fbpx

A Bükk Maratonon Juhász Zsolt és Dósa Eszter lett a szakág felnőtt bajnoka

A Felsőtárkány melletti Egeres-völgyben 1200 regisztrált nevezőből 1026-an vágtak neki a Bükk emelkedőinek a 12. alkalommal megrendezett hegyikerékpáros Bükk Maraton alkalmával, hogy a három táv valamelyikének teljesítése  után bajnokot is hirdethessenek a szervezők.

A kétnapos, Egeres-völgyi Sport Fesztivál keretein belül, külföldi résztvevőkkel rendezte a Nagy SE augusztus 5-én a Bükk Maratont, a Top Maraton Mountain Bike sorozat 3. állomását. A Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség a verseny alkalmával írta ki a magyar bajnokságot, melyet 93, 58 és 37 kilométeren lehetett teljesíteni.

A felnőtt férfi címvédő Buruczki Szilárd korábbi kulcscsonttörése miatt nem állt rajthoz; szoros csata volt várható Juhász Zsolt és Blazsó Márton között, ám utóbbi defektet kapott, kerékcserére szorult, így időt vesztett, amit már nem tudott ledolgozni a fiatal Juhásszal szemben, aki a hőségben olyannyira kihajtotta magát, hogy a célban orvosi segítségre szorult. Nőknél a címvédő ismételt, Dósa Eszter mintegy hat perces előnnyel ért célba örök riválisa, Módos Gabriella előtt.

A több mint ezer kerekes a rajt előtt megemlékezett a közelmúltban elhunyt kerékpáros szakkommentátorról, Sipos Jánosról.

Az Egeres-völgyi Sport Fesztivál szombati sportprogramjai közt terepfutás és az utánpótlás korosztálynak kiírt Titán Kupa olimpiai-krossz hegyikerékpár-verseny szerepelt.

Fotógaléria: http://foto.nutrixxion.hu/2012/MTB/0805-BukkMaraton/index.html

Top Maraton sorozat 3. állomás – XII. Bükk Maraton, eredmények:

Felnőtt férfi, hosszútáv (93 km):
1. Juhász Zsolt (EuroOne Waberer’s Cube Pro MTB Team), ideje 3:57:53,
2. Blazsó Márton (VKE-Nelson), 4:02:27,
3. Süle Róbert (KTM-DigitalJet), 4:29:54,
Abszolútban 3. Horváth Csaba (KTM-DigitalJet), 4:29:23 (master1 bajnoka).

Felnőtt női középtáv (58 km):
1. Dósa Eszter (Vitalitás SE), ideje 3:00:36,
2. Módos Gabriella (Merida Maraton Team-CST), 3:06:34,
3. Balázs Beáta (Bringabanda SC), 3:47:48,
Abszolútban 3. Németh Nóra (Alpinbike Team Giant Enduro CsontiCar), 3:14:52.

További magyar bajnokok: Megyaszai Lilla és Erdélyi Attila (U17),
Kubovics Klaudia és Somlai András (U19), Rusovszki Gábor (master3),
Kis József (master2), Horváth Csaba (master1).

Teljes eredménylista itt érhető el

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo