Home Blog Page 1378

Gyermeknap és versenyek a Millenárison

Szombaton, azaz 2008. május 24-én ingyenes gyermeknapi rendezvénnyel vár kicsiket és nagyokat a zuglói Millenáris Velodrom. A látványos ifjúsági pályafutamok fél 11-kor kezdődnek, a helyszínen amatőr versenyekre és bringapóló meccsekre is lehet nevezni. A kerékpározni tanuló gyerekeket ügyességi pálya, az ovisokat pedig fabiciklik várják…

A szpíker, porondmester és hangulatfelelős Sinka Károly (alias Sinya, Hajtás Pajtás) lesz. A futamok alatt a középső jégpályán bringapólómeccsek zajlanak (lovaspóló, csak ló helyett bringával). A csapatok még alakulnak, akár a helyszínen is be lehet kapcsolódni!

milli1.jpg

A kerékpározni tanuló gyerekek a Bringalabirintus nevű ügyességi pályán mérhetik fel tudásukat, a bringával még csak ismerkedő ovisok pedig kipróbálhatják a pedál nélküli fabiciklit. Az egészen kicsiket a játszósarok várja, ahol Szabolcsi Szilvia, olimpiai ötödik helyezett, többszörös magyar bajnok országúti és pályakerékpáros szórakoztatja majd őket. Éhet és szomjat oltani az emeleti Gébics presszóban lehet, aki pedig később, a nyílt napokon is szeretne edzeni a Millenárison, az amatőr licencet válthat a csinos Millicicáknál, melyhez balesetbiztosítás is jár.

milli2.jpg

A rendezvény helye:
Millenáris Velodrom, Budapest, XIV. Szabó József u. 3. (a Récsei Center mögött)

Részletes program:
11:00 – U13-U15 rókaverseny (10 kör)
11:15 – U17- WU19 tempóverseny (15 kör)
11:35 – U19-U23- elit tempóverseny (20 kör)
11:55 – amatőr futam (200 m, állórajt)
12:15 – U13-U15 tempóverseny (10 kör)
12:30 – U17- WU19 titkoshajrás (10 kör)
12:45 – U19-U23- elit selejtező
13:05 – amatőr futam (412 m, állórajt)
12:30 – U13-U15 pontverseny (16 kör)
13:50 – U17-WU19 pontverseny (24 kör)
14:20 – U19-U23- elit pontverseny (36 kör)
14:30 – eredményhirdetés

milli3.jpg

Az MKSZSZ irodájában amatőr licenc váltható, melynek éves díja 1500 forint. A licencet kiváltó személy elfogadja a Millenáris Sporttelep házirendjét, és támogatja a Millenáris megmentésének ügyét. A licenc Magyarország területén belül érvényes sportbiztosítást tartalmaz, emellett pedig feljogosít a pálya használatára. Az amatőr erőpróbán bárki részt vehet, de a versenybe a licenccel rendelkezők kerülnek be. Nevezni 10:00 és 10:50 között a Szövetség irodájában lehet, a nevezési díj gyerekeknek 100, felnőtteknek 200 forint.

Az MKSZ/UCI linenccel rendelkező igazolt versenyzők számára a versenykiírás letölthető innen.

milli4.jpg


A Millenáris Sporttelepről röviden

A Millenáris Velodrom az egyetlen hazai kerékpárpálya és egyben egész Európa legrégebbi ilyen létesítménye. 1897-ben itt rendezték az első nyilvános hazai futballmérkőzést, 1928-ban pedig a kerékpáros világbajnokságnak adott otthont. A 112 éves, Hajós Alfréd tervei alapján a húszas években átépített pálya szerdán 16 és 21, szombaton 10 és 13 óra között nyitva áll bárki előtt, a belépés ingyenes. Bár az épület jelenleg helyi védettséget élvez, korábban (az azóta már megszűnt) Nemzeti Sporthivatal elbonthatóként, területét magánbefektetőknek átadhatóként, hasznosíthatóként jelölte meg. Ez a magyar sport bölcsőjének pusztulásával fenyeget.

További információk: http://velodrom.hu

milli5.jpg

Fotók forrása: Éder veronika

Caprine Maraton Szilvásvárad – indul a sorozat, irány a Bükk!

A Szilvásváradi Lovas Stadionban május 25-én kezdetét veszi az idei T-Mobile TOP Maraton sorozat. A Szilvásvárad-, a Duna-, a Bükk- és a Mátra Maraton főszervezői 2005-ben keltették életre a sorozatot, melynek állomásain 1000-1500 kerekes vág neki a távoknak, a versenypálya mentén pedig szurkolók ezrei bíztatják őket. A hétvégi T-Mobile TOP Maraton első állomás – Caprine Szilvásvárad Maraton alkalmával a bringásokra 39-, 70- és 117 km hegyi terep vár a Bükki Nemzeti Parkban. A viadal a Magyar Kupasorozat 2. állomása is egyben.

Tarnai Csaba főszervező: „az összes nevező száma eddig 1383 fő, egy héttel a verseny előtt ekkora érdeklődésre még nem volt példa, pedig 7. alkalommal szervezzük a versenyt. A férfiaknak kiírt 117 km-es hosszútáv szintkülönbsége 3250 m, a szintidő 8 óra, a 70 km-es középtáv szintkülönbsége 1760 m, ezt 6 órán belül kell teljesíteni, míg a 39 km-es rövidtáv szintkülönbsége 750 m, 4 órás szintidővel. Szombaton este lesz tészta-party, filmvetítés és koncertek, vasárnap pedig minden bringás egyszerre rajtol reggel tíz órakor a lovas stadionból. Összesen 17 kategóriában hirdetünk győztest. Érdekesség, hogy Zergéék végigmentek a 70 km-en, GPS-re rajzolták a pályát, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.”

Zerge, azaz Vinczeffy Zsolt (athéni olimpikon): „Ez az eddigi szokásos pályabejárások mellett más célt is szolgált, hiszen most először lesz GPS-re letölthető a pálya útvonala (www.zerge.info), s így végigmehet bárki az útvonalon, helyismeret nélkül. Érdekesség az is, hogy aki letölti a bejárásunkat, virtuálisan versenyezhet ellenem, látja azt, hogy mennyire vagyok tőle. Normál tempóban mentünk végig, hogy ne legyen elérhetetlen a virtuális győzelem. A pálya az előző évekhez képest jól járható, az indulóknak talán az utolsó 5 km-re érdemes figyelniük, hisz beláthatatlan helyeken az erdészet felárkolta a megszokott részeket a fatolvajok ellen, s ez az utolsó rész minden távon szerepel.”

szilvas1.jpg



A T-Mobile TOP Maraton sorozat további állomásai:A július 6-ai – immár 9. – T-Mobile TOP Maraton 2. állomás – Duna Maraton Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb hegyikerékpáros eseménye. Az elmúlt években összesen közel 9 ezer résztvevője volt a versenynek, több mint 100 ezren biztatták a versenyzőket a maraton útvonalán. A három táv: 40-, 70- és 100 kilométer. Augusztus 3-án a sorozat versenyközpontja az Eger melletti Berva-völgybe, közvetlenül a Bükk lábához költözik. Idén 8. alkalommal rajtol a T-Mobile TOP Maraton 3. állomás – Bükk Maraton mezőnye. A 44 kilométeres rövidtáv egy teljesen tanuló, kezdő pálya, ezért olyanok is elindulhatnak, akik nem vállalják be a keményebb megmérettetést. A jobb erőben lévők az 55- és a 100 km közül is választhatnak. Az augusztus 31-én rendezendő T-Mobile TOP Maraton 4. állomás – Mátra Maraton lesz a sorozat záróeseménye, mely idén hetedik a verseny történetében. Mátraházáról indulva, a rövid 32-, a közép 55-, míg a hosszútáv 88 kilométeres lesz.

A rendezvény honlapja: www.szilvasvaradmaraton.hu
További információk a T-Mobile TOP Maraton sorozatról: www.topmaraton.hu

szilvas2.jpg

Kínok kínja – eredménylista

Vasárnap zajlott a „Kínok kínja” nyílt országúti mezőnyverseny, ahol 6 illetve 110 kilométeres távon összesen 202 kerékpáros állt rajthoz. Ebből a hosszútáv mezőnye immár 185 főt számlált, ami jól mutatja a hazai amatőr országúti kerékpársport fejlődését. A verseny Budapest Bajnokság és Amatőr Kupa 5. forduló is volt egyben. A férfi összetettet Kiss Gergely (Arlantis Casino), míg a nők versenyét Zelinka Gabriella (FTC) nyerte.

A verseny hosszútávjának eredménylistája innen tölthető le.

A rövidtáv eredménylistája, és az Amatőr Kupa versenyeiről további információk: www.akesz.fw.hu

Kiss

Benkó Barbara ötödik az MTB EB-n

Az LTV Merida Racing szervezésében jutottak el a magyar versenyzok a németországi hegyikerékpáros Európa-bajnokságra, szövetségi segítséggel három mezőnyben összesen 6 kerekes álhatott rajthoz. A St.Welden-i olimpiai crossz futamokon a legkiemelkedőbb eredményt a klub színeiben versenyző Benkó Barbara érte el, aki ötödik helyen zárt a junior nők között.

A németországi pálya nyomvonala nem igényelt különösebb technikai tudást, letörések helyett enyhe emelkedoket, poros, hosszú lefeléket tartalmazott. A rajthoz való beszólítás nem kedvezett a mieinknek, Barbarának ennek ellenére remek versenyzéssel az 5. helyet sikerült megszereznie. Koós Brigitta (Salgótarjáni HKE) egy kör hátránnyal a 34. helyen ért célba. A junior férfiak versenyében Lukács Bálint (LTV Merida Racing) mellet Juhász Zsolt (Cube-Csömör KSK) és Béla Attila (Giant Gyömrő) indult. Mindhárman kiválóan teljesítettek, Bálint – végül 30. lett – és Zsolt – aki 18-ként futott be – sok olyan versenyzot tekert le, akiktol még az év elején kikapott. Az U23-as Lobmayer Balázs (Merida Maraton Team) teljesítménye a 69. helyre volt elég.
benko-barbara-5-az-eb-n-20.jpg
Benkó Barbara (LTV Merida Racing): „megérkezés után mentem egy kört a pályán átmozgatás gyanánt, de nem annyira tetszett. Gondoltam majd holnap. Na, akkorra sem lett jobb: izomból nyomatós, semmi technika, vagy csak elvétve. A tavalyi maraton Eb pályájából vágtak ki, szerintem 7,3 km-t. De ezzel kellett megbarátkozni, mondom, akkor nyomatom majd én is! Nagyon izgultam, sokat készültem erre a versenyre. Rajt elott elkezdett esni az eso – meg a lábamat is beütöttem. A beszólítás érdekes volt, nem tudom mi alapján történt, lehetett volna akár az országok tankflottájának nagysága szerint is. Az elso svájcit elottem eggyel szólították be a 3. sorba – végül is, csak a legnagyobb kerékpáros nemzet. Volt elottünk Izrael, Lettország, Észtország, Ukrajna. Beállítottak az izraeli lány mögé, de elfelejtettek neki szólni, hogy a pisztoly után el kell indulni, o stabilan állt ott. Kikerülve sikerült a 40-bol 38-nak „elkapnom” a rajtot. Jöhetett a felzárkózás. Nem is figyeltem, hogy fáj a térdem. Az elso 2 km-es aszfaltos tetejére sikerült felzárkóznom az élbolyra, nem kevés erofeszítéssel. Felérve láttam, hogy egy hármas már elment. A svájci Vivivel egymásra néztünk, régóta jól ismerjük egymást, tudta amit én, hogyha most nem, akkor soha nem tudunk felmenni. Jelzett, elkezdtük húzni, én felfelé, o síkon, tudtuk, ki hol jobb. Szétszakadt a boly, ketten próbáltunk felmenni, már látótávolságban volt az él. Az egyik lefelében közel 40-nél kiszakadt a pedálja, fogalmam nincs, hogy kerültem ki, csak a Szentlélek tartott a bringán. Innen egyedül mentem, de ismerve síkon a képességeimet, utolért egy belga és egy német lány. Semmi pénzért nem mentek volna elore, vagy ha a német néha elore ment, akkor belassultunk, így húztam én végig. Utolsó elotti körben meghúztam az emelkedot, a német leakadt, kicsit a belga is, de síkon visszajött. Végighúztam ot, majd utolsó körben az utolsó elotti kanyart elnéztem, o ezt kihasználva megelozött, és a végén lesprintelt. Esélyem sem volt, ráadásul uccsó két körön már masszívan szúrt a térdem is. Nagy gázt adtam végig, mindent megtettem, ennyire volt elég, de szerintem ez nem rossz, elégedett vagyok. Az ukrán meglepetéssel már nem annyira.”
mtb-eb-2008-magyar-csapat.jpg
Lukács Bálint (LTV Merida Racing): „vártam már ezt a versenyt, sokat készültem rá, a pálya is bejött, pihent is voltam. A verseny reggelén viszont nagyon kellemetlen torokfájásra ébredtem és még az orrom is folyt. Sajnos a rajtom nem sikerült, elég hátulról kezdtem a versenyt, az elso két körben a 35-38. helyeken tekertem, majd feljöttem a 25-re, egy egész nagy bolyt felvezetve, itt megeloztek még páran. Összességében elégedett vagyok a versennyel, a fejlodésem mindenképpen látszik.”

Teljes eredménylista: http://services.datasport.com/2008/mtb/emcc/

II. Sashegyi MTB, BMX és mountainboard verseny

Idén már második alkalommal kerül megrendezésre a Magyar MountainBoard Egyesületnek (MMBE), Veres Ördögök SE sashegyi különítményének (VÖSE) köszönhetően a kerékpár dirt és mountainboard verseny.

Időpont:
2008. június 29. 11 óra

Helyszín:
Sashegyi bikepark (Petőfi laktanya feletti zöld terület)

Szervező: Magyar MountainBoard Egyesület (MMBE), Veres Ördögök SE- sashegyi különítmény (VÖSE)
Lebonyolítás: Jambore Extrémsport Team

Start Program
8:00 Építés,Regisztráció,Edzés
11:00 Mboard verseny
12:00 Mtb kis longsor selejtező
13:30 Mtb dirt selejtező
15:00 Bmx dirt selejzető
16:00 Mtb kislongsor döntő
17:00 Mtb dirt döntő
18:00 Bmx döntő
19:00 Eredményhirdetés
Az időpontok változhatnak a nevezők számának függvényében!

Eddigi partnereink:
GoFast, SixSixOne, Axo, Citytaxi, Adidas Eyewear, Mbs, Trampa, Scrub, Pelyhe Kft, BoarderZone, Mountainboardshop.hu, Nemzeti Sportszövetség

Térkép, részletek, információk:
www.jambore.hu

UCI C2-es Four Cross verseny a Dirtparkban

A Dirtpark már bizonyított az XCO Magyar Kupa versenyen, most pedig az extrémebb vonalon is támad! 2008. május 24-én kerül megrendezésre a UCI C2-es Nemzetközi Four Cross verseny Komló-Mecsekjánosiban. Gulyás Mihály, a szám hazai guruja gőzerővel építi a VK szintű pályát, emellett profi rajtgéppel és időméréssel, szlalom kapukkal, jó hangulattal, kiállítókkal várják a szervezők a versenyzőket és a nézőket…
Nevezési díj: C2 – 5000 Ft / Nyílt (hobby) – 3000 Ft

Pénzdíj: C2 – összesen 800 EUR / Nyílt – összesen 35 000 Ft

dirt3.jpg

Teljes versenykiírás itt:
http://www.dirtpark.hu/4Xverseny.pdf

Rövidfilm a pályaépítésről itt:
http://youtube.com/watch?v=yk6DLAaHnbg

dirt2.jpg

Képek:
http://www.dirtpark.hu/galeria/index.html

Támogatók: Honda Racing, Red Bull

dirt1.jpg

Eurobike 2008

Idén is lesz Eurobike, és a korábbi évek hagyományaihoz híven ezúttal is beszámolunk a kiállításon tapasztaltakról magazinunk hasábjain. Friedrichshafenben azonban 2008-ban számos újítással fogadják majd a látogatókat. Jó hír a későn kelőknek, hogy ezentúl az eddig megszokott 9 helyett 10 órakor nyit majd az expó, ellenben 18 óra helyett a zárás 19 órakor lesz. Emellett egy úgynevezett „Demo Day” keretein belül lehetőség nyílik élesben kipróbálni mindazt, amire eddig csak a standokon cseppenhetett el a szakmai közönség…

eurobike1.jpg

Nagyobb szabadterület
Az Eurobike 2008-ban előreláthatóan ismét nagyléptékű esemény lesz, hiszen a több mint 800 kiállító mellé 30000 szakmai látogatót és mintegy 1200 újságírót várnak. Ebben az évben a kivitelezés alatt álló két új csarnok egyike már fogadja majd a látogatókat, illetve megnövelt szabadterületen lehet majd próbálgatni a gépeket. Persze akinek mindez nem elég, az az expónyitás előtt egy nappal akár természeti környezetben is kipróbálhatja a legfrissebb fejlesztéseket…

Eurobike Demo Day – tesztbringázás az Alpok lábainál
Közvetlenül az Eurobike kiállítás előtt immár második alkalommal kerül megrendezésre a Demo Day, amely a kiállítási terület szabadtéri részének egyfajta megnöveléseként értelmezhető. A szeptember 3-án 10 és 17 óra között Argenbühl környékén bonyolódó tesztnapon a sajtó és a forgalmazók képviselői tesztbringázás keretein belül próbálhatják ki a legfrissebb fejlesztéseket. A környék az összes terepszakág gépei mellett rekumbensek és országúti versenygépek tesztelésére egyaránt kíválóan alkalmas, emellett az A96-as autópálya közelsége miatt könnyen elérhető, mindössze 35 percre található a kiállítási csarnokoktól. A tavalyi eseményre 1000 forgalmazó és 300 újságíró jött el, akik 70 márka legfrissebb gépeit próbálhatták ki élesben. További információk a Demo Day-ről: www.eurobike-demoday.com.

eurobike2.jpg

Későn kelőknek…
Új nyitvatartási idővel jelentkezik idén a kiállítás, ami a szervezők szerint segít majd abban, hogy a az eddig mindennapos reggel és délután tapasztalható forgalmi dugó mérséklődjön. Ezt a lépést emellett azonban a kiállítók igénye is indokolta. Az egyik legnagyobb európai kerékpáros seregszemle tehát 2008. szeptember 4-én nyitja meg kapuit, az első három nap (ezeken a napokon 10-19 óráig nyitva) a szakmai érdeklődőké és az újságíróké lesz. Szeptember 7-én vasárnap 10 és 18 óra között viszont mindenki számára nyitott a friedrichshafeni expó. A napi belépő a helyszínen megvásárolva idén 20 euró, míg a négynapos bérlet 49 euró lesz.

eurobike3.jpg

Eurobike 2009 – még nagyobb területen
Természetesen már a 2009-es vásárról is tudni lehet egyet s mást. Két új csarnok fog addig elkészülni, emellett befejezik az új bejárati csarnokot is. Ezzel együtt a helyszín már 12 csarnokban összesen 85000 m2-nyi fedett területen tudja majd fogadni a kiállítókat. További változás, hogy az eddigiekkel ellentétben a kiállítás négy napjából 2009-ben a három első szakmai jellegű hétköznapra esik majd. A 2009 szeptember 2. és 5. között bonyolódó expó negyedik, azaz szombatra eső napja lesz a bárki által látogatható „nyílt nap”.

Új honlappal nyitja a 2008-as évet az Eurobike. A kiállítással kapcsolatos információk mostantól a www.eurobike-show.com honlapcímen lesznek elérhetők.

Jöttünk, láttunk, bicikliztünk!

Május 10-én szombaton 4000 kerék fordult egyszerre a T-Mobile dunaújvárosi bringatúrájának kezdőállomásán, a dunaújvárosi Városháza téren. A bringatúra történetében legtöbben teljesítették a 35 kilométeres távot. Részt vett felnőtt, gyermek, profi és amatőr, öreg és fiatal egyaránt. Nem a versengés és a teljesítmény volt a cél, csupán az aktív kikapcsolódás, a közös sportolás saját és Földünk egészségéért…

tmob1.jpg

A sydney-i Olimpián aranyat nyert Székely Bulcsú és kétszeres olimpiai bajnokunk, Vári Attila családjukkal közösen vettek részt a Dunaújváros-Nagyvenyim- Mezőfalva-Dunaújváros útvonalon. Nemcsak a távot tekerték végig, de a helyszínen felépített Biztonságos Kerékpározás pályát is sikerrel teljesítették. Vári kisfia is bebizonyította, hogy méltó utódja lehet édesapjának, hiszen hiba nélkül teljesítette a kijelölt KRESZ pályát, így – több száz gyermekkel egyetemben – játékosan sajátította el a biztonságos kerékpározás alapjait.Sokan még csak most ismerkedtek a biciklizéssel, de ők sem unatkoztak. A helyszínen hivatásos kerékpár oktatók mindössze néhány perc alatt tanították meg a lelkes jelentkezőket a bringázás alapvető trükkjeire. Nagy volt az érdeklődés, és külön érdem, hogy két fogyatékkal élő kisgyermek is sikerrel sajátította el a kerékpározás alapjait.

tmob2.jpg

A sokszínű rendezvény színvonalát tovább emelte a T-Mobile bringaszerviz, ahol díjmentesen átvizsgálták minden két keréken közlekedő résztvevő járművét, ezzel is elősegítve a biztonságos kerékpáros közlekedést.

Szilvásvárad Maraton – versenykiírás

A T-Mobile TOP Maraton sorozat első állomására, a Caprine Maraton Szilvásváradra 2008. május 25. vasárnap kerül sor 10 órai rajttal. A helyszín ezúttal is a Bükki Nemzeti Park, ahol 117, 70 és 39 kilométeres távoknak vághatnak neki a résztvevők. A díjazás is a távok hossza szerint alakul, így 117-, 70- illetve 39 ezer forinttal gazdagabban térhetnek haza az egyes távok győztesei. A részletes versenykiírásért kattints…

A Caprine Maraton Szilvásvárad részletes versenykiírása letölthető innen.

Újpest Dirt Jump 2.

Toti és a Kona rendezésében kerül megrendezésre 2008. május 17-én a második Újpest Dirt Jump, mely BMX és MTB, profi, valamint amatőr kategóriákban kerül kiírásra. Helyszín: Budapest, IV. kerület Óceánárok utca és Farkaserdő utca sarka. Nevezni 12:00 órától lehet (nevezési díj 500-, illetve 1000 Ft), a verseny 15:00 órakor veszi kezdetét. A rendezvény plakátjáért kattints…

ujpest1.jpg