Kis József és Vas Péter, a Merida Maraton CST bringásai a közel 200 fős master mezőnyben tartják 15. helyüket a CraftBike TransAlp mountain bike maraton 2. és 3. szakasza után, kemény küzdelemben, esővel és hideggel dacolva.

A profik abszolút értékelésében a Centurion Vaude és a Topeak Ergon csapata vív szoros küzdelmet az élen. Az alábbiakban a meridások multimegoldóembere, Holló Tibi beszámolóit olvashatjuk a július 21-éig tartó verseny második és harmadik napjáról:

2. etap:

Szervusz und szia!

Hier ist Bibi sprechen!

2012.07.15

Túl vagyunk a második, Imst-Ischgl szakaszon! Nagyon mókásak ezek a nevek…

Az éjszakánk viszonylag jól telt, de Peti csak délután a gyúrás közben árulta el, hogy nem volt pihentető az alvása és viszonylag későn is tudott csak elaludni. Szerencsére ez nem látszott a mai teljesítményükön, sőt! De ne rohanjunk ennyire a dolgok elébe.

Mivel ma a rajt 1 órával előbb volt, mint tegnap, így a reggelit is ehhez igazítottuk. Ez annyit tett, hogy gyakorlatilag segítenünk kellett a kipakolásban! J Lassan sikerült mindent előszedniük, úgyhogy 7-re már vissza is értünk a fekvőhelyünkre, jólesően tele pocakokkal. A fiúk elkezdték összerakni a mai napot, kulacs, kaja, öltözék terén, miközben én a saját soraimat rendezgettem. Olyan 8.20 körül lementek a rajthoz, én meg összerámoltam az autót.

Az időjárás ma sem volt a legkegyesebb, bár a rajtnál éppen nem esett, viszont utána meg igen, majd nem, majd megint igen, majd megint nem… Fél táv környékén kisütött a nap, de volt, hogy olyankor is esett. Jól veregette az ördög a feleségét! Hőmérséklet a reggeli 13 fok után a hegy tetején 7-re változott, majd egyes szakaszokon elérte a 20-at is.

Míg a srácok a rajtnál várakoztak, addig én elindultam Ischgl-be. Ma már okosabb voltam, így 10 óra előtt már a célállomáson voltam, felállítva szerény kis bázisunkat. Ma egy négypályás teniszcsarnokban kaptunk helyet. Még nem voltam ilyen helyzetben, de most már el tudom képzelni, milyen lehet egy menekülttábor! J Mindamellett eddig ez tetszik a legjobban idáig és ezzel a fiúk is egyetértenek. Ettől kezdve volt időm elkampajogni a településen, körbe tudtam nézni, hova jelölték ki a szervezők a bringamosót, hol lesz a pasta party, hogy mire beérnek versenyzőink, teljes körű információval tudjak szolgálni. Ezek után teljes megelégedéssel vártam őket a célban.

A rajt a tegnap elmondottaknak megfelelően történt, vagyis az A2 blokkból indulhattak a megszerzett 17. helyük miatt. Csak a teljesség kedvéért A1: a kategória eleje, de nem mindegyikben egzakt módon az első 10, mert valamelyik kategóriából az első 5 páros lehet csak benne, valamelyikben az első 10, és van olyan is, ahol az első 25. A2: A1 utáni párosok után kb. ennyivel (következő 5-10-stb.), azaz nagyjából 60 ember. Innentől kezdve a többi ember hellyel-közzel egyformán van szétosztva a B, C, D blokkba.

Szóval vártam a fiúkat. Reggel a tegnapi időt jósolták maguknak, azaz kb. a 4 és fél órát, sőt még egy kicsit kevesebbet is. Tegnap az abszolút első majdnem egy órával ment kevesebbet (3:35), így teljesen megörültem, hogy ma 3:31 lett az ideje, ami azt prognosztizálta, hogy Petinek igaza lesz, még ha csak 4 perccel is. Ezzel szemben 4:53-at mentek ma, ami meglepő módon a kategória 15. helyét jelentette, és ezzel a masterek között az összetettben is a 15. helyen állnak! Peti szerint, ha tegnap valaki ezt előre megjósolja valaki, hogy ez az időeredmény ilyen előkelő helyezést jelent, azt kiröhögi, majd kiszurkálja mindkét gumiját a kerekein, és elrágja a láncot…

Mondjuk, ebből látszik, hogy erre a távra azért gonosz ez a szint!

Vacsoránk kiemelkedően jó volt! Mondjuk talán azért is, mert most nem ilyen csévingekből kaptuk egy sátorban, amit ki tudja honnan hoztak és ki főzte, hanem egy helyi étterem biztosította, ott is fogyasztottuk el, és természetesen itt volt az eredményhirdetés is, a holnapi rajt illetve pályainformáció megadásával karöltve. Szerencsére holnapra semmi változás, az időjárás is javulni fog, bár a szakaszban mindjárt az elején lesz egy 2700 feletti púp, amire a szervezők fel is hívták a figyelmet meleg kesztyű, sapka, sál viselése végett. Itt azért elmondanám, hogy a hegytetőre, hajnalra -4 fokot jósoltak!!! És az sem elhanyagolandó tény, hogy ide 11 km-en vezet az út 1330 méterről, azaz 1400 szint lesz a 11 km alatt! Fincsi mi!?!?

Most halljuk a fiúkat, miket éltek át, hogy érzik magukat, és mire számítanak holnapra!

Kis Józsi:

Az elején jó páran elmentek nekünk, de aggodalomra semmi okunk nem volt, mert tudtuk, hogy jön a hegy a maga 1975 méteres magasságával, ahol biztosan találkozni fogunk még velük! J Így is lett. Megbeszéltük, hogy egyenletes, jó tempóban fogunk menni, pulzusunkat folyamatosan koordinálva. Ez a taktika annyira bevált, hogy felfelé senki nem előzött meg minket, ellenben velünk, akik folyamatosan raktuk le az elején elmenőket. Hegytetőn öltözés, némi kaja az arcba, majd, uzsgyi lefelé! Elértünk egy olyan egynyomos szakaszhoz, ahol az időjárás viszontagságai miatt mindenféleképp, de lehet, hogy szárazon is csak tolva lehetett abszolválni. Ezzel nem voltunk egyedül, itt gyakorlatilag lehetetlenség volt csak két keréken lejutni. A lefeléket Peti jobban eresztette, én óvatosabb voltam, de végig figyeltem, hogy rakja a kereket, soha nem távolodott látóhatáron kívül. A táv utolsó ötöde soha nem akart véget érni! Az a fajta emelkedő volt, ami nyúlt mint a gumi… Sunyin emelkedett közben hirtelen meredekekkel. De, hát csak véget ér egyszer minden! A helyezésünknek nagyon örülök, mert menet közben egyáltalán nem éreztük, hogy ilyen jól állunk! Holnapra ugyanezt a taktikát fogjuk alkalmazni és bízunk benne, hogy ismét helyt állunk vele!

Vas Peti:

Nagyon féltem a mai naptól. Sajnos a pihenésem nem volt kielégítő. Hideg volt a víz tusoláskor, zaj volt a teremben, alig akarták leoltani villanyt, és elég fáradt is voltam a szakasz után. Ez az érzés a felkelés után sem enyhült, és ez látszott a pulzusomon is rajtoláskor. Egy centit sem akart feljebb menni a szokásos üzemi beállításra, pedig mindjárt egy 1100 méteres szintet kellett leküzdeni. Rossz kedvem akkor illant el, amikor a pulzusmérőn elkezdett felfelé emelkedni az érték! Innentől kezdve Józsival a legnagyobb egyetértésben kezdtük leelőzgetni ellenfeleinket. Ez megadta egész napra az erőt! A lefelékben érzésem szerint jól kentem, Józsi végig mögöttem volt. Az etap közepén volt egy dimbes-dombos szakasz, ahol Józsi épp annyival volt csak gyorsabb, hogy felért rám. Ezt már nagyon vártam, mert bár lassan őskövület vagyok a bringán, no hand módban nem tudok üzemelni, így Józsi segített, hogy menet közben megszabaduljak az esőkabáttól. Innentől kezdve ment minden, mint a karikacsapás! A verseny jól esett és szerintem a holnapi nap is a mienk lesz!

3. etap:

Hahó!

Bibi újra az éterben!

2012.07.16.

Ismét letudtunk egy napot!

A mezőny Ischgl-ből tekert Nauders-be.

Ahogy egyre jobban telik az idő, úgy kezdünk mindinkább olajozott gépezethez hasonlítani. Reggelekre mindenki a saját kialakított procedúráját abszolválja, ki profi előregondolt módon, ki ráérősen, mégis a fiúk ott vannak a rajtrácson, én meg időben odaérek a következő helyszínre. Ez annyiból is jó, hogy kezdek összehaverkodni a táskaszállító brigáddal, melynek előnye a szabad helykiválasztás. Ez ma annyira jól sikerült, hogy egy teljesen külön teremben, egész pontosan a hivatalos masszőrök elszeparált fekvőhelyei mellé sikerült jegyet váltanom, ahol történetesen az egyik lány magyar… Úgy gondoltam, hogy jó tett helyében jót illik tenni/adni, így amikor nekiláttak kajálni felajánlottam számukra, egy kis hazait. Mondanom sem kell, hogy ilyen hosszú útra nem mozdulok ki otthonról a kedvenc kolbászaim, szalámim nélkül, ebből adódóan most is hoztam egy jó kilónyi cuccot, úgy vegyesen… J Na, ebből kaptak egy rőffel! Ilyenkor szeretem látni az arcokon szétáradó mosolyt, majd innentől kezdve a jóleső baráti tekinteteket! Gyanítom ezzel borítékoltam a további kiemelt figyelmet… De, mindent a fiúkért!

Mielőtt rátérnék az eredményre, muszáj elmondanom milyen helyen vagyunk!  Leírhatatlan! Jó, ezzel pont nem mondtam semmit, de akkor is. Képzeljünk el egy völgyet 1400 méteren, amiket körbevesznek 2000m feletti hegyek, amiket meg félkörbe vesznek 3500-3900m-es hegyek! A képek ebből nem adnak vissza semmit, de azért megpróbáltam valamit megörökíteni belőle. A vacsorához konkrétan egy lanovkával kellett felmenni az étterembe! Ráadásul ez a hegy (2200m) a holnapi szakasz elején már vissza is köszön, úgyhogy fiaink megnézhették maguknak, mi vár rájuk.

Még egy szó az ellátásról. Ezen a településen még nem állt meg a TransAlp, így még nincs is konkrét forgatókönyvük a logisztikáról. Ez annyiban nyilvánul meg, hogy aki a közös helyen alszik, köztük mi is, az egy közeli kijelölt vendégházban tud fürdeni, illetve ott fog majd reggelizni. Végül is nem rossz, így van legalább technika. Egyébként az ellátásunkról nem mondhatok rosszat, gyakorlatilag napközben csak üdítőért és Petinek a reggeli kakaójáért kell megállni, vásárolni. Igazából még nekem is elég az ellátmány… mondjuk kis ráhagyással…

De essen szó a versenyről is!

Versenyzőink ismét az A2 blokk első sorából indulhattak. Nemcsak az előző napokról, hanem korábbi TransGermany-ről is ismerős arcokkal együtt várták a rajt pillanatát. Itt még ment a jópofizás, de mivel ugyanabban a kategóriában vannak, ráadásul pont előttük (14-ikek) 9 perc előnnyel, így azért ez még komoly küzdelmeket hozhat! És hozott is! A fiúk lenyomták őket 2 perccel, így ma a 14 helyen jöttek be kategóriájukban, ami ugyan az összetett állást nem változtatta meg, de az időeredmények kicsit átvariálódtak, ami további bizakodásra ad okot!

Most halljuk belülről az eseményeket!

Kis Jocó:

Rajt utáni 1 km-es „bemelegítő” szakasz után beszűkült egy nyomtávosra a pálya, ahol kisebb dulakodásba kerültem, melynek eredményeként egy hátsókerék pöckölés után, beborultam a tömegbe. Peti ekkor már előttem volt, ezért igyekeztem minél hamarabb talpra állni és utána eredtem. Ezt követően a tegnap megbeszélteknek megfelelően, szép, egyenletesen tempós, de nem széthajtós módon kezdtük megmászni a 2700-as csúcsot. 2400m magasan elkezdett szállingózni a hó!! Hűű, mi lesz még itt…?! Szerencsére csak ennyi volt, bár reggel, amikor kimentem és felnéztem a tegnap még kopáran álló hegycsúcsokra, ma hósapkával voltak fedve! A táj holdbélinek tűnt, a maga kopárságával, köveivel, színtelenségével. Eme egyhangúságot csak néhány hófolt törte meg. A csúcs előtti utolsó 500 méter nyílegyenes 18-19%-os emelkedő volt. Gyakorlatilag, mint egy létra, de én kitekertem!!

Tetőn öltözködtünk. Sapka, sál, meleg kesztyű, télikabát, csizma…. J Lefelé éreztem, hogy valami rendetlenkedik a hátsó kerekemben, ami a célba érés után egy rotor cserében realizálódott. Ezt leszámítva, minden a terveknek megfelelően alakult. Felfelé hoztuk a szokásos formánkat (nem ment el mellettünk senki), lefelé raktuk, ahogy tudtuk, de ezek az alpesiek, vaddisznók… Valahol a szakasz háromnegyedénél sikerült egy jó kis bollyá összeállnunk 2 másik csapattal, így 6-an azért tudtunk tempót menni a számunkra leggyengébb versenyszámban, az aszfalton történő nyomatásban. Az utolsó emelkedő legfőbb érdekessége egy bő 200 méteres alagút volt, amiben 3 darab szentjánosbogár adta a fényt! Természetesen volt benne kanyar is, ahová még a szentjánosbogarak sem mertek bejönni, így csak érzésből mentünk! Vagy nekimegyünk egymásnak, vagy a falnak….

Célba érkezéskor, végigtekintve az időeredményeket, nem voltunk messze akár a 10. helytől sem, de nem vagyunk telhetetlenek, illetve azért még csak a harmadik napon vagyunk túl és a java még hátravan!

Vas Peti:

Reggel kicsit át kellett gondolni az öltözködést, ugyanis a reggeli helyszínén egy web kameráról ragyogóan lehetett látni a leküzdendő csúcsot, ahol akkor éppen -2 fok volt. Józsival egyetemben megbeszéltük, hogy a háromnegyedes nadrág-hosszú aláöltözet-kartyű-rövidmez kombóban indulunk. A forgó-kopó alkatrészekre (comb, térd, vádli) Bibi jótékony hatású kencéje került, ami maximálisan bizonyított a hidegben! Úgy érzem a mai nap még jobban tudtunk együttműködni Józsival. Valahogy mindig úgy sikerült haladni, hogy egyikünknek sem kellett túlzottan visszavenni a tempóból, illetve a lefelékben is egyre nagyobb az összhang közöttünk. Kezdünk összeállni! A holnapi nap előreláthatólag wellness szakasz lesz! 52 km, 1800m szinttel. Már csak azt kell kitalálnunk, mit csináljunk majd délután…! J

Az 1. szakasz összefoglalója

A nulladik napon

Interjú a Merida Maraton Team CST versenyzőivel a TransAlp előtt

Végig esőben teljesítette a mezőny a nyolcnapos mountain bike maraton, a Craftbike TransAlp első szakaszát, köztük a Merida Maraton Team CST két magyar master versenyzőjével, Kiss Józseffel és Vas Péterrel.

Az Oberammergau és Imst közötti távon a profi párosok közül a német Bulls csapata volt a leggyorsabb, a Centurion és a Merida gyári csapata előtt. Kis Józsiék kategóriájukban a 17. helyen végeztek, a történtekről ismét segítőjük, Holló Tibor, Bibi számol be.

Hali-Halo!!

2012.07.14

Lezajlott az első etap a Transalpon!

Kicsit vegyes érzelmek dúlnak bennem, sőt egész pontosan szétrobbanok az idegtől!!

A történet nem indult úgy, hogy bármi okom is lenne rá, de aztán az élet hozza a szokásos kiszámíthatatlanságát, amiből kaptam mára egy adaggal. Mindenek előtt leszögezném, a srácok kitettek magukért, nem velük volt a gond!

Tehát. A tegnapi időjárási előrejelzés csaknem 100%-os volt, annyi különbséggel, hogy nem 13 fok volt, hanem 12…  Mindhárman nagyon jót szundítottunk a kialakított kis birodalmunkban, és felkelés után még úgy nézett ki, hogy még eső sem lesz. Aztán olyan 8 órakor masszívan nekilátott, de előtte Peti elszaladt a free wi-fi-hez, hogy megnézze a csodaoldalán, hogy mára mit jósolnak. Egész napra esőt, ami mondjuk „csak” a verseny idejére terjedt ki, de jelen esetben ez pont elég is volt. Mivel nekünk nem kellett a táskáinkat leadni, így totál nyugalomban figyeltük a körülöttünk mocorgó, lázasan készülődő emberkéket. Lehet, hogy többen azt gondolták, az eső miatt el sem indulunk…

Utána visszavett az eső is, már csak szemerkélt és a hőmérő higanyszála is kezdett felfelé osonkodni. Fejben megvolt már a taktika, mivel a tegnap esti eligazításon azt is közölték, hogy az első 25 km után lesz egy neutrál, azaz értékelésből kivett 20 km-es szakasz, amit ilyenkor „csak” le kell tekerni. A fiúk kb. négy és fél órát jósoltak maguknak a szakaszra, ami 4:30:10-re realizálódott, úgyhogy azt hiszem, tisztában vannak jelenlegi állapotukkal, képességeikkel! Miután megvártam a rajtot, ami jó németesen pont akkor volt, amikorra meg lett hirdetve, autóba pattantam, hogy elinduljak a cél városába, Imst-be. Na, ekkor kezdtek összecsapni felettem a hullámok!

Nem tudom, hogy a hétvége miatt, vagy a németek ennyire ráérnek, vagy csak egyszerűen töketlenek a közlekedésben, de több mint 4 óra alatt sikerült leküzdenem a 85 km-t! Versenyzőink hamarabb beértek, mint ahogy én oda értem, ami úgy belém verte az ideget, hogy Petit, Józsi után már alig bírtam lemasszírozni. Kivert a hideg veríték, elkezdtem szédülni, többször fel kellett függesztem a gyúrást, hogy le ne térdeljek, mint kocsma előtt a parasztbicikli… Valószínűleg ezzel jött ki a feszültség. Miután lementünk vacsorázni, már helyre állt a lelki békém, a fiúk is teljesen jól tolerálták állapotomat. Ennyit rólam.

Visszakanyarodva a fő műsorszámra. Az első napi rajthoz állásnál a versenyzőket 2 blokkból indítják, A és B és az A is kétfelé van osztva. A1 blokkban vannak a nagykirályok, akik az eddig elért teljesítményük alapján kerülhetnek oda. Azt sajnos pontosan nem tudom, hogy a UCI által szervezett versenyeket nézik, vagy az előző évi TA eredményeket. A2 blokk a regisztrált UCI versenyzőké, ahova versenyzőink is kerültek, ezen belül érkezési sorrendben volt a beállás. Mivel ott voltunk időben a rajtnál, így az első sorban találtak maguknak helyet fiaink! Végül a B blokkban az összes többi versenyző. A mai nap eredményétől függően, holnaptól már A1, A2, B, C, D blokkra fogják tagolni a lelkes rajthoz állókat.

Amiről még nem is tettem említést, az ellátmány. Reggelink mindent tartalmaz, amire egy szervezetnek szüksége van. Müzlik, pelyhek, pék sütik, kenyér, vaj, méz, Nutella, felvágott, sonka, sajt, gyümölcs, tej, kávé, gyümölcslé, ásványvíz. Nincs okunk panaszra. Vacsora a szokásos pasta party.

De ezek után szóljanak versenyzőink, hogy élték meg az első napot!

Vas Peti: Legfőbb tanulsága a szakasznak, hogy meg kell tanulni együtt menni! A rajt utáni pillanatokban elég nagy volt a tömörülés, pedig az A2 blokk első sorából sikerült indulnunk. Sokszor sikerült Józsit leszakítani, természetesen nem szándékosan, mert egy-egy szituációt megoldva én még átjutottam a kritikus tömegen, Józsi viszont beragadt. Szerencsére amint tisztult a pálya, összeszedtük egymást, és kb. ebben a stílusban közelítettük meg a mai egyetlen hegyet, az 1800 méteres Marienbergjoch-ot, helyenként 21%-os emelkedővel. Mivel mindketten nagyon élveztük az eddigieket, így az emelkedőn is töretlen lendülettel haladtunk, melynek eredményeként sorra mentünk el a kitikkadóban lévő riderek mellett, miközben senki nem ment el mellettünk, sőt az előbb említett emelkedőt – amit határozottan tolósnak nyilvánítottak – is kitekertük!!! Mivel egész nap esett, így mindenhol a folyós sár fröcskölt az arcunkba, ami a lefelékben fokozott figyelemre késztetett, de mivel így lehettek ezzel mások is, így a lejtőn sem vert hátba senki bennünket. Nagy királyság! Ezek után nyugodt tempóban mentünk a célig, ahol, mint kiderült, kategóriánkban a 17-ik helyen értünk be! Ezt nem is gondoltam volna, így roppant elégedett vagyok a mai menettel!

Kis Józsi: A szakaszt szokás szerint már az előző éjjel memorizáltam, hol milyen emelkedő lesz, milyen hosszan, milyen magasra, de azért a vázra is felragasztottam a szintrajzot. A rajt után, talán ez köszönhető a rajtpozíciónak is, egyből bekezdett az eleje, ami így elsőre kicsit szokatlan volt, és talán egy kicsit rosszul is esett. Valahogy a lábaim nem akarták felvenni a fordulatot. Az első nagyjából 25 km aszfalton volt, ami azért elég volt arra, hogy ez az állapot elmúljon, így ahogy bekerültünk az egy nyomtávos szakaszra, sorra előzgettem az egymás mögött libasorban biciklitologató emberkéket. Valahogy nem igazán értettem, miért nem akarnak menni, attól függetlenül, hogy ezt hirdették a neutrál szakasznak, de közben kiderült, hogy mégsem az! Emberek! Hát esik az eső, nem az lenne a cél, hogy ne ázzunk sokáig??? Mindegy is, engem nem érdekel én haladni akartam! Ahogy kerülgetem a jónépet, egyszer csak valami méltatlankodást hallottam valamerről, majd ezt megerősítendő, egy kezet is a táskámon, hogy ugyan hova megyek má’ tessék beállni a sorba. MI VAAAAAN? Ki vagy ember? Hát egy 60 és a halál közt lévő emberke próbálta rám erőltetni a tömeg akaratát. Ugyanmár… Kis legyintés a kezére, és megléptem. Ahogy teltek-múltak a km-ek, egyre jobban kezdtem előkerülni, és a 60. km-től szinte megtáltosodtam. A hegyet így már a Peti által is említett jó hangulatban, jó erőben raktam meg, minden hiba nélkül. Az utolsó 10 km-es hullámvasutazás már kifejezetten jól ment és nagyon tetszett! Azt hiszem így az első napra, jobbat nem is mehettünk volna, a helyezésünkön én is meglepődtem. Technikai gond nem volt, és Bibi elmondása szerint az izmaink sem voltak leterhelt állapotban, úgyhogy bizakodva várjuk a holnapi kemény hegyi szakaszt, ami sok mászást tartogat számunkra (3200 m szint, 77 km-en) és abban jók vagyunk!!

A nulladik napon

Interjú a Merida Maraton Team CST versenyzőivel a TransAlp előtt