fbpx

Szerdán rajtol a Tour de Hongrie!

Öt nap, 22 csapat, 905 kilométer

A 43. Tour de Hongrie ünnepélyes csapatbemutatójára május 11-én 12 órától Csákváron kerül sor, alig egy órával később innen indul útjára az idei magyar országúti kerékpáros körverseny, amelyet minden nap élőben közvetít az M4Sport.

Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

A csapatok közül jó néhány Magyarországon hagyta stábjának és autóparkjának egy részét a Giro d’Italia első három szakasza után, nem véletlen: tizennégy olyan csapat vesz részt az idei Tour de Hongrie-n, amely az Olasz körversenyen is rajthoz állt. Tizenegy WorldTeam lesz érdekelt a magyar kör mezőnyében, erre korábban sosem volt példa, így aztán ebben az évben is igaz a „mondás”: minden eddiginél erősebb mezőnyt láthat a publikum, jó néhány sztárversenyzővel.
Az előzetes rajtlista: KLIKK IDE!

A világ legerősebb csapatai közül rajthoz áll az INEOS Grenadiers, a Quick-Step Alpha Vinyl Team, a Movistar Team, az Israel-Premier Tech, a Team Jumbo-Visma, a Trek-Segafredo, a Bahrain-Victorious, a Team BikeExchange Jayco, a BORA-hansgrohe, a Team DSM és az Astana Qazaqstan Team. A WorldTeamek mellett nyolc ProTeam is a magyar viadalt iktatta májusi programjába, ott lesz az indulók között az Alpecin-Fenix, a Caja Rural-Seguros RGA, a Drone Hopper-Androni Giocattoli, az EOLO-Kometa (Dina Mártonnal soraiban), az Uno-X Pro Cycling Team, a Team Novo Nordisk, a Sport Vlaanderen-Baloise és a Human Powered Health. A sztárcsapatok mellett két kontinentális klub, a szlovén Adria Mobil, illetve a román Giotti Victoria-Savini Due, valamint a magyar válogatott kap lehetőséget a bizonyításra.
A csapatok: KLIKK IDE!

Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

Az idei Tour de Hongrie első négy szakasza inkább a mezőnybefutóknak kedvez, nem véletlen, hogy jó néhány – a júliusi Tour de France-ra készülő – neves sprinter érkezik, nevezték többek között a tavalyi Vuelta a Espana pontversenyének győztesét, az ötszörös Vuelta-szakaszgyőztes holland Fabio Jakobsent (Quick-Step Alpha Vinyl Team), honfitársát, a négyszeres Tour de France-etapgyőztes Dylan Groenewegent (Team BikeExchange Jayco) és a kilencszeres Grand Tour-szakaszgyőztes Elia Vivianit (INEOS Grenadiers) is, de rajtuk kívül is több kitűnő sprinter pályázik majd az etapsikerekre.

Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

Ami az összetett verseny sorsát illeti, a papírforma azt ígéri, hogy az utolsó, „királyetapon” dől majd el a sorsa. A végső befutóra Magyarország legmagasabb pontján, az 1014 méteres Kékesen kerül sor. A címvédő ausztrál Damien Howson ezúttal a Giro d’Italián állt rajthoz, de az egyik legnagyobb tavalyi riválisa, az olasz Antonio Tiberi ismét harcba száll az összetett győzelemért – várhatóan komoly kihívókkal, többek között a 2019-es Tour de Hongrie-győztes lett Krists Neilandsszal, illetve 2020-as Giro d’Italia-győztes brit Tao Geoghean Harttal…
A magyar színeket a külföldi csapatokkal érkező versenyzőink (Dina Márton, Kusztor Péter, Szarka Gergő és Filutás Viktor) mellett a válogatott hat tagja – Orosz Gergő, Karl Ádám, Solymosi Márton, Szijártó Zétény, Mészáros Bence és D. Kovács Dávid – képviselheti. A mieink közül a 2019-ben ezüstérmes Dina Mártontól várható a legjobb összetett eredmény, de a bombaerős mezőnyben neki sem lesz könnyű dolga.

Fotó: Halmágyi Zsolt / tdh.hu

A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a 43. Tour de Hongrie május 11-én szerdán Csákvárról rajtol, a nemzetközi mezőny a Csákvár, Székesfehérvár, Karcag, Hajdúszoboszló, Sárospatak, Nyíregyháza, Kazincbarcika, Miskolc, Gyöngyös-Kékestető útvonalon öt versenynap alatt hét megyét (Fejér, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg), illetve húsz várost (köztük három megyeszékhelyt, Székesfehérvárt, Nyíregyházát és Miskolcot), összesen több mint száz települést érint.
A szakaszok: KLIKK IDE!

A Tour de Hongrie a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour-sorozatának elsőkategóriás eseménye, amelynek összdíjazása megközelíti a húszmillió forintot, a szakaszok egyéni eredményeinek díjazása mellett több különversenyt is értékelnek majd, az összetett legjobbja – akárcsak a Tour de France-on – nálunk is sárga megkülönböztető mezt viselhet, a gyorsasági pontverseny legjobbja zöld, a hegyi pontverseny első helyezettje piros, a legjobb magyar kerékpáros pedig fehér trikót húzhat fel az eredményhirdetéseknél.
A Tour de Hongrie történetében hetedik alkalommal követhetik majd a nézők élő televíziós közvetítésen keresztül az eseményeket, de először teljes egészében, minden versenynapon a rajttól a befutóig! A viadalról az M4Sport közvetít élőben, de az interneten, az m4sport.hu oldalán is élő képet láthatnak a nézők. A Tour de Hongrie kommunikációs partnere, az A.S.O. segítségével a korábbiaknál is több televíziós megjelenést tud biztosítani a magyar viadal számára, világszerte, valamennyi kontinensen látható lesz a Magyar Körverseny, csaknem 800 millió ember számára válik elérhetővé. A televíziós adások időpontjai: KLIKK IDE!

© Mario Pertorini / tdh.hu

A versenyt először kíséri végig reklámkaraván, az egyes szakaszokon a mezőny előtt (előfordul, hogy mögött) halad majd a nemzetközi kerékpárverseny támogatóinak karavánja. Több ezer ajándékkal készülnek a szurkolók számára! A reklámkaraván időrendje: KLIKK IDE!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo