Home Blog Page 1377

Minden idők legtöbb nevezője közt a felnőtteknél Buruczki és Módos tekert a bükki trónra (frissítve: videók)

Szilvásváradi rajttal vette kezdetét az idei T-Mobile TOP Maraton sorozat. A lovas stadiont ezúttal hegyibringások lepték el, 1550 fővel rekordnevezés született a versenysorozat történetében. A Magyar Kupasorozat 2. állomásaként is versenynaptárba kerülő május 25-ei viadalon a szervezők 31 kategóriában hirdettek győztest. A T-Mobile TOP Maraton első állomás – Caprine Szilvásvárad Maratonon a hegyibringásoknak 39-, 70- és 117 km hegyi terepet kellett teljesíteniük a Bükki Nemzeti Parkban. A felnőtt férfiak mezőnyében az olimpiai kerettag Buruczki Szilárd (PCCC-Adidas-Magellan-X-Iont), a felnőtt nők középtávján Módos Gabriella (Merida Maraton Team) zárt az élen.

szilvas1.jpg

Az eseményen újdonságként jelent meg a „T-mobile természetjáró túra”, melyet a kezdő, kevésbé bevállalós bringásoknak szerveztek. A rajt idején pedig a hangulatot – meglepetésként – élő zenével, táncos és spinracinges lányokkal fokozták a szervezők. Az elmaradhatatlan kerékpáros ügyességi „BringaSuli” valamint „T-Mobile Csocsó-Aréna” és ugrálóvár ezúttal is a gyermekek rendelkezésére állt.

szilvas2.jpg

Verseny utáni nyilatkozatok

Tarnai Csaba főszervező: „Nevezési rekord született Szilvásváradon, 1550-en iratkoztak a rajtlistára, végül 1453 regisztrált indulónk volt. A hét eleji esőzés sem riasztotta el a versenyzőket, sár ugyan még volt a pályán, de a kellemesen meleg, napos idő csak turbózta a bringások kedvét. A három táv abszolút győztese amolyan kilométerpénzt vihetett haza: a távnak megfelelő összegű pénzdíjban részesült. A szervezés is egy sajátos sport, mindenki a maga teljesítésének a határán dolgozik. Önállóan döntő, kreatív segítőim vannak, több mint 100-an vettek részt a megvalósításban. Minden rendező bringás is egyben, mindenki tudta a dolgát. Először fordult elő a hét év alatt, hogy a verseny előtti délután, a sajtótájékoztató alkalmával nyugodtan tudtam beszélgetni és még a fogadáson is részt vettem. Ahogy nő a verseny, minden rendezőnek többet kell teljesítenie. Komoly csapatom van, ez a sikeres rendezés alapja a támogatók és a partnerek közreműködése mellett. A csapat mellett fontos a helyszín, az infrastrukturális háttér, Szilvásváradon ez nagyon rendben van, a gyönyörű környezet mellett rendelkezésünkre áll a ’84-es lovas vb-nek is otthont adó stadion. Már most szervezzük a 2009-es viadalt, amire Pünkösdkor kerül sor.”

Buruczki Szilárd (PCCC-Adidas-Magellán-X-Iont), felnőtt férfi győztes (117 km): „Korábban az olimpiai cross versenyeken rövidebb távokhoz szoktam, így tartottam egy picit a 117 kilométertől, de jól bírtam. Nem gondoltam, hogy ennyire saras lesz a pálya, azonban sikerült jó gumit választanom. Úgy harminc kilométer körül elléptünk a Blazsó Marcival, aztán hol neki, hol nekem akadt technikai problémám. Kicsit kalandosra sikerült számomra a futam, kaptam egy hátsó defektet, majd a vége felé még el is tévedtem egy elágazásnál. Szerencsére találkoztam megint a Marcival, egy lefelénél pedig megléptem tőle, a befutónál adtam neki bő másfél percet. Szeretnék a többi T-Mobile TOP Maraton állomáson is dobogón végezni, majd megszerezni az összetett elsőséget.”

szilvas3.jpg

Módos Gabriella (Merida Maraton Team), felnőtt női győztes (70 km): „Tökéletes szervezés, egyre több bringás, sok ismerős, sár, rossz gumiválasztás – ezek jellemezték számomra a versenyt. A pálya aszfaltos, első meredek kilométerei nagyon nehezen estek, de a hegy után a terepen már „helyreálltam”. Nem csak a szervezetem tekintetében, hanem, úgy láttam, hogy a lányok között már én tekertem az élen. A rajt előtt mindenki kérdezte: „Gabi, hogy fogsz menni ezzel a gumival?” – ugyanis igen nagy sár volt az erdőben… De végül bejött! Tavaly a T-Mobile TOP Maraton sorozatban összetett második lettem, idén szeretnék a következő három állomáson is elindulni, és a végelszámolásban a dobogón végezni!”

szilvas4.jpg

Videó a sajtótájékoztatóról:

[flv]http://www.bringatv.hu/videos/szilvassajtaj.flv[/flv]

Összefoglaló a versenyről:

[flv]http://www.bringatv.hu/videos/szilvas_maraton2008.flv[/flv]

T-Mobile TOP Maraton 1. állomás – Caprine Maraton Szilvásvárad, eredmények:

Részletes eredmények: http://www.topmaraton.hu/media/tmtm_1_2008.pdf

Felnőtt férfi (hosszútáv, 117 km)
1. Buruczki Szilárd (PCCC-Magellan-Adidas), ideje 4:59’07”
2. Blazsó Márton (Szegedi KSC), 5:00’52”
3. Bogár Gábor (Bringavilág SK Bornsport), 5:05’53”

Felnőtt nő (középtáv, 70 km)
1. Módos Gabriella (Merida Maraton Team), ideje 3:49’31”
2. Simon Emese (KTM – Erste Leasing), 3:56’14”
3. Deli Anett (Bringavilág SK Bornsport), 4:03’06”

További felnőtt győztesek:
Logigan Lucian (Ideal Bikes International Team), középtáv, felnőtt férfi,
Táncos Gábor (Meditech SC), rövidtáv, felnőtt férfi,
Becze Laura (Trek Józsefhegyi SE), rövidtáv, felnőtt nő.

A T-Mobile TOP Maraton sorozat következő állomása: irány a Dunakanyar, találkozunk Visegrádon!

