fbpx

Schipp Olivér dobogón Ausztriában

Jelentős lépést tett június 22-én, vasárnap az osztrák kontinentális csapatban versenyző Schipp Olivér (ARBÖ-KTM-Junkers, edzője: Schipp Attila és dr. Györe István), a Hegyi OB 2. helye után megszerezte első dobogós helyezését külföldön is az Amstettner Mostlandpreis mezőnyverseny 87 fős mezőnyében.

A versenyzők 11 kört teljesített a 8,8 kilométer hosszú pályán. Az izgalmak a 4. körben kezdődtek, amikor egy négyfős elmenést sikerült utolérnie Olivérnek és versenytársainak, az így már nyolctagú élboly előnye nagyjából 1 perc körül mozgott ekkor. Később ezt sikerült megőrizni az üldözőbollyal szemben is, a főmezőnyhöz képest pedig 2:21 perces előnnyel, 41,5 km/órás átlagot hajtva heten érkeztek a véghajrára. A végig nyugodt, magabiztos versenyzést produkáló magyar fiúnak sikerült megszereznie az ezüstérmet jelentő pozíciót, ez pedig egyrészt jó jel egy héttel az országúti bajnokság előtt, másrészt pedig nem árt, ha az embernek gratulál a csapatkapitánya…

Schipp Olivér frissítőt kap

„Igen, Pepe odajött hozzám a verseny után és gratulált az eredményhez. Sokat segített a verseny alatt is a frissítésnél… Örülök a sikernek, mert most érzem először, hogy az elvégzett munka meghozza gyümölcsét. Nehéz időszakon vagyok túl, koncentrálnom kellett az érettségire, amit sikeresen teljesítettem, másrészt be kell illeszkednem egy külföldi csapatba, fel kell vennem korosztályváltás után az új kategória tempóját, ez így egyszerre kicsit sok volt. Mostantól már csak a sportra kell koncentrálnom, szerencsére ezt egy olyan csapatban tehetem meg, ahol türelmesek velem és profi módon kiszolgálnak, biztosítják a feltételeket. Igyekszem ezt meghálálni, úgy érzem hasznos tagja tudok lenni a csapatnak.”

A híres kerékpárgyártó cég, a KTM szponzorációja megtérülni látszik, a csapat ugyanis teljesítette a legfontosabb elvárást: sikeresen kvalifikálta magát az UCI kiemelt kategóriás versenyére, a 8 napos 60. Osztrák Körversenyre. Kilenc Pro Tour Team (Belgium: Quick-Step, Silence-Lotto; Németország: Gerolsteiner, Milram; Olaszország: Lampre; Luxemburg: Astana; Dánia: CSC; Hollandia: Rabobank; USA: High Road) mellett négy osztrák csapat, 2 Pro Continental (Volksbank, ELK Haus-Simplon) és 2 Continental Team (ARBÖ-Wels-Gourmetfein és ARBÖ-KTM-Junkers) is várhatja a július 6-i rajtot. A legnagyobb nevek közül Paolo Savoldelli (LPR Brakes-Ballan), Paolo Bettini (Quick-Step) és Davide Rebellin (Gerolsteiner) is tiszteletét teszi a mezőnyben, ennek megfelelően nagy izgalmakra van kilátás…

A KTM Team sportigazgatója, Oskar Hauser is kijelölte nyolcfős keretét, akik már megtekintették az 1082 kilométeres viadal legfontosabb szakaszait, a legnehezebb emelkedőket pedig ki is próbálták egy pár napos edzőtábor keretében. A csapatban helyet kaptak a tavaszi versenyeken főszerepet játszó cseh fiúk, Jan Barta és Petr Lechner; a csapatkapitány Josef Kugler; a Probst-testvérek: Rupert és Stefan; valamint a hegyekben is erős emberek: Michael Knopf, Stefan Pöll és Stefan Stadler. Ketten közülük tavaly már sikeresen teljesítették a nehéz viadalt, Rupert Probst a 44., Michael Knopf pedig az összetett 41. helyén zárt.

Forrás: Cycling Sport Center sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo