön idővel ért célba a többiek előtt, amivel újra növelni tudta az előnyét az összetettben.

Valter Attila ma is jól bírta a versenyt, Almeidától csak 1 percet kapott, ami számára a 24. helyet jelenti az összetettben.

A Giro d’Italia 16. szakaszának eredménye:

1 Jan Tratnik (Slo) Bahrain McLaren 6:04:36
2 Ben O’Connor (Aus) NTT Pro Cycling 0:00:07
3 Enrico Battaglin (Ita) Bahrain McLaren 0:01:14
4 Kamil Malecki (Pol) CCC Team
5 Ben Swift (GBr) Ineos Grenadiers
6 Andrea Vendrame (Ita) AG2R la Mondiale 0:01:21
7 Geoffrey Bouchard (Fra) AG2R la Mondiale
8 Matteo Fabbro (Ita) Bora-Hansgrohe 0:01:25
9 Manuele Boaro (Ita) Astana Pro Team 0:01:33
10 Alessandro Tonelli (Ita) Bardiani CSF Faizane’ 0:01:37

 

Az összetett állása a 16. szakasz után:

1 Joao Almeida (Por) Deceuninck-Quickstep 65:45:08
2 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:00:17
3 Jai Hindley (Aus) Team Sunweb 0:02:58
4 Tao Geoghegan Hart (GBr) Ineos Grenadiers 0:02:59
5 Pello Bilbao (Spa) Bahrain McLaren 0:03:12
6 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 0:03:20
7 Vincenzo Nibali (Ita) Trek-Segafredo 0:03:31
8 Domenico Pozzovivo (Ita) NTT Pro Cycling 0:03:52
9 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe 0:04:11
10 Fausto Masnada (Ita) Deceuninck-Quickstep 0:04:24

Díszítsd fel falaidat bohókás falmatricákkal!

A bohókás életstílus mindenkinek mást jelent. De abban egyetérthetünk, hogy aki bohó vagy bohém, az mindenképpen vidám, könnyed felfogású, laza. Általában a gyermekek még mind ezzel a jellemzővel rendelkeznek, de ha már egy felnőttre mondjuk ezt a jelzőt, sokan ferde szemmel néznek rá.

Holott felnőttkorunkra is meg kell őriznünk a bohém életstílust, és nevetve kell szembe néznünk az élet nehézségeivel. A StickMe Collection bohókás falmatricái segítenek feledtetni a mindennapi gondokat, és ismét mosolyt csalnak az arcunkra.

Különböző stílusok egy helyen

A StickMe Collection egy olyan hazai falmatrica gyártó cég, amely egyedi stílusokat valósít meg. Saját műhelyében a cég csapata maga tervezi, vágja és csomagolja a falmatricákat. Nincs megvalósíthatatlan elképzelés. A cég munkatársai még a lehetetlent is megoldják számotokra valahogy.

A StickMe Collection oldalán csoportosítva találod meg a falmatricákat, ezzel is segítve a könnyebb eligazodást, a gyors tájékozódást. Találhatsz itt állatos, geometrikus falmatricákat, de külön kategóriaként szerepelnek a fiús és a lányos matricák is. Itt lelhetsz rá erre az új csoportra, a bohókás falmatricákra.

Bohókás falmatricák

A bohó kifejezés van, akinek absztrakt alakzatokat, van, akinek kis, vidám állatokat, megint másoknak lehet, hogy geometrikus mintákat jelentenek. Ezért a StickMe Collection egy csokorba gyűjtött több különböző falmatricatípust, amelyekre ráillik a bohókás jelző.

A StickMe Collection geometrikus falmatricái között találhatsz kimondottan olyan szetteket, amelyek több különböző, egyszerű alakzatok együttesét alkotják. Ezek pl. az Apróságok falmatrica, amely megtalálható egyszínű és többszínű változatokban is vagy a kimondottan Boho Style falmatricaszettek, szintén egyszerű és többszínű változatokban.

A bohém stílusú falmatricákban az a közös, hogy több különböző alakzatot rejtnek, de ezeket bárhogy felhelyezheted a faladra. Akár egymáshoz közel, akár csak bizonyos részeket egymáshoz érintve, szabálytalan mintát kirajzolva. Nyugodtan próbálj kísérletezgetni, minden esetben különleges lesz a végeredmény!

Ha nem találod meg a számodra leginkább tetsző színkombinációt, akkor keresd a StickMe Collection munkatársait, mindenképpen segíteni fognak!

Prémium minőség elérhető áron

A falmatricák kiváló minőségű, német, matt fóliából készülnek, és a különféle szettek mind pénztárcabarát árazásúak. Fontos megemlíteni, hogy csak tiszta, porózusmentes, nem megfelelő alapozású vagy nagyon szennyezett, zsíros, olajos felületre nem tapadnak fel a matricák! Ezeken a helyeken ne használd!

Amennyiben nem szakszerűen kezelt felületre próbálod felhelyezni, a cég munkatársai nem vállalnak felelősséget a helytelen kezelésből adódó károkért! Viszont kitűnően alkalmazhatóak beltéri festett falakon.

Ha továbbra is maradt kérdésed, keresd a StickMe Collection csapatát, készséggel segítenek!

(Támogatott tartalom)

Újabb koronavírus esetek a Giro d’Italián: Gaviria másodszor kapta el!

Gaviria 2017-ben rózsaszín trikóban

A Giro d’Italia második pihenőnapján elvégzett koronavírus-tesztek után a versenyzők közül Fernando Gaviriának kell elhagyni a versenyt, aki már másodszor kapta el a vírust…

Gaviria 2017-ben rózsaszín trikóban

Óriási várakozással telt el a Giro d’Italia második pihenőnapja, hiszen a teljes mezőnyt és a csapatszemélyzetet ismét letesztelték koronavírusra, és extrém esetben akár az is megtörténhetett volna, hogy a verseny véget ér, de legalábbis rengeteg versenyzőnek el kell hagyni a Girót, és még az is kérdéses volt, hogy a csapatok hogyan reagálnának erre. Emlékezhetünk rá, hogy egy héttel ezelőtt Steven Kruijswijknak és Michael Matthewsnak kellett otthagyni a versenyt, de a Jumbo-Visma és Mitchelton-Scott is úgy döntöttek, hogy visszalépnek az idei Giróról. Ezután sokan arra számítottak, hogy rengeteg pozitív eredmény fog születni a verseny második pihenőnapján, de szerencsére nem így történt. Viszont annyiban meglepő eredmény született, hogy Fernando Gaviria idén már másodszor produkált pozitív eredményt, először tavasszal kellett karanténba vonulnia a vírus miatt és most ismét elkapta a vírust és a Girót kell elhagynia. Gavirián kívül is született pozitív eredmény, az AG2R La Mondiale egyik csapatsegítőjének a tesztje is pozitív lett, így ő sem maradhat az Olasz Körversenyen.

 

 

Kerékpárcsere a Worldtourban: Bianchi, Scott, Cervelo

Néha meglepő kerékpárcserék történnek a Worldtour csapatoknál, ami mögött csak az érintettek tudják, hogy pontosan mi áll. Jelen helyzetben is érdekes váltás történt három csapatnál és három kerékpármárkánál, nem távozott, nem érkezett egy új márka sem, hanem mindegyikük jövőre más csapatot támogat, konkrétan a Jumbo-Visma Cervelóval, a Sunweb Scott kerékpárokkal, míg a Mitchelton-(Scott) Bianchival vág neki a 2021-es szezonnak.

Az értesülések szerint a Jumbo-Visma kerékpárosai a jövő évben Cervelo S5, R5 és P5 kerékpárokat fognak használni, Tom Dumoulin számára nem lesz újdonság, hiszen ő a Sunwebnél szintén Cervelókat használt.

A Sunweb bringásai a Scott Addict RC-n és az új Foil közül választhatnak a mezőnyversenyekre, míg időfutamon a Plasma fogja őket szolgálni.

A GreeneEdge Cycling (Mitchelton-Scott jelenleg) versenyzői számára hasonló lesz a választék, mint idén a Jumbo-Vismánál volt, mezőnyben Oltre XR4 , időfutamon az Aquila kerékpárokkal fognak versenyezni, de várhatóan az új Specialissima is elérhető lesz számukra, de erről még nincs hivatalosan megerősített információ.

Kezdődik a Vuelta! – Rajtlista, szakaszok

2020-ban teljesen fejre állt az országúti versenynaptár, a Vueltát is az ősz második felében, október 20. és november 8. között rendezik. De talán a kissé káoszossá vált szezon miatt az elmúlt időszak egyik legerősebb mezőnyét láthatjuk a Spanyol Körversenyen, és persze az útvonal sem lesz könnyebb, a Vueltától megszokott kemény, hegyes szakaszok várnak a versenyzőkre.

Az országúti kerékpársport rajongóinak ez az ősz maga az álom vagy éppen a pokol, hiszen annyit országúti versenyt rendeznek, hogy nem is lehet mindegyiket egyszerre követni. A koronavírus-járványnak köszönhetően az egész 2020-as versenynaptár pár hónapba sűrűsödött össze. Így fordulhatott elő, hogy idén a Giro és a Vuelta is fedik egymást, a Giro utolsó hete belelóg a Vuelta első hetébe, ezért 2020-ban biztos nem lesz olyan versenyző, aki mindhárom nagy körversenyt teljesíti.

Ha a mezőnyöket nézzük akkor talán a Giró a legnagyobb vesztese az idei évnek, mert ott láthatjuk jelenleg a leggyengébb mezőnyt, a Vueltán viszont sztárok sokasága áll rajthoz, pl olyan nevek lesznek az idei Spanyol Körversenyen, mint Primoz Roglic, Tom Dumoulin, Richard Carapaz, Thibaut Pinot, Enric Mas, Alejandro Valverde, Chris Froome. Ha a koronavírus is úgy akarja akkor biztosan izgalmas versenyt láthatunk az idei Vueltán, hiszen hegyekben most sem lesz hiány.

A 2020-as Vuelta szakaszai:

 

A 2020-as Vuelta rajtlistája:

Jumbo-Visma

ROGLIČ Primož
DUMOULIN Tom
HOFSTEDE Lennard
GESINK Robert
BENNETT George
KUSS Sepp
MARTENS Paul
VINGEGAARD Jonas

Lotto-Soudal

THIJSSEN Gerben
VAN MOER Brent
DEWULF Stan
MARCZYŃSKI Tomasz
VAN DER SANDE Tosh
MERTZ Rémy
WELLENS Tim
GOOSSENS Kobe

Movistar Team

VALVERDE Alejandro
MAS Enric
ERVITI Imanol
ARCAS Jorge
ROJAS José Joaquín
OLIVEIRA Nelson
SOLER Marc
VERONA Carlos

Ag2r La Mondiale

GENIEZ Alexandre
FRANK Mathias
CHAMPOUSSIN Clément
DOMONT Axel
JAUREGUI Quentin
GODON Dorian
PETERS Nans
TANFIELD Harry

Astana Pro Team

VLASOV Aleksandr
IZAGIRRE Ion
ARANBURU Alex
IZAGIRRE Gorka
FRAILE Omar
GRUZDEV Dmitriy
SÁNCHEZ Luis León
KUDUS Merhawi

Bahrain-McLaren

POELS Wout
TEUNS Dylan
DAVIES Scott
WRIGHT Fred
BOLE Grega
BUITRAGO Santiago
INKELAAR Kevin
MOHORIČ Matej

Bora-Hansgrohe

ACKERMANN Pascal
SELIG Rüdiger
SCHWARZMANN Michael
SCHILLINGER Andreas
GROßSCHARTNER Felix
SCHELLING Ide
LAAS Martin
MCCARTHY Jay

CCC Team

GESCHKE Simon
ZIMMERMANN Georg
VENTOSO Francisco José
MARECZKO Jakub
PALUTA Michał
WISNIOWSKI Lukasz
BARTA William
HIRT Jan

Deceuninck – Quick-Step

BENNETT Sam
CATTANEO Mattia
ŠTYBAR Zdenek
MØRKØV Michael
BAGIOLI Andrea
ARCHBOLD Shane
STEIMLE Jannik
GARRISON Ian

Groupama-FDJ

PINOT Thibaut
GAUDU David
ROUX Anthony
ARMIRAIL Bruno
LE GAC Olivier
DELAGE Mickaël
SEIGLE Romain
LADAGNOUS Matthieu

Mitchelton-Scott

NIEVE Mikel
CHÁVES Esteban
GRMAY Tsgabu
EDMONSON Alexander
SCHULTZ Nicholas
STANNARD Robert
SCOTSON Callum
SMITH Dion

NTT Pro Cycling

BARBERO Carlos
VALGREN Michael
DE BOD Stefan
DLAMINI Nicholas
DYBALL Benjamin
MÄDER Gino
JANSE VAN RENSBURG Reinhardt
GASPAROTTO Enrico

EF Pro Cycling

CARTHY Hugh
MARTÍNEZ Daniel Felipe
VAN GARDEREN Tejay
WOODS Michael
CORT Magnus
OWEN Logan
DOCKER Mitchell
VAN DEN BERG Julius

Israel Start-Up Nation

MARTIN Dan
SUTHERLAND Rory
GOLDSTEIN Omer
PICCOLI James
HOLLENSTEIN Reto
RÄIM Mihkel
RENARD Alexis
BADILATTI Matteo

Ineos Grenadiers

FROOME Chris
CARAPAZ Richard
WURF Cameron
AMADOR Andrey
SOSA Iván
GOLAS Michał
VAN BAARLE Dylan
RIVERA Brandon

Team Sunweb

KANTER Max
SÜTTERLIN Jasha
POWER Robert
STORER Michael
ARENSMAN Thymen
SALMON Martin
DONOVAN Mark
VAN WILDER Ilan

Trek-Segafredo

LÓPEZ Juan Pedro
RIES Michel
EG Niklas
ELISSONDE Kenny
MOSCHETTI Matteo
KAMP Alexander
DE KORT Koen
LIEPINŠ Emils

UAE Team Emirates

COSTA Rui
FORMOLO Davide
PHILIPSEN Jasper
OLIVEIRA Ivo
DE LA CRUZ David
COVI Alessandro
HENAO Sergio Luis
RIABUSHENKO Aleksandr

Cofidis, Solutions Crédits

MARTIN Guillaume
HERRADA José
BARCELO Fernando
BERHANE Natnael
LAFAY Victor
MATE Luis Ángel
MORIN Emmanuel
PERICHON Pierre-Luc

Burgos-BH

MADRAZO Ángel
BOL Jetse
SMIT Willie
OSORIO Juan Felipe
MOLENAAR Alexander
CABEDO Óscar
VILELA Ricardo
EZQUERRA Jesús

Caja Rural-Seguros RGA

ABERASTURI Jon
LASTRA Jonathan
AMEZQUETA Julen
SAEZ Hector
BAGUES Aritz
CEPEDA Jefferson
GARCIA Jhojan Orlando
SERRANO Gonzalo

Total Direct Energie

MANZIN Lorrenzo
LIGTHART Pim
TERPSTRA Niki
HIVERT Jonathan
SICARD Romain
SIMON Julien
FERRON Valentin
OURSELIN Paul

Mi változik a 2020/21-es cyclo-cross szezonban? – Elkészült a hazai versenynaptár és versenyszabályzat

A múlt héten megjelent MKSZ 2020-2021-es cyclo-cross versenynaptárból és versenyszabályzatból megtudhattuk, hogy idén 7 fordulós lesz a Magyar Kupa sorozat, az OB-t Kazincbarcikán rendezik és még arra is fény derült, hogy milyen szabályváltozások lesznek az idei szezonban.

Az idei szezonban jobban különválnak a hivatalos- és a szabadidős versenynaptárban szereplő versenyek, ezért az MKSZ honlapján a versenynaptárban mindkét fül alatti versenyeket érdemes megnézni.

A 2020-2021-es szezonban 7 Magyar Kupa futamot és egy Országos Bajnokságot rendeznek:

2020. November 22. – Kiskun Cyclo-cross Magyar Kupa (Ballószög)

2020. November 29. – Restart Cyclo-cross Magyar Kupa (Zalaegerszeg)

2020. December 6.    – Tamási CX Magyar Kupa (Tamási)

2020. December 20.  – BIKERIDE Cyclo-cross Magyar Kupa (Budapest)

2021. Január 3.           – NYKSE Park Cross CX Magyar Kupa (Nyíregyháza)

2021. Január 10.         – XI. Kolorcross Cyclo-cross Országos Bajnokság (Kazincbarcika)

2021. Január 24.         – Trail Zone Cyclo-cross Magyar Kupa (Székesfehérvár)

2021. Február 7.          – Borsod Cross Magyar Kupa (Miskolc)

A listát megnézve láthatjuk, hogy ebben a szezonban 5 új helyszínen is rendeznek Magyar Kupát, mellyel lényegében teljesen megújul a hazai sorozat. Persze felmerülhet a kérdés, hogy az eddig jól működő, nagy versenyekkel mi lesz, erre a választ részben a szabadidős naptárban találjuk, ahol szerepel a Kőbányai Bringapark Kupa és a Kométa-Northwave Cross Challenge I. futama is és persze a listáról a Tirpák Crossról sem maradhat ki.

A szabadidős versenyek listája a jelenlegi állapot szerint:

2020. Október 24.   – Kométa-Northwave Cross Challenge I. futam (Törökbálint)

2020. Október 25.   – Tirpák Cross I. NYKSE Park Cross (Nyíregyháza)

2020. November 8. – Kőbányai Bringapark Kupa (Budapest)

 

A versenyszabályzat megjelenésével a változásokra is fény derült, (amik valószínűsíthetően a Magyar Kupa és az OB versenyeire vonatkoznak, mert a szabadidős eseményekről még nincs pontos infó,) a minden kategóriára kiterjedő ingyenes nevezést már említettük és a kötelező licencről is írtunk egy előző cikkünkben (röviden a lényeg, hogy az összes indulónak kötelező lesz a licenc, de nem kell megijedni, mert az U19, U23 és Elit kategóriákon kívül szabadidős licencet is elfogadnak, aminek a kiváltása egyszerű).
A Magyar Kupa összetett végeredménye a versenyszabályzat szerint úgy áll össze, hogy az összes futamon szerzett pontokat összeadják nem számolva az adott versenyző legrosszabb eredményét.

Talán legnagyobb változás, ami a versenyzést érinti, az a rajtsorrend, amiből arra lehet következtetni, hogy megszűnik a Hobbi kategória, ami kissé meglepő, hiszen elég népszerű volt az elmúlt évben. Ezenkívül az egyik legnépesebb kategóriában a Master2-ben nem lesz kötelező a cyclo-cross kerékpár használata, hanem lehet mtb-kal is indulni amennyiben a gumi szélessége nem haladja meg a 33 mm-t. Emellett az összes Master kategória együtt fog rajtolni az utolsó futamban.

További érdekesség, hogy egy futamon belül lesznek olyan kategóriák, amik nem ugyanannyi körszámot fognak teljesíteni, ami első olvasatra nem tűnik problémamentesnek, de ennek lebonyolításáról még nincsenek konkrét információk, ráadásul az első versenyig még van több mint 1 hónap.