Home Blog Page 1224

Négy hónap és 11.000 kilométer az Andokban

The Andes Trail
The Andes Trail

Milyen szavak vagy képek ugranának be az olvasónak, amikor egy az Andok nevével fémjelzett 11.000 kilométeres bringaversenyről/expedícióról hall? Mit várna egy olyan vállalkozástól, melynek keretein belül a Dél-Amerikát szinte teljes hosszában szelik végig a kerekesek? Kaland, lenyűgöző tájak, tiszta levegő, magányos falvak, színes ruhás indiánok, olykor fagypont körüli hőmérséklet, hófödte csúcsok, lámák, Machu Picchu – valószínűleg ehhez hasonlók szerepelnének a válaszok között. És ami a lényeget illeti, nem is trafálnának nagyon mellé…

The Andes Trail
The Andes Trail

A The Andes Trail túraverseny húszfős nemzetközi csapata a Quito mellett található Mitad del Mundo emlékműtől rajtolt, és négy hónap után érkezett meg a kontinens déli csücskébe, Ushuaiába. Ezt a helyet a világ végének is becézik. Nehéz dolgom van, mert egy olyan történetet kéne elkezdenem, amely a világ leghosszabb hegyibringás kalandjáról szól. A terjedelmi korlátok miatt inkább nem is próbálkozom meg a teljes túraverseny leírásával.

Equadorból, az egyenlítőtől indul a történet
Equadorból, az egyenlítőtől indul a történet

Minden résztvevő másféleképpen élte meg az adott nap sztoriját, így a hónapok során több száz különféle nézőpontból íródott bringás naplóbejegyzés keletkezett. Ezek közül ragadnám ki most a legjellemzőbbeket, így próbálom visszaidézni a kalandos vállalkozás hangulatát.

Peru: Parc National Huascarán – 2008. szeptember 2.

Fagyos éjszakánk volt, ez konkrétan -4 és -10 fok közötti hőmérsékletet jelentett. A sátrakat belepte a zúzmara, a kulacsokban jéggé fagyott a folyadék. Mindenki a reggeliző asztalnál didereg egy forró tea társaságában. A szakácsunk, Kirsten még túlságosan fázik ahhoz, hogy összecsomagolja a sátrát, a többiek eközben azzal küzdenek, hogy a dermedt dzsemet a kenyérre kenjék. Az első napsugarak teszik az életet egy kicsit elviselhetőbbé, és lassan a hőmérséklet is emelkedni kezd.

The Andes Trail
The Andes Trail

A mai szakasz kezdőpontja: sátortábor 4200 méterrel tengerszint felett. A mai cél: újabb sátortábor, de ezúttal 3000 méteren. Ami a kettő között van: 119 kilométeres távolság, benne 90 km terepezéssel és rengeteg kaptatóval. Nem esne rosszul egy könnyebb etap, de ekkor még nem is sejtem, hogy a leggyönyörűbb napok egyike vár ránk, csodálatos hegyi tájakkal.

The Andes Trail
The Andes Trail

Pár kilométer után már a Huascarán Nemzeti Park területén járunk. A parkba tilos gépjárművel behajtani, ennek ellenére engedélyt kapunk rá, hogy egyik terepjárónk mentességet kapjon a tilalom alól, így sikerül biztosítani a bringások mai ebédjét. A bizonytalan vonalvezetésű utat homok, törmelék és kő borítja. Órákig nem látjuk a civilizáció nyomait – sem autó, sem pedig ember nem mozog errefelé. A figyelmünket egyedül egy csoport hatalmas Puya Raimondi kelti fel. Ez a helyi kaktuszfajta csak a perui és a bolíviai Andok néhány elszigetelt részén található meg, magasságuk eléri a 10 métert, és előfordul, hogy akár 100 évet is megél egy-egy ilyen növény.

The Andes Trail
The Andes Trail

Közben az út eléri a 4882 méteres tengerszint feletti magasságot – ez az expedíció útvonalának legmagasabb pontja. A magasból kondorkeselyűk figyelik, ahogyan elmerülünk a táj csodálatában. A környező hegyek méretei lenyűgözők – minél kisebbnek érzi magát mellettük az ember, annál fantasztikusabb érzés. Talán ez lehetne az Andok-túra esszenciája. Nem sokan bringáztak ezen az útvonalon előttünk (Mi azért ismerünk ilyet: Hirsch a Bikemag 2008. január-februári számából – a szerk.). Olykor jégmezőket szeltünk keresztül, apró tavak között haladtunk, lámákkal néztünk farkasszemet, gleccserek alatt tekertünk át, vagy hatalmas hegyek közelségében vezetett az utunk. Ezek közül az egyik Peru második legmagasabbja a Yerupaja volt, a maga 6634 méterével. Szerencsére egyikünknek sem származott egészségügyi problémája a nagy magasságban való bringázástól, bár néha úgy érezhettük, mintha szívószálon keresztül vennénk a levegőt. Ezt leginkább akkor tapasztalhattuk meg, amikor húsz kilométert kellett haladnunk egy gerincen 4600 méterről 4900 méter tengerszint feletti magasságra kapaszkodva fel.

Egy-egy etap után ilyen táborhely várja a bringásokat – itt éppen Peruban
Egy-egy etap után ilyen táborhely várja a bringásokat – itt éppen Peruban

Ebédre gyülekezik a társaság. A mai etapból eddig 40 kilométert sikerült teljesíteni, ez a többségnek fotózással és megállásokkal együtt 6 órájába telt. Délután kettőre jár az idő, és előttünk van még további 80 kilométer. A napnyugta errefelé 6 órakor várható, rá fél órára beköszönt a sötétség. Mit tehetnénk? Folytassuk a mai szakaszt az előzetes tervek alapján, és bízzunk benne, hogy szürkület előtt mindenki eléri a táborhelyet?

The Andes Trail
The Andes Trail

Ebéd után gyors lejtőzéssel folytatódik a nap egy kanyargós, de jó minőségű úton. Negyven kilométer alatt 1500 méter szintet veszítünk, mindezt kevesebb, mint egy óra alatt. Ezután ismét burkolat nélküli útvonalon folytatódik a menet. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy 40 km ezeken a perui földutakon körülbelül 3 órát igényel. A fáradtságról teljesen megfeledkezve teker a csapat. Közben színes öltözetű indiánok köszöntenek minket, hol a szervusz helyi megfelelőjével (hola), hol pedig „Gringo, gringo!” felkiáltással, amit idegennek vagy külföldinek lehetne fordítani. Néhány gyerek sírva szalad a szüleihez, amikor azt látja, hogy fehér emberek csillogó alumínium masinákon haladnak keresztül a falun. Eközben igyekszünk kikerülni a karambolt az utunkba kerülő szamarakkal, kecskékkel, birkákkal, disznókkal vagy csirkékkel. Néha rendőrségi ellenőrző pontokon állunk meg, ahol a biztos urak igyekeznek lelkiismeretesen végezni a munkájukat. Mindig tágra nyílnak a szemek, amikor azzal a pár spanyol szóval, amit ismerünk, előadjuk, hogy honnan jöttünk az adott napon. Ha megkérdezik, hogy merre tartunk, és meghallják az úti célt – a 9000 kilométerre levő Ushuaiát –, csendben elmebetegnek nyilvánítják az egész társaságot és továbbengednek.

A Huancayo–Ayachuco szakasz során festői környezetben ebédel a csapat
A Huancayo–Ayachuco szakasz során festői környezetben ebédel a csapat

A táj közben western filmekre emlékeztetővé válik. A lenyugvó nap fénye még inkább erősíti ezt a hangulatot. Geert és Gerard éri el elsőként a tábort, éppen napnyugta előtt. Egy órán belül megérkeznek a többiek is – van, aki szürkület előtt, és akad, aki utána. Georges és Cees érkezik utolsónak, őket a terepjárónk fénye segíti az utolsó kilométereken. Micsoda nap áll mögöttünk: összesen 11 óra nyeregben, nem is akármilyen útvonalon. A vacsoraasztalnál –ahol éppen 25 fokkal van melegebb, mint reggelinél – mindenkiből csak úgy ömlenek a történetek.

képaláírás: Peruban még nem szüntették meg a szárnyvonalakat…
képaláírás: Peruban még nem szüntették meg a szárnyvonalakat…

Bolívia: só mindenfelé – 2008. október 6.

A mai nap úti célja a világ legnagyobb sómezője, azaz a Salar de Uyuni. Az első 75 kilométert csoportban tekertük le, nehogy bárki is eltévedjen az 5400 méteres Tunupa vulkán alatti útlabirintusban. Az utak errefelé inkább egynyomsávos montis ösvényeknek tűnnek, nem is gondolná az ember, hogy ilyen útvonalak vezetnek a világ legnagyobb sómezőjéhez.

Tucatnyi rövidke hegymenet után ott álltunk a lapály előtt. Az egész úgy nézett ki, mint egy óceánnyi hó vagy jégmező. Lenyűgöző, káprázatos, elképesztő – nehéz szavakat találni rá. Megálltunk a mező szélén, és sokáig tartott, míg befogadtuk a látványt. Talán Mózes érezhetett hasonlót, amikor megpillantotta az ígéret földjét. Mi azonban nem úgy cselekedtünk, mint ő, hanem elővettük a digitális fényképezőgépeket, és megörökítettük a látványt. Persze feltételezhető, hogyha lett volna rá lehetősége, ő is pontosan ezt tette volna…

Az utolsó mászások egyike, mielőtt Bolíviába érnénk
Az utolsó mászások egyike, mielőtt Bolíviába érnénk

A csapatból már mindenki kerékpározott extrém helyeken a világ különböző tájain, de mi is szárnyalhatná túl a sómezőn való bringázást? Bizarr, szürreális és hihetetlen érzés. Sehol egy út vagy nyomvonal, illetve attól függ, hogy nézzük. Tizenkétezer négyzetkilométeren keresztül akár csukott szemmel is bringázhatsz, nem érhet baj. Vagy akár csukott szemmel és elengedett kézzel – ez sem okozhat problémát. Az egyetlen dolog, amit tenned kell, pedálozni. Ez viszont olykor problémát jelent. Úgy tűnik, mintha egy centiméterrel sem kerülnél közelebb az úti célodhoz. De mi is lehetne itt az úti cél? Hiszen útjelzőként csupán az 50 vagy 100 kilométerre magasodó hegyek szolgálhatnak.

A Machu Picchu egy kevésbé ismert részlete
A Machu Picchu egy kevésbé ismert részlete

Ha megállsz egy pillanatra, akkor megismerheted, milyen is a totális CSEND. Így, csupa nagybetűvel. Nincs szél, nincs motorzaj, nincsen madárhang, semmi zaj nem hallatszik. Az abszolút csend: ez és a végtelen mező vesz körbe, amerre csak szem ellát – különös érzés.

Az építők talán elnézték a léptéket…
Az építők talán elnézték a léptéket…

Negyven kilométert haladtunk, míg elértük a mező szívében található Isla de los Pescadores „szigetet”. Ezen a kis élettel teli földdarabon ezerszám nőnek a 4-6 méteres kaktuszok. Ebéd után négyen – a két ír (Sean és Mick), valamint a francia kollegina Bene és a holland André – Dalton-fivéreknek öltöztek és vadnyugati jelenetekkel színesítették a délutánt – ismét előkerültek hát a fényképezőgépek is.

A világ legnagyobb sómezőjén kilométereket haladhatunk elengedett kézzel és csukott szemmel
A világ legnagyobb sómezőjén kilométereket haladhatunk elengedett kézzel és csukott szemmel

Ebéd után újabb 60 kilométer bringázás várt ránk a sómezőn keresztül. A végcél a Hotel Playa Blanca, mely stílusosan sóból épült. A falakat sótéglákból emelték, ehhez sóasztalok, sószékek és sóágyak adják a stílszerű bútorzatot. A szálláson nincsen fűtés és elektromos áram. A szálloda és a tó 3653 méteren fekszik, így napnyugta után ismét beköszönt a fagy. A vacsorát gyertyafénynél szolgálják fel, az asztal körül mindenki a legmelegebb ruháiban foglal helyet. A leves, a spagetti és a csirke nagyon jól esik az egész napos sótúra után, az ételt pedig mi mással is ízesíthetnénk… mint némi sóval.

Argentína: vánszorgás Ushuaia felé – 2008. november 7.

Minden szeles nap ezzel a konklúzióval zárult szervezői részről: „Ez nem szél volt, csak könnyű fuvallat. Patagóniában, na ott majd lesz szél!” A harmadik Patagóniában töltött nap után a hitetlenkedők is belátták, hogy az állítás bizony igaz volt.

The Andes Trail
The Andes Trail

A mai nap egy patak menti táborhelyről kellemes napsütéssel indult. A rajtot koraira terveztük, a 7 órás indulást az indokolta, hogy nyugat felé vesszük az irányt, errefelé pedig az uralkodó széljárás éppen nyugati. A szél a napszakok előre haladtával folyamatosan erősödik, tehát nem árt minél korábban elindulni. A mai menü: némi szél, egy hosszú egyenletes mászás, 60 kilométernyi haladás rossz minőségű úton és 140 kilométer össztáv. A valóság aztán ennél sokkal rosszabb lett…

The Andes Trail
The Andes Trail

A légmozgás reggel hétkor már számottevő, ellenben még kezelhető mértékű volt. Váltott vezetéssel bolyban haladtunk, így hatékonyabban dacolhattunk az egyre erősödő széllel. A világoskék égbolton közben kontraszt gyanánt sötét fellegek jelentek meg, és egyre vészjóslóbban tornyosultak előttünk. A nap viszont kitartóan sütött, így látványos szivárványban volt részünk – az első esőcseppekig még készülhetett pár remek fotó. Az aszfaltút 3-4 százalékos emelkedőbe váltott, az eső szerencsére elvonult, ellenben a szél egyre csak erősödött. Egyszerre csak egy akkora széllökésben lett részünk, hogy a sorba rendeződött csapatot úgy zilálta szét, mint a hulló faleveleket. Innentől kezdve úgy haladtunk az út teljes szélességét kihasználva, mintha történetesen részegek lennénk. A belga Georges próbálta fokozni a tempót, de egyik pillanatról a másikra azt vette észre, hogy inkább hátrafelé halad, mintsem előre. Geert közben egyszerűen felborult. Szerencsére baja nem esett, hiszen haladhatott vagy 3-4 km/h-val. Az Andok meghódítására vállalkozó hadosztály tagjai lassan feladták a küzdelmet – a mászás bringatolásba torkollott. További ötven méter, és már senki sem maradt nyeregben. A szél egyre csak kavarta az út porát, és beborított vele mindannyiunkat.

Ez bizony már Argentína…
Ez bizony már Argentína…

A díszletek lenyűgözők: frissen serkent zöld fű, araukária fák, hatalmas sziklák, csordogáló patakok. Az időjárási viszonyok ellenben teljesen alkalmatlanná tették ezt az amúgy élvezetes tájat a bringázásra. A szél ekkor már viharos sebességgel süvölt mellettünk. Egymás szavát nem halljuk, a kiabálásnak sincs sok értelme. Leszegett fejjel haladunk tovább, közben mindenki igyekszik a bringára kellőképpen ránehezedni, nehogy papírsárkányként lökje oldalra egy szélroham.

The Andes Trail
The Andes Trail

Lassan egy útkanyarulathoz érkezünk, ahol a helyzet már szinte elviselhetetlenné válik. Innen jól látszik, hogy a domborzat jóvoltából ez a környék úgy viselkedik, mint egy kürtő, amely a magashegységből szinte leszippantja a szelet, hogy ezután megállíthatatlanul rohanjon a széles patagóniai síkság felé. Nem igazán vagyok tisztában a viharfokozatokkal, de becslésem szerint egy hurrikán színvonalát közelíti már a helyzet. A szél minden irányból támad, ennek ellenére rendületlenül gyaloglom tovább, majd kb. 3 kilométer után bepróbálkozom a bringázással is. Az ebédszünetet egy fogadó mellett terveztük, az argentin-chilei határnál, kb. 10 kilométerre innen. Ezt a távot kerek egy óra alatt teszem meg. A fogadóba érve az orvosunkat visszaküldöm kocsival a többiekért. A legkülönbözőbb helyekről szedi össze őket, majd talpig porosan, mint a bányászok lépnek be a fogadóba. A tulajdonos szívélyesen megengedi, hogy a saját anyagból készülő, normális esetben a szabadban elfogyasztott főétkezést ezúttal nála, zárt térben ejtsük meg. Erősen csodálkozik, látván mennyit bírunk enni. A csapat meglehetősen elcsigázott képet mutat. Belegondolni is szörnyű, mi lesz velünk, ha ez az időjárás a hátralévő 3000 kilométeren végigkísér minket. Vajon elérjük-e egyáltalán a világ végét jelentő Horn-fokot? Ez egyelőre egyáltalán nem tűnik biztosnak…

The Andes Trail
The Andes Trail

A baljós gondolatokat némileg ellensúlyozza, hogy a fogadóban kellemes a klíma és a kávé is jó meleg. Közben kinn hűvös záporeső kezdődik. Nem igazán van senkinek sem kedve hozzá, hogy folytassa az utat Aluminé felé. Pozitívum viszont, hogy időközben az útvonal további része elvileg hátszelesnek ígérkezik.

The Andes Trail
The Andes Trail

Sean, Mick, Bene, Geert, André Gerard, Rob és én úgy döntünk, hogy megpróbálunk bringával továbbmenni, a többiek a dzsipbe zsúfolódva teljesítik a fennmaradó 80 kilométert. A körülmények csak lassan javulnak. Burkolat nélküli úton haladunk, tíz kilométer mászással kezdünk mindjárt a legelején. A táj még mindig lenyűgöző, gyönyörködésre azonban nincs idő, hiszen minden energiánk arra megy el, hogy a nyeregben maradjunk. Húsz kilométer lejtőzés következik, amit ilyen szeles körülmények között leginkább rémálomnak mondanék. Szerencsére az utolsó 50 kilométerre tényleg teljesen hátba kapjuk a szelet, így különösebb megerőltetés nélkül gurulunk be Aluminébe. Ekkor azonban már 6 óra van, tehát ez a mai is egy 11 órás menetre sikerült…

The Andes Trail
The Andes Trail

A kempingben jól esik a forró zuhany, utána pedig az étel meg a bor még inkább. A tulajdonos némi optimizmussal tölt fel minket, amikor megtudhatjuk, hogy ez a fajta időjárás errefelé nagyon-nagyon nem mindennapi. Reméljük igazat beszél…

Ushuaia: a versenybefutó – 2008. december 14.

A fenti három bringás naplórészlet csak egy igen kis szeletét mutatta be ennek a hatalmas vállalkozásnak. Természetesen sokkal több minden történt Quito és Ushuaia között a szakaszok során és azok után. A fenti történetek a legérdekesebbek közül valók, amelyek a latin-amerikai kalandozás során megestek. Szerencsére a napok többsége kellemes körülmények között teljesített 4-6 órás szakaszokból állt, folyamatosan változó díszletek között. Az időjárás összességében kegyes volt hozzánk: csupán pár komolyabb zivatar és a patagóniai szél tört némi borsot az orrunk alá.

The Andes Trail
The Andes Trail

Boldog és elégedett bringások csoportja érkezett meg tehát a terveknek megfelelően december 14-én Ushuaiába. A végelszámolásnál az ír Sean Solon bizonyult fizikailag és mentális szempontból egyaránt a legerősebbnek a francia Bene Maillarddal és a holland Geert Zwarttal folytatott hosszú küzdelemben. Solon a teljes 10.984 kilométeres távot egyenletes teljesítménnyel hajtotta végig, 106 szakaszt zsinórban, miközben 579 órát és 40 percet töltött a nyeregben. A hosszú mászások, a veszélyes lejtőzések, a hosszú szakaszok és a szeles napok során végig elől tudott maradni, nem veszített időt, nem sérült le és nem tévedt el. Őt minden egyes szakasz során árnyékként követte a hatalmas fizikai erőről tanúságot tévő „Iron lady”, Bene Maillard, aki rendre nem sokkal Sean után érkezett célba az egyes etapokon. Zwart is hihetetlen elszántságról adott tanúbizonyságot, a táv második részében sorozatban nyerte a szakaszokat, és még a 81. etapon elszenvedett bukása sem szegte kedvét – végül egy jól megérdemelt 3. hellyel zárta a küzdelmet.

The Andes Trail
The Andes Trail

A távon leggyorsabb 3 versenyző tradicionális indián poncsóba öltözött az óceánparti befutó után. Néhányan úgy kívánták ráerősíteni a „világvége” feelingre, hogy pucéron az óceán hideg vízébe ugrottak. Ezen fagyos élménnyel vagy anélkül, de biztosan mindenki nyertesnek érezhette magát Ushuaiában, több száz bringás naplóbejegyzést hagyva emlékül.

A három leggyorsabb a célban: Geert, Sean és Bene
A három leggyorsabb a célban: Geert, Sean és Bene

Készen áll a kedves olvasó, hogy megírja saját dél-amerikai bringás úti naplóját? Erre legközelebb éppen 2010-ben kínálkozik alkalom, hiszen a „The Andes Trail” következő alkalommal idén kerül megrendezésre. A rendezvényről és a nevezés feltételeiről részletes tájékoztatást nyújt a www.bike-dreams.com honlap.

Szöveg: Wilbert Bonné, HBalage
Fotó:
Bike Dreams

A 16. Dolomiti Superbike verseny

Olaszország legtöbb résztvevővel büszkélkedő mountain bike versenyre, ahová a világ minden részéről érkeznek a bringások.

A Südtirol Dolomiti Superbike versenyen ismét 3500 versenyző mássza majd meg az Alta Pusteria emelkedőit. A nevezési listákból pedig kiderül, hogy a Südtirol Dolomiti Superbike világszerte népszerű, összesen 29 nemzet képviselői találkoznak. Olaszországból 2900-an regisztráltak, ugyanakkor egzotikus helyekről is jönnek vendégek a július 11-ei versenyre.

A trópusi övben elhelyezkedő Indonéziától kezdve az Andok lábánál fekvő Santiago de Chile városáig, és természetesen az Egyesült Államokban is készülnek a hegyikerékpárosok a niederdorfi versenyre. Egész Európából érkezek bringások a rajthoz. Négyen képviselik például San Marino Köztársaságot, hárman Liechtenstein Hercegséget, és ketten az Andorrai Hercegséget. Németország büszkélkedhet a második legnépesebb delegációval, őket követi Ausztria, Belgium és Svájc. a 89 itáliai tartomány közül Dél-Tirol vezet 600 indulóval, beleértve olyan profi versenyzőket, mint Mike Felderer és Hannes Pallhuber.

Természetesen ott lesz rengeteg amatőr bringás is, akik szeretnének végigmenni az UNESCO Világörökség részét képező tájakon áthaladó pályán, és nem kevesen vannak, akik csak az utolsó pillanatban döntik majd el, hogy a nehezebb pálya irányát válasszák. Mielőtt elérnék Toblach települést, a résztvevők két variáció közül választhatnak: a 119,9 kilométeres, 3822 méter szintet tartalmazó hosszú táv és a rövidebb, 56,9 km-es, 1688 méter szintet tartalmazó pálya közül. A verseny legidősebb indulója, aki nemrég ünnepelte 70. születésnapját, nem akarja kihagyni a nehezebbik pályát. „Ne végezzünk félmunkát” mondta a kicsattanó egészségnek örvendő német, aki otthon, Köln környékén készül hónapok óta. A hölgyek között a legidősebb résztvevő – 68 évével – Dél-Tirolból regisztrált, összesen 200 női versenyző lesz a startnál.

A 119,9 kilométeres távon az első 10 férfi és az első 7 női versenyzőt jutalmazzák pénzdíjjal, az 56,9 kilométeres távon pedig az első 5-5 férfit és nőt. Különdíjat kap, aki elsőként ér fel a Plätzwiese-ra Prags közelében, valamint a Haunold és Rotwand emelkedőire kiírt hegyi hajrákra. Sprint különdíj lett kiírva Toblachban. Minden résztvevő kap egy kiváló minőségű bringás felsőt, valamint óriási tapsot a végén, a dobogósoknak pedig nem mindennapi élményben lehet majd részük az Alta Pusteria-i közönség által a 15:00 órakor tartandó eredményhirdetésen.

A 16. Challenge of the Südtirol Dolomiti Superbike startpisztolya július 11-én, 7:30-kor dördül majd el. A szervezőbizottság szeretné megkímélni magát előre a támadásoktól, de már csak alig 100 hely maradt, és szeretnék egyértelművé tenni, hogy a 3500 főt elérve lezárják a nevezést, jelentette ki Kurt Ploner, a szervezőbizottság elnöke. „Biztonsági okokból nem tudunk több bringást fogadni.” A rajtszámokat és rajtcsomagot július 9-én, pénteken 16:00 és 20:00 óra között, valamint szombaton, 10:00 és 19:00 óra között lehet átvenni.

Online regisztráció: www.dolomitisuperbike.com

Kovács Tamás

Cube Pro AMS125 RX: a Kocka, ami gurul

Cube LTD AMS 100 Pro kerékpárteszt
Cube LTD AMS 100 Pro kerékpárteszt

Van itt ez a Cube Pro AMS125 RX kódjelzésű kerékpár. I-MÁ-DOM. Ennyi. Köszi, hogy elolvastad a tesztet, észrevételeidet várjuk az infókukacbikkmakkponthura… Na jó, elmesélem kicsit részletesebben, mi vitt erre a következtetésre. Öveket bekapcsolni!

Cube Pro AMS125 RX
Cube Pro AMS125 RX

All mountain, trail, enduro. Úgy gondolom, hogy körülbelül most forrott annyira ki technikailag egy olyan kerékpár hibrid, ami valóban képessé teszi a bringást a mászás és a lejtőzés magas szintű űzésére egyaránt. Idáig, amikor ráültem egy all-mountain felhasználásra szánt bicóra, kicsit úgy éreztem magam, mintha egy fenékkel akartam volna két szimbolikus lovat megülni, és bár nem estem közéjük, a menet nem volt teljesen kielégítő. Azok a bicók jók voltak lefele, de elég hamar előjött a lejtőzős képességük határa, ami pedig a mászást illeti, nos, lehetett velük mászni, hisz ott volt a három tányér meg a hosszú nyeregcső, de egy-egy izmosabb mászás után bizony lelki szemeim előtt egy a csúcson váró szép tágas oxigénsátor víziója lebegett. Ami persze a valóságban nem volt ott, így a megszokott sűrűségű levegővel kellett stabilizálnom a vér-oxigén szintemet – legalábbis, ha élvezni akartam a rám váró, jól megérdemelt lejtőzést és nem szerettem volna felváltani a suhanó erdő képét mindenféle hipoxiás hallucinációkkal. Ez a pihi eltartott egy ideig, ami ugyan jól esett, de kizökkentett a gurulás ritmusából, megtört a hullám.

Röviden: azoknak a gépeknek gyér volt a hajtáshatékonyságuk, nehezek voltak és nem elég erősek. Az evolúció viszont megtette a hatását és ma már tényleg léteznek olyan bringák, amelyek ezeket a problémákat kiküszöbölik. Ilyen ez a Cube AMS is.

Bírja az ívet
Cube Pro AMS125 RX

A váz

A szerkezet lelke egy szép letisztult, hidroformázással kialakított, 125 mm-es rugóútra optimalizált, triple butted aluváz. Számos gondosan megtervezett megoldást találunk rajta, úgymint az 1,5”-os fejcső, az aszimmetrikus láncvilla, a felsőcső alatt hidroforminggal kialakított vezetékjárat és a roppant diszkrét erősítések a fejcső-alsócső és a felsőcső-nyeregvázcső találkozásánál.

Tekintélyt parancsoló fejcső
Cube Pro AMS125 RX

A geometriáját remekül eltalálták és a különböző vázméreteknél nem csak a csőhosszúságokat változtatták, hanem a Cube úgynevezett size-tuned kinematic technológiájával felfüggesztés karakterisztikáját is az adott vázméretre optimalizálják.

Két részből álló gyönyörű formájú, hidegen kovácsolt himbakar biztosítja az összeköttetést a 4 forgáspont között, melyek úgy lettek elhelyezve, hogy a hátsó fék meghúzásakor ne „rúgjon vissza” a lengőkar.

Csak oldalról ilyen vékony ám!
Cube Pro AMS125 RX

Az okos felfüggesztés-rendszert a piac talán legjobb rugóstagja egészíti ki, a Fox Float RP23. A lock out kar helyett egy Propedal kapcsolót találunk a tagon, mely technológia elmondhatatlanul sokat ér ebben a sokrugóutas-mászós kategóriában. A Propedál-hatás mértékét három fokozatban lehet a saját ízlésünkre szabni, illetve a kar elfordításával teljesen kikapcsolni, aktiválva ezzel a „mindentkimozgó” üzemmódot.

A kellemes meglepetés
Cube Pro AMS125 RX

Villa

A felfüggesztés első párja szintén a rókaalomból származik, abból is a 32-es becsúszókkal rendelkező Talas, azaz az útállítós változat. Ahogy hátul a Propedal funkció, elől az útállítás könnyíti meg nem kis mértékben trail stílus kedvelőinek életét. Mászáskor csak lecuppantjuk 100 mm-re, ha viszonylag egyenletes a talaj, akkor a lockot is ráereszthetjük, és máris eltűnik az érzés, mintha egy toronydaruban ülnénk. Amikor pedig a talaj dőlésszöge tartósan mínuszfokba kerül és feltűnnek a huncut gyökerek, sziklák, kiscserkészek, jöhet a (sok)mindent kimozgó 140-es út és az „ereszd el a hajam”. A Fox villákat annyian és annyiszor magasztalták már, hogy én ettől most eltekintek, vegyétek úgy, hogy nyomtam egy Ctrl+V-t. Hibátlanul működött. Egyedül azt furcsálltam kicsit, hogy miért nem a taperes nyakú változat került a gépbe, ha a vázat 1,5-ös fejcsővel tervezték.

Deuce, azaz kettő
Cube Pro AMS125 RX

Irányítás

Az irányítópultot egy jó széles, már-már lejtőzős méretű Syntace kormány uralja, minimális emeléssel és egy nagyon kényelmes, kézre eső hátrahajlással. A stucni hosszú, így inkább a mászásnak és a hosszú hegyi kilométereknek kedvez, mint a meredek, technikás lefeléknek, de azért az utóbbiaknál sem volt vele túl nagy gond. A nyereg ezen a gépen is fehér huzatot kapott, ami ez esetben ugyan jól tisztítható, de praktikusnak azért nem mondanám. Kényelmes, vállra vehető széles orral, Cr-Mo sínekkel. A nyeregcsövön szerencsére van hosszskála, ami a műfajból eredő rendszeres nyeregmagasság-állítást nagymértékben megkönnyíti.

Cube Pro AMS125 RX
Cube Pro AMS125 RX

Hajtás

A hajtást és a váltást a Shimano XT, illetve SLX családjának szövetsége végzi, tökéletesen illenek erre a gépre, erre a felhasználási területre. A két legfontosabb komponens tisztjét szerencsére az XT-k töltik be: hátul egy shadow technológiás kanál pakolgatja a lánckeréksor megfelelő fokozatára a láncot, a Hollowtech II-es hajtókar pedig hozza a pofátlanul jó súly/merevség arányt.

Kerekek

A kerékszett a Sun-Ringlé gyárából gördült ki, szállítják a legendás minőséget és a kellemetlenül hangos racsnit, amitől még a bringaúton poroszkáló hallókészülékes, cekkert vonszoló nyugdíjasok és szétrebbennek. Besurranó tolvajoknak nem igazán ajánlott menekülőeszköz. A 25 mm széles felnik első ránézésre nem tűntek túl masszívnak a bicó többi alkatrészéhez viszonyítva, de a teszt során elég erősnek bizonyultak, pedig még egy hivatalos DH pályán is próbára tettem őket.

A tapadást a mára már a kategória aranystandardjának tekinthető Nobby Nic-ek biztosítják. Remek gördülési ellenállás, alacsony tömeg és bitang jól eltalált bütyökelrendezés jellemzi a Schwalbe zászlóshajóját.

Bátran dönthetsz vele
Cube Pro AMS125 RX

A fékek

Nem nehéz eszeveszett sebességet összeszedni ezzel a bicóval, így nem árt, ha van valami berendezés, ami ezt a sebességet kordában tartja. Esetünkben ezt az eszközt Formula RX-nek hívják. Ezek a fékek az amúgy is magas minőségű bringa valódi ékkövei – és nem csak esztétikailag. A kétdugattyús, monobody féktestek négydugattyús erőt képviselnek és remekül adagolhatók. A fékkarok profilja a legkényelmesebb azok közül, amit valaha próbáltam: se túl vastagok, se túl keskenyek. Külön bódottá’, hogy vizesen sem sikítanak túlságosan a tárcsák és a rengeteg furatnak köszönhetően kivételesen jól hűlnek. Az elöl-hátul 180 mm-es átmérő minden körülmény közt elegendőnek bizonyult és még a legnagyobb igyekezetem ellenére sem sikerült őket megsütni.

Szerény véleményem szerint a fék mindhárom részének kidolgozása a piacon lévők legszebbike, igazi ékszerek. A cizellált lézergravírozott feliratok, a csodás fehér fényezés és a tárcsa organikus ívei nem is sejtetik, hogy milyen vadállati erő rejtőzik a dugattyúk mögött.

Egyszerű, de jó merev papucsok
Cube Pro AMS125 RX

Felfele gurulva…

…hála a pogómentesítő Propedal rendszernek hátul, a Talas telóút csökkentőjének elöl, a hosszú, minimális emelésű stucninak és persze az egész baráti súlyának, a Cube AMS-szel öröm mászni (is).

Legalább szép fehér…
Cube Pro AMS125 RX

Lefelé…

…pedig igazán elemében van. A széles kormány, az eltalált geometria és a csudafinom fékek kivételes irányíthatóságot; a Fox csillapító rendszer, illetve a Schwalbe bütykösei a ma elérhető talán legjobb tapadást biztosítják a határokat feszegető vezetőjének.

A magyar domborzati viszonyok közt ideális ez a rugóút-tartomány, de az igazi hegyek közé merészkedve is nyugodtan bízhatunk ebben a hardverben. Nekem az Alacsony-Tátra egyik frissen nyílt bringaparkjában volt szerencsém megereszteni a Kockát és bizony nem hagyott cserben. Egy-két órába ugyan beletelt a magyar „huplikhoz” szokott motoros idegrendszeremnek az átállás, de a nap végére kiderült, hogy a kezdeti ügyetlenkedések nem a bicó hibái voltak. A döntött kanyaros, csiki-csuki traileket imádta, de a függőlegeshez konvergáló meredek, gyökeres lejtőket is meg lehet vele oldani.

Tuning?

Ha az alkatrészek minőségét nézzük, semmiféle tuningra nem szorul a bringa – ami ebben az árkategóriában mondjuk el is várható -, viszont ha a szíved inkább a lejtők felé húz, akkor érdemes megfontolni egy rövidebb stucni és egy szélesebb felni beszerzését, a többi alkatrész viszont szépen illik az agresszívabb stílushoz is.

Végszó

A cikket azzal kezdtem, hogy imádom – remélem most már értitek, miért. A Cube AMS az a fajta bicó, amire rápillantva akkor is kedved szottyan veretni egy kiadósat, ha kint olyan igazi szutyok idő van, mert képzeletben látod magad előtt azt a saras vigyort, ami ezzel a cangával tekerve egészen biztosan kiül majd az arcodra.

InfoBox:

Forgalmazó: Velobike Kft., www.velobike.hu
Származási hely: Németország / Tajvan
Vázgarancia: 5 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Tesztelt bringa mérete: 20”
Ajánlott fogyasztói ár: 619.900 Ft

Váz: HPA 7005 Hydroform STK Triple Butted; FSP 4-Link-System
Villa: Fox 32 Talas RL; 100/120/140 mm; 1 1/8”-as nyakkal
Rugóstag: Fox Float RP23 BV; 200 mm-es szemtáv
Váltókarok: Shimano SLX SL-M660 Rapidfire-Plus; 9 sebességes
Hátsó váltó: Shimano Deore XT RD-M772 Shadow
Első váltó: Shimano Deore XT FD-M771; felülhúzós; 34,9 mm-es bilinccsel
Fék: Formula RX hidraulikus tárcsafék
Fékkar: Formula RX
Féktárcsák: Formula RX; 180/180 mm
Lánckeréksor: Shimano CS-HG50; 11-32 fog; 9 sebességes
Hajtómű: Shimano Deore XT FC-M770; Hollowtech II; 44/32/22 fog; 175 mm hossz
Középrész: Shimano Deore XT; integrált
Felnik: Sun-Ringlé Ryde XMB; 25 mm széles; tárcsafékes, szegecselt
Első agy: Sun-Ringlé; tárcsafékes; ipari csapágyas; 32 furat
Hátsó agy: Sun-Ringlé; tárcsafékes; ipari csapágyas; 36 furat
Küllők: Sun-Ringlé; fekete; 2 mm-es
Kormány: Syntace Vector 2014 318 Lowrider; 31,8-as befogó; 700 mm széles; 12° hátrahajlás
Kormányszár: Syntace F149; 31,8-as; 4 csavaros kormánybefogó; 6° emelés; 110 mm hossz
Kormánycsapágy: FSA Orbit Z 1.5R; félintegrált
Külső gumik: Schwalbe Nobby Nic Kevlar Triple Compound; 2,25”
Belső gumik: Schwalbe MTB light SV14
Lánc: Shimano CN-HG53; 108 szemes
Nyereg: RFR Natural Shape 0.1 M; 7 mm átmérőjű Cr-Mo pálcák
Nyeregszár: RFR Prolight 31,6 × 400 mm; 20 mm visszanyúlás; kétcsavaros
Nyeregcsőbilincs: Scape Varioclose; 34,9 mm; gyorszáras
Markolat: CUBE Fritzz; Lock-on
Súly (pedál nélkül): 12,76 kg

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 69,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 72,5 fok
Felsőcsőhossz: 580 mm
Fejcsőhossz: 150 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 605 mm
Nyeregvázcső-hossz: 508 mm
Középcsapágy-magasság: 330 mm
Tengelytáv: 1119 mm
Láncvillahossz: 430 mm

Szöveg: Farkas Dani
Fotó:
KGÁdám, Farkas Dani

Ralph Naef a maraton Európa-bajnok

Négy évvel legutóbbi Európa-bajnoki győzelme után Ralph Naef ismét győzött a kontinensbajnokságon a maratoni hosszú távon, az olasz Mirko Celestino, valamint meridás csapat- és honfitársa, a svájci – közelmúltban Szilvásváradon is győzelmet szerző – Andreas Kugler előtt.

Az olaszországi, montebellunai viadalon a nők között Gunn-Rita Dahle Flesja másodikként zárt a legfőbb esélyes, Esther Süss mögött. A norvég hölgy második helyével megmutatta, hogy – szülése után – visszatérőben van stabil dobogós formája.

Ralph Naef győzelmével, Gunn-Rita Dahle Flesja ezüstjével és Andreas Kugler bronzérmével a Multivan Merida Biking Team komplett éremgyűjteménnyel térhetett haza a 2010-es maraton Európa-bajnokságról. A német gárda bizonyította, hogy a világ legerősebb csapata nem csak az olimpiai távon, hanem maraton kategóriában is.

Eredmények:

Európa-bajnokság 2010 – maraton, férfiak:

1. Ralph Näf (svájci), 4:59:05
2. Mirko Celestino (olasz), 5:01:45
3. Andreas Kugler (svájci), 5:02:26

Európa-bajnokság 2010 – maraton, nők:

1. Esther Süss (svájci), 4:53:17
2. Gunn-Rita Dahle Flesjaa (norvég), 4:54:24
3. Pia Sundstedt (finn), 4:55:24

Fotók: Bettina Ravanelli

Juhász győzött, Benkó második a szlovén pontszerzőn

A magyar olimpiai krossz válogatott az Euro One-Cube Team-mel kiegészülve a 6. GP Raven na Koroskem C2-es viadalon vett részt, ahol az olimpiai kvalifikációhoz szükséges további világranglista-pontok gyűjtése volt a cél. A kerekesek jól teljesítettek Szlovéniában, egy férfi arany- és egy női ezüstéremmel zártak, 68 pontot gyűjtöttek – nemzetünk jól áll a kvalifikációban.

Ideális idő, száraz pálya várta a kerekeseket déli szomszédjainknál. A 9 nemzettel felsorakozó férfi mezőny rajtjánál pontjaik alapján Buruczki Szilárd és Juhász Zsolt az első sorból indulhatott, ami a rajt utáni kedvező pozíciót eredményezett. Az U23-as Juhász fantasztikusan versenyezve ért győztesként célba, Buruczki 6. lett. Parti András fertőzése után még nem lehetett ott a versenyen, az orvosok a napokban engedik visszatérését. Benkó Barbara egy héttel ezelőtt Szlovákiában – a jövő évi, dohnany Eb-pályán – C1-es versenyen szerzett győzelme után betegeskedett a hét közepén, majd onnan felállva – és országúti időfutam ob-bronzot is zsebelve – tekert a szlovén dobogó második fokára. Dósa Eszter ezúttal kvótafutó válogatottként debütált, ötödik helye 10 pontot ért.

– A nők számításaim szerint a 10-12., míg a férfiak 20-24. helyen állnak. Az olimpiai részvételhez a nők esetében az első 18-ban, a férfiaknál 24-ben kell lennünk. Úgy érzem, jó a csapat, tudatos munkával, következetes hozzáállással, kellő motivációval megszerezhetjük a kvalifikációt Londonra – mondta Valter Tibor felnőtt szövetségi kapitány.

A magyar olimpiai krossz válogatott egy része a jövő héten Izraelbe utazik, hogy részt vegyen az Európa-bajnokságon. A haifai viadalon Juhász és Benkó mellett Erdélyi Eszterrel (X2S Kona Team) és Kéri Zsófiával (LTV Merida Racing) egészül ki a csapat, melyet Benkó László irányít majd.

A hétvégével kapcsolatos hír még, hogy háromtagú válogatott vesz részt a németországi triál Európa-bajnokságon. Melsungenbe utazik a 26”-os kategória képviselőjeként Hegedűs László és Erdélyi Ádám (mindketten Veres Ördögök SE) valamint a 20”-ok közt rajthoz álló Majoros János (Nyíregyházi VSC). Bővebben: www.bikes-in-motion.de

Eredmények:

Férfiak:
1. Juhász Zsolt (válogatott, Euro One-Cube Pro MTB Team), ideje 1:47:05 (30 pont),
6. Buruczki Szilárd (válogatott, Magellan-Kőbánya TC), ideje 1:50:17 (8 pont),
13. Bogár Gábor (Euro One-Cube Pro MTB Team) ideje 1:59:12
17. Szatmáry András (Euro One-Cube Pro MTB Team) ideje 2:02:26
20. Csielka Márk (Euro One-Cube Pro MTB Team) 1 kör hátrány.

Nők:
1. Tanja Zakelj (szlovén), ideje 1:34:19 (30 pont),
2. Benkó Barbara (válogatott, Rothaus-Cube), ideje 1:39:50 (20 pont),
5. Dósa Eszter (válogatott, Vitalitás SE-Golyán Kerékpár-Scott-X-IONT), ideje 1:52:43 (10 pont)

DH és 4X világkupa, 3. futam: Leogang

Moseley még mindig magabiztosan vezet, bár utálta ezt a pályát
Moseley még mindig magabiztosan vezet, bár utálta ezt a pályát

A Leogangban rendezett futam az idei világkupa-sorozat félidejét jelentette, azaz aki eddig gyengélkedett, annak innen már nem nagyon van esélye sokat feljönni. Ez a helyszín a következő három évben Schladming helyét fogja betölteni. A döntés elég hirtelen jött az idén, így a pályáról előzetesen és hivatalosan szinte semmit sem lehetett tudni.

DH és 4X világkupa, 3. futam: Leogang
DH és 4X világkupa, 3. futam: Leogang

A 4X pályát a szezon közben lesérült német 4X menő, Guido Tschugg építette, így nem lehetett panasz rá. Került is bele sok olyan rész, ami komoly nehézséget okozott a mezőny nagyobb részének. Volt ugyanis egy szakasz, ahol két egymástól teljesen független, de párhuzamos nyomon lehetett menni. Ezt az időmérőn tulajdonképpen csak Dan Atherton és Jared Graves vállalta, de gyorsabbak ők sem lettek tőle, így az időmérőt Prokop nyerte.

A másik érdekesség egy ugratósor és step up kombináció volt, amely a DH pálya fölött átívelő fahídra vitt fel. Ezen akkorát kellett ugrani – a túloldalán meg olyat zuhanni -, hogy ezt nagyon sokan nem tudták megoldani.

A döntőkre, ahogy azt idén már megszokhattuk, leszakadt az ég, és merő sártenger lett a pálya. Az alsó szakasz annyira átázott, hogy sokszor ott dőlt el a helyezések sorsa, amikor a tíz centire süppedt kerekek keresztbe fordultak. A verseny érdekessége volt, hogy a dörtös Martin Söderström is indult flanelingben és egysebességes géppel, amivel időmérő huszonhatodik lett. A későbbi futamában pedig a rajtnál másodiknak jött el, ami azért nem kis teljesítmény az atlétikus 4X-os srácok között.

A 64-ben két magyarért izgulhattunk, hiszen Csope és Prájcer Peti is be tudta magát verekedni a leggyorsabbak közé. Petinek voltak jobbak az esélyei, és a többiek hibáinak köszönhetően is, bejött a körében a továbbjutást jelentő 2. helyre. Ott azonban piros lapot kapott, mert az első egyenes végén a tülekedésben átment a kanyar belső ívét jelző zászlón, azaz elhagyta a pályát. Ez a 4X-ban – hacsak nem kerüli meg újra a kaput – kizárást jelent.

Az élmezőny aztán nagyjából papírforma szerint csorgott be Graves-szel az élen, majd az R.S.P. megannyi tagja. Megdöbbentő, hogy Graves mekkora fölénnyel tud elrajtolni, hogy a rajt után tíz méterrel már bő egy bringahosszal bebiztosítsa a győzelmét, így a többiek kizárólag a 2. helyért küzdhetnek.

A DH pálya a világkupa versenyzők számára ismeretlen volt, így meglepetést okozott a 2600 méteres hossza és a brutális 836 méteres esése, ami a nagy hosszúsága ellenére is 33 százalékos átlagos meredekséget jelent. Ennek ellenére az első napokban inkább negatív nyilatkozatokat lehetett hallani. A Syndicate csapatból Peat azt kifogásolta, hogy 4-5 éve volt itt már verseny, és azóta semmit nem változtattak a bringapark részeként is DH pályaként üzemelő nyomon. Minnaarnak a túl sok és mély aknaszerű lyukkal volt baja, meg a beláthatatlan ívű lelépőkkel és a rossz irányba vezető hidakkal. Blenkinsop a sok és szinte teljesen egyenes és unalmas tekerős részre panaszkodott.

Aztán az edzésnap után, de főleg az időmérők végeztével, elhaltak a panaszok, és már csak a lelkendezés maradt. Mindenki elismerte, hogy brutális és embert próbáló a pálya, mind technikailag, mind erőnlétileg. Atkinson tömören csak azt mondta, hogy ez tényleg egy világkupa pálya. Igaza is lett, mert már a harmadik kanyar kifogott rajta a döntőben, holott az időmérőn – tőle azért szokatlan módon – első tízes időt ment.

Az időmérőn a nőknél az Atherton lány szokás szerint az élre állt, és a nagy riválisának, Jonniernek bő hét másodpercet adott. A pontverseny szempontjából azonban fontosabb, hogy még Ragot és Moseley is befér közéjük. A döntőben aztán Rachel hibázott és ismét elintézte a vállát. Mivel sérülése komoly volt, már le sem tudott jönni a pályán. Jonnier pedig összeszedte magát és kihasználva erejét, jól elverte a mezőnyt: a 2. Ragotnak közel három és fél másodpercet, a 3. Puginnek öt és felet, míg a szintén erősnek és technikásnak számító 4. Moseleynek már majdnem tízet adott. Ezzel az összetettben is le tudott szakadni Racheltől 190 pontra, akit már Pugin is beelőzött. Mivel 200 plusz 50 (időmérő) pont kapható versenyenként, ezért, ha Rachel válla nem jön helyre a svájci futamig, akkor már tulajdonképpen matematikai esélye sincs Jonnier ellen, aki nagyon kiszámíthatóan ott van mindig a dobogón. Nagy csoda lenne, ha idén nem ő nyerné az összetettet.

A fiúk közt volt magyar induló is: Kántor Miki, Liszi Attila és Szecskay András személyében, akik közül Szöcsi lett a legjobb a 170. hely környékén. Aki tudja, hogy ők hárman hogyan bicikliznek, az elképzelheti, hogy mennyire durván megy a mezőny többi tagja. Sovány vigasz, hogy az angol Sam Flockhart, aki a Lapierrernél Blenki csapattársa, meg több amerikai is azt nyilatkozta, hogy itt hihetetlen jól megy az egész mezőny, nem úgy, mint egy hazai bajnokságban. Aki persze látott már videót bármelyik említett bajnokságról, az tudhatja, hogy mi még sajnos azoktól is nagyon messze vagyunk. Egyszerűen be kell látnunk, ehhez a sporthoz hosszú és durva pályákon való gyakorlás kell, ami itthon nincs.

DH és 4X világkupa, 3. futam: Leogang
DH és 4X világkupa, 3. futam: Leogang

Az edzéseken mindenki sokat gyakorolt, mert senki nem ismerte a nyomokat, leszámítva az osztrákokat, akik Markus Pekoll személyében a VK-k legjobb osztrák eredményét érték el a 20. hellyel. Érdemes itt pár szó erejéig kitérni a csapatokra, hiszen az edzéseken szinte mindig együtt látjuk lejönni a srácokat, holott az évenkénti átigazolások során biztos, hogy másokkal, régi csapattársakkal is jó barátságba kerülnek. Minnaar, Lehikoinen és Fairclough egy csapatban ment a Honda idejében. Ma pedig Fairclough Minnaar legnagyobb ellenfelének csapattársa, míg Matti idén az eddig legeredményesebb csapatban hajt. Szóval bonyolult viszonyok is lehetnek.

A csapat azonban nagyon meg is könnyítheti a versenyzők életét. A Syndicate-nél például vagy Josh vagy Peat vezeti az edzéseken a vonatot. A legritkább esetben látni Greget elöl. Aki déházott már valaha ismeretlen nyomon, az tudhatja, hogy mennyivel könnyebb valakit követni, mint elöl keresgélni az ideális íveket. A közvetítés alatt lehetett látni, hogy amikor Peat már a hot seatben ült, tehát már csak az utolsó bő harminc embert vártuk, akkor Minnaar odament hozzá beszélgetni. Több mint valószínű, hogy a nyomok megváltozása és az aktuális ideális ívek voltak a fő téma. Annyira korrekt a csapatszellem náluk, hogy a szálláshelyeken mindig az választ először szobát vagy ágyat, aki épp vezeti az összetettet.

Athertonéknál Dan szerepe a nyomok kipróbálása, amivel energiát spórol meg öccsének. Ez most egyébként annyira jól sikerült neki, hogy a pálya harmadánál lesett lánca miatt végig gurulva is bejött a 16. helyre, amivel eggyel jobb helyezést ért el, mint az előző napi 4X-on.

Egy csapatnál aztán olyan apróságok is számíthatnak, mint a nyelv. Danny Hart tavaly még juniorként egy franciául beszélő csapattal utazgatott a világban. Idén viszont angol anyanyelvűek közé került. Nem merném állítani, hogy csak emiatt, de idén a felnőttek közt a féltávnál is a tizenharmadik helyen áll közvetlenül Peat mögött, aki annyi ideje versenyzik, ahány éves az apró kis angol. Vagy ennyivel jobb az új Glory a Lapierre-nél? 🙂

Komolyra fordítva a szót, és maradván a Lapierre-nél. Egy héttel a verseny előtt az egész cég Ausztriában volt már, hogy az új gépet teszteljék és bemutassák. Érdekes, hogy a gépről szinte csak Nicolas Vouilloz nyilatkozott, aki ugye már csak az enduró vonalon érdekelt, ahova mérete miatt nem valószínű, hogy átmentik az új technikát. Mindenesetre nagyon megváltoztatták a régi vázat. Alkottak ugyanis egy egyforgáspontos gépet, amely egy link segítségével nyom egy a rugóstagot tartó másik linket. Ez önmagában még nem lenne nagy érdekesség, hiszen más elrendezésben, de több cég is alkalmazza ezt a rendszert. Itt viszont van a GT I-drive elvére hasonlító közdarab is, ami függetleníti a középrészt a váztól, azaz bemozgáskor szinte nem változik a láncvillahossz. Ez pedig jótékonyan hat a tekerhetőségre, amit a gép fő erényének tartanak. A gép élesben is bevállt, hiszen Blenki egyből megnyerte vele az időmérőt, holott úgy érezte, hogy sokat hibázott, és igyekezett erőt is tartalékolni a döntőre.

Az edzéseken pedig Matti Lehikoinen mutatta be a legvadabb figurát, amely itt látható:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=lWEr1BXjw9A[/youtube]

A pályabejáráson Peat már kifogásolta, hogy a lelépések fa lépcsőfokai nincsenek megfelelően rögzítve. Matti is nagyjából emiatt akadt el, és esett arcra. A bringája pedig tíz méterrel arrébb hatalmas tempóval egy fának csapódott, ami kivégezte a DeeMax kerekét. Ennek ellenére össze tudta szedni magát és idei legjobb időmérő eredményét futotta a 4. hellyel. A másik tanulságos mozdulat Fairclough nevéhez fűződik, aki a hétvége során többször is oktatást tartott a nagyérdeműnek, mégpedig menet közbeni szemüvegfólia eltávolításból. Róla már régebben is keringett egy olyan fotó Schladmingból, ahol a step up-on repülve épp letépi a fóliát. Ezt most itt minden nap bemutatta.

A döntő napon pedig Peat művelt egy szokatlan dolgot. Épp Leogangban ünnepelte a 36. szülinapját, és mint az általában ilyenkor lenni szokott, végiggondolta a dolgait. Ekkor jött rá, hogy amióta a világbajnoki mezben versenyez, azóta mindig esik a versenyeken. Itt az időmérőn is, emiatt csak a 35. helyről várta a döntőt. Mivel ezt a mezt tekinti élete fő művének, az szóba se jöhetett, hogy nem abban indul. Szerencsére a szerelőjének támadt egy mentő ötlete: a verseny előtt kell esnie. Emiatt egy leogangi család bizonyára nem örült, amikor egy 190 magas, közel mázsás angol őrült nekifutásból beleugrott a sövényükbe ágakat és virágokat törve. A mez természetesen tiszta zöld és barna lett, de az átkot megtörte, mert Peat idén először az első tízben, 0,05 másodpercnyire a pódiumtól találta magát. Ezzel összetettben is feljött a 12. helyre.

Az iszonyatosan saras pályán sokáig az ő ideje volt a legjobb. Csapatársának, Brycelandnek is jól jött volna egy kis sövényugrás, mert iszonyatosan nagyot esett arccal egy fának csapódva. (http://dirt.mpora.com/news/josh-bryceland-crash-leogang.html) Nem is bírt egyből tovább menni.

Peat idejére először Kovarik lett veszélyes, mert az első mérésnél vezetett, de általában mindenki az alsó szakaszon bukta el az idejét, ahogy ő is. Cameron Cole viszont az első mérés 0,66-os előnyéből a célban is meg tudott tartani 0,05-ot, így átvette a vezetést. Fairclough még a második mért ponton is vezetett, de aztán az alsó szakaszon ő is lemaradt. Gee viszont bődületes különbséggel, 5,38 másodperccel hamarabb ért a célba, mint Cole. Ezt már aztán se Lehikoinen, se Gwin nem tudta megközelíteni, tehát a dobogó ismét megvolt az angolnak. Minnaar ideén csúcsformát mutatva még rátett egy lapáttal, és nyerte a futamot, mivel utána Blenki az alsó szakasz utolsó gyökeres részén láb nélkül jött át. Mire megtalálta a pedálokat, elszállt minden esélye.

Szóval összességében ismét a Syndicate örülhetett legjobban, mert visszatért Peat, és Minnaar már Gee-től is elszakadt 70 pontra, az üldözők pedig már 250-300 pontra vannak, azaz Gee-t nem számítva, egy teljes verseny kihagyása is beleférhet akár. Persze Minnaar pont nem az az ember, aki hibázni szokott. Így féltávnál nagyon úgy fest, hogy közte és Gee közt dől majd el az első két hely, míg a harmadik Gwin, Cole és Blenki között. Persze ebbe még beleszólhat Fairclough és – ha felépül, akkor – a jelenleg 25. Hill is, mert a két igazán nekik fekvő pálya majd még csak most jön.

Eredmények:
http://dirt.mpora.com/news/greg-minnaar-wins-world-cup3-leogang.html
http://dirt.mpora.com/news/standings-wc3-leogang.html

Fotók:
http://www.vitalmtb.com/photos/features/Leogang-World-Cup-Day-3,1408/Slideshow,8814/sspomer,2
http://www.vitalmtb.com/photos/features/Leogang-World-Cup-Day-2,1406/Mitch-Ropelato,8791/sspomer,2

Szöveg: KGÁdám
Fotó:
Victor Lucas

Shimano STEPS: a japánok lépései az e-bike-ok piacán

A rásegítés mértékét szabályzó szenzorokat tartalmazó SM_TSE1 Hollowtech2-es középcsapágy
A rásegítés mértékét szabályzó szenzorokat tartalmazó SM_TSE1 Hollowtech2-es középcsapágy

A Shimano bemutatta legújabb alkatrészcsaládját, melyet kifejezetten az elektromos rásegítéssel kiegészített kerékpárok (e-bike-ok) számára fejlesztettek ki. A szett a „STEPS” fantázianevet kapta, mely valójában egy mozaikszó, jelentése pedig: Shimano Total Electric Power System…

A komplett Shimano STEPS e-bike alkatrészcsalád
A komplett Shimano STEPS e-bike alkatrészcsalád

A koncepció lényege, hogy a STEPS alkatrészcsaláddal szerelt e-bike jellegét tekintve továbbra is a hagyományos kerékpárhoz álljon közel, az elektromotor kezelése pedig problémamentes és természetes legyen, jól adagolható motoritikus támogatást nyújtva. A fejlesztők célja, hogy a STEPS rendszer hozzásegítse a felhasználókat ahhoz, hogy megőrizzék egészségüket és élvezhessék a természet közelségét.

A Shimano STEPS HM-E500 agymotor
A Shimano STEPS HM-E500 agymotor

Az első generációs e-bike alkatrészcsalád fejlesztése az alábbi négy fő elv mentén zajlott:

1. Kényelem

A STEPS technológiával szerelt bringával való közlekedés hasonló élményt nyújt, mint amit egy hagyományos kerékpár esetében tapasztalhatunk, a különbség csupán az elektromos rásegítésben rejlik, mely 25 km/h-s sebességig támogatja a bringást. Az első agyba integrált 250 wattos motor nemcsak rásegítést ad, hanem lejtmenetben tölti az akkumulátort, valamint a gépjárművek motorfékjéhez hasonlóan kiegészítő fékberendezésként is funkcionál.

Az LP-E500 akkumulátor
Az LP-E500 akkumulátor

A STEPS számtalan váltórendszerrel párosítható. Leginkább a Shimano SG-E500-as 8 sebességes agyváltót ajánlja hozzá a gyártó, mely elektronikus nyomógombokkal működtethető. Görgős- és V-féket egyaránt választhatunk emellé. Működik még Nexus agyváltóval is, vagy akár párosíthatjuk egy meglévő váltórendszerhez.

2. Környezetvédelem

A STEPS rendelkezik egy E-Gain névre hallgató funkcióval is, mely a menet közbeni teleptöltésért felelős. Az E-Gain módban használva a rendszert, lejtmenetben – ahogyan erről az előbbiekben is szó esett – az agy energiát termel, mely az akkumulátorban kerül raktározásra. A fékkar behúzásával a meghajtás elektromotoros támogatása azonnal megszűnik, és a fékezésre fordított energia is a telepeket tölti.

A rásegítés mértékét szabályzó szenzorokat tartalmazó SM_TSE1 Hollowtech2-es középcsapágy
A rásegítés mértékét szabályzó szenzorokat tartalmazó SM_TSE1 Hollowtech2-es középcsapágy

A teljesen üres akkumulátor feltöltéséhez egyetlen óra elegendő. A töltés történhet úgy, hogy az akkut a kerékpáron hagyjuk, illetve úgy is, hogy leszereljük azt a gépről – utóbbi könnyen megoldható. A 24V/4,0Ah-s lítium ion akkumulátor 3.000 alkalommal tölthető újra, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindennapos töltés mellett is több mint nyolc évig működőképes marad. Maga az akku a hátsó csomagtartón kap helyet, és integrált hátsó lámpával rendelkezik. A rendszer része egy első lámpa is, mely 6V / 2,4 Wattos teljesítményű leddel működik.

A hajtóműválaszték: FC-E500 és FC-E501
A hajtóműválaszték: FC-E500 és FC-E501

3. Ötletesség és átláthatóság

A STEPS csoport minden egyes alkatrészét az e-bike-ok igényei szerint fejlesztette ki a Shimano. A funkciókat és kezelőszerveket teljes egészében az alkatrészekbe integrálták, ezzel tiszta megjelenést és felhasználóbarát kialakítást hoztak létre.

SG-E500 8 sebességes agyváltó
SG-E500 8 sebességes agyváltó

Az elektronikus váltókapcsolók, a kijelző menükapcsolója és a világítás kapcsolója egyaránt a négyujjas fékkarokon kaptak helyet, ennek folyománya az átlátható pilótafülke és az egyszerű kábelvezetés. A kábelezést vázon belüli vezetéshez tervezték. A STEPS kijelzője egyben kerékpárkomputer is, mely minden szokásos és az e-bike rendszerrel kapcsolatos információt megjelenít a felhasználó felé: használati mód, akku töltöttségi állapota, fokozatkijelző, sebesség, megtett út, odométer. A komputer háttérvilágítással is rendelkezik, és parkolás esetén könnyen leszerelhetjük és magunkkal vihetjük.

Az integrált kapcsolókat tartalmazó BL-E501 fékkarpár
Az integrált kapcsolókat tartalmazó BL-E501 fékkarpár

4. Megbízhatóság

A STEPS a Shimano jól ismert minőségi szabványai szerint készül, valamint a szett minden hatályos európai szabványnak megfelel. Mindenféle időjárási kondíciók között használható, az alkatrészek tökéletesen vízállók és -10 és +50 fok közti hőmérsékleten megbízhatóan működnek. A szetthez jár egy diagnosztikai szoftver is, mely segítségével a forgalmazó az alkatrészekből nyert adatokat PC-re mentheti, így probléma esetén hamar lokalizálható, mely részegység szorul javításra vagy cserére.

Az adatok áttekintését segítő SC-E500 komputer
Az adatok áttekintését segítő SC-E500 komputer

A STEPS alkatrészcsalád 2010. decemberében kerül várhatóan piacra, első hivatalos bemutatására pedig 2010. szeptember 4-én, az Eurobike-on kerül sor.

Fény az éjszakában: a szett részét képező LP-E500F első lámpa
Fény az éjszakában: a szett részét képező LP-E500F első lámpa

További információk: www.shimano.com, www.paul-lange.hu

Forrás: Shimano sajtóközlemény

Cube LTD Team RX

Cube LTD Team RX - Szöveg: Kiss Árpád; Fotó: Kiszely András, Sportograf
Cube LTD Team RX - Szöveg: Kiss Árpád; Fotó: Kiszely András, Sportograf

A kocka el volt vetve… Beneveztünk a technikás, 4 napos Lengyel Beskidy MTB Trophyra. Közben Lcs kolléga hozott egy Cube gépet, hogy jó lenne versenykörülmények közt is tesztelni. Kaptam hát az alkalmon, és egy alapos próbának vetettem alá az LTD kerékpárt. Lássuk, hogyan bírta a kiképzést…

Cube LTD Team RX - Szöveg: Kiss Árpád; Fotó: Kiszely András, Sportograf
Cube LTD Team RX - Szöveg: Kiss Árpád; Fotó: Kiszely András, Sportograf

Setup

Már megszoktam a 18”-os méretű bringákat. A nyereg beállításával elbíbelődtem, de sikerült megtalálni az ideális pozíciót a teszthez. Először furcsa volt rajta ülni, hiszen saját gépemhez képest 10 centivel van magasabban az orra, a középrész pedig 1 centivel. Mindezeknek előnye és hátránya egyaránt jelentkezett. Könnyebben tudtam a farönkökön, sziklákon áthaladni, de lámpáknál állva spiccelni kellett, hogy leérjen a lábam.

Elegáns váz

Anodizált kialakítása, csini piros-fehér feliratai, csíkjai, igényes hegesztései mutatják, hogy egy rendes versenygéppel van dolgunk. A váz annyira csalogató, mint egy fekete 911-es Porsche. Vonzza a szemet. A kiegészítőkön végig egységesen jelenik meg ez a színvilág. A katalógusból megtudható, hogy Superlite AMF 7005 duplán húzott alumíniumból készült. A Cube mérnökei szerint nincs szükség a láncvillákat összekötő merevítésre. A gyakorlatban én sem éreztem hiányát. Nagy okosság a Frame Save System. Ez egy speciális, masszív kialakítású váltófül. Nem tudom elképzelni, hogy könnyű lenne ezt elgörbíteni vagy letörni. Ha mégis, nem a váz sérül, könnyű, olcsó cserélni.

Cube LTD Team RX
Cube LTD Team RX

Versenygép vagy túramonti?

A vázon számos felirat hirdeti, hogy ez a kerékpár „Ready for Race” és „Cross Country Configuration”. Magyarul versenyzésre tervezték. És ez tényleg így igaz. Elég a geometriai adatokat áttekinteni: 70 fokos fejcső-, 72 fokos nyeregvázcső-szög, 420 mm láncvillahossz. A 12,2 kg-os súly átlagosnak mondható ebben a kategóriában. Alapvetően megéri az árát, pár alkatrész cseréjével könnyíthetnek rajta a teljesítményorientált versenyzők. A Cube érdekessége, hogy csomagtartó szemet is elhelyeztek rajta, így túrázásra is bátran használható.

Gummancsok – kerék

Talán nem meglepő, hogy egy német MTB-n a germán Schwalbe termékeit találjuk. Abból is a 2,25-ös etalon Nobby Nic / Racing Ralph párost. Nagyon szertetem ezt a kombót, most is csillagos ötösre vizsgáztak. Sárban, kövön, dózeren, kanyarban megfelelően tapadtak, nem csúsztak. A ballonos kivitel remekül tompította a sziklás rázatók által keltett rezgéseket. A 2,25-ös vastagsággal sem volt gond. Nem szedte fel a sarat, könnyen tisztult és a vázban bőven maradt mellette hely. Szerencsére a sziklás talaj ellenére defektet nem is kaptam a versenyen. A felni, az agy és a küllők strapabíró darabok, remekül bírták a nem mindennapi kiképzést.

Cube LTD Team RX
Cube LTD Team RX

Váltogatás

A keskeny profilú XT Shadow váltó precízen dolgozik, de érezni lehet azt a leheletnyi késlekedést, amit az olcsóbb CN-HG53 lánc és a CS-HG50 lánckeréksor okoz. Viszont terhelés alatt, sáros körülmények között is megbízható volt a működésük. A Shimano SLX első átdobó a Jagwire bowdenezés és a Deore hajtómű elöl szebben, gyorsabban tevékenykedett, mint a hátsó szekció. Összességében a hajtáslánc előtt le a kalappal. Mosás, olajozás és jöhetett a következő etap.

Cube LTD Team RX
Cube LTD Team RX

A színváltós nyereg

A Selle Italia Q-Blk nyereg igazán látványos eleme a gépnek, hiszen a fehér/piros/fekete színkombináció remekül harmonizál a többi alkatrésszel. Nem csak szép, de kényelmes is. Nem túlpárnázott, kicsit kemény, de hosszú távon is jó érzés rajta ücsörögni. Az edzések alatt szépen átváltozott, elvesztette a borítás a fekete színét. A nyeregpálcáról sikerült egy kis darabon a fehér festéket egy nyeregbeállításnál eltávolítani. A verseny 4. napján a kényes részeken kidörzsölődésnek nyoma sem volt, nem okozott problémát a nyeregbe pattanás. A napi 5-6 óra tekerést észre sem vettem rajta. Sajna a nyeregcsövet az első alkalommal átneveztem „Easo”-ra, mert a gyorszár oldásakor beeső csőről leugrott az „N”-betű.

Cube LTD Team RX
Cube LTD Team RX

Stop!

A Formula fékekkel való kapcsolatom elég széles skálát járt be. Először nem nagyon szerettem, mert nehezen sikerült beállítani, állandóan cicergett. A tárcsa eléggé kikönnyített, filigrán darab. Valószínű szállításnál kaphatott egy kis behatást, kellemesen hullámzott, mint a Balaton. Kézi egyengetés után kisimultak a nyolcasok és a homlokomon ülő ráncok is. Innentől remekül működött, pedig kapott sarat, esőt bőségesen. Finoman tudtam adagolni, hatékonyan lassított, fékezett, blokkolt. Egy alapvető műhibát követtem el. Nem vittem tartalék fékbetétet a versenyre. Ez komoly következményekkel járt, mivel 350 km alatt az első elkopott. A helyszínen rengeteg típust lehetett kapni, de Formulát sajnos nem. Így az utolsó 2 nap begyakoroltam milyen is első fék nélkül lejtőzni. Amíg működött, hibátlanul teljesített.

Cube LTD Team RX
Cube LTD Team RX

Beskidy MTB Trophy

A hajtáshatékonyság kiváló, a váz merev, mégsem ráz. Sőt nagyon kényelmesnek találtam. Az Easton EA30 Lowriser Oversized kormánynak hála túrázós az üléspozíció. A versenyt végigtekerve meglepődtem. „Jé nem is fájt rajta a derekam.” Annyira tetszett, hogy a saját gépemre is beszerzek egyet. A kormányszár és a nyeregcső szintén márkás termék és az Easton gyártósorairól származnak. A gumik megcserélésével a Nobby Nic jobban kapaszkodott a saras meredélyeken, úgy hogy a gép nem is emlegette az orrát. Lefelé a széles kormány, a vastag gumi a 100 mm-t mozgó Rock Shox villa biztosította az örömteli és biztonságos száguldást. Szükség is volt a 100 mm-es útra. A Recon SL AIR szolgáltatásai széleskörűek, működését tekintve tökéletes darab. Minden fontosabb dolog állítható rajta: csillapítás, előfeszítés, lock. Merev kifinomult és jól mozog. A kormányról vezérelhető Pop-lock karral blokkolhattam a mozgását.

Végigküzdöttem a 4 napot, közel 24 órát sikerült versenyezni a fekete kockával. Eléggé összecsiszolódtunk. Szépen működött végig, a nyergében egy életre szóló élménnyel gazdagodtam.

Cube LTD Team RX
Cube LTD Team RX

Összegzés

Ár / érték arányban szerintem megfelelő választás, hiszen a közepes árszinthez precíz kialakítású, igényes, szép és strapabíró váz társul. Az alkatrészek összeválogatása összhangban van egymással, teljesítményük, súlyuk a kategóriájuknak megfelelő. A Cube LTD Team RX tehát bőven megéri az árát.

Pozitívumok:
+ Kényelmes, strapabíró
+ Igényes, szép váz
+ Szépen mozgó villa
+ Etalon Schwalbe külsők
+ Élvezetes, könnyű vele a lejtőzés

Negatívumok:
– A nyereg felülete megkopott
– Az Easton nyeregcsövön megkopott a matrica

Cube LTD Team RX
Cube LTD Team RX

InfoBox:

Forgalmazó: Velobike Kft.; www.velobike.hu; www.cube-bikes.hu
A kerékpár a forgalmazó honlapján ide kattintva érhető el.
Származási hely: Németország / Tajvan
Vázgarancia: 5 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: 16”, 18” (tesztelt), 20”
Ajánlott fogyasztói ár: 299.990 Ft

Vázanyag: Alu Superlite AMF 7005 Double Butted; RFR-Geometry
Villa: Rock Shox Recon SL AIR; 100 mm; Motion Control; PopLoc
Kormánycsapágy: FSA No.10; félintegrált
Hajtómű: Shimano Deore FC-M532; 44/32/22; 175 mm
Középrész: Shimano Deore
Lánckeréksor: Shimano CS-HG50; 11-32 fog; 9 seb.
Lánc: Shimano CN-HG53; 108 szem
Hátsó váltó: Shimano Deore XT RD-M772 Shadow
Első átdobó: Shimano SLX FD-M660; Top Swing; 34,9 mm
Fék: Formula RX hidraulikus tárcsafék; 180/160 mm
Fékkar: Formula RX
Váltókar: Shimano Deore SL-M590; Rapidfire-Plus; 9 seb.
Első agy: Shimano Disc HB-M525
Hátsó agy: Shimano Disc FH-M525
Felnik: RFR ZX24
Küllők: DT Swiss Champion; 2,0, fekete
Külső elöl: Schwalbe Nobby Nic Performance 26×2,25
Külső hátul: Schwalbe Racing Ralph Performance 26×2,25
Kormány: Easton EA30 Lowriser Oversized; 650 mm / 31,8 mm befogó
Kormányszár: Easton EA30 Oversized; 100 mm hossz / 31,8 mm befogó
Markolat: CUBE Double Duometer
Nyeregcső: Easton EA30; 31,6 mm
Nyereg: Selle Italia Q-Blk

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 70,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 72,0 fok
Tengelytáv: 1054 mm
Láncvillahossz: 420 mm
Nyeregvázcső-hossz: 450 mm
Felsőcsőhossz: 556 mm (csőközéptől csőközépig)
Vízszintes felsőcsőhossz: 583 mm
Kormányszárhossz: 100 mm
Középcsapágy-magasság: 305 mm
Tömeg: 12,20 kg (pedál nélkül)

Szöveg: Kiss Árpád
Fotó: Kiszely András, Sportograf

PRO PLT Carbon Composite kormány és kormányszár teszt

A számok élőben: 95 mm előrenyúlás, 145 mm mélység. A fékkart egy hangyányit rakhattam volna feljebb is – sebaj, majd legközelebb
A számok élőben: 95 mm előrenyúlás, 145 mm mélység. A fékkart egy hangyányit rakhattam volna feljebb is – sebaj, majd legközelebb

Ezúttal a Shimano holdudvarába tartozó, a profi csapatok alatt is megcsodálható márka, a PRO országúti kormánya és kormányszára érkezett hozzánk tesztelésre. Az alkatrészek a más cégek termékpalettáján is megtalálható carbon alloy technológiával készültek, ami annyit jelent, hogy alumínium magon karbon szövetet találunk.

A technológia lényege, hogy a karbon szövet elvileg együttdolgozik a hordozó anyaggal, így az alkatrész merevsége nő, és ennek tetejébe még a megjelenés is extravagáns lesz. Hátrányként viszont megemlíthető, hogy ezek az alkatrészek hasonló paraméterekkel rendelkező, kizárólag alumíniumból avagy karbonból készült vetélytársaiknál szinte mindig nehezebbek.

PRO PLT Carbon Composite kormányszár

Első körben vegyük górcső alá a kormányszárat! Tetszetős darab, hibátlan, fényesre lakkozott karbon felülettel. Szerkezeti kialakítása már-már klasszikusnak nevezhető dogmákat követ: négycsavaros, elöl áttört előlap, kétcsavaros villanyakra rögzíthetőség, utóbbi csavarok egymással szembe forgatva. A stucni keresztmetszete nyolcszöget idéz, formája összességben véve esztétikus. A kormány beállítását elöl skálabeosztás segíti, mivel azonban ez az előlap legelejére került, így sehol sem esik közvetlenül egybe a kormány hasonló skálájával, így korlátozott mértékben használható csak ki.

Napfényben fürdik a PRO PLT Carbon Composite kormányszár
Napfényben fürdik a PRO PLT Carbon Composite kormányszár

A homloklap belső felülete rovátkolt, így a gyári 4 Nm-es meghúzási nyomatékot betartva jól megkapaszkodik a kormány lakkozott karbon felületén. Mérlegre helyezve a terméket kicsit lefittyed az ember szája széle, tekintve hogy 100 milliméteres hosszban 138 grammot mutat alatta a műszer, ami a fogyasztói árat is megszemlélve annyira nem kimagasló. Ez az érték a rozsdamentes acélcsavarok titánra cserélésével némileg javítható lenne. A súlytöbbletért a megjelenés és a megnövelt merevség kárpótolhat minket, hogy mennyire az a bele való kormány mélyelemzését követően derül ki.

Extra kapaszkodó – rovátkolás a homloklap belső felületén
Extra kapaszkodó – rovátkolás a homloklap belső felületén

Pozitívumok:
+ szép kidolgozás
+ atombiztos 4 + 2 csavaros felépítés
+ rovátkolt belső felületű előlap
+ merev konstrukció

Negatívumok:
– a teljes egészében alumínium konstrukciókkal szemben lényegesen magasabb tömeg
– nem túl jó ár / tömeg arány
– a szögállítást segítő skála rossz helyre került

PRO PLT Carbon Composite kormányszár
PRO PLT Carbon Composite kormányszár

Termékadatok:

Forgalmazó: Paul Lange Hungary Kft.; http://www.paul-lange.hu
A termék a gyártó honlapán ide kattintva érhető el.
Ajánlott fogyasztói ár: 25.990 Ft

Alapanyag: 3D kovácsolt AL7075-T6 alumínium, karbonnal laminálva
Csavarok: rozsdamentes acél
Geometriai adatok: 31,8 mm befogó; +/- 10° szögállás; 1 1/8”-os villanyakakhoz
Méretválaszték: 80-140 mm
Tömeg: 138 g (a tesztelt 100 mm-es hosszban)

PRO PLT Carbon Composite kormányszár
PRO PLT Carbon Composite kormányszár

PRO PLT Carbon Composite kormány

Ha már van egy „carbon alloy” kormányszárunk, mi mást is tehetnénk bele, mint egy hasonló technológiával készült kormányt, főleg, ha a gyártó rendelkezik is ilyen modellel. A PRO PLT Carbon Composite egy anatómikus hajlítással rendelkező darab, ezen belül is a legfejlettebb technológiát hordozza, miszerint az alsó fogás még egy negatív ívet is kapott a kényelmet növelendő. A kormány felső íve a mai trendeknek megfelelően kicsi, előrehajlása közepes, mélysége az anatómikus kormányok között átlagosnak számít, a teljes mezőnyt nézve pedig a mélyebbek közé tartozik.

A számok élőben: 95 mm előrenyúlás, 145 mm mélység. A fékkart egy hangyányit rakhattam volna feljebb is – sebaj, majd legközelebb
A számok élőben: 95 mm előrenyúlás, 145 mm mélység. A fékkart egy hangyányit rakhattam volna feljebb is – sebaj, majd legközelebb

A kormány a befogásnál kapott egy karbon szöveterősítést, így a hozzá való stucnival együtt felszerelve egységes képet mutat a vezérlőpult. Érdekes, hogy bár manapság már az összes fontos gyártó a bandázs alatt vezeti a fékváltókar mindkét kábelét, valamint a váltóbowden vezetésére mindannyian adnak egy a kormány első- illetve hátsó felületén való vezetési lehetőséget is, ezen a kormányon csak elöl találunk hornyot. Tény, hogy szebb az elöl kivezetett fék- és váltóbowden, így lehetséges, hogy ezért döntött kizárólag emellett a gyártó. A kormány fényes fekete fényezése nem sikerült túl tartósra, erősebb ragasztójú bandázsok lefejtésnél helyenként leveles formátumban fog távozni a dukkózás – szerencsére ebből beszerelt állapotban nem látszik majd semmi.

PRO PLT Carbon Composite kormány
PRO PLT Carbon Composite kormány

Pozitívumok:
+ szép kidolgozás
+ a beállítást segítő vonalskála
+ a csővég vágásához segédvonalazás
+ merev konstrukció

Negatívumok:
– a teljes egészében alumínium konstrukciókkal szemben valamivel magasabb tömeg
– mindössze egy bowdenvezető hornyot kapott (elöl)
– a cső fekete, fényes, festett felületkezelése nem túl tartós

PRO PLT Carbon Composite kormány
PRO PLT Carbon Composite kormány

Termékadatok:

Forgalmazó: Paul Lange Hungary Kft.; http://www.paul-lange.hu
A termék a gyártó honlapán ide kattintva érhető el.
A Pro kormány geometriai táblázata ide kattintva érhető el.
Ajánlott fogyasztói ár: 21.990 Ft

Alapanyag: AL-7075-T6 double butted alumínium, a befogásnál karbonnal laminálva
Geometriai adatok: 31,8 mm befogó; 95 mm előrenyúlás, 145 mm mélység
Méretválaszték: 420 és 440 mm (középtől középig mérve)
Tömeg: 272 g (a tesztelt 440 mm-es verzióban)

Igény esetén kurtítható
Igény esetén kurtítható

Menettapasztalatok

A stucni-kormány kombó kellőképpen merev egységet képez. Hogy pontosan mennyire, őszintén szólva azt nem tudnám megmondani, annak ellenére sem, hogy 31,8 mm-es rendszerekből volt már dolgom full karbon-full karbon, alu-alu és alu-fullkarbon stucni-kormány összeállításokkal egyaránt. Továbbra sem vagyok hitelesített merevségmérő műszer sajnos… A stucni nyekergésmentesen ül a helyén, és stabilan fogja a hozzá tervezett kormányt. Maga a kormány formailag nem tartozott a kedvenceim közé, de ez megint olyan téma, mint a nyereg kérdésköre: mindenkinek más jön be. Kevésbé kedvelem a kis felső ívű darabokat, mert alsó fogásban, sprinteknél beleér az alkarom, illetve nem szeretem az egy alsó fogásos alsó hajlításokat, márpedig ez pontosan ilyen. Itt arra gondolok, hogy a negatív ívvel komfortosabbá tett csőszakasz kényelmes ugyan, de mocorgásra nem ad esélyt, lejjebb csúsztatni nem tudjuk a kezünket a csövön. A fogás alatt van ugyan egy rövidebb egyenes csőszakasz, de ez sajnos olyan kurta, hogy még az én átlagos méretű, avagy kicsi kezemnek (viszonyítás kérdése) is rövid. Érezhette ezt a gyártó is, így a további kurtításhoz (ha nem tudom megfogni, akkor minek), segédskálával látta el a csővéget.

Kiknek ajánlható a PRO PLT Carbon Composite stucni-kormány kombó?

Azoknak, akik szeretik a karbon látványát, ámde a full karbon konstrukciók két- háromszoros árát nem akarják megfizetni. Abból, hogy a kormány csak a két szélesebbik, középtől középig 420, illetve 440 milliméteres méretben érhető el, arra következtethetünk, hogy a gyártó méretesebb, így egyben méretesebb kezű versenyzőknek szánja a típust – és valóban, ez a fajta forma a „lapátkezűeknek” tényleg be szokott jönni.

A cikk megjelenését a Paul Lange Hungary Kft. támogatta.

Szöveg és fotó: HBalage

Te mit gondolsz?

Mi a helyzet ma Magyarországon bringás fronton?
Mi a helyzet ma Magyarországon bringás fronton?

Készítünk egy felmérést, amiből kiderül, mi a helyzet ma Magyarországon bringás fronton. Ez egy átfogó, több fronton folyó, tudományos kutatás része, melynek eredményéből a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet készít tanulmányt.

Mi a helyzet ma Magyarországon bringás fronton?
Mi a helyzet ma Magyarországon bringás fronton?

Kérünk, töltsd ki TE is a kérdőívet, ezzel segítesz, hogy Magyarországon mindenki átfogó képet kapjon a bringásokról és a bringázásról. Fáradozásodat természetesen jutalmazzuk: a kérdőív kitöltői között 2 db, a Bringavilág Kerékpárboltban beváltható 5000 forintos szervizbónt, 2 db Cateye SL-LD110 lámpaszettet, 2 db Crank Brothers Multi 17 szerszámot és 4 db Rohloff láncolajat sorsolunk ki!

A kutatás június 30-ig tart, a nyereménytárgyakat a felmérés lezárultával sorsoljuk ki. A nyerteseket e-mailben értesítjük!

Forrás: Vuelta Sportiroda sajtóközlemény