Vasárnap zárul a nevezés a legendás Le Mans-i pályán immár évről évre megrendezett 24 órás kerékpáros versenyre. A viadalra eddig 390 csapat nevezett, az egyéni indulókkal együtt a rajthoz állók száma meg fogja haladni az 1800 főt.
Káldy Attila a 2010-es Le Mans-i verseny rajtja előtt
Az idei versenyre 2011. augusztus 21-22-én kerül sor, és a hagyományoknak megfelelően 2, 4, 6 és 8 fős csapatok, valamint szólóban induló versenyzők állnak majd rajthoz. A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Le Mans-i 24 óráson Káldy Attila – ha minden a tervek szerint halad – immár harmadszor állt rajthoz. Mostani célja természetesen ismét a tavalyi indulása során elért egyéni csúcsa megdöntése lesz, valamint egy előkelőbb hely kivívása az egyéni versenyzők tabelláján.
A bringások hogyan is indulhatnának másképpen, mint klasszikus Le Mans-i rajttal…
Emlékeztetőül: a 2010-es versenyen Káldy Attila 24 órán belül 173 kört tett meg a 4185 méteres versenypályán, ami egész pontosan 724,005 kilométert jelentett. A 174. körét a verseny lefújása előtt két perccel kezdte meg, így az összesen teljesített 174 köréhez 24 óra 6 perc 18 másodpercre volt szüksége.
Autók dübörgése helyett ezúttal bringásoktól lesz hangos a versenypálya
Ezzel a teljesítményével a 266. helyen végzett az összesen 355 csapatot és egyéni indulót felvonultató mezőnyben. Saját kategóriájában – azaz az egyénileg induló férfiak között (46 induló) – egy előkelő 5. helyet szerzett ezzel. A 24 órán belül megtett több mint 724 kilométerrel megjavította – nem hivatalosan, hiszen ez egy bolyozást is lehetővé tevő verseny volt – Szőnyi Ferenc 721 kilométeres 24 órás magyar csúcsát.
Attilát Le Mans-ba 2011-ben ismét szponzora, a Bianchi kerékpárokat forgalmazó Bikeline Kft. munkatársai kísérik el.
Káldy Attila 52 évesen még mindig versenyben
A helyszín – Le Mans, Bugatti Circuit
A Circuit de la Sarthe autóversenypálya a franciaországi Le Mans közelében található, hírnévre pedig a 24 órás autóverseny kapcsán tett szert, melyet a múlt század húszas éveitől kezdve rendeznek meg itt. A teljes kör jelenleg 13,629 km hosszú, ezzel a világ leghosszabb pályáinak egyike. Az útvonal nagy részét közút gyanánt használják az év nagyobb részében, csak a versenyek idejére veszi birtokba a száguldó cirkusz.
A küzdelem természetesen az est leszálltával sem állhat meg
A pályán valaha elért legjobb köridőhöz 251 km/h átlagsebesség tartozik, a legnagyobb elérhető sebesség pedig 400 km/h körül van. A nagy körön belül 1965-ben egy kisebb, de folyamatosan versenycélokra használt pálya épült, ez az olasz autótervező Ettore Bugatti után kapta a nevét. Itt rendezték meg 1967-ben a Formula 1 Francia Nagydíjat. Később motorversenyek rendezésére is alkalmassá tették, így napjainkban a Bugatti Circuit 24 órás motorversenynek, MotoGP bajnokságnak, német túraautó bajnokságnak és kisebb francia autóversenyeknek ad otthont.
Tó-vidék Fesztivál 2011: kerekező kerékpáros kalandtúra a Tisza-tó körül
2011-ben második alkalommal kerül megrendezésre a Tó-vidék Fesztivál. 2010-ben Sarud Község Önkormányzata Európai Uniós pályázati forrásból, hagyományteremtő szándékkal szervezte meg az eseményt, az idei fesztivál főszervezője a Wesselényi Miklós Szabadidős Egyesület. 2011. augusztus 5. és 7. között a sarudi strandon, a Tiszta-tónál igyekeznek majd felhívni a lakosság és a Tisza-tó turisztikai régióban nyaralók figyelmét a vidéki életmód fenntarthatóságának jelentőségére.
Tó-vidék Fesztivál 2011: kerekező kerékpáros kalandtúra a Tisza-tó körül
A fesztiválon a környezetbarát megoldások bemutatása, a témába vágó előadások mellett a vendégek hasznos információkhoz juthatnak mindennapi életük környezettudatosabbá tételéhez. Szakmai és civil szervezetek programjain, interaktív foglalkozásain ismerkedhetnek meg a vidéki életmód fenntarthatóságának fortélyaival.
A fesztivál fontos eleme a Tisza-tó értékeit, a helyi közösségek fontosságát bemutató „Tó-vidék kerekező” kerékpáros kalandtúra a tó körül, valamint az „Csodálatos vízi karaván” csónakos kalandtúra a Tisza-tavon.
A Tó-vidék Fesztiválon helyi termelők és környékbeli kézművesek termékeiből találnak széles kínálatot a látogatók. A három napos esemény hangulatát számos ismert hazai együttes és fellépő gazdagítja.
A fesztiválon egy, a megszokottól eltérő szemléletű esélyegyenlőségi szolgáltatással is találkozhatnak: a rendezvényen a látogatók körében végzett kérdőíves felmérést vakok fogják végezni.
Semmering Bringapark és a Hotel Sonnwendhof: ahogyan azt itthon is lehetne
Egész pontosan 2006-ban értesültünk először egy Ausztriában dolgozó barátunktól, hogy ott egy bringapark épül – elsősorban downhillesek számára. Nem kellett sokat biztatni a csapatot, és már indultunk is. A szomszédok már akkor is fényévekre jártak előttünk park ügyben, azóta meg csak romlott a helyzet, azaz ők fejlődtek, nálunk meg továbbra sincs semmi, holott a kinti park egy nem sokkal 1000 méter fölé magasodó hegyen, a Hirschenkogelen van, és annak is csak pár száz méter magas sávját használják. Szóval nem feltétlenül csak a hegy miatt működnek ott a dolgok.
Ezt látni a Hotel Sonnwendhof erkélyéről. Már csak ezért megéri ott egy éjszakát eltölteni
A Budapesttől 296 kilométerre lévő, tulajdonképpen a parkolóig autópályán – azaz bőven három órán belül – elérhető parkban akkoriban csak a Freeride nyom meg a Familienstrecke létezett, ma viszont mindenből több változat van már, így minden igényt ki tudnak szolgálni.
De mi is egy ilyen park igazi előnye? A felvonó és az infrastruktúra. Nem vitás ugyanis, hogy a downhill, freeride, de még egyes szuperenduró gépekkel sem lehet felfelé közlekedni, vagy legalábbis nagyon nehézkes. Így ezekben a műfajokban elég megerőltető hazai körülmények közt edzeni, hiszen a tologatás minden erőt és időt elvesz. Erre találtak megoldást külföldön a síparkok, a gombamód szaporodó bringaparkok képében. A téli infrastruktúra ugyanis adott, csak ásni kell pár kanyart, meg ösvényt, és nyáron is üzemeltethetők a felvonók, meg a szállodák, ami pénzt termel. Hogy ez itthon még mindig miért nem érdeke senkinek, aki felvonót, vagy épp libegőt üzemeltet, azt nem tudom.
Hidasi Márk 2006-ban a még épp csak átadott pálya nyitó szakaszán
Az osztrákok viszont ráéreztek a nagy igényre, és a 2006-ig csak az ország nyugati részén lévő pályáikat kibővítették egy keleti rendszerrel is, ami Bécs vonzáskörzetének számít, de meglovagolható a magyar, a szlovák, a szlovén, a horvát és még a cseh bringás társadalom kiéheztetettsége is. Egyik nemzetnek sem kell ugyanis sokkal többet utaznia, mint nekünk Budapestről. És, hogy mennyire bejött a számításuk, azt jól jelzi, hogy egy zsúfolt hétvégén már nem egyértelmű a német nyelv fölénye a Zaubergen, ami a hegy park részét jelenti.
Szóval, aki magyarként komolyan fejlődni szeretne, az itt már biztos, hogy megfordult párszor, vagy legalábbis kénytelen lesz kijárni a jövőben.
Ugyanaz a szakasz ma. Az erdőbe lent bevezető rázós szakasz sajnos azóta sem lett kellemesebb
Mint említettem, a hegy nem kimondottan magas, és annak is csak a felső részét használhatjuk, de ez bőven kimerítő. A legkomolyabb kihívást a DH pálya 2 km-e jelenti, amely idénre kissé meg is újult. A felső szakaszon kisebb-nagyobb döntött íveken gyorsulhatunk versenytempóra, egy-két ugratót abszolválva, majd beérünk egy hihetetlenül gyökeres, köves, tipikusan alpesi altalajú kanyargós szakaszra, ahol az alkarunk izomzatáról egyből kiderül, hogy mit bír. Ha ezt valahogy túléltük, akkor egy nagy tempójú, kizárólag kővel borított ösvény visz át a sípálya túloldalára, egészen egy fahídig, ahol megpihenhetünk. Ezek után jön csak az igazi erőpróba, ugyanis az utolsó erdei szakasz meredek, és inkább sziklás, mint gyökeres, ráadásul szinte mindig vizes, azaz csúszik. Itt még arra is ügyelni kell, hogy oldalról ne jöjjenek belénk a freeride nyomról érkezők, ugyanis a két pálya itt egymásba torkollik. A záró szakaszon meg már csak a kormányt kell markolnunk a hatalmas, nagy ívű mandinerekben, amelyek ráfordítanak a célterületre.
Kint jártunk első napján még le volt zárva a northshore szakasz, ami a helyi srácokat nem nagyon zavarta
Mivel a DH pálya elsőre nagyon kemény lehet, érdemesebb a freeride nyomon bemelegíteni, amely hat különböző pályává, vagy pályaszakasszá nyílik szét. A felső részen megtanulhatunk döntött kanyarokban forgolódni, mert az első száz méteren legalább 10-15 ív van. Ha ez túl sok, akkor bevághatunk az erőbe a northshore pályára, ahol könnyebb, nehezebb nyomokból választhatunk. Nekem erős tériszonyom van, de még én is gond nélkül végig bírok menni rajtuk, mert a legmagasabb rész is maximum egyméteres. A fa kanyarokat csirkeháló védi, így a legnagyobb esőben és felhordott sárban is biztonságosan lehet haladni.
Másnap viszont már mi is mehettünk rajta. Ennél magasabb része sehol sincs, a profiknak viszont van egy 15 cm széles nyom is
Ha pedig nem bírjuk a deszkákat, akkor lejjebb téphetünk be egy egyenes, de annál gyökeresebb szakaszon a northshore pálya végéhez, ahonnan megint együtt megy a két nyom. Ez a szakasz talán a legkevésbé sikerült, mert túl sok technikai nehézség és izgalom nincs, viszont a gyökerek kíméletlenül ütik a kezünket. Tehát tulajdonképpen csak túl akarjuk élni, hogy eljussunk a tényleg élvezetes szakaszokhoz: a slope style-hoz, vagy az ugrató sorokra (jump line), vagy a legjópofább, „Sweet and Sexy”-re.
A slope style pálya legmagasabb ugrója. Egyszerűnek tűnik, de többen is voltak már, akiket az aljából helikopter vitt tovább
A slope style-t gondolom nem kell bemutatnom: itt van egy csomó, jobbára fa ugrató, letörés, eldobó, amelyek magasra kilőnek, hogy közben figurázhassunk. Akinek ezek nem tetszenek, azok jobbra fordulva, mehetnek egy ugratós ösvényre (jump line), ahol teljesen biztonságos, asztalos ugratókon tanulhatnak meg ívre érkezni. Aki meg inkább laza erdei ösvényen száguldana tovább, az a slope style park fölötti erősávban találja meg a ritmusos kis nyomot. Bármelyiket is választjuk, két hatalmas step up-ban végződik az utunk, amelyektől nem kell megijedni, mert úgy alakították ki, hogy a két-három méternyi felfele repülés után teljesen lelassulva, vajpuhán érünk talajt a magasban.
Innen pedig már csak a DH pálya felé vezet tovább az út, azaz az alsó szakasz rázós kanyarjait nem ússzuk meg. Aki erről az élményről lemondana, az még a slope style park feletti fa pihenőnél menjen jobbra, hogy a „Sweet and Sexy” laza kanyarjait és hullámait élvezhesse, majd a sóderen 50-60-as tempóval érkezzen a célterületre.
Az új ugrósoron 6-7 hasonlóan biztonságosra épített ugratón gyakorolhat kezdő és haladó egyaránt
Régóta nem voltam rajta, de júniusi meghívásunkkor mentünk a Familinestreckén is, ami mindannyiunkat meglepett, mert volt benne pár szórakoztató kanyar, meg sok jó hullám is, illetve egy magas fatorony, amelyen csigavonalban lehet legurulni. Ha ügyesek vagyunk, akkor egy kormányfordítással, korrigálás nélkül legurulhatjuk a körülbelül három emeletet.
Mivel a felvonó alig öt percet megy, így egy nap alatt rengeteget lehet menni; ha jól bírjuk erővel, akkor akár 30 vagy még több kör is beleférhet. Azt érdemes tudni, hogy mivel viszonylag rövidek a pályák, és gyors a felvonó, ezért gyakran vannak körülöttünk más bringások, és van, hogy bedugul egy-két szakasz. Fura módon a DH nyomtól mindenki tart, így ott szinte mindig magunkban tudunk edzegetni, pedig csak két nehezebb szakasza van, ahol még kisebb rutinnal is könnyen le lehet gurulni, ha kellően lassan megyünk.
A Sweet and Sexy-n sok nyomválasztási lehetőség van. A rámpa végén Lcs nagyjából két méter magasból huppan le a tökéletes ívre
A pálya nagy érdeme még, hogy a nap végeztével ingyenes mosóban sikálhatjuk tisztára kedvencünket. A felvonó alsó és felső részén is van mosdó, ahol jeges víz folyik a csapokból, így akár a hidratálás is megoldott, de persze vannak büfék is.
A DH nyom új szakasza hamisítatlan alpesi talajjal: kevés föld, némi szikla és rengeteg gyökér. Az ilyen nagyon profinak látszó srácoktól meg nem kell megijedni: általában jóval kevésbé profik, mint a kint bringázó magyarok zöme
Szállásnak a saját szállodájukat, a Hotel Sonnwendhofot ajánlják, ami 200 méterre van a hegyoldalban a pálya mellett. Itt egyszerű eleganciával berendezett 2-3-4 fős szobákban kaphatunk helyet, hihetetlen panorámával a hegyekre. Mi egyből kiültünk az erkélyre és a nap eseményeit a naplementét nézve beszéltük végig. A környék vendéglátóhelyeinek megvan az az előnye, hogy a séf szinte biztos, hogy magyar, de jó eséllyel a pincérek is, így az idegen nyelvet nem beszélők is könnyen boldogulhatnak. A rengeteg magyar síelő miatt meg eleve több nyelvűek az étlapok. A szállónk nagy erénye volt még, hogy a bringákat zárt helyiségben lehetett elhelyezni éjszakára.
A hotelünk és mögötte az 1400 m körül lévő adótorony, amiről Cser Máté készségesen lehozott minket egy kézenállós ösvényen
Akinek meg nem telik DH gépre, vagy csak nem akar költeni rá, esetleg csak kipróbálná ezt a sportot, annak a pálya alatti boltban minden igényét kielégítik. Idéntől Cser Máté barátunk az egyik szerelő és edző, tehát anyanyelvünkön kaphatunk szakértő segítséget. A pálya szponzorának, a Specializednek az aktuális kínálatából csak bérelni kell egy gépet, ha nincs, akkor védőcuccot is, és már indulhatunk is meghódítani a hegyet. Ha teljesen kezdők vagyunk, akkor Mátééktól egyéni vagy csoportos oktatást is igénybe lehet venni. És, hogy a család se unatkozzon, bérelhetünk nagy kerekű „Monster” rollert is, amivel kicsik és nagyok egyaránt élvezhetik a gurulgatást egy lankás ösvényen.
Minden szoba hasonlóan barátságos
Mi Lcs-vel már tavaly számolgattunk egy kicsit. Az utóbbi hat évben, amióta kijárunk, bármennyire is fogadkoztunk, nem jutottunk ki ötnél többször egy évben (ez nagyjából havi egy alkalom). Ha elfogadjuk, hogy itthon egy enduróval mindent meg lehet oldani, amit itthon DH-nak nevezünk, akkor tulajdonképpen nem nagyon kell egy DH gépet is tartani, mert az alkalmanként 18.000 Ft körüli bérlés éves szinten mondjuk 100.000 Ft-ot jelent, ami szemben egy DH gép nagyjából 1.000.000 forintos vételi, plusz további fenntartási árával elég versenyképes. De még ha kéthetente megyünk is ki, anyagilag akkor is jobbak vagyunk, ráadásul mindig az adott év legjobb technikáját zúzhatjuk. És nem a mi külsőnk, fékbetétünk, tárcsánk kopik, ami kint azért nagyon gyorsan történik.
Molnár Máté 2006-ban a mai napig álló két eldobó nagyobbikán száll a célterület felé, ahol a northshore elemek is szintén változatlanul megvannak
Idéntől meg aztán tényleg bármilyen bringával érdemes kilátogatni, mert épp a napokban lett kész egy kimondottan túrázóknak épült pálya, de elég kiterjedt XC-s útvonalháló is rendelkezésre áll, így itt nem lehet unatkozni.
Trans Hungária Maraton nyilvános pályabejárás - Specialized teszttúra
Hétfőig lehet még nevezni Magyarország első több napos hegyikerékpáros versenyére! 2011. augusztus 17-én rajtol Nagymaroson a Trans Hungária Maraton, ahol a résztvevők 4 napon át hódítják meg Észak-Magyarországot a vizek és a borok útján az augusztus 20-i tokaji célig.
Trans Hungária Maraton – Még a héten nevezhetsz!
A három hét múlva kezdődő megmérettetés szervezési előkészületi munkái is az utolsó fázisba értek: véglegesítésre kerültek a pályaszakaszok, a rajt-cél területek kialakításának részletei, beszerzésre kerültek a szükséges engedélyek, kialakult a frissítő állomások száma és helyei.
Aki részese akar lenni az első magyar megamaratonnak, és elmondani magáról, hogy az elsők között tekerte le a távot, az látogasson el a www.transhungaria.com oldalra és nevezzen augusztus 1-jéig!
Az utolsó hetekben is lesz még lehetőség az egyes etapok bejárására, amelyeken az érdeklődök, és a már nevezett versenyzők megismerhetik a legszebb és legérdekesebb útvonalakat a szakaszigazgatók vezetésével. Pontos időpontokról folyamatos tájékoztatás a www.transhungaria.com honlapon, illetve a www.facebook.com/transhungaria oldalon.
4 nap – 4 szakasz – 377 km – 7400 m szintkülönbség – 50 település
Az Egeres-völgy Sportfesztivál kiemelt programja a jövő heti Bükk Maraton
Jövő hétvégén kerül megrendezésre a Bükk lábánál, Felsőtárkány mellett az Egeres-völgy Sportfesztivál, melynek záró rendezvénye a tizenegyedik alkalommal meghirdetett Bükk Maraton hegyikerékpár-verseny lesz, mely a Magyar Kupasorozat része, egyben a Top Maraton sorozat harmadik állomása. A fesztiválon a terepfutás is programba került.
Az Egeres-völgy Sportfesztivál kiemelt programja a jövő heti Bükk Maraton
A 2011. augusztus 5-7-ei Egeres-völgy Sportfesztivál alkalmával különböző sportágakkal, programokkal találkozhatnak a résztvevők: a kiírásban szerepel terepfutás, barlangászat, gyalogtúra, kiegészítő programként kisvasutazás és öt különböző koncert. A kerékpáros programok közt megmarad az utánpótlás-korosztályok számára rendezendő Titán-kupa, újdonságként jelentkezik a 600 méteres, kieséses rendszerű cross country verseny. A fő esemény a 2011. augusztus 7-ei, három távra kiírt Bükk Maraton lesz, melyre több mint ezer indulót várnak a szervezők.