A T-Mobile TOP Maraton 2. állomás – MVM Duna Maratonra, Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb hegyikerékpáros eseményére július 6-án kerül sor. A kilencedik alkalommal kiírt verseny – a maratonokra jellemzően – három távon: 40-, 70- és 100 kilométeren kerül megrendezésre.
Bővebb információk: www.dunamaraton.hu.

Forrás: T-Mobile TOP Maraton sajtóközlemény. Fotók: Nemes Róbert

200 túrázó a Dunakanyarban

A Békásmegyeri „Vándor” Kerékpáros Klub 2008. május 25-én 12. alkalommal rendezte meg a BÉKÁS Kerékpáros Teljesítménytúrát, melynek rajtjánál Bús Balázs III. kerület Óduda-Békásmegyer Önkormányzatának Polgármestere köszöntötte a kerékpárosokat és indította a túrát. A teljesítménytúrát – mint mindig – ezúttal is három távon hirdették meg, így minden kerékpáros a számára megfelelő távot választhatta. A 30 kilométeres távot a kezdőknek, a családoknak illetve a 12 éven aluliaknak ajánlották, mivel ez az útvonal végig a dunaparti kerékpárúton halad. A középső távon indulóknak egy heggyel és 63 kilométerrel kellett megküzdeniük, míg a harmadik táv a maga 104 kilométerével és több emelkedőjével az edzett és gyakorlott kerékpárosoknak kedvezett.

Reggel fél kilenckor indult a túra

Az útvonal mindhárom esetben a Pilisben és a Dunakanyarban vezetett, így a bringások érintették Csobánkát, a Két-Bükkfa nyerget, Esztergomot, Visegrádot, Szentendrét és Budakalászt, ahol a Brico Store Áruház parkolójában a Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedési Osztályával közösen kerékpáros ügyességi pályát állítottak fel a szervezők és KRESZ-teszt lap kitöltésére volt lehetőség. A rajt és s cél helye mind három táv esetében – mint mindig – most is a Békásmegyeri McDonald’s Étterem előtt volt. A kerékpározásra igazán alkalmas, kellemesen meleg, borongós, de csekély csapadékkel frissített időben a 30 kilométeres távon 77-en, a 63 kilométeres távon 51-en, míg a 104 kilométeres távon 79-en indultak és 32-en induló vett részt az ügyességi pályán és a töltött ki KRESZ-teszt lapot.

Második ellenőrző állomás: Kétbükkfa-nyereg

A rendezvény természetese nem verseny volt, hanem cél a táv teljesítése szintidőn belül az ellenőrző pontok érintésével, ahol üditővel illetve csokoládéval várták a BVKK tagjai a túrázókat. A szintidőn belül teljesítők a célban kitűzőt, emléklapot, McDonald’s szendvicset és üdítőt kaptak, valamit Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának és a Hauser támogatásával minden iduló kerékpáros hátsó villogót kapott ajándékba.

A túra eredményei és fotói valamint a következő BVKK által szervezett rendezvények és túrák kiírása a www.bvkk.hu lapon megtalálható.

A teljesítménytúra 2008. szeptember 21-án lesz, ahova a szervezők ismét várnak mindenkit szeretettel.

Szöveg és fotók forrása: Békásmegyeri „Vándor” Kerékpáros Klub

Kerékpáros ügyességi pálya is volt…

Juss fel a csúcsra bringával – a kihívás folytatódik!

A maratoni kerékpárversenyek hegyi terepen igazi kihívást jelentenek. A kihívás pedig folytatódik: a Szilvásváradi Lovas Stadionban 2008. május 25-én kezdetét vette az idei – az előző esztendőkhöz hasonlóan 4 versenyből álló – T-Mobile TOP Maraton sorozat. A Szilvásvárad-, a Duna-, a Bükk- és a Mátra Maraton főszervezői 2005-ben keltették életre a sorozatot, melynek állomásain 1000-1500 kerekes vág neki a távoknak, a versenypálya mentén pedig szurkolók ezrei bíztatják őket.

A főszervezők és támogatók

A maratonokat három távra írják ki a szervezők, akik alkalmanként 15-17 kategóriában hirdetnek győztest. A hegyikerékpáros események a T-Mobile társadalmi szerepvállalásának köszönhetően, egyben az amatőr kerékpársport és az egészséges életmód aktív támogatásával kerülnek lebonyolításra. A rendezvényeket a T-Mobile természetjáró túra mellett változatos, minden korosztály számára szórakoztató kiegészítő programok kísérik. A viadalok a Magyar Kupasorozat állomásai is egyben.

A résztvevők, érdeklődők a 4 állomás közös honlapján – www.topmaraton.hu – már a verseny után néhány órával olvashatják az eredményeket, a versenyekről információkat és beszámolókat találhatnak többek között a T-Mobile WAP portálján a T-Zones WAP-on. A szervezők a kerekesek felé idén is megadják azt a szolgáltatást, hogy minden T-Mobile TOP Maraton versenyre előnevező bringás, névre szóló rajtszámot kap, az időmérést pedig chipes rendszerrel biztosítják.

A T-Mobile TOP Maraton 2007-es sorozatában, a négy verseny értékelése alapján, hosszútávon, a felnőtt férfiak versenyében Hasenfratz Péter – 2.,1.,1.,3. hely – végzett az élen, megelőzve a maraton világbajnokság két tavalyi résztvevőjét: Blazsó Mártont és Bogár Gábort. A hölgyeknél középtávon Simon Emese – 3.,1.,1.,2. hely – győzött Módos Gabriella és Balázs Beáta előtt. Érdekesség, hogy a két győztes a 2006-os sorozatban is az összetett dobogó tetején zárt. Idén láthatjuk a rajtvonalnál a korábban még a nemzet olimpiai kvalifikációjáért küzdő olimpiai kerettag Buruczki Szilárdot is, aki természetesen a győzelmi trófea megszerzését tűzte ki céljául.

Hazenfratz Péter, Buruczki Szilárd, Blazsó Márton és Simon Emese

A névadó főtámogató T-Mobile nevében…Tóth A. Péter (T-Mobile): „A T-Mobile – a sokak számára vonzó szabadidősport és a kerékpáros életmód elkötelezett híveként – 2004 óta nyíltan és deklaráltan népszerűsíti, segíti a kerékpáros mozgalmat, így a maratoni versenyeket is. Sok más program mellett hazai szinten a komoly tömegbázissal rendelkező mountain bike támogatását is felvállaltuk, és immár harmadik esztendeje a szervezőkkel együttműködve, közösen igyekszünk tovább emelni a négy legnagyobb, hegyikerékpáros maraton verseny színvonalát. A T-Mobile jóvoltából a TOP Maraton sorozat állomásain 2008-ban is fő üzenetként jelenik meg a biztonságos kerékpározás – ennek érdekében minden kerékpáros eseményen KRESZ pályát, BicikliSulit működtetünk -, a környezetvédelem, az egészséges és sportos életmód egyaránt, melyre mind a profi mind a nagyszámú és különböző életkorú amatőr résztvevő figyelmét igyekszünk felhívni.”

A T-Mobile TOP Maraton sorozat állomásai:

– T-Mobile TOP Maraton 1. állomás – Caprine Maraton Szilvásvárad (május 25.),
– T-Mobile TOP Maraton 2. állomás – Duna Maraton (július 6.),
– T-Mobile TOP Maraton 3. állomás – Bükk Maraton (augusztus 3.),
– T-Mobile TOP Maraton 4. állomás – Mátra Maraton (augusztus 31.).

A sorozat a május 25-ei T-Mobile TOP Maraton 1. állomás – Caprine Maraton Szilvásváraddal kezdődik a Bükki Nemzeti Parkban. A sorrendben 7. alkalommal szervezett versenyen a férfiaknak kiírt 117 km-es hosszútáv szintkülönbsége 3250 m, a szintidő 8 óra, a 70 km-es középtáv szintkülönbsége 1760 m, ezt 6 órán belül kell teljesíteni, míg a 39 km-es rövidtáv szintkülönbsége 750 m, 4 órás szintidővel. A nevezők száma elérte az 1400 főt, az Eger-Szilvásvárad között közlekedő vonatok közlekedését a hétvégén megerősíti a MÁV, minden szerelvényben lesz biciklis kocsi. A július 6-ai – immár 9. – T-Mobile TOP Maraton 2. állomás – Duna Maraton Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb hegyikerékpáros eseménye. Az elmúlt években összesen közel 9 ezer résztvevője volt a versenynek, több mint 100 ezren biztatták a versenyzőket a maraton útvonalán. A három táv: 40-, 70- és 100 kilométer. Augusztus 3-án a sorozat versenyközpontja az Eger melletti Berva-völgybe, közvetlenül a Bükk lábához költözik. Idén 8. alkalommal rajtol a T-Mobile TOP Maraton 3. állomás – Bükk Maraton mezőnye. A 44 kilométeres rövidtáv egy teljesen tanuló, kezdő pálya, ezért olyanok is elindulhatnak, akik nem vállalják be a keményebb megmérettetést. A jobb erőben lévők az 55- és a 100 km közül is választhatnak. Az augusztus 31-én rendezendő T-Mobile TOP Maraton 4. állomás – Mátra Maraton lesz a sorozat záróeseménye, mely idén hetedik a verseny történetében. Mátraházáról indulva, a rövid 32-, a közép 55-, míg a hosszútáv 88 kilométeres lesz. Az igazi kihívás ezúttal az ország tetejének érintésével fog megvalósulni.

Kiegészítő programok

A T-Mobile TOP Maraton sorozat egyes állomásain a szervezők nem csak a versenyzőkre gondolnak. Minden forduló alkalmával kiegészítő programokból válogathatnak a rendezvényre ellátogató családtagok, kicsik-nagyok, baráti társaságok. A versenyközpontok területén „T-Mobile a biztonságos kerékpározásért” elnevezéssel kerékpáros ügyességi és KRESZ pálya – KerékpárSuli – valamint „T-Mobile Csocsó-Aréna” és ugrálóvár lesz kiépítve, melyet a gyermekek is igénybe vehetnek. Van, ahol tészta partyval, esetleg filmvetítéssel, koncertekkel, esetleg táncos programokkal várják vendégeiket a szervezők.

T-Mobile természetjáró túra

„A maraton nyomában…” – ez is lehetne a szlogenje a rajt után nem sokkal induló bringás kirándulásoknak. A „T-Mobile természetjáró túrára” bárki nevezhet a helyszínen – akár a teljesen kezdő bringás is -, szó szerint a maraton nyomába ered a csapat, természetesen kerékpárja nyergében. A hegyi ösvényeken történő eligazodásban szakavatott túravezető segít, közel 10 kilométert kell teljesíteniük a vállalkozóknak, kényelmes, túra tempóban.
Versenyzők mondják a T-Mobile TOP Maraton sorozatról

Simon Emese (a sorozat 2006-os és 2007-es győztese): „A T-Mobile TOP Maraton sorozat minden állomását nevezhetném az év csúcspontjának. Óriási élmény a Szilvásvárad, Duna, Bükk és a Mátra Maratonokon résztvenni. Egy kis versenynek is megvan a maga hangulata, de amikor 1200-1400-an indulunk el egyszerre, akkor érzem, hogy ez most tényleg egy nagy esemény. A maratonokban különösen azt kedvelem, hogy az élversenyzőktől a teljesen kezdőkig, mind ugyanazon a versenyen veszünk részt. Kinek vérre menő küzdelem, kinek túra, kinek családi kirándulás. Több száz emberrel találkozom egy hétvége alatt, akiket mind ugyanaz a dolog köt össze: a bringa-függőség. Szeretem azt, hogy a TOP Maratonok a legjobban szervezett versenyek, ez már szinte „kötelező minimum szint” a számunkra. Ezen felül szuper a hangulat, és csodálatos tájakon megy a pálya. Idén is hasonló eredményeket szeretnék elérni, mint az utóbbi években, célom természetesen az, hogy minél többször felállhassak a dobogóra.”

Buruczki Szilárd (olimpiai kerettag): „Idén először veszek részt a teljes T-Mobile Top Maraton sorozaton, mert eddig az olimpiai crossra koncentráltam. A T-Mobile TOP Maraton sorozaton a célom az összetett 1. helyezés a hosszútávon. Szilvásvárad Maratonon indultam többször is, 2002-ben meg is nyertem a hosszútávot Vinczeffy Zsolt előtt. Ezután csak középtávon indultam, mert az edzésmunkámba – az XCO versenyekre való felkészülésbe – nem fért bele egy hosszútávra való tréningezés. Legfőbb riválisaimnak Blazsó Mártont és Hasenfratz Pétert tartom, akik maraton specialisták, tavaly többször bizonyítottak hosszú távokon. Nagyon jó hangulat uralkodik, amikor 1200-1500 ember egyszerre rajthoz áll, a győzelem is jobb ízű ilyenkor, ennyi ember előtt.”

Forrás: T-Mobile TOP Maraton Sajtóközlemény

Magellan Serpens LX Disc

Idén szokás szerint hamar megkaptuk az első Magellanokat, amelyek ilyenkor mindig az alsóbb kategóriák képviselői, és még annyira frissen sültek, hogy a felszereltségük még nem is száz százalékig végleges. Nem volt ez másképp a tesztre hozzám került gyönyörű vörös Serpens esetében sem, amely idén rendkívül masszív csöveket kapott.
serp1.jpg
A váz festése ránézésre megegyezik a tavalyi Pyxis Team színével, ahogyan többé-kevésbé a feliratozás is. Egyéb hasonlóságot viszont nem nagyon fedezhetünk fel a kettő között. A zúzósabb irányok képviselőinek viszont biztos ismerős lesz a nyeregvázcső körül enyhén hajlított és szögletes alsócső, hiszen a 2007-es PolarX széria egyike is ilyen volt. Ennek a szerkezetnek a nagy előnye az, hogy nem igényel felülhegesztést a fejcső mögötti részeken. Erre az alsó hajlításra szépen rímel a felsőcső hajlítása is, amely a jobb átlépési magasságot szolgálja. Ezek a csőformák, megsegítve az S-bend nélküli támvillák íveivel mind a függőleges irányú rugalmasságot hivatottak szolgálni. Hogy ez mennyiben gyengíti a váz teherbíró képességét, illetve mennyit ad hozzá a komforthoz, azt igazából talán csak gépek segítségével lehetne kimérni. Annyi viszont tény, hogy a gép hajtás közben még az egyszerűnek tűnő Bike Positive hajtóművel is meglehetősen merev, míg a nyeregben ülni hosszabb távon sem fárasztó.
serp5.jpg
Külön kiemelném, hogy annak ellenére, hogy egy beszálló szintű gépről van szó, a tavalyi Pyxisekhez hasonlóan ezen a Serpensen is megtalálható az elmés kis láncfelkapás elleni védőlemez a jobboldali láncvilla külső felén.

Az alkatrészeken látszik, hogy a költséghatékonyság volt az egyik fő válogatási szempont, ugyanakkor a kritikus pontokra a megfelelő technika került. Így a váltókarok és a váltók a Shimano LX darabjai (az első váltó csak Deore). A kerekek a Magellanokon megszokott WTB-k, ahogyan a gumik is. A kiegészítők zöme azonban továbbra is a Bike Positive-tól érkezik. Ránézésre talán csak a hajtókar lógott ki egy kicsit a sorból, de sem minőségével, sem pedig merevségével nem akadt gondom.
serp3.jpg
A Rock Shox Dart villa a paletta aljáról származik, így a kormányról zárhatóságon kívül sok extrát nem találunk rajta. A nagy zökkenőket elnyeli, de a kisebbekkel már csak esetleges módon birkózik meg. Nagy előnye viszont a merevsége, így az irányítás az amúgy is merev váz hathatós segítségével meglehetősen jó.

A használat a téli időjárásnak köszönhetően elég sokrétű talajon történt – az aszfalttól egészen a sárig. Az már elsőre látszott a bringán, hogy a célterület az agresszívebb XC- illetve túrafelhasználás. A csövek meglehetősen vaskosak, amely a tömegben is elég markánsan megmutatkozik. Nagy előnyük, hogy rendkívül merevvé teszik a vázat, így a hajtáshatékonyság remek. Nagyon aggódtam a Bike Positive hajtókar miatt, de kiállva tekeréskor sem hallottam ciccegést az első lánctányér felől, úgyhogy hamar megnyugodtam.

Említettem, hogy a sok csőhajlítgatás mind a függőleges irányú rugalmasságot hivatott szolgálni, illetve a kisebb átlépési magasság jól jön a lejtőkön. Ebből annyit éreztem, hogy még köves szakaszokon is viszonylag gyorsan lehet vele gurulni, akár még ülve is, ha az adott szakasz nem túl meredek. Összességében azt mondhatom, hogy az oldalirányú merevségéhez képest meglehetősen kényelmes a váz. A tesztpéldány széles kormánya nem egyezik a boltban kapható modellekével, de még így is könnyű és élvezetes volt a mászás. Legalábbis addig, amíg nem értünk egy agyagosabb szakaszhoz, ahol hamar eltömődött sárral a villák melletti rész. A 2,1-es gumival ugyanis már nem marad annyi hely oldalt, hogy ott a nagyobb adag ragadós sár is átférhessen.
serp2.jpg
A merevség mellett a gép másik pozitívuma az irányítás volt, bár ebben nagy szerepe lehetett a célterületre nem jellemző nagyon széles (670 mm) kormánynak, amely így lefelé a viszonylag hosszú tengelytáv és a rövid láncvilla segítségével nagyon stabil kormányzást tett lehetővé. Fölfelé már bizonyára sokkal többeket zavarna ez a szélesség, de a specifikációban is látható 610 mm-es kormánnyal már nem lesz ilyen gondja a leendő tulajdonosnak.
serp4.jpg
A közel két és fél kilós villa azonban már nem sokat tett hozzá a komfortérzetemhez, ami persze lehet, hogy a hideg következménye is, mindenesetre az egy kategóriával feljebb lévő Tora kiváló döntés lett volna a tervezők részéről, mind működés, mind pedig tömeg szempontjából (kb. mínusz 300 g). Persze, akkor már nem ugyanez szerepelne az árcímkén sem…

A Serpensnek egyébként idén lesz egy olcsóbb, V-fékes változata is, így a villán és a vázon egyaránt féktüskét találunk. A tesztpéldányon azonban a színben passzoló BB5 tárcsafékek virítottak, amelyekről már sok jót hallottam, de csak most használtam őket először élesben. Nem koptak be olyan könnyedén, mint vártam, de utána már nagyon jól és megbízhatóan fogtak, úgyhogy mindig elég volt egy ujjal fékeznem. A fékhatást mind a V-fékeknél, mind pedig a tárcsák körül jótékonyan befolyásolják a szögletes és S-bend nélküli villák, mert ezek így jobban ellenállnak a fékek csavaró erőinek.
serp6.jpg
Újdonság volt számomra a fordított irányú hátsó váltás, amely kezdetben még okozott félreváltásokat (főleg, ha hirtelen kellett váltani), de egy-két túra alkalmával már viszonylag jól megszokták a tizenöt éve az ellenkező irányba „gondolkozó” ujjaim.

Összességében ezt a bringát nagyobb méretű, kezdő embereknek ajánlanám, akik még nem döntötték el, hogy túra, maraton vagy inkább cross country irányba mozduljanak-e el komolyabban. A szárnypróbálgatások során az idei Serpens megbízható és erős társuk lesz, amelynek nyergében mindegyik műfajba nyugodtan belekóstolhatnak.
[poll id=”27″]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. márciusi lapszámában.

Forgalmazó: Cseke Zrt.
Származási hely: Magyarország / Tajvan
Vázméret: 15”, 17”, 19” (tesztelt), 21”
Vázgarancia: 3 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 185.000 Ft

Váz: Kinesis 7005 AL
Villa: Rock Shox Dart 2; 100 mm; állítható csillapítás, előfeszítés, Poplock
Hátsó váltó: Shimano Deore LX
Első váltó: Shimano Deore; 34,9 mm
Váltókar: Shimano Deore Rapidfire
Lánc: Shimano HG53
Lánckeréksor: Sram PG950; 11-34 fog
Hajtókar: Bike Positive Mount Shasta ISIS; 22-32-44 fog
Középcsapágy: Bike Positive ISIS
Fékkarok: Bike Positive
Fékek: Avid BB5; 160 mm tárcsák
Agyak: Bike Positive Country V2; 32 furat
Küllők: 2,0 mm; rozsdamentes
Felnik: WTB DX23 disc; 32 furat
Gumik: WTB WeirWolf; 2,1 Comp
Kormánycsapágy: Bike Positive Tour
Stucni: Bike Positive Heavy; 4 csavaros alu; 75 mm / 25,4 mm
Kormány: Bike Positive Town; 610 mm / 25,4 mm
Nyereg: WTB Pure Sport
Nyeregcső: Bike Positive Ride; 400 mm / 27,2 mm
Pedál: Bike Positive; alu keretes
Markolat: WTB WeirWolf

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 69,5 fok
Nyeregvázcső-szög: 72,0 fok
Felsőcsőhossz: 590 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 610 mm
Középcsapágy-magasság: 327 mm
Nyeregvázcső-hossz: 470 mm
Tengelytáv: 1085 mm
Láncvillahossz: 420 mm
Tömeg: 14,63 kg (pedállal)

Kona Five-O 2k8

Jómagam is bőven tesztelhettem a 2008-as gépeket, és meg kell mondjam, idén valóban odatették magukat a tervezők. A design és a használhatóság sikeresen egyesül bringáikban. Így van ez a Five-O-val is. Rendhagyó csővezetése, papucsai és kormánycsapágya, no meg az abba kapaszkodó batár nagy villája látványos, de ugyanakkor működőképes elegyet alkot.
fiveo1.jpg
A váz – mint már említettem – rendhagyó alakot öltött. A papucsok lecsavarozásával morbid módon lógnak a levegőben a tám- és láncvillák. Gyorsan ki is próbáltam, mennyire tudom megnyomorgatni őket. A vártnál nagyobb ellenállást tanúsítottak, így nyugodtan konstatáltam, hogy valószínűleg sok mindent ki fognak bírni. A merevséget többek között fokozta az is, hogy a két támvilla egy darabból készült, és mindezt egy cső közvetítésével kötötték össze a nyeregvázcsővel. A felsőcső meghajlításával könnyebb átlépést tettek lehetővé. Ennek azonban az ára az, hogy a bowdenek nincsenek megakasztva egyetlen helyen sem. Alul az akasztószemek kétségbeesetten próbálnak rendet tartani az olykor igen kusza kábelek közt. Pozitívum viszont, hogy laposabb szöget zárnak be az alsócsővel, így nagyobb hosszon képesek egymásba kapaszkodni. Ezáltal az egész első háromszög merevebb lett. A fejcső félintegrált kormánycsapágyat foglal magába. Anyagvastagságot nem mértem ugyan, de bíztató, hogy ezt a méretes villát bele merték építeni.
fiveo2.jpg
A villa valószínűleg az All Mountaint hivatott kiváltani. Méretei szinte pontról-pontra megegyeznek a tavalyi 66-al, csak ez éppenséggel 55 néven fut, ami mindenképpen bizakodásra ad okot a tartósság terén. A vállak nagy hosszban fogják közre a két becsúszószárat, amelyek 35 mm vastagsággal bírnak. A láb a már megszokott módon egyetlen darabból készült. A hidat sikerült egy batár nagy darabból kigyúrniuk, de sebaj, ott sem fog már eltörni. Legszimpatikusabb újításuk viszont mégiscsak az, amellyel az összes eddigi bolt-onos rögzítést lealázzák. Pofonegyszerű, és akár egy félkarú vak majom is minden különösebb gond nélkül ki-be szereli a kereket. Lényege, hogy a tengely egyik vége menetes, másik végén pedig egy nyomatékszabályzóval ellátott erőkart találunk. A tengelyt egyszerűen be kell illeszteni, a kart pedig addig tekerni, amíg a racsni át nem ugrik. Ezután a kart már bármilyen pozícióba be lehet állítani. Mozgása szerintem minden igényt kielégít. Nagy előnye, hogy mostantól nem kell a bringa alá feküdni, ha a visszaút-csillapítást állítani akarjuk. Minden bizonnyal mintegy villámként csapott a tervezők fejébe a felismerés, hogy az állítócsavart akár felülre is rakhatják, ez pedig éppen a bal oldalra került. Jobb oldalon a levegőráfújást lehet elvégezni.
fiveo3.jpg
A kerekeket nagyon jól eltalálták. Sajnos a KK tárcsás első agy itt is beépítésre került. Hátul viszont semmilyenségével tökéletesen beleolvad a gép összképébe a 475-ös agy. A felnik szinte már túl jók is a gépbe, a gumik pedig remekül helytállnak a hazai erdőkben található talajok nagy részén, aszfalton viszont visszafogják a gépet.
fiveo4.jpg
A váltás könnyedén és viszonylag gyorsan/pontosan bonyolódik, az első váltó viszont nem mindig volt a helyzet magaslatán, de az is lehet, hogy én szoktam el az effajta alkatrészektől. Fékek terén a Strokert köszönthettem a gépen, mely minden bizonnyal a jövő év nagy slágere lesz. Ezen belül is a kedvezőbb árfekvésű változattal hozott össze a sors, ami fékpofában és fékkarban egyaránt különbözik a bátyótól. Ennek ellenére nagy működésbeli különbséget nem éreztem a két fék közt. Az irányítópult hatalmas valójában terül szét a vezető előtt. Ennek hátránya, hogy ezt bizony át is kell fogni… Iszonyatosan széles a kormány, persze ez is csak szokás kérdése. A nyereg nagyon kényelmes, általában véve is szeretem a WTB nyergeket. A pedál a Wah-Wah után sehol sincs, mégis néhány héttel ezelőtt még a kedvenceim közé tartozott.
fiveo5.jpg
Élesben a bringa nagyon kényelmes benyomást keltett. A 18”-os méretének köszönhetően nem úgy néztem ki tekerés közben, mint az a bizonyos majom a köszörűkövön. Ez a normális kerékpáros testtartás (a BMX-em után) számomra „testidegen” volt. Nagy nehezen azonban megszoktam, és ezek után már hosszabb túrát is bevállaltam vele. Jellegét tekintve egy jól tekerhető enduro biciklire hasonlít leginkább, annak minden pozitívumát, és negatívumát magába foglalja. Mivel dörtözni szeretek a legjobban, ezért ki is vittem a pályára, ahol viszont elég esetlennek mutatkozott. A hossza miatt nem lehet vele látványos trükköket végrehajtani, de stabilitása miatt nem jön zavarba nagyobb levegővételű ugrásoktól sem, a villa pedig mindvégig ott volt utolsó esélyként, ha esetleg valamit elrontanék. Necces helyzetekben sem esett kétségbe, hirtelen irányváltásoknál is azonnal közvetíti a szándékot az első kerék felé. Azoknak javaslom ezt a gépet, akik szeretnek sokat tekeregni az erdőben, és az útjukba eső akadályokat nem kikerülni óhajtják, hanem leküzdeni.
[poll id=”26″]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. márciusi lapszámában.

Forgalmazó: X-Factor
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 1+2 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméret: 14”, 16”, 18” (tesztelt), 20”, 22”
Ajánlott fogyasztói ár: 299.900 Ft

Vázanyag: Kona Clump 7005 Alumínium
Villa: Marzocchi 55-R; 20 mm átütős; 140 mm út
Hajtómű: FSA Alpha Drive ISIS
Középrész: RPM ISIS DH
Lánckeréksor: Shimano HG30; 11-32; 8 seb.
Lánc: Shimano IG-70
Váltókarok: Shimano Alivio
Hátsó váltó: Shimano Deore
Első Váltó: Shimano Alivio
Fék: Hayes Stroker Trail
Első agy: KK disc; 20 mm
Hátsó agy: Shimano M475; tárcsás
Felnik: Sun Equalizer 3.1 SL
Küllők: 2 mm; húzott; rozsdamentes
Külsők: Maxxis Minion DH; 26x 2,35”
Kormány: Kona DH alu
Kormányszár: Kona Clump; 5 fok / 60 mm
Markolat: Kona Cowan Signature
Kormánycsapágy: FSA félintegrált
Nyeregcső: Kona kétcsavaros
Nyereg: WTB Speed V Comp
Pedál: Kona Jackshit

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 67,5 fok
Nyeregvázcső-szög: 71,5 fok
Tengelytáv: 1140 mm
Láncvillahossz: 433 mm
Felsőcsőhossz: 580 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 605 mm
Fejcsőhossz: 125 mm
Tömeg: 15,3 kg

Dupla P-Nívós siker szlovákiában

Kettős győzelmet szerzett Szlovákiában a P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec együttese: az első magyar kontinentális csapat olimpiai indulója, Kusztor Péter az első, a klub olasz légiósa, Davide D’Angelo pedig a második helyen ért célba a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) Europe Tour-sorozatába tartozó Grand Prix Hydraulika Mikolasek nevű versenyén.

A Dubnicából rajtoló 180 kilométeres viadalon hat jelentősebb emelkedő nehezítette a versenyzők dolgát. A magyar csapat végig irányította a versenyt, előbb a P-Nívós Cador Rida hosszú, csaknem 110 kilométeres szökése révén, majd a hajrára egy újabb akcióval – ebben heten vettek részt, köztük a P-Nívóból Kusztor Péter és Davide D’Angelo.

A mieink éltek a szökevény bolyban kialakított létszámfölény adta lehetőséggel, a befutó előtt Kusztor meglépett a többiektől és egyedül célba érkezve megnyerte a nagydíjat. Győzelméért 40 Europe Tour-ranglistapontot és 1500 eurós pénzdíjat kapott. A második helyért a szökevények hat fős csoportja sprintbefutóban csatázott, a hajrát Davide D’Angelo nyerte, újabb 30 Europe Tour-ponthoz juttatva a magyar klubot.

„A legteljesebb mértékben sikerült megvalósítani, amit elterveztünk, hiszen előzetesen Kusztor Péterre és Davide D’Angelóra építettük a taktikánkat. Nagy öröm, hogy sikerült kettős győzelmet aratnunk, de nem érjük be ennyivel, szombaton és vasárnap újabb sikereket szeretnénk elérni” – adott gyorsértékelést Stubán Ferenc csapatfőnök.

A P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec együttese szombaton a Grand Prix Kooperativa, vasárnap pedig a Grand Prix Palma Europe Tour-versenyen vesz részt, ugyancsak Szlovákiában.

Részletek, versenyzői beszámolók, eredmények és további érdekességek a klub hivatalos honlapján, a www.pnivo.com internetcímen találhatóak!

Forrás: P-Nívó sajtóközlemény

A siroki fellegvár ostroma – Hosszútávú OB 2008

Új pálya debütál a Hosszútávú Országúti Bajnokságon, idén Sirokról rajtol a mezőny és a Sirok-Bükkszék-Egerbakta-Sirok 33,1 kilométeres körpályán dőlnek el a helyezések. A befutó helyszíne északi klasszikus egynapos versenyeket idéz: a fellegvárba vezető kőburkolatú szerpentinen dőlnek el a 2008-as év bajnoki címei. Az elit férfi mezőnyre 166,9, az U23-asokra 133,8, míg a nőkre 67,6 kilométeres táv vár…

Klasszikus versenyeket idéz a befutó utolsó 200 métere…

A bajnokság részletes kiírása letölthető innen.

A bajnokság részletes itinere letölthető innen.

Szállás- és étkezés ajánlatok listája meg innen tölthető le.

sirok2.jpg

Dahon Ciao P3

Az angol nyelv egy laza „folding”-gal letudja a történetet, én azonban még kicsit hezitálok, hogy az „összecsukható”, az „összehajtható” vagy esetleg az „összehajtogatható” jelzőt kapja jelen írás főszereplője, a Ciao P3-as. Neve és kinézete rögtön egy lankás macskaköves nápolyi utcát idéz fel bennem, ahol van apró teraszos kávézó és benne egy Maria nevű pincérlány, egy kis kocsma a sarkon, ahol biztosan akad egy Luigi valamelyik asztalnál, az utca végén pedig ott hullámzik a Földközi-tenger.
dahon1.jpg
Portálunk fórumán először 2002-ben indult topic az ehhez hasonló gépek iránt érdeklődőknek, ám akkoriban a legközelebbi viszonteladó is a szomszédos országokban volt keresendő. Nemrégiben azonban a forgalmazók ezen piaci rés felszámolására is tettek lépéseket, így 2005-ben már fel is tűnt pár példány, két évvel később pedig néhány márka már stabilan a piacon volt. Ettől függetlenül széles körben elterjedtnek még most, 2008-ban sem mondhatnánk ezeket a remek kis bringákat. A miénknél valamelyest fejlettebb kerékpáros kultúrával rendelkező országokban egész életforma épült a csomagolható bringák köré, és valóban el lehet csípni azt az érzést, amikor összecsukom, és lerakom az asztalom mellé vagy be a csomagtartóba, esetleg laza, urbánus öntudattal felpattanok vele bármely tömegközlekedési eszközre. Tőlünk kicsit nyugatabbra olyannyira együtt élnek ezzel a stílussal, hogy 2006-ban a Dahon Ciao sorozatának gépe kapta az Év Kerékpárja címet Hollandiában. Persze ez nem jelent nekünk sokat, hiszen a hollandok furcsa arcok. Egyfelől ott van a liberális gondolkodásmódjuk, a „coffee shop”-ok, a spacecake és a tengerszint alatti tulipánföldek, másrészről pedig a hagyományokhoz való ragaszkodás, a szélmalmok meg a fapapucsos fejőnő a régi Rama margarinról – hogy némi képzavarral élve megmaradjunk a sztereotípiák mezején..
dahon2.jpg
A Ciao P3-as a legkisebb a sorozatból, ám nem árt tudni, hogy a széria tagjai szinte csak a hajtásláncban térnek el egymástól (A „P” utáni szám egyébként a választható sebességfokozatok számát jelöli.). Az alkatrészlista meglehetősen rendhagyóra sikerült, ugyanis szinte minden alkatrész kapott saját, levédett technológiát, akit érdekel a jelentésük, mibenlétük, a gyártó honlapján nézhet szét az érdekes megoldások között. Egyebet nem kívánok mondani, jöjjön inkább a menettapasztalat, nyitás, csukás és tekerés…
dahon3.jpg
A gyártó egészen 193 cm-es magasságig ajánlja a gépet, ami – valljuk meg – egy 20”-os kerekű gép esetében enyhe homlokráncolást gerjeszt. Persze lehet rá morózusan bámulni, de még simán volt tartalék a gigászi nyeregcsőben, amikor már kényelmes, tekerős pozíciót vettem fel az aprónak ható bringán. Menet közben mindössze a kerekek kis átmérője volt szokatlan, meg persze a döbbent tekintetek, melyek valahogy mindenhová elkísértek. A váltó 3 áttétele leginkább városi tekerésre optimális, ám ha lendületbe jövünk, egész derekas tempót lehet vele diktálni. Persze érdemes figyelni a kicsit érzékenyebb irányításra, meg a kátyúkra. No és persze ne nagyon tervezzünk hosszú mászásokat, hacsak nem vagyunk mazochista beállítottságú versenyzők. A váz meglepően merev volt még alattam is, már persze ahhoz a feltevéshez képest, amit az ember egy ilyen kerékpárról elgondol nagy magányában. Kiállva nem szívesen hajkurásznám meg, bár nem hajladozott látványosan, úgyhogy felülmúlta várakozásaimat. A pedál kicsit ropogott, és a csapágyazása is lehetett volna finomabb, ám nagyon szépen be lehet hajtani, így elnézőbb voltam vele szemben is. A váltó sajnos kicsit esetlegesen váltott, de nem valószínű, hogy szériahiba lenne, bizonyára csak kifogtunk egy hibás példányt. A negatívumok közé mást nem nagyon tudtam sorolni, így jöhet a pozitív oldal. Első körben mindjárt itt a remek felszereltség. Sárvédők, csomagtartó (a szériában mellékelt gumipókkal), agydinamó, komplett világítás elöl Hella fényszóróval, a speciális kialakítású markolat, a strapabíró duplafalú felnik és az alacsony gördülési ellenállású Schwalbe külsők. Azután itt van még a kifogástalan első fék… Az utóbbi idők egyik legjobb hatásfokú V-fékét tiszteltem benne. A köszörült oldalfalú felni a kerámiás pofákkal etalon párosítás, amit csak tovább fokoz a jól eltalált pillangó, a kifogástalan bowdenszett és a rövid, merev villa. Hátul a kontra meg kontra, hát igen, no, sok mindent nem tudunk hozzátenni, én szívem szerint hátra is olyan remek kis V-féket tennék, mint ami elöl van, de hát másként alakult. Az esetek túlnyomó részében autóval szállítottam a célhelyre, de villamoson és buszon sem akadt gondom a transzportálásával.
dahon4.jpg
No de, a lényeg ugye – mert erről eddig még nem nagyon esett szó, ám végül is mégiscsak ezért jöttünk itt ma össze, hogy a gép összecsukható mivoltát firtassuk. A gyártó oldalán frappáns és mókás, rajzos mellékletben, pdf formátumban letölthető a bringa összecsukási útmutatója, de valójában minimális műszaki érzékkel bárki rájön, aki játszott valaha transzformerszekkel. A leírásban szögeket, íveket határoznak meg, de 2-3 perc alatt magunk is rájövünk, hogy kizárólag milyen pedál- és kormányállásnál tudjuk összecsukni a verdát. A gyártó szerint 15 másodperc alatt végezhető el a művelet, ami nyilván olyan egzakt érték, mint a G Astra 11 másodperces gyorsulása 100 km/h-ra. Vagyis egyes felspannolt, koffein-túladagolt gyári alkalmazottaknak bizonyára sikerült már a művelet ennyi idő alatt, ám az én legjobb időm két hét után is 30 másodperc volt. Ellenben az már vegytiszta erotika, amikor egymás után felfedezzük az olyan apróságokat, mint az alsócső alatti műanyag foglalatba passzoló bütyköt a kormányszáron, vagy a bringa első agyán, bal oldalt található apró, kör alakú fémlapot, mely összecsukás után elegánsan odafloppan a hátsó agy bal oldalán elhelyezett, kör alakú mágneshez. Így fogja össze a kerékpárt, valamint azt az egyenlő szárú háromszöget, amit az összecsukott gép alkot a tökig letolt nyeregcsővel és a két kerékkel. Megjegyzem ez a kialakítás stabil állást biztosít neki, nem dől semerre, nyugodtan leállíthatjuk magunk mellé a restiben a vonatra várva. 14 kg alatti súlya még az enerváltabb tulajdonosok izmait sem terheli meg túlzottan, csomagtartójánál fogva pedig remekül szállítható kis motyót kapunk.
dahon5.jpg
Nagyon jó kérdés, hogy van-e már igény ilyen bringákra itthon. Akkora igény, hogy érdemes legyen forgalmazni, szervizhátteret biztosítani, népszerűsíteni. Van-e olyan réteg ma Magyarországon, aki kiad 160-200 ezer forintot egy összecsukható kerékpárért? A kérdésre remélem minél hamarabb pozitív választ kapunk, mivel ez azt is jelentené, hogy hazai kerékpáros kultúránk megérett a hajtogatható gépekre. Én ugyan legfeljebb második bringának tudnám elképzelni, ám jó alternatíva lehet mindazok számára, akik nyaraláshoz, kirándulásokhoz, távoli városokban megejtett fagyizásokhoz, római-parti fórumtalálkozókon való részvételhez keresnek élhető, elfogadható alternatívát…
[poll id=”24″]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. márciusi lapszámában.

Forgalmazó: Paul-Lange Hungary
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 1 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázanyag: 7005 Alumínium
Vázméretek: –
Ajánlott fogyasztói ár: 164.900 Ft

Villa: Dahon SlipStream; Puro U7 alumínium; patented Fusion technology
Kormány: BioLogic Crescent; alu; 600 mm
Kormányszár: Fusion technology; alu; Covert QR technology; patented InSide lock
Kormánycsapágy: Dahon Fusion 2; Zero stack
Nyeregcső: BioLogic Suspension; 40 mm út; 33,9 mm / 460 mm
Nyereg: BioLogic AirFlo
Nyeregcsőbilincs: Dahon Turtleneck
Hajtómű: Kinetix Wing; 6061 alumínium
Középcsapágy: négyszögtengelyes; zárt csapággyal
Lánckeréksor: –
Lánc: KMC RustBuster
Fékkar: BioLogic VB
Váltókar: Sram 3.0
Első agy: BioLogic Joule dynamo
Hátsó agy: Sram T3; agyváltó
Első fék: Kinetix SeedStop V fék; SilentGrip kerámiás fékpofákkal; Dahon LiveWire kábel
Hátsó fék: kontrafék
Első váltó: –
Hátsó váltó: Sram T3, agyváltó
Pedál: SunTour behajtható
Felni: Kinetix Comp; duplafalú, köszörült fékfelülettel
Küllők: 2 mm-es rozsdamentes; elöl radiális fűzéssel
Külsők: Schwalbe Marathon Racer

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 74,5 fok
Nyeregvázcső-szög: 75,0 fok
Tengelytáv: 1040 mm
Láncvilla-hossz: 415 mm
Nyeregvázcső-hossz: 240 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 580 mm
Kormányszárhossz: 0 mm
Középcsapágy-magasság: 300 mm
Súly: 13,37 kg

Nemzetközi (export) értékesítőt keres a Gepida

A Gepida kerékpárok gyártója és forgalmazója keres magas színvonalon teljesíteni képes és gyakorlattal rendelkező, nemzetközi kereskedelemben és marketingben jártas kollégát.

Elvárás:
– nemzetközi kereskedelemben és marketingben eltöltött min. 1-3év szakmai gyakorlat
– magas szintű angol és német nyelvtudás

Feladat:
– kapcsolattartás a nemzetközi partnerekkel
– megrendelések koordinálása
– ajánlatok készítése
– a cég marketingtevékenységének felügyelete és kapcsolattartás az alvállalkozókkal

Munkavégzés helye:
Budapest, XVI.kerület

A magyar és idegennyelvű önéletrajzokat fizetési igény megjelölésével a következő emailcímre várjuk: marketing1@olimpia.hu

Munkalehetőség a Gepidánál

A Gepida kerékpárok gyártója és forgalmazója keres magas színvonalon teljesíteni képes, gyakorlattal rendelkező, nemzetközi kereskedelemben és marketingben jártas kollégát.

Elvárás:
– nemzetközi kereskedelemben és marketingben eltöltött min. 3 év szakmai gyakorlat
– magas szintű angol és német nyelvtudás

Munkavégzés helye:
Budapest, XVI.kerület

A magyar és idegennyelvű önéletrajzokat a következő emailcímre várjuk: recepcio@olimpia.hu
weboldal: www.gepida.hu