fbpx

VELOBerlin: sikeresen mutatkozott be az új európai bringás kiállítás

Kiállítások jönnek létre, míg mások eközben megszűnnek. A két kiadást megélt European Handmade Bicycle Exhibition idén húzta le a rolót, ezzel szemben szintén Németországban a múlt hétvégén sikeresen zárta programját az első berlini VELOBerlin bringás seregszemle. A kétnapos, főként a városi közlekedésre kihegyezett rendezvény – melynek létrejöttéről már beszámoltunk korábban – 8.450 látogató érdeklődésére tartott számot, ami első nekifutásra annyira nem is rossz eredmény. Legalábbis a szervezők mindenképpen elégedettek vele.

VELOBerlin 2011

VELOBerlin 2011

Az érdeklődők city bike-okat, e-bike-okat és trekking bringákat próbálhattak ki a berlini vásárközpontban, beszélgethettek a szakemberekkel, előadások keretein belül ismerhették meg a legújabb fejlesztéseket, workshopokat látogathattak.

VELOBerlin 2011

VELOBerlin 2011

A kiállítást az Eurobike csapata és a Velokonzept közösen szervezte, és első nekifutásra 160 kiállítót tudtak felvonultatni mintegy 11.000 négyzetméteren. A Messe Friedrichshafen ügyvezetője, Klaus Wellmann elmondta, hogy az Eurobike mellett a partnerek régóta igényeltek egy tavaszi bemutatkozási lehetőséget is, ennek köszönheti létrejöttét az új kiállítás.

VELOBerlin 2011

VELOBerlin 2011

Forrás: Bike Europe (www.bike-eu.com)
Fotó és további információk: www.veloberlin.com

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo