Itthon kevesen vannak olyanok, akiknek spanyol barátjuk, ismerősük van, hiszen az Ibériai-félsziget elég távol esik tőlünk. Nemcsak földrajzilag, de mentalitásban, érzelmekben, életmódban is. Nem gondoltam, hogy egyszer lehetőségem lesz megismerni egy igazi „őrült spanyolt”, míg össze nem találkoztam interjúalanyommal, aki az embertípus igazi megtestesítője, a kifejezés legjobb értelmében. José körül forr a levegő, pörgés, nevetés és elképesztő energia veszi körül. Az Athéni Olimpián, a befutónál bemutatott két kézzel – két ujjal lövöldözős műsorszáma és ezüstérme után „A Pisztolyos”-ként vonult be a mountain bike történelembe, és lett igazi topversenyző. Jelenleg ő a cross country szakág aktuális világbajnoka. A reflektorfényben persze mindig egy kicsit torz alakot látunk, ezért vontam félre az edzőtábor egyik estéjén a szálloda kávézójába, hátha megtudom kit is takar a lövöldözős álarc…

Névjegy:
Született: Puigcerdá, Spanyolország, 1978. augusztus 24.
Testsúly: 63 kg
Testmagasság: 172 cm
Családi állapot: nős, két gyermek apja
Hobbi: BMX, telemark, sífutás, otthon lenni végre, élvezni az életet
Lakhely: Spanyolország, Puigcerdá
Edző: Kim Forteza
Honlap: www.hermidabike.com; www.merida-bikes.com/en_int/cms/395

– Mit jelent monti versenyzőnek lenni Spanyolországban? Lehet-e valakiből sztár egy ilyen sportágban?

– Természetesen nálunk is van sok olyan sportág, amelyik sokkal népszerűbb, mint a kerékpározás. A foci, a Forma 1, a gyorsasági motor, motorcross és az országúti kerékpározás mind népszerűbbek, mint a mountain bike. De nyugodtan mondhatom, ez a sport is eléggé közismert. Gyakran hívnak a tévébe, adok interjúkat, szerepelek az újságokban, hívnak partikra, tehát mondhatjuk, hogy ismert ember vagyok.

– Mióta?

– A nagy ugrás életemben az athéni olimpia volt, az ezüstérmem tett ismertté. Úgy lettem népszerű, mint a „Pisztolyos Fickó”. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenki rögtön felismer, nem járok úgy, mint sok sztár, hogy nem léphet ki az ajtón, ami nagyon jó a magánéletben. Ennek ellenére sokakban megragadtam, például múltkor a benzinkúton egy hölgynek, ám a pisztolyok sokkal inkább kapcsolódnak hozzám, mint a sport :-))) Ez mulatságos és egyben normális, azt hiszem egy jó egyensúly a privát szférám és a nyilvánosság között – ismert vagyok, de van magánéletem.

– Apropó magánélet… Nős, családos ember vagy már, két gyermeked van. Jut időd a versenyzés mellett a szeretteidre?

– Könnyű dolgom van, hiszen több mint tizenöt éve vagyunk együtt a feleségemmel Sandrával. Ismer engem ifjúkorom óta. Együtt változott az életünk, mikor versenyezni kezdtem, fokozatosan megszokta, hogy először csak hétvégenként vagyok távol, majd azt is, hogy hosszabb időket töltök külföldön. Elfogadta, hogy versenyezni megyek, Amerikába utazom, edzőtáborban veszek részt. Együtt születtünk és nőttünk bele a montis életbe, tudja, hogy ez a munkám, és elfogadja, hogy időnként egyedül van otthon a gyerekekkel.

– Veled tart a családod a versenyekre, edzőtáborokba?

– Amíg még nem születtek meg a gyerekek, a feleségem eljött, ha tehette, de főleg a hazai versenyekre, például Madridba, de mindig ügyelt rá, hogy külön legyen tőlem. Általában a szüleivel jött, vagy az én szüleimmel, külön szállodában laktak, és szigorúan csak nézőként vettek részt. Ez korán kialakult, mivel a párom tudja, hogy én ilyenkor csak a versenyre koncentrálok, idegesebb, feszültebb vagyok, ezért nem terhel azzal, hogy rájuk is figyelnem kelljen. Mióta megszülettek a gyerekek, azóta ez kevésbé jellemző, továbbá annyi változott még, hogy minden szabadidőmet a családommal töltöm, ez nagyon fontos számomra.

– Szeret osztozni a nejed a sikereidben?

– Sandra őszintén örül a sikereimnek, és büszke rám, de a maga módján. Nem szeret „Hermidánésat” játszani, kerüli a nyilvánosságot és a reflektorfényt, szerény visszahúzódó nő.

– Mivel foglalkozik?

– Fizikoterápiával.

– Akkor tud neked olykor segíteni…

– Néha. A probléma az, hogy mindig elkezdjük a masszázst, de sosem fejezzük be… Persze ez vicc volt, időnként tényleg segít… Főként azonban nem ebben, hanem abban, hogy normális családi életet, otthont, nyugodt légkört teremt. A házunkban van egy szoba, ahol a kerékpárok, érmek, emlékek vannak. Ha az ajtót becsukjuk, a nappaliból és a lakás más részeiből ki van zárva a kerékpározás. Ez fontos. A nagyobb versenyek környékén így is mindig egyfelé jár az agyam, fontos, hogy az otthonomban kikapcsolhassak és kizárólag a családomnak élhessek.

– Szeretnéd, ha a gyerekeidből is monti versenyző válna?

– Természetesen, hiszen mindkettőnk családja sportos. Igyekszem már most a sport szeretetére nevelni őket, hiszen a sport olyan, mint maga az élet: ha edzel, eredményeid vannak, ha küzdesz, sikereket érsz el. Nem adják ingyen a sikert, csak szenvedés árán érsz el eredményt. Segítek nekik megmutatni a lehetőségeket, hogy aztán maguk dönthessenek.

– Te hogyan kezdted?

– Gyerekkoromtól sokat sportoltam, futottam, bicikliztem, korcsolyáztam, jégkorongoztam, síeltem, sífutottam, de ezek csak hobbik voltak. Aztán 14 évesen láttam egy furcsa biciklit, kicsi, dagadt kerekekkel és a gazdája olyan helyen mászott fel vele, amiről nem is álmodtam. Azt gondoltam: „José ez az a gép, ami neked kell!” Én ugyanis 1300 méter magasan lakom a Pireneusokban, Andorra és a francia határ mellett, magas hegyek között. Mindig is szerettem a hegyekben bóklászni, de el se képzeltem, hogy ott biciklizni is lehet. Azonnal mondtam a szüleimnek, vegyenek nekem egy ilyen kerékpárt. Látták, hogy nagyon rádurrantam és „üzletet” ajánlottak, ha leteszem a vizsgákat, megkapom a gépet. Így is lett, a nyáron már azzal hasítottam horgászni, felfedeztem vele a környéket, és teljesen beleszerettem mindabba, amit a hegyikerékpározás jelent.

Egy évvel később az egyik tanárom mondta, hogy a szomszéd városban monti verseny lesz, menjek el. Rábólintottam, felvettem egy szép pólót, pálmafás rövidgatyát, de sisakom nem volt, csak jéghokihoz. Rájöttem, hogy ez nem lesz alkalmas, mert nem szellőzik, de hát csak ez volt. Lementem a garázsba, fogtam egy fűrészt és szépen kifűrészeltem rajta kétoldalt egy-egy hosszanti szellőzőt. Megnyertem a versenyt. Fellelkesültem. A következőt elvesztettem. Letörtem. Aztán rájöttem, hogy ha edzek, jobban megy, így megint nyerni tudtam. Lett sisakom, kesztyűm, cipőm, mezem, telóm és két évvel később már menthetetlen voltam. Olyan volt, mint egy nagy spirál, ami felfelé repít. Kilencvenhatban már aktívan versenyeztem, részt vettem nagyobb spanyol versenyeken, sőt a vb-n is juniorként. Nézőként mentem elsősorban, meg autogramot gyűjteni, de sikerült győznöm, junior világbajnok lettem! Aztán ’97-ben U23-as lettem, és szerződést kaptam a Scott csapattól Svájcból, náluk 3 évig versenyeztem, aztán jött a Bianchi 4 évig. Aztán immár 8. éve a Multivan Merida Team a csapatom.

Nem voltak nagy ugrások az életemben, csak folyamatos emelkedés. Volt egy kisebb hullámvölgy ’98-99-ben, lábsérüléssel bajlódtam. Ezek a tanulás évei voltak, mert a korosztályokban felfelé lépkedve mindig hátrébb találtam magam, sokat kellett tanulnom és gyakorolnom. Aztán 2000 meghozta az áttörést, negyedik lettem az Olimpián, U23-as világ- és Európa-bajnok lettem, világkupa győzelmet szereztem. Közben tanultam az iskolában is, elvégeztem a középiskolát, jó eredménnyel, a vizsgáim megengedik, hogyha úgy gondolom és az időm engedi egyetemre mehessek. Szeretnék továbbtanulni, edzőként vagy geológusként, mert ez a hobbim és a szenvedélyem. Tizenkilenc évesen úgy éreztem, döntenem kell, tanulás vagy sport, és a sikerektől felbuzdulva a sportot választottam. Nem döntöttem rosszul, de ma már tudom, ez nem a végső döntés volt, bár zöldfülű voltam annak idején. A junior világbajnoksághoz elég volt évi 9000 km edzés…

– Mennyit tekersz manapság egy évben?

– Az edzéstervem nem kilométer alapon készül. Nem igazán számolom. A szakmai edzés alapja inkább az intervallumos tréning. Ráadásul nem vagyok a minden versenyen elinduló típus. Évente 20-25 versenyen indulok, melyeken megpróbálok a legmagasabb szinten teljesíteni. A köztes időszakokban „kitakarítom az agyamat”, hogy a következőn mindig teljes gázzal nyomjam. Így mindösszesen kb. 20-22000 kilométert hajtok évente.

– Más sportággal is foglalkozol azért?

– Hogyne, szeretem a sportot, hegyet mászok, futok, sífutok, szeretem a telemark sízést is. Sífutásban országos bajnokságon is indultam 20 km-es távon egyszer poénból, és 45 lettem. Mindezt mindössze 7 nap edzéssel – nem is rossz… Emellett nyáron BMX-et is nyomok, krosszot és dirt-öt is, sőt 4X-ot is gyakorolok. Ezek kicsit veszélyesek, de nagyon kikapcsolnak, mivel igazi örömsportok. Fontos, hogy a szezonban se gondoljak mindig csak a következő versenyre.

– Ki az edződ?

– Ugyanaz az edzőm 1995 óta, egy Mallorcáról származó, ma Barcelonában élő kitűnő edző. Kosárlabdázókkal foglalkozott, a nemzeti válogatottnak is volt edzője, aztán elege lett a sportból, teniszezőket kezdett edzeni, olyan neveket, mint Arancha Sanches Vicario, vagy Carlos Moja, de DH versenyzőkkel is foglalkozik. Természetesen elsősorban fizikálisan készít fel, és e-mailben és telefonon tartjuk a kapcsolatot.

– A maratonok egyre népszerűbbek. Nem gondolod, hogy előbb utóbb elveszik a XCO kenyerét?

– Tudom, hogy népszerűek, hiszen tömegrendezvények, melyek sikerélményt jelentenek a hobbikerékpárosoknak. A felfutásnak azonban szerintem lesz egy határa. Ha az elit XCO mezőny odaáramlik, elviszik a díjakat és az élményt a hobbistáktól. Gondold meg, hogy az első beér 3 óra alatt, az utolsó meg 9 óra alatt. Mit mond a hobbiversenyző? „Többet nem jövök, nem fizetek azért, hogy lássam Hermida milyen gyors. Esélytelen vagyok és a végén még diszkvalifikálnak.” Félre ne érts, szeretem a maratonokat, jó dolognak tartom őket. De a sportág problémáira és gondjaira nem ők jelentik az orvosságot. Nőnek, nőnek, és ugyanazokkal a gondokkal találják majd szembe magukat, mint ma az XCO.

– Mik ezek a problémák?

– Például a televíziós közvetítés. A médiát és vele a reklámot főként a TV jelenti, ezen múlik sok minden. A XCO-t is nehéz filmezni, közvetíteni, hát még a maratont. Az XCO legalább körverseny, mely néhány telepített kamerával vehető, könnyű őket összehangolni, de mit csinálsz egy 100 km hosszú egyenes szakasszal, hogyan közvetíted és mennyiből? A legfőbb probléma és ellenség azonban nem ez, vagy a dopping. A legnagyobb ellenség az UCI, mivel évente cserélgeti a szabályokat pillanatnyi érdekei szerint. Miért kellett neki a maratonok felé terjeszkedni? Mert az egész kerékpározást kontroll alá akarja vonni, és a belőle kinyerhető teljes bevételt igényli, a licenceken és mindenen keresztül. Először csak az országúti fölött szereztek kontrollt, mostanra minden szakág felett. Kellett nekik a monti, hiszen egyre népszerűbb, nem a versenyzők, hanem az emberek számára: Az üzletekben eladott 10 bicikliből 9 monti. Az apa nem országútit vesz a gyereknek, hogy az autók között szaladgáljon, hanem montit, hogy a kertben körözzön, mert az biztonságos. Biztos vagyok egyébként benne, hogy egy nap a versenyzés része is túl fogja haladni az országúti népszerűségét, ahogyan egyre többen montiznak. Ezt látják majd a szponzorok is, és ők is errefelé mozdulnak.

– Topversenyzőként vannak egyéni szponzoraid? Ők keresnek téged, vagy te vadászod őket?

– Nem egyszerű. Mindenki szponzort szeretne, így én is keresek, de ők is keresnek engem. Nehezíti a dolgot a csapattámogatás is, hiszen nem mehetek keresztbe. Például a csapat támogatója olajokkal a Motorex, engem pedig egyedileg megkeresett a Repsol. Nemet kellett mondanom, hiszen nem lenne etikus egy ilyen dolog. Athén után persze többen érdeklődtek, de nem elsősorban szponzorként, inkább reklámokhoz – például a Gillette. A nagyobb cégek (pl. Telefonica) persze nálunk inkább a Forma 1 és a motorsportok, illetve a foci terén aktívak. Ráadásul ebben a sportban nem működik a cigaretta, vagy az alkoholreklám, aminek a költségvetésüket tekintve nem örülünk. Szóval nem egyszerű.

– Milyen jövedelme van egy topversenyzőnek? El tudod érni azt, hogyha abbahagyod, a hátralévő életedben ne legyenek anyagi gondjaid és megélj a versenyzőként megkeresettből?

– Igen. Egyike vagyok azon szerencséseknek, akinek jó szerződése van, hosszútávon. Ha nem szórom a pénzt luxusdolgokra, nem lesznek gondjaim, és jól élhetek a családommal. Persze ez nem azt jelenti, hogyha befejezem, hátradőlök és kapcsolgatom a tévét.

– Nem is tudnánk rólad elképzelni…

– Aktív ember vagyok, sok tervem van a versenyzést követő időszakra.

– Mit nyújt számodra az, hogy egy ilyen csapat tagja vagy?

– Azt, hogy a toppon lehetsz a sportágban. Megkapod a legjobb felszerelést mindenből, előtte járhatsz a technikának, eljuthatsz a legjobb versenyekre, emellett sokkal jobb fizetésed van, mint egy „normál” dolgozó embernek. Nekem az egészből a legfontosabb: a hobbimból élek és a dobogón állhatok. Ez az én lottó ötösöm.

– És ha összehasonlítjuk a karrieredet egy focistáéval?

– Nem vagyunk egy szinten, sőt a közelében sem vagyok. De a kerékpáriparból sem sokan, még egy Iban Majo sem. Ráadásul az edzésmennyiség is sokkal kevesebb nekik, másrészt a meccsen sem egyedül kell helytállni. Hasonló a helyzet a teniszezőkkel. Őrült dolognak tartom, hogy napi 1 óra edzéssel ilyen pénzeket keresnek. De ha hiszed, ha nem, sohasem irigyeltem őket. Nekem megvan a saját lottó ötösöm… De nem napi 1 óra edzéssel nyertem…

– Csapatban vagy egyedül edzel?

– Az edzőtáborok kivételével mindig egyedül. Itt az edzőtáborban gyakorolunk sok mindent együtt, például a versenyhelyzeteket, taktikákat, de ez alapjában véve egy egyéni sport. Egy országútis számára ez más. A városunkban és a környéken több országúti versenyző lakik, akik minden nap 10 órakor találkoznak, és együtt mennek. Időnként velük tartok, de ez nagyon ritka.

– Soha nem akartál országúton versenyezni?

– Nem, soha. Szeretem az országúti versenyzőket, jó kapcsolataim vannak, hívott a Mapei, az Once, a Banesto, próbáljam meg, vegyek részt edzésen satöbbi. Mindenkinek azt mondtam, hogy Sydney-ben negyedik lettem, tanultam belőle, ezért ott akarok lenni Athénban. Az átigazolás a monti végét jelentette volna és ezt nem akartam. Az országúti egy más világ, profibb de ellenségesebb világ. A monti világa nyitottabb, modernebb és barátibb környezet számomra, ezért megmaradok ebben.

– Hogyan élted meg a sydney-i negyedik helyezésedet?

– Fiatal voltam, tanulni mentem oda. Aztán a versenyen vérszemet kaptam, mert nagyon jól ment, dobogó esélyem volt, aztán buktam, a láncom megsérült. Ennek ellenére, felhoztam magamat a negyedik helyre 23 másodperccel Sauser mögé. Mikor célba értem sírni kezdtem, de két perc után rájöttem, hogy hülye vagyok. Idejöttem tanulni és hazatérek egy negyedik hellyel. Inkább örülnöm kellene. Nehéz dolog ez, hiszen a második helyezett az első vesztes, a harmadik helyen végző pedig a duplán vesztes. A negyedik meg kap egy csokit, megeszi, eldobja a papírt és neki ennyi volt, rá nem emlékeznek. Jó voltál, de nem elég jó a dobogóra és az éremre. Ma már tudom, hogy részben jobb volt így. Ha 22 évesen érmes leszek, talán ma nem tartok itt, nem voltam még készen, elragad a siker forgataga, fejembe száll, ami fiatalon veszélyes.

– Olimpiai negyedik és második hely után, U19-es és U23-as világbajnoki címet követően 2010-ben megnyerted az elit XCO világbajnokságot. Mit éreztél akkor, amikor áthaladtál a célvonalon?

– Olyan hatalmas öröm volt ez számomra, hogy még most is nehéz beszélnem róla. Mont-Sainte-Anne egy klasszikus helyszín egy klasszikus pályával. Egyrészt a sportág története szempontjából kultikus hely, másrészt maga a pálya olyan, ami az esszenciáját adja a hegyikerékpározásnak: kemény, sziklás, köves, gyökeres részek váltakoznak, mindenféle terepviszonnyal szembesül az ember. Ha XCO pályáról beszélünk, nekem ez a pálya jelenti magát a szakágat. Mindig is szerettem volna Mont-Sainte-Anne-ben versenyt nyerni. Emellett nagy álmom volt az elit világbajnoki cím is. Hogy a kettő egyszerre sikerült, az kimondhatatlan boldogság számomra. A befutó után elkezdtek potyogni a könnyeim. Ez az egész csapat számára egy hatalmas, érzelmekkel teli pillanat volt, és a mostani szezonra is rengeteg energiát merítünk belőle.

– Ha már itt tartunk, mik a céljaid a 2011-es szezonra?

– Szeretnék jól szerepelni a világkupa sorozaton, ez nekem és a csapatnak egyaránt fontos. Emellett kiemelt szerepet kap idén a vb is, nem lenne rossz megvédeni a világbajnoki címemet.

– Nemzeti bajnokságokat, világkupákat, világbajnokságot nyertél. Egyetlen érem hiányzik már csak a kollekciódból – egy olimpiai arany… Milyen tervekkel vágsz neki a 2012-es londoni olimpiának?

– Valóban nagy álmom egy olimpiai bajnoki cím. Először is a kvalifikációt kell megszereznem, ha ez megvan, csak akkor kerül képbe a jó eredmény elérése. Bizakodó vagyok, úgy érzem, három olimpiával a hátam mögött lehet azért esélyem. Rengeteg versenytapasztalatot gyűjtöttem az elmúlt négy év alatt, tudom, hogy az ilyen komoly versenyek során milyen szituációk merülhetnek fel, és azokat hogyan tudom kezelni. Egyszóval mindenképpen ott szeretnék lenni, és egy aranyérem valóban karrierem csúcsát jelentené.

– Korábban azt nyilatkoztad, hogy nem kevered a szakágakat, így csak a cross countryra fókuszálsz. Ehhez képest idén is részt vettél a Cape Epic többnapos maratonon. Hogy illeszkedik ez a szezonodba?

– Mivel a Cape Epic a szezon elején van, ezért nekem nagyon jó felkészülést jelent. Az élversenyzők többsége nyerni megy oda, ezzel szemben én a szezonomra való felkészülés szempontjából tartom a versenyt lényegesnek. Az első nap mindig nagyon kemény egy ilyen maratonon, de aztán napról-napra egyre jobbak leszünk, így idén is sikerült szakaszt nyernünk. Megijedni azért nem kell, szakágat váltani nem szeretnék…

– Beszéljünk egy kicsit a technikáról, ami alattad van… Alapjában véve merevfarú hagyományos montival versenyeztél eddig, ehhez képest az utóbbi években össztelós, illetve 29”-os gépeket is láthatunk alattad a versenyeken. Mi van ennek a hátterében?

– Tény, hogy nagyon sokat versenyeztem merevfarú 26”-os versenygéppel, ennek ellenére világ életemben nyitott voltam az újdonságokra, amennyiben azok a jobb eredmény elérését segíthetik. Vannak szituációk, amikor előnyt jelenthet az össztelós gép, illetve a 2010-es szezonban már hajtottuk az új 29-eseket is. Utóbbi technikás részekkel tűzdelt pályákon nálam nagyon bevált, így nem kizárt, hogy a vb-n is azzal indulok majd. Nem lenne rossz, ha én lennék a sportág történetének első világbajnoka, aki 29-essel nyert.

– Ki a kedvenc monti versenyződ, avagy példaképed?

– Mindenkivel jóban vagyok, viccelődünk, barátkozunk. Ralph Näf nagyon közel áll hozzám, szinte testvérileg, Julien Absalon is jó barátom, sokat versenyeztünk együtt. A nagy példakép Thomas Frischknecht, nehéz versenyezni olyan ellen, akinek a képe 10 éve lóg a faladon, és az autogramjára vadásztál… Ma barátok vagyunk, meghívott magához edzeni, de néha még ma is úgy vagyok vele, mint egy kisgyerek:-) Szeretem a versenyzőket és a versenyzést, gyakran figyelem a fiatalabb korosztályokat, ott vagyok a futamaikon, drukkolok nekik, biztatom őket, hiszen én is voltam ebben a korban és emlékszem, hogy ez milyen sokat jelentett nekem. Most igyekszem én is visszaadni, amit egykor az idősebbektől kaptam.

– Köszönjük ezt a jó végszót, és sok sikert kívánunk a magazin csapata nevében!

– Várjatok, valami még eszembe jutott. Nagyon szeretem a fővárosotokat, Budapestet. Kellemes emlék az 1997-es Világkupa, a várostól nem sokat vártam, ám teljesen lenyűgözött. A Duna két oldala, a hidak, a hegyek teljesen megragadtak. Egy szép szállodában laktunk, és jót buliztunk a verseny után, az akkori csapatfőnökömmel, aki ma is jó barátom. Megismerkedtünk két lánnyal, ami nem is volna különleges. Az viszont igen, hogy az egyik lány ma a felesége, én pedig a fiuk keresztapja. Ezért Budapest nagyon közel áll a szívemhez. Rendezzetek ismét egy jó versenyt, hogy mehessek :-)))

A spanyolok nagyon sajátosan beszélik az angolt, ezen belül José-t külön élvezet hallgatni, ha kíváncsi vagy rá, kattints ide.

José Antonio Hermida Ramos jelentősebb eredményei:

2010
1. hely – Világbajnokság (Kanada)
1. hely – Világkupa (Belgium)

2009
1. hely – Világkupa (Dél-Afrika)
1. hely – Világkupa (Ausztria)
2. hely – Világkupa (Kanada)
2. hely – Világkupa (Kanada)
2. hely – Európa-bajnokság (XCO)
4. hely – Világbajnokság (Kanada)

2008
2. hely – Világkupa (Spanyolország)
2. hely – Világkupa (Ausztrália)
2. hely – Világkupa (Ausztria)
10. hely – Olimpia (Peking)

2007
1. hely – Európa-bajnokság (XCO)
1. hely – Világkupa (Belgium)
1. hely – Spanyol bajnokság (XCO)
2. hely – Világkupa (Franciaország)
2. hely – Világkupa (Kanada)

2006
1. hely – Spanyol bajnokság (ciklokrossz)
2. hely – Világkupa (Skócia)

2005
1. hely – Világkupa (Kanada)
2. hely – Világkupa (Spanyolország)
3. hely – Világbajnokság (Olaszország)

2004
1. hely – Európa-bajnokság (Lengyelország)
2. hely – Olimpia (Athén)

2003
2. hely – Világkupa (Kanada)

2002
1. hely – Európa-bajnokság (Svájc)
1. hely – Spanyol bajnokság

2001
1. hely – Világkupa (USA)
1. hely – Spanyol bajnokság
2. hely – Európa-bajnokság (Németország)

2000
1. hely – U23-as világbajnokság (Spanyolország)
1. hely – U23-as Európa-bajnokság (Hollandia)
1. hely – Spanyol bajnokság (U23)
4. hely – Olimpia (Athén)

1999
1. hely – U23-as spanyol bajnokság

1998
1. hely – U23-as spanyol bajnokság

1996
1. hely – Junior világbajnokság

Eredetileg megjelent a Bikemag 2005. májusi számában. Kiegészítve és frissítve 2010-es és 2011-es interjúk alapján.

Szöveg: Laczkó András, HBalage
Fotó: HBalage, Multivan Merida Biking Team