fbpx

Cavendish különleges Girója: „Először nyerhettem a lányomért”

A britek országúti világbajnoka, Mark Cavendish a minap kilencedik szakaszgyőzelmét szerezte a Giro d’Italia történetében, ami azonban mind közül a legkülönlegesebb számára, hiszen először állhatott dobogóra nemrég született kislányával.

A 27. életévét május 21-én, tehát a Giro d’Italia pihenőnapján betöltő MarkCavendish, akinek a háromhetes körversenyeken (Giro, Tour, Vuelta)  a tegnapi már a  32. győzelme volt (ebből 20-at a Touron szerzett), így értékelte az 5. szakaszon aratott sikerét:

Nem éreztem valami jól magam három nappal a bukás után. Kicsit fáradt voltam, a hőségtől is szenvedtem, és ugyanazt tettük a csapatommal, mint mások, hagytuk, hogy más dolgozzon szakasz közben. A hegy egész jól ment, de a végére nagyon kimerültem.

A végjátékra már sikerült mindenkit hadrendbe állítanunk, az utolsó 10 kilométeren már kontrolláltuk a versenyt, tankönyvbe illő munkát végezve. A sprinten végig láttam Gossy (Matt Goss) árnyékát, egyre közelebb és közelebb, örülök, hogy kitartottam, és nyertem.

A kolumbiaiak nem vettek részt korábban ilyen munkában élesben, de néhány napot külön készültek erre, s végül hihetetlen jól megoldották, hogy elöl tartsanak. Ezért minden csapattársamnak köszönettel tartozom, hogy a legjobb pozícióban vittek a célvonalig. Nagyon, nagyon örülök!

És különösen boldog vagyok, mert a lányom és a barátnőm itt vannak, hogy megnézzenek, így nem is veszíthettem, csodálatos nap ez a mai, büszke vagyok rá, hogy a lányomért nyerhettem. Ez az első nap, hogy versenyen láttak, és az első alkalom, hogy Deilah-val állhattam fel a dobogóra. Ugye láttátok, hogy rózsaszínbe öltözött?

A második szakaszt sikerült megnyernünk a Girón, eggyel többet terveztünk, de a bukás megakadályozott ebben. Szerencsére napról-napra jobban vagyok, így remélem, sikerül még nyerni.

Giro d’Italia 2012: az útvonal, szakaszok, szintrajzok, emelkedők bontása – KATTINTSON IDE!

A Giro d’Italia főszereplői, csapatokra bontva – KATTINTSON IDE!

Az 1. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

A 3. szakasz összefoglalója

A 4. szakasz összefoglalója

Az 5. szakasz összefoglalója

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo