Alberto Contador a Tour de France-győzelmet eldöntő emelkedőn, a Tourmalet-n tekert
Ahelyett, hogy a Giro d’Italia mezőnyében teljesítette volna az olasz körverseny leghosszabb szakaszát, Alberto Contador a Tour de France-győzelmet eldöntő emelkedőn, a Tourmalet-n tekert a minap…
Alberto Contador a Tour de France-győzelmet eldöntő emelkedőn, a Tourmalet-n tekert
No nem versenyen, hiszen augusztusig eltiltása miatt nem láthatjuk napjaink legjobb GT-menőjét a mezőnyben, hanem a spanyol Flex – matracgyártó cég – reklámkampánya részeként hódította meg a kultikus hegyet, ahol 2010-ben a javára dőlt el a Tour de France összetett sikere Andy Schleck-kel szemben. (Azóta a bíróságon Andy-nak adták a győzelmet a versenyen produkált doppingteszten kimutatott klenbuterol miatt.)
Alberto Contador a Tour de France-győzelmet eldöntő emelkedőn, a Tourmalet-n tekert
Contador most egyedül teljesítette a szakaszt, útját szurkolók kísérték, amit egy internetes kampány előzött meg, kicsábítva a nézőket a szerpentinek szélére és a Tourmalet csúcsára.
„Hosszú és nehéz nap volt, mert kicsit későn indultunk, dél körül, és egy ilyen távot egyedül letekerni (a spanyol GT-menőnek hat órára volt szüksége a Marie Blanque és Soulor emelkedőjét is magába foglaló szakasz megtételére) eléggé hosszadalmas. Jó ötlet volt ez a Flex-től, bringázás közben azonban szép emlékek bukkantak fel, főleg a Tourmalet-n, élmény volt és szerencsénk volt az időjárással is. Eszembe jutottak a csaták Andy Schleck-kel.
Alberto Contador a Tour de France-győzelmet eldöntő emelkedőn, a Tourmalet-n tekert
A bringán jól éreztem magam, annak ellenére, hogy tudtam, be kell osztani az erőmet, mert csak két hete kezdtem el a felkészülésemet a Vueltára. De olyan versenyző vagyok, akinek nem sokat gyengül a formája, és annak ellenére, hogy 4600 méter szintet kellett leküzdeni, jól teljesítettem.” – nyilatkozta Contador
A 2006 és 2010 Giro győztese, Lance Armstrong egykori Tour de France vetélytársa, a nagy körversenyek ígéretes specialistája, a Dolomitokban nevelkedett Ivan Basso idén, 26 évvel a gyermekkori nagy kaland után, ismét bizonyíthat a legendás hegykolosszuson, a Passo dello Stelvión. Gyermekkorának kedvenc emelkedője eddig pályafutása során számára nem hozott szerencsét, de talán idén megtörik a jég. Mit is jelent Ivan Bassónak a Stelvio? – nos kérdezzük meg az érintettet!
Ivan Basso már 8 évesen az 1986-os Tour-t falta, ilyen fiatalon megszállottja volt a kerékpársportnak, illetve a kerékpároknak. A tévét meredten nézve élte át Roberto Visentini győzelmét, hősei küzdelmét a legendás, 2757 méter magas Passo dello Stelvio hágón. Abban az évben a hegyet nyugati oldaláról mászta meg a mezőny, az ádáz csata mély nyomokat hagyott a kisiskolás Bassóban.
Basso kedvenc hegye a Stelvio, talán idén, amikor a verseny döntő szakaszában ott lesz a befutó, bizonyíthatja ragaszkodását, szeretetét a hegykolosszus iránt…
1986 nyarán a Bassóék szokásukhoz híven a Dolomitokban töltötték a nyári vakációt, a Cassano Magnago-i otthonuktól keletre, a Mortirolo lábánál fekvő Tiránóba utaztak, amely nincs túl messze a Stelviótól. A 8 éves Ivan az egyik nap a következő kérdéssel ment édesapjához: „Felbiciklizhetek a Stelvióra?” Mit is mondhat erre egy kerékpárrajongó apa: „Persze fiam!” Ivan szíve nagyot dobbant, térde megremegett, és kezdődhetett a nagy kaland!
Mit kell tudni erről a nevezetes hegyről? A Stelvio klasszikus oldala az észak felé néző, 48 hajtűkanyarral tarkított, sokak által ismert kép, amelyet a hegy bizonyos pontjairól, illetve légi felvételekről mind belátni. Közel 25 km-es hosszával az egyik „legmaratonibb” kihívást jelenti a versenyzők számára, májusban, amikor a Giro erre halad, még rendszerint a hóhatár felett van. A Stelvio Olaszország legmagasabb hágója, énnél lényegesen magasabb aszfaltozott utat az Alpokban sem nagyon találunk. Átlagmeredeksége nem annyira vészes: mindössze 7,4%-os, egy rövidebb szakaszon viszont közel 15%-os, a teljes szintemelkedés pedig meghaladja az 1800 métert. Ahogy egy angol szakíró a Stelvióval kapcsolatos érzéseit szavakba öntötte „A hegy lenyűgöző, és bár minden alpesi kaptatónak van varázsa, minden rájuk felvezető út a mérnöki találékonyság szimbóluma, a Stelvio az összes szépséget és szellemi munkát magában foglalja”.
Sokan nem is értik a Stelvio valódi nehézségét. Nem az 1800 méteres szintkülönbség ver oda a versenyzőknek, hanem a rendkívüli tengerszint feletti magasság: a mászás második felét 2000 méter felett teszi meg a mezőny, amely igencsak megviseli az ember szervezetét. Az oxigénhiányos állapotra nem mindenki reagál egyformán: van, akiből teljesen elszáll az erő, egyes versenyzők viszonylag jól alkalmazkodnak, és amíg alacsonyabban fekvő vidéken a legjobb és leggyengébb formában lévő versenyzők között minimális a különbség, magaslatokon ez megsokszorozódik. Az amatőrök, tapasztalatlan kerékpárosok számára pedig egy Stelvio kaliberű hegy a tengerszint feletti magasság miatt akár elérhetetlen feladat lehet. De hogyan vizsgázott a fiatal Ivan?
Basso Lance Armstrong nagy vetélytársa volt a Tour-on, a képen a 2004-es kiadás látható…
Azért Basso apuka nem akarta egy látványos bukással elvenni fia kedvét a kerékpározástól, a nagy hegyek meghódításától, így a Bormio felőli, könnyebbnek mondható oldalnál vertek tábor. Abban az évben a Giro is innen „támadott”. Az északi oldal 48 hajtűkanyarja, illetve a folyamatosan szem előtt lévő, az egekbe szökő fal látványa már önmagában elrettentő: az egész táv során mutatja, hogy még mennyi erőfeszítés kell a csúcs meghódításához. A nyugati oldal ezzel szemben kissé lankásabb, rövidebb (ha lehet egyáltalán rövidségről beszélni egy bő másfél ezer métert szintkülönbséget leküzdő hágó esetében), és legalább a csúcs csak a vége felé tűnik elő.
Ivan felhúzta a Gruppo San Pietro amatőr csapat kék-fehér mezét, felvette az akkor korszerűnek számító Brancale „hungarocell” sisakot, felpattant „kiskerekű” Moser junior versenybicajára, majd megkezdte a küzdelmet az áhított kolosszussal. Az első jelentős hegyi kalandja tehát a lehető legmagasabb csúcs meghódítása volt. Ma már nem találja a család a képet, amelyet Basso apuka a csúcson készített fiáról, de a kis Ivan fáradt, de büszke tekintetére a családból mindenki emlékszik.
A nagy fiaskó a 2005-ös Girón, ráadásul éppen a kedvenc hegyére jutott a legborzalmasabb szenvedés…
19 évvel később, 2005-ben Ivan Basso ismét a Stelviót mászta, akkor már profi versenyzőként, a Giro d’Italia legnagyobb esélyeseként. Két szakasszal előtte, a Zoldo Alto hegyi befutón, leszakította a 2004-es Giro-győztes Damiano Cunegót, így látszólag semmi sem állhatott győzelem útjába. A Stelviót magába foglaló szakasz előtti nap során ismét jelentős csúcsokat hódított meg a mezőny, a hegyekre Basso még felszenvedte magát, de több mint egy perc hátrányt gyűjtött be nagy riválisaival szemben. Közérzete a szakasz végére teljesen elromlott, további egy perc ment el, így Paolo Savoldelli vehette át a Maglia Rosát Ortiseiben.
Az ezt következő napon gyermekkorának legemlékezetesebb sikerélményét jelentő kaptatója következett, a versenyzők által rettegett Stelvio. Reggel Basso cudarul érezte magát, egyértelműen gyomorrontás gyötörte. Kevés esély látszott arra, hogy sikerüljön a Stelvión visszavágni Savoldellinek, de még az is kérdéses volt, hogy túléli-e a hegykolosszust. A szakaszt Basso elkezdte, de lábaiból hamar elszállt az erő, a Stelvióra még becsületből felhajtott. „Nem tudtam mást tenni, mint csapattársam hátsó kerekére összpontosítani, nem engedve eltávolodni szemem elöl.” – nyilatkozta a szakasz után. Sajnos olyan nagy időhátrányba került, amely szerte foszlatta a 2005-ös Giro álmokat. „Ez volt karrierem legnehezebb szakasza!”
A Stelviót is meghódító szakasz végén a kolumbiai Parra állhatott a dobogóra a livignói eredményhirdetésen, de Basso a 42 perces hátrány ellenére, illetve a csapatfőnök Bjarne Riis tanácsára sem adta fel a versenyt. Igaza lett: négy nappal később, amikorra végre kigyógyult a csúnya gyomorrontásból, Basso állhatott a dobogóra Limone Piemontéban. Sajnos az összetett remények erre az évre elszálltak, de a visszatérés jól bizonyítja Basso elszántságát, mérhetetlen küzdeni tudását. „Szeretek harcolni, nem tántorítanak el a kudarcok.”
A 2005-ös kudarc után 2006-ban végre sikerült Bassonak az összetett győzelem, amelyet egy újabb bukás, a Fuentes ügy miatti kétéves eltiltása követett. A visszatérés – mint tudjuk – ismét sikerült, 2010-es Giro ismét az övé volt, kiváló versenyzéssel, jól taktikázva utasította maga mögé a nála akkor már fiatalabb sztárokat. A második győzelmet követő hullámvölgyből talán éppen az idei Giro lehet a kitörés: végtére a számtani sorrendbe is beleillene a siker. Basso nem sokat problémázik ezeken a kérdéseken, lelkiismeretesen felkészül a nagy körversenyekre, és küzd a jó eredményért. „Van hogy összejön a nagy eredmény, van, hogy nem. Ha az idei Giro nem úgy sikerül, mint terveztem, akkor a csapatban még ott van Nibali és a Tour.”
2010-ben, kétéves eltiltása után, a küzdeni tudás ismét meghozta a sikert…
Sokan felvetik, hogy a tavalyi gyengébb szereplés, illetve egy halvány 8. hely a Tour-on Basso kiöregedését is jelentheti. „Laurent Jalabert is viselte 40 évesen a Maglia Rosát, volt három ízben a hegyek királya a Tour-on. Nem a kor számít. A tavalyi győztes, Cadel Evans sem éppen ifi korosztályos…” – válaszolja a kritikára Basso. „Idén is lesz Stelvio, ez most tényleg komoly motiváció számomra, szeretném, ha szebb emlék lenne, mint a legutolsó alkalom során, az emlékezetes 2005-ös Girón. Minden hegy fontos számomra, de vannak kedvencek, és a lista legelején ott a Stelvio. Én még tényleg ugyanúgy érzek a kerékpárversenyzés iránt, mint akkor, ott 8 évesen.”
Basso idén, mint minden évben, optimista, de a nagyképűség azért messze áll jellemétől…
Ha Bassonak sikerülne a harmadik győzelem, olyan legendás kerékpárosok mellé nőne fel, mint Gino Bartali, Felice Gimondi vagy Bernard Hinault. Ennél több Giro győzelemmel már csak Eddy Merckx, Fausto Coppi és Alfredo Binda büszkélkedhet. Talán a verseny döntő szakaszába beiktetott Stelvio befutó kedvez a közelben felcseperedett Bassónak!
Az utóbbi hetekben több versenyen is indultam, most ezek kerülnek összefoglalásra. Április végén a gyenesdiási Kürtős Kupa volt, a mostani hétvégére pedig kettő is jutott: a várgesztesi Villapark Vértes Maraton majd másnap a Velence Maraton.
Egyik legkedvesebb versenyem a Kürtős Kupa. Anno rengeteget bringáztam együtt a szervezőkkel, így a jó viszony megmaradt és ha tehetem részt veszek a versenyen, amit már idén hatodszorra rendeztek meg. Szinte mindennel sikerült rákészülni a megmérettetésre, a pihenés az egyedüli, ami kimaradt előtte, ezért minden mindegy alapon a verseny napján is bringával érkeztem a Keszthelyi-hegységen keresztül, ezzel letudtam a 45 perc bemelegítést is…
A cross country kupafutamot rászervezték a Kürtős kupára, így sok erős versenyző nélkül rajtolt a hat körös versenyünk.
A rajt után az aszfalton már előre álltam és elsőként fordultam a meredek szánkópályára. Mögöttem Pálmai Zsolti, Veingartner Balázs és Czenki Tomi. Szépen, türelmesen haladtam, vártam, hogy előzzenek, nem akartam az elején maradni. A domb utolsó méteréig nem jött senki, így egy erősebb fokozatba váltottam, hogy megpróbáljak meglépni Tőlük.
Kürtős kupa - fotó: Kezso
Nagyjából innentől egyedül versenyeztem saját tempóban. Jól éreztem magam, a lábaim is rendben voltak. A pálya szélén pedig folyamatosan buzdítottak a barátok és ismerősök, akiktől folyamatosan kaptam az információkat az előnyömről. Szerencsére ez körről körre nőtt, nagyjából 2 és fél percig. Az első körömben sikerült körrekordot felállítani 8:06 másodperces idővel (Az eddigi években 8.23; 8:17, 8:16-os idők voltak). Erre azért büszke vagyok. Nem úgy, mint az össz időmre, ami nagyjából közepes erősségű volt.
A technikai problémák mondhatni szinte teljesen elkerültek, egy apróságtól eltekintve, ami egy első váltókar törést jelent. A markolatváltóban eltört a műanyag gyűrű, így elöl csak a kis tányért (28 fogas) tudtam használni, hátul pedig a legnagyobb fogaskerekem a 26-os volt. Nem bizonyult a legkellemesebb felállásnak, de azt a 2 kört már kibírtam.
Eredményhirdetés után bringára pattantam és egy kisebb kerülővel elindultam haza. Valamivel több, mint 3 órára jött ki ez a nap, ebből pedig közel egy óra versenytempó volt. Fura, de mindezek után nem is éreztem magam annyira fáradtnak.
II. Villapark Vértes Maraton
A tavaszi versenydömping-sorozat elejére került a várgesztesi Vértes Maraton. Múlt hét végén volt egy kis pihenési lehetőségem, de most fárasztó egy hónap következik. Ismét sikerült lazán vennem a versenyt – úgy tűnik így kellene hozzáállnom, a múltkor a Kürtős Kupánál is bevált -, egyedül a távot tudtam, azon kívül semmit. Bár a távval sem voltam előbbre, mivel csak kölcsön pulzusmérőm volt Vikitől, sebességmérőm sajnos nem 🙂
A Villapark egy mini falu méretű vendéglátó hely, ami szuper helyszínt adott egy ekkora méretű versenynek. Flottul ment minden – nevezés, melegítés és már rajtoltunk is. És igen! Végre egy praktikus rajtcsomagot kaptunk: energiaszelet, energiaital, zokni, ebédjegy és csak egy-két darab szórólap. Chipes időmérés, jó hely – 3500 Ft-ért. Váóóó!
Úgy terveztem, hogy az elején megpróbálok minél tovább az élbollyal menni és majd csak akkor leszakadni, amikor már nagyon rosszul esik. Marcival, Buzsóval, Fenyvesi Petivel, Szalay Petivel, Szalontay Bencével, Táncos Gabival sikerült meglépni kicsit a többiektől.
fotó: Sikos Zoltán
Az egyik nagy kereszteződésben, nagyjából 5 kilométer után Buzsó kötelességtudatból kiállt pályát biztosítani, mivel onnan elmászkált az ember és néhányan el is tévedtek. Egy dobogós helyezést dobott el ezzel… Ezután hamar fel is bomlott a kis bolyunk, jobbára Szalay Petivel kergettük egymást az első, 23 kilométeres kör végéig, amikor újra visszaértünk a Villaparkba, majd indultunk a következő 32 kilométeres körre.
Az összes információm a két kör hossza volt a távról, így próbáltam erre, az első körben megtett időmre és arra az elképzelésemre alapozni, miszerint a pályán egyenletesen oszlanak el a dombok. Tehát még 1,5 órára tippeltem a második köröm, így ennek megfelelően tudtam darabokban elmajszolni a High5 energia szeletet és az Isogel zselét is 1:45-2:00 között ettem meg. Úgy gondoltam, az utolsó kilométereken még jól jön egy kis plusz energia.
A második kör harmadánál egyszercsak valaki megszólított hátulról és az előttünk menőkről érdeklődött. Rendkívüli mód rámijesztett, mert nem vártam, hogy bárki is felérjen rám. De szerencsére/szerencsétlenségre Marci volt, akit a motoros vitt rossz útra és most készült visszamenni az élre. Ezután nem sokkal megpillantottam magam előtt Szalay Petit, Szalontay Bencét és Fenyvesi Petit.
A cél előtt néhány kilométerrel megint a frászt hozták rám, ezúttal Szalay Peti közeledett hozzám hátulról. Kezdtem nem érteni a helyzetet, hogy akik előttem vannak, azok miért előznek meg újra… Kiderült, ők is elnéztek egy kereszteződést. A versenyidőt és a helyezésünket – Marci és Táncos Gabi volt előttünk, mi a 3-4. helyért mentünk -, elnézve elegendő erőt éreztem magamban, hogy megpróbáljam leelőzni Petit. Az utolsó lejtőn mindketten határon bringáztunk és ez folytatódott a Villaparkban is. Mivel nehéz lett volna eldönteni, hogy ki érdemli a harmadik helyet és az azért járó díjat, ezért javasoltam, hogy osszuk el igazságosan. Peti bólintott, én meg eszeveszettül sprintelni kezdtem – Ő meg félreváltott és 1 másodperccel utánam érkezett. Szerencsém volt.
Vértes Maraton férfi abszolút dobogó
A pálya jelölése sajnos tényleg nem volt a legtökéletesebb, de ha ráéreztünk a logikára, hogy hol kell keresni a szalagokat, akkor már könnyebb volt. A kék szalagokat is annyira megszoktuk, hogy hazafelé jövet már több száz méterről kiszúrtuk a fák mögött az út széli csapot 🙂 Néhányan a frissítőpontokra is panaszkodtak. Megmondom őszintén, csak a Villaparkban láttam én is, bár nem is kerestem, mert volt két kulacs szénhidrátos italom, így a verseny közben teljesen függetlenedni tudtam mindentől és mindenkitől. Örülök, hogy az abszolútban Marcival egy dobogóra állhattam és a felnőtt férfiak közt a leggyorsabb voltam.
II. Cube Velence Maraton
Csak hogy teljes legyen a hétvége, vasárnap ismét versenyezni mentünk. Ez is a közelben volt, így nem hagyhattuk ki ezt sem. Valószínűleg az időjárás sokakat elriasztott azok közül, akik egyáltalán tudomást szereztek a versenyről, ugyanis csak néhány hete hallottam róla én is először.
A tegnapi nagy meleg után ma már hűvösebb idő fogadott, a nap is csak ritkán bújt elő a felhők mögül. Ez alapján a tegnapi sötét lencséket átlátszóra cseréltem a Salice szemüvegben, a High5 energiapótláson pedig nem változtattam ma sem: két kulacs EnergieSource, egy zselé közvetlen rajt előtt, egy szelet és egy zselé pedig zsebbe.
Egy viszonylag kis, családias mezőnyt indított el Bíró Ádám és az ő jó öreg Scooter Fire-je. A velencei kempingből lassú rajttal mentünk szinte a település széléig, ahonnan eszeveszett tempóval kezdtük meg a versenyt. Blazsó Marci hamar meglépett, én pedig Szalay Petivel, Valter Tibivel és olimpikonunk öccsével, Csonka Olivérrel róttam a kilométereket. Jó volt velük menni, mert ismerték a pályát és a kérdéses részeknél – ahol az éjszakai vihar lebontotta a jelöléseket – tudtak segíteni, hogy merre kell tovább haladni. Itt-ott kóstolgattuk egymást, többünknek meg-megrángatta a sort, de nem tudtuk egymást elhagyni. A pálya amúgy a veszprémi lőtérre emlékeztetett, kopár, földes, köves úton haladtunk néhol megtörve erdei utakkal.
Velence Maraton - fotó: Tirszin János
Az első kör vége előtt nem sokkal megint bajt éreztem a hátsó kerekem irányából. Ismét defekt. Lassan már az lesz a kivételes, amikor nem kapok defektet. Egy viszonylag lassú – 1-2 perces – lefolyású esettel álltam szemben, így a kormányra támaszkodva, kiállva csorogtam le a rövid és hosszú táv elágazójába, majd onnan a kb. 2 km-re levő cél felé vettem az irányt.
Mivel ilyenkor nem szoktam olyan hangulatban lenni, hogy leszálljak és besétáljak/fussak a célba, igyekeztem óvatosan, de gurulni a bringával. A belső (és külső) gumira már nem sokat alapozok a jövőben, a felni épségét pedig a füves részeken való haladással próbáltam óvni.
A célvonalhoz érve épp utolért Pechtol Patrik, aki becsületes rövidtávos volt (tehát oda is nevezett) és az utolsó centimétereken meg is előzött. Ám addigra engem bemért a chipszőnyeg – ezek szerint nem pont a célvonalnál mér, hanem távolabbról is veszi a jeleket. Így esett, hogy hosszútávra nevezve nyertem meg, vagyis hoztak ki rövidtáv győztesnek. Örülök is, meg nem is. Patrikot sajnálom, mert végülis ő ért be előbb, meg én is szívesen lettem volna sokadik a hosszú távon, mint első a röviden.
A következő verseny a Bakony maraton hosszútávja lesz, ami jelentősen hosszabb, mint az eddigi versenyeim az idén. Izgatottan várom!
A rózsaszínű trikót viselő katalán Joaquím Rodriguez szereplése emlékeztet Danilo Di Luca 2007-es győzelmére, amikor a „Gyilkos” áttört egy határt, és a meredek befutóval végződő klasszikusok és egyhetes versenyek után GT-n is diadalmaskodni tudott…
Az olasz Di Luca akkor hasonlóan gyűjtögette a verseny korai szakaszában a jóváírásokat, a végén pedig már senki nem tudta leszedni róla a trikót, kitartott a nagy hegyeken is. Sokan hajlamosak elintézni az apró termetű Puritót, hogy majd megfő a nagy hegyeken, de egyszer már a Vueltán is megmutatta, hogy képes GT-dobogóért küzdeni, akkor egy borzalmas rossz hosszú időfutammal rontotta el a versenyét. Hasonló kronó idén már nem szerepel az itinerben.
Purito sikertörténete igazán a Katyusa csapatában látszik kibontakozni, miután kilépett Alejandro Valverde árnyékából, eligazolva Unzue mester csapatából (akkor Caisse d’Epargne) a 2010-es szezonra. Idén sikerült megnyernie a Fleche Wallonnne klassikust, ahol 2010-ben és 2011-ben is második volt, és tavaly dobogós volt az Amstel Gold Race-en is. A GT-ken immár első emberként rendre top10-ben végzett, 2010-ben 4. lett a Vueltán és 8. a Touron, tavaly 5. a Girón.
Az idei Giro d’Italia 10. szakaszához hasonló meredek befutók a védjegyévé váltak, három szakaszt nyert így a Vueltán, egyet-egyet a Touron és a Girón, négyet a Baszk Körversenyen, kettőt a Dauphine-en, de a Tirreno-Adriatico-n és a Katalán Körversenyen is tudott nyerni, utóbbin az összetett győzelmet is sikerült megszerezni.
Ami idén még inkább Purito mellett szól, a Katyusa csapategysége, idénre létrejött az orosz profi gárdában egy nagyon erős spanyol kontingens, akik közül Moreno Vicioso és Losada a Girón is segítik honfitársukat. Rodriguez mindenesetre 32 évesen most élete nagy lehetősége előtt áll, ráadásul úgy tűnik, élete egyik legjobb formájában, s nem lebecsülve az ellenfeleket, egy kiegyensúlyozott, de nem túl erős GT-mezőnyben, melyben Ivan Basso kivételével nincs extraklasszis összetett versenyző.
Purito így jellemezte esélyeit a 11. szakasz után:
„Úgy gondolom, megmutattam már, hogy képes vagyok jó teljesítményre a Nagy Körversenyeken, de most meg akarom mutatni, hogy én vagyok a legerősebb és meg akarom nyerni a Giro d’Italia-t. Nagyon jó formában érzem magam és úgy szeretnék nyerni, ahogy Fuentes csinálta (a Stelvión).
Nem gondolkozom azon, hogy erősebb vagy frissebb vagyok-e Ivan Basso-nál. Tudom, hogy idén szerencsétlen volt a bukásokkal, és ezért megfizethet az utolsó héten. Tudom, hogy én jó formában vagyok, és nem hiszem, hogy elfogynék az utolsó hétre. Biztos vagyok benne, hogy harcolni fogok az összetett győzelemért a Giro d’Italia-n Basso és a többiek ellenében.”
Az amerikai WorldTour viadallal kapcsolatban a legérdekesebb hírünk, hogy a tavasszal Flanders-Roubaix duplát elérő Tom Boonen a 3. szakaszt követően bejelentette, nem indul idén a Tour de France-on…
A belga exvilágbajnok, aki a Touron eddig hét szakaszt nyert, 2007-ben pedig hazavihette a legjobb sprinternek járó zöld trikót, a szezon második felében az olimpiai felkészülésre kíván koncentrálni, és inkább a svájci- valamint a lengyel körversenyen hangol majd.
A Kaliforniai Körverseny 4. etapjáról, melyen 210 kilométert kellett teljesíteni Sonora és Clovis között néhány emelkedővel tűzdelve, tulajdonképpen bemásolhatnánk az előző szakaszok beszámolóit…
Peter Sagan nyert, Heinrich Haussler második, a Sagan-Kittel párharc pedig még mindig várat magára, ugyanis a német sprinter ismét leszakadt a hegyen, hátránnyal érkezve. Az összetettet továbbra is a 22 éves szlovák fió vezeti Haiussler előtt.
Sagan győzelme videón:
A 4. szakasz eredménye:
1. Peter Sagan (Svk) Liquigas-Cannondale 5:18:08
2. Heinrich Haussler (Aus) Garmin – Barracuda
3. Michael Matthews (Aus) Rabobank Cycling Team
4. Tom Boonen (Bel) Omega Pharma-Quickstep
5. Roger Kluge (Ger) Argos – Shimano
6. Jasper Stuyven (Bel) Bontrager Livestrong Team
7. Guillaume Boivin (Can) Spidertech Powered By C10
8. Alexander Candelario (USA) Team Optum presented by Kelly Benefit Strategies
9. Leigh Howard (Aus) Orica GreenEdge Cycling Team
10. Lloyd Mondory (Fra) AG2R La Mondiale
Az összetett állás:
1. Peter Sagan (Svk) Liquigas-Cannondale 19:52:52
2. Heinrich Haussler (Aus) Garmin – Barracuda 0:00:16
3. Jeffry Louder (USA) UnitedHealthcare Pro Cycling Team 0:00:34
4. Alex Howes (USA) Garmin – Barracuda 0:00:35
5. Fred Rodriguez (USA) Team Exergy 0:00:36
6. Ben Jacques-Maynes (USA) Bissell Cycling
7. Markel Irizar Aranburu (Spa) RadioShack-Nissan
8. Marc De Maar (AHo) UnitedHealthcare Pro Cycling Team 0:00:37
9. Wilco Kelderman (Ned) Rabobank Cycling Team 0:00:38
10. Josh Atkins (NZl) Bontrager Livestrong Team 0:00:39
Szombaton délelőtt a kerékpárosoké lesz a Pálya! Az elsősorban autóversenyeknek otthont adó, világhírű aszfaltcsíkon most lehetőséged lesz egy kötetlen bringázásra. A mogyoródi Hungaroringre kerékpáros túra keretében lehet eljutni, Budapestről a Vuelta Sportiroda, Gödöllőről pedig a Gödöllői Lokálpatrióta Klub szervezésében.
Május 19-én, szombaton, ismét a bringásoké lesz a versenypálya Mogyoródon, a Hungaroringen. A Miénk a pálya! eseményre bárki benevezhet, a részvétel ingyenes, és az oda vezető túra pedig könnyedén teljesíthető mind távban, mind tempóban. Az érdeklődők vezetett kerékpáros túrával juthatnak el a helyszínre, melyhez Budapesten és Gödöllőn lehet csatlakozni.
A Budapesti túrázókat a város szélén, a Régi Fóti úton várjuk (Régi Fóti út 66-68.), regisztrációjuk reggel 7:30-8:30 között lesz a Régi Fóti úti Penny Market parkolójában. Innen indul 8:30-kor a bringás csapat rendőri felvezetéssel a Hungaroringre.
Azokat, akik – a tavalyi évhez hasonlóan –, reggel 8 óráig a Városligetben gyülekeznek, 20 fős (kis)csoportokban kísérik a szervezők a Régi Fóti úti gyülekező ponthoz. Fontos tudni, hogy a Városliget és a Régi Fóti út közötti szakaszon rendőri biztosítás nem lesz, így kérjük, hogy szigorúan a KRESZ szabályok szerint közlekedjetek!
Gödöllői bringások gyülekezője 7:30-8:30 között lesz, Gödöllőn, a LEAR parkolójában (Haraszti út 4.).
A pályára való belépésre feljogosító karszalagot a gyülekezés helyszínén (Budapesten a Penny Market parkolóban, Gödöllőn a Lear parkolóban) kapják meg a részvevők. Ez a karszalag a kerékpáros túra mellett arra is lehetőséget ad, hogy részt vegyél a „Legendák találkozása” elnevezésű, az Opel Magyarország által szervezett egész napos programokon – kivéve az esti Tankcsapda koncertet, amire külön kell regisztrálnod a www.legendak.com oldalon.
A fővárosból induló, előzetesen regisztrált résztvevők között egy Opel tesztvezetést és egy több ezer forint értékű Opel ajándékcsomagot sorsolnak ki a Hungaroringen. A nyertes egy általa kiválasztott Opel modellel tölthet el egy hétvégét. Online regisztráció a www.kerekparinfo.hu oldalon lehetséges.
Izgalmas végjátékkal ért véget az idei Giro d’Italia leghosszabb szakasza, melyet a harmadik etapon eszeveszett módon hajrázó, s tömegbukást okozó olasz sprinter, Roberto Ferrari nyert meg.
Az Assisi és Montecatini Terme közötti 255 kilométeres táv utolsó 10 kilométerét egy 3 kilométeres emelkedővel és kanyargós befutóval bolondították meg a szervezők, melyek meg is tették a hatásukat. A szakasz folyamán több szökési kísérletet is szerelt a mezőny, Montecatini Terme városába érve tulajdonképpen előröl kezdődött a verseny, csak közel 25 kilométerrel a lábakban…
Az emelkedőn Giovanni Visconti támadott, de a Liquigasból és a Katyusából is „akasztottak rá nehezéket”, halálra volt ítélve a négyfős szökés, amit a lejtmenetben utol is ért a mezőny. A mezőny legjobb sprintere, a világbajnok Mark Cavendish számára nem jelentett gondot a kis hegy, az utolsó kilométerekre csapata, a Sky mintaszerűen hozta előre, s védték a pozíciót a technikás, kanyargós pályán.
Már úgy tűnt, sikerül megúszni a bukást, de az utolsó éles jobbosban páran megcsúsztak a spiccen, fékezésre kényszerítve ezzel többek között Cavendisht is. Az utolsó 300 méterre a GreenEdge felvezető embere, Thomas Vaitkus, és Ferrari maradtak elöl, akik közül természetesen az olasz volt a gyorsabb.
Cavendish nem tudott újra lendületbe jönni a bukást elkerülendő fékezés után a kemény áttétellel. Hátulról az olasz Francesco Chicchi érkezett még nagy lendülettel, megelőzve Vaitkust és Cavendisht is, az élete legnagyobb győzelmét ünneplő honfitársát azonban már nem volt esélye utolérni. Az összetett élén nem történt változás Rodriguez rózsaszínben.
Videó összefoglaló:
A 11. szakasz eredménye:
1. Roberto Ferrari (Ita) Androni Giocattoli 6:49:05
2. Francesco Chicchi (Ita) Omega Pharma-Quickstep
3. Tomas Vaitkus (Ltu) Orica GreenEdge Cycling Team
4. Mark Cavendish (GBr) Sky Procycling
5. Manuel Belletti (Ita) AG2R La Mondiale
6. Giacomo Nizzolo (Ita) RadioShack-Nissan
7. Daniel Schorn (Aut) Team NetApp
8. Arnaud Demare (Fra) FDJ-Big Mat
Az összetett állás:
1. Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 47:16:39
2. Ryder Hesjedal (Can) Garmin – Barracuda 0:00:17
3. Paolo Tiralongo (Ita) Astana Pro Team 0:00:32
4. Roman Kreuziger (Cze) Astana Pro Team 0:00:52
5. Benat Intxausti Elorriaga (Spa) Movistar Team
6. Ivan Basso (Ita) Liquigas-Cannondale 0:00:57
7. Damiano Caruso (Ita) Liquigas-Cannondale 0:01:02
8. Dario Cataldo (Ita) Omega Pharma-Quickstep 0:01:03
Vértes maraton, 20 olimpiai kvalifikációs pont, szakadó eső és sár, plusz 14 óra-1000km autózás – röviden így lehetne összefoglalni a hétvégi „elfoglaltságomat”. Irigylésre méltó, nem?
A történet valahol ott kezdődött, hogy „nem is ezt szerettem volna”. Miért is? Hisz „mindenki” a csehországi világkupán volt – az egyetlen elérhető távolságban lévő magas rangú eseményen… A döntés ugyan az én kezemben volt, de hagytam magam lebeszélni róla, s inkább Belgrádba utazni a nagyobb pontszerzés reményében. Hisz május 23-a, a kvalifikációs ciklus lezárása vészesen közeleg…
A versenyválasztást, a hiányos információ-áramlás mellett, leginkább a bizonytalanság okozta, hogy hová is helyezzem magam a hegyikerékpár-sportban. Nyilvánvaló, hogy hatalmas a szakadék a magyar és nemzetközi (él-)mezőny között, elég csak egy nyugat-európai vagy világkupa verseny eredménylistájára rápillantani. Ezt a szakadékot azonban csak úgy lehet áthidalni, ha világversenyeken is részt veszünk, még ha „csak” tapasztalatszerzés céljából is. Ezért lett volna jó, ha többen részt tudunk venni az elérhető közelségben lévő csehországi viadalon.
Nehezen, jobban mondva durva improvizálással sikerült kivitelezni ezt a hétvégi versenyzést – hatalmas hála és köszönet ezért Szász Viktornak! Nem hiszem, hogy sokan lettek volna, akik nem küldenek el melegebb éghajlatra az utolsó utáni pillanatban véglegesedő programért… A „leborulás és imádat” lenne a legkevesebb, amit adhatnék… Meg valami finom sütemény, végre…
„Egyébként” két nagyszerű, s igencsak embert próbáló versenyen vettem részt a hétvégén. Emellett nem kevés az az újabb 20 pont sem, amivel hozzájárulhattam nemzetünk londoni kvalifikálásához – még annak tudatában is, hogy a siker esetén sem én vagyok az első számú kijutó. Mert nem csak ez számít!
Erről ennyit, inkább lássuk, mi is történt a két versenyen.
A Vértesbe való „csücskös” megérkezést követően sok idő melegítésre sajnos nem jutott, de az első tennivalók között szerepelt az Emspona bedolgozása a lábaimba és a derekamba. Ez utóbbi „trükköt” bátran javaslom bárminemű bringázáshoz – persze az össztelós bringánál nincs derékkímélőbb.
Az idő csodás, a táj bámulatos, a verseny maga pedig izgalmakkal teli volt. Ez utóbbi sajnos negatív értelemben is, ugyanis néhány nem igazán bringabarát természetjáró kissé megritkította az útjelző nyilakat és szalagokat. Akadt is ebből eltévedés és bosszúság… A hangulatomon azonban nem rontott ez a malőr, sőt, különösen izgalmassá tette az utolsó km-eket is.
A 2 körből álló 55 km-es „hosszú” táv utolsó 10 km-ében, amikor is túl voltunk már az „extra” lejtőzésen majd visszamászáson, értem utol Poór Brigit. Először nem is ismertem fel, csak valami „motoszkálni” kezdett a fejemben. Hát kapcsoljunk kicsit rá, nézzük meg, ki is teker előttünk. A női megérzés be is jött: tényleg multisportoló kolleginám tekert előttem. Ekkor, szinte reflexszerűen, nagyobb áttételre váltva meg is kezdtem a támadást.
Persze nem lehetett „ész nélkül” terhelni a pedált, hiszen egy újabb eltévedés végzetes lehet. Nem beszélve egy defektről, amit sajnos többen összeszedtek egy-egy köves lejtőzés során.
Amire mindezek mellett még nagyon kellett figyelni, s sokaknak veszte is lett, az a bőséges folyadék-visszapótlás. Mivel egy kulacsos a bringám, a biztonság kedvéért a hátsó zsebben vittem magammal még egy Nutrixxion izót – így, illetve az első kört befejezve, új kulaccsal feltankolva kibírható volt a nagy meleg.
Többek között ennek köszönhetően sikerült megszereznem az idei szezon második maraton-győzelmét, Poór Brigi és Cseh Vera előtt célba érve. Méghozzá úgy, hogy a peches, s majdnem végzetes Buda Maratonom után csak sikerült a kiszemelt Ibrányi Ati, sőt, még Fenyvesi Peti előtt is célba érnem.
A lányoknál sajnos nem volt felajánlott pénzdíj, így, gondolva a másnapi XCO-ra, a második körben többet lazítottam, és az első kör utáni 10. körüli abszolút pozíciómat végül a 16-ra cseréltem. A fiúknál Blazsó Marci, Táncos Gábor és Tóth Andris érkezett az abszolút top 3-ba. A vitalitásos csapatból Viktor, Ibrányi Ati, Marci, Pálfi Ádám és Gombi küzdöttek meg a meleg, a tájékozódási nehézségek, és persze a versenytársak által biztosított kihívásokkal.
Egy gyors szaunázás és pancsolás után pedig következett az autókázás le Belgrádig. A határon szerencsére nem kellett vészesen sokat várni, kb. 45 percet, azonban az épülő szerb autópályán (ami már elér a fővárosig), volt egy kis kavarodás. De a benzinkutasok illetve a helyi erők (akik mintha egy Kustrucia-filmből léptek volna elő) segítségével sikerült megtalálnunk a szállásunkat.
Másnap szakadó esőre ébredtünk. De jó… De hát nem kívánságműsor, egyénként is barátkoznom kell még a sárral, hát álljunk hozzá pozitívan. A nevezést követően volt egy kis esőmentes időszak, így megpróbáltam megnézni, mi is vár majd rám. Sár, sár és sár. Meg 250 m szintemelkedés körönként. Finom lesz!
A lábaimmal nem volt különösen nagy gond, hozzászoktak már a duplázós versenyhétvégékhez, a sárgumikkal pedig nagytányéron lehetett mászni a köves meredek kaptatókon. A Sparkom gyönyörűen végezte a dolgát, szabályszerűen élveztem a sárban való tekerést. A tárcsafékeknek meg sem kottyan a sár, váltás pedig tökéletesen ment, hála a Squirt láncwaxomnak.
A verseny talán egyetlen negatívuma azonban mégsem a szakadó eső volt, hisz azzal csak meg kellett békélni, hanem a fél órával előbbre hozott rajt. Erre is csak úgy derült fény, hogy Viktor fél füllel hallott valamit, mert angolul nem mondta be a szpíker… hát ezen a tényen nehezebben tettem túl magam. A rajthoz szólítva azonban helyreállt a lelki békém, így már csak a feladatra kellett koncentrálnom.
Az elit és junior fiúkkal együtt rajtoltunk, nem volt 1 perces ráindítás. Így az első kanyarban mindjárt karambol is történt, ahol – Viktor tanácsát megfogadva – jobbról kerülve szerb és horvát kolleginám elé is kerültem. Azonban örömöm sokáig nem tarthatott, mivel Andrea egy kisebb ívet kihasználva visszaelőzött. Ekkor vágott még be agresszívan két srác, akikkel viaskodtam sokat azért, hogy újból a horvát leányzó elé kerülhessek.
Arról nem is beszélve, hogy az emelkedőn többször hibáztak, ami miatt leszállásra kényszerültem. Szuper… Pedig tudtam, ha az emelkedőn nem megyek vele, bajok lesznek… Két körig kerülgettük egymást a srácokkal, ami szívta el az erőmet rendesen. Közben az eső is egyre jobban rázendített. Habár, szerencsénkre kevés szakasz lett amolyan igazi dagonyázós; jobbára híg, folyós terepen kellett ügyeskednünk. Mintha csak egy cyclocross versenyen lennénk – csak hatalmas a szintkülönbség.
4 kör volt a teljesítendő távunk, az esőre való tekintettel. Az utolsó kör elején még megpróbáltam egy utolsót robbantani az XX-Force géllel, így az emelkedőkön jól forogtak a lábaim, azonban a 2. pozíciómat nem tudtam már jobbra cserélni. A sorrend végül Kirsic-Dósa-Kostic lett. A fiúk 22 fős mezőnyében a szerb bajnok, Djurdjic győzedelmeskedett, őt két horvát, Turk és Sujevic követte. Egyébként Montenegró ill. Bosznia-Hercegovina képviseltette még magát az említett nemzeteken túl.
Az eredményhirdetés és meleg ebéd után azonban várt még ránk kihívás, hiszen haza is kell jutni. A határon gyorsan átjutva, váltott vezetéssel így éjfélre már otthon is lehettünk. Ennyit verseny után még sosem vezettem, s csak most tudom értékelni igazán, milyen jó is, amikor a hátsó ülésen szundikálhatok.
Négy színben és különböző mintázattal kapható a gyermekek speciális igényeinek megfelelően kifejlesztett kerékpáros bukósisak. Mélyre lenyúló hátsó szekció védi a tarkót a sérülésektől. A 12 szellőzőnyílás a legnagyobb melegben is biztosítja a szükséges légáramlást. A „HeladLock 2” rögzítőrendszer a gyermekek számára is egyszerűen használható.
BikeFun Moxie gyermek fejvédő
Konstrukció: Glue-On technológia
Szellőzőnyílások: 12
Szivacs: Cool Comfort betétek
Rögzítés: Head Lock 2
Méret: S (48 – 58 cm), M (52 – 56 cm)
Tömeg: 235 / 245 g
Javasolt fogyasztói ár: 3 290 HUF
A fejvédő több színben a forgalmazó oldalán IDE KATTINTVA tekinthető meg.
A mountain bike-osok igényeinek megfelelően kifejlesztett, sportos kialakítású bukósisak. A 20 szellőzőnyílás tökéletes hűtést biztosít. In-Mold technológiával készült, Cool Comfort szivacsbetétekkel.
BikeFun Shelter fejvédő
A „HeladLock 3” rögzítőrendszer révén egyszerűen, kényelmesen méretre állítható. Első vízorr óvja a szemet a gallyak okozta sérülésektől, illetve az eső/napfény ellen is védelmet biztosít.
Méret: M (55 – 58 cm), L (59 – 61 cm)
Tömeg: 250 / 270 g
Kék, piros, fekete színben
Javasolt fogyasztói ár: 7 990 HUF
A fejvédő több színben a forgalmazó oldalán IDE KATTINTVA tekinthető meg
