fbpx

Tour de Hongrie: Továbblépne a belga Pro Team

Tavaly a belga Laurens Huys az utolsó percig harcban volt a Tour de Hongrie összetett győzelméért, végül a Kékes emelkedőjén „kapott” másodpercek a nyolcadik helyre voltak elegendőek. A belga Pro Team, a Bingoal Pauwels Sauces WB 2021-ben továbblépne.

 

Egyébként sem volt szerencsés a belga csapat premierje a 2020-as Magyar Körversenyen: a hajdúszoboszlói befutónál két bringása is bukásba keveredett, s egyikük sem tudta folytatni a versenyt. A belga együttes ennek ellenére tűzben tudta tartani hegyi menőjét, s emellett Esztergomban az észt Aksel Nommela, Kazincbarcikán pedig a belga Julien Mortier révén Top10-es eredménye volt a sprintben.

 

A Bingoal Pauwels Sauces WB 2011-ben Wallonie Bruxelles-Crédit Agricole néven alakult meg, tizenöt belga kerékpárossal a soraiban. A szezon négy UCI-győzelmet hozott az alakulatnak, amelyből hármat Gaetan Bille jegyzett, akit nyomban szerződtetett is a Lotto World Tour-csapata. Egy évvel később két egynapos diadallal jelentkezett a kontinentális besorolású csapat. 2013-ban a Székely Körversenyen is láthattuk a vallon klubot, amely szakaszgyőzelemmel tette le a névjegyét Csíkszeredán. A következő szezon csúcspontját a Tour du Finistere World Tour-menők elől elhalászott első helye jelentette, 2015 pedig újabb két győzelmet hozott.

Az igazi áttörést a 2016-os idény hozta, amikor Baptiste Planckaert tarolt, a csapat kilenc győzelméből ötöt gyűjtött be, ezzel első helyen végzett az UCI Europe Tour egyéni rangsorában, a Wallonie Bruxelles pedig ötödik lett a klubok versenyében. Planckaert 2017-re már a Katusha-Alpecin World Tour-csapatába került, de a belga klub is szintet lépett, „felkerült” a Prokontinentális ligába, s ezt hat győzelemmel ünnepelte. 2018-ban HC-kategóriás sikert ünnepelhetett a csapat, a rutinos Kenny Dehaes szerezte meg az első helyet a Grand Prix de Denain egynaposán. 2019-ben Planckaert visszatért az egyesülethez, s a bizalmat a Rund um Köln megnyerésével hálálta meg a csapat vezetőinek.

A Bingoal Pauwels Sauces WB színeiben ebben az évben húsz kerékpáros szerepel, tizenöt belga versenyző mellett két luxemburgi, egy svájci, egy holland és egy lengyel bringás (a lengyel bajnok Stanislaw Aniolkowski) indul harcba az újabb sikerekért. A két legmagasabban jegyzett kerékpárosa a több mint egy évtizeden át a Lotto World Tour-csapatában tekerő, Tour de France-szakaszgyőztes belga Jelle Vanendert, illetve honfitársa, az idei Oxyclean Classic Brugge-De Panne World Tour-versenyen ötödik Timothy Dupont. Május 12-től második ízben láthatjuk a Bingoal Pauwels Sauces WB rikító sárga mezét a Tour de Hongrie mezőnyében.

 

A 42. Tour de Hongrie nemzetközi kerékpárversenyre 2021. május 12. és 16. között kerül sor, az eseményen huszonkét csapat 132 kerékpárosa állhat rajthoz.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo