fbpx

Az Assos mentette meg az NTT-t – Már épül a 2021-es worldtour csapat

A svájci ruhagyártó tartja életben a névadó szponzorát vesztett dél-afrikai worldtour csapatot, ami jövőre Qhubeka-Assos néven fog szerepelni.

A 2020-as év szinte minden csapat számára nehézségéket hozott, versenyek maradtak el, a támogatások csökkentek és több szponzor jelentette be távozását a kerékpársportból a járvány okozta gazdasági visszaesés miatt. Például ennek lett áldozata a worldtour csapatok közül a CCC, ami 2021-től teljesen meg fog szűnni, de az NTT Pro Cycling Team is elvesztette a névadó szponzorát (pedig az NTT óriásit profitált a járványból), mellyel a dél-afrikai csapat sorsa is kérdésessé vált. Végül sikerült új szponzort találniuk, a svájci ruhagyártó cég, az Assos állt a csapat mellé, aminek köszönhetően 2021-ben is működni tudnak, a csapat új neve Qhubeka-Assos lesz.

Természetesen a bizonytalan szponzorhelyzet nem tett jót a jövő évi keret kialakításának, amíg nem látszott, hogy lesz jövője a csapatnak addig senki nem írt alá velük szerződést. Viszont sokan kitartottak a csapat mellett, az idei keretből 10-en is maradnak, köztük például Campenaerts, Nizzolo és Pozzovivo is, de érkezik az Qhubeka-Assosba a nagyobb nevek közül Simon Clarke.

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo