Nagyváradon kerül megrendezésre Románia első extrém távú páros mountain bike versenye 2010. május 15-én. A 275 km és több mint 4500 m szintemelkedés leküzdésére vállalkozó montisoknak 22 óra áll a rendelkezésükre, hogy célba érjenek.
Az útvonal változatos terepen halad, javarészt a Királyerdő-hegységben, érintve Bihar Füredet is. Itt lesz az útvonal legmagasabban fekvő pontja: Feredő-nyereg (1198 m), de a „terepmunka” is lényegében itt kezdődik.
A versenyzők férfi, vegyes és női kategóriákban állhatnak rajthoz, 18 éven aluliak a maratonon nem indulhatnak. Nevezési határidő 2010 május 10., 20:00 óra, további részletekért pedig érdemes meglátogatni a szervezők honlapját, ahol részletes magyar nyelvű információkat olvashatnak az érdeklődők: http://www.mountainriders.ro/ironbikeoradea/ibo2010_hu.html
Egy új érdekesség a Spyral-tól ez a műanyag átlátszó házas taposó pedál.Érdekes látvány a belül forgó tengely és a csapágyak.
– A taposó felület érdesített és jó pár kapaszkodó „szegecs” áll ki belőle, így jól tartja a lábat.
– A tengely tömör Cr-Mo.
– Kónusz-golyó csapágyazás.
Kétféle színben érhető el: piros átlátszó és víztiszta átlátszó. Ára: 2.200 Ft
Újdonság a franciáktól a TN 719 felni, mely a 29-es kerékkel montizók kedvéért készült.
Elég széles, ahhoz, hogy ballonos külsőt fogadhasson, de ugyanakkor könnyű is, többek között az 1 kamrás felépítésnek és a Mavic benne alkalmazott felső kategóriás technológiáinak is.
– a Mavic legjobb 6000-es Maxtal alu alapanyaga
– „SUP” hegesztett illesztés a maximális erősségért
– csak tárcsafékhez
– 1 kamrás kialakítás
– belső gumis használatra
Csak fekete színben, 32 és 36 furatos kivitelben
Tömeg: 510 g
Április elején mutatták be hivatalosan is a 2010-es versenyszezonra teljes erőbedobással kész Commencal International Pro Mountain Bike Race Team-et, ami az Atherton testvérekre épül. A család és a Commencal közötti együtt működés erősebb, mint valaha. A csapat kapcsolata a gyártóval több lett, mint egy termék fejlesztésében való részvétel, hisz az Atherton testvérek szakértelme és tudása tovább mutat ennél…
Rachel Atherton
„A közösen eltöltött 3 év után először is köszönetet szeretnék mondani a Madisonnak, az angliai forgalmazónknak, az óriási és fantasztikus munkájukért, amit ezért a csapatért tettek. Nélkülük ez a történet talán sosem kezdődött volna el. Ma egy új szintre léptünk az Atherton testvérekkel, a hatalmas motivációjukkal és a tekerés iránti elkötelezettségükkel felvértezve egy fantasztikus csapat várja az idei szezon rajtját.” – nyilatkozta Max Commencal.
A múlt évben elszenvedett balesete után idén visszatér a 2008-as világbajnok Rachel. 100%-ig biztos lehetünk benne, hogy ő lesz az, aki megkeveri a világkupa pontversenyét, és szeptemberben ismét a legfényesebb medálért áll rajthoz a világbajnokságon.
Rachel Atherton
„Nem tudok jobban izgatott lenni, mint amennyire most vagyok… Újra itt a szezon, újra visszatérek a Csapatba, újra versenyzek és a legjobb cégekkel és emberekkel dolgozhatom együtt… Egyszóval óriási érzés, hogy rengetegen támogattak. Kszönet érte Srácok!” – így Rachel Atherton.
Gee Atherton
Tavaly a legjobb selejtező időket érte el Andorrában, Szlovéniában és Fort Williamben Gee, így úgy tűnik, rátalált önmagára, és egyre gyakrabban fog pódiumon állni a versenyek végén.
„Egy hosszú holt szezonnal a hátunk mögött szuper izgatott vagyok, hogy újra versenyezzünk, hogy újra körbevegyen a versenyzés hangulata. Mindhármunkban egyre erősebb a versenyszellem, és a versenynaptáraink tömve vannak jobbnál-jobb megmérettetésekkel, ezért azt hiszem nagyszerű évnek nézünk elébe.” – vélekedik Gee Atherton.
Gee Atherton
A legidősebb testvér, Dan idén is a fourcross-ra fekteti a hangsúlyt. Egész télen keményen edzett, hogy kijavíthassa gyengeségeit, és most készen áll, hogy a világkupa futamokon megmutassa mennyit fejlődött.
„Úgy tűnik erre a szezonra minden összeáll, a tél hozott pár komoly változás a csapatban, Dan Browntól kezdve mindenkiig azon voltunk, hogy minden klappoljon. Gee-nek, Rach-nek és Nekem a legintenzívebb holtszezonja volt az idei, Stevie és Andy szuper keményen dolgoztak, hogy a csapat profin nézzen ki. Az elvárás magas, de mi alig várjuk, hogy elkezdődjön a szezon.” – összegzett Dan Atherton
Dan Atherton
Athertonék 2010-ben is a Supreme DH vázra épített kerékpárokkal versenyeznek majd, mely váz pontosan megegyezik a szériában is kapható modellel. A Supreme DH elérhető komplett kerékpárként, valamint vázszettekben (Factory Frame Set Program) is.
A Factory Frame Set Program lényege: Teljes mértékben igaz az, hogy nem lehet egy mindenkit kielégítő felső kategóriás kerékpárt sorozat-gyártásban építeni. Néhány választás személyes, míg mások akaratlanul is kötődnek a helyhez, ahol élsz. Aztán persze ott vannak azok a dolgok is, mint a tekerési stílusod vagy a testalkatod… Ennyi összetevőt figyelembe véve már könnyebb lehet felépíteni egy kerékpárt úgy, ha a rider maga állítja össze azt. A program ajánlatai tökéletes alapokat nyújthatnak számodra, hogy a saját elvárásaidnak, álmaidnak megfelelő legjobb kerékpárt építsd fel. A legjobb vázaikat kínálják a hasonló kvalitású és az adott kategóriának legmegfelelőbb rugózással, kormányszárral, kormánnyal, és nyeregcsővel. Ezután jön az érdekesebb rész. Milyen fékekkel, milyen kerekekkel, milyen gumikkal, milyen alkatrészekkel legyen szerelve? Ez már mind a Te döntésed, legyen az a kedvenc márkád, vagy a pénztárcádnak illetve a stílusodnak legmegfelelőbb termék.
A szériakerékpár adatai:
Méretválaszték: S/M(16,5”); L/XL(17,3”)
Tömeg: 17,8 kg
Váz tömege: 4,5 kg (rugóstag nélkül)
Váz: Supreme DH (állítható fejcsőszög + tengelytáv); Contact System
Villa: RockShox Boxxer Race
Rugóstag: Fox Van R
Kormánycsapágy: Tange Fatty MX2; 1 1/8”
Kormányszár: FSA Gravity GAP integrated
Kormány: Truvativ Holzfeller low rise
Markolat: Commencal Deluxe Lock-On
Fék: Avid Elixir 5 hydraulic discbrake; 203 mm / 203 mm
Váltókar: Shimano SLX right
Első váltó: E13 LS1 W/ Taco
Hátsó váltó: Shimano SAINT
Hajtómű: Truvativ Hussefelt; 38 fog; w/Howitzer interface
Középcsapágy: Truvativ Howitzer
Lánc: KMC; 9 seb.
Lánckeréksor: Sram PG-950; 11-28 fog
Felni: Sun Rims Equalizer 31 White
Agyak: Commencal disc + sealed bearings; 12 mm hátsó / 20 mm első tengely
Külső: Maxxis Minion DHF; 26 × 2,5”
Nyeregcső: SDG Micro I BEAM
Nyereg: SDG I Fly
Ajánlott fogyasztói ár: 999.900 Ft
VIP vázszettben (váz + rugóstag + láncterelő + nyeregcső): 659.900 Ft
FACTORY vázszettben (váz + rugóstag + láncterelő + nyeregcső + kormány + kormányszár + kormánycsapágy): 1.139.900 Ft
A Contact System:
A Commencal összteleszkópos kerékpárok a saját fejlesztésű Contact System himbarendszert alkalmazzák. Tervezéskor a fő cél olyan felfüggesztés-rendszer megalkotása volt, amely minden körülmények között maximális tapadást biztosít, megőrzi a hajtáshatékonyságot és kiküszöböli a pogózást. A rendszernek köszönhetően a rugóstag érzékenyen indul meg és teljes rugóútját kihasználja, valamint tökéletes irányíthatóságot biztosít minden terepen. A precízen elhelyezett forgáspontoknak köszönhetően a rugózás aktív marad hajtás közben is.
Commencal Contact System
A rendszer két részből épül fel: egy érzékenyen meginduló egyforgáspontos hátsó részből és egy progresszív mozgásért felelős áttételezett himbakarból, ami maga a Contact System.
Külön változat található a Supreme-sorozatban (downhill / freeride), és a Meta-családban (all mountain / enduro). Az extrém felhasználású modellek progresszívebb rugózást használnak, mint a kisebb rugóúttal rendelkezők. A rendszer segítségével tökéletes összhang alakul ki a kerékpáros és kerékpárja között.
Egy darabból hidegen 3D kovácsolt alu XC kormányszár.
Fényes fekete eloxálás, rozsdamentes csavarok, 4 csavaros, könnyített előlap, 25,4 mm-es kormánybefogó és 7 fokos emelés a további jellemzői.
Elérhető méretek:
Fekete: 60-, 90-, 100- és 110 mm-es hosszban, csak 25,4 mm-es kormánybefogóval.
Fehér: 90- és 110 mm-es hosszban, csak 31,8 mm-es kormánybefogóval.
Az A317 Disc egyike azon kevés felniknek a piacon, melyek a 622-es felnit tárcsafékkel használóknak készült. A megnövekedett terhelés elviselése megkövetelte például a 3 kamrás kialakítást.
– 6061 alu alapanyag
– pálcás illesztés
– anodizált fekete felületkezelés, vagy ezüst
– csak tárcsafékhez
– 3 kamrás kialakítás
– belső gumis használatra
Fekete és ezüst színben, 32- és 36 furatos kivitelben
Szlovákgyarmaton 2010. április 18-án kerül megrendezésre az olimpiai krossz Magyar Kupasorozat első állomása, melyet a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség C2-es besorolással jegyzett, így az olimpiát szem előtt tartva világranglista-pontok gyűjtésére is sor kerül. Az ebike.hu Kupa sorrendben harmadszor került a hazai naptárba, a szlovákokkal való közös rendezésű viadal az utánpótlás számára kiírt „Visegrádi négyek” Olimpiai Reménységek Versenyének is otthont ad.
A felnőttek és a fiatalok számára egyaránt nemzetközi verseny egyben Szlovák Kupafutam, illetve része a Közép-Európai Kupasorozatnak. A pálya 5,3 kilométer hosszú és 230 méter szintemelkedésűre lesz kitűzve, az UCI-kategóriás versenyben részvevő elit férfiaknak hat kört kell majd teljesíteniük, a nőknek négyet. A szervezők 21 kategóriában írták ki a viadalt, a legkisebb résztvevő az U9-es korosztályból kerülhet ki. A gyermek rajtokra tíz órától, a felnőttekére negyed háromkor kerül majd sor.
Rajtol a tavalyi verseny főmezőnye
„Az eddigi sikeres versenyrendezéseinkre figyelt fel a szlovák szövetség és felkért egy közös szlovák-magyar kupaforduló lebonyolítására. A versenyre már több mint 100 előnevezés érkezett: Ausztria, Csehország, Dél-Afrika, Magyarország, Románia, Szlovákia, Lengyelország versenyzőinek érkezése várható. Elmúlt vasárnap egyébként a Szlovák Kupa első fordulóján jártunk, ahol az erős nemzetközi mezőnyben Béla Attila (LTV Merida Racing) az elit abszolút versenyben 9. lett, U23-ban pedig második. A győztes Michal Lami volt, ő az egyik legfőbb esélyese a közelgő fordulónak. Dósa Eszter (Vitalitás SE), akinek szintén várható az indulása, a 3. helyet szerezte meg. Mivel olimpiai pontszerzésről van szó, a férfiak mellett nagyon erős női mezőnyt várok: Jana Stevkova, Benkó Barbara (Rothaus-Cube), Katarina Uhlarikova és a Dél-Afrikában hétvégén bronzot szerző Erdélyi Eszter (X2S-Kona Team) is az előnevezők között van.” – mondta Szász Viktor versenyigazgató.
A Vienna Air King freeride verseny ötödik születésnapját 14 ország 50 ridere ünnepelte 2010. április 10-11-én Bécsben. Az idei esemény a Freeride Mountain Bike (FMB) World Tour részeként került megrendezésre. A fináléban Sam Pilgrim és a tavalyi győztes Martin Söderström kemény csatát vívott a győzelemért, de végül a brit versenyző állhatott a dobogó legfelső fokára.
360 drop Martin Söderström előadásában
A nézők tömegei ismét mutatós díszletek előtt szemlélhették meg a látványos trükköket: újra a bécsi városháza adta a hátteret a versenynek, ahol ezúttal 10.000 euró értékű összdíjazásért hajtottak a bringások.
A 2010-es győztes: Sam Pilgrim
Az időjárási viszonyok nem könnyítették meg a versenyzők és a szervezők dolgát. Az áprilisban egész Európára jellemző bizonytalan idő kevés napsütést, ellenben erős szelet és sok esőt ígért. Az élénk szél váratlan helyzetek elé állította még a legjobb ridereket is, így Darren Berrecloth, Graham Agassiz, Amir Kabbani és Benny Korthaus tőlük szokatlan módon bukásokat is elszenvedve a vártnál gyengébben teljesítettek.
Egy no foot can-can Benny Korthaus-tól
A finálé végül a 2008-as győztes Sam Pilgrim, és a tavalyi első Martin Söderström küzdelmét hozta, ahol mindkét ász bevetett minden lehetséges trükköt a győzelemért, de ez végül Pilgrimnek sikerült jobban. A valódi meglepetésember azonban a helyiek kedvence, az osztrák Andi Brewi volt, aki erős mezőnyben az ötödik helyig jutott. Hazánkat Lenthár Gábor képviselte a versenyen, aki a 18. helyen zárt.
Andi Brewi: Superman Seatgrab
A döntő futamokra az előzetes programmal ellentétben szombat délután került sor, miután vasárnapra igen rossz időt jósoltak a meteorológusok: 60 km/h-s széllökéseket és garantált esőt. Erre a napra kedvező időjárás esetére a Panasonic-Best-Trick különversenyt írták ki, amit szerencsére sikerült is megrendezni. Az időjárás végül kegyes volt, napsütés és szórványos eső mellett zajlott a legjobb trükkért járó díjvadászat, melynek győztese Andi Wittmann lett.
Jamie Goldman 360-ja
Vienna Air King 2010, végeredmény:
1. Sam Pilgrim (brit / DiamondBack)
2. Martin Soderstrom (svéd / NS Bikes)
3. John Alm Hogman (svéd / Scott)
4. Jamie Goldman (amerikai / Santa Cruz)
5. Andi Brewi (osztrák / KTM)
6. Blake Samson (brit / Diamond Back)
7. Thomas Zejda (cseh / Dartmoor)
8. Andi Wittman (német / Giant)
9. Symon Godziek (lengyel / Dartmoor)
10. Marek Maro (cseh / Dartmoor)
11. Benny Korthaus (német / Red Bull)
12. Bartek Obukovicz (lengyel / NS Bikes)
13. Amir Kabbani (német / Mongoose)
14. Darren Berrecloth (kanadai / Specialized)
15. Jakub Vencl (cseh / Author)
(…)
18. Lenthár Gábor (magyar / Neuzer)
Az országútisok kényelmét fokozza az itt bemutatott kormányszalag a Fi’zi:k-től. Hatékony rezgéselnyelő képességgel rendelkezik, hasonlóval, mint a gél szalagok.
Használatával nincs szükség mindenféle gél töltetű kesztyűk viselésére.
A Microtex egy szintetikus, vízállő mikroszálas anyag, mely 20%-kal könnyebb is, mint a bőr, miközben tartósabb is.
A gyártó állítása szerint kényelmesebb, mint a gél szalagok, mert nem gyűrődik.
A Selle Royal prémium kategóriájának egyik férfi nyerge.
Alapvetően „Moderate” felegyenesedett testhelyzetben használatos, tehát Cross / Trekking kerékpárokra ajánljuk elsősorban.
Technológiák:
– Royal Gel: egy különleges „poliuretán mátrix” anyag, mely nem fárad el, nem keményedig meg és nem öregszik el. Az egész ülőfelületen jól oszlatja el a terhelést, minimalizálva a fájdalmas pontok számát. Kíméli (férfi nyergeknél) a prosztatát, nőinél a szemérem környékét és az ülőcsontokat.
– RVL (Royal Vacuum Light): biztosítja, hogy a nyereg 100%-ban tömített legyen, ne jusson bele kosz vagy víz. Ennek is köszönhető a SR nyergek hosszú élettartama. Ezen kívül viszonylag könnyű és komfortos is.
– ICS (Integrated Clip System): integrált nyeregtáska- vagy lámpa rögzítési rendszer az ülőfelület alatt, a nyeregsínek között.
Szélesség / hosszúság: 168 / 274 mm