fbpx

Új pumpapálya lüktet a Bakony szívében

Közösségi összefogás eredményeként jött létre Zircen a vadonatúj bringapark

Az Országos Bringapark Programnak és a zirci közösség összefogásának köszönhetőn újabb pumpapálya létesült hazánkban. Az elnyert támogatás segítségével megépült 180 méter hosszú, szabadtéri bringás létesítmény közvetlenül a tavalyi évben elkészült kerékpárút mellett fekszik, amely a települést köti majd össze Veszprémmel és a Balaton partjával. A beruházás költségének felét – 11 millió forintot – az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda állta, a másik felét pedig helyi civilek, vállalkozók, valamint civil szervezetek rakták össze. A projektet összefogó ACÉL-VAKOND Kerékpáros Sportegyesület célja az volt, hogy mind a helyi fiataloknak, mind a turistáknak, mind pedig a hobbi- vagy versenysportolóknak legyen lehetőségük egy, a régióban egyedülálló bringapályán kikapcsolódni, edzeni.

Hazánk legmagasabban fekvő városa, a Magas-Bakonyban található Zirc számos nevezetességéről ismert. A településen található Ciszterci Apátság és Bazilika, a Bakonyi Természettudományi Múzeum, a Mayer-tó vagy a Zirci Arborétum mind felfedezésre hívja az utazás szerelmeseit. Azonban ezek az attrakciók most egy újabb elemmel bővültek, hiszen a település feliratkozott a bringaparkokkal rendelkező települések listájára. A turisztikai látnivalókért idelátogató vendégeknek, valamint a helyi fiataloknak és sportolóknak immár Zircen is van lehetőségük egy 1000 négyzetméter alapterületű, kerékpárszerelő- és pihenő pontokkal kiegészült pumpapályán lazítani, valamint tréningezni.

A helyi önkormányzat tulajdonában lévő területen a bringapark létrehozásával az ACÉL-VAKOND Kerékpáros Sportegyesület egy sport és szabadidős komplexum első elemét valósította meg, amely a város központi részén, de mégis egy csendes, gépjármű-forgalomtól mentes, zöldövezeti területen helyezkedik el. Az aszfaltozott pumptrack pálya a bringásokon túl helyet ad gördeszkásoknak, rollerezőknek és görkorisoknak is. A pálya különlegességét tovább fokozza, hogy az állami támogatást példaértékű helyi összefogás egészítette ki, melyet az önkormányzat is patronált. A pályarendszer fenntartási és karbantartási munkáit pedig szintén a sportegyesület vállalta magára.

Egy pumpapályára manapság úgy tekintenek, mint egy modern közösségi játszótérre. Az egyre növekvő népszerűsége annak köszönhető, hogy egyaránt élményt nyújt amatőröknek és profiknak, fiataloknak és idősebbeknek. Használata hozzájárul a biztonságos közlekedéshez, hiszen a pályán elsajátítható a megfelelő kerékpárostechnika. „Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek körében egy ilyen bringapálya találkozási pontként működik. Itt gyülekeznek, beszélgetnek, miközben mozognak és jó levegőn vannak. Ez az, ami az egészséges testi-lelki fejlődésüket segíti”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo