fbpx

Valter Attila hatodik a kerékpáros Golden Boy-szavazáson

Valter Attila hatodik helyen zárt azon a szavazáson, amely a profik között 2020-ban bemutatkozó országúti kerékpárosokat rangsorolta.

valter_attila

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

A magyar szövetség honlapjának csütörtöki beszámolója alapján a Velo-club francia szaklap minden évben rangsorolja a profik, vagyis a kerékpársport legmagasabb két osztályában első évüket teljesítő európai fiatalokat. A legjobb tíz közé először került magyar bringás a 22 éves Valter révén, aki ebben az idényben az – esztendő végén megszűnő – lengyel CCC-ben tekert, a következő szezonban pedig a franca Groupama-FDJ versenyzője lesz.
A Tour de Hongrie-győztes Valter elindult a Giro d’Italián – Bodrogi László után második magyarként -, amelyen az utolsó előtti szakaszon kilencedik lett, összetettben pedig a 27. helyen zárt.
A tízes lista élén a 22 esztendős portugál Joao Almeida zárt, aki első háromhetesén rajthoz állva nagy meglepetésre 15 szakaszon viselte az összetett éllovasát illető rózsaszín trikót az olasz körversenyen, amelyen végül negyedikként végzett.

(MTI)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo