Nem lehetetlen, hogy a természet ezúttal szerepet játszott a Tour de France 8. szakaszának végeredményében is, hiszen komoly szél fújt egész nap. Ugyanakkor nekünk, „mezei” Tour látogatóknak sokkal érdekesebb volt az, hogy ugyanazon szakasz rajtját és befutóját is sikerült megtekintenünk mindenféle nehézség és rohanás nélkül.

A Belfort és Porrentruy között kijelölt szakasz útvonala és a szerencsésen kiválasztott szálláshelyünk tálcán kínálta a lehetőséget, hogy gond nélkül megnézzük a rajt helyszínét, majd autóba ülve kényelmesen áthajtsunk Svájcba és körbesétáljuk Porrentruy-t, a Jura kantonban található kisvárost, majd megnézzük a napi etap befutóját.

A verseny szempontjából egy rajt kevésbé izgalmas, mint egy befutó, ez nem vitás. Éppen ezért, hogy a rajtnál is garantálva legyen az érdeklődők tömege, mindenféle látványossággal igyekeznek a szervezők vonzóvá tenni a helyszínt. Ilyen szórakoztató elem a Karaván indulása, a versenyzők egyenkénti feliratkozása vagy a „Village”, amely sajnos – például a svájci körversenytől eltérően – nem látogatható bárki által, csak a kiváltságos meghívottak juthatnak be és „vegyülhetnek” a versenyzőkkel. A népnek pedig marad a „ketrecen belüli világ” kívülről való bámulása. Ennek ellenére érdekes volt körbejárni a ráccsal elkerített területet és látni hogy a különböző csapatok versenyzői egy-egy  aszatlnál ülve kávézgatnak, beszélgetnek, olvasgatnak.

A pódium közelébe, ahol a napi etapp előtti aláírásos regisztráció zajlott, lehetetlenség volt odaférni, és igazából nem is akartam egy 8 éves kisgyerekkel a tömegben nyomorogni.  Amit akartunk, megnéztünk, bóklásztunk a csapatbuszok közelében, begyűjtüttönk még egy vizes flaskát, ezúttal a Lotto-Belisol Team busza mellől, és mivel tele volt (és senki sem „használta” előtte), meg is kóstolhattuk, hogy milyen itallal vágnak neki a belga csapat versenyzői a napnak. Jelentem, enyhén málna ízű, teljesen színtelen sportital volt.

Nagyjából a „départ fictif” idején tértünk vissza az autónkhoz és mi is elindultunk – jóval rövidebb úton – a célállomáshoz, Porrentruy-be, Svájcba. Az úton nem voltunk egyedül: a csapatkamionok és buszok mellett a média és a szervezők járműveivel és más szurkolókkal egy konvojban haladtunk, szerencsére jó tempóban, fennakadások és dugók nélkül. A nagyjából 40 perces út során végig tökéletesen jelölve volt, hogy  merre kell haladni a Tour de France miatt erre közlekedőknek. A határon a szervezők és csapatok külön sávot kaptak, de a szurkolók kocsiaival sem foglalkoztak túl sokat a svájci határőrök. Utunk akkor ért véget, amikor maga az E27-esnek jelölt autópálya is – a svájciak még évekig dolgoznak rajta, hogy összekössék a fő nemzeti utakkal.  A lehajtó után két körforgalom jött és egy laktanya, amelynek a parkolóját használhattuk ingyen, ugyanis innen már nem nagyon engedtek senkit sem továbbmenni autóval.

A laktanya valamilyen logisztikai központja is lehetett a svájci hadseregnek, mivel egy vasútállomása is volt és innen indultak félóránként a közönséget ingyenesen Porrentruy-ba szállító svájci vonatok. Kényelmes, 15 perces vonatozás után értünk a kis svájci városka pályaudvarára, majd egy másik 10 perces séta után már az óvárosban is voltunk. Svájci város nem kap minden évben Tour szakaszt, így a helyiek nagyon kitettek magukért, hogy kiszolgálják a verseny látogatóit. Az amúgy vasárnap szigorúan zárva tartó boltok közül jó pár kinyitott, a Migros nevű élelmiszer áruház pedig sátorral, nagyképernyős TV-vel, finom és helyi viszonylatban olcsó menüvel várta a turistákat. Kaptunk az alkalmon és az ebédet el is intéztük, hiszen még 2 óra volt hátra a karaván és legalább 3 és fél óra a mezőny érkezéséig.

Ebéd után szép nyugodtan körbesétáltuk a belvárost majd elindultunk a cél felé, amely a városkán kívülre, egy hatalmas rétre vezető úton lett kijelölve. Az utolsó kilométerek igen látványosra sikerültek, hiszen egyrészt az óváros kanyargó főutcáján (és annak macskakövein) vezetett az útvonal, másrészt az utolsó kilométeren belül, egy körforgalom közepén monumentális dinoszaurusz szobor mellett kerekeztek el a versenyzők. A dinoszaurusz azért kerülhetett ide, mert Jura kanton híres arról, hogy rengeteg megkövült dínócsontot  és más őskori állatmaradványt találtak a kanton területén.

Hamarosan a már jól ismert és általam is felvázolt forgatókönyv szerint megjelent a reklámkaraván a színes  kamionokkal, kis Citroen „Kacsákkal” és más járművekkel. A kb. 20 kilométeres sor elején a Vittel ásványvízes cég parádézott,aztán jött az LCL bank (a sárga trikó szponzora 25 éve), a Nestle, a Carrefour (a pöttyös trikó támogatója), a Skoda, a L’Equipe és a többi helyi és nemzetközi cég.

A karaván elhaladtával mindenki a helikoptereket várta, hiszen azok jelzik a mezőny közeledtét. A hangosbemondó persze folyamatosan tájékoztatta a nagyérdeműt a verseny állásáról, de sajnos csak franciául, így rajtunk ez a szolgáltatás nem sokat segített.  Szerencsére otthonról jöttek a hírek, így megtudtuk, hogy az utolsó hegy alaposan lelassította a tempót és, hogy a szökevényeknek egyre jobban olvad az előnye.

Számolgattam, hogy haza érhet-e Pinot, mert nagyon úgy tűnt, hogy az összetett élmenői be akarják fogni.  A fiatal francia mindenesetre egyedül érkezett oda, ahol mi álltunk, nagyjából 7-800 méterre a céltól, a fent említett dínószobor közelében. Nem sokkal mögötte jött az üldözók csoportja, közöttük  Chris Horner, Fränk Schleck, Van Den Broeck, Evans, Wiggins, Nibali. Nehéz volt megbecsülni, hogy vajon hazaérhet-e Pinot, de pár másodperc múlva a hangosbeszélő lelkesedéséből és a név sokszori ismétléséből nyilvánvalóvá vált, hogy sikerült neki.

Mi még megvártunk pár csoportot, hogy lefényképezzem őket, majd visszaindultunk a vasútállomás felé, meg-megállva, hogy lelkesítsük a leszakadók csoportjait. Hazafelé vezetve, az autóban már azon gondolkodtam, hogy jövőre jön a századik Tour, vagyis nincs mese, ott kell lennem ismét. Ez csak természetes, nem?

Szöveg és képek: Vass László