„Egy évtized után, hosszútávon gondolkozva, a fesztivál irányába fejlesztjük a versenyünket. Tíz Bükk Maraton megszervezése után bővítjük a rendezvényünket háromnaposra, ahol több sportágban megmérettethetik magukat a résztvevők. Amatőr vagy profi, fiatal vagy idős, felnőtt vagy gyerek – mindenki számára nyújtunk versenyzési lehetőséget; a családoknak, kísérőknek fakultatív programokat biztosítunk. Újdonság lesz a terepfutás és a kieséses rendszerű, körpályás bringaverseny. Tavalyhoz képest változás, hogy dupla kapacitásúra bővítettük a rajt-cél területén a parkolónkat. Az Egertől alig néhány kilométerre rendezendő sportfesztivállal párhuzamosan szervezik Felsőtárkányban a rétes-fesztivált, mely tradicionális értékei mellett gasztronómiai élvezetet is nyújt a bükki településen sportolóknak, pihenőknek.” – összegzett elöljáróban Nagy Ádám főszervező.
Országúti verseny keretprogramja lesz hétvégén a salgótarjáni BringaMánia Park
Az VI. Tarján Kupa országúti kerékpárverseny mellett a McDonald’s BringaMánia Park színes programjai is várják a kerékpárosokat és a szurkolókat 2011. július 31-én Salgótarjánban.
Országúti verseny keretprogramja lesz hétvégén a salgótarjáni BringaMánia Park
Hatodik alkalommal rendezi a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület Salgótarján környékén a Tarján Kupa országúti mezőnyversenyt, mely a Magyar Köztársaság összetett kerékpáros amatőr bajnokságának egyik állomása is egyben. A rangos esemény színvonalát emeli a Vuelta Sportiroda szervezésében a McDonald’s BringaMánia Park, mely minden korosztály számára kínál szórakoztató, látványos és hasznos programot: ügyességi pályával, látványos kerékpáros bemutatóval és bringapárbajjal vár kicsiket és nagyokat.
A VI. Tarján Kupa 27 és 81 kilométeres távjára több kategóriában is nevezhetnek az érdeklődők. A hosszabb táv mezőnye áthalad Salgótarján belvárosában, hiszen a rajt-cél terület a város központjában kerül kialakításra, ahol a BringaMánia Park is helyet foglal majd. A szervezők a versenyzők és a családtagok mellett Salgótarján lakosait is várják.
Országúti verseny keretprogramja lesz hétvégén a salgótarjáni BringaMánia Park
Az előnevezések száma alapján népes, a szlovák résztvevőkkel nemzetközi mezőnyre számítunk a Tarján Kupán, mely jelentős városi, kistérségi összefogással valósul meg. A rendező a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület, fő támogató a város önkormányzata, de segíti az esemény sikeres lebonyolítását az egyesület mintegy 40 tagja mellett a Salgótarjáni Rendőrkapitányság, a Salgótarjáni Polgárőrség és a Karancs Motoros Baráti Társaság.
„A Tarján Kupa útvonala véleményem szerint aszfaltminőség szempontjából a magyar átlag feletti, amit a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád Megyei Igazgatósága csak tetézett azzal, hogy átütemezte a nyári kátyúzási munkáit, így a verseny útvonalának teljes hosszában kijavították a meglévő úthibákat. A rendezvény mellé társuló McDonald’s BringaMániánál jobb kiegészítő eseményt nem is lehetne találni, így a versenyzőkkel érkező kísérőknek, családoknak is változatos programokkal telik majd a nap. Elsősorban a helyi érdeklődésre tekintettel az Amatőr Kupa kategóriáin kívül hobbi férfi és hobbi női kategóriákban is lehet majd nevezni a helyszínen; egy-egy kör, azaz 27 kilométer lesz majd itt a penzum.” – nyilatkozta Kéri István, az országúti verseny szervezője.
A legöregebb: Peat ismét magára talált és idén először felállt a dobogóra
Mint jeleztem, a két amerikai downhill világkupa futamot közvetlenül egymás utáni hétvégéken szervezték, ami nem feltétlenül előnyös. Sam Hill példája mutatja, hogy nekem volt igazam, ugyanis nem sokkal az első verseny előtt lesérült egy edzésen, és ezzel elbukta mindkét futamot, ami egyben az egész szezonját is jelenti. Így zsinórban a második éve lesz, hogy nem rúghat labdába a kupasorozatban. Igaz, addig sem nagyon remekelt – persze csak magához képest –, amíg volt lehetősége.
A legfiatalabb: Troy Brosnan, aki egymaga viszi a kicsi hátán az egész Monster Specialized csapatot
Rajta kívül viszont szinte teljes volt a mezőny. A kanadai pálya mindenkinek a nagy kedvence, hiszen másfél évtizede programban lévő klasszikus nyomvonal, amin Steve Peat már tízszer állt pódiumon, és négyszer nyert is. De az esélyesek közül szinte mindenki más is, így viszonylag nyílt volt a verseny.
Az időjárás aztán gondoskodott egyéb izgalmakról is, hiszen iszonyatos ködben és sárban zajlottak az edzések. Az időmérőre már főleg csak a sár maradt. Ez megint nagy terhet rótt a szerelőkre, akik újabb és újabb sárvédő trükköket próbáltak kitalálni.
A nők kvalifikációját természetesen Moseley nyerte, aki angolként valószínűleg nagyon otthon érezte magát a hideg dzsuvában, illetve tavaly itt lett világbajnok, ami biztos adott egy kis plusz erőt. Annyira, hogy 11 másodpercet adott a második Puginnak, és tizenötöt a harmadik Athertonnak. Nem cseréltem volna a döntőben velük, akiknek úgy kellett lemenniük, hogy tudták, mögöttük jön majd valaki, aki megalázóan jobbat ment náluk.
A férfiaknál Minnaarnak sikerült legyűrnie a verhetetlennek tűnő Gwint, igaz a veszély nem múlt el, hiszen másfél másodpercen belül volt. Bryceland élete legjobbjával 3. lett, igaz már öt másodpercnyire az elsőtől. A tizedik Hannah meg már 12 másodpercre volt. Lehet, hogy túlságosan fogott a pálya durvasága miatt először bevetett 220 mm-es tárcsája?
A döntőre aztán megjavult az idő, így mindenki lelkesebben hajtotta a pedálokat, ami jóval szorosabb időket is jelentett. Moseley például csak 1,8 másodpercet tudott megtartani az előnyéből, ami persze még mindig bőven elég volt a győzelemhez. Atherton is sokat hibázott, de tartotta a helyét. A többiek viszont estek-keltek. Egyszerűen ez a pálya a nőknek erőnlétileg hihetetlenül megterhelő, amiből az alsó szakasz nagy esései következnek. Szerencsére nagyobb baja senkinek nem lett.
A férfiaknál pedig megtörtént a fordulat, és a teljes generációváltás. Az utóbbi évek nagy nevei közül senki sem jutott fel a pódiumra, mert a trónkövetelő fiatalok mindegyiküket kiütötték. Az első nyolc átlagéletkora 21 év volt csupán. Minnaarnak és Geenek lett volna esélye egyedül, de a dél-afrikai egy nagy hiba miatt kikerült az első tízből is, míg Gee idén már másodszor rontott technikai hiba miatt, ráadásul megint a kerekével volt a gond. Most épp a külsőjét robbantotta le a felnijéről.
A legöregebb: Peat ismét magára talált és idén először felállt a dobogóra
A fiatalok közül ráadásul sokan életük legjobbjával végeztek: Troy Brosnan alig 18 évesen hatodik lett, és ezzel idén már nem először ő a legjobbja a Monster Specialized gyári csapatnak. Emellett megdöntötte azt a tévhitet is, hogy bizonyos pályák csak a nagytestű versenyzőknek fekszenek. Cameron Cole nagy kihagyás után kezdi felvenni a versenytempóját, és egyre jobb időket megy, most éppen egy 5. helyet tekert ki. Danny Hart – aki még mindig csak tizenkilenc éves – teljesen beérett, hiszen idén állandóan a pódiumon áll már, és a negyedik helyével az összetettben is negyedik, nem sokkal lemaradva a harmadik Gee Athertontól. A nála pár hónappal fiatalabb Brook Macdonald is sokat gyúrt télen, mert már őt is nehéz lerobbantani a pódiumról, ráadásul ő már inkább a dobogón szokott állni. Harmadik helyével az összetett hetedik helyén áll, egy pontra az itt második Josh Brycelandtől, aki szintén élete legjobb helyezését ünnepelte ezzel, ráadásul ő volt csapatának legjobbja, és itt a Syndicate csapatról beszélünk, ahol a mezőny talán két legrutinosabb (ketten együtt több mint százszor álltak a VK pódiumon) versenyzőjéről van szó – Greg Minnaarról és Steve Peatről. Az élen pedig az amerikai csodagyerek, Aaron Gwin végzett. Ezzel négyből három futamot nyert idén.
A verseny után gyors pakolás következett, majd délebbre utazott a mezőny, hogy két nap múlva már az USA területén edzenek a windhami, gyors, viszonylag egyszerű és meglehetősen rövid pályán, ami miatt szoros eredmények voltak várhatók. Ennek ellenére a nőknél Floriane Pugin majdnem négy másodperccel verte az időmérőn a második Athertont, jelezve, hogy idén is három hölgy az igazi esélyes a dobogóra, de már nem Sabrina Jonnier a francia nagy név a két angol lány mellett, hanem a pici, sárga mezes, hatalmas mosolyú Floriane, aki az igazán technikás vagy dzsuvás terepen érzi otthon magát.
A férfiaknál Aaron „5 másodpercet adok mindenkinek” Gwin 5,8 másodperccel verte a végre gond nélkül leérő Gee Athertont, akit ismét Macdonald – ráadásul sérült vállal –, és a megint gyorsítani tudó Troy Brosnan követett. Érdekesség volt, hogy az internetre felkerült videók egyikén vette csak észre a szervező brigád, hogy a cél ugratót úgy szalagozták ki, hogy el lehetett tekerni mellette. Azoknak jegyezném meg, akik nem síelnek vagy déháznak, hogy a közönséget szórakoztató cél előtti hatalmas ugratók mind a havas, mind a kerekes versenyeken nagyon veszélyesek, mivel ide érve a versenyzők már rettentő fáradtak, tehát nagy a veszélye annak, hogy az ugratóról érkezve nem bírják tartani a kormányt vagy magukat a becsapódáskor, aminek ugye esés a következménye. Ez történt tavaly Mariborban Rachel Athertonnal, vagy idén többször is Jill Kintnerrel. Szóval érthető, hogy a szemfülesebb versenyzők eltéptek az ugrató és szalag közti keskeny helyen, ami még ugye gyorsabb is volt. Aztán a szervezők a verseny napjára már ráhúzták a szalagot az ugartóra és kiírták, hogy „ugranod kell”.
A döntőben a nőknél a legfiatalabb Athertonnak sikerült még tekernie egyet a gázon, és idén először győzni tudott a második helyre szorítva Floriane Pugint. Moseley bekocogott a harmadik helyre, hogy továbbra is kényelmesen vezethesse az összetettet, ahol száz pont előnye van Pugin előtt, akitől Atherton 160 pontra van lemaradva, így valószínűleg Moseley és Pugin közt dől majd el az összetett elsőség, de persze matematikailag még Rachel is beleszólhat az elsőségbe, hiszen két futam van még hátra.
A férfiaknál meg a jelek szerint berágtak az öregek, és támadásba lendültek, mert Andrew Neethling végre az időnként szenzációs időmérő eredménye helyett a döntőben tudott jót menni, és felállhatott a dobogó alsó fokára. A másodikra pedig a 37 éves ikon, Steve Peat léphetett fel. Legfelül pedig a rekordot felállító Aaron Gwin állhatott, aki a negyedik futamát nyerte idén az eddigi ötből, míg a két igazi riválisa, Gee és Minnaar közel hat másodpercnyire lemaradva csak a 11. és 12. helyen kucorgott. Ez azt is jelenti, hogy Gwin több VK-t nyert, mint bármelyik amerikai férfi downhilles a sportág történelmében. Érdekesség, hogy közvetlen Minnaarék mögött (másfél tizednyire) a 14. helyen egy 17 éves fiú, Loic Bruni végzett. Így Gwin biztonsági köröket futva is megnyerheti a sorozatot, hiszen már közel 370 pont előnye van Minnaarral szemben, míg durván 500 Gee-vel szemben. Persze ha a fiatalok ennyire jól mennek, meg esetleg Hill is visszaér a sérüléséből, akkor a nagy nevek is egyre messzebb kerülhetnek egy-egy futamon egymástól, ami akár több esélyessé is teheti a végkimenetelt. Bár ez inkább csak a második helytől lefelé igaz, mert Gwint idén megfogni elég esélytelennek tűnik. Teljesen függetlenül attól, hogy az alu géppel, vagy már az új karbon Trekjével megy-e.
Technikai csemege a végére, hogy a GT, a Santa Cruz és a Trek karbon gépei mellé jövőre felsorakozik a Specialized is (a hátsó részt ők is valószínűleg aluból fogják gyártani). Ugyanakkor hallatszanak már kritikus versenyzői hangok is, mivel a technika fejlődésével kezdenek túl merevek lenni a gépek, ami irreális irányítási pontosságot vár el a versenyzőktől, amit versenykörülmények közt nem lehet kivitelezni. A Lapierre például már eleve azt állítja, hogy direkt vették csirkére az új gép hátsó részét, hogy a kis csavarodással köves szakaszon ne üssön annyit, hanem kihajlongja a terepet. (Ennek igazságtartalmát persze majd a ráncfelvarráskor tudjuk meg. Ha változtatnak, akkor idén csak nem jött össze a megfelelő vastagság, amit ki kell magyarázni.) Vannak versenyzők, aki nem húzzák 100%-ig feszesre a kerekeiket, hogy legyen egy kis oldalirányú rugalmasságuk is. Sőt, Marcus Klausmann, a 14-szeres német bajnok, és Peat mellett a mezőny egyik legöregebb versenyzője, egyenesen azt állítja, hogy Athertonék már „görcsösen” próbálják kicsit rugalmasabbá tenni a gépüket.
Szóval szép lassan átestünk a ló túloldalára, és lassan majd az lesz a menőbb, akinek csirkébb a gépe. Emlékszem még az időre, amikor az alut szidták a megrögzött acél-hívők, mondván, hogy túl merev. Most meg – a szén és gyanta korában – lassan mindenki visszasírja a rugalmassága miatt. Mi lesz újabb tizenöt év múlva?
A McDonald’s BringaMánia program támogatásának köszönhetően idén tavasszal országszerte 12 iskolában tartott kerékpáros közlekedésbiztonsági oktatást a Vuelta Sportiroda. A BringaSuli oktatás két hónapon keresztül zajlott, képzett oktatók vezetésével. Kétezer-tizenegy tavaszán a legaktívabbak a győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola diákjai voltak.
A győriek a leglelkesebb BringaSulisok
Az elmúlt három évben az ország hét régiójában, 30 iskolában, több mint tízezer gyermek találkozott a BringaSuli programmal. Közülük több százan a gyakorlati foglakozásokon is részt vettek, és tanultak meg éles helyzetekben is biztonságosan közlekedni. Kétezer-tizenegy tavaszán Dunaharasztiban, Kaposváron, Karcagon, Székesfehérváron, Győrben, Nyíregyházán, Szeghalmon, Dabason és Budapest két kerületében, Soroksáron és Kőbányán nyílt lehetőség arra, hogy általános iskolák diákjai gyakorlatban is megismerkedjenek a közlekedési alapismeretekkel – a McDonald’s BringaMánia program támogatásának köszönhetően.
A győriek a leglelkesebb BringaSulisok
A legtöbb diák a győri Kölcsey Ferenc Általános Iskolában vett részt a gyakorlati foglalkozásokon. Ebből is látszik, hogy mennyire népszerű ez a közlekedési eszköz a városban. Győrben az elmúlt években több komoly kerékpáros fejlesztés valósult meg, a város vezetése elkötelezett a környezetbarát közlekedési eszköz iránt. Jámbor László igazgató, Nyilas József BringaSuli oktató és a szülők egybehangzó véleménye szerint is nagy szükség van erre a képzésre. A gyerekek pedig természetesen imádnak biciklizni, és mindannyian szívesen vesznek részt a programban. Az iskolában készült rövid videó alább tekinthető meg.
http://vimeo.com/26754861
Az országos programban a második és a harmadik legeredményesebb iskola a kőbányai Fekete István Általános iskola (oktató Szőke Viktor) és a karcagi Kováts Mihály Általános Iskola (oktató: Szepesi Tibor) voltak.
A BringaMánia program szakértője, Eisenkrammer Károly elmondta, célul tűzték ki, hogy minden általános iskolában elérhető legyen a gyakorlati foglalkozásokat tartalmazó kerékpáros közlekedésre nevelés, vagyis a BringaSuli oktatás. Néhány éve angol és svájci modell alapján a közlekedés tárca megbízásból adaptálták a programot a magyarországi viszonyokra. A BringaSuli célja a biztonságos közlekedésre nevelés mellett az alternatív közlekedési módok népszerűsítése is. Az oktatás során általános iskolák 4-6. osztályos tanulóival ismertetik meg gyakorlati foglalkozásokon a közlekedési alapismereteket, majd sikeres vizsga után felkészült oktatók vezetésével a kisforgalmú utcákon is gyakorolnak a gyerekek, hogy később önállóan is biztonsággal jussanak el az iskolától az otthonukig. A 10-12 hétig tartó gyakorlati képzés három szintre épül: BringaSuli-1, BringaSuli-2, és a 12 évnél idősebbek a BringaSuli-3 szintjén – szülői engedéllyel és kísérővel – valódi forgalmi szituációkkal is megismerkedhetnek.
360° bringa: Nászút a Világ körül - Budapesttől Isztambulig
Mit tehet az ember fia, ha a munkája nem nyújt számára megfelelő kihívást? Ha volt olyan szerencsés, hogy sikerült összekuporgatnia az évek alatt egy alsó-közép kategóriás autó árát? Ha az utazásban, a természetben leli igazán örömét? Ha szeretné felfedezni az egész világot? És mit tehet két ilyen ember, ha egymásra találtak? 🙂
Zita és Árpi a fekvőbringákkal
Hát kitalálhatjátok, hogy nem autót vásároltunk, hanem a következőre adtuk a fejünket: 2011. május 21-én, összeházasodtunk, és mivel mindketten nagyon szeretünk bringázni, úgy gondoltuk, nem hétköznapi polgári esküvőt szeretnénk: a ceremónia után egy rendhagyó, bringás nászmenettel vonultunk át a Margit-szigetre. Ezt követte egy hagyományos, nagy lagzis, egyházi szertartás június 4-én, majd rá egy hétre útra keltünk nagyszabású nászutunkra. Tervünk az, hogy két-három év alatt, keleti irányba megkerüljük a Földet, és utazásunkból 40000km-t (Földünk kerülete az egyenlítőnél) az Evobike-tól szerzett Nazca Gaucho fekvőkerékpárokon teszünk meg.
Búcsú a családtól és a barátokból a Hősök terén
Június 11-e reggelén Budapestről, a Hősök teréről indultunk. Az első szakasz, egészen Isztambulig, nyitott volt, ez azt jelentette, hogy bárkit szívesen láttunk magunk mellett a túrán. Egy bátor jelentkező volt, Geszti Dániel, aki vállalkozott rá, hogy elkísér minket a Boszporuszig. Ő szintén egy rekumbens kerékpárral vágott neki az útnak. Ezen felül rengetegen voltak olyan barátok, ismerősök, akik hosszabb-rövidebb szakaszokon elkísértek minket az első napokon, ezért Magyarországon még egy kisebb csoportban kerékpároztunk.
A csapat Baks határában
Legelső táborhelyünk Pusztavacson volt, Magyarország közepén vertünk sátortábort. Másnap Kecskemét felé folytattuk, és Csépától nem messze, a Tisza gátja mellett sátraztunk. Harmadnap megérkeztünk Szegedre, ahol hatalmas szeretettel fogadtak minket a ferences szerzetesek, Makra Péter és a Varga család. Itt még bő 10 fős csapatunk volt, jóízűen faltuk az ajándékba kapott szegedi halászlét, este pedig a Mátyás Király téri platánfákra kifeszített vetítővásznon élvezhettük a szegedi kerékpározásért sokat tett Dova vetítését a szegedi CM-ekről és fenntarthatósági témákról.
Zita és Dani a fekvőbringákon
Temesváron már csak hárman maradtunk Danival, egy napot töltöttünk a városban, Couchsurfinggel szálltunk meg két éjszakát, és napközben körbejártuk a várost, megkerestük a nagypapám szülőházát. Sajnos bejutni nem tudtunk, de az utcáról láthattuk, hogy megvan még a ház, sőt az idők alatt egy emeletet is kapott, és az egész környék – ahogy egész Temesvár is – rengeteget fejlődött az elmúlt években.
Temesvár - Árpi nagypapájának szülőháza előtt
Románián gyorsan túl voltunk, a következő ország Szerbia volt, ahol a Dunát követtük. Nem ez volt a legrövidebb út Isztambul felé, de biztos, hogy az egyik legszebb és legkönnyebb. A Vaskapu-szoros vadregényes tájain tekerve úgy éreztük magunkat, mintha a Gyűrűk Ura mesebeli tájain tekernénk a fekvőbringáinkkal. Ezen a szakaszon a Duna több helyen is összeszűkül 150-180 m szélesre, helyenként pedig 80 m mély, kétoldalt magas sziklafal szegélyezi. Mi a szerb oldali sziklafalba vájt úton tekertünk, hol alagútban, hol meredek fölfelében verejtékezve tekerve. Itt Szerbiában találkoztunk először az igazi balkáni vendégszeretettel. Donji Milanovac-nál csak táborhelyet kerestünk, de végül rengeteg mindent kaptunk egy nagyon kedves helyi családtól. Mi csak egy sátornyi helyet kértünk a garázsuk előtt, de amint előkerült az angolul is beszélő fiú a családból, előkerült a rakija (helyi pálinka) is, aztán, mivel volt már egy kis szagunk a sok kilométer után, elzavartak minket fürödni, használhattuk a fürdőszobájukat. A vége az lett, hogy ragaszkodtak hozzá, hogy mivel mi ketten Zitával nászúton vagyunk, muszáj szobában aludnunk. Dani lent őrizte a bringákat a garázsnál, és három réteg matracon aludhatott a sátorban. Ezzel még nem volt vége a határtalan vendégszeretetüknek, reggel a házi kecskesajt mellé kaptunk házi fagylaltot és egy nagy adag sajtos lepényt is. Aznap nem is volt nagyon gondunk az élelem beszerzésével.
Vaskapu - Kazán-szoros
A következő ország, Bulgária már egy nagyobb falat volt, itt összesen 10 napot töltöttünk. Elbúcsúztunk a Dunától és délnek fordultunk, Szófia felé. Ezen a szakaszon rengeteg őrült kerékpártúrázóval találkoztunk. A legkeményebb az a 68 éves német nő volt, aki egyedül volt úton, túl a 6000. km-en. De az a két brit srác sem volt gyenge, akik egy tandemen értek utol minket. Jótékonysági célból tekernek Kenyába, napi 200 km-es átlagot nyomnak, ami nagyon kemény egy ilyen hosszú kerékpártúrán. Jó érzés volt ilyen arcokkal összetalálkozni, mert megerősítették bennünk azt a hitet, hogy nagyon is jó az, amit csinálunk, és nem vagyunk vele teljesen egyedül, őrültek. …és ha a 68 éves Poldinak is sikerült már ennyit letekerni, egyedül, ennyi idősen, akkor nekünk párban, fiatalon, nem jelenthet semmilyen nehézség akadályt az álmunk megvalósításában.
Poldi Németországból 68 évesen 6.000 km-nél tartott, amikor találkoztunk vele
És a nehézség jött is dögivel. Hogy eljussunk Szófiába, át kellett kelnünk a Vracai-hegységen. Az Iskar folyó völgyét választottuk erre a célra, és bizony meggyűlt a bajunk a meredek völgy oldalában fel-le haladó úttal. Verejtékeinkért cserébe egyre szebb és szebb lett körülöttünk a táj. Bulgáriának az egyik legszebb vidékén tekeregtünk.
Bulgária - Az Iskar-völgye a Vracai-hegységben
Szófiában két napot töltöttünk, ebből az egyiket teljes pihenővel, útinaplót írtunk és kimostuk a ruháinkat. A második nap pedig megnéztük a várost. Zita régi barátja, Sztanimir volt ebben segítségünkre, igazi idegenvezetést kaptunk tőle. Azt is elmondta, hogy Szófia ugyan a fővárosa Bulgáriának, de messze nem ez a legszebb város az országban, hanem az innen két napi gurulásnyira lévő Plovdiv. Mivel ez nekünk pont útba esett, úgy döntöttünk, egy napot ott is eltöltünk. Egy nap késés a túratervhez képest mit számít egy 2-3 éves kerékpártúránál? 🙂 Plovdiv megérte ezt az egy napot, a gyönyörű sétálóutca mellett megtaláltuk az óvárosba felvezető utat, láttunk ókori amfiteátrumot és rengeteg hangulatos kis utcácskát, régi-régi házakkal. Közben pozitívan csalódtunk a fekvőbringáinkban, nem gondoltuk volna, hogy a málhával megpakolt rekukkal ilyen könnyedén fel tudunk menni a néhol igen meredek, durva macskaköves utcákon. Persze volt, ahol le kellett szállnunk tolni, de ember legyen a talpán az, aki fel bír menni egy bármilyen, 35 kg cuccal megpakolt kerékpárral a 15%-nál meredekebb utcákon.
Mat és Tim Kenyába tekernek a tandemen, napi 200 km-t
Plovdiv után ismét belevetettük magunkat a bolgár vidékbe, innentől már egyhangúbb volt a táj, főúton haladtunk, ami néha autópálya szélességű is volt. Direkt nem írtam autópályát, mert nem az volt, bár úgy nézett ki, de nem voltak meg hozzá a felüljárók, jellemzően még a földutak is azonnal becsatlakoztak az amúgy kiváló minőségű két sávos útba, ahol mellettünk a leállósávba nem egyszer találkoztunk lovasszekerekkel is.
Dani csal, huzatja magát a lovasszekérrel 🙂
Svilengradnál hagytuk el Bulgáriát. Törökországban sikerült találnunk egy nagyon jó fej és segítőkész Couchsurfert, így Alinál laktunk egy hétvégét. Edirne-ben nem terveztünk maradni csak egy éjszakára, de Ali annyira marasztalt minket, hogy végül két nap lett belőle. Ezt egyikünk sem bánta (még Ali sem! 🙂 ), mert rettentő jól elvoltunk együtt, ugyanis Ali szintén nagy kerékpártúrázó. Rengeteg remek tanáccsal elátott minket, például hogy érdemes Lahmacun-t kérnünk az éttermekben, mert mindig ez a legolcsóbb kaja, 2-3 török líráért (300-400 forint) vesztegetik, és nagyon finom (ejtsd: lahmadzun, értsd: vékony lepényen hús, fűszeres szósz, ehhez kapsz zöldségeket, amik köré csavarva fogyaszthatod a lepényt, mindezt citrommal nyakon öntheted). De a legnyerőbb tippje a benzinkutak voltak. Törökországban minden benzinkútnak van egy kis kertje, ahol kiváló minőségű gyepet találni, jobb helyeken még padot és asztalt is. Mivel a törökök vendégszeretete határtalan, eddig mindenütt megengedték nekünk, hogy a kutak mellett sátrazzunk, ami mindig remek táborhelynek bizonyult, hiszen a benzinkútnál van mosdó, és ha nagyon muszáj, megkérheted a kutast, hogy éjszakára felejtse egy konnektorban az akkumulátoraidat tölteni a fényképezőgéphez. Ali azt is elmondta, hogy valószínű rengeteg teameghívást fogunk kapni a törököktől. Ez így is történt, Isztambulig körülbelül 15-ször hívtak meg minket a törökök teázni. Sehol nem tapasztaltunk még eddig ekkora vendégszeretetet, mint itt a törököknél.
Zita száguld
Egyik nap azon nevettünk Zitával, hogy annak drukkoltunk, hogy balkán WC-t találjunk a nap végén a táborhelyen. Bár ez a fajta mellékheliség kényelmetlenebb számunkra, mégis, mivel nincs WC csésze, kiváló zuhanyfülkeként funkcionálhat, ha fogjuk a 10 literes Ortlieb vízhordótáskánkat, és felakasztjuk a fülkében valahová, hogy aztán a zuhanyrózsa fejet ráakasztva kényelmesen letusoljunk. Tanul praktikákat az ember egy ilyen úton…
Törökország már csak 3 km!
Sátrazni ugyan kaland és élmény, mégis egy 3-4-5 nap után azért már el tud viselni az ember egy tetőt a feje felett, ezért a városokban rendszerint egy-egy Couchsurfingen keresztül megismert barátnál szállunk meg. Isztambul ilyen szempontból nehéz volt, mert a 20 milliós (hivatalosan csak 14) nagyvárosban nem könnyű vendéglátót találni. Mindenki rohan, mindenki nyaral, vagy már másokat szállásol el. Így történt, hogy egy napot kénytelenek voltunk fejenként 7 euróért egy hostelben tölteni, ez volt az első alkalom, hogy szállásra pénzt költöttünk.
Isztambul - Öröm a Hagia Sophia előtt
Isztambulba bebringázni egyébként köztudottan rémálom, mindenütt azt olvastuk a netes fórumokon, hogy nagyon durva a forgalom, és hatalmas a város. Mi készültünk ez ellen, és egy alternatív útvonalon, az esti órákban támadtuk be Konstantinápolyt. Ez a terv egészen a belvárosig szép volt és jó, sokat nevettünk is azon, hogy milyen ügyesek vagyunk, hiszen nem is találkoztunk számottevő forgalommal, se egyéb más nehézséggel. Ám a legvégén a GPS megtréfált minket. A belvárosra már nem fektettem elég hangsúlyt, így történt, hogy a navigáció felzavart minket néhány 120 méteres dombra, ami nagyon nem volt finom így a nap végén. Összességében persze azért még így is nagy élmény volt az Isztambulba való bejutásunk:
Isztambulban egy hetet voltunk „kénytelenek” eltölteni, mert az iráni vízumainkat itt kértük meg (Ha otthon kértük volna meg őket, lejártak volna, mire Iránba érünk). Ez alatt az idő alatt majdnem sikerült ugyanannyi pénzt elvernünk, mint az idáig tartó 27 nap alatt. Isztambulig a szűk 4 hét alatt összesen 72 ezer forintot költöttünk, míg Isztambulban egy hét alatt 49 ezret. A tanulságot levontuk: városban lakni drága dolog, ha szeretnénk kijönni a büdzsénkből, kevesebb buszra, belépőre és kebabra kell költenünk. Ami a kilométereket illeti, 1.726 km-t tettünk meg a Boszporusz partjáig – Európa pereméig. Ez bruttó napi 50 km-es átlagot jelent, ami elsőre nagyon kevésnek tűnik, de muszáj, hogy ilyen lassan haladjunk, hiszen mi most nem fogunk egy-két hét után hazamenni. Az út az otthonunk, út közben kell kipihenni magunkat, megtervezni a következő szakaszokat és feldolgoznunk az élményeket, elintézni az elintéznivalókat, megírni az élménybeszámolókat. Például ezt is! 🙂 Amiből, ha minden jól megy, lesz még több is a Bikemag-en! 😉 Túránkról bővebben a honlapunkon, a 360fokbringa.hu-n olvashattok, illetve szépen összeszedve megtalálhatjátok az itt közzétett linkeket egy helyen, az első, Európai szakaszunkról szóló térképes, táblázatos összefoglaló bejegyzésünkben.
Ausztrál győzelem a Zalakaros Maratonon, Buruczki legjobb magyarként harmadik
Három távon, sorrendben ötödik alkalommal rendezte 2011. július 23-án a Zalai-dombságban a Vuelta Sportiroda a Zalakaros Maraton kerékpárversenyt és a Kis-Balatont megkerülő túrát. A résztvevők négy országból érkeztek; a 74 kilométeres országúti verseny legjobb magyar helyezését a Kőbányai Torna Club kerekese, Buruczki Szilárd harmadik helye jelentette.
Ausztrál győzelem a Zalakaros Maratonon, Buruczki legjobb magyarként harmadik
Az eseményen 74 kilométeren országúti, 39 kilométeren országúti és mountain bike kategóriában lehetett rajthoz állni; kerékpárral és görkorcsolyával a 36 kilométeres Kis-Balatoni túrát lehetett teljesíteni. A résztvevők Ausztráliából, Szlovéniából és Németországból érkeztek a magyarok mellé; az időszakosan eleredő eső ellenére is igen sok család látogatott ki a délutáni programokra, hogy drukkolhasson a több mint 160 sportolónak.
Ausztrál győzelem a Zalakaros Maratonon, Buruczki legjobb magyarként harmadik
A 74 kilométeres országúti verseny háromnegyed távjánál egy néhány fős elmenés alakult ki, melyben két magyar, egy ausztrál és több szlovén tekert a helyezésekért. A Zalakarosi kilátónál kialakított célba minimális különbséggel érkezett az első három versenyző, az emelkedőn végül az ausztrál Smith volt a leggyorsabb, az idei hegyikerékpáros maraton magyar bajnok Buruczki Szilárd a győztestől mindössze 12 másodperccel lemaradva lett harmadik.
Ausztrál győzelem a Zalakaros Maratonon, Buruczki legjobb magyarként harmadik
„Igazából az olimpiai krossz ob után egy pihenő hétnek a végén vagyok, mountain bike-os létemre, úgy érzem, jól tartottam magam. Furcsa volt, hogy a szakágamtól eltérően, szinte végig sík volt a pálya; és a sok megindulás, lószolgatás ritmusát is fel kellett vennem; gyorsító edzésnek nagyon jó volt, az augusztus 7-ei olimpiai krossz Európa-bajnokság előtt. Az elmenésben a szlovénok hárman voltak, nehéz volt ellenük dolgozni, de csapattársam, a korábbi országúti bajnok Garamszegi László nagyon sokat segített a jó eredmény elérésében.” – nyilatkozta Buruczki Szilárd.
Ausztrál győzelem a Zalakaros Maratonon, Buruczki legjobb magyarként harmadik
Abszolút eredmények, 74 km:
1. Michael Smith (ausztrál), 1:46’35”
2. Clan Doredos (szlovén), 1:46’40”
3. Buruczki Szilárd (Kőbányai Torna Club), 1:46’47”
Ausztrál győzelem a Zalakaros Maratonon, Buruczki legjobb magyarként harmadik
