Az alábbi beszámolót Cser Gábortól (Alpinbike Team Giant Endura CsontiCar) kaptuk, aki dobogóra állhatott a Bükk Maratonon a hosszú táv master 1 kategóriában, de nem tudott felhőtlenül örülni a rendezvény után…
Nagyon vegyes érzelmeim vannak ezzel a versennyel kapcsolatban, két versenyt tűztem ki célul, idén, ahol nagyon haladni szerettem volna, mindkettő a Nemzeti bajnokság. Az XCO-n sikerült, így reménykedtem a Maratonon való jó szereplésben is. Első körben egy hajtóművet kellett szereznem, mert sajnos az enyém megadta magát. Óriási telefonálások, első körben jó barátom és régi bajtársam futott segítségemre Grósz Béla személyében, de sajnos az ő hajtóműve nem volt jó, majd Benkó család, sajnos sem Barbi sem pedig Laci hajtóműve nem passzolt a bicómba, ez után már kicsit megtörtem, kezdtem feladni, de Bogár Gabi kisegített, nagyon köszönöm, ilyenkor úgy érzem, megéri versenyezni, mindenki önzetlenül segít, nagyon köszönöm!
Ezután a kis intermezzo után térjünk rá a versenyre: ismét a „csodálatos prériről” rajtolhattunk, ahol sem árnyék, sem pediglen kijelölt parkoló nem volt, így mindenki kényére-kedvére állhatott, halkan jegyzem meg, szerencse, hogy nem esett az eső, mert a helyi traktorosoknak délutánra lett volna feladatuk, mondjuk ha valaki videózta volna, egy jó börleszkben biztosan elment volna! 9:00-kor rajtoltunk, aminek örültem, mert iszonyú forróságot jósoltak az időjósok, bejött nekik, de erre a rendező nem készült fel, frissítő pontokból a 93km-en igen kevés volt, szerencse, hogy a Bringabandások Henger személyében felvállalták az itatásom, plusz a jól megszokott segítőnk, Tasi is feladott 2db kulacsot.
De vissza versenyhez, gyakorlatilag mindenki tiszteletét tette a versenyen. A rajt után a kategóriámból Hocsa, Tufi és Szalay Peti húzott el, Tufit utolértük úgy 30 perc után, kb. 6-8-an bolyoztunk együtt, nagyon élvezetes volt, mindenki támadott, próbálta vagy megtörni a lendületet, vagy rápakolt kicsit, szerencsére nem voltam egyedül a csapatból, mert Dani az Ördög is velünk volt, így egymást segítve tudtunk haladni, igaz nagyon nem beszélgettünk, nem esett jól a beszéd, valamiért nem volt elég a levegő.
Az Ördög oldalon (nem a Dani oldalán), többen is támadtak köztük Sass Józsi és Ódor Csabi is, nekem a meredek hosszú emelkedők nem annyira mennek így picit leszakadtam és igyekeztem saját tempót hajtani, hogy ne legyen problémám az elkövetkezendő 2 órában. Sajnos ismét egy rendezői hiányosságra kell felhívnom a figyelmet, mert bizony lejtő következett és feltűnt, hogy semmilyen tisztítást nem végeztek az útvonalon, tudom esett az eső vihar is volt, de sajnos ezek nem friss nyomok voltak. Danival leértünk a rajt-cél területre, ahol rázkódhattunk egy jót, Dani itt megúszott sajnos, így egyedül maradtam, mert éreztem mennem kell, mert közel vannak a többiek és a dobogó akár meg is lehet.
Először Szalay Petit értem utol, aki a frissítés hiánya miatt teljesen dehidratált állapotban csücsült a fűben, sajnos nem tudtam segíteni neki, mert nekem letört a kulacstartóm így sajnos egy kulacsom maradt, amiből elég erősen fogyott a folyadék. Pár percre rá Ódor Csabit is sikerült utolérnem, aki ugyancsak nem mutatott valami jól, itt már én is kezdtem érezni a folyadék hiányból fakadó problémát, komoly görcsök érkeztek a lábamba, így megittam a kulacsomból az utolsó csepp izot is és reménykedtem abban, hogy valahol lesz egy frissítő pont, szerencsémre lett, de mint utólag kiderült ezen állomás nem a rendezőnek volt köszönhető.
Itt azonnal leöntöttem magam, ittam egy kulacsot majd újra töltöttem és mentem tovább. Józsit meg akartam fogni, nagyon! Az utolsó 8 km-t jól ismerem tavaly gyakorlatilag itt nyertem meg a versenyt, így mindent beleadva hajtottam hátha feltűnik valahol Józsi, de a rövid meredekeken ismét megérkezett a görcs, de mivel egy kulacsom volt abból is elfogyott minden így visszavettem a tempóból, hogy ne legyen gond, így szépen begurultam a célba. Meglett a dobogó, iszonyúan örültem, de ez nem igazán látszott, közben a lányok Roni és Nóri ordítottak, és biztattak azon a pár méteren, ami még hátra volt, nagyon jól esett, csak ez már az arcomon nem látszott, mert annyira elkészültem, hogy pár óráig nem igen tudtam magamról. A versenyzés nagyon tetszett, iszonyú jól éreztem magamat a mezőnyben, de maga a rendezvény nagyon nem, és ezt kénytelen vagyok leírni, mert ez azt gondolom ez nem nagyon mehet így tovább.
1000 emberre jutott egy „zuhanyzó” azaz egy darab. A defektek nem véletlenül alakultak ki tele volt a rajt-cél terület bokrokkal, ahol az ember beszed egy tüskét, lassú defekt majd felüti valahol. A büfét inkább hagyjuk, itt volt a legkisebb a választék, az eddigi versenyekhez képest, az eredményhirdetés csúszott, árnyék sehol.
Én azt gondolom, egy magyar nemzeti bajnokságon ilyet nem lehet meg engedni, mert sokan nagyon felkészülten tudatosan álltak rajthoz, időt energiát nem kímélve edzettek és készültek, ez látszott is a teljesítményeken és a rendező nem tisztelt meg minket, azzal hogy ő is felkészül, nagyon sajnálom… És emiatt nagyon vegyesek az érzéseim, mert egy nagyon jót versenyeztem olyan emberekkel, akiket tisztelek és becsülök, de ezt a jó érzést megmérgezte valami, amit könnyen lehetne orvosolni némi, odafigyeléssel és tisztelettel a versenyzők és a résztvevők iránt!
Szeretném megköszönni az idei évben nyújtott segítséget Tasi Gabinak, Ördög Daninak, Gászner Robinak (Tune, Endura, qrva jó a kerék képzeljétek még nem tettem tönkre), a Csonticarnak, Alpinbikenak, Tisza Zolinak!
És gratulálok a csapatomnak, mert nagyon szépen mentek idén! És nagyon örülök, hogy ebben a mezőnyben versenyezhetek, mert mikor probléma volt az indulásommal a hajtóművem miatt rengetegen felajánlották a segítségüket!!!